83. fejezet

Vége a szezonnak és most már mindenki az előtte lévő feladataira próbál koncentrálni. Sebastian még a világbajnoki címét ünnepli. Alvaro már a következő idényre edz… Nekem pedig a gyógyulásra kellene koncentrálnom. De nem akarok. Bele fáradtam. Bele fáradtam mindenbe. A tehetetlenségembe… A gyógytornába…

Egy kávézó teraszán ücsörgök és jelenleg is egy hülye kezelőben kellene lennem és az átkozott gyakorlatokat kellene csinálnom… Azonban már lassan negyedik napja itt töltöm a napom nagy részét. Hatalmasat sóhajtottam és bele kortyoltam a kávémba.

-Neked nem itt kellene lenned.-szólalt meg mellettem valaki ami miatt hirtelen azt hittem bele fulladok a bögrémbe.

-Sergio…-ismertem fel a bátyámat. Japánba mellettem volt. El se mozdult mellőlem, de amint visszatértünk Spanyolországba eltűnt. Nem értettem, hogy hirtelen miért lépett kettőt hátra. Miért tűnt el az életemből amikor örültem, hogy visszakaptam a bátyámat?...

- Igen. Úgy hívnak. Anya azt mondta, hogy gyógytornára jársz.

- Arra kellene járnom.-húztam meg a vállam. Bátyám szólás nélkül leült az asztalhoz.

- Natalien…

- Nincs semmi baj. Nem kell aggódnod Sergio.-ráztam meg a fejem komolyan. Pedig sejtettem, hogy nincs egyszerű dolgom. A bátyámat sose tudtam megvezetni. Ez inkább fordítva működött. Idegesen nézett körbe, amit nem tudtam hova tenni. Egyszer csak előkapta a tárcáját és sacra az asztalra nyomott pár eurót.

- Gyere.

- Hova?-csodálkoztam el.

- Gyere velem.-ismételte magát és már a mankóim után kapott.- Most az egyszer ne ellenkezz velem.

Nagyot nyögve vettem erőt magamon és a tulajdonomat magamhoz vettem. Szólás nélkül követtem a bátyámat. Nem tudom hova akar menni és azt se tudom megmondani, hogy miért indultam vele én is egy árva ellenvetés nélkül. Egy fekete terepjáróhoz sétáltunk ahol ajtót nyitott nekem. Összenéztünk, de egyikünk se mozdult meg.

-Most tapsra vársz húgom?-sóhajtott fel.

- Hova akarsz vinni?

- Mutatni akarok valamit. Azt akarom, hogy velem gyere.

- De hova?-kontráztam vissza.

- Úgy veszem észre, hogy egész jól gyógyulsz… Ha már ennyire tudsz dacolni.-dörzsölte meg a borostás állát egy bosszantó mosoly kíséretében. Kis híján kibukott belőlem egy cifra sértés, de inkább nyeltem egyet és a kezébe nyomtam a mankóimat és puffogva ültem be az anyós ülésre.

- És láss csodát igazam van.-trillázta fél hangosan, miközben a plusz végtagjaimat a hátsó ülésre helyezte be.

- Tessék?-kérdeztem rá adva egy esélyt a változtatásra.

- Nem mondtam semmit se.

Ahogy elindultunk a kávézótól szinte percek teltek el néma csendbe. Mellkasom előtt összefontam a karomat és kibámultam az ablakon.

-Miért lógsz a gyógytornáról?

- Nem lógok csak akadt egy kis dolgom ami jelenleg fontosabb.-feleltem csendesen és a tekintetem a testvéremre vándorolt.

- Fontosabb dolgok?

- Alvaro születésnapja.-bukott ki belőlem teljesen őszintén. De meg is bántam, hiszen Sergioból kibukott egy harsány kacagás. Homlokom ráncokba szaladt.-Most mi ilyen vicces Sergio?

- Szerintem a szőkéd egyáltalán nem örülne neki, hogy ha azt hallaná miatta hanyagolod a gyógytornát.

- Ez tudod jelenleg úgy hangzott mint ha a pasim lenne.

- Miért? Szerinted ellenére lenne?-kontrázott vissza szemeit forgatva.

- Alvaroról beszélünk.

- Aki tinédzser korotokban beléd volt zúgva. Fél karját odaadná érted jelenleg is.

- Alvaro a barátom.

- Aki kicsikét ki volt borulva a kórházban.

- Szerintem mindenki ki volt borulva a kórházban nem?-kérdeztem rá. Sergio nem szólalt meg csak görcsösen markolta a kormányt és kibámult az ablakon.-Sajnálom.

- Mit sajnálsz húgi?

- Mindent.-feleltem teljesen őszintén.

Sergio nem reagált, de talán nem is nézett rám. Leparkolt egy hatalmas toronyház előtt és kivette a kulcsot a gyújtásból.

-Megérkeztünk.-felelte teljesen őszintén.

- Hova jöttünk Sergio?-csodálkoztam el és kicsatoltam a biztonsági övet.

- Meg akarom mutatni, hogy mire jutottam.

- Ezt nem értem.-ráztam meg a fejem.

- Csak gyere.

Néma csendbe követtem a testvéremet. Gyönyörű épület. Minden makulátlanul csillog az előtérben. A csinos recepciós lány széles mosollyal köszöntötte Sergiot, aki hasonlóan viszonozta majd egyenesen a lifthez kísért.

-Beléd van zúgva.-kuncogtam ahogy beléptem az üvegborítású felvonóba.

- Bolond vagy?

- Nem csak igazam van. Hova hoztál?

-Majd megtudod.

A lift tizedik emeletig ment fel és ahogy kinyílt az ajtó előre engedett a bátyám. Nem tudtam mit mondhatnék, így inkább csendbe lépkedtem előre.

-Meg szeretném neked mutatni, hogy mire jutottam az újra kezdéssel.-állt meg egy üvegajtó előtt a bátyám.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Meg szeretném mutatni mivel tudtam új életet kezdeni. Cégem…

- A céged?

- Testőrcéget alapítottam. –nyitotta ki előttem az ajtót és beléptünk rajta.  Csodálkozva pislogtam körbe, hogy minden annyira egyszerű még is elegáns. Azt hiszem Sergio pontosan tudja, hogy mi kell az embernek. Mivel tudja meggyőzni az ide betérőket.

- Akkor te vagy a főnöke ennek az egésznek?

- Szerinted ki más lenne?-nevetett ki.

Végig kísért az egész emeleten és mesélt. A bátyám felszabadultan mesélt mindenről. Sose láttam ennyire felszabadultnak. Vagy is talán ritkán és nagyon régen volt ilyen… A menyasszonya mellett… Akit mindennél jobban szeretetet.

Végül egy hatalmas edzőterembe léptünk be, aminek a közepén volt egy ring, amiben éppen két ember gyötörte egymást.

-Amint mondtam beosztottaim is vannak. Akik csak akkor állhatnak munkába ha elég képzettek.-magyarázta a bátyám miközben a tekintetem a két személy felé vándorolt. Két egész törékenynek tűnő nő gyötörte egymást. Hamar rájöttem, hogy ki a tapasztaltabb, hiszen a vörös hajú nő egy pillanat alatt földre vitte a társát.

- Lexy finomabban.-szólt rá Sergio amivel elérte, hogy észre vegyenek minket. A nő harsányan felnevetett és egy laza mozdulattal talpra szökkent és a kötélhez sétált.

- Bocs Sergio. Tudod, hogy milyen vagyok.-vonta meg a vállát.- Mi lett Rosieval? Azt hittem ma is ő jön veled.-bökött rám nem túl kedvesen. Bátyám eközben mellém lépett, kezét a derekamra tette és határozottan a ring lépcsője felé kezdett terelni.

- Mindig Rosieval jössz nekem.-nevetett fel és elvette tőlem a mankóimat, majd egyszerűen a lépcsőre mutatott, hogy sétáljak fel rajta. Szemöldököm felszaladt, mire ő egy sunyi mosollyal ismét csak az irányt mutatta.

- Csak nem vagyok hülye.-vonta meg a vállát.-Ő ki?

- Lexy… Lexy… A türelmetlenség lesz a veszted egyszer.

- Csak kíváncsi vagyok. Vagy ő az új akit fel akarsz venni, mert…

- Mert?-szólaltam meg végül amikor Sergio besegített a kötelek közt.- A testvére vagyok és nem kitúrni akarlak a munkádból. Nem az én világom.

- Felvágták a nyelved kislány.-nevetett fel.

- Lexy akkor bemutatom a húgomat… Natalaien… -nyújtott kezett illedelmesen a beosztottja.- Naty ő pedig Lexy a legjobb emberem. Fernando odáig van érte meg vissza.

- Sose láttalak a paddockban. –motyogtam magam elé. Járattam az agytekervényeimet, hogy láttam e valaha a nőt egy versenyhétvége alatt, de nem. Nem jut eszembe.

- Annyit nem fizet a bátyád, hogy odamenjek. Halálra unnám magam.-a spontán megszólalása miatt kibukott belőlem a nevetés.- Tudod egy kicsikét smucik…

Nem tudom mennyi időt töltöttünk az edzőteremben. Néma csendbe figyeltem az edzést a ringsarokban ücsörögve, miközben a bátyám azt a tudást adta át amit a hadseregnél illetve ha jól gondolom a való élet tanított neki. Lexy pedig mint egy szorgos diák itta a szavait és mindent pontosan úgy tett ahogy kérte Sergio. Edzés végezetével Lexy kacagva hagyta el a termet miközben én csak figyeltem ahogy távozik. Megszólalt a mobilom és gondolkozás nélkül emeletem a fülemhez a készüléket.

-González.

-Mi az kis csillag? Fárasztó volt a gyógytorna?-kacagott a telefonba Alvaro.

- Bati.-sóhajtottam fel.

- Igen úgy hívnak.-kuncogott.

- Vicces kedvedbe vagy… Ismét. Mi történt? Baj van?

- Miért lenne baj?-gondolkozott el a barátom. Sergiora pillantottam, és tisztában voltam vele, hogy az egész beszélgetésünket hallotta.

- Csak… Ismerlek.-feleltem csendesen.

- Milyen volt a torna?-kérdezett rá terelve a beszélgetésünket az eredeti mederbe.

- A torna?-kontráztam vissza amivel fel keltettem a bátyám érdeklődését.- Egész jó.

- Akkor mi lenne ha este elmennénk Toniohoz? Tudod mennyire szeret minket.

- Rémálmai lesznek, hogy ha mi párban megjelenünk nála.-nevettem fel.

- Na benne vagy?

- Persze, benne vagyok.-egyeztem bele végül. Miért ne egyeztem volna bele? Percekig beszélgettünk Batival a telefonon miközben Sergio minden szavamat néma csendbe hallgatott végig. A telefont néma csendbe forgattam a kezeimben és arra vártam, hogy a bátyám bele kezdjen a kioktatásomba. De nem tette meg…Csak ácsorgott és engem bámult.

- Mikor kezdesz bele?-bukott ki belőlem őszintén.

- Mibe?-kérdezett vissza és leült velem szembe törökülésbe.

- A kioktatásomba. Tudom, hogy ki fogsz oktatni. Ismerlek! A testvérem vagy!

- Nem vagy már gyerek, hogy kioktassalak.-vonta meg a vállát, de elvette a kezemből a mobilomat.-Csak azt szeretném, hogy gondolkozz.

- Szoktam gondolkodni.

- Ez az… Hogy csak szoktál.

- Ezzel most mire utalsz?-döntöttem oldalra a fejemet.

- Azt, hogy nem látod ami az orrod előtt van…

- Ha most Casillasra gondolsz… Igen. Nem láttam. Nem láttam a szememtől. Utálom magam érte… Utálom őt is.-kezdtem el magyarázkodni.

- Nem Casillasra gondolok.-szólt közbe határozottan, ami miatt torkomon akadt a szó. Honnan tud arról ami Heikkivel történt? És Ramos… Egyikőjük se komoly… Le kell zárnom… Illetve nem is kellene jobban bele bonyolódnom.

- Akkor?

- Natalien… Alvaro-ról beszélek.

- Hogy kerül a képbe Bati? Nem értelek.

- Húgi… Alvaro szerelmes beléd.

- Alvaro?-kontráztam vissza, mint ha annyi Alvarot ismernénk.- Te arról az Alvaroról beszélsz?

- Szerinted melyik Alvaroról beszélek? Mint ha olyan sok közös Alvaro ismerősünk lenne.

- Bati nem szerelmes belém Sergio.-ráztam meg a fejem.

- Együtt éltek…

- Barcelonában is együtt éltünk. Segített talpra állnom miután eljöttem Svájcból.

- Szerelmes beléd… Ismerem ezt a tekintetett.  Pontosan ilyen volt amikor tinédzserek voltatok.

- Ez butaság.-csóváltam meg a fejemet.

- Húgi ne az elkövetett hibákon rágódj… Próbálj meg tovább lépni és annak élj ami boldoggá tesz… és azzal aki boldoggá tesz.-óvatosan a fülem mögé tűrte a hajamat.-És gondolkozz el… Lehet a boldogság közelebb van, mint gondolnád.