19. fejezet

-Mi az?-nevetett rajtam a sevillai focista.

- Miért nem mondod el, hogy hova megyünk?-kontráztam vissza.

- Mert lehet akkor nem biztos, hogy velem jöttél volna.-simított végig a combomon. Elmosolyodtam csak és kinéztem az ablakon.

- Szerintem most már elmondhatod. Már elhagytuk a várost.

- Haza megyünk.-vonta meg a vállát lazán. Egy pillanatra kinyitottam a számat majd becsuktam.

- Ugye tudod, hogy én Madridba születtem?-tettem fel végül szépen megfontoltan a kérdést.

- Miért ne tudnám?-forgatta a szemeit szórakozottan.- Nem is úgy gondoltam.

- Sergio ez nem korai?

- Tessék?-kérdezett vissza lazán.- Mire gondolsz Naty?

- Haza viszel…

- Sevillaba.-fejezte be helyettem a mondatot.

- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet.-ráztam meg a fejemet határozottan. A focista kikerekedett szemmel pislogott rám majd elnevette magát. Tudtam, hogy jelen pillanatban is szórakozik rajtam. Bár be kell vallanom ebben a szent pillanatban én nem tartom viccesnek ezt a helyzetet.

- Sergio…

- Pontosan ezért nem mondtam el, hogy hova megyünk. Amúgy is…Találkoztál már a bátyámmal.

- Emlékszel hogyan is?-kontráztam vissza.- Feletted… Az ágyban.

- Ha jól emlékszem alattam…-javított ki. Csak duzzogva fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt és kibámultam az ablakon. Igen tartok a találkozástól. Nem igazán voltam felkészülve erre a lehetőségre. Magammal se vagyok igazán tisztában, hogy mit akarok. Végig simított a combomon, mire rápillantottam.

- Semmi baj se lesz. Megígérem…

…Nem mondhatom, hogy teljesen megnyugodtam voltam amikor megérkeztünk. Sergio leparkolt egy csodálatos ház előtt és gyorsan kipattant a kocsiból, hogy ajtót nyisson nekem.

-Nem kell puncsolnod.-forgattam a szemeimet. Átölelte a derekamat és megcsókolt.

- Nem puncsolok.-vigyorodott el.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy ez a helyzet most kicsit fura lesz?

- Most Casillas miatt mondod ezt?-kérdezett rá.

- Is.-húztam meg a vállam.

- Megígérted, hogy nem foglalkozol vele. Emlékszel?

- Igen emlékszem.-bólintottam lassan.

- Csak annyi a feladatod, hogy jól érezd magad. Menni fog?

- Ugye tudod ezek után én is bemutatlak a családomnak.-jelent meg egy sunyi vigyor az arcomon.

- És most meg kellene rémülnöm?-kérdezett vissza…

…Meglepődtem… Tényleg őszintén meglepődtem, hiszen José Maria az apukája és Paqui az anyukája kedvesen fogadtak. Szerintem tisztában voltak mindennel… Vagy is Sergio szerintem már mesélt rólam nekik. Egyetlen rossz kérdést se tettek fel és ezzel mindannyiunk dolgát megkönnyítették.

-És most hova megyünk?

- Mutatok neked valamit.

- Ugye tudod, hogy lassan kezdek félni tőled amikor ezt mondod.-fogtam meg a kezét.

- Olyat akarok mutatni amit nem tudsz rólam.

- Persze. Mert én már egy nyitott könyv vagyok számodra.

- Nem kimondottan.-húzta meg a vállát.

És ezek után Sergio mesélni kezdett… Mindenről… Bármiről kérdezhettem és ő eléggé őszintén válaszolt.

-Imádom a lovakat… Sokan nem tudják, de ez egy családi vállalkozás.

- Lovakkal foglalkozik a családod?

- Lovakkal és a focival.-vonta meg a vállát.

- De úgy tudom a szerződésed miatt…

- A szerződés miatt.-bólintott.- De te kipróbálhatod.

- Sese…

- Félsz a lovaktól?—vigyorodott el rajtam.

- Hát… Nagyobb biztonságban érzem magam a motorokon.-vallottam be őszintén. Megcirógatta az arcomat és kaptam egy csókot tőle.

- Valahogy tudtam, hogy ezt fogod mondani. Nem kell félned.

- De ugye tudod, hogy a motort én irányítom.

- De azt is tudom, hogy a motor is képes lelökni magáról… Nem is kell nagyon messzire mennünk. Alvaro nem ezért van jelenleg is kórházban?

- Oké… Most erre nem tudok jó ki fogást. –sóhajtottam fel…

…Bele mentem. Órákat töltöttünk Sergioval a lovas pályán vagy hol és szokás szerint elérte, hogy bízzak benne és bízzak a lovakban is. A családi házhoz visszaérve anyukája szerint nem sok híja a vacsorának, de semmi féle segítségemet nem fogadta el.

-Felhívom Alvarot.-suttogtam Sergionak, aki csak bólintott. Kisétáltam az udvarra és leültem a lépcsőre, miközben a motoros barátom már fel is vette.- Hogy vagy Bati?

- Szia Naty. Egész jól bár még mindig nem engednek haza.

- De miért?

- Azt mondta a doki, hogy jobb ha még pár napot még itt töltök. De őszintén… Unom magam.-jelentette ki. Elnevettem magam.

- Türelem türelem.

- Tudom.-motyogta.- Milyen Sevilla és környéke?

- Te tudtad?-csodálkoztam el.

- Csak tippeltem… Jó, hogy tudtam. Engedélyt kért tőlem.

- Fura… Meglepő… De még is jó.-vallottam be őszintén.

- Új élet Naty…Ez az új élet.-véleményezte miközben hangokat hallottam. Elköszöntem Alvarotól és besétáltam a házba. Sergio már várt rám, hiszen mosolyogva fogta meg a kezemet.

- Minden rendben?-tettem fel bátortalanul a kérdést, mire a semmiből megjelent a bátya és megölelt.

- Ohh Naty… Örülök, hogy látlak… Így ruhában.-vigyorgott rám és éreztem, hogy elpirultam. Tudom, hogy az első találkozásunkat aligha fogja elfelejteni. Pedig bármit megadnék érte, hogy semmis legyen.

- René…-zsörtölődött Sergio mellettem miközben a bátya megölelte őt is.

- Most mi van? Csak vicceltem.-rántotta meg a vállát vigyorogva. Sergio csak a szemeit forgatta és megfogta a kezemet. Bátortalanul elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá.

- Nem vicces.

- Abban a pillanatban én se, gondoltam annak. Nem nagy élmény az öcsémet az ágyba találni…

- Oké… oké… Ezt inkább ne részletezzük. Felejtsük el ami történt.-fakadtam ki és a Ramos testvérek nevetni kezdtek rajtam.

- Itt van Miriam is. Anyával a konyhába.

- A nővéred?-fordultam a focista felé aki lassan bólintott.

- Nyugi. Nem lesz semmi baj.

Ebbe annyira nem voltam biztos. Tudom, hogy tartottam ettől az egész találkozótól és abban se voltam biztos, hogy a család egyáltalán kedvelni fog. Jó tudom nem is nekik kell megfelelnem…

…Nem igazán lepődtem meg. Miriam Sergio nővére elég távolságtartó volt velem. Csak azok a szokásosnak mondható kérdések és válaszok hangoztak el köztünk.

-Beszélek vele ha szeretnéd.-suttogta nekem Sergio ahogy segítettem kivinni a mosatlant a konyhába.

- Nem kell. Kérlek.-vettem el tőle a tányérokat.- Kérlek.

Közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat. Egy aprócska mosoly jelent meg az arcomon és átkaroltam a nyakát.

-Pedig…

-Nem.-vágtam rá akaratosan.

- Bírom amikor ilyen vagy.

-Ne hízelegj!-nyögtem fel. Elvigyorodott és kaptam egy csókot. Csak egy bibi volt. Pont ekkor lépett be a nővére a konyhába.

- Ohh… -nyögte ki cseppet gúnyosan. Sergioval összenéztünk és az ajkaimat rágcsálva léptem el a focistától.

- Miriam…-biccentett a focista kicsikét kimérten.

- Mióta szokásod haza hozni a csapattársaid exét?-tette fel komolyan a kérdést a nő. A gyomrom egy pillanat alatt görcsbe rándult és volt olyan érzésem ma még kilyukadunk itt.

- Mondtam, hogy ezt a témát hanyagoljuk.

- Csak egy ártatlan kérdés volt.

- Sergio hagyd.-szorítottam meg a kezét. Valahogy próbáltam elengedni a sértéseit… Nem éri meg azon kiakadnom, hogy mit szól a testvére.

- Skalpokat gyűjtesz?-kaptam kérdést hirtelen.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Szerintem jól hallottad.

- Tudod mit? Szakadj le rólam…