4.fejezet

Január közepe van és végre minden vágyam teljesül, amire mostanában legjobban vágytam. Alvaro végre beadta a derekát és bele ment, hogy végre motorozhassak. Mondjuk tisztában van vele, hogy mennyit készültem. Betartottam mindent, amit kért. Naponta edzettem… Erősödtem és majd kicsattanok jelenleg. Régen éreztem magam ennyire erősnek és szükségem van arra, hogy pályára lépjek és átadjam magam annak az élvezetnek, ami egész életemben éltetett… A motorozás… Az adrenalin… Javier készítette elő gépeket számunkra, miközben mi még készülődtünk. Alvaro a szokottnál is jobban elhúzza a készülődést. Tudom töri jelenleg is valamin a fejét.

-Ugye tudod, hogy nem szükséges még…-bizonygatta Bati komolyan. Fogalmam sincs mióta gyűjti a bátorságot arra, hogy felhozza ezt a témát.

- Alvaro én innen haza nem megyek addig, amíg nem motorozok.-jelentettem ki vigyorogva, miközben felhúztam a derekaimig az overálomat és az aláöltöző felsőmnek kerestem az elejét.

- Jól van… Tudod, hogy féltelek csak.

- Tudom.-hajoltam közelebb hozzá és puszit nyomtam az arcára. Csak mosolygott rám és felvette a felsőjét ő is. Hét ágra süt a nap és imádom, hogy itt vagyunk. Hatalmasat sóhajtottam és Alvaro csak somolyogva pislogott rám.- Most mi az?

- Semmi… Csak jó látni, hogy boldog vagy.

- Motorozhatok végre. Szerinted nem vagyok boldog?

- Gondolom az is sokat segít, hogy van valakid…-felelte nemes egyszerűséggel és be kell vallanom egy pillanatra még meg is lepődtem, hogy tudja. Nem mondtam el neki. Nem mondtam el senkinek se, hogy mi folyik jelenleg az életemben. Nem akartam, hogy bárki ítélkezzen felettem.

- Alvaro Ramos az.-bukott ki belőlem teljesen őszintén. Nem láttam semmi fél meglepettséget rajta.

- Tudom. Nem vagyok annyira hülye.-forgatta a szemeit és lehuppant a műanyagszékre, hogy becsatolja a csizmáját.

- Honnan tudod?

- Láttalak benneteket amikor haza hozott egyik este, és mivel elég alaposan a szádba matatott…-vonta meg a vállát.- Kapcsolatba vagytok?

- Nem… Dehogy. Csak…-kerestem a megfelelő szavakat, hogyan is fogalmazhatnám meg azt ami köztünk van. Hiszen magam se tudom biztosan mi is van köztünk. Néha találkozzunk, együtt vagyunk… Így is- úgy is. Mióta visszajöttem Ausztriából és megjelentem nála… Nem tudom mi is van köztünk… Nem tudom és nem is akarom megfejteni. Egyszerűen csak élvezni akarom és élvezem az életemet. Más nem Ramos segít nekem.

- Naty… Naty nem kell magyarázkodnod. Éld az életed.-szorította meg a kezemet bátorítólag.

- Bati…-sóhajtottam fel és próbáltam kinyögni valami értelmeset. De be kell vallanom minden eszembe jutott csak normális magyarázat nem.

- Csak így tudsz új életet kezdeni.-vonta meg a vállát.- És talán még nem is akkora mellé fogás Ramos.

- Talán?-kérdeztem vissza majdnem felnevetve.

- Focista… Realos… Tehát sokat nem várok tőle.

- Alvaro.-horkantottam fel szemeimet forgatva.- Tudom, hogy te az Atleticonak szurkolsz.

- Az is közre játszik.

Órákat… Tényleg órákat töltöttünk azzal, hogy egymást gyepáltuk a pályán. Mind a kettőnknek szüksége volt erre. Hamar rájöttünk. Amellett, hogy végre kiszakadtam a hétköznapjaimból, Alvaronak tökéletes gyakorlásnak bizonyul így a tesztek előtt. Csak egy frissítő erejéig ültünk le a műanyagszékekre. Bati átnyújtott nekem egy üveg vizet.

-Apukád merre van?-tekertem le a kupakot és körbe pillantottam.

- Ott a kapunál beszélget. Nézd!-mutatta az irányt. Kíváncsian fészkelődtem és pillantottam meg az idősebbik Bautistát, aki egy ismeretlen személlyel beszélgetett.

- Ismered a pasit?-kérdeztem rá, de Bati csak vállat vont először.-Olyan mint ha Javier szervezkedne.

- Szokása ezt te is tudod.

- Dettó mint te.-motyogtam az üvegbe.

- Ugye tudod, hogy ezt hallottam?-kontrázott vissza, mire én csak somolyogva vállat vontam…
…Alvaro nélkül értem haza, hiszen ő még haza vitte az apukáját. Emellett biztos vagyok benne, hogy az anyukája vacsorára is otthon fogja tartani. Mosollyal az arcomon szálltam ki a Mercedesből és indultam el a kapu felé, amikor leparkolt a járda mellett egy fekete Audi. Kíváncsian lassítottam a lépteimen és még nagyobb mosoly költözött az arcomra amikor megpillantottam Ramost.

- Ugye tudod egész nap kerestelek.

- Neked is szia Ramos.-forgattam a szemeimet látványosan és szórakozva rajta. Sejtettem, hogy már keresett, de talán direkt… Na jó nem direkt. Szándékosan hagytam itthon a mobilomat és akartam, hogy aggódjon. Minden nő élvezi, hogy ha egy pasi lohol utána vagy éppen aggódik. Ramoson pedig azt veszem észre, hogy aggódik.

- De…-kezdett volna bele a monológjába, de addigra már az ajtóban álltam.

- Bejössz vagy a szomszédoknak akarsz műsort szolgáltatni?-kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel. Kicsit idegesen nézett körbe és láttam rajta, hogy hezitál.- Szembe szomszéd Maria néni elég pletykás… és ha arra vagy kíváncsi Alvaro nincs itthon.

- Tényleg nincs?

- Igen. Tényleg.-nevettem fel és kinyújtottam felé a kezemet.- Bejössz?

- Igen.-vágta rá kicsikét durcásan és követett. Ahogy becsuktam a számunkra biztonságot jelentő ajtót és felé fordultam megcsókolt. Rövid, de annál hevesebb csók volt.- Azt hittem le fogsz tolni azért mert nem vettem fel a telefont.-vigyorogtam ahogy a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Erőteljesen ez volt a tervem.

- Akkor?-mosolyogtam még mindig.

- Hogy is van az a szöveg a mosollyal kapcsolatban?-nyelvet öltöttem rá és megcsókoltam. Szórakozottan piszkálta meg a hajamat, de meglepődtem ahogy elszakadt tőlem. Kínosan az ajkaimat kezdtem el rágcsálni.

- Mi a baj?

- Naty te hol a fenébe jártál? Sár van a hajadban.

- Huppsz…-tettem két lépést hátra mint ha fertőző beteg lennék.- Ma motorozni voltunk Alvaroval… és ott sikerült. Tudom ez elég… elég illúzióromboló nem?

- Mi?-rázta meg a fejét meglepődve.

- Mit nem értesz?-nevettem fel kínomban.-Motorozni voltunk Batival.

- Inkább úgy nézel ki, mint aki megfetrengett a sárban. Mi az? Dagonyáztatok mint egy malac?

- Köcsög vagy Ramos.-vágtam oldalba hirtelen és kacagni kezdett rajtam.- Amúgy csodát vártál? Szeptember óta nem motoroztam.

- És most jó volt?

- Kurva jó volt.-vágtam rá őszintén…

***

Elküldtem Naty-t zuhanyozni. Majd nem egy fél óra elteltével jelent meg a nappaliban újra.

-Jelentem mindenem szutyok mentes.-vonta meg a vállát és lehuppant mellém a kanapéra.

- Biztos?-karoltam át és a mellkasomhoz húzódott.

- Ezer… Ezer százalékra biztos.

- Nincs kedved vacsizni?

- De… Csak adj pár percet, hogy összeszedjem magam.-sóhajtott fel, miközben a felsőmet birizgálta. Óvatosan cirógattam a haját és nyomtam egy puszit a homlokára. Kellemes érzés. Kellemes ahogy a közelembe van és ölelhetem. Ugyan úgy össze vagyok zavarodva, mint ő. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak én érzem így magam.

- Naty mi lenne ha együtt mennénk Arbe születésnapjára?

- Hmm?-dünnyögte és fészkelődött egy kicsikét rajtam.

- Együtt mehetnénk Alvaro születésnapjára.

- De nem vagyok a barátnőd. Olyan lenne, mint ha együtt járnánk.-sejtettem, hogy itt fogunk kilyukadni, hiszen napok óta ez jár a fejemben nekem is. Mi is van köztünk? Barátok vagyunk… Vagy barátok vagyunk akik néha szexelnek? Talán ez a leghelyesebb kifejezés.

- De a barátomnak barátom vagy… Arbe is kedvel.

- Átgondolhatom?

- Persze.-adtam egy puszit a homlokára.- De úgy is igent mondasz.

- És mi van ha nemet mondok?

- Valahogy úgy is meggyőznélek.

- Az ágyban?-kérdezett vissza.

- Talán.-nevettem fel.

- Azért nem adnám be olyan egyszerűen a derekam.-dünnyögte és közelebb húzódott hozzám. Percek teltek el néma csendben. Simogattam Naty hátát és már csak azt vettem észre, hogy egyenletesen szuszog és elaludt. Elmosolyodtam és nyomtam egy puszit a homlokára. Arra döntöttem, hogy nem mozdulok. Ha neki így kényelmes legyen így.  Tudom az egész napos motorozás fárasztotta ki, de nem zavar. Addig is itt van velem. Nekem pedig egy fajta biztonságot ad, hogy vele lehetek… Talán egy óra is eltelt amikor hangokra lettem figyelmes. Bautista jelent meg a nappaliba. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban. Ő vagy én… Tudom nem éppen a legjobb első találkozás, hogy a házában a barátnőjével a karjaimban tartózkodni… és ha igaz is amit Casillas az elmúlt hetekben hajtogatott…Ha Bautista tényleg szerelmes Natyba akkor főleg…

-Szia…-szólaltam meg jobb híján halkan, hogy ne ébresszem fel Naty-t.- Bocsánat nem így akartam. El akartam vinni vacsorázni…

A motoros homloka először ráncokba szaladt, majd kisétált a nappaliból. Nem értettem miért tette ezt, de végül egy pléddel tért vissza és gondosan a nőre terítette.

-Tudtam, hogy elfáradt. Egész nap kint voltunk a pályán.-húzta meg a vállát és helyett foglalt a szomszédos kanapén.- Nem kellett volna még bele mennem, hogy motorozzon.

- De… Kellett.-bukott ki belőlem az első gondolatom. Bautista szemei kikerekedtek egy pillanat alatt.- Kezd visszatérni a normális élethez.

- És te is része lennél az új normális életének?

- Nem tudom.-vontam meg a vállam lazán. Hiszen ez igaz is. Nem tudom mit akarok. Mi fog ebből kisülni? Akarom-e egyáltalán… Akarja-e ő egyáltalán.

- Ha ugyan azt műveled, mint Casillas jobb ha most lelépsz.-szólalt meg komolyan. Egy pillanatra meglepődtem, hiszen erre nem számítottam. Motoros kíméletlenül  tiport belém.

- Nem vagyok olyan, mint Casillas.

- Focista vagy… Döglenek utánad a nők. Miért ne lennél pontosan ugyan olyan mint Casillas?

- Alvaro miért gondolod, hogy olyan vagyok? Segítettem Natynak a nehéz időszakban.-simítottam végig a lány haján.

- De gondolom tisztában vagy mindennel a kezdetektől fogva…

- Ahogy te is.-vágtam rá és egy pillanat alatt torkán akadt a motorosnak minden féle sértés vagy vádaskodás.- Ezek szerint nem tévedtem.

- Nem… De most nem erről van szó. Láttam… Ismerem már Naty-t és tudom, hogy még egy csalódást nem visel el. Túl sok minden érte az elmúlt időszakban. Annyit akarok, hogy ne bántsd! Ha ezt nem tudod betartani jobb ha most lelépsz… és soha többet nem jössz vissza. Könnyebb lesz neked, de Naty-nak is.

- Tudom mi a jó nekem.-vágtam rá kis híján duzzogva és az alvó nőre pillantottam. Talán ő a legjobb nekem. De ebbe nem vagyok biztos egyáltalán, és tudom ő se az.

- És az tudod mi a legfontosabb Natynak?-kérdezett rá és mellkasa előtt összefonta a karjait.