58. fejezet

Sergio késő délután hagyott magamra. Sajnos akkor se voltam igazán jól, de próbáltam a legtökéletesebb póker arcot felvenni. A térdeimet felhúzva ücsörögtem a kanapén és a telefonomat nyomkodtam. Alvaronak küldtem sms-t, hogy bármiben segítek neki csak szólnia kell. Mivel választ nem kaptam így magam elé bámultam csak.

-Kicsim…-hallottam meg Iker hangját amitől először összerezzentem.- Jól vagy?

- Persze.-pattantam fel a kanapéról. Szerencsére már a szédülésem és a fej fájásom elmúlt hála annak a bogyónak amit Ramostól kaptam.- Jól vagyok. Hamar haza értél.

- Siettem. Nem akartalak sokáig magadra hagyni.-felelte csendesen. Lassan megkerültem a kanapét és ahogy hozzá léptem megöleltem.

- Nyugodj meg. Nincs semmi bajom.

- De… Naty…-lepődött meg és tudom kereste a megfelelő szavakat. De én nem akartam beszélgetni. Elegem van már abból, hogy mindenki beszélgetni akar az én érzéseimről. Hagyják már, hogy én dolgozzam fel. Magam akarok kiigazodni ezen a káoszon, ami a lelkemben és a fejemben uralkodik  jelenleg. A két tenyeremet Iker arcára csúsztattam és közelebb húztam magamhoz,hogy megtudjam csókolni.

- Ne beszélj! Most ne!-motyogtam az ajkai közé. Apró kis csók után már a mellkason kalandoztak el az ujjaim.- Inkább szeress.

Nem a legjobb módját választottam a történtek feldolgozásának… De nem akartam beszélni… El akartam terelni a gondolataimat és azt hiszem ennek a legjobb módja jelenleg a szex…

…Kedd délelőtt van és az egyik kávézó teraszán ücsörgök. Egy feketét szürcsölgetek, miközben az embereket pásztázom a napszemüvegem mögül.  Kénytelen voltam kimozdulni otthonról mert Monzába el kell kísérnem Sebastiant arra a megjelenésre. Egy fekete csipés ruhát vettem, ami talán jó lesz akármilyen elegánsra kell venni a figurát.

-Szia Naty.-szólalt meg egy férfi pár lépésnyire az asztalomtól.

- Mit keresel itt Sergio?-morogtam.

- Ajándékot keresek anyu születésnapjára.-felelte csendesen és minden engedélyem nélkül ült le az asztalhoz.

- Nem mondtam, hogy leülhetsz.

- A húgom vagy.-húzta meg a vállát.

- Anya a virágot szereti legjobban. Kedvence az orchidea.

- Biztos vagy benne?-ráncolta a homlkát.

- Igen. Ismerem anyát.-dörgöltem nem túl kíméletesen az orra alá a szituációt.

- Natalien…-sóhajtott fel.

- Ne kezdj el magyarázkodni.-pattantam fel a székemről és a táskámba kezdtem el kutatni a pénztárcám után.- Mondtam már. Anya lehet megbocsátott neked… Apa meg azt teszi amit anya kér tőle… De én nem felejtem el, hogy anya mennyit sírt miattad.

- Mondtam már, hogy sajnálom…

- Mondtam már… Nem érdekel!

- Naty…

- Remélem nem leszel ott Monzába.-morogtam.

- Nem leszek ott. Dolgozni fogok.-motyogta és én szinte köszönés nélkül hagytam ott…

…Szerda este van és a szállóda recepciójánál ácsorgok és drága jó barátomra várok. Akik az előtérben sétálgatnak megbámultak engem leplezetlenül. Persze… Ritkán ácsorog az ember versenyhétvégén szűk fekete ruhában, magas sarkúban és szorosan összefogott hajjal. Sminkkel próbáltam eltűntetni a hatalmas karikákat a szemem alól.

-Itt vagyok Naty.-érkezett meg Sebi szinte futva.- Csak Rocky feltartott.

- Dobhattál volna egy sms-t.-forgattam a szemeimet.- Jól leszek így?-tártam szét a karjaimat. Sebastian végig nézett rajtam alaposan.

- Héé mondj is valamit, mert így okosabb nem leszek.

- Hogy is mondjam Naty…? Rád mozdulnék ha az esetem lennél.-felelte teljesen őszintén a barátom. Elmosolyodtam rajta.

- Ezt bóknak veszem.-paskoltam meg az arcát.

- Gyere. Menjünk.-terelt az ajtó felé.

Sebastian vezetett az esemény helyszínére. Nem igazán beszélgettünk,  hiszen én csak bámultam ki az ablakon és a karkötőmet forgattam a kezemet.

-Igen… Persze… Ezt megbeszéltük.-hallottam meg a barátom hangját.

- Tessék? Szóltál Sebi?

- Csak 20 perce beszélek hozzád.

- Bocsánat.-sóhajtottam fel.

- Merre jártál jó madár?

- Csak elgondolkoztam… Kicsikét túl sok mindenen jár az agyam mostanában.

- Inkább a hétvége után nem?

- Fogalmazhatunk így is.-motyogtam. Kellemetlenül éreztem magam, hogy szóba került a hétvége. Feszülten fészkelődtem a sportülésben.

- Naty ha gondolod beszélhetsz róla…

- Ne gyertek már ezzel állandóan jó… Te… Iker… Ramos.-kezdtem el hadarni. Sebastian szeme egy pillanatra elkerekedett és leparkolt. Kinéztem az ablakon és egy hatalmas épület előtt állunk jelenleg.- Itt vagyunk?

- Igen… Itt vagyunk.-bólintott a német barátom és én azonnal kiakartam pattani a kocsiból, de Sebastian viszont gyorsabb volt és visszarántotta az ajtót. – Mi a picsa? Sebastian mi a francot csinálsz?

- Nem gondolod, hogy okkal akarnak veled beszélni?

- Nekem nincs szükségem  a beszédre. Megmondtam már mindenkinek.

- Naty…-fogta meg a kezemet.- Legutóbb is ezt mondtad. Mi lett a vége? Eltűntél. Azt hittem, hogy meghaltál.

- Azt a balesetett én okoztam. Ami vasárnap történt…

- Akkor is megtörtént Natalien.-rázta meg a fejét.

- Menjünk be és tegyünk úgy mint akik élvezik ezt a felhajtást.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Láttam, hogy Sebastian egy pillanatra lefagyott, de végül felsóhajtott…

…Nem éppen a legjobb buli… Sebastian kedvesen elbeszélgetett minden vendéggel, addig én csak ücsörögtem az asztalnál. A boros pohár száján járattam az ujjaimat. Fejben nem itt járok ezt nagyon jól tudom, de ez akkor esett le végérvényesen amikor halálra rémülve vettem észre, hogy valaki végig simít a karomon.

-Nyugi Naty.

- Heikki… A frászt hoztad rám.-nyögtem fel.

- Azt észrevettem. Táncolnál velem?-tette fel legnagyobb meglepetésemre a kérdést.

- Tessék?

- Táncolj velem.-nyújtotta felém a kezét és kis híján felnevettem.

- Sose voltál egy táncos alkat.

- Változik az ember.-húzta meg a vállát és már meg is fogta a kezemet. Nem tudtam ellenkezni és már a táncparketten találtam magam. A finn pilóta a derekamra helyezte a kezét, míg én a vállára és lassan ringatózni kezdtünk. Sóhajtottam egyet és reménykedtem, hogy mind végig csendben fogunk maradni. Nem akarok beszélni. Nem akarok az érzéseimről beszélni, de nagyon jól tudom, hogy Heikki is faggatni fog. Vagy legalább is beszélni akar majd velem.

- Feszült vagy.-állapította meg.

- Ohh… Te egész udvariasan kezdesz bele.

- Mibe Naty?

- A lelkizésbe… Mert ha jól sejtem, akkor te is arról akarsz faggatni, hogy érzem magam.-fecsegtem teljesen lazán.

- Naty…-sóhajtott fel.

- Ismerlek már… Emlékszel? Egész jól ismerlek.

- Emlékszel egész jól ismerlek én is.-vágott vissza és én a szemeimet forgattam csak amit szerencsére nem látott.

- Nem gondolod, hogy megváltozotam? Az emberek tanulnak a hibáiból.

- Te sosem tanulsz a hibáidból.-állapította meg. Egy pillanatra ledermedtem és elhúzódtam tőle. Sértést kellett volna a fejéhez, de hirtelen semmi se jutott eszembe.- Tudod jól, hogy igazam van.

- Hagyjuk ezt jó? Nem akarok még egy kioktatást végig hallgatni. Volt már részem benne az elmúlt időszakban.-el akartam lépni tőle, de határozottabb volt, mint gondoltam. Megfogta a kezemet és visszarántott magához.

- Ne pattogj Natalien jó? Túl sokan látják.

- Kapd be!-motyogtam miközbe a vállába kapaszkodtam.

- Túl sokan vannak itt nem gondolod?-kuncogott.

- Megbolondultál?

- Inkább te.-nyögtem fel a válasza hallatán és hosszú némaság telepedett ránk. Talán már a második szám szólt amire ringatóztunk amikor erőt vettem magamon és megszólaltam.

- Meghalt egy motoros.

- Tudok róla.-bólintotott, de én a vállához húzódtam, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

- Nekem nincs semmi bajom.-bizonygattam és magamon is meglepődtem, hogy ebben a szent pillanatban milyen hihetőnek is tűnik.- Csak Alvarot féltem a legjobban. Jó ideje nem voltunk részesei ilyen szörnyűségnek.

- De Naty… Kérhettek segítséget.

- Nem fogom rögtön agytúrkászhoz küldeni Batit.-háborodtam fel.

- Nem ezt mondtam.-rázta meg a fejét.

- De erre céloztál.-állapítottam meg.

- Nem akarok erről veszekedni veled.

- Jobb is.-sóhajtottam fel.

- Csak nem akarom, hogy padlóra kerülj te is.

- Ne légy gyerekes Heikki. Nekem nem lesz semmi bajom.-jelentettem ki bár nem tudom mennyire is gondolhatom ezt komolyan.