57. fejezet

Egyedül vagyok… Egyedül vagyok mint a kisujjam… Hiába ajánlotta fel az egyik kedves srác(nevére most nem emlékszek) a csapatból felajánlotta, hogy elkísér… De jobb volt egyedül lenni. Erről nem beszélt nekem senki se. Jó nem vagyok idióta és tudom, hogy ez egy veszélyes sport… De senki… Még említeni se említette, hogy megtörténhet. Orromra bigyesztettem a napszemüveget  és a bőröndömet magam után húztam és kiléptem a szabadba. Jelen pillanatban is túl sok gondolat cikázik a fejemben. Éppen egy taxira vártam amikor megszólalt a mobilom.

-Igen?

- Szia Rosie…-ismertem fel a legjobb barátom hangját.

- Fernando.-mosolyodtam el.- Hogy-hogy eszedbe jutottam? Mostanában két hetente egyszer ha felhívsz… Kimenőt kaptál az asszonytól?

- Most meg kellene sértődnöm?

- Nem ártana.-húztam meg a vállam.

- Inkább arra a kérdésre válaszolj, hogy Madridba vagy-e már?

- Most vadászok taxira. De igen Madridba vagyok.

- Találkozzunk? Kávé süti?

- Benne vagyok. Csak előbb haza megyek és lepakolok jó? A szokásos helyen?

- Persze. A szokásos helyen…

…Ahogy haza értem a táskámat csak ledobtam a földre és készülődni kezdtem. A tükörbe belenézve jöttem rá mekkora karikák vannak a szemeim alatt. Szörnyen festek. Erre hamar rájöttem. A hétvége… A minimális alvás… Felsóhajtottam csak amikor kopogtak. Letettem a kezemből a fésűt és elsiettem ajtót nyitni.

-Iker? Te hogy kerülsz ide?-csodálkoztam el, hiszen mindenki másra számítottam csak a kapusra nem.

- Látni akartalak.-jelentette ki és határozottan kikerült így már a biztonságot nyújtó ajtó mögött volt.

- Persze… Gyere be.-motyogtam és becsuktam a szerkezetett.- Nem kellene itt lenned. Ma nem!

- Rosie!-nyögött fel.

- Tudod, hogy igazam van.

- Látni akartalak és tudni akartam, hogy vagy.-ismételte magát.

- Jól vagyok Iker… De neked most a barátnőd mellett kellene lenned. –sóhajtottam fel.

- Rosie…

- Miért nem hallgatsz rám most az egyszer?-nyögtem fel miközben közelebb lépett hozzám. Rá pillantottam és minden ellenállásomat megtöri ezzel a nézéssel. Minden alkalommal ezt éri el… Már legelőször ezzel vett le a lábamról… Megcirógatta a karomat.

- Tudni akarom, hogy jól vagy-e. Nem hittem, hogy ez ennyire nagy bűn.

- Iker…-mosolyodtam el és addigra a két kezével már az arcomat cirógatta. Egy aranyos mosoly jelent meg az ő arcán is ami miatt megcsókoltam majd pipiskedve átöleltem a nyakát. Iker szorosan magához húzott és a nyakamba fúrta az arcát. Be kell vallanom nagyon hiányzott. Túlságosan is.

- Jól vagy?

- Meghalt egy motoros…-szólaltam meg csendesen.- Nem ismertem… De fiatal volt… De Iker… Senki… Az ég világon senki nem mondta, hogy ez megtörténhet.

- Rosie…-csodálkozott el a spanyol kapus a kiborulásom miatt. Tudom, hogy erre nem számított. Sose borultam ki… Vagy legalább is nem ilyen módon.

- Tudom… Tudom…-léptem el tőle.- Mit mondtál neki, hogy hova mész? Mert gondolom hazudtál neki…

- Azt mondtam, hogy interjúra kell mennem… És egész jól van. Azt hiszem.

- Azt hiszed?-csodálkoztam el.- A barátnőd. Jobban kellene ismerned. Nincs jól. Biztosan nincs jól… Ismerte a versenyzőt… És jobban részese annak a világnak mint gondolnád.

- Kicsim…-sóhajtott fel, de egyszerűen a tenyeremet a szájára tapasztottam.

- Sajnálom Iker, de nekem most találkozóm van. Fernando a vár rám.

- Ja… Fernando és a szokásaitok. Mindig elfelejtem.-lépett el tőlem és a hajába túrt.

- Hétvégén úgy is találkozhatunk nem? Monzába lesz a mezőny.-mosolyogtam rá.

- Igen… A hétvégén találkozhatunk…

…Kiszálltam a kocsimból és a napszemüvegemet a fejem tetejére bigyesztettem, miközben a sluszkulccsal bajlódtam, hogy aktiváljam a riasztó rendszert. Tudtam, hogy elkéstem… És azzal is tisztában vagyok, hogy a spanyol barátom le fog e miatt szidni… De egyik spanyol se tud pontos lenni. Csak Ő. A teraszon tevékenykedő pincérnek csak biccentettem, aki csak mosolyogva intett a bejárat felé. Ezek szerint nem tévedtem. Belépve az ajtón rögtön meg is pillantottam Nandot az utolsó boxba.

-Bocsánat…-kezdtem el hadarni ahogy a közelébe értem.- Hatalmas volt a forgalom a városban és ezért késtem.

Mire végig értem a mondandómmal rájöttem a spanyol barátom nincs egyedül. Sergio… Sergio González mosolygott rám az asztal másik oldaláról.

-Szia Rosie.-üdvözölt lelkesen.

- Serg…-mosolyodtam el zavaromban.- Hogy kerülsz ide? Fernando nem mondta, hogy itt leszel.

- Meglepetés.-trillázta a barátom. Örülök annak, hogy Fer barátokat szerzett. A pályán és a média világában mereven viselkedik, ez pedig kihatott a pályán kívüli életére. Jó-jó… Dasha nem a szívem csücske, de úgy tűnik egész jól meg vannak és Fernando szerelmes.  Lehuppantam az üres székre mosolyogva.

- Szeretem a meglepiket.

- Meg Sergiora is ráfért a pihenés kicsit.

- Mondtam, hogy dolgoznom kell.-nyögött fel González.

- Ennyire sok a munka?-csodálkoztam el, miközben a pincér elém helyezte a forró csokit, amit Fernando már kikért nekem.
- Nem… Csak csatlakozott egy új lány a céghez és be kell tanítanom.-vonta meg a vállát Sergio. Pillogtam csak rá és ahogy rápillantottam ugyan azt a megértést tudtam leolvasni róla, mint eddig bármikor.

- De azért Monzába el kell jönnöd. Te jössz Rosie?

- Tudod, hogy nem megyek.-nyögtem fel hangosan.- Nem igazán lenne jó ötlet. Felejtés céljából választottam a Gresinit gyakorlati helynek.

- Vettel egy kis taknyos.-dohogta a Forma-1-es pilóta barátom.

- Igen. Ismerem már ezt a szlogent.-forgattam a szemeimet miközben Sergio csak felhorkantott, de ezzel csak a nevetését próbálta álcázni. Kíváncsian szegeztem rá a tekintetemet mire csak felemelte védekezően a kezeit, hogy ő nem szólt egy árva szót se.

- Akkor meg?

- Láthatod… Most már  megjött az eszem. Eltudtam szakadni Basitól.

- De azért Japánba eljössz?-szólt közbe Sergio.- Oda biztos elutazok Fernandoval és kellene egy jó társaság.

- Imádom Japánt… és a janpán kaját is.-vágtam rá, mire a két spanyol hangos nevetésbe tört ki. Fernando telefonja megszólalt és elnézést kérve sétált félre telefonálni. Pár pillanatig csak bámultam utána és arra eszméltem, hogy Sergio a kezét az enyémre csúsztatta. Riadtan pillantottam rá.

- Most őszintén? Hogy vagy?

- Már mondtam Sergio.

- Lehet Fer elhiszi… De én jobb ember ismerő vagyok.

- Meghalt egy motoros tegnap… Egy rohadék vagyok, mert a mai napig vonzódok Ikerhez… Most is… Mielőtt eljöttem ide… Eljött hozzám és örültem neki. Boldog voltam… Legeslegbelül nagyon boldog.

- Szerelmes vagy belé?

- Lehet… Nem tudom…-motyogtam alig hallhatóan.- De utálom magam… Hiszen a húgod a barátom… Jó barátom, hiszen nem ítélt el az abortusz miatt.

- Mond el neki… Beszélj vele.

- Nincsen merszem hozzá.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.- És Ikernek is elé kellene állnia… Azt hiszem.

- Igen…-gondolkozott el.- Nem ártana.

Néma csendbe telt el a következő pár perc, hiszen én még mindig az asztal lapját bámultam, az idősebbik González pedig türelmesen várt arra, hogy összerakjam a gondolataimat. Felsóhajtottam és kíváncsian pislogtam rá.

-Mi az Rosie?-csodálkozott el.- Miért bámulsz így?

- Beszélj a húgoddal.

- Mivel kapcsolatban?

- Figyelj most azt hiszem javulhat a kapcsolatotok.-húztam meg a vállam.

- A mi kapcsolatunk alig ha.-rázta meg a fejét.- Utál! Tudod mit jelent ez?

- Túl reagálod Sergio.-csóváltam meg a fejem.

- Majd kialakul Rosie… Majd kialakul.-sóhajtott fel.

56. fejezet

 

Hétfő reggel van és Alvaroval már óra csörgés előtt készülődni kezdtünk. Árva szó nélkül pakoltunk a táskáinkba és néha-néha lopva pillantottunk egymásra. Alvaro nyúzott és sápadt. Tudom alig aludt, hiszen hallottam ahogy forgolódott. Reggelit és a reptérre vezető utat szintén néma csendbe tettük meg, de talán ebben a helyzetben még ez volt a legjobb. Egyikünk se tudta mit mondhatna a másiknak.

-Jól vagy?-szólalt meg Alvaro rekedtes hangon. Meglepődtem, hogy ilyen hosszú hallgatás után végre erőt vett magán és a hogy létem után érdeklődik. Először csak bólogattam, majd kicsatoltam az övemet.

- Fogjuk rá.-pillantottam rá végül és próbáltam egy elég hiteles mosolyt az arcomra varázsolni.

- Nem aludtál valami sokat.-állapította meg.- Karikásak a szemeid.

- Akkor lenne okod leszidni ha te többet aludtál volna.-fintorogtam.- De te se aludtál többet nálam.

- Tudom.-nyögött fel ahogy megrázta a fejét.- De nem hittem, hogy ez megtörténhet újra… Évek óta nem történt ilyen.

- Bati…-vágtam a szavába, de azonnal lehurrogtott.
- De gondolj bele Naty.-emelkedett meg a hangja, azonban nem vágtam a szavába. Azt hiszem most hagynom kell kicsikét tombolni és jelenleg az se érdekel, hogy más is hallja Alvaro panaszát.-Barcelonába is ott volt az a hatalmas bukás a leintésnél… vagy vegyük a rajt utáni tömeg baleseteket ami a Moto2-be történt többször is az idén. Ez mind előjel volt… De a nagy okosok nem gondolkoztak. A vezetőség egyáltalán nem gondolkozott.  Minden átkozott jelentkezést elfogadtak.  Akiknek lett volna, tapasztalatuk azokat meg elzavarták. Nézd meg a magyar csapatot! Hector és Mattia velük a bajnoki címért hajtott, de volt egy vitájuk az Aprillia-val és ezt nem nézte jó szemmel a Dorna.

- A régi pályák alkalmatlanok ennyi versenyző befogására.

- Talán most már szigorítani fognak a szabályokon.

- Ami miatt még nehezebb lesz a tervemet véghez vinni.-nyögtem fel.

- Segítek neked. Ahogy eddig is ígértem.-fogta meg a kezemet.

-Bati.-kulcsoltam össze az ujjaimat az övével. Elmosolyodtam, hogy milyen kellemes meleg a keze.  Először puszit nyomtam az arcára, majd a vállára hajtottam a fejemet.

- Naty megígérem, hogy velem nem fog semmi rossz se történni.

- Ha ezt mondod többségében a kórházban kötök ki veled és valamelyikünkben pár csavart helyeznek el.-húztam el a számat egy halovány mosolyra.

- Azért ez így nem igaz.-húzta fel az orrát sértődötten. Megpusziltam az arcát.

- Mindent azért ne vegyél komolyan…

…A szokottnál is hosszabbnak tűnt az út Navalacruzig. Fáradtnak és megtörtnek éreztem magam, de külön örültem annak, hogy nem láttam Iker kocsiját a felhajtón. Nem hiszem, hogy jelenleg eltudnám viselni bárkinek a társágát…Lassan megfontolt mozdulattal nyitottam ki a bejárati ajtót és a bőröndömet az ajtó mellé helyeztem, míg a márkás táskámat a cipős szekrényre hajítottam, ami hatalmasat csattant a csendben. Kiléptem a sportcipőmből és a dzsekimet is felraktam a fogasra. Egy hideg zuhanyra vágtam és arra, hogy elfeküdjek az ágyon és körül vegyen a csend. Besétáltam a nappaliba és leroskadtam a kanapéra. Jelen pillanatban úgy éreztem, hogy eddig bírtam… Minden erőm elfogyott. Hátra döntöttem a fejem és a plafont kezdtem el bámulni, amikor megszólalt a mobilom. Nagyot nyögve húztam elő a készüléket a farzsebemből és néztem meg, hogy ki keres. A kijelzőn Sebastian nevét olvastam így inkább kinyomtam. Tudom nem érdemli meg, hiszen csak aggódik a hogy létem miatt… Illetve kíváncsi lehet arra, hogy elmegyek-e Monzába… De most még nem tudok beszélni vele. Inkább erőt vettem magamon és besétáltam a fürdőbe…

…Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem a hideg víz alatt, de nem is állítom, hogy sokkal jobban lettem. Kiléptem a puha szőnyegre és magamra csavartam a piros törölközőmet. Bele pillantottam a tükörbe és nem láttam mást csak egy karikás szemű, beesett arcú nőt… és ez lennék én.

-Szörnyen festek.-állapítottam meg.- Remek.

- Pihenned kellene.-szólalt meg nagy meglepetésemre Iker az ajtóba karba tett kézzel.

- Iker… Nem vettelek észre.-bukott ki belőlem egy nem túl értelmes kérdés.

- Gondolom… Hiszen zuhanyoztál.-sétált közelebb hozzám és magához ölelt. Szónélkül bújtam a karjai közé és hatalmasat sóhajtottam. Megnyugtató érzés töltött el, hogy magához ölelt. Lopva szippantottam az illatából, majd Iker lassan elhúzódott tőlem. Alaposan szemügyre vette az arcomat.

- Jól vagy?

- Persze.-bólogattam nagyon határozottan.

- Aggódtam Natalien.-nyögte ki a teljes nevemet. Általában leszidásnak szánja, hogy ha a teljes nevemen hív.

- Sajnálom… Tudom, hogy hívtál.-motyogtam össze-vissza.

- Jéghideg a kezed… Öltözz fel addig csinálok neked valami kaját.-sóhajtott fel talán kicsikét lemondóan, hiszen tudja ő is… Direkt nem akartam vele beszélni. Elindult az ajtó felé, de elkaptam a kezét. Csodálkozva fordult vissza és addigra az ujjainkat ösztönösen kulcsoltuk össze.- Baj van?

- Inkább csak pihenjünk. Nem kell semmit se csinálnod csak pihenjünk.-kértem csendesen.

- Tudom, hogy szinte semmit se ettél ma…

- Tehát nem hallgatsz rám.-nyögtem fel.

- Ez kölcsönös.-trillázta és már magamra is hagyott.

Bele bújtam az első kezembe kerülő melegítő nadrágba és topba. Hajamat megfésültem de csak azért, hogy minél később menjek ki a fürdőszobából. Azonban tudtam sokáig nem bujkálhatok itt. Hatalmasat sóhajtottam és kiléptem az ajtón. Egyenesen a nappaliba sétáltam ahol leroskadtam török ülésbe a kanapéra. Ikert figyeltem aki szó nélkül tevékenykedett a konyhába. Zsák módjára dőltem az oldalamra és húztam a fejem alá az egyi párnát. Fáztam és ha már arra gondoltam, hogy ennem kell hányingerem is támadt…

-Nem lesz ma edzésed?-kérdeztem rá csendesen.

- Edzésem nem lesz… De lesz egy interjúm.-törölte meg a kezét majd felkapta a tányért és mellém sétált.- De lemondom.

- Nem. Nem kell.-ráztam meg a fejem, miközben mellém ült a kanapén és az ölembe helyezte a tálcát.

- Egyél.-jelentette ki.

- Iker…-nyögtem fel és próbáltam elővenni a legszebb nézésemet.

- Kérlek. Szerintem ma hallgass rám. Néha kipróbálhatod, hogy milyen is…

- Rendben…-nyögtem fel és kezembe vettem egy szendvicset.- De jól vagyok… Beteg se vagyok.

- Tegnap nem vetted fel a telefont… Hiába hívtalak…

- Sajnálom.-motyogtam és tényleg sajnáltam. Nem kellett volna őt büntetnem azért ami történt. Hiszen ez nem az ő hibája volt. Megsimogattam az arcát.- Tényleg sajnálom.

- Elnézem…

- Tényleg?-csillant fel a szemem.

- Igen… Hogy ha megeszed azt ami a tányérodon van.

- Diktátor vagy… A csapattársaiddal kellene ezt csinálnod és nem velem.-zsörtölődtem…

…Rátudtam Ikert beszélni arra, hogy menjen el arra az interjúra vagy mire és hagyjon engem nyugodtan. A szendvicsek romjait eltakarítottam magam után és összekuporodva helyezkedtem el a kanapén. Csend van… Végre az a csend amire már vártam. Magam vagyok… A gondolataimmal együtt…

…Felriadtam… Azt hiszem ez a leghelyesebb szó… Levegőért kapkodtam és próbáltam kiverni a fejemből azokat a fel-fel villanó képeket, amiket álmomban láttam. Lépteket hallottam magam körül és ahogy felnéztem meglepetésemre Iker csapattársa Ramos állt előttem. Értetlenül, szinte tátott szájjal bámult rám.

-Mit keresel itt?-mordultam rá nem túl kedvesen. Bár amikor elaludtam még nem volt itt.

- Iker kért meg…

- Nem kell babysitter.-pattantam fel, de kis híján orra buktam. Szerencsém volt, hiszen a sevillai focista jelenleg gyorsabb volt nálam és elkapott.

- Hééé… Lassabban király lány. Jól vagy?-érintette meg az arcomat.- Sápadt vagy.

- Fáj a fejem.-bukott ki belőlem a legelső dolog ami eszembe jutott. Igaz is… A szédülés mellett még a fejem is elkezdett hasogatni.

- A levegő talán jót tenne neked.-pillantott az udvar felöli ajtóra és most az egyszer beláttam igaza van. Biztos kezekkel támogatott ki a levegőre és kicsikét megkönnyebbültem ahogy kiértünk a szabadba. Leültünk a hintára. Felhúztam a lábaimat és átkaroltam azokat, míg Ramos mellettem foglalt helyet. Percek teltek el néma csendben.

- Hogy kerülsz ide?-kérdeztem rá végül, hogy megtörjem a lassan kínos csendet már.

- A barátod megkért rá, hogy jöjjek ide amíg ő elintézi a dolgait.

- Interjún van.-suttogtam.

- Az most lényegtelen. Jól vagy?

- Persze.-próbáltam hitelesnek tűnni. Bár nem tudom mennyire is tűnök ebben a pillanatban hitelesnek.

- Álmodtál? Rémálmaid voltak?

- Sergio… Csak túl sok volt az elmúlt pár nap… Fáradt vagyok csak.-húztam meg a vállam és felnéztem a sevillai focistára.

- Ismerted?- kérdezett rá elég tapintatosan.

- Igen… Ismertem. Fiatal motoros volt… Aki rosszkor volt rossz helyen…

55. fejezet

Sziasztok!

A szavazás a mai nappal véget ért így megérkezett a folytatás is. Elég egyértelmű lett a végeredmény így szemmel tartom azt, hogy tovább szeretnétek olvasni a történetet. Be kell vallanom azt is, hogy nem is tudnék elszakadni a történettől. Sajnos a rész se a legboldogabb de azért köszönöm, hogy velem maradtok.

Szombat este van és ahelyett, hogy már a szállódába pihennénk és készülnénk a holnapi napra meg kellett jelennünk egy jótékonysági esten. Talán csak azért ilyen kedves és jó kedves mindenki, mert jótékonyságról van szó. Gyerekeken segítenek a fiúk. Alvaro egy számomra ismeretlen Ducatis alkalmazottal beszélgett így arra döntöttem figyelem a színpadon zajló beszélgetést. Jelenleg az egyik hazai sztárt faggatja a riporter. Marco Simoncelli pedig készségesen válaszolt minden kérdésre, bár tudtak neki is meglepetést okozni azért.

-Felajánlás?-csodálkozott el az olasz.

- Persze. Hiszen ezért is jótékonysági est… Hogy segítsünk… -láttuk a motoroson, hogy egy pillanatra elgondolkozik, majd felpattan a fotelből és nemes egyszerűséggel levette a cipőjét és „bedobta a közösbe” a lábbelijét. Az emberek többsége nevetett, míg én csak halványan elmosolyodtam. Karba font kézzel tettem egy 360°fordulatott és azzal a lendülettel neki ütköztem valakinek. Az áldozatom szerencsére stabilabb lábakon állt, mint én és elkapott.

- Mi az? Megszédültél a lábszagtól?-kacagott fel.

- Nicky… Bocsi.-szégyeltem el magam.- Nem figyeltem.

- Ezt megszoktuk már.-vigyorodott el sunyin és először csak a nyelvemet nyújtottam ki rá.

- Hogy vagy? Azon kívül, hogy majd nem letaroltál.

- Meg vagyok… Csak kicsikét fázok.-húztam el a számat.- A kabátomat pedig én hülye a kocsiba hagytam.

- Várj.-lépett közelebb hozzám és a hátamra terítette a saját kabátját.

- Köszönöm.-mosolyodtam el.

- Csak, hogy meg ne fázz.

- Tiszta úri ember vagy.

- Tudok az is lenni Naty.

- Ki lesz a csapattársad jövőre?-bukott ki belőlem elég spontán a kérdés, amivel először megleptem majd kacagni kezdett.

- Gőzöm sincs, és neked jövőre ki lesz a kenyéradód? Itt maradsz? MotoGp-s leszel.

- Még nem tudom.-húztam meg a vállam és úgy fordultam, hogy én is szemügyre tudjam venni a várakozó embereket, akik még az interjúra várva ácsorognak és beszélgetnek.- Milyen volt a randi tegnap este?

- Tessék?-egy pillanat alatt elértem, hogy a magabiztos Nicky Haydet zavarba hoztam.

- Csak hallottam.-vontam meg a vállam.

- Csak úgy…?

- Nem. Rosie mesélte.-vigyorodtam el.

- Te… te pedig kíváncsi vagy?

- Picikét.-mutattam a mértéket.

- Egész jó volt…-sóhajtott fel.- De Rosie tisztázta a dolgot velem.

- Hmm? Nem értelek.-ráncoltam össze a homlokmat.

- Barátja lehetek… De alakul közte és egy ismeretlen közt valami… Akiért eléggé odáig van, ahogy levettem.

- De Seb…

- Azt mondta nem ő.-rázta meg a fejét erre homlokomat ráncolva pillantottam rá. Meglepődtem. Erről nem tudtam és próbáltam nem idiótának tűnni.

- Ohh…

- Még alakul… Ennyit mondott csak.

- Sajnálom Nicky.-paskoltam meg a vállát.

- Mit is Naty?

- Megadtam a számát…

- Dehogy baj. Jól eltöltöttem egy estét. Majd találok egy másik lányt valamikor…

…Vasárnap van és megkezdődött a hajtás. Már a nagyok bemelegítő edzésénél tartunk. Alvaro éppen visszajött a boxba. Kicsit idegesen motorozik… Vagyis magához képest nagyon idegesen megy. Szótlanul nyújtottam felé a kulacsot és ő elvette tőlem. Nem szólalt meg, de láttam a tekintetén, hogy koncentrál.

-Mi a baj?-kérdeztem rá, miközben leguggoltam elé.

- Pattog a motor hátulja… Ha féktávhoz érek elkezd pattogni a motor és alig bírom bevenni a kanyart.-magyarázott a mérnökének és nekem is egyaránt.- Rohadt nehéz így motoron maradni. Csináljatok valamit!-csattant a mérnökre, akin a meglepetség jelent meg először, majd bólintott és elsietett.

- Alvaro. Kérlek nyugodj meg.

- Nyugodt vagyok.

- Pont olyannak tűnsz.-paskoltam meg a combját és kicsikartam belőle egy mosolyt.- És meg kell nyugodnod. Mert ha ilyen idegesen motorozol bukni fogsz. Esküszöm szeretlek, de nem akarom a vasárnap délutánomat a kórházba tölteni.

Szemei elkerekedtek egy pillanatra, majd óvatosan motoros kesztyű ide-oda megsimogatta az arcomat.

-Nem fogok odakerülni, ígérem.-mosolyodott végül el és utoljára megsimogatta az arcomat...

…Már elmúlt dél és Alvaro ebéd után arra döntött, hogy pihen addig amíg el nem kell kezdenie készülődni. Arra döntöttem, hogy addig én pedig a garázsban leszek és kicsit nézem a Moto2-sek versenyét. Általában izgalmas versenyeket hoznak össze a fiúk ebben a kategóriába, hiszen közel 40-en tartózkodnak egyszerre a pályán… Így szinte lehetetlen üres térben motorozni. Szinte mindig van valaki az ember nyakán és vívnak így ember próbáló csatákat.

Jelenleg Toni vezeti a versenyt. Elég biztosan bírtokolja az első helyet jelenleg, ami igaz a pontversenyre is. A honfitársam ebben a kategóriában találta meg újra önmagát, hiszen tudom elég nagy csalódás érte amikor nem kapott szerződést a MotoGp-be. De talán ez a legnagyobb és legjobb fricska az őt kritizálóknak. Az év eleji teszten elszenvedett láb és ujj törése ellenére az idény nyitón megszerezte a pole-t, csak sajnos akkor még a fájdalom erősebb volt. Vasárnap este már nem tudott jól szerepelni, azonban ennek már nincs jelentősége… Meggyógyult és szinte megállíthatatlan.

Képernyőre szegeztem újra a tekintetemet, ahol az élmezőnyt mutatták éppen. Elég nagy boly alakult ki. Kanyarról kanyarra haladtak és mindig akadt valaki aki megpróbált előzni. Hirtelen történt minden… A fekete-fehér színű motorral rendelkező Shoya Tomizawa megcsúszott és elesett. A mögötte érkező társai egyszerűen nem tudták elkerülni… Alex de Angelis és Scott Redding egyszerűen áthajtott az eszméletlen japán versenyzőn… Esélyük se volt arra, hogy elkerüljék… Shoya Tomizawa élettelen teste rongybaba módjára forgott az aszfalton és vgül csak ott feküdt.

-Istenem…-sápadtam el. A szurkolók elnémultak és a szerelők is a garázsban tanácstalanul néztek össze. Ebben a pillanatba nyilalt belém valami és pattantam fel a székről, majd szinte futva tettem meg a rövidke utat a vendéglátó egységig. Ahogy beléptem az ajtón pontosan Alvaronak ütköztem. Láttam rajta, hogy sápadt és így rögtön rájöttem látta a balesetet ő is.

- Alvaro…-fakadtam ki makogva, de ennél többet nem tudtam kinyögni. Valami biztatót akartam mondani… Nekem kellett volna ebben a pillanatba belé lelket önteni. Bati sután ölelt át és egyszerűen szorosan hozzá bújtam.- Mi lesz most?

- Reménykedjünk, hogy minden rendben.-szólalt meg alig hallható hangon.

- Biztos vagy benne?-kérdeztem rá egy hatalmas sóhaj  után ahogy elszakadtam tőle. Nem szólalt meg, de ahogy rápillantottam mindent leolvastam az arcáról…

…Fél kettő van és kint állunk a rajtrácson mindannyian. Tapintható a feszültség… Semmi információnk sincs a kórházba került japán versenyzőről. A Moto2-es futam végén Toni és a többi dobogós nem bontott pezsgőt tisztelegve a társuk előtt. A csapatvezetőnk engedélyezte, hogy ma én álljak Alvaro mellett a motoron. Pedig a Suzuki mindig ragaszkodik a csapat színeibe öltöztetett rendőr lányokhoz.

-Nehogy összetörd magad.-suttogtam Batinak mielőtt felvette a sisakját. Ledermedt egy pillanatra, majd megérintette az arcomat óvatosan.

- Vigyázni fogok magamra.

- Helyes válasz.-hagytam magára…

…A rajt Bati számára egész jól sikerült, de a csapat másik versenyzője ezt nem mondhatta el magáról. Loris az első kanyarban összeért a Ducatis Nickyvel és hatalmasat zakózott. Így az olasz motorosnak hamar véget ért a versenye.

A körök teltek és mi a garázsban túlságosan feszülten figyeltük a futamot, amit a Repsol Hondás Dani vezetett magabiztosan. 14:20 perckor kaptuk meg a hírt… A csapat néma csendben vette tudomásul, hogy Shoya Tomizawa az elszenvedett balesett miatt elhunyt. Az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. 19 éves volt… Az egész élet előtte állt még… És a családja… A szülei…Több ezer kilóméterre tartózkodnak… és amikor elköszöntek tőle nem örökre gondolták. A fiúk sose tér már haza.

-Naty…-lépett elém Ingrid, Loris felesége. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy először összerezzentem a hangjától.- Szeretnéd, hogy Alvaronak a mérnöke mondja el a híreket?

- Tessék?-bukott ki belőlem túlságosan bután a kérdés.

- Alvaronak kimondja el azt ami történt? Szeretnéd, hogy más mondja el neki?

- Nem…-ráztam meg a fejem.- Nekem kell.

- Szedd össze magad.

- Rendben.-biccentettem és átsétáltam a motorhomeba. Alvaro pihenőjébe mentem és megnyitottam a csapott. Figyeltem ahogy a csapból ömlik a víz és éreztem, hogy nem kapok levegőt. A mellkasomat iszonyatos súly nyomta és szinte zihálva kapkodtam az oxigénért. Megmostam az arcomat jéghideg vízzel és reménykedtem benne, hogy jobban leszek. Támogatnom kell Alvarot, hiszen nekem kell elmondanom neki… Nekem kell tudatnom vele a legrosszabb híreket…

A verseny végén hallottam a Tomizawáról szóló híreket. Nagyon elszomorítottak a történtek, és igazán sajnálom az elhunyt motoros családját. Ez a nap minden versenyzőnek borzalmas volt, ám biztos vagyok abban, hogy Shoya mindig velünk marad, ahogy abban sem kételkedem, hogy ő már egy sokkal jobb helyen van.- Alvaro Bautista

Nem érdekelnek a hétvége történései, pedig egy igazán jó versenyen vagyok túl. A hírt még a derbi leintése után hallottam, ám azóta sem tértem magamhoz, nem bírom elhinni, hogy ez 2010-ben megtörténhet. Shoya nagyon jó barátom volt, rengeteget nevettünk együtt, ezért a család minden fájdalmában osztozom. –Hector Barbera

Erre nincsenek szavak, nem tudok mit mondani a futamgyőzelem után, ami így semmit sem jelent. Amikor megérkeztem a parc fermébe, akkor még leírhatatlanul boldog voltam, ám a hangulat már akkor rendkívül fagyos volt, később pedig megtudtam, hogy mi történt Tomizawával. Nem tudtam reagálni, sőt szólni sem tudtam, borzalmas érzés volt, valósággal lesokkolt, és még mindig úgy gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak nem szabad megtörténniük. Ma egy életvidám srácot veszítettünk el, aki minden találkozásunkkor mosolygott, és boldogan tekintett a jövőbe. Végül részvétemről szeretném biztosítani a gyászoló családot. Az életben mindenkinek adott a lehetőség, ő dönti el, hogy mit szeretne csinálni, Tomi a motorversenyzés mellett tette le a voksát, ezért szeretném azt hinni, hogy boldog élete volt, hiszen valóra váltotta az álmait.-Dani Pedrosa