47. fejezet

…Nevetve, vizes lábbal szaladtam Iker elől és reméltem vagyok olyan fürge, hogy ne kapjon el. Tudom bosszút fog állni az apró kis csínyért amit elkövettem ellene.

-Jobb ha megállsz különben rosszul jársz.-szólt utánam ismét nevetve Iker, de mire visszavágtam volna valamivel elkapta a derekamat és a nyakamba csókolt.

- Ez nem ér. Te gyorsabb vagy!-dünnyögtem.

- Mondanám, hogy így jártál…és sajnálom…-fordított maga felé, miközben hatalmas tenyere a csípőmre csúszott.- De nem mondanám komolyan úgy se.

- Olyan… Kedves vagy!-csaptam mellkason nevetve, mire megcsókolt. El akartam húzódni tőle, de nem igazán sikerült. Inkább hevesen viszonoztam a csókjait, miközben megszabadított a trikómtól.

- Használjuk ki azt a kis időt amit még itthon töltesz.-motyogta és egyet értettem vele, hiszen gondolkodás nélkül csábultam el…

…Végre már itt vagyunk már Brnoba. Be kell vallanom, hogy már hiányzott a MotoGp. Hiányzott ez a közeg. Péntek délután van és személy szerint letudtunk mind féle kötelezetséget és hiába próbáltam Rosiet is elcsábítani, hogy jöjjön el velünk szinte lehetetlen próbálkozás volt, hiszen ez az első igazi éles munkanapja és bevallása szerint elég hosszú lesz. Alvaroval végül a fallabdázás mellett döntöttünk, de neki még egy telefont el kellett intéznie, így csak ücsörgök a lakóautó lépcsőjén, a teniszlabdával a kezemben és türelmesen várok rá.

- Szia Naty!-szólalt meg meglepetésemre nem messze tőlem az egyik honfitársam.
- Toni. Szia.-köszöntem neki vissza, miközben felálltam a lépcsőről.
- Mit búsulsz itt?-nézett rám mosolyogva. Hasonlóan Alvarohoz, Tonit is ritkán lehet látni komolyan. Állandóan mosolyog, és ezzel a viselkedéssel olyanok arcára is mosolyt tudnak csalni akiknek pocsék a kedvük.
- Alvarot várom. Játszunk majd egy kicsit.-mutattam fel a labdát, hogy tudja mire is gondolok.
- Ti Alvaroval olyan jól összetartotok…-szólalt meg csendesen.
- Gyerekkorom óta együtt vagyunk.-feleltem nemes egyszerűséggel, de rögtön rájöttem ezt nem kellett volna.-Már mint nem úgy együtt… Voltunk úgy is együtt… De most nem úgy vagyunk együtt.

Toni szeme elkerekedett egy pillanat alatt és elérte, hogy elpiruljak. Vagy is inkább olyan vörös legyek, mint a Ducati csapat kamionja.

-Megint hamarabb járt a szám, mint hogy gondolkoztam volna.

- Sejtettem, hogy nem olyan barátok vagytok Alvaroval… Hiszen olvastam az újságokat még én is.

- Gondolom. Most úgy is mindenki az én… Vagy is Iker magánéletén csámcsog.

- Hozzá kell szoknod.

- Nem hiszem, hogy ehhez hozzá lehet szokni Toni. Csak arra mennek, hogy megnehezítsék az ember életét… és sajnos elég sokat hibáztam, amit szívesen elfelejtenék, de tuti biztos tesznek majd róla, hogy újra rajtam csámcsogjanak az emberek.-nyögtem fel.

- Szerinted van olyan aki direkt pikkel rád?

- Szerintem van. Iker ex nője firkász.
- Nyugi Naty. Nekem is van egy ilyen ellenségem. Már mint ilyen firkász.-idézte szándékosan a szavaimat.- Aki belém állt.
- Hogy-hogy?-csodálkoztam el.
- Van egy riporter-újságíró Jerezben, aki sose ír rólam semmi jót. Most például azt írja, hogy csak azért vezetem a vb-t, mert a Honda nekem biztosítja a legjobb motort.
- Ne foglalkozz vele.- mosolyogtam rá és megpaskoltam a vállát.
- Nem szoktam és te se foglalkozz azzal a nővel.
- Milyen hétvégére számítasz?- kérdeztem rá, hiszen ma már nem egyszer kaptam meg ezt a kérdést.
- Keményre… Jön az eső.-fel felé mutatott mire én is felnéztem. Mióta itt vagyunk Brnoba folyamatosan felhős az ég. De ez nem meglepő senkinek se, hiszen attól, hogy nyár van nagy hegyek vesznek minket körül és ha ezen „átbukik” egy felhő és esik… Vagy is pontosabban szakad az eső… Ma délelőtt még köd is volt reggel és alig akart feloszlani, míg éjszaka pedig esett. Nem volt valami kellemes, hiszen olyan hangosnak tűnt a kopogás a lakóautó tetején, hogy aludni se tudtam.
- Ha talpon tud maradni az ember minden rendben lesz.-húztam meg a vállam úgy, mint ha ez lenne a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolga.
- Nekem is mindig ezt mondod.-gugolt le mögém a felső lépcsőfokra Alvaro és átkarolta a nyakamat.

- Csak hát nem mindig jön össze és hatalmasat taknyolsz.
- Mint ha férj és feleség lennétek.-ugratott minket Toni.
- Hát… Nem igen bírnék el vele. Túlságosan konok. Makacs… Önfejű és rendetlen.-vágott vissza Bati vigyorogva.
- Itt vagyok én is. Csak szólok, hogy ne felejtsétek el.-zsörtölődtem hagosan, mire egyszerűen kinevettek. Gonosz módon csak nevettek rajtam.
- Na én most megyek Fiatalok!-állt fel a spanyol társunk a lépcsőről és látványosan kinyújtóztatta végtagjait. Pedig ő a fiatalabb hiszen még csak 24.
- Szia Toni.-intettünk neki, majd Bati egy puszit nyomott az arcomra. Kíváncsian pislogtam rá, hogy miért puncsol nekem.- Mehet a játék?
- Azért vagyok itt.

A paddock végén van egy hatalmas beton fal, amit már két éve használunk a játékra amikor itt vagyunk. Negyed órája szórakoztunk, de egyszerűen egyikünk se akart veszíteni. Szidtuk magunkat, és néha a másikat is. Néha még egy-egy káromkodás is kicsúszott a szánkon. Legtöbbször azonban csak nevettünk. Vagyis Alvaro nevetett rajtam.

-Kérdezhetek valamit Naty?-bukott ki belőle hirtelen a kérdés.

- Min töröd a fejed Alvaro?-csodálkoztam el. Sose szerettem, hogy ha így fog bele valamibe.
- Csak kérdezni szeretnék valamit.-dobta el a labdát.
- Csak rajta.-kaptam el a kis játékszert, mert pont a kezembe pattant vissza.
- Sebi mesélte, hogy sok időt töltesz Heikkivel…- annyira meglepett a kérdése, hogy kecsesen megbotlottam a lábamban és hasra estem. Nem is az zavart, hogy már megint bénáztam előtte, hanem az, amit mondott.
- Hogyan? Te Sebivel rólam beszélgetsz? És mióta tárgyalsz te Sebastiannal?
- Véletlen volt!-emelte fel a kezét védekezően. Olyan ártatlan kiskutya szemekkel pislogott rám, hogy kezdtem el hinni neki, hogy tényleg csak véletlen volt.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Nem fogsz újra bele szeretni?-tette fel csendesen, de annál komolyabban a kérdést.
- Alvaro!!!!!!- szinte hisztérikus volt a hangom, majd kínomban nevetni kezdtem. Teljes erőmmel falhoz vágtam a labdát, ami teljesen más felé pattant el, mint amire számítottam.- Dehogy szeretek bele… Iker a párom! Szeretem Ikert. Nem fogok bele szeretni Heikkibe.
- De…-kezdett bele, de azonnal elharapta a mondatát. Összeszedtem a kislabdát és homlokomat ráncolva egyenesedtem ki.
- Mi de?
- Hajlamos vagy a szívedre először hallgatni és utána gondolkozol.-világított rá egy tényre.
- Ezzel most mire akarsz kilyukadni?-kérdeztem vissza ingerűlten. Erőteljesen markoltam a labdát először, majd eldobtam.
- Nem érdekes!-legyintett és ő ezzel lezártnak tekintette a dolgot. Hátat fordított nekem, mivel kezembe pattant vissza a labda, hülye ötlettől vezényelve meglendítettem a kezem és hangosan csattant a fején a tárgy.
- Naty!!!-fakadt ki és újra felém fordult, míg a jobb kezével a tarkóját simogatta.- Mire volt ez jó? Mit ártottam neked?
- Nem érdekes.-adtam meg ugyan ezt választ, amit én kaptam tőle.- Te mit akartál mondani?
- Nem érdekes.-ismételte meg. Most már, mint a gyerek csak azért alapon cselekedtem. Megint fejbe vágtam.
- Még egyszer fejbe dobsz megjárod!-fordult felém Alvaro és fenyegetőzve emelte fel a kezét. A kis labda visszapattant hozzám és a hátam mögé rejtettem.
- Nem is én dobtalak fejbe.-játszottam meg magam úgy, mint ha összesen 10 éves lennék. Ebben a pillanatban tényleg úgy érzem magam.
- Már a két csutka hiányzik a fejedről és el is hinném, hogy nem te voltál.
- Nem is!-nyújtottam ki a nyelvem és most már tényleg úgy érzem magam, mint valalmi gyerek.
- Fruska.-vágta rá.
- Kapd be!-nyújtottam ismét nyelvet rá. Átdobtam neki a labdát és jeleztem játszhatunk tovább.-Lehet Rosiet is el kellett volna hívnom és akkor nem szívtad volna a vérem.

- Naty…-nyögött fel.

- Mi van már megint?-forgattam a szemeimet.

- Akadj már le Rosieról egy kicsit.-hadarta el.

- Neked meg mi a bajod?

- Akadj le egy kicsit Rosieról.-ismételte magát.- Hagyd élni, hiszen neki is új minden. Most csatlakozott a Gresini Hondához. Nem ismer senkit se.

- Ezért akartam támogatni és a barátom. Azt hittem neked is.

- Régebb óta ismersz engem és annyit akarok kérni, hogy bízz bennem!-lépett közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat.- Akadj le most Rosieról és bízz bennem! Nehéz bízni bennem?

- Benned mindig megbízok.-dünnyögtem és megölelt. Tovább játszottunk ezek után, de valahogy már nem tudtam már élvezni. Alvaro szavai jártak a fejemben mind végig. Arról amit Heikkivel kapcsolatban mondot, illetve nem értem miért mondta ezt Rosieval kapcsolatban.

-  Menjünk vissza.-sóhajtottam fel.- Éhes vagyok.

- Menjünk. Zuhanyozzunk le és menjünk a csapathoz kajálni.

- Benne vagyok.-egyeztem bele azonnal.

Lassan sétáltunk végig a paddockban és nem is szóltunk egymáshoz egy szót se. Tudtuk ennek a beszélgetésnek nem kellett volna megtörténnie. Vagy is Alvaronak nem kellett volna ezt a nyakamba zúdítania. A lakókocsiba belépve leroskadtam az asztal mellé. Alvaro a hűtőből elővett egy üveg vizet és átnyújtotta nekem.

-Jól vagy?-tette fel a kérdést és bólintottam csak.- Nem úgy látom.

- Semmi bajom Alvaro.

- Naty…-motyogta a nevemet és a fülem mögé tűrte a hajamat. Jól esik a mai napig a kedvessége. Tudja nagyon jól. Szükségem is van rá. Kopogtak az ajtón. Meglepődve húztam ki magam, hiszen nem számítottam vendégre.- Ki az?

- Pont az akit vártam.-pattant fel Bati vigyorogva. Az ajtóhoz sétált és addig én lassan szürcsöltem az üvegből. Először csak annyit szűrtem le az érkező vendégről, hogy spanyol ő is, hiszen Alvaro az anyanyelvünkön beszélt továbbra is.

- Baj van?-szóltam oda hirtelen, miután lerúgtam magamról a sportcipőmet.

- Szerintem nem.

- Bati én lezuhanyzok addig jó?

- Ne menj szerintem. Vendéged van.

- Nekem?-csodálkoztam el és ahogy megfordultam Alvarot Tonioval pillantottam meg.

- Hát te?

- Szia Natalien. Hozzád jöttem.-köszönt a körülményekhez képest kedvesen.

- Hogy kerülsz ide?-léptem közelebb hozzá, miközben Alvaro mellém lépett. Idegesítően vigyorgott ebben a pillanatban. Tudom miért teszi ezt. Azért, mert ő mindent eltervezett.
- Mint ahogy!-jelentette ki Antonio.- Te eljöttél hozzám, én pedig hozzád.

- Beszéltem én is Tonioval. Bár akkor engem is elküldött a francba.

- Gondolkoztam…-szólalt meg a volt főnökünk.- Megkerestem Alvarot, mert nem tudtam a telefonszámodat. Gondoltam, hogy még most is össze vagytok nőve. Láss csodát igazam is lett.
- Együtt laktunk, de nem lényeg. Miben segíthetek?
- Beszéljünk.-felelte komoran.
- Itt a lehetőség.-tártam szét a karom. Alvaro kuncogott egy kicsit, mire Antonio szeme villant egyet vészjóslóan. Tudhatnám, hogy nem vevő a humoromra.
- Nem itt és nem most.
- Akkor?- csodálkoztam el.
- Szombaton, délben az éttermemben. Négy szem közt. Sziasztok!