56. fejezet

 

Hétfő reggel van és Alvaroval már óra csörgés előtt készülődni kezdtünk. Árva szó nélkül pakoltunk a táskáinkba és néha-néha lopva pillantottunk egymásra. Alvaro nyúzott és sápadt. Tudom alig aludt, hiszen hallottam ahogy forgolódott. Reggelit és a reptérre vezető utat szintén néma csendbe tettük meg, de talán ebben a helyzetben még ez volt a legjobb. Egyikünk se tudta mit mondhatna a másiknak.

-Jól vagy?-szólalt meg Alvaro rekedtes hangon. Meglepődtem, hogy ilyen hosszú hallgatás után végre erőt vett magán és a hogy létem után érdeklődik. Először csak bólogattam, majd kicsatoltam az övemet.

- Fogjuk rá.-pillantottam rá végül és próbáltam egy elég hiteles mosolyt az arcomra varázsolni.

- Nem aludtál valami sokat.-állapította meg.- Karikásak a szemeid.

- Akkor lenne okod leszidni ha te többet aludtál volna.-fintorogtam.- De te se aludtál többet nálam.

- Tudom.-nyögött fel ahogy megrázta a fejét.- De nem hittem, hogy ez megtörténhet újra… Évek óta nem történt ilyen.

- Bati…-vágtam a szavába, de azonnal lehurrogtott.
- De gondolj bele Naty.-emelkedett meg a hangja, azonban nem vágtam a szavába. Azt hiszem most hagynom kell kicsikét tombolni és jelenleg az se érdekel, hogy más is hallja Alvaro panaszát.-Barcelonába is ott volt az a hatalmas bukás a leintésnél… vagy vegyük a rajt utáni tömeg baleseteket ami a Moto2-be történt többször is az idén. Ez mind előjel volt… De a nagy okosok nem gondolkoztak. A vezetőség egyáltalán nem gondolkozott.  Minden átkozott jelentkezést elfogadtak.  Akiknek lett volna, tapasztalatuk azokat meg elzavarták. Nézd meg a magyar csapatot! Hector és Mattia velük a bajnoki címért hajtott, de volt egy vitájuk az Aprillia-val és ezt nem nézte jó szemmel a Dorna.

- A régi pályák alkalmatlanok ennyi versenyző befogására.

- Talán most már szigorítani fognak a szabályokon.

- Ami miatt még nehezebb lesz a tervemet véghez vinni.-nyögtem fel.

- Segítek neked. Ahogy eddig is ígértem.-fogta meg a kezemet.

-Bati.-kulcsoltam össze az ujjaimat az övével. Elmosolyodtam, hogy milyen kellemes meleg a keze.  Először puszit nyomtam az arcára, majd a vállára hajtottam a fejemet.

- Naty megígérem, hogy velem nem fog semmi rossz se történni.

- Ha ezt mondod többségében a kórházban kötök ki veled és valamelyikünkben pár csavart helyeznek el.-húztam el a számat egy halovány mosolyra.

- Azért ez így nem igaz.-húzta fel az orrát sértődötten. Megpusziltam az arcát.

- Mindent azért ne vegyél komolyan…

…A szokottnál is hosszabbnak tűnt az út Navalacruzig. Fáradtnak és megtörtnek éreztem magam, de külön örültem annak, hogy nem láttam Iker kocsiját a felhajtón. Nem hiszem, hogy jelenleg eltudnám viselni bárkinek a társágát…Lassan megfontolt mozdulattal nyitottam ki a bejárati ajtót és a bőröndömet az ajtó mellé helyeztem, míg a márkás táskámat a cipős szekrényre hajítottam, ami hatalmasat csattant a csendben. Kiléptem a sportcipőmből és a dzsekimet is felraktam a fogasra. Egy hideg zuhanyra vágtam és arra, hogy elfeküdjek az ágyon és körül vegyen a csend. Besétáltam a nappaliba és leroskadtam a kanapéra. Jelen pillanatban úgy éreztem, hogy eddig bírtam… Minden erőm elfogyott. Hátra döntöttem a fejem és a plafont kezdtem el bámulni, amikor megszólalt a mobilom. Nagyot nyögve húztam elő a készüléket a farzsebemből és néztem meg, hogy ki keres. A kijelzőn Sebastian nevét olvastam így inkább kinyomtam. Tudom nem érdemli meg, hiszen csak aggódik a hogy létem miatt… Illetve kíváncsi lehet arra, hogy elmegyek-e Monzába… De most még nem tudok beszélni vele. Inkább erőt vettem magamon és besétáltam a fürdőbe…

…Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem a hideg víz alatt, de nem is állítom, hogy sokkal jobban lettem. Kiléptem a puha szőnyegre és magamra csavartam a piros törölközőmet. Bele pillantottam a tükörbe és nem láttam mást csak egy karikás szemű, beesett arcú nőt… és ez lennék én.

-Szörnyen festek.-állapítottam meg.- Remek.

- Pihenned kellene.-szólalt meg nagy meglepetésemre Iker az ajtóba karba tett kézzel.

- Iker… Nem vettelek észre.-bukott ki belőlem egy nem túl értelmes kérdés.

- Gondolom… Hiszen zuhanyoztál.-sétált közelebb hozzám és magához ölelt. Szónélkül bújtam a karjai közé és hatalmasat sóhajtottam. Megnyugtató érzés töltött el, hogy magához ölelt. Lopva szippantottam az illatából, majd Iker lassan elhúzódott tőlem. Alaposan szemügyre vette az arcomat.

- Jól vagy?

- Persze.-bólogattam nagyon határozottan.

- Aggódtam Natalien.-nyögte ki a teljes nevemet. Általában leszidásnak szánja, hogy ha a teljes nevemen hív.

- Sajnálom… Tudom, hogy hívtál.-motyogtam össze-vissza.

- Jéghideg a kezed… Öltözz fel addig csinálok neked valami kaját.-sóhajtott fel talán kicsikét lemondóan, hiszen tudja ő is… Direkt nem akartam vele beszélni. Elindult az ajtó felé, de elkaptam a kezét. Csodálkozva fordult vissza és addigra az ujjainkat ösztönösen kulcsoltuk össze.- Baj van?

- Inkább csak pihenjünk. Nem kell semmit se csinálnod csak pihenjünk.-kértem csendesen.

- Tudom, hogy szinte semmit se ettél ma…

- Tehát nem hallgatsz rám.-nyögtem fel.

- Ez kölcsönös.-trillázta és már magamra is hagyott.

Bele bújtam az első kezembe kerülő melegítő nadrágba és topba. Hajamat megfésültem de csak azért, hogy minél később menjek ki a fürdőszobából. Azonban tudtam sokáig nem bujkálhatok itt. Hatalmasat sóhajtottam és kiléptem az ajtón. Egyenesen a nappaliba sétáltam ahol leroskadtam török ülésbe a kanapéra. Ikert figyeltem aki szó nélkül tevékenykedett a konyhába. Zsák módjára dőltem az oldalamra és húztam a fejem alá az egyi párnát. Fáztam és ha már arra gondoltam, hogy ennem kell hányingerem is támadt…

-Nem lesz ma edzésed?-kérdeztem rá csendesen.

- Edzésem nem lesz… De lesz egy interjúm.-törölte meg a kezét majd felkapta a tányért és mellém sétált.- De lemondom.

- Nem. Nem kell.-ráztam meg a fejem, miközben mellém ült a kanapén és az ölembe helyezte a tálcát.

- Egyél.-jelentette ki.

- Iker…-nyögtem fel és próbáltam elővenni a legszebb nézésemet.

- Kérlek. Szerintem ma hallgass rám. Néha kipróbálhatod, hogy milyen is…

- Rendben…-nyögtem fel és kezembe vettem egy szendvicset.- De jól vagyok… Beteg se vagyok.

- Tegnap nem vetted fel a telefont… Hiába hívtalak…

- Sajnálom.-motyogtam és tényleg sajnáltam. Nem kellett volna őt büntetnem azért ami történt. Hiszen ez nem az ő hibája volt. Megsimogattam az arcát.- Tényleg sajnálom.

- Elnézem…

- Tényleg?-csillant fel a szemem.

- Igen… Hogy ha megeszed azt ami a tányérodon van.

- Diktátor vagy… A csapattársaiddal kellene ezt csinálnod és nem velem.-zsörtölődtem…

…Rátudtam Ikert beszélni arra, hogy menjen el arra az interjúra vagy mire és hagyjon engem nyugodtan. A szendvicsek romjait eltakarítottam magam után és összekuporodva helyezkedtem el a kanapén. Csend van… Végre az a csend amire már vártam. Magam vagyok… A gondolataimmal együtt…

…Felriadtam… Azt hiszem ez a leghelyesebb szó… Levegőért kapkodtam és próbáltam kiverni a fejemből azokat a fel-fel villanó képeket, amiket álmomban láttam. Lépteket hallottam magam körül és ahogy felnéztem meglepetésemre Iker csapattársa Ramos állt előttem. Értetlenül, szinte tátott szájjal bámult rám.

-Mit keresel itt?-mordultam rá nem túl kedvesen. Bár amikor elaludtam még nem volt itt.

- Iker kért meg…

- Nem kell babysitter.-pattantam fel, de kis híján orra buktam. Szerencsém volt, hiszen a sevillai focista jelenleg gyorsabb volt nálam és elkapott.

- Hééé… Lassabban király lány. Jól vagy?-érintette meg az arcomat.- Sápadt vagy.

- Fáj a fejem.-bukott ki belőlem a legelső dolog ami eszembe jutott. Igaz is… A szédülés mellett még a fejem is elkezdett hasogatni.

- A levegő talán jót tenne neked.-pillantott az udvar felöli ajtóra és most az egyszer beláttam igaza van. Biztos kezekkel támogatott ki a levegőre és kicsikét megkönnyebbültem ahogy kiértünk a szabadba. Leültünk a hintára. Felhúztam a lábaimat és átkaroltam azokat, míg Ramos mellettem foglalt helyet. Percek teltek el néma csendben.

- Hogy kerülsz ide?-kérdeztem rá végül, hogy megtörjem a lassan kínos csendet már.

- A barátod megkért rá, hogy jöjjek ide amíg ő elintézi a dolgait.

- Interjún van.-suttogtam.

- Az most lényegtelen. Jól vagy?

- Persze.-próbáltam hitelesnek tűnni. Bár nem tudom mennyire is tűnök ebben a pillanatban hitelesnek.

- Álmodtál? Rémálmaid voltak?

- Sergio… Csak túl sok volt az elmúlt pár nap… Fáradt vagyok csak.-húztam meg a vállam és felnéztem a sevillai focistára.

- Ismerted?- kérdezett rá elég tapintatosan.

- Igen… Ismertem. Fiatal motoros volt… Aki rosszkor volt rossz helyen…