5. fejezet

Felsóhajtottam csak miközben néma csendben ücsörögtem az anyós ülésen. A rádió halkan zúg, és a kocsi motorjának a hangja jelenleg nyugtatólag hatott rám, de így is hirtelen rezzentem össze, amikor a sevillai focista érintését megéreztem az arcomon. Annyira elmerültem a saját gondolataimban, hogy azt is elfelejtettem itt van velem. Mosolyogva pillantottam rá. Visszatértem a valóságba tudja ezt ő is.

-Jól vagy?-érdeklődött csendesen, de láttam a tekintetén, hogy aggódik miattam. Fura érzés kavarog még a lelkemben, amikor rájövök, hogy aggódik értem valaki… Sebin és Alvaron kívül. Viszont az biztos Sergio Ramos aggódik értem.

- Persze.-bólintottam lassan és megfontoltan.

- Kicsit sápadt vagy.-állapította meg komolyan.

- Mióta analizálsz Sergio?-kuncogtam és éreztem pillanatok alatt szín került az arcomra.

- Így jobban festesz… Sokkal jobban.-kezét a combomra helyezte. Lassan cirógatta a bőrömet, hiszen január ide-oda ragaszkodott hozzá, hogy csinosan öltözzek fel és tegyem közszemlére a lábaimat. Hiszen ő imádja bámulni a lábaimat. Szerinte szexi. Így esett a választás egy fekete rövid ruhára.

- Ezt bóknak kellene vennem?-érdeklődtem tőle vigyorogva és a kezére csaptam, hiszen úgy gondolta nem figyelek eléggé és hagyom, hogy elkalandozzon.- Viselkedj! A barátaidhoz megyünk. Két hétköznapi barátként, és te felajánlottad a szolgálataidat, hogy ne kelljen taxiznom.

- A te barátaid is…-kacagott. Bár be kell vallanom tényleg úgy hangzott, mint ha számomra idegen emberek lennének.

- Akkor is. Csak nálad… vagy nálam játszunk ilyet.-mutattam a kezére, hiszen még most se zavartatta magát… Sőt talán még talán még bátrabb is lett.

- De a kocsi az enyém, és... Ha szó szoros értelemben nézzük amit mondtál…-eresztett meg egy kacér mosolyt.

- Azt hiszem kezdem kapisgálni mire is gondolsz.-haraptam bele az ajkaimba szégyellősen. Persze a kis ördög a vállamon nem mondana nemet az ajánlatra, de jelenleg nem csábulhatok el. Okosan kell viselkednem és nem csábulhatok el, hiszen várnak ránk.- De nem fogunk szexelni a kocsiba, a buli előtt.

- És a buli után?-kaptam spontán a kérdést.

- Sergio…-forgattam a szemeimet és nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam.

- Tehát van esélyem.-nyugtázta, hiszen nem mondtam nemet neki.

- Disznó vagy.-paskoltam meg az arcát vigyorogva.-Perverz…és bolond.

- Erre még csak most jössz rá?-állt meg a piros lámpánál így áthajolt hozzám és megcsókolt.

- Nem. Azt hiszem már akkor rájöttem, amikor fejedbe vetted, hogy teljesíted az összes vágyamat.

- Azt hiszem már csak a motorozás maradt ki a listáról.-vigyorgott és újra megcsókolt.-De Bautista tett róla, hogy a motorozás is ki legyen pipálva.

- Ugye tudod, hogy állnak mögöttünk…-kuncogtam az ajkai közé, hiszen ránk dudáltak.- És a tortáról is lemaradunk.

- Nem érdekel, ugye sejted? Menjünk haza, és...-pillantott le a dekoltásomra és tudom mire utal jelenleg.

- Persze… Persze. Benne lennél mi?-forgattam a szemeimet miközben elindult a jelzőlámpa zöld jelzése és a harmadik dudaszó után.- És természetesen magyarázkodhatnánk, hogy véletlenül lekéstük mind a ketten a bulit.

Felnevetett le is parkolt az út szélére. Pár kocsira voltunk az étteremtől ahova Alvaro hívott mind kettőnket. Külön-külön, de szerintem tisztában van mindennel… A szilveszteri bulin eléggé kardoskodott amellett, hogy szexeljek Ramosszal olyan hamar és annyit amennyit lehet…Persze tudom ezt csak azért mondta, mert kanos volt és részeg… De még is igaza lett. közel három hét leforgása alatt több időt töltöttem a sevillaival, mint a volt barátommal az utolsó pár hónapban. Kikapcsoltam a biztonsági övet, de nem mozdultam meg. Nem tudtam még kiszállni, hiszen a lábaim se engedelmeskedtek nekem. Csak a focistára pillantottam, aki szintén ugyan olyan tanácstalannak tűnt, mint én. Napok óta érzem ezt a tanácstalanságot… Talán azóta mióta ott aludt nálam… Szinte arra várunk, hogy valamelyikünk kinyögje végre azt ami a lelkét nyomja. Hirtelen ötlettől vezényelve másztam át az ölébe. Nem volt a legegyszerűbben kivitelezett művelet, de sikerült. Nevetve ölelte át a derekamat.

- Ezzel nem tudsz lebeszélni semmiről se.-vigyorgott rám.- Ugyan úgy akarlak itt és most.

- Inkább csak azt akarom tudni, hogy a te fejedben is annyi gondolat kavarog-e, mint az enyémben…-motyogtam, miközben megigazítottam az inge gallérját és egy gombot kigomboltam a fekete ruhadarabon.

- Mi kavarog benned?-csavarta az ujjaira a hajamat. Örültem, hogy az Audinak sötétített ablakai vannak és még kint is sötét van. Ezerszer könnyebb, hogy nem lát senki se minket… Így. Legalább is remélem, hogy senki se lát minket.

- Szilveszter óta… vagy is előtte is már…-kezdtem bele a gondolataim kifejezésébe, de nekem is bonyolult volt így szinte nem is tudtam a szavakat mondattá formálni.- Sese mi most?

- Mi most?

- Járunk?-kérdeztem rá bátortalanul, mint ha attól tartanék szinte rögtön ki is nevetne. Elkerekedett a szeme, de szerencsére nem nevet. Ezerszer rosszabb lenne ha most rajtam nevetne. Így is azt kívánom bár megnyílna a föld alattam…

- Fogalmam sincs.

- Nekem sincs.-gomboltam ki még egy gombot és óvatosan végig húztam az ujjaim hegyét a csupasz bőrén.

- Ezzel nem segítesz abban, hogy gondolkozzak.-kapta el a két csuklómat, hiszen nem voltam elég gyors hiába akartam elhúzni a kezeimet tőle.

- Ohh…-nyögtem ki kislányosan és annyira ártatlanul amennyire csak tudtam, pedig tisztában voltam minden mozdulattal, amit megtettem. Okkal tettem, hogy hergeljem. Talán ez a leghelyesebb kifejezés.-Bocsánat.

- De nevezhetjük öhm... kapcsolatnak? - simított végig az arcomon gyengéden.

- Akár… És kialakul nem? Mindig minden kialakul.-bizonygattam mosolyogva. Elnevette magát, hiszen az elmúlt időszakban túl sokszor hallotta ezt tőlem.  „Minden kialakul… Valahogy minden kialakul előbb-utóbb…”A balesetek után jobb napjaimon is ezzel bíztattam magam… Rosszabb napokon pedig pokolra kívántam mindent és mindenkit… Még őt is, hogy nem hagyott békén. A nyakamra járt, hogy ne adjam fel… Ne hagyjam el magam… Ne hagyjak fel a gyógytornával… És ezeken a napokon ő mondta ugyan ezt… „Minden kialakul”…  Óvatosan fogta közre az arcomat a két tenyerével és csókolt meg lágyan. Szokott ennél követelőzőbb is lenni, de most kimondottan finom… Hajába túrtam és a mellkasának dőltem és ugyan olyan finoman viszonoztam a nyelvjátékát… Ujjaim egy pillanat alatt kalandoztak el és szabadítottam ki a következő gombot a „fogságából”. Egy pillanat alatt vette át az irányítást. Követelőzően falta az ajkaimat és tért át a nyakamra. Hatalmasat sóhajtottam és minden ész érvet elfelejtettem amivel eddig tudtam tartani magam az elhatározáshoz mi szerint a buli fontosabb. A ruhám pántja lecsúszott a vállamról és tudom nagy szerepe van benne a sevillainak… A kellemes és egyre élvezetesebb pillanatokat azonban hirtelen zavarta meg, hogy valaki kopogott a kocsi ablakán. Olyan lendülettel próbáltunk szabadulni egymástól, hogy összefejeltünk a focistával. Átcsúsztam az anyós ülésre és kicsikét kábultan igazgattam magamon a ruhámat. Csillagok amiket láttam jelenleg teljesen indokoltak voltak, de most se tudnám megmondani, hogy ki a fene akart ránk törni.

- Francokat.-káromkodott Ramos, miközben sietve gombolta be az ingét. Először csak harsány, de annál ismerősebb kacagást hallottunk.

- Galambocskáim…

Ahogy voltunk csapzottan másztunk ki a kocsiból és még köszönni is elfelejtettem annyira lángolt a fejem. Próbáltam bele bújni a dzsekimbe, miközben Alvaro ismét kacagni kezdett rajtunk.

- Csibéim bejönnétek végre vagy enyelegtek egy kicsikét még? Nekem mindegy, de szerintem előbb-utóbb befagy a hátsótok.

- Ugye tudod, hogy megzavartál valamit.-dohogta Sergio.- Valami lényegre törő fontos dolgot.

- Sergio.-fakadtam ki cseppet hisztérikusan.

- Inkább én mint egy rendőr.-kuncogott Alvaro.

- Alvaro, köszi a meghívást - nyomtam egy puszit az arcára, kerülve a kínosabb szituációt. Nevetett csak és kezet fogot Ramos-szal is.

- Haver ajándékot is hoztam.

- Nekem vagy magadnak?-bökött rám. Tudtam jelen pillanatban nagyon is direkt célozgatnak… Nekem. Főleg az előbbi jelenet miatt.

- Itt vagyok én is ha nem zavar. - morogtam fél hangosan...

Mind ketten felszabadultan kacagtak rajtam és Sergio udvariasan beterelt az ajtón. Szinte mindenkit ismertem az asztalunknál ücsörgő emberek közül. Kedvesen fogadtak és ez megnyugtatott. A vacsora is kellemes hangulatban telt el. Vevő voltam a viccekre és az ugratásokra. Ha kellett megvédtem magam, és Sergio mind végig mellettem volt. Szinte védelmezett. Hajamat piszkálta és puszit nyomott néha a homlokomra.

-Jól szórakoztok?-morogta meglepetésemre Xabi az asztal túl oldalán. Egész este szótlanul méregetett, pedig tudom el tudja engedni magát a baszk focista ha kedve van hozzá.- Feszült a hangulat a csapatnál, de ezzel az enyelgéssel csak rátesztek egy lapáttal.

- Mou miatt feszült a hangulat és nem miattam. Ne fogd rám!-sziszegte Sergio.

- Ne vitatkozzatok!-szorítottam meg a védő térdét és pillantottam rá.-Kérlek!

- Nem vitatkozunk Naty.-rázta meg a fejét Sergio. A társára pillantott aki megvonta a vállát nemes egyszerűséggel.- Ha bajod van velem négy szem közt beszéljük meg és ne így... Nem tartozik senkire se.

- Nincs bajom senkivel se...-vágta rá Xabi.

- Dehogynem... még mindig Őt véded. Állandóan azt szajkózod, amit Ő akar hallani.-csattant fel Sergio mire Fabio is összerezzent pár méternyire tőlünk.

- Kérlek... - simítottam meg a mellettem ülő férfi arcát.  Meg kell nyugtatnom a védőt nehogy balhét csináljon.- Ne rontsuk el Arbe napját. Ez az ő szülinapja. Kérlek...

Fabio ahogy engem bámult kezdett nyomasztóvá válni. Azt várja, hogy én legyek a villámhárító a két társa közt. Hogy próbáljam megakadályozni a kitörni készülő vitát. Sergio tekintette meg akadt rajtam és láttam rajta, hogy elértem a célomat. Elgondolkozott a szavaimon és lassan bólintott.

-Köszönöm.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten kicsikét.-Táncoljunk inkább.

- De te utálsz táncolni.-csodálkozott el őszintén.

- Nem baj. Ha a tánccal tudom megakadályozni, hogy megöljétek egymást akkor még ebbe is benne vagyok.-álltam fel a székről és kinyújtottam a kezemet a sevillai felé. Aki először még közelebb hajolt a társához. Súgott neki valamit aki csak megcsóválta a fejét először és volt annyira bölcs, hogy nem szólalt meg.

- Mit mondtál neki?-kérdeztem rá miközben a vállára tettem a kezemet immár a parket közepén.

- Nem lényeges.-mosolygott rám és megpuszilt. - Sajnálom Natalien... Nagyon. Azt hittem mindenki normális lesz itt és…

-Nem lényeges. - csóváltam meg a fejem. Nem zavart, ahogy a teljes nevemen hívott. Elég sokszor szokta mostanában.

- De...-próbált valami értelmeset kinyögni, de nem hagytam neki.

 - Egy csapat vagytok... Több időt töltöttök együtt mint az asszonyokkal. Nem marhatjátok egymást miattam…

- Szekálja mindegyik az asszonyt és ne minket.-vélekedett és elmosolyodtam.

- Bolond vagy.

- Erre most jöttél rá? - puszilt arcon majd a nyakamhoz bújt. Szeretem, amikor ilyen. Igazából el se tudtam képzelni, hogy ilyen oldala is van.

- Nálam alszol ma?

- Alvaro nem örülne neki.-vágta rá azonnal. Tudom kimondottan semmi bajuk sincs egymással, csak néha feszült a hangulat köztük, mert mind a ketten tudnak mindent… Hogy Karácsonykor kicsikét megbolondultunk Alvaroval és lefeküdtünk egymással… Utána pedig pár napra rá jött a Szilveszter éjszaka… És na… Tudjuk mi történt.

- Bati a szüleinél alszik, mert holnap motocrossozni fog. Kettesben lehetnėnk...

- Hölgyem el akar csábítani?- tette fel komolyan a kérdést.

- Azt hittem hogy elég világos voltam a kocsiban.-tettem az ártatlant.-Mindenki minket bámul.-konstatáltam ahogy körbe pillantottam.

- Had tegyék! - vont vállát nem törődöm módon. Lassan forgatott meg és húzott magához. Az egyik keze a derekamon pihent, a másik az ujjaimon táncolt. Arra vártam, hogy valamit mondjon nekem. Túlságosan csendes.-Irigykednek.

- Fejbe rúgtak ma az edzésen?-olyan spontán kérdeztem rá, hogy még én is meglepődtem rajta.

- Nem emlékszek rá… De szeretnéd mi?-húzta el a száját el fél oldalas mosolyra.

- Akkor most legalább én ápolhattalak volna téged.-cirógattam meg az arcát. A legbájosabb mosolyát vette elő mielőtt megcsókolt volna... Kellemesen telt az este. Táncoltunk... Beszélgettünk és kínosan ügyeltem arra, hogy Xabi ne kerüljön Sergio közelében. Mert félek nem biztos, hogy másodjára elég lennék ahhoz, hogy lecsitítsak egy kirobbanó veszekedést. A torta után nem sokkal megkértem Sergiot, hogy menjünk haza hozzám. Fáradt voltam hiszen a napomat az edzőteremben töltöttem.  

Örültem a csendnek ahogy beléptünk a lakásba.

 - Akkor kettesben vagyunk?-kérdezett rá a focista miután lesegítette rólam a kabátomat.

- Szerintem igen. De várj!-emeltem fel a kezemet jelezve, hogy csak egy pillanatott kérek csak.-Alvaro itthon vagy?-kiabáltam el magam és nem kaptam választ.-Szerintem kettesben vagyunk.

 - Végre kettesben. Akkor van esélyem, hogy elcsábítsalak?-vigyorgott.

- Ennyire felizgultál?-kuncogtam ahogy magára hagytam. Leroskadt a kanapéra miközben lerúgtam a cipőmet magamról.- Kérsz valamit inni?-kiabáltam a konyhából neki. A hűtőt kinyitottam és szemügyre vettem mi is van itthon.

Azt konstatálni tudtam, hogy alig van itthon valami kaja... De nem is ételt kerestem, hanem inkább egy kis alkoholt. Szerencsére találtam egy üveg sangriát. Tele öntöttem a két poharat hazai borral és visszasétáltam a nappaliba. A focistát ugyan úgy a kanapén találtam, de azonnal mosolyogva pislogott rám ahogy észre vett.

- Csak ez van itthon.-húztam meg a vállam és miután átadtam a poharat neki lehuppantam a kanapéra. Hatalmasat kortyoltam a borból de mosolyogtam. Összenéztünk Sergioval aki ugyan úgy mosolygott mint én. Kivettem a kezéből a poharat és a dohányzó asztalra raktam a sajátommal együtt. Az ölébe másztam hasonlóan, mint ahogy pár órával korábban tettem a kocsiban csak most sokkal egyszerűbb kivitelezni mindent.

- Meg kell ígérned nekem valamit Serg.

- Baj van?-simogatta meg a nyakamat.

- Ne vitatkozz a társaiddal.

- Nem vitatkozok ígérem.

- De ezt gondold is komolyan jó?-kérdeztem vissza csendesen és elkezdtem ki gombolni az ingét. Tisztában vagyok vele hiába ígértetek meg vele bármit… Nem vagyok ott vele az öltözőben(nem is akarok ott lenni) így nem tudom elérni, hogy tartsa a száját. Végig nézte, hogy végig gombolom a ruhadarabot és segítettem kibújni belőle.

- Komolyan gondolom.-adta meg azt a választ amit pontosan hallani akartam tőle. Hazudik? Tudom… De nem érdekelt. Tudom, hogy jelenleg játszhatok vele… Pontosan úgy ahogy csak akarok… Amíg engedi és ezt ki akartam használni… Fogalmam sincs mennyi ideig hagyta, hogy az ölében ücsörögve csókoljam és cirógassam… De ahogy mindig kezébe vette az irányítást és a hálóban kötöttünk ki… Újra…