28. fejezet

Hatalmasat sóhajtottam miközben kinéztem a repülő gép ablakán. A fülesembe halkan duruzsol a zene és próbálok kicsikét elszakadni a jelentől. Tegnap ért véget a versenyhétvégénk és már települünk is át Kínába hiszen túl sok pihenőnk nincs. Elfáradtam… Be kell vallanom, hogy elfáradtam. Tényleg elfáradtam. Nem fogok panaszkodni. Nem tehetem meg és nem is fogom. Összerezzentem ahogy Sebi megszorította a kezemet.

-Mi az Sebastian?-kaptam ki a fülesemet.

- Jól vagy? Olyan szótlan vagy.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam. Német barátom hasonlóan tett és ez jól esett.

-  Tommival tisztáztátok a helyzetet?-kérdezett rá konkrétan. Meg se lepődök rajta, hogy ilyen őszinte. Mostanában ami a szívén az a száján alapon működik… Amiért egyáltalán nem ítélem el… Sőt tetszik is ez a fajta változás.

- Azt hiszem igen. Legalább is annyira, hogy együtt tudjunk dolgozni.

- A barátja vagy…

- Rosie pedig az unokatestvére. Te is a rokonodat választanád ilyen helyzetben.-húztam meg a vállamat lazán.

- Naty…-sóhajtott fel. Nem igazán tudott mit mondani hiszen igazam volt. Megszorítottam a kezét és elmosolyodtam.

- Semmi baj. A versenyre kell koncentrálnod. Az a legfontosabb.

- Egy valamire rájöttem…

- Mire?-csodálkoztam el.

- Sokkal nehezebb lesz idén minden.

- Te vagy a bajnok! Alap, hogy minden nehezebb lesz.-nevettem fel. Ezt a mondást jó párszor hallottam itt is, de a MotoGp paddockban is. Nem a bajnoki címet megszerezni a legnehezebb munka, hanem megvédeni azt.

- Alvaro hogy van?

- Nyűgösen… Eléggé nyűgösen. De nagyon úgy fest a következő versenyhétvégén ott lesz.-húztam meg a vállam, hiszen pontosan tegnap beszéltem vele.

- Naty ez nem korai még?-kérdezett rá homlokát ráncolva Sebastian pár pillanat hallgatás után.

- De… Nagyon is korai.-nyögtem fel.- De konok, makacs, idióta akinek beszélhet az ember.

- És mi lesz ha elesik megint?

- Arról inkább ne beszéljünk.-ráztam meg a fejemet és idegesen doboltam az ujjaimmal a combomon. Nem akartam erről beszélni és igazából azt se akartam igazából még elmondani Sebastiannak, hogy milyen ajánlatott kaptam. Nem repesne az örömtől ebbe teljesen biztos vagyok.

- Beszéltél….-kezdett bele Sebi egy monológba, de hamar elharapta a mondat végét.

- Kivel beszéltem?

- Meg fogom bánni, hogy ezt felhoztam.-nyögött fel majd egy hatalmas sóhaj után kinyögte amire gondolt.- Beszéltél mostanában Heikkivel?

- Miért kellene nekem pont vele beszélnem?-kontráztam vissza. Nem értettem mire is gondol Sebastian… Hiszen tudhatja mi történt. Vagy is tudja mi történt a finnel köztem. Azóta pedig nemes egyszerűséggel nem keresem a finn társaságát.

- Isabel…

- Mi történt?-húztam össze a szemöldökömet.

- Isa és a párja folyamatosan veszekednek.

- Gionak nincs csapata… azt hiszem túlságosan feszült mostanában…-gondolkoztam el.

- Heikkitől tudom… Mert hallotta őket veszekedni Sepangban.

- Miért nem mondtad el eddig?

- Mert nem igazán akarsz hallani Heikkiről?-kérdezett vissza egy váll vonás közepette. Ez is csak ő lehet. Minden lényegre törő információt elhallgat előlem…

…Kedd délután van. Elég sokáig pihentem, hiszen senki nem csapott zajt. Azonban ezen meg se lepődök, hiszen egyedül lakok a szobában. Ezzel nem is lenne semmi baj, csak a csapat elnézett valamit vagy éppen a szálóda hiszen én Ferraris emeletre kerültem.

Egész repülő úton és ma délelőtt Sebastian szavain filóztam. Annyira elmenekültem a saját életembe, hogy észre se vettem, hogy probléma van az egyik jó barátom életében? Ennyire nem lehetek vak és önző. Erőt vettem magamon és írtam egy sms-t Heikkinek.

„Beszélni akarok veled! Találkozzunk a medencénék 10 perc múlva!”

Felsóhajtottam és felpattantam az ágyról. Tudom meg kellett volna várnom, hogy reagáljon valamit, de nem fogott a hely. Ki kellett mozdulnom. A fotelben heverő kabátomat felvettem, hiszen mióta itt vagyunk majd meg fagyok. Ez az átka annak, hogy pár napja még a forró Malajziában voltunk. A hideg széltől kirázott a hideg és a kósza hajtincsimet a fülem mögé tűrtem.

-Szia!-szólalt meg mögöttem Heikki. Összerezzentem a hangjától de lassan megfordultam. A csapat pulóverét viseli és farmert. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki fázik jelenleg.

- Szia.-köszöntem csendesen.

- Jól vagy? Minden rendben Naty?

- Nem azért hívtalak, hogy rólam beszélgessünk… Csak tudni akarom az igazat. Hiszen mindenki óvni akar. Úgy csinálják, mint ha egy porcelán baba lennék. Sérültem igaz… És összetört a lelkem is, de ennyire nem kell védeni. Fel tudom dolgozni és segíteni szeretnék. Pontosan úgy ahogy a

- Naty…-nyögte ki cseppet meggyötörten a nevemet.- Azt hiszem ez nem tartozik ránk.

- Válaszolj kérlek! Te is tudod… Sebastian is. Mindenki tudja csak én nem.

- Veszekednek! Oké? Mindenen veszekednek.

- De…-kezdtem volna bele, de elakadt minden szavam. Számomra hihetetlen ez az egész. Isabel és Gio mindig is tökéletes párosnak tűntek számomra. Kiegészítik egymást. Általában.

- Nyárra esküvőt akartak, de a srácnak minden… Ezerszer fontosabb lett a hülye MotoGp és a Ducati.

- Vigyázz, hogy beszélsz Heikki!-pattantam fel úgy mint ha egy köteg gombostűbe ültem volna.

- Naty én csak tisztán látom, hogy fontosabb neki, mint Isa.

- Fontos neki az a világ… Azért tanult olyan sokat, hogy bekerüljön oda és sikeres legyen.

- Az csak a megélhetése!-csattant fel a finn idegesen. Úgy tűnik a mai napig ki tudom hozni a béketűréséből. – Az élete a családja, a szerelme és a barátai lennének. Nem ez!

- Neked is csak a megélhetésed a versenyzés.

- Tudom. Imádom csinálni, de van családom és boldogságom. Boldog vagyok Catherine-nel.

Ahogy a fejemhez vágta ezt az információt mindkettőnk ledöbbenve pislogtunk egymásra. Nem akartam tudni arról, hogy mit érezz a brit nő iránt, hiszen pár hónapja bizonyította be számomra, hogy annyira nem is boldog…

-Nem érdekel.-ráztam meg a fejem és ki akartam kerülni, hiszen lezártnak tekintettem a beszélgetést.

- Natalien várj… Beszéljünk normálisan. Megmagyarázom. Mindent megmagyarázok.

- Engedj el! Nem érdekel.-sziszegtem és próbáltam kiszabadulni a szorításából. Azonban egy valamire nem számítottunk. A jéghideg medencébe kötöttünk ki mind a ketten.

- Fene vigye el!-szitkozódva másztam ki a vízből.

- Naty…-szólt még utánam a finn, de nem foglalkoztam vele. Csurom vizesen csoszogtam végig a hotel hatalmas földszinti csarnokán. Többen csodálkozva fordultak felém, de jobban fortyogtam a méregtől, mint hogy foglalkozzak velük. A lift ajtó nyitva volt szerencsémre, de csak részben… Hiszen nem voltam egyedül a felvonóba. Egyik sarokban Fernando… a másikban Lewis állt. Csodálkozva pislogtak rám majd tanácstalanul egymásra néztek és a brit csak vállat vont.

- Naty…-szólalt meg a honfitársam, de ahogy felemeltem a kezem azonnal elhallgatott.

- Köszönöm.

- Úgy nézel ki, mint aki ruhástól úszott.-szólt közbe Hamilton.

- Semmit se tévedtél esküszöm.

- Jól vagy Naty?-próbált kedves lenni velem a spanyol.

- Ha két percig nem szólnátok hozzám minden tökéletes lenne…