26. fejezet

Sebastian nagyot sóhajtva nyúlt el a kanapén és mosolyogva húzta a feje alá az egyik díszpárnát. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl, de ez egyikünket se zavar.

-Tommi hol van?-tettem fel a kérdést.

- Azt hiszem randija van.-húzta meg a vállát.-Addig se engem kínoz.

- Gonosz vagy Sebastian.-forgattam a szemeimet.- Így jár az aki kénytelen megvédeni a világbajnoki címét.

- Helyesebben… Így jár az aki megfektette a személyi edzője unokahúgát.

- Átvágtad az unokahúgát.-javítottam ki komolyan, miközben törökülésbe húztam a lábaimat.

- Jó…jó… Tudom.-nyögött fel a német barátom. Csak egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, de egy árva szót se szóltam. Túl sok minden járt a fejemben és jelen pillanatban Sebastiant se akartam megbántani. Nem akartam olyat mondani amivel fájdalmat okozhatok neki.- Naty…sóhajtott fel hangosan.

- Mi az?

- Mit érzel? Találkoztál vele azóta nem?

- Kire gondolsz Sebi?

- Casillas… Rosie.

- Ja…-nyögtem fel.- Találkoztam már mindkettőjükkel.

- És?

- Mi és Sebi?-könyököltem fel kíváncsian.

- Csak és?-tárta szét a karját tanácstalanul.

- Nem akarok velük találkozni. Nem akarom, hogy magyarázkodjon bárki is. Próbálok jól el lenni Sergioval.

- Milyen vele? Őszintén hogy érzed magad vele Naty?-kérdezett rá. Őszintén így ezt a kérdést még senki se tette fel. Gondolkoztam már rajta. Természetesen eszembe jutott már jó párszor ezt a kérdést.

- Sebi…

- Nekem elmondhatod nyugodtan.

- Jól érzem magam Ramos-szal… Lazább… Könnyebb.-sóhajtottam fel.- Nem érzem, hogy kényszeresen meg kell felelnem. Szerelmes voltam Ikerbe. Talán túlságosan is. Nem láttam túl az orromon… Pedig ha kicsit jobban figyeltem volna tisztában lehettem volna vele, hogy gond van. Túl nagy gond.

- Szerintem engedned kellett volna a csábításnak.-kotyogta közbe Sebastian.

- Tessék?

- Le kellett volna feküdnöd Heikkivel.

- Jobb, hogy nem történt semmi olyan. Így is elég volt a bonyodalom az életemben.-nyögtem fel. Hosszasan beszélgettünk. Leginkább ő kérdezett és én mindent őszintén elmondtam neki. Nem ítélt el… Azt hiszem pontosan azért amiért én se ítéltem el őt. Arra döntött Sebi, hogy most már ideje lesz nyugovóra térnie.

- Kérdezhetek valamit Sebastian?

- Miért ne kérdezhetnél?

- Érzel még valamit Rosie iránt?

- Naty…-sóhajtott fel és láttam rajta alaposan átgondolja minden egyes szavát.- Azt hiszem…

- Igen vagy nem? Így a legegyszerűbb.

- Elengedtem… de nem mondom azt, hogy nem érzek már semmit se… De azt hiszem mindenkinek jobb így.-rázta meg a fejét. Lassan tápászkodtam fel és léptem közelebb hozzá. Óvatosan öleltem magamhoz és tudtam ez egy fajta megnyugvás neki is és nekem is…

…Ahogy Sebi elvonult aludni bevackoltam magam az ágyamba egy könyv társaságában. Tommi még nem ért vissza a találkozójából. Randijáról vagy kitudja hol is van a finn, hiszen nem sokat beszéltünk. Igazából nem is beszéltünk a munkán kívül. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor óvatosan kinyílt az ajtó és lépett be rajta a finn férfi.

-Ohh… Naty… Azt hittem, hogy alszol már.-motyogta zavartan.

- Azt hiszem lassan kellene. Fáradt vagyok és leszek.-sóhajtottam fel.- Tommi…

- Igen?-lepődött meg ahogy megszólítottam.

- Nem akarom ezt… Egyáltalán nem akarom ezt.-ráztam meg a fejem és az őszinte döbbenetet jelent meg az arcán.

- Nem értelek…-rázta meg a fejét miközben kilépett a cipőjéből.

- Nem veled akarok haragban lenni… Nem te vagy az aki megbántott. Téged a barátomnak tartalak. –hadartam és rájöttem lehet túlságosan sokat beszélek hirtelen.

- Lassíts Natalien! Néha nem tudlak követni.

- Nem veled akarok haragban lenni Tommi.-ismételtem magam lassabban és megfontoltan. A finn férfi megfontoltan ült le velem szembe a szomszédos ágyra. Láttam rajta, hogy gondolkozik a szavaimon.

- Tommi…-folytattam a monológomat.- Nem te ártottál nekem, még akkor se ha tudtál mindent. Veled nem akarok. Így nem tudnánk együtt dolgozni se… és mind kettőnknek az a fő feladata, hogy Sebastian kiegyensúlyozott legyen a pályán és azon kívül is… és…

- Naty én egyszerűen…

- Furcsa… Tudom.-bólintottam komolyan. Csak ültünk egymással szemben szótlanul. Mind a ketten talán arra vártunk, hogy a másik mondja ki azt amit gondol.

- Naty egyszerűen azt is nehezen tudtam kezelni amit Sebastian és Rosie tettek. Nekem túl sok ez az egész.

- Ezért szeretném, hogy mi normálisan viselkedjünk egymással. De tudom, hogy Rosie az unokatestvéred… Fontos neked…

- Igen az… Annyit kérek próbáljunk meg. Normálisan.-sóhajtottam fel és lassan talpra kecmeregtem. Úgy éreztem veszet fejsze nyele az egész beszélgetés. Jobbnak láttam, hogy ha magára hagyom. Mind a kettőnknek kellett egy kis magány.

- Naty…-szólalt meg csendesen.

- Igen?-kérdeztem vissza meglepődve.

- Nekem ez nagyon fura… De a barátom vagy…

- Az is maradok. Nem akarom, hogy kínos legyen köztünk a helyzet és a munka se.-sóhajtottam fel és meglepetésemre megölelt a finn férfi…

…Vasárnap reggel van és kávéval a kezemben sétálgatok fel és alá a motorhomeban. A fiúk kicsit magamra hagytak így esélyem volt telefonálni. Megígértem Sergionak, hogy fel fogom hívni.

-Mikor fogsz haza jönni?

- Nem most még.-nevettem fel és lehuppantam az egyetlen kényelmes fotelbe törökülésbe.- Még ezt a hétvégét se fejeztük be.

- Tudom.-dünnyögött.- De attól hiányzol.

- A hülyeségem hiányzik vagy inkább…-kezdtem bele a mondatomba de hamar elharaptam a végét. Hangosan kacagni kezdett.

- Erre most tényleg válaszoljak?-felismertem azt a hangsúlyt amiből rájöttem igazam van. Túlságosan is igazam van.

- Inkább nem.-ráztam meg a fejem pedig ő ezt nem is láthatta.

- Naty mi lenne ha…?

- Mi lenne ha?-kontráztam vissza kíváncsian. Nem értettem mire is akar kilyukadni ebben a szent pillanatban.

- Gyertek el Valenciába a döntőre.

- Tessék?

- Gyertek el Valenciába a döntőre… A Király kupa döntőjére.

- De… Azt hittem…

- Nem csak puccos befektetők lehetnek ott. Eljöhetnél… Szeretném, hogy el gyere Valenciába Naty… és akár ha Sebastian…-az előbb említett személy pontosan ekkor rúgta be a pihenő szoba ajtaját.

- Beszélek majd Sebivel.-német csodálkozva ült le mellém, hiszen nem értette miért is emlegettem.

- Rendben.

- Mennem kell Sergio… Majd beszélünk.

- Tudom. Szia Naty…

-Szia.-bontottam a vonalat és addig a német barátom mosolyogva pislogott rám.- Most mi van?

- Olyan…-gondolkozott el a megfelelő szavakon.

- Inkább ne mondj semmit se.-ráztam meg a fejem.- Még a végén te járnál rosszul. Tommi merre van?

- Szerintem a titokzatos lánnyal.-vonta meg a vállát Sebi.

- Te most féltékeny vagy?

- Miért lennék féltékeny?-kontrázott vissza.- Csak túl sok a rózsaszín pillangó körülöttem.

- Ez most köcsög volt Sebastian.

- Igazam van. Te is tudod.