48. fejezet

Szombat reggel hét óra körül jár az idő és még csak úgy lézengünk. A garázsban ücsörgök Alvaro székében amíg ő kávét szerez nekem. Este nem sokat tudtam aludni, hiszen Antonio megjelenése elég mély nyomott hagyott bennem. Mitől gondolta meg így magát? Eddig erőteljesen ellenállt nekem, de most egészen Brno-ig jött, hogy beszéljen velem.

-Jól vagy Naty?-lépett elém Alvaro és átnyújtotta nekem a bögrét.

- Persze.-feleltem gondolkozás nélkül.- Köszi. Ezzel életet mentesz remélem tudod.-tájékoztattam és bele kortyoltam a papír pohárba.

- Tudom.-vonta meg a vállát.- A tiédet.

- Hogy került ide Antonio?-kérdeztem rá. Alvaro szeme egy pillanat alatt kikerekedett és leguggolt elém. A combomra rakta az egyik kezét.

- Mióta filózól ezen?

- Mióta megjelent a lakókocsinkba?-spontán bukott ki belőlem a válasz.

- Naty…

- De most ne ezzel foglalkozz. Nem kell túl parázni semmit se. A mérnököd szerint még az edzésen tökéletesíteni kell a beállításokat, de lehet esélyed egy jó eredményre.-tereltem hirtelen a beszélgetésünket egy másik mederbe, hogy ne rólam beszéljünk.
- Ezt szeretem benned. Mindig próbálsz lelket önteni belém.-mosolygott rám és megcirógatta az arcomat.- És sikerül. Fordítva már ennyire nem igaz…
- Ne velem foglalkozz! Szerezz holnap pontot a kedvemért.-vettem elő a legszebb nézésemet.
- Vettem a rendelést.-kacagott hangosan…

…A kamion lépcsőjén ücsörgök és a papírokat olvasgatom ami a jövő heti tesztel kapcsolatos. Pár napot itt marad az egész mezőny egy tesztre.

-Sose pihensz?-szólalt meg pár lépésnyire tőlem Rosie. Kezébe szintén pár dosszié volt és Gresini Hondás kabátot viselt.

- Hát… A szabadságon pihentem.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam.- Hogy vagy? Milyen a munka?

- Hirtelen… Sok.-nyögte ki és leült mellém.- De próbálok mindent jól csinálni. Nem akarok beégni.

- Nem is fogsz.-paskoltam meg a lábát.

- Csak minden második ember nevét jegyeztem még meg. Túl sok az új arc.
- Bele jössz.

- Remélem. Nem akarok beégni.

- Nem fogsz… és ez jó terápia is.-húztam meg a vállam miután napszemüvegemet a fejem tetejére toltam.- Terápia, hogy túl lépj Sebastianon.

- Úgy legyen.-bólintott és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

- Hiányzik?

- Persze, hogy hiányzik… Hiányzik, mert a barátom is volt egyben.

- Lehet a barátod később is. Csak túl kell lépned azon ami történt. Meg neki is.

- Tudom.-sóhajtott hatalmasat és hajtincseit a füle mögé tűrte.

- Semmi baj se lesz Rosie. Minden kialakul.

- Ha minden kialakul… akkor miért nem beszélsz a bátyáddal?-kérdezett rá csendesen és tátva felejtettem a számat.- Naty…

- Ismered Sergiot?

- Igen.-biccentett.- Magyarországon találkoztam vele. Beszélgettünk… Rendes ember.

- Rosie… Bele se kezdj kérlek.-sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.- Gondolom neked elő adta a szépet és a jót… Hogy milyen ártatlan…

- Te is elhagytad a csaldodat… A barátaidat.

- Igen. A barátaimat elhagytam… Nem tudtak rólam… De a családom mindig tudta, hogy jól vagyok. Sergio anyát is cserben hagyta.

- De anyukád megbocsátott neki.

- Te honnan tudsz ennyi mindent a családomról?-ráncoltam a homlokomat.

- Ez apró kis részlet kérdés.-felelte teljesen lazán a lány. Olyan felszabadult… Mintha teljesen más lenne, pedig csak három napja van itt. A MotoGp-s légkör megtudja változtatni az embert teljesen. Az órámra pillantottam és hirtelen pattantam fel a lépcsőről.

- Mennem kell Rosie bocsánat. 10 perc és kezdődik az edzés.

- Megyek akkor én is.-sóhajtott fel.- Majd beszélünk. Szia Naty.-puszilt arcon és elsietett…

… 20 perc van hátra már csak a szabadedzésből. Alvaro üres székében ücsörgök és a tegnap megjelent cikkek másolatát olvasom. Annyira elmerültem a sajtóanyagban, hogy csak a jajgatásra és a káromkodásra eszméltem fel. Kellett pár perc mire rájöttem miről is van szó. Alvaro-t hordágyon viszik el a mentő felé. Azonnal tisztában voltam vele, hogy hatalmasat bukott, ha már orvosi segítségre van szüksége.

- Mi történt?-értetlenkedtem. Mindenki úgy nézett rám, mint egy idiótára, de ezen meg se lepődtem. Tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban érdekesnek bizonyul a tudatlanságom.
- Natalien menj a Mobil Klinikához! Most!-adta ki az utasítást a főnök és nem gondolkoztam, hanem azonnal elindultam az orvosi központ felé…

…Mire a Mobil Klinikához értem a mentőautó is megérkezett. Alvaro a hordágyon feküdt, amit nagyon óvatosan vettek ki a kocsiból. Nyakát egy merevítővel rögzítették, ami sose jó jel. Okot ad az embernek, hogy féljen. Két lépésből a barátom mellett termedtem, aki hangosan és zihálva szedte a levegőt.

- Mi történt?-kérdeztem rá. Alvaro kezét nyújtotta felém, majd fel akart ülni.- Nem szabad!-vágtam rá azonnal, de a kezemet nem engedte el.
- Natalien had vizsgáljam meg Alvaro-t.-fogta meg a két vállamat Costa doktor. Hátráltam egy lépést az ágytól és elengedtem Bati kezét.- Vigyék be a szobába.

Ahogy kérte a Doktor Alvarot bevitték a kivizsgálóba és ahogy becsukódott az ajtó kibukott belőlem az első kérdés.
- Miért szedi ilyen nehezen a levegőt?
- Nem tudom. Azonban, amint kivizsgálom tudok. Várj itt!

- Rendben.-bólintottam. A percek lassan teltek… Szinte vánszorogtam és utáltam, hogy nem tudtam semmit se a barátomról. Az se segített rajtam, hogy Alvaro szülei is azonnal hívtak és sajnos nem tudtam megvígasztalni őket. Nem tudtam semmi megnyugtatót mondani nekik, hiszen személy szerint én se tudok semmit se. Talán negyed óra, húsz perc múlva engedtek be Alvarohoz, aki csak feküdt az ágyon és bámulta a plafont.
- Jól vagy? Bár ez hülye kérdés volt.-szólaltam meg csendesen, de tudtam hülye kérdés volt tényleg. Zihált még mindig, de talán egy fokkal jobban nézett ki, mint amikor behozták.
- Kapok levegőt.-suttogta el a választ. Megsimogattam a homlokát, miközben a fejemet csóváltam.

- Minden jó lesz. Miért nem tudod elkerülni az ilyen baleseteket?

- Vicces vagy Naty.-nevetett, de láttam rajta, hogy nem esett jól neki.

- Idióta vagy!-vágtam rá és Costta doktor lépett be az ajtón pár papírral a kezében. A gyomrom elszorult és valahogy éreztem nem lesz ilyen egyszerű dolgunk.
- Alvaro be kell vinnünk téged a helyi kórházba.
- De miért?-fakadtam ki értetlenül.
- Az időmérő.- Alvaro a várt reakciót produkálja. Megráztam a fejemet. Ennyire nem gondolhatunk két különböző dologra. Bár sejtem, hogy ha fordított helyzetben lennénk pontosan ugyan ezeket a kérdéseket tettük volna fel.
- Előfordulhat, hogy belső vérzésed van. Nem akarok kockáztatni.

Ezzel nem tudtunk vitatkozni. Túlságosan rémísztőnek hangzott ez a mondat. A kórházba szállítás alapja volt, hogy Alvarot egy másik ágyra helyezték át és alaposan bebugyolálták. Magamhoz vettem a papírjait és a sajátomat is szükség esetére. A helikopter felszállása után néma csendben bámultam magam elé. Mi lesz, hogy ha Costa doktornak igaza lesz? Mi van ha belső vérzése van tényleg? Fogalmam sincs mit kell tennem ilyen helyzetben. Mindig elkerült minket az ilyen bukás… Arra eszméltem, hogy Alvaro óvatosan megfogta a kezemet. Összerezzentem és elmosolyodtam. Nem lehet semmi baj…

…A városi kórházból délután ötkor szabadultunk meg. Alvaronak szerencsére nincsen belső vérzése csak hatalmas zúzódás lesz a mellkasán és a bal oldalán. Már rendesen tud lélegezni, csak nagyon fáradt. Eltámogattam a lakóautónkig. Bár szerinte ez erőteljesen túlzás az, hogy támogatom.
- Jól vagy?-kérdeztem rá azonnal.
- Igen.-ült le az ágy szélére nagyott nyögve.
- Kérsz valamit inni?-ráncoltam a homlokomat.
- Nem.-rázta meg a fejét. Majd lassan megfontoltan folytatta.- Csak azon gondolkozok, hogy meg kellene keresni a versenyszervezőséget.
- De miért?-értetlenkedtem miközben összefogtam a hajamat a gumival és lerúgtam magamról a sportcipőmet.
- El akarok indulni holnap a versenyen.
- Téged nem belső vérzés gyanújával kellett volna kivizsgálni, ha nem agybajjal.- bukott ki belőlem a reakció. Talán ugyan olyan őszintén, ahogy ő mondta el nekem a gondolatait.  A hűtőhöz sétáltam és elővettem belőle egy üveges vizet.- Nem vettél részt az időmérőn. Zúzódásaid és fájdalmaid vannak.
- A szervezésnek az a fő célja, hogy mind a 17-en elinduljunk a versenyen. A fájdalom pedig mellékes te is tudod. Nagyon jól tudod.-felállt az ágyról és elém lépett. Nem szólaltam meg csak megpuszilt.- Megyek beszélek velük!
- Tudod, hogy Costa doktor bele egyezése is kellene hozzá.-motyogtam. Nagyon jól tudja, hogy ha akar le tud venni a lábamról. Bedőlök neki és támogatni fogom az összes hülyeségében.
- Nem vagyok hülye. Őt is meglátogatom menetközbe.-lenyomta a kilincset.- Nem jössz?
Nem mozdultam, csak billegtem egyik lábamról a másikra miközben a szemem közte és az ajtó közt ugrált.
- Na jó ha nem…akkor nem.-indult el az ajtó felé és mielőtt lenyomhatta volna a kilincset megszólaltam.
- Várj!- vigyorogva fordult felém.- Veled megyek!
Ezek után esett meg, hogy szinte kikönyörögtük a rajt engedélyt. Mondtunk mi mindent… nem direkt hiányzott, nincs semmi baja, bent lenne a limit időn belül és végül, hogy jobb, ha 17 motoros van a rajtrácson, mint eggyel kevesebb… Sikerült!!! Alvaro holnap ott lehet a versenyen… Igaz utolsó helyről fog rajtolni, de jobb a semminél…