18. fejezet

Lassan mozdultam meg és hiába nyújtottam ki a kezem szinte azonnal rájöttem egyedül vagyok az ágyban. Pedig tisztán tudom, hogy Ramos itt volt velem amikor elaludtam. Hatalmasat sóhajtottam és kinyitottam a szemem. Reggeli nap fény töltötte be a szobámat és kicsikét örültem, hogy a saját ágyamban aludtam.

-Azt hittem még alszol.-szólalt meg az ajtóban meglepetésemre Sergio. Felé fordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban boxerben és két bögre kávéval a kezében.

- Szia.-kúsztam vissza a helyemre. Megkerülte az ágyat és leült mellém. A két bögrét lehelyezte az éjjeli szekrényre majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

- Ugye tudod, hogy semmi kaja sincs a hűtötökben.-vigyorodott el ahogy elszakadt tőlem.

- Mondanám, hogy meglepetés de Sergio se arról híres, hogy vásároljon.-húztam meg a vállam. Felnevetett a focista és kaptam még egy csókot tőle.- Megrúgtalak éjszaka?-piszkáltam meg a haját.

- Ugye tudod észre se veszem, hogy ha valaki megrúg… A munkámmal jár.-nyomott egy puszit az orromra, majd hirtelen felém kerekedett és megtámaszkodott a karjain fejem mellett.

- Ugye tudod, hogy nem csak a te bátyád képes ránk törni az ajtót?-kérdeztem kuncogva, hiszen csikizni kezdett miközben a takaró alatt a hasamat csókolgatta.

- Ugye tudod, hogy van olyan is, hogy zár az ajtóban?-bújt ki egy pillanatra a takaró alól.

- Ugye tudod…-kezdtem sokadjára ugyan úgy a mondatomat.- Nekem jelenésem van a kórházban, hiszen megígértem Alvaronak.

- Igen tudom.-sóhajtott fel és puszit nyomott a köldökömbe. Megsimogattam az arcát.

- Sajnálom Sese.

- Nem kell.-rázta meg a fejét egy fél oldalas mosollyal az arcán.- Nem kell semmit se…

…Éppen végeztem a pékségben, hiszen megígértem Alvaronak viszek neki friss péksüteményt. Tudom nagyon is unja már a kórházi kosztot.

-Szia Sebi.-szóltam bele a telefonba ahogy a kocsi kulccsal bajlódtam.

- Szia Naty. Eszedbe jutottam?-nevetett fel.

- Bocsánat, de kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár nap. De most már itthon vagyunk Madridban.

- Alvaro hogy van?

- Fáradt… Nyűgös… Éhes…-soroltam a jelzőket.- Hogy is mondjam? Tipikus pasi.

- Gonosz vagy vele.-szórakozott a német barátom.

- Dehogy.-ráztam meg a fejem.- Sebi mondanom kell valamit.

- Tudom miről akarsz beszélni Naty… Nem kell túl magyaráznod.

- Tudod, hogy melletted akartam lenni. Segíteni akartam.-motyogtam.

- De most inkább támogasd Alvarot. Mielőtt túlságosan halálra idegesítené a nővéreket.

Felnevettem miközben beültem a kocsiba. Tudom túlságosan jó kedvem van…

-Ugye tudod, hogy mennyire gonosz vagy jelenleg.

- Tommi három napja kínoz… Ne csodálkozz ha esetleg gonoszabb vagyok a megszokotnál.

- Most meg kellene, hogy sajnáljalak?-kontráztam vissza mire kacagni kezdett.- Majd ha lesz időm megsajnállak.

- Aha… Gondolom mennyi időd lesz megsajnálni.-ha jól ismerem jelenleg is a szemeit forgatja.

- Sebastian…-dohogtam.

- Nem mondtam semmi rosszat.

- Csak gondoltál?-kontráztam vissza nevetve…

…Megkönnyebbültem, hogy Sebastian ennyire jól viselte azt a tényt, hogy nem fogok elutazni vele az első futamra. Szerintem ő ezzel már tisztában volt abban a szent pillanatban amikor átadta nekem a jegyet Katarba. Leparkoltam az ismerős kórház előtt és magamhoz vettem a táskámat és a péksüteményes papírzacskót és besétáltam a jól ismert klinika udvarára. Legnagyobb meglepetésemre Alvarot azonnal megpillantottam, hiszen egy fiatal nővérke tolta a tolókocsiját.

-Szia Bicebócám.-léptem közelebb hozzájuk mosolyogva. A nővérke mosolyogva konstatálta, hogy hozzátartozó vagyok így magunkra hagyott.

- Ugye hoztál nekem valami normális kaját?-nyögött fel Bati miközben leroskadtam a padra.

- Persze. Nem felejtettelek el.-mosolyodtam el.- De csak péksütire volt időm.

- Miért van olyan érzésem, hogy az egész Ramos miatt sikerült így?-kérdezett rá miközben átadtam neki a zacskót.

- Tessék?

- Van egy olyan érzésem, hogy azért csak ennyi kaját kaptam mert Ramos elterelte a gondolataidat.

- És mi van ha így is történt volna?-kontráztam vissza és rájöttem elpirultam. Bati csak a szemeit forgatta miközben kikapta a péksütit és hatalmasat harapott belőle.

- Az csak azt jelentené, hogy legalább mozgalmas éjszakád volt.-szólalt meg miután lenyelte a falatot.

- Oké…-nyögtem fel.- Azt hiszem mostanában túlságosan ki vagy éhezve.

- Ágyhoz vagyok kötve.-felelte teljesen ártatlanul. Bár a komolysága csak pár pillanatig tartott, hiszen mind a ketten hangosan nevetni kezdtünk. Pár pillanatig csak ültünk egymás mellett és Alvaro volt az aki megfogta a kezemet. Elmosolyodtam rajta. Most is ugyan olyan kellemes meleg a keze, mint mindig.

- Sebastiannal beszéltem. Addig nem fogok elutazni vele, míg meg nem gyógyulsz.

- Szerződéseddel van a csapattal Naty.-rázta meg a fejét.

- Ugye tudod, hogy nem érdekel jelenleg a szerződésem?-kérdeztem vissza és megvontam a vállam. Alvaro csak a homlokát ráncolta és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Hogyan köszönhetném ezt meg neked?

- Te se engedted, hogy köszönjek bármit is az ősszel.-kontráztam vissza. Megcirógatta a kezemet és mosolyogtam rá.

- Akkor te és Ramos…

- Eljött tegnap hozzám.-kezdem el lassan beszélni.- Elmondott mindent.

- Tudott ő is róla.

- Tudom.-bólintottam.- Ha teljesen őszinték akarunk lenni szerintem rajtam kívül mindannyian tudtatok arról, hogy mi történik körülöttem.

- Szerintem Vettel se tudott róla.-vonta meg a vállát Alvaro és a szemeimet forgattam. Azt hiszem jobb is, hogy Sebastian csak később tudott meg mindent.

- Személy szerint idióta voltam, mert nem akartam látni, hogy valami baj van. Hogy baj  van a kapcsolatomban.-vallottam be talán most először hangosan és őszintén. Bati csak komolyan figyelt. Szerintem az elmúlt hetekben pontosan erre várt… Hogy mikor fogok „kiborulni”.

- De vele más nem?

- Most Sergiora gondolsz?-kérdeztem vissza.

- Szerinted kire gondolok? Szerintem nem Vettel fejét csavartad el.

- Te tényleg meghülyültél.

- Nem csak… Mindegy…-legyintett.- Tudod lehet hazudtunk… Hazudtunk. De a javadat akartuk.

- Tudom… Pontosan úgy, mint ahogy én a bátyámét.

- Hogy jön most a képbe Sergio?-csodálkozott el miközben lassan tolni kezdtem a kocsiját. Nagyot nyeltem és most már nem tudtam visszaszívni.

- Emlékszel a barátnőjére?

- Melyikre gondolsz?-vigyorodott el.

- Vicces vagy… De Theresara gondolok.

- Theresa meghalt.-nézett rám Alvaro úgy, mint ha elment volna a maradék eszem. Ajkaimat rágcsáltam és megráztam a fejemet.- Tessék? Most meghülyültél?

- Nem… Pár hete amikor haza értem a futásból ott állt a ház előtt.

- Gondolom Sergio semmit se sejt ebből.-véleményezte és csak megráztam a fejem.- Naty ugye tudod, hogy jelenleg ugyan azt teszed mint mi? Hazudsz Sergionak. Ki fog akadni ha megtudja.

- Elzavartam Theresat.

- Mert szerinted sokáig távol marad a bátyádtól? Sose arról volt híres, hogy feladja. Naty…-fogta meg a vállán pihenő kezemet.- Őszintének kell lenned a bátyáddal. Mond el neki… Kérlek.