57. fejezet

Egyedül vagyok… Egyedül vagyok mint a kisujjam… Hiába ajánlotta fel az egyik kedves srác(nevére most nem emlékszek) a csapatból felajánlotta, hogy elkísér… De jobb volt egyedül lenni. Erről nem beszélt nekem senki se. Jó nem vagyok idióta és tudom, hogy ez egy veszélyes sport… De senki… Még említeni se említette, hogy megtörténhet. Orromra bigyesztettem a napszemüveget  és a bőröndömet magam után húztam és kiléptem a szabadba. Jelen pillanatban is túl sok gondolat cikázik a fejemben. Éppen egy taxira vártam amikor megszólalt a mobilom.

-Igen?

- Szia Rosie…-ismertem fel a legjobb barátom hangját.

- Fernando.-mosolyodtam el.- Hogy-hogy eszedbe jutottam? Mostanában két hetente egyszer ha felhívsz… Kimenőt kaptál az asszonytól?

- Most meg kellene sértődnöm?

- Nem ártana.-húztam meg a vállam.

- Inkább arra a kérdésre válaszolj, hogy Madridba vagy-e már?

- Most vadászok taxira. De igen Madridba vagyok.

- Találkozzunk? Kávé süti?

- Benne vagyok. Csak előbb haza megyek és lepakolok jó? A szokásos helyen?

- Persze. A szokásos helyen…

…Ahogy haza értem a táskámat csak ledobtam a földre és készülődni kezdtem. A tükörbe belenézve jöttem rá mekkora karikák vannak a szemeim alatt. Szörnyen festek. Erre hamar rájöttem. A hétvége… A minimális alvás… Felsóhajtottam csak amikor kopogtak. Letettem a kezemből a fésűt és elsiettem ajtót nyitni.

-Iker? Te hogy kerülsz ide?-csodálkoztam el, hiszen mindenki másra számítottam csak a kapusra nem.

- Látni akartalak.-jelentette ki és határozottan kikerült így már a biztonságot nyújtó ajtó mögött volt.

- Persze… Gyere be.-motyogtam és becsuktam a szerkezetett.- Nem kellene itt lenned. Ma nem!

- Rosie!-nyögött fel.

- Tudod, hogy igazam van.

- Látni akartalak és tudni akartam, hogy vagy.-ismételte magát.

- Jól vagyok Iker… De neked most a barátnőd mellett kellene lenned. –sóhajtottam fel.

- Rosie…

- Miért nem hallgatsz rám most az egyszer?-nyögtem fel miközben közelebb lépett hozzám. Rá pillantottam és minden ellenállásomat megtöri ezzel a nézéssel. Minden alkalommal ezt éri el… Már legelőször ezzel vett le a lábamról… Megcirógatta a karomat.

- Tudni akarom, hogy jól vagy-e. Nem hittem, hogy ez ennyire nagy bűn.

- Iker…-mosolyodtam el és addigra a két kezével már az arcomat cirógatta. Egy aranyos mosoly jelent meg az ő arcán is ami miatt megcsókoltam majd pipiskedve átöleltem a nyakát. Iker szorosan magához húzott és a nyakamba fúrta az arcát. Be kell vallanom nagyon hiányzott. Túlságosan is.

- Jól vagy?

- Meghalt egy motoros…-szólaltam meg csendesen.- Nem ismertem… De fiatal volt… De Iker… Senki… Az ég világon senki nem mondta, hogy ez megtörténhet.

- Rosie…-csodálkozott el a spanyol kapus a kiborulásom miatt. Tudom, hogy erre nem számított. Sose borultam ki… Vagy legalább is nem ilyen módon.

- Tudom… Tudom…-léptem el tőle.- Mit mondtál neki, hogy hova mész? Mert gondolom hazudtál neki…

- Azt mondtam, hogy interjúra kell mennem… És egész jól van. Azt hiszem.

- Azt hiszed?-csodálkoztam el.- A barátnőd. Jobban kellene ismerned. Nincs jól. Biztosan nincs jól… Ismerte a versenyzőt… És jobban részese annak a világnak mint gondolnád.

- Kicsim…-sóhajtott fel, de egyszerűen a tenyeremet a szájára tapasztottam.

- Sajnálom Iker, de nekem most találkozóm van. Fernando a vár rám.

- Ja… Fernando és a szokásaitok. Mindig elfelejtem.-lépett el tőlem és a hajába túrt.

- Hétvégén úgy is találkozhatunk nem? Monzába lesz a mezőny.-mosolyogtam rá.

- Igen… A hétvégén találkozhatunk…

…Kiszálltam a kocsimból és a napszemüvegemet a fejem tetejére bigyesztettem, miközben a sluszkulccsal bajlódtam, hogy aktiváljam a riasztó rendszert. Tudtam, hogy elkéstem… És azzal is tisztában vagyok, hogy a spanyol barátom le fog e miatt szidni… De egyik spanyol se tud pontos lenni. Csak Ő. A teraszon tevékenykedő pincérnek csak biccentettem, aki csak mosolyogva intett a bejárat felé. Ezek szerint nem tévedtem. Belépve az ajtón rögtön meg is pillantottam Nandot az utolsó boxba.

-Bocsánat…-kezdtem el hadarni ahogy a közelébe értem.- Hatalmas volt a forgalom a városban és ezért késtem.

Mire végig értem a mondandómmal rájöttem a spanyol barátom nincs egyedül. Sergio… Sergio González mosolygott rám az asztal másik oldaláról.

-Szia Rosie.-üdvözölt lelkesen.

- Serg…-mosolyodtam el zavaromban.- Hogy kerülsz ide? Fernando nem mondta, hogy itt leszel.

- Meglepetés.-trillázta a barátom. Örülök annak, hogy Fer barátokat szerzett. A pályán és a média világában mereven viselkedik, ez pedig kihatott a pályán kívüli életére. Jó-jó… Dasha nem a szívem csücske, de úgy tűnik egész jól meg vannak és Fernando szerelmes.  Lehuppantam az üres székre mosolyogva.

- Szeretem a meglepiket.

- Meg Sergiora is ráfért a pihenés kicsit.

- Mondtam, hogy dolgoznom kell.-nyögött fel González.

- Ennyire sok a munka?-csodálkoztam el, miközben a pincér elém helyezte a forró csokit, amit Fernando már kikért nekem.
- Nem… Csak csatlakozott egy új lány a céghez és be kell tanítanom.-vonta meg a vállát Sergio. Pillogtam csak rá és ahogy rápillantottam ugyan azt a megértést tudtam leolvasni róla, mint eddig bármikor.

- De azért Monzába el kell jönnöd. Te jössz Rosie?

- Tudod, hogy nem megyek.-nyögtem fel hangosan.- Nem igazán lenne jó ötlet. Felejtés céljából választottam a Gresinit gyakorlati helynek.

- Vettel egy kis taknyos.-dohogta a Forma-1-es pilóta barátom.

- Igen. Ismerem már ezt a szlogent.-forgattam a szemeimet miközben Sergio csak felhorkantott, de ezzel csak a nevetését próbálta álcázni. Kíváncsian szegeztem rá a tekintetemet mire csak felemelte védekezően a kezeit, hogy ő nem szólt egy árva szót se.

- Akkor meg?

- Láthatod… Most már  megjött az eszem. Eltudtam szakadni Basitól.

- De azért Japánba eljössz?-szólt közbe Sergio.- Oda biztos elutazok Fernandoval és kellene egy jó társaság.

- Imádom Japánt… és a janpán kaját is.-vágtam rá, mire a két spanyol hangos nevetésbe tört ki. Fernando telefonja megszólalt és elnézést kérve sétált félre telefonálni. Pár pillanatig csak bámultam utána és arra eszméltem, hogy Sergio a kezét az enyémre csúsztatta. Riadtan pillantottam rá.

- Most őszintén? Hogy vagy?

- Már mondtam Sergio.

- Lehet Fer elhiszi… De én jobb ember ismerő vagyok.

- Meghalt egy motoros tegnap… Egy rohadék vagyok, mert a mai napig vonzódok Ikerhez… Most is… Mielőtt eljöttem ide… Eljött hozzám és örültem neki. Boldog voltam… Legeslegbelül nagyon boldog.

- Szerelmes vagy belé?

- Lehet… Nem tudom…-motyogtam alig hallhatóan.- De utálom magam… Hiszen a húgod a barátom… Jó barátom, hiszen nem ítélt el az abortusz miatt.

- Mond el neki… Beszélj vele.

- Nincsen merszem hozzá.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.- És Ikernek is elé kellene állnia… Azt hiszem.

- Igen…-gondolkozott el.- Nem ártana.

Néma csendbe telt el a következő pár perc, hiszen én még mindig az asztal lapját bámultam, az idősebbik González pedig türelmesen várt arra, hogy összerakjam a gondolataimat. Felsóhajtottam és kíváncsian pislogtam rá.

-Mi az Rosie?-csodálkozott el.- Miért bámulsz így?

- Beszélj a húgoddal.

- Mivel kapcsolatban?

- Figyelj most azt hiszem javulhat a kapcsolatotok.-húztam meg a vállam.

- A mi kapcsolatunk alig ha.-rázta meg a fejét.- Utál! Tudod mit jelent ez?

- Túl reagálod Sergio.-csóváltam meg a fejem.

- Majd kialakul Rosie… Majd kialakul.-sóhajtott fel.