55. fejezet

Sziasztok!

A szavazás a mai nappal véget ért így megérkezett a folytatás is. Elég egyértelmű lett a végeredmény így szemmel tartom azt, hogy tovább szeretnétek olvasni a történetet. Be kell vallanom azt is, hogy nem is tudnék elszakadni a történettől. Sajnos a rész se a legboldogabb de azért köszönöm, hogy velem maradtok.

Szombat este van és ahelyett, hogy már a szállódába pihennénk és készülnénk a holnapi napra meg kellett jelennünk egy jótékonysági esten. Talán csak azért ilyen kedves és jó kedves mindenki, mert jótékonyságról van szó. Gyerekeken segítenek a fiúk. Alvaro egy számomra ismeretlen Ducatis alkalmazottal beszélgett így arra döntöttem figyelem a színpadon zajló beszélgetést. Jelenleg az egyik hazai sztárt faggatja a riporter. Marco Simoncelli pedig készségesen válaszolt minden kérdésre, bár tudtak neki is meglepetést okozni azért.

-Felajánlás?-csodálkozott el az olasz.

- Persze. Hiszen ezért is jótékonysági est… Hogy segítsünk… -láttuk a motoroson, hogy egy pillanatra elgondolkozik, majd felpattan a fotelből és nemes egyszerűséggel levette a cipőjét és „bedobta a közösbe” a lábbelijét. Az emberek többsége nevetett, míg én csak halványan elmosolyodtam. Karba font kézzel tettem egy 360°fordulatott és azzal a lendülettel neki ütköztem valakinek. Az áldozatom szerencsére stabilabb lábakon állt, mint én és elkapott.

- Mi az? Megszédültél a lábszagtól?-kacagott fel.

- Nicky… Bocsi.-szégyeltem el magam.- Nem figyeltem.

- Ezt megszoktuk már.-vigyorodott el sunyin és először csak a nyelvemet nyújtottam ki rá.

- Hogy vagy? Azon kívül, hogy majd nem letaroltál.

- Meg vagyok… Csak kicsikét fázok.-húztam el a számat.- A kabátomat pedig én hülye a kocsiba hagytam.

- Várj.-lépett közelebb hozzám és a hátamra terítette a saját kabátját.

- Köszönöm.-mosolyodtam el.

- Csak, hogy meg ne fázz.

- Tiszta úri ember vagy.

- Tudok az is lenni Naty.

- Ki lesz a csapattársad jövőre?-bukott ki belőlem elég spontán a kérdés, amivel először megleptem majd kacagni kezdett.

- Gőzöm sincs, és neked jövőre ki lesz a kenyéradód? Itt maradsz? MotoGp-s leszel.

- Még nem tudom.-húztam meg a vállam és úgy fordultam, hogy én is szemügyre tudjam venni a várakozó embereket, akik még az interjúra várva ácsorognak és beszélgetnek.- Milyen volt a randi tegnap este?

- Tessék?-egy pillanat alatt elértem, hogy a magabiztos Nicky Haydet zavarba hoztam.

- Csak hallottam.-vontam meg a vállam.

- Csak úgy…?

- Nem. Rosie mesélte.-vigyorodtam el.

- Te… te pedig kíváncsi vagy?

- Picikét.-mutattam a mértéket.

- Egész jó volt…-sóhajtott fel.- De Rosie tisztázta a dolgot velem.

- Hmm? Nem értelek.-ráncoltam össze a homlokmat.

- Barátja lehetek… De alakul közte és egy ismeretlen közt valami… Akiért eléggé odáig van, ahogy levettem.

- De Seb…

- Azt mondta nem ő.-rázta meg a fejét erre homlokomat ráncolva pillantottam rá. Meglepődtem. Erről nem tudtam és próbáltam nem idiótának tűnni.

- Ohh…

- Még alakul… Ennyit mondott csak.

- Sajnálom Nicky.-paskoltam meg a vállát.

- Mit is Naty?

- Megadtam a számát…

- Dehogy baj. Jól eltöltöttem egy estét. Majd találok egy másik lányt valamikor…

…Vasárnap van és megkezdődött a hajtás. Már a nagyok bemelegítő edzésénél tartunk. Alvaro éppen visszajött a boxba. Kicsit idegesen motorozik… Vagyis magához képest nagyon idegesen megy. Szótlanul nyújtottam felé a kulacsot és ő elvette tőlem. Nem szólalt meg, de láttam a tekintetén, hogy koncentrál.

-Mi a baj?-kérdeztem rá, miközben leguggoltam elé.

- Pattog a motor hátulja… Ha féktávhoz érek elkezd pattogni a motor és alig bírom bevenni a kanyart.-magyarázott a mérnökének és nekem is egyaránt.- Rohadt nehéz így motoron maradni. Csináljatok valamit!-csattant a mérnökre, akin a meglepetség jelent meg először, majd bólintott és elsietett.

- Alvaro. Kérlek nyugodj meg.

- Nyugodt vagyok.

- Pont olyannak tűnsz.-paskoltam meg a combját és kicsikartam belőle egy mosolyt.- És meg kell nyugodnod. Mert ha ilyen idegesen motorozol bukni fogsz. Esküszöm szeretlek, de nem akarom a vasárnap délutánomat a kórházba tölteni.

Szemei elkerekedtek egy pillanatra, majd óvatosan motoros kesztyű ide-oda megsimogatta az arcomat.

-Nem fogok odakerülni, ígérem.-mosolyodott végül el és utoljára megsimogatta az arcomat...

…Már elmúlt dél és Alvaro ebéd után arra döntött, hogy pihen addig amíg el nem kell kezdenie készülődni. Arra döntöttem, hogy addig én pedig a garázsban leszek és kicsit nézem a Moto2-sek versenyét. Általában izgalmas versenyeket hoznak össze a fiúk ebben a kategóriába, hiszen közel 40-en tartózkodnak egyszerre a pályán… Így szinte lehetetlen üres térben motorozni. Szinte mindig van valaki az ember nyakán és vívnak így ember próbáló csatákat.

Jelenleg Toni vezeti a versenyt. Elég biztosan bírtokolja az első helyet jelenleg, ami igaz a pontversenyre is. A honfitársam ebben a kategóriában találta meg újra önmagát, hiszen tudom elég nagy csalódás érte amikor nem kapott szerződést a MotoGp-be. De talán ez a legnagyobb és legjobb fricska az őt kritizálóknak. Az év eleji teszten elszenvedett láb és ujj törése ellenére az idény nyitón megszerezte a pole-t, csak sajnos akkor még a fájdalom erősebb volt. Vasárnap este már nem tudott jól szerepelni, azonban ennek már nincs jelentősége… Meggyógyult és szinte megállíthatatlan.

Képernyőre szegeztem újra a tekintetemet, ahol az élmezőnyt mutatták éppen. Elég nagy boly alakult ki. Kanyarról kanyarra haladtak és mindig akadt valaki aki megpróbált előzni. Hirtelen történt minden… A fekete-fehér színű motorral rendelkező Shoya Tomizawa megcsúszott és elesett. A mögötte érkező társai egyszerűen nem tudták elkerülni… Alex de Angelis és Scott Redding egyszerűen áthajtott az eszméletlen japán versenyzőn… Esélyük se volt arra, hogy elkerüljék… Shoya Tomizawa élettelen teste rongybaba módjára forgott az aszfalton és vgül csak ott feküdt.

-Istenem…-sápadtam el. A szurkolók elnémultak és a szerelők is a garázsban tanácstalanul néztek össze. Ebben a pillanatba nyilalt belém valami és pattantam fel a székről, majd szinte futva tettem meg a rövidke utat a vendéglátó egységig. Ahogy beléptem az ajtón pontosan Alvaronak ütköztem. Láttam rajta, hogy sápadt és így rögtön rájöttem látta a balesetet ő is.

- Alvaro…-fakadtam ki makogva, de ennél többet nem tudtam kinyögni. Valami biztatót akartam mondani… Nekem kellett volna ebben a pillanatba belé lelket önteni. Bati sután ölelt át és egyszerűen szorosan hozzá bújtam.- Mi lesz most?

- Reménykedjünk, hogy minden rendben.-szólalt meg alig hallható hangon.

- Biztos vagy benne?-kérdeztem rá egy hatalmas sóhaj  után ahogy elszakadtam tőle. Nem szólalt meg, de ahogy rápillantottam mindent leolvastam az arcáról…

…Fél kettő van és kint állunk a rajtrácson mindannyian. Tapintható a feszültség… Semmi információnk sincs a kórházba került japán versenyzőről. A Moto2-es futam végén Toni és a többi dobogós nem bontott pezsgőt tisztelegve a társuk előtt. A csapatvezetőnk engedélyezte, hogy ma én álljak Alvaro mellett a motoron. Pedig a Suzuki mindig ragaszkodik a csapat színeibe öltöztetett rendőr lányokhoz.

-Nehogy összetörd magad.-suttogtam Batinak mielőtt felvette a sisakját. Ledermedt egy pillanatra, majd megérintette az arcomat óvatosan.

- Vigyázni fogok magamra.

- Helyes válasz.-hagytam magára…

…A rajt Bati számára egész jól sikerült, de a csapat másik versenyzője ezt nem mondhatta el magáról. Loris az első kanyarban összeért a Ducatis Nickyvel és hatalmasat zakózott. Így az olasz motorosnak hamar véget ért a versenye.

A körök teltek és mi a garázsban túlságosan feszülten figyeltük a futamot, amit a Repsol Hondás Dani vezetett magabiztosan. 14:20 perckor kaptuk meg a hírt… A csapat néma csendben vette tudomásul, hogy Shoya Tomizawa az elszenvedett balesett miatt elhunyt. Az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. 19 éves volt… Az egész élet előtte állt még… És a családja… A szülei…Több ezer kilóméterre tartózkodnak… és amikor elköszöntek tőle nem örökre gondolták. A fiúk sose tér már haza.

-Naty…-lépett elém Ingrid, Loris felesége. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy először összerezzentem a hangjától.- Szeretnéd, hogy Alvaronak a mérnöke mondja el a híreket?

- Tessék?-bukott ki belőlem túlságosan bután a kérdés.

- Alvaronak kimondja el azt ami történt? Szeretnéd, hogy más mondja el neki?

- Nem…-ráztam meg a fejem.- Nekem kell.

- Szedd össze magad.

- Rendben.-biccentettem és átsétáltam a motorhomeba. Alvaro pihenőjébe mentem és megnyitottam a csapott. Figyeltem ahogy a csapból ömlik a víz és éreztem, hogy nem kapok levegőt. A mellkasomat iszonyatos súly nyomta és szinte zihálva kapkodtam az oxigénért. Megmostam az arcomat jéghideg vízzel és reménykedtem benne, hogy jobban leszek. Támogatnom kell Alvarot, hiszen nekem kell elmondanom neki… Nekem kell tudatnom vele a legrosszabb híreket…

A verseny végén hallottam a Tomizawáról szóló híreket. Nagyon elszomorítottak a történtek, és igazán sajnálom az elhunyt motoros családját. Ez a nap minden versenyzőnek borzalmas volt, ám biztos vagyok abban, hogy Shoya mindig velünk marad, ahogy abban sem kételkedem, hogy ő már egy sokkal jobb helyen van.- Alvaro Bautista

Nem érdekelnek a hétvége történései, pedig egy igazán jó versenyen vagyok túl. A hírt még a derbi leintése után hallottam, ám azóta sem tértem magamhoz, nem bírom elhinni, hogy ez 2010-ben megtörténhet. Shoya nagyon jó barátom volt, rengeteget nevettünk együtt, ezért a család minden fájdalmában osztozom. –Hector Barbera

Erre nincsenek szavak, nem tudok mit mondani a futamgyőzelem után, ami így semmit sem jelent. Amikor megérkeztem a parc fermébe, akkor még leírhatatlanul boldog voltam, ám a hangulat már akkor rendkívül fagyos volt, később pedig megtudtam, hogy mi történt Tomizawával. Nem tudtam reagálni, sőt szólni sem tudtam, borzalmas érzés volt, valósággal lesokkolt, és még mindig úgy gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak nem szabad megtörténniük. Ma egy életvidám srácot veszítettünk el, aki minden találkozásunkkor mosolygott, és boldogan tekintett a jövőbe. Végül részvétemről szeretném biztosítani a gyászoló családot. Az életben mindenkinek adott a lehetőség, ő dönti el, hogy mit szeretne csinálni, Tomi a motorversenyzés mellett tette le a voksát, ezért szeretném azt hinni, hogy boldog élete volt, hiszen valóra váltotta az álmait.-Dani Pedrosa