27. fejezet

Kellemes tavaszi nap a mai és hirtelen ötlettől vezényelve gondoltam arra, hogy meglátogatom az idősebbik Gonzálezt az irodájában amíg Iker edzésen van. Jól ismerem a helyet, hiszen Fernando révén elég sok időt töltöttem itt a télen. Vállamra vettem a táskámat, napszemüveget feltoltam a homlokomra és mosolyogtam. A titkárnő csak intett a fejével, hogy Sergiot az irodájában találom. Hálás mosollyal köszöntem meg a gesztust és következőnek már kopogtam is az ajtón.

-Szabad!-hallottam meg a jól ismert hangot.

- Szia!-léptem be az ajtón és pillantottam meg a meggyötört spanyolt, de amint meglátott kicsikét elmosolyodott.- Zavarhatok?

- Hülye kérdéseid vannak… Szia.-lépett közelebb hozzám és kaptam két puszit az arcomra.

- Ezer éve nem találkoztunk.

- Tudom. Sajnálom Rosie.-kínált hellyel, hiszen kihúzta nekem a széket.

- Baj van Sergio?-ráncoltam össze a homlokomat ahogy rápillantottam. Rögtön láttam a spanyol férfin, hogy valami nem klappol az életében jelenleg.

- Annyira nincs baj.

- Annyira?-kérdeztem rá.- Mi történt?

- Túl sok minden. Azt hittem túl léphetek a múlton.-nyögött fel és félre lökött egy mappát az útból.

- Sergio…-fészkelődtem kényelmetlenül a székben.- Nem értelek.

- Hosszú mese Rosie.-csóválta meg a fejét. Csak ültem csendben és figyeltem a spanyol férfit. Rájöttem valami nyomja a lelkét… Nem rég óta ismerem, de ennyire megtörtnek nem láttam még.

- Sergio…

- A múlt kísért. Azt hittem magam mögött hagytam akkor amikor visszajöttem ide…-kezdett bele a mesébe.

- Fernando azt mondta, hogy lezártál mindent.

- Azt hittem én is. De a városban megjelent egy régi ismerősöm.

- Mennyire régi?

- Mondjuk úgy, hogy miatta kerültem annó bajba… Eleinte csak pár apróságban kellett segítenem neki… De a végén nyakig ültem a bajba… Amikor ki akartam szállni…-hirtelen ötlettől vezényelve pattantam fel a székről. Sergio tátott szájjal pislogott rám, mint aki nem érti mit is teszek. Valljuk be… Igazából én se.

- Rosie…-ejtette ki a nevemet csendesen.

- Gyere velem.

- Hova?-kontrázott vissza.

- Nem tudom.-ráztam meg a fejem.- Csak gyere. Sergio ki kell innen szabadulnod. Túlságosan sokat rágódsz azon, hogy mi történt… és mi fog ezek után történni. Bele zakkansz.

González homlokát ráncolva pislogott rám majd állt fel az asztala mögül. Elégedetten elvigyorodtam. Pontosan elértem a célomat…

…Órák óta andalgunk Madrid belvárosában és beszélgetünk. Vagy is hagyom, hogy Sergio beszéljen annyit amennyihez éppen kedve van. Lassan kortyoltam bele a Starbuckos kávémba.

-A húgom hazudott nekem.

- Tudtommal te is hazudtál neki Sergio.-vontam meg a vállát.

- De úgy gondolom, hogy én védtem őt.

- Hazudtál neki… Miattam.-javítottam ki.- Miben hazudott neked?

- A régi nagy szerelmem él…Theresa nem halt meg…

- Pedig…?

- Pedig úgy tudtam meghalt… Akkor úgy éreztem nincs miért… Kiért maradnom Madridban maradnom. Ezek után nem akartam megjavulni. Eltűntem és keveredtem egyre nagyobb bajba. –magyarázta és leültünk a padra.

- Te megkerested a lányt?

- Nem…-rázta meg a fejét.- Nem tudom, hogyan kezelhetném a helyzetet.

Hümmögtem csak és letettem a papír poharat magam mellé. Óvatosan a kezemet az övére csúsztattam, amitől először összerezzent majd csodálkozva rám pillantott.

-A családod melletted áll.

- Egyszer már elszúrtam Rosie… És Santiago bármit eltud érni… És nem akarom bajba keverni a családomat.

- Akkor kevered őket bajba, ha kizárod őket.

- Santiago…

- Santiago csak rettegésbe tart téged. Erősebb lehetsz.

- Dehogy…-nevetett fel cseppet gúnyosan.- Mindig is gyenge voltam Santiagohoz képest. Ha erős lettem volna nem léptem volna le.

Nem szólaltam meg csak homlokomat ráncolva gondolkoztam a szavain. Igaza lehet… De lehet ugyan ezt tettem volna én is. Megcirógattam a kezét majd a vállára hajtottam a fejemet.

-Sergio…

- Mi az Rosie?

- Rájöttem valamire.-motyogtam és rájöttem talán csendben kellett volna maradnom. Hetek óta nyomja a lelkemet valami, de nem beszéltem róla senkinek se.

- Mi az?-jelent meg a spanyol férfi arcán.

- Túl sokat vesztettem az elmúlt időszakban.

- Mire gondolsz?

- Túl sok barátot vesztettem el a hibáim miatt… Egy ember miatt.-szakadt ki egy fájdalmas sóhaj a mellkasomból.-Túlságosan sokat.

Sergio bátorítólag ölelt magához és hozzá bújtam. Túlságosan jól esett a közelsége. Percekig csak öleltem és ezek után nem tudnám megmagyarázni a tettemet. Hiszen megcsókoltam… Csak pár pillanatig tartott, hiszen a spanyol férfi eltolt magától.

-Rosie…

- Sajnálom… Nem tudom mi ütött belém.-motyogtam magam elé. Igazam is van. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem.

- Nem mondom, hogy ellenemre lenne… De nem akarlak összezavarni. Egyszer még megköszönöd nekem…

…Nem mondanám, hogy a gondolataim kitisztultak… Sőt… Egyre zavarosabb lett csak. Fáradtan vágtam össze a vacsorához a salátát amikor hallottam kinyílni a bejárati ajtót. Iker haza  jött és ebbe akkor lettem teljesen biztos amikor megjelent a konyhaajtóban fülig érő szájjal.

-Szia.-köszöntem csendesen.

- Szia Kicsim. Hogy vagy?-karolta át a derekamat.- Jól vagy? Sápadtnak tűnsz.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállamat.- Amúgy milyen napod volt?-erőltettem az arcomra egy mosolyt és örültem, hogy mesélni kezdett… Nem volt más dolgom, mint csendesen hallgatni és nem gondolkozni…