71. fejezet

Jól fogom tölteni ezt az egyet szabad hétvégét… A csapatom elengedett így elfogadtam a barátom késztetésének és elfogadtam az ajánlatát, hogy meglátogassam Suzukába. Fernandoval madarat lehetett fogatni annyira örült annak, hogy ott leszek én is. Ami pedig nekem is nagy öröm, hogy az idősebb González fiú velem tart. Hosszas győzködés árán tudtam elrángatni Madrid és a munkája mellől. Hiszen hiába ígérte meg korábban, hogy velem tart most minden áron le akarta mondani az utazást.

-Mond azt, hogy becsajoztál és akkor megérteném, hogy nem akartál velem jönni.-ugrattam nem először ezzel a spanyol férfit.

- Dehogy csajoztam be.-nyögött fel és megmasszírozta gondterhelten az orrnyergét.

- Akkor?-húztam fel a szemöldökömet.

- Csak túl sok a munka mostanában.

- De tudod, hogy van egy mondás… Néha el kell szakadni a munkától.

- Te is azt teszed most?-kontrázott rá.- Vagy inkább Casillastól akarsz elszakadni?

- Nem tudom.-vallottam be csendesen.- Fogalmam sincs. De szeretem azt hiszem… Még is akkora görénynek érzem magam… A húgod…

- Húgom pasija… Tudom.

- Beszélnem kellene vele azt hiszem.-gondolkoztam el. Annyiszor, de annyiszor gondoltam már át… Elé kellene állnom Nataliennek és el kellene mindent mondanom neki. Elejétől  a végig… Joga lenne ahhoz, hogy tisztában legyen azzal ami történik körülötte… De még sincs bátorságom hozzá… Mert akkor megutálna… Tudom, hogy ha kiderül akkor is meg fog…

- Inkább nem kellene.-rázta meg a fejét. Csodálkozva pillantottam rá ami miatt rájöhetett, hogy magyarázatra szorulok.- Neki kell rájönnie…

- Így is úgy is meg fog utálni.-túrtam a hajamba…

…Besétáltam a csapat vendéglátó egységébe ahol  Tommi és Sebastian beszélgetnek. Jó kedvük van ezt messziről tudom.  Buli volt eddig is a hétvége, de azt hiszem ezek után még inkább az lesz. Hiszen most is jól szerepelt a német.  Sima rajt-cél győzelmen vagyunk túl. Sebastian ezzel egy határozott lépést tett a világbajnoki győzelem felé, de tudom Fernando nem fogja simán átengedni neki a sikert. A mobilomat forgatom a kezemben ahogy leültem a kanapé szélére amivel megzavartam a társalgást.

-Miről beszélgettek?-szólaltam meg Tommi vállát megsimogatva. Az unokatestvérem mosolyogva fordult felém és kaptam először egy puszit az arcomra.

- Sebastian a terveit ecseteli, hogy mekkorát fogunk bulizni, hogy ha megnyeri a címet pár hét múlva.

- Gondolom hatalmasat.-húztam meg a vállamat, mire a német csak bólogatott. Összeborzoltam a haját nevetve. Történt ami történt, de azt hiszem túl léptem rajta. Túl tudtam lépni Iker miatt… A kapcsolatunk miatt.- De amúgy Basi ne igyál még a medve bőrére. Te mondtad nekem, hogy a sportban bármi megtörténhet.

-Tervezni szabad.-tette az ártatlant.

- Hol hagytátok Naty-t?-néztem körbe, hiszen beszélni akartam a lánnyal. Talán megbeszélni amit tettem… Vagy egyszerűen csak azért, hogy felmérjem a kapcsolatunkat… vagy a kapcsolatát Ikerrel.- Elmenekült már tőletek?

-Telefonált. Félre vonult.-vonta meg a vállát Tommi csendesen. Ahogy a homlokát ráncolta egy pillanat alatt rájöttem, hogy aggódik valamennyire.

- Telefon szex tuti.-kuncogott Sebastian és erre Tommi csak nyakon csapta egyszerűen. Ilyenkor jövök rá milyen gyerekes is bír lenni. Bár talán ez vonzott hozzá hónapokkal ez előtt. De most… Sokkal másabb az életem. Sokkal… Iker megmutatta nekem, hogy milyen egy komoly férfi… Egy igazi férfi… Aki a tenyerén hordozz… Pedig tudom, hogy ha nem lenne Naty mellette még jobban kényeztetne… Szeretne.- Ne tedd az ártatlant. Szerintem te is telefon szexeltél már életedben egyszer legalább.

- Ehhez semmi közöd Sebastian.

- Mindig meglepődök, hogy milyen szent az unokatestvéred.

Nevetve forgattam a szemeimet, miközben megszólalt a mobilom, amit még mindig a kezembe tartottam. Félve pillantottam a kijelzőre pedig tudtam, hogy ki hív… Már vártam, hogy hívjon. Elnézést kértem a többiektől és félre vonultam, hogy feltudjam venni.  

-Iker. Szia.-mosolyogtam. Utálom, hogy rettegnem kell a lebukástól, de még is úgy gondolom így a legjobb. Amíg kitaláljuk hogyan tovább, hiszen előbb utóbb ki kell találnunk, hogyan tovább legyen a kapcsolatunk.

-Kicsim… Rosie… Megtettem.-hadarta a kapus. Túlságosan izgatottnak tűnt és ez megrémített. Mit tett meg amiről én nem tudok?  Hiszen megbeszéltük egyeztetünk bármiről is van szó. De főleg olyan dolgokról amivel befolyásolhatjuk az életünket. Saját illetve más életét…

-Mit tettél Iker?-kérdeztem vissza, miközben az egész testem megfeszült.

-Szakítottam… Szakítottam vele. Nem bírom tovább… én veled szeretnék lenni. Igazán.-vallotta be.- Nem akarok tovább bujkálni. Nem akarok az árnyékban élni veled. –rögtön kitisztult számomra a kép. Rögtön tudtam, hogy mire gondol.

-Akkor is… Iker…-nyögtem fel a hajamba túrva és a tekintetemmel a spanyol nőt kerestem. Az étteremben… A paddockban sétáló emberek közt…  De sehol se láttam. – Mérföldekre vagytok egymástól. Nem tehetted ezt vele. Személyesen kellett volna…

-Megtettem. Megtettem Rosie.-hadarta izgatottan.-Csak azt akartam, hogy szabad legyek… Hogy elkezdhessek élni… Veled…

-Pár napot nem tudtál volna kibírni? Csak pár napot… Hogy átbeszéljük…Hogy átgondoljuk, hogy mit tegyünk.-motyogtam magam elé.  Cseppet se voltam nyugodt, hiába akart Iker minden áron megnyugtatni.

Visszasétáltam Sebastianhoz és Tommihoz… Az unokatestvérem azt hiszem észrevette, hogy valami nem stimmel… De nem tette szóvá. Csak sokszor aggódva pillantott rám. Tudom és hálás is vagyok, hogy Sebastian előtt nem fogja szóvá tenni. Nem tudom mennyi időt töltöttem el a két férfi mellett néma csendben… Hiszen egyszerűen nem tudtam koncentrálni egyetlen szavukra se.  Hiszen arra gondoltam, hogy mi lesz ha Naty meg tudja én vagyok az a nő… Aki miatt szakított vele a párja. Hogyan fogom tenni az ártatlant, amikor erről beszélni fog nekem? Vagy mondjam el az igazat? Tisztába vagyok vele, hogy rég beszélnem kellett volna vele… Fogalmam sincs mennyi idő telt el amikor megszólalt Sebastian mobilja. Értetlenül pislogtam körbe és rájöttem már besötétedett és mi még mindig a motorhomeban ücsörgünk.

-Ki a fene az?-nyögött fel Sebastian és feltápászkodott a földről. Láttam ahogy a homlokát ráncolja a képernyőre pillantva, de  félre vonult és beszélni kezdett és így bele kortyoltam a poharamba. Tommi megérintette a vállamat. Összerezzentem és csodálkozva néztem fel rá, miközben letettem a poharat az asztalra.

- Minden rendben Rosie? Nem nézel ki valami jól. Gond van?

- Persze. Jól vagyok. Semmi baj sincs. Csak kicsit elfáradtam.-vágtam rá azonnal gondolkozás nélkül. Tommi már majd nem megszólalt, amikor hangos koppanásra lettünk figyelmesek. Mind a ketten a hang irányába néztünk és Sebastian falfehéren állt és bámult maga elé.  A telefon esett ki a kezéből. Az unokatestvérem pattant fel először és lépett hozzá. Mind a ketten tudtuk, hogy baj van.

- Sebastian mi a baj?-tette fel csendesen a kérdést az unokatesóm.

-Az egyik kórházból hívtak…-kezdett bele és a gyomrom görcsbe rándult. Éreztem, hogy baj történt… Elszorult a torkom…

-Miért? Ki került kórházba?-kérdezett rá Tommi, de én előztem meg Sebastiant.

-Naty…- nyögtem be csendesen és Sebastian csak bólintott. A következő percekben csak sodródtam az árral. A kocsiban tértem magamhoz… Tommi vezetett és meglepetésemre jóval a sebességhatár felett közlekedik jelenleg és próbálja Sebastianból kiszedni az információkat, hogy tudjuk mi történt.

- Annyit mondtak, hogy baleset történt… Hogy hol vagy mi történt nem mondtak semmit se?

-De…-szóltam közbe.- Komoly? Mondtak más valamit is? Sebastian gondolkodj kérlek! Szedd össze magad.

-Nem… Nem mondtak semmit se.-rázta meg a fejét.

A kórházba érve is Tommi volt talán leginkább a toppon, hiszen ő irányított és ő volt az aki megkérdezte, hogy hol találjuk a balesetit. Vagy egyáltalán kitől érdeklődjünk, hogy mi történt Natyval és hova menjünk… Hol találjuk… A baleseti osztályra rohantunk fel. Sebastian halál sápadtan loholt utánam. Pont bele botlottunk egy nővérbe, akit letámadtunk a kérdéseinkkel.

 - Kérem nyugodjanak meg!-terelt minket a székekhez és Sebastian leroskadt rá. A vállára helyeztem a kezemet és megszorítottam, hogy érezze mellette vagyok.- Hozzá tartozói a Hölgynek?

- Nem… De értse meg… Könyörgünk Önnek, a szülei és a párja Spanyolországban van.-szólalt meg Tommi.- Mi vagyunk a második családja és tudnunk kell.

- Kérem nyugodjanak meg.-ismételte magát.- Annyit tudok Önöknek mondani, hogy a Hölgy sérülései elég komolyak. Jelenleg műtik.

- Válságos az állapota?-kérdeztem rá csendesen.

-Igen.-bólintott.- Felkísérem Önöket a sebészetre…

Gyomrom görcsbe állt és tudtam minden az én hibám… A várakozás közben rendőrök is megérkeztek akik tájékoztattak róla minket, hogy mi történt… Motorbaleset… Sebastianra pillantva rájöttem, hogy most már tisztában van mindennel… Hiszen ő maga dicsekedett nekem, hogy kapott egy motort a mai napra… Rohanó léptekre kaptam fel a fejem és Sergiot pillantottam meg először. Idegesen pattantam fel a székről és léptem hozzá. Szorosan magához ölelt először és láttam rajta, hogy mennyire értetlen.

-Rosie… Rosie mi az Isten történt? A telefonhívásod… Rendőrök jelentek meg a pályán… Mi történt?-hadarta és megfogtam a kezét, hogy kicsikét félre húzzam a társaságtól.

- Sergio a húgoddal történt baj.-suttogtam.

- Ezt sejtettem.-csattant rá. Nem haragudtam rá.  Ideges és még tanácstalan is.

- Motorbalesetett szenvedett.

- Tessék?-fagyott le egy pillanatra.

- Motorbalesetett szenvedett.-óvatosan meg fogtam a kezét.- Sergio mondanom kell valamit.

- Mit tudsz Rosie?

- Szerintem mindennek köze van ahhoz, hogy Iker szakított vele.

- Tessék?-csodálkozott el.

- Iker szakított vele… Pár órája. Nem tudtam róla Sergio… Nem akartam, hogy így tegye meg.-kezdtek el potyogni a könnyeim.- Nem akartam ezt.

***

Egész hétvégén minden annyira tökéletesen ment… Jól éreztem magam a bőrömben… A barátaim itt vannak velem és itt van Rosie is. Pedig tudom rég elvesztettem. De még is itt van jelenleg. Kacifántos fárasztó hétvégének eredménye egy győzelem ami miatt még egy lépést tettem a bajnoki győzelem felé. Most már kezdem elhinni, hogy talán nyerhetek… És nyerni is akarok. Éppen terveimet ecseteltem a finn párosnak amikor megszólalt a mobilom. Elnézést kérve vonultam félre, hogy megtudjam ki keress éppen.

-Sebastian Vettel.

- Jó napot Uram… Natalien González hozzá tartozója?

- A barátom és a főnöke vagyok… Miért? Mi történt?-rándult a gyomrom azonnal görcsbe.

- A központi kórházból hívom Önt…-tartott szünetett.- González kisasszonyt pár perce hozták be súlyos sérülésse a kórházunkba.

A készülék kiesett a kezemből és éreztem, hogy a maradék erő is elhagyja a testemet. Nem lehet… Ez egyszerűen hihetetlen. Nem lehet, hogy ekkora baj történt…

…Nem… Nem vagyok a helyzet magaslatán és tisztába vagyok azzal, hogy mindent Tomminak köszönhetek jelenleg. Fel fogtam a nővér minden egyes szavát de nem tudtam cselekedni. Nem tudtam, hiszen az járt a fejemben, hogy most elveszíthetem az egyik legjobb barátomat. Idő elteltével megjelent körünkben Heikki és még Alvaro is… Fogalmam sincs ki értesítette őket. A műanyag széken ücsörgök és magam elé bámulok amikor megéreztem a kezemen egy óvatos érintést.

-Kérsz valamit Basi?

- Rosie…-ejtettem ki csodálkozva a nevét, majd egyszerűen megráztam a fejem.- Nem… Nem kérek semmit se.

- Jól vagy?

- Hogy lehetnék? Szerinted hogy lehetnék?-fakadtam ki cseppet hisztérikusan ami miatt a lány először összerezzent.

- Sebastian…-szólalt meg csendesen Heikki és megcsóválta a fejét.

- Bocsánat.

- Basi…-simított végig az arcomon óvatosan Rosie. Rápillantottam ismét és láttam a könnytől maszatos arcát. Fal fehér és szinte remeg minden porcikája.- Nem lesz semmi baj… Helyre fog jönni Naty. Nagyon erős lány ezt te is tudod.

- Nem akartam kiborulni, csak... félek.

- Mindenki fél Sebastian… Heikki… Alvaro… Sergio is…-sorolta Rosie a neveket.-Én is félek.

- Nem lesz semmi baj ugye?-kérdeztem rá jobb híján.

- Nem lehet semmi baja.-bizonygatta Rosie és megöleltem. Tudom, hogy össze kellene szednem magam, de ebben a szent pillanatban nincs erőm hozzá. Lassan engedtem el a lányt és egyenesedett fel.- Megnézem Sergiot…

-Rendben.-biccentettem és figyeltem ahogy elsietett a spanyol férfi felé. A tekintetem lassan tévedt a finn versenyzőtársamra, aki csak ácsorgott a falnak dőlve. Mellkasa előtt összefonta a két karját és a padlót bámulta.- Tettetek valamit igazam van?

- Tessék?-csodálkozott el.

- Tettetek valamit igazam van?-kérdeztem rá.

- Nem értelek.-rázta meg a fejét. Lassan álltam fel a helyemről és léptem közelebb hozzá.

- Te és Naty?-kérdeztem rá csendesen.

- Nem feküdtünk le.-vágta rá cseppet pánikolva.

- Nem is erre gondoltam kimondottan.-ráztam meg a fejem.- Heikki nekem elmondhatod.

- Nem feküdtünk le… Csak… Sebastian … Nem tudom elmagyarázni.

- Próbáld meg!-kértem csendesen.

- Megnyílt előttem… Újra.-kezdett el beszélni hirtelen a finn.- Talán már a nyáron… Hiszen ki akadt amikor Webber dobbantót vett rólam Valenciában… De közelebb pár hete került hozzám… Amikor tudod meghalt Misanoba az a motoros fiú…

- Mondott valamit neked?

- Nem… Csak… kereste a társaságomat… és én is… Hiába volt Catherine velem…Vágytam Natalien társaságára… Szingapúrba a magán akcióm után kiakadt… Veszekedtünk… Vagyis nekem esett.

- Magányos volt?

- Igen… Nagyon.-bólintott lassan.- Nagyon magányos lehetett… De nem akart rátok akaszkodni… Hiszen neked is meg volt… Van a bajod.

- A legjobb barátom… Fontos nekem.

- Neki is az vagy… Azért is mutatta azt, hogy minden rendben van.-húzta meg a vállát.

- Akkor nem feküdtetek le?

- Nem…-rázta meg a fejét és hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasából.- Csak csókolóztunk… Vele maradtam éjszakára. De… Azt hiszem megbánta…-kicsikét bánatosnak tűnt, de mire megszólaltam volna a műtő felől jelent meg egy alak. Sietve ugrottunk elé érdeklődve, hogy van a barátunk. De új hírrel nem tudott szolgálni… Csak megkért minket, hogy aki tud adjon vért. Tanácstalanul néztünk össze a többiekkel.

- Nem tudok adni.-ráztam meg a fejem. Ezzel tisztában voltam hiszen nem egyszer ugratott már vele, hogy ha akarnám se tudnám megmenteni.

- Nekünk egyezik a vércsoportunk.-szólalt meg Sergio valahogy Rosie mögött. A lány lassan lépett el előle és tekintetem a spanyol férfire tévedt. Nem ismerem… Csak a paddockban láttam Rosie mellett… Naty pedig nem volt hajlandó a testvéréről beszélni… Pedig tudom hiányzott neki. Kinek ne hiányozna a testvére? A spanyol férfi jelen pillanatban cseppet se annak a határozott személynek tűnik. Szemei alatt sötét karikák virítanak és szinte bármelyik pillanatban felrobbanna az idegességtől.

- Heikki? Alvaro?-kérdezte csendesen Rosie.

- Egyezik a vércsoportunk.-bólintott a spanyol.

- De rettegsz minden féle tűszúrástól.-szólalt meg Sergio.

- Nem érdekel jelenleg… A húgodról van szó… A barátomról.-csattant fel a motoros.

- Alvaro kérlek.-lépett közelebb a finn lány hozzá.

- Ne nyúlj hozzám!-rázta le a törékeny kezeket.- Nem kellett volna visszaengednem ide…

- Alvaro…-csuklott el a lány hangja. Heikki lassan húzta ki magát, mire én csak tanácstalanul pislogtam Tommira.

- Nem kellett volna visszaengednem ide.-fakadt ki a motoros.- Itt mindig csak a baj találta. Most is. Miattad…-bökött Heikkire.- Miattad.-tett ugyan így Rosiera.- De még miattad is.-kerültem sorra én is.

- Alvaro ezt fejezd be!-szólalt meg az idősebb González.

- Nem. Még egyszer nem követem el ezt a hibát.

- Alvaro…-próbált villámhárítóként közénk állni Rosie.

- Nem! Nem érdekeltek. Miattatok került ide. Csak is miattatok!-csattant ránk utoljára Bautista és elvágtatott.