70. fejezet

Péntek délelőtt van. A szabadedzések még nem kezdődtek el, de attól már rég a pályán vagyunk. Őszintén egész idő alatt azon gyakorlatoztam, hogy elkerüljem a Team Lotus környékét. Tudom… Tudom… Örökre nem menekülhetek Heikki elől. Nem sülne ki belöle semmi jó… Amúgy is… Amit tettem nem tudom megmagyarázni. Talán jobb is ha nem keresek ki fogást a tetteimre. Megtörtént és kész. Papír lapokat olvasgattam amin Sebastian média eseményei szerepelnek. Sajnos nem voltam eléggé résen, hiszen rossz felé fordultam és pontosan Heikkit láttam magam előtt.  Annyi időt se hagytam neki, hogy megszólaljon hiszen sarkon fordultam és elindultam a Forca India felé.

-Naty…-hallottam meg a nevemet, de nem reagáltam. Lépteimen nem lassítottam.- Naty… Naty kérlek állj már meg!

Nagyot sóhajtottam és lassítottam a lépteimen. Nem tehettem meg, hogy nem állok meg neki, hiszen tudja hogy észre vettem.

-Szia. Hogy vagy?                

-Kerülsz engem?-kérdezett vissza szinte azonnal. Csak most néztem fel rá és be kell vallanom majdnem elnevettem magam. Egy tűzoltósisakot viselt. Talán a riport miatt, de jelen pillanatban nagyon is nevetségesnek tűnik.

-Nem dehogy.-ráztam meg a fejem és jobb híján csak a fel fele mutogattam, hogy a fejére mutattam. Heikki értetlenül pislogott rám.- Csak…

-Nem értelek.-vallotta be teljesen őszintén.

- Fejeden felejtetted a sisakot és kicsikét viccesen nézel így ki.-mondtam el az igazat. Zavartan körbe nézett a finn pilóta és a szomszédos motorhome ablakába megpillantotta magát és lekapta a fejéről a sisakot.

- Ja… Ez a múltkori futam emlékére van.

-Valahogy sejtettem… De ne beszéljünk róla.-ráztam meg a fejem. Lezártnak tekintettem a témát és a beszélgetést is, hiszen sarkon fordultam és indultam volna el, de a kezem után kapott. Meglepődve fordultam vissza miközben az ujjai bilincsként zárultak a csuklómra.

- És ha én beszélni szeretnék veled?

-Hagyj kérlek Heikki!-ráztam meg a fejem.

- Naty…

- Itt van Catherine?-kérdeztem rá.

-Igen…-vallotta be csendesen. Látom rajta, hogy reflex szerűen jött a válasza és talán nem is akarta velem közölni ezt az információt.- Isaval tölti az időt ahogy szokta.

- Akkor kérlek engedj el!-könyörögtem neki. Pillanatok alatt uralokodott el rajtam a pánik szerű érzés. Szemeimet a könnyeim csípték és nagyott kellett nyelnem, hogy ne sírjam el magam.

- Naty…

- Kérlek most engedj el… Majd beszélünk… De most kérlek. Elszeretnék menni.

- Rendben.-egyezett bele végül. Amint elengedte a kezemet el is rohantam…
…A motorhomeba rohantam és bezárkóztam a mosdóba. Megmostam az arcomat hideg vízzel és vártam. Vártam, hogy a színem visszatérjen és emberek közé tudjak merészkedni. Előbb utóbb összefogják rakni a képet, hogy valami baj van velem… De szerencsére jelen helyzetben mindenki a saját gondjaival foglalkozik… Sebastian… Iker… Rosie… Alvaro…  Ahogy végre emberek közé tudtam merészkedni a kabátomat magamra vettem, a fülesemet pedig a nyakamba helyeztem. A garázsba érve Sebastiant az egyik szerelő láda tetején ücsörgött és a főmérnökével beszélgetett, miközben Tommi a sisakját ellenőrizte. Nem akartam megzavarni semmi féle beszélgetést így inkább a finnhez sétáltam.

-Segítsek?-dőltem neki az asztalnak.

- Azt hiszem megoldom.-vont vállat és láttam rajta, hogy keresett valamit. Kizárásos alapon nyújtottam át neki a dolgot amire tippeltem, hogy kereshet.

- Ez lenne az?

- Köszi Naty.-mosolygott rám. Hasonlóan tettem miközben a mellkasom előtt összefontam a karjaimat.

- Az unokatesód merre van?

- Milyen udvarias vagy Naty.-nevetett fel.

- Csak…-hebegtem habogtam zavaromban.- Csak Sebastian túlságosan nyugodt.

- Amúgy azt hiszem a bátyáddal van. A Ferrarinál, mint Fernando vendégei.

- Értem…-hümmögtem és a barátom felé pillantottam.

- Mióta vagy ennyire udvarias Natalien?

- Csak… Mindegy Tommi.-ráztam meg a fejem. Harsány kacagásra lettem figyelmes, ami nem mástól, mint Sebitől származott. Kíváncsian fordultam felé és megpillanthattam azt, hogy valamit matatott az overáljában és amikor talált egy lyukat elkezdett kacagni. Mindenki őt figyelte a garázsban. A szerelő fiúval, aki éppen mellette állt beszéltek valamit és megint kacagásban törtek ki. Mi csak kívül álló személyek azért mosolyogtunk, mert nekik jó kedvük volt.

- Gyerek.-rázta meg a fejét Tommi.

- De legalább mosolyog.-feleltem csendesen.

- Mióta visszajöttél mosolyog.

- Ez nem igaz Tommi tudod jól. A szerelem miatt van hol jobb, hol rosszabb kedve.

- Nagyon jól tudom, hogy Rosiera gondolsz… De megmondta Rosie, hogy van valakije… Tovább lépett.

-Hallottam róla.-feleltem lassan bólintva.- Nicky mesélt róla…

- És talán Sebastian is elfogadja, hogy most már vége.-húzta meg a vállát a finn, miközben felnéztem ismét és az említett személyt kerestem a tekintetemmel. Azonban sehol se láttam, így hatalmas meglepetésként ért ahogy átkarolt hátulról és nemes egyszerűséggel arébb pakolt.

- Mit csináltok?-puszilt arcon.

- Köszi Bambi… Tudok járni.-fordultam felé és láttam, hogy csillog az arca a nevetéstől kicsordult könnyeitől.

- Jó kedvem van.

- Észrevettük.-motyogta Tommi.

- Szerintem ez a mi hétvégénk lesz… Nyerhetünk.-vigyorgott ránk a német és mi akarva akaratlanul örültünk annak, hogy van önbizalma.

- Próféta szóljon belőled.-fejezte be a szöszmötölést mellettem a finn férfi.

- És ma este Rosieval vacsorázok.-jelentette be Sebi és mire bármelyikünk megszólalhatott volna nemesegyszerűséggel tovább állt…
…Szombat dél van, de olyan világos mint ha legalább is már este hat óra lenne. Csak ácsorgok a garázs bejáratánál és figyelem az eget… Lassan öt órája szakad az eső és nem úgy tűnik, mint ha el akarna a közel jövőben állni. Az időmérő két órán belül elkezdődne, de nem tudjuk, hogy egyáltalán lesz-e… A szabadedzésre is csak három pilóta merészkedett ki gyors kört futni. Felsóhajtottam és arra döntöttem átsétálok a motorhomeba egy forró teára. A mobilomat a kezembe véve lépkedtem és egy véletlen miatt tárcsáztam egy számot… Napok óta gondolkozok rajta, hogy beszélnem kellene vele, hiszen a legutolsó alkalommal amikor beszéltünk mosolyt tudott csalni az arcomra.

-Picsába…Picsába… Picsába…-szidkozódtam, hiszen a technika nem azt akarta amit én.

-Ramos.-hallottam meg a hangját a telefonba. Álmos morgós hangját.

- Szia… Szia Sergio…-túrtam a hajamba.-Felébresztettelek?

A vonal végén csend honolt. Kezdtem azt hinni, hogy vissza is aludt a honfitársam.

-Naty… Szia.

- Zavarok?-rágcsáltam az ajkaimat idegességemben.-Vagy van valaki veled? Az esti randid… Mert ha igen le is teszem.

- Naty…-ismételte meg a nevemet és elnevette magát.- Hajnalok hajnalán hívtál… Ne csodálkozz, hogy kicsikét lassú vagyok.

- Sajnálom… Csak az időeltolódás…Egy ideje már ebbe a zónába vagyok…

- Régóta vagy távol.-hümmögött.- Tudod itt még… Hajnali öt óra van.

- Komolyan mondod?-csodálkoztam el.- Sajnálom Sergio… De tényleg.

- Semmi baj. Jó hallani a hangod. Régen beszéltünk Naty.-mosolyodott el és a kedves szavaimmal a lelkemet is simogatta. Fura, hogy ismét kiváltotta belőlem ezt az érzést. A motorhomeba érve a pultos lánynak eltátogtam, hogy szeretnék egy teát, aki nemes egyszerűséggel bólintott és elmutogatta, hogy kihozza majd nekem a melegítő italt. Egy távolabbi kanapén foglaltam helyet.

-Sok volt a munka… És veled minden rendben?

-Összeszedtem egy kisebb sérülést, de elboldogulok vele.

- Ugye nem verekedtél össze senkivel?-kérdeztem rá csendesen és kicsikét aggódva.
- Nem szokásom!-felelte teljesen lazán és nem tudtam hirtelen, hogy kinevethetem-e, hiszen ez nem igaz. Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Sergio azt hiszem reped a plafon.

- Most miért? A Milannal fogunk játszani és nem a Barcelonával. Amúgy csak izomhúzódás. Nem komoly.

- De fájdalmas nem?

- Egy jó masszást nem utasítanék vissza.

- Szerintem van erre tökéletes alkalmazotja a csapatnak.

- Egy csinos nőtől szívesebben fogadnám.

- És most rám gondoltál?-nevettem fel.

- Ki másra?-kontrázott vissza mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az arcom egy pillanat alatt lángvörös lett.

- Jó… Ehhez én nem vagyok hozzá szokva. Pont Tőled.-vallottam be.

- Pedig…-húzta el a szót és jobbnak láttam, hogy ha be se fejezi a mondatát.

- Inkább tartsd meg a perverz gondolataidat magadnak Sergio.

- Persze… Tartsam meg magamnak.-kacagott fel.- Amúgy miért nem a pasidat zaklatod hajnalok hajnalán?

- Mondtam, hogy letehetem ha zavarlak.

- Nem zavarsz… Csak érdeklődtem.

- Minden nap beszélek Ikerrel… Most csak…-akadtam el hiszen nem tudtam, hogyan is fejezhetném ki magam helyesen.- Csak szeretnék veled beszélgetni nyugodtan…És tudom jobb kedvre derítesz.

- Ezzel tudod, hogy elárultad magad.

- Tessék?-csodálkoztam el és éreztem napok óta most először költözik valami melegség a lelkembe. Utoljára akkor éreztem ezt amikor Heikkivel voltam Szingapúrban…

- Elárultad, hogy mosolyt tudok csalni az arcodra.

- Tudom.-sóhajtottam fel.- De úgy is tudod.

- De jobb tőled hallani.

- Fényezi a férfi önérzetedet?-nevettem fel és kiléptem az enyhén elázott cipőmből.

- Így ezt talán a szószoros értelemben nem mondanám…. De lehet… Egy kicsikét…

- Gondoltam.-nyögtem ki hangosan a szócskát miközben törökülésbe húztam a lábam és a koptatást piszkáltam a nadrágomon. Pár percig néma csend állt be a beszélgetésünkbe.

- Naty…-vett erőt magán.

- Igen?

- Ha haza jössz… Ha letelik ez a pár futam és haza jössz Madridba vacsoráznál velem?

- Te most randira hívsz Segio?-mosolyogtam, pedig tudtam ez a leghelytelenebb dolog. Nekem barátom van, akit szeretek… Még akkor is, ha az elmúlt napokban… Hetekben kicsikét eltávolódtunk egymástól.

- Rajtad áll!

- Sergio… Tudhatod, hogy ez nem helyes.

- Gondolhatod annak is.-vigyorodott el.

- Persze. Tökéletesen ki tudod vágni magad ebből a helyzetből is.

- Inkább csak mondj igent és akkor nem kell több idióta kifogást kitalálnom.

- Inkább csak azt mondom térjünk vissza erre később hamár otthon leszek Madridba…

…Minden porcikám remeg az idegességtől, de egyet akartam jelenleg… Elszabadulni… Elszabadulni a pályáról és ettől az egésztől… Kapkodva rántottam magamra a bőrkabátomat és kaptam fel az asztalról annak a motornak a kulcsát, amit a mai napra kapott Sebastian. A sisakkal a kezemben rontottam ki a motorhomeból és az ünneplő emberek észre se vettek. Nem akartak észre venni. A lezárt parkolóba a fekete színű Yamaha-hoz léptem és felültem rá, miközben a könnyeim patakokban indultak végig az arcomon, de akkor se tudtam maradásra bírni magam. Keresni fognak… Lehet… De leszarom… Nagy sebességgel hagytam el a parkolót és a forgalomba se lassítottam… A düh és az elkeseredetség vezetett…