48. fejezet

Szombat reggel hét óra körül jár az idő és még csak úgy lézengünk. A garázsban ücsörgök Alvaro székében amíg ő kávét szerez nekem. Este nem sokat tudtam aludni, hiszen Antonio megjelenése elég mély nyomott hagyott bennem. Mitől gondolta meg így magát? Eddig erőteljesen ellenállt nekem, de most egészen Brno-ig jött, hogy beszéljen velem.

-Jól vagy Naty?-lépett elém Alvaro és átnyújtotta nekem a bögrét.

- Persze.-feleltem gondolkozás nélkül.- Köszi. Ezzel életet mentesz remélem tudod.-tájékoztattam és bele kortyoltam a papír pohárba.

- Tudom.-vonta meg a vállát.- A tiédet.

- Hogy került ide Antonio?-kérdeztem rá. Alvaro szeme egy pillanat alatt kikerekedett és leguggolt elém. A combomra rakta az egyik kezét.

- Mióta filózól ezen?

- Mióta megjelent a lakókocsinkba?-spontán bukott ki belőlem a válasz.

- Naty…

- De most ne ezzel foglalkozz. Nem kell túl parázni semmit se. A mérnököd szerint még az edzésen tökéletesíteni kell a beállításokat, de lehet esélyed egy jó eredményre.-tereltem hirtelen a beszélgetésünket egy másik mederbe, hogy ne rólam beszéljünk.
- Ezt szeretem benned. Mindig próbálsz lelket önteni belém.-mosolygott rám és megcirógatta az arcomat.- És sikerül. Fordítva már ennyire nem igaz…
- Ne velem foglalkozz! Szerezz holnap pontot a kedvemért.-vettem elő a legszebb nézésemet.
- Vettem a rendelést.-kacagott hangosan…

…A kamion lépcsőjén ücsörgök és a papírokat olvasgatom ami a jövő heti tesztel kapcsolatos. Pár napot itt marad az egész mezőny egy tesztre.

-Sose pihensz?-szólalt meg pár lépésnyire tőlem Rosie. Kezébe szintén pár dosszié volt és Gresini Hondás kabátot viselt.

- Hát… A szabadságon pihentem.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam.- Hogy vagy? Milyen a munka?

- Hirtelen… Sok.-nyögte ki és leült mellém.- De próbálok mindent jól csinálni. Nem akarok beégni.

- Nem is fogsz.-paskoltam meg a lábát.

- Csak minden második ember nevét jegyeztem még meg. Túl sok az új arc.
- Bele jössz.

- Remélem. Nem akarok beégni.

- Nem fogsz… és ez jó terápia is.-húztam meg a vállam miután napszemüvegemet a fejem tetejére toltam.- Terápia, hogy túl lépj Sebastianon.

- Úgy legyen.-bólintott és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

- Hiányzik?

- Persze, hogy hiányzik… Hiányzik, mert a barátom is volt egyben.

- Lehet a barátod később is. Csak túl kell lépned azon ami történt. Meg neki is.

- Tudom.-sóhajtott hatalmasat és hajtincseit a füle mögé tűrte.

- Semmi baj se lesz Rosie. Minden kialakul.

- Ha minden kialakul… akkor miért nem beszélsz a bátyáddal?-kérdezett rá csendesen és tátva felejtettem a számat.- Naty…

- Ismered Sergiot?

- Igen.-biccentett.- Magyarországon találkoztam vele. Beszélgettünk… Rendes ember.

- Rosie… Bele se kezdj kérlek.-sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.- Gondolom neked elő adta a szépet és a jót… Hogy milyen ártatlan…

- Te is elhagytad a csaldodat… A barátaidat.

- Igen. A barátaimat elhagytam… Nem tudtak rólam… De a családom mindig tudta, hogy jól vagyok. Sergio anyát is cserben hagyta.

- De anyukád megbocsátott neki.

- Te honnan tudsz ennyi mindent a családomról?-ráncoltam a homlokomat.

- Ez apró kis részlet kérdés.-felelte teljesen lazán a lány. Olyan felszabadult… Mintha teljesen más lenne, pedig csak három napja van itt. A MotoGp-s légkör megtudja változtatni az embert teljesen. Az órámra pillantottam és hirtelen pattantam fel a lépcsőről.

- Mennem kell Rosie bocsánat. 10 perc és kezdődik az edzés.

- Megyek akkor én is.-sóhajtott fel.- Majd beszélünk. Szia Naty.-puszilt arcon és elsietett…

… 20 perc van hátra már csak a szabadedzésből. Alvaro üres székében ücsörgök és a tegnap megjelent cikkek másolatát olvasom. Annyira elmerültem a sajtóanyagban, hogy csak a jajgatásra és a káromkodásra eszméltem fel. Kellett pár perc mire rájöttem miről is van szó. Alvaro-t hordágyon viszik el a mentő felé. Azonnal tisztában voltam vele, hogy hatalmasat bukott, ha már orvosi segítségre van szüksége.

- Mi történt?-értetlenkedtem. Mindenki úgy nézett rám, mint egy idiótára, de ezen meg se lepődtem. Tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban érdekesnek bizonyul a tudatlanságom.
- Natalien menj a Mobil Klinikához! Most!-adta ki az utasítást a főnök és nem gondolkoztam, hanem azonnal elindultam az orvosi központ felé…

…Mire a Mobil Klinikához értem a mentőautó is megérkezett. Alvaro a hordágyon feküdt, amit nagyon óvatosan vettek ki a kocsiból. Nyakát egy merevítővel rögzítették, ami sose jó jel. Okot ad az embernek, hogy féljen. Két lépésből a barátom mellett termedtem, aki hangosan és zihálva szedte a levegőt.

- Mi történt?-kérdeztem rá. Alvaro kezét nyújtotta felém, majd fel akart ülni.- Nem szabad!-vágtam rá azonnal, de a kezemet nem engedte el.
- Natalien had vizsgáljam meg Alvaro-t.-fogta meg a két vállamat Costa doktor. Hátráltam egy lépést az ágytól és elengedtem Bati kezét.- Vigyék be a szobába.

Ahogy kérte a Doktor Alvarot bevitték a kivizsgálóba és ahogy becsukódott az ajtó kibukott belőlem az első kérdés.
- Miért szedi ilyen nehezen a levegőt?
- Nem tudom. Azonban, amint kivizsgálom tudok. Várj itt!

- Rendben.-bólintottam. A percek lassan teltek… Szinte vánszorogtam és utáltam, hogy nem tudtam semmit se a barátomról. Az se segített rajtam, hogy Alvaro szülei is azonnal hívtak és sajnos nem tudtam megvígasztalni őket. Nem tudtam semmi megnyugtatót mondani nekik, hiszen személy szerint én se tudok semmit se. Talán negyed óra, húsz perc múlva engedtek be Alvarohoz, aki csak feküdt az ágyon és bámulta a plafont.
- Jól vagy? Bár ez hülye kérdés volt.-szólaltam meg csendesen, de tudtam hülye kérdés volt tényleg. Zihált még mindig, de talán egy fokkal jobban nézett ki, mint amikor behozták.
- Kapok levegőt.-suttogta el a választ. Megsimogattam a homlokát, miközben a fejemet csóváltam.

- Minden jó lesz. Miért nem tudod elkerülni az ilyen baleseteket?

- Vicces vagy Naty.-nevetett, de láttam rajta, hogy nem esett jól neki.

- Idióta vagy!-vágtam rá és Costta doktor lépett be az ajtón pár papírral a kezében. A gyomrom elszorult és valahogy éreztem nem lesz ilyen egyszerű dolgunk.
- Alvaro be kell vinnünk téged a helyi kórházba.
- De miért?-fakadtam ki értetlenül.
- Az időmérő.- Alvaro a várt reakciót produkálja. Megráztam a fejemet. Ennyire nem gondolhatunk két különböző dologra. Bár sejtem, hogy ha fordított helyzetben lennénk pontosan ugyan ezeket a kérdéseket tettük volna fel.
- Előfordulhat, hogy belső vérzésed van. Nem akarok kockáztatni.

Ezzel nem tudtunk vitatkozni. Túlságosan rémísztőnek hangzott ez a mondat. A kórházba szállítás alapja volt, hogy Alvarot egy másik ágyra helyezték át és alaposan bebugyolálták. Magamhoz vettem a papírjait és a sajátomat is szükség esetére. A helikopter felszállása után néma csendben bámultam magam elé. Mi lesz, hogy ha Costa doktornak igaza lesz? Mi van ha belső vérzése van tényleg? Fogalmam sincs mit kell tennem ilyen helyzetben. Mindig elkerült minket az ilyen bukás… Arra eszméltem, hogy Alvaro óvatosan megfogta a kezemet. Összerezzentem és elmosolyodtam. Nem lehet semmi baj…

…A városi kórházból délután ötkor szabadultunk meg. Alvaronak szerencsére nincsen belső vérzése csak hatalmas zúzódás lesz a mellkasán és a bal oldalán. Már rendesen tud lélegezni, csak nagyon fáradt. Eltámogattam a lakóautónkig. Bár szerinte ez erőteljesen túlzás az, hogy támogatom.
- Jól vagy?-kérdeztem rá azonnal.
- Igen.-ült le az ágy szélére nagyott nyögve.
- Kérsz valamit inni?-ráncoltam a homlokomat.
- Nem.-rázta meg a fejét. Majd lassan megfontoltan folytatta.- Csak azon gondolkozok, hogy meg kellene keresni a versenyszervezőséget.
- De miért?-értetlenkedtem miközben összefogtam a hajamat a gumival és lerúgtam magamról a sportcipőmet.
- El akarok indulni holnap a versenyen.
- Téged nem belső vérzés gyanújával kellett volna kivizsgálni, ha nem agybajjal.- bukott ki belőlem a reakció. Talán ugyan olyan őszintén, ahogy ő mondta el nekem a gondolatait.  A hűtőhöz sétáltam és elővettem belőle egy üveges vizet.- Nem vettél részt az időmérőn. Zúzódásaid és fájdalmaid vannak.
- A szervezésnek az a fő célja, hogy mind a 17-en elinduljunk a versenyen. A fájdalom pedig mellékes te is tudod. Nagyon jól tudod.-felállt az ágyról és elém lépett. Nem szólaltam meg csak megpuszilt.- Megyek beszélek velük!
- Tudod, hogy Costa doktor bele egyezése is kellene hozzá.-motyogtam. Nagyon jól tudja, hogy ha akar le tud venni a lábamról. Bedőlök neki és támogatni fogom az összes hülyeségében.
- Nem vagyok hülye. Őt is meglátogatom menetközbe.-lenyomta a kilincset.- Nem jössz?
Nem mozdultam, csak billegtem egyik lábamról a másikra miközben a szemem közte és az ajtó közt ugrált.
- Na jó ha nem…akkor nem.-indult el az ajtó felé és mielőtt lenyomhatta volna a kilincset megszólaltam.
- Várj!- vigyorogva fordult felém.- Veled megyek!
Ezek után esett meg, hogy szinte kikönyörögtük a rajt engedélyt. Mondtunk mi mindent… nem direkt hiányzott, nincs semmi baja, bent lenne a limit időn belül és végül, hogy jobb, ha 17 motoros van a rajtrácson, mint eggyel kevesebb… Sikerült!!! Alvaro holnap ott lehet a versenyen… Igaz utolsó helyről fog rajtolni, de jobb a semminél…

47. fejezet

…Nevetve, vizes lábbal szaladtam Iker elől és reméltem vagyok olyan fürge, hogy ne kapjon el. Tudom bosszút fog állni az apró kis csínyért amit elkövettem ellene.

-Jobb ha megállsz különben rosszul jársz.-szólt utánam ismét nevetve Iker, de mire visszavágtam volna valamivel elkapta a derekamat és a nyakamba csókolt.

- Ez nem ér. Te gyorsabb vagy!-dünnyögtem.

- Mondanám, hogy így jártál…és sajnálom…-fordított maga felé, miközben hatalmas tenyere a csípőmre csúszott.- De nem mondanám komolyan úgy se.

- Olyan… Kedves vagy!-csaptam mellkason nevetve, mire megcsókolt. El akartam húzódni tőle, de nem igazán sikerült. Inkább hevesen viszonoztam a csókjait, miközben megszabadított a trikómtól.

- Használjuk ki azt a kis időt amit még itthon töltesz.-motyogta és egyet értettem vele, hiszen gondolkodás nélkül csábultam el…

…Végre már itt vagyunk már Brnoba. Be kell vallanom, hogy már hiányzott a MotoGp. Hiányzott ez a közeg. Péntek délután van és személy szerint letudtunk mind féle kötelezetséget és hiába próbáltam Rosiet is elcsábítani, hogy jöjjön el velünk szinte lehetetlen próbálkozás volt, hiszen ez az első igazi éles munkanapja és bevallása szerint elég hosszú lesz. Alvaroval végül a fallabdázás mellett döntöttünk, de neki még egy telefont el kellett intéznie, így csak ücsörgök a lakóautó lépcsőjén, a teniszlabdával a kezemben és türelmesen várok rá.

- Szia Naty!-szólalt meg meglepetésemre nem messze tőlem az egyik honfitársam.
- Toni. Szia.-köszöntem neki vissza, miközben felálltam a lépcsőről.
- Mit búsulsz itt?-nézett rám mosolyogva. Hasonlóan Alvarohoz, Tonit is ritkán lehet látni komolyan. Állandóan mosolyog, és ezzel a viselkedéssel olyanok arcára is mosolyt tudnak csalni akiknek pocsék a kedvük.
- Alvarot várom. Játszunk majd egy kicsit.-mutattam fel a labdát, hogy tudja mire is gondolok.
- Ti Alvaroval olyan jól összetartotok…-szólalt meg csendesen.
- Gyerekkorom óta együtt vagyunk.-feleltem nemes egyszerűséggel, de rögtön rájöttem ezt nem kellett volna.-Már mint nem úgy együtt… Voltunk úgy is együtt… De most nem úgy vagyunk együtt.

Toni szeme elkerekedett egy pillanat alatt és elérte, hogy elpiruljak. Vagy is inkább olyan vörös legyek, mint a Ducati csapat kamionja.

-Megint hamarabb járt a szám, mint hogy gondolkoztam volna.

- Sejtettem, hogy nem olyan barátok vagytok Alvaroval… Hiszen olvastam az újságokat még én is.

- Gondolom. Most úgy is mindenki az én… Vagy is Iker magánéletén csámcsog.

- Hozzá kell szoknod.

- Nem hiszem, hogy ehhez hozzá lehet szokni Toni. Csak arra mennek, hogy megnehezítsék az ember életét… és sajnos elég sokat hibáztam, amit szívesen elfelejtenék, de tuti biztos tesznek majd róla, hogy újra rajtam csámcsogjanak az emberek.-nyögtem fel.

- Szerinted van olyan aki direkt pikkel rád?

- Szerintem van. Iker ex nője firkász.
- Nyugi Naty. Nekem is van egy ilyen ellenségem. Már mint ilyen firkász.-idézte szándékosan a szavaimat.- Aki belém állt.
- Hogy-hogy?-csodálkoztam el.
- Van egy riporter-újságíró Jerezben, aki sose ír rólam semmi jót. Most például azt írja, hogy csak azért vezetem a vb-t, mert a Honda nekem biztosítja a legjobb motort.
- Ne foglalkozz vele.- mosolyogtam rá és megpaskoltam a vállát.
- Nem szoktam és te se foglalkozz azzal a nővel.
- Milyen hétvégére számítasz?- kérdeztem rá, hiszen ma már nem egyszer kaptam meg ezt a kérdést.
- Keményre… Jön az eső.-fel felé mutatott mire én is felnéztem. Mióta itt vagyunk Brnoba folyamatosan felhős az ég. De ez nem meglepő senkinek se, hiszen attól, hogy nyár van nagy hegyek vesznek minket körül és ha ezen „átbukik” egy felhő és esik… Vagy is pontosabban szakad az eső… Ma délelőtt még köd is volt reggel és alig akart feloszlani, míg éjszaka pedig esett. Nem volt valami kellemes, hiszen olyan hangosnak tűnt a kopogás a lakóautó tetején, hogy aludni se tudtam.
- Ha talpon tud maradni az ember minden rendben lesz.-húztam meg a vállam úgy, mint ha ez lenne a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolga.
- Nekem is mindig ezt mondod.-gugolt le mögém a felső lépcsőfokra Alvaro és átkarolta a nyakamat.

- Csak hát nem mindig jön össze és hatalmasat taknyolsz.
- Mint ha férj és feleség lennétek.-ugratott minket Toni.
- Hát… Nem igen bírnék el vele. Túlságosan konok. Makacs… Önfejű és rendetlen.-vágott vissza Bati vigyorogva.
- Itt vagyok én is. Csak szólok, hogy ne felejtsétek el.-zsörtölődtem hagosan, mire egyszerűen kinevettek. Gonosz módon csak nevettek rajtam.
- Na én most megyek Fiatalok!-állt fel a spanyol társunk a lépcsőről és látványosan kinyújtóztatta végtagjait. Pedig ő a fiatalabb hiszen még csak 24.
- Szia Toni.-intettünk neki, majd Bati egy puszit nyomott az arcomra. Kíváncsian pislogtam rá, hogy miért puncsol nekem.- Mehet a játék?
- Azért vagyok itt.

A paddock végén van egy hatalmas beton fal, amit már két éve használunk a játékra amikor itt vagyunk. Negyed órája szórakoztunk, de egyszerűen egyikünk se akart veszíteni. Szidtuk magunkat, és néha a másikat is. Néha még egy-egy káromkodás is kicsúszott a szánkon. Legtöbbször azonban csak nevettünk. Vagyis Alvaro nevetett rajtam.

-Kérdezhetek valamit Naty?-bukott ki belőle hirtelen a kérdés.

- Min töröd a fejed Alvaro?-csodálkoztam el. Sose szerettem, hogy ha így fog bele valamibe.
- Csak kérdezni szeretnék valamit.-dobta el a labdát.
- Csak rajta.-kaptam el a kis játékszert, mert pont a kezembe pattant vissza.
- Sebi mesélte, hogy sok időt töltesz Heikkivel…- annyira meglepett a kérdése, hogy kecsesen megbotlottam a lábamban és hasra estem. Nem is az zavart, hogy már megint bénáztam előtte, hanem az, amit mondott.
- Hogyan? Te Sebivel rólam beszélgetsz? És mióta tárgyalsz te Sebastiannal?
- Véletlen volt!-emelte fel a kezét védekezően. Olyan ártatlan kiskutya szemekkel pislogott rám, hogy kezdtem el hinni neki, hogy tényleg csak véletlen volt.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Nem fogsz újra bele szeretni?-tette fel csendesen, de annál komolyabban a kérdést.
- Alvaro!!!!!!- szinte hisztérikus volt a hangom, majd kínomban nevetni kezdtem. Teljes erőmmel falhoz vágtam a labdát, ami teljesen más felé pattant el, mint amire számítottam.- Dehogy szeretek bele… Iker a párom! Szeretem Ikert. Nem fogok bele szeretni Heikkibe.
- De…-kezdett bele, de azonnal elharapta a mondatát. Összeszedtem a kislabdát és homlokomat ráncolva egyenesedtem ki.
- Mi de?
- Hajlamos vagy a szívedre először hallgatni és utána gondolkozol.-világított rá egy tényre.
- Ezzel most mire akarsz kilyukadni?-kérdeztem vissza ingerűlten. Erőteljesen markoltam a labdát először, majd eldobtam.
- Nem érdekes!-legyintett és ő ezzel lezártnak tekintette a dolgot. Hátat fordított nekem, mivel kezembe pattant vissza a labda, hülye ötlettől vezényelve meglendítettem a kezem és hangosan csattant a fején a tárgy.
- Naty!!!-fakadt ki és újra felém fordult, míg a jobb kezével a tarkóját simogatta.- Mire volt ez jó? Mit ártottam neked?
- Nem érdekes.-adtam meg ugyan ezt választ, amit én kaptam tőle.- Te mit akartál mondani?
- Nem érdekes.-ismételte meg. Most már, mint a gyerek csak azért alapon cselekedtem. Megint fejbe vágtam.
- Még egyszer fejbe dobsz megjárod!-fordult felém Alvaro és fenyegetőzve emelte fel a kezét. A kis labda visszapattant hozzám és a hátam mögé rejtettem.
- Nem is én dobtalak fejbe.-játszottam meg magam úgy, mint ha összesen 10 éves lennék. Ebben a pillanatban tényleg úgy érzem magam.
- Már a két csutka hiányzik a fejedről és el is hinném, hogy nem te voltál.
- Nem is!-nyújtottam ki a nyelvem és most már tényleg úgy érzem magam, mint valalmi gyerek.
- Fruska.-vágta rá.
- Kapd be!-nyújtottam ismét nyelvet rá. Átdobtam neki a labdát és jeleztem játszhatunk tovább.-Lehet Rosiet is el kellett volna hívnom és akkor nem szívtad volna a vérem.

- Naty…-nyögött fel.

- Mi van már megint?-forgattam a szemeimet.

- Akadj már le Rosieról egy kicsit.-hadarta el.

- Neked meg mi a bajod?

- Akadj le egy kicsit Rosieról.-ismételte magát.- Hagyd élni, hiszen neki is új minden. Most csatlakozott a Gresini Hondához. Nem ismer senkit se.

- Ezért akartam támogatni és a barátom. Azt hittem neked is.

- Régebb óta ismersz engem és annyit akarok kérni, hogy bízz bennem!-lépett közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat.- Akadj le most Rosieról és bízz bennem! Nehéz bízni bennem?

- Benned mindig megbízok.-dünnyögtem és megölelt. Tovább játszottunk ezek után, de valahogy már nem tudtam már élvezni. Alvaro szavai jártak a fejemben mind végig. Arról amit Heikkivel kapcsolatban mondot, illetve nem értem miért mondta ezt Rosieval kapcsolatban.

-  Menjünk vissza.-sóhajtottam fel.- Éhes vagyok.

- Menjünk. Zuhanyozzunk le és menjünk a csapathoz kajálni.

- Benne vagyok.-egyeztem bele azonnal.

Lassan sétáltunk végig a paddockban és nem is szóltunk egymáshoz egy szót se. Tudtuk ennek a beszélgetésnek nem kellett volna megtörténnie. Vagy is Alvaronak nem kellett volna ezt a nyakamba zúdítania. A lakókocsiba belépve leroskadtam az asztal mellé. Alvaro a hűtőből elővett egy üveg vizet és átnyújtotta nekem.

-Jól vagy?-tette fel a kérdést és bólintottam csak.- Nem úgy látom.

- Semmi bajom Alvaro.

- Naty…-motyogta a nevemet és a fülem mögé tűrte a hajamat. Jól esik a mai napig a kedvessége. Tudja nagyon jól. Szükségem is van rá. Kopogtak az ajtón. Meglepődve húztam ki magam, hiszen nem számítottam vendégre.- Ki az?

- Pont az akit vártam.-pattant fel Bati vigyorogva. Az ajtóhoz sétált és addig én lassan szürcsöltem az üvegből. Először csak annyit szűrtem le az érkező vendégről, hogy spanyol ő is, hiszen Alvaro az anyanyelvünkön beszélt továbbra is.

- Baj van?-szóltam oda hirtelen, miután lerúgtam magamról a sportcipőmet.

- Szerintem nem.

- Bati én lezuhanyzok addig jó?

- Ne menj szerintem. Vendéged van.

- Nekem?-csodálkoztam el és ahogy megfordultam Alvarot Tonioval pillantottam meg.

- Hát te?

- Szia Natalien. Hozzád jöttem.-köszönt a körülményekhez képest kedvesen.

- Hogy kerülsz ide?-léptem közelebb hozzá, miközben Alvaro mellém lépett. Idegesítően vigyorgott ebben a pillanatban. Tudom miért teszi ezt. Azért, mert ő mindent eltervezett.
- Mint ahogy!-jelentette ki Antonio.- Te eljöttél hozzám, én pedig hozzád.

- Beszéltem én is Tonioval. Bár akkor engem is elküldött a francba.

- Gondolkoztam…-szólalt meg a volt főnökünk.- Megkerestem Alvarot, mert nem tudtam a telefonszámodat. Gondoltam, hogy még most is össze vagytok nőve. Láss csodát igazam is lett.
- Együtt laktunk, de nem lényeg. Miben segíthetek?
- Beszéljünk.-felelte komoran.
- Itt a lehetőség.-tártam szét a karom. Alvaro kuncogott egy kicsit, mire Antonio szeme villant egyet vészjóslóan. Tudhatnám, hogy nem vevő a humoromra.
- Nem itt és nem most.
- Akkor?- csodálkoztam el.
- Szombaton, délben az éttermemben. Négy szem közt. Sziasztok!

46. fejezet

Felsóhajtottam és a kavicsot piszkáltam továbbra is a csizmám orrával. Csendre vágytam és próbáltam magam túl tenni azon, hogy felsültem Antonionál. Finoman is szólva elküldött a fenébe. Tudom, hogy kemény fejű a spanyol férfi, de nem gondoltam, hogy ennyire. Hatalmasat sóhajtottam amikor lépteket hallottam magam mögül. Csak éppen hátra sandítottam. Bárkivel szívesebben találkoztam volna.

-Azt hittem már Magyarországon mindent megbeszéltünk.-nyögtem fel.

- Húgom vagy. Beszélnünk kell!-lépkedett közelebb hozzám.

- Miért kellene?

- Tudod jól, hogy miért.-ült le mellém a beton fal darabra, amivel igazából elérte, hogy azonnal felpattanjak.

- Tudod mit Sergio? Nem érdekel!

- Anyuval már beszéltem!

- Anyu bármit megbocsát neked! Mert te vagy az egyetlen kicsi fia. De te azt nem tudod mennyit sírt utánad miután egy szó nélkül eltűntél. Hetekig… Hónapokig retteget attól, hogy mikor hívják fel azzal, hogy meghaltál. Főleg miután megtudta, hogy a menyasszonyodat is megölték.

Fakadtam ki. Sergio torkán akadt minden szó. Elértem, hogy ne szólaljon meg. Kinyitotta a száját majd becsukta. Kék szemeiből elsőnek dühöt láttam, majd fokozatosan enyhült meg, amúgy se tudott sokáig haragudni rám, de azt hiszem ebben a pillanatban nincs is joga haragudnia rám. Bár tudom kicsikét elvetettem a súlykot. Nem lett volna szabad így kifakadnom. Mindannyian hibázunk.

-Azt akarom, hogy hagyj engem békén. Anyu megbocsát neked és emiatt apu is… De engem hagyj békén! Világos!

- Világos!-motyogta fejét csóválva. Felkaptam a sisakomat a lábam mellől, amivel elértem, hogy kikerekedjen a szeme.- Hova mész?

- Haza. Várnak már rám.-közöltem vele és meg se vártam, hogy reagáljak. Elrohantam, amivel elértem, hogy összezavarodjon… De bevallom összezavarodtam én is…

***

Fogalmam sincs, hogy helyesen cselekedtem-e ma… Reggeli után gondoltam egyet és miután magam maradtam elmentem Rosiehoz, aki nem zavart el… Inkább együtt töltöttük a délelőttöt a városban. Tudom felelőtlen dolog volt ez, hiszen lebukhattunk volna… Le is buktunk pont Bautista előtt. Rosie azt mondta, hogy hagyjam ezt rá. Mennyire volt jó ötlet egyedül odaengedni a lányt egyedül? Bautista feldúlt volt… És lehet azóta már Naty is mindent tud… Nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból és csaptam be magam mögött az ajtót. Ha tudja akkor, mint minden nő balhézni fog… Nekem pedig nincs ehhez kedvem. Körbe pillantottam és sehol se láttam még a motorját. Megkönnyebbültem. Bár fogalmam sincs, hogy mire számítsak… Mi lesz, hogy ha haza ér? A házba belépve azonnal öntöttem magamnak egy pohár vizet és leroskadtam a konyha asztal mellé. A telefont előszedtem a zsebemből és Rosiet hívtam… Újra és újra, hiszen nem vette fel.

-Fene vigye el! Rosie vedd már fel!-káromkodtam közel fél óra elteltével, amikor hirtelen megszólalt a készülék a kezemben és meglepetésemre a lány nevét olvastam el.- Rosie… Az Ég szerelmére jól vagy?-hadartam el azonnal köszönés helyet.

- Persze… Persze jól vagyok Iker. Találkozhatnánk? Itt vagyok a sarkon a kocsiban.-motyogta csendesen.

- Két perc és ott is vagyok.-közöltem vele és ahogy kinyomtam a telefont már bele is bújtam a cipőmbe, kezembe kaptam a kulcsokat és már ajtón kívül voltam. Ahogy mondta a lány a sarkon ott ücsörgött az apjától kapott kocsiban és idegesen dobolt a kormányon ahogy beültem az anyósülésre.

- Rosie…-sóhajtottam fel és a lány azonnal megölelt.- Minden rendben?-motyogtam miközben átöleltem és hagytam, hogy a nyakamba fúrja az arcát. Éreztem, hogy először bólogat, majd lassan húzódott el tőlem.

- Azt hiszem minden rendben.-simogatta meg az arcomat.

- Biztos vagy benne?

- Igen.-bólintott komolyan. Szemügyre vettem az arcát és rögtön rájöttem, hogy sírt. Maszatos arca, piros orra, a szemei… Le se tagadhatta volna.

- Sírtál.-állapítottam meg hangosan.

- Igen… De elbeszélgettem Alvaroval…

- Fogadjunk köpni fog azonnal.-forgattam a szemeimet.

- Nem hiszem.-vonta meg a vállát.- Elbeszélgettem vele és biztos vagyok benne, hogy nem fog elárulni semmit se.

- Ezt hogy érted el?-csodálkoztam el.

- Legyen az én titkom.-csókolt meg lágyan. Meglepetségemben nem igazán tudtam mit tenni csak visszacsókoltam. Annyira hihetetlen, hogy itt van… Ő kezdeményez. Pedig ellen állt nekem. Erőteljesen próbálta magát távol tartani tőlem, de már nem tudja… Talán már nem is akarja.- Menj haza.-motyogta ahogy elszakadt tőlem.

- De…-bukott ki belőlem nem túl értelmesen.

- Menj csak. Majd beszélünk és találkozzunk.-cirógatta meg az arcomat.

***

Késő délután volt ahogy haza értem és nem volt valami jó kedvem és szerintem le is rítt rólam. Hatalmasat sóhajtottam és a bukósisakomat leraktam a fogas alatti szekrényre, a csizmámból kiléptem és lassan indultam el a nappali felé. Ikert a kanapén találtam laptoppal az ölében, füle bedugva, hiszen zenét hallgatott éppen. Megpusziltam az arcát ami miatt meglepetten szabadult meg a fülhallgatójától.

-Szia Iker!-mosolyogtam rá.

- Szia… Mi újság? Sikerült ha már ilyen későn értél haza?

- Nem.-ráztam meg a fejem. Iker arcáról az őszinte döbbenetet tudtam leolvasni.- Nem túl finoman elküldött… Feleslegesen mentem oda.-nyögtem fel és rángattam le magamról a ruhámat. Mivel ideges voltam, szinte nem is sikerült. Iker fejét csóválva állt fel és lépett hozzám. Gondoskodóan segítette le rólam a ruhát és hagytam, hogy teljesen megszabadítson tőle. A szomszédos fotelbe dobta a ruhadarabot és én leroskadtam a kanapéra.

- Mi történt?-simogatta meg a combomat óvatosan.

- Elmondta, hogy nem segít… A MotoGp csak tönkre tesz… Bla-bla… Keményebb… Konokabb mint volt.

- Ne aggódj Kicsim.-csúsztatta kezét az arcomra.- Kialakul. Megígérem.

- Nem biztos, hogy akarom ezt.-motyogtam.- Túl nagy falat ez számomra.

- Naty amíg meg nem próbálod…

- Azért nem fogom megpróbálni, hogy csődbe vigyem saját magam. Mindent egy lapra feltenni.-ráztam meg a fejem.

- Máris feladnád?

- Kezdjek mindent a nulláról ha elszúrom?-sóhajtottam fel.

- Melletted állunk. A barátaid… én is.

- Átgondolom… Jó?-kérdeztem rá és megcsókoltam.

- Jó.-biccentett…

…Másnap egész délelőtt már azon járt az agyam, hogy mi is lesz este. Eddig mindig kerültem az ilyen hivatalos megjelenéseket Iker mellett. Nem akartam magam az újság címlapján látni. Nem akartam, hogy ízekre szedjék az életünket, de viszont megígértem Ikernek, hogy elmegyek vele… Most már nem táncolhatok vissza. Iker szokás szerint délelőtt elment edzésre és egyedül maradtam. A gondjaimmal… a gondolataimmal és be kell vallanom ez a magány jelenleg nem tesz jót nekem. A gondolataim olyan hangosak, mint ha maximum hangerőn ordítana a hifiből. A ruhámat kikészítettem egy vállfán a hálószobába felakasztva és közben azon filóztam nem-e kellett volna elmennem egy fodrászhoz, de ahogy korábban most is leszavaztam ezt az ötletet. A reggelimmel, vagy is leginkább az ebédemmel ücsörgök a kanapén és unalmamba felhívtam Alvarot. Sokadik csörgésre szólt bele.

-Szia Bati! Hogy vagy? Nem is kerestél már napok óta.-panaszkodtam azonnal.

- Szia Naty. Dolgom volt. Gondolom pont úgy mint ahogy neked.

- Nem igazán. Itthon vagyok… Voltam Tonionál… Találkoztam a bátyámmal, de egyik se sült el valami jól.-húztam meg a vállam, de ezt ő nem is láthatta.

- Antonio mit mondott?-kérdezett rá azonnal, miközben én felálltam a kanapéról és a kajám maradékát eltűntettem és a mosatlan tányért is elintéztem.

- Elküldött a fenébe. Tehát vakvágány.-töröltem meg a kezemet és a fürdőbe sétáltam.

- Ez most komoly?-csodálkozott el.

- Oly annyira komoly, mint az, hogy este bájvigyorognom kell pénzes vén pasikkal.-feleltem teljesen egyszerűen, mire elértem Bati bele prüszköljön a telefonba.

- Bolond vagy.

- Mint általában… Alig várom már Brno-t. Jól akarom érezni magam.

- Elhiheted, hogy én is. Végre elszórakozhatunk csak ketten.

- Ne feled! Rosie most csatlakozik a csapathoz. Nem lesz egyszerű neki. Jól fog esni neki azt, hiszem ha kicsit támogatjuk.

- Ja… Igen… Rosie.-nyögte ki nem túl lelkesen egyesével a szavakat. Összeráncoltam a homlokomat, hiszen eddig kedvelte a lányt.

- Valami baj van Bati?

- Nincs… Semmi. Bocsi Naty, de csengettek. Szerintem Sara jött, mert megbeszéltük ma elkísérem vásárolni.

- Te a húgoddal mész vásárolni?-kuncogtam.

- Miért ne? És ne nevess…

…Fekete ruhát viselek, amit még Los Angelesben választott nekem Iker egy olyan vásárlás során amihez nem igazán volt kedvem. De hagytam, hogy ő válasszon… Iker éppen a nyakkendőjét igazította meg az előtérben lévő tükörben, amikor kiléptem a fürdő ajtaján. A kapusom fekete öltönyt viselt egy gyönyörű fehér inggel és az öltönyhöz passzoló nyakkendővel.

-Segítsek?-kérdeztem rá, miután bele léptem a fekete magassarkúmba. Csodálkozva fordult felém és láttam akkor kerekedett el még jobban a szeme ahogy meglátta a kinézetemet.- Ennyire szörnyen festek?-kérdeztem rá, hiszen vártam, hogy kinyögjön valami értelmeset, de még se tette. Közelebb léptem hozzá és megigazítottam a nyakkendőjét.

- Csodásan festesz Naty.

- Az is elég, ha egész tűrhetően… Hogy megüssem a szintet melletted.

- Bolond vagy.-csókolt meg.

- De attól szeretsz.-húztam meg a vállam. Iker nevetve ölelt magához miközben duda szót hallhattunk kintről. A Real úgy tűnik kitesz magáért, hiszen kocsit küldtek értünk.

- Mennünk kell.-húzta el a száját.

- Mellettem maradsz ugye?-cirógattam meg az arcát.

- Nem lesz semmi baj. Ígérem.

A közel fél órás út során nem igazán beszélgettünk. Mint a ketten bámultunk ki az ablakon, de óvatosan megfogta a kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. Megbántam, hogy igent mondtam neki? Is-is… De remélem egész jó dolgok fognak ebből kisülni.

Ahogy a kocsi lassított majd megállt a neves és csicsás étterem előtt. Felsóhajtottam és Ikerrel együtt kiszálltam. Bár erőteljesen ügyelnem kellett rá, hogy nehogy hasra essek a fotósok előtt.  Mindenkire kedvesen mosolyogtunk, de talán akkor nyugodtam meg legjobban amikor ajtón belül voltunk.

-Bemutatlak pár embernek Kicsim.-puszilt meg Iker és én csak bólintottam. Szótlanul, de mosolyogva mutatkoztam be mindenkinek. Megismertem a csapat elnökét. Az új edzőt és több fontos embert is. Azonban az első adandó alkalommal elnézést kértem Ikertől és megcéloztam azt az asztalt ahol Sergio ücsörgött magányosan. Megkocogtattam a vállát, mire lassan fordult hátra. Először látványosan mérte végig a lábamat.

- Sergio… Ennél jobban nem is tudnál megbámulni.-csaptam vállon.

- Ohh… Naty… A lábaidról fel se ismertelek.

- Tudod most szívesen bemutatnék neked.-forgattam a szemeimet és leültem mellé.

- És milyen úri nő tudsz lenni.

- Csak pont olyan mint te.-húztam meg a vállam. Kaptam egy pohár pezsgőt a pincértől, amibe lassan bele kortyoltam, miközben a tekintetemmel a barátomat kerestem.

- Nem a középkorú nőktől kell tartanod Naty.-nyögte be, mire én szinte bele fulladtam az italomba.

- Tessék?-kérdeztem vissza homlokomat ráncolva.

- Jól hallottad, Naty. Iker is férfiból van... Hidd el, hogy a fiatal, bögyös barnák előbb felkeltik a figyelmét, mint a klimaxolós banyák.

- Oké… Ha ezzel meg akartál nyugtatni nem sikerült.-forgattam a szemeimet.

- Barnának barna vagy.

- De annyira fiatal se vagyok… Bögyös se.-boncolgattam a szavait.

- Azért te se vagy egy rossz party.

- Sergio ha ezzel bókolni akartál… Szép… és fura… De köszi.-paskoltam meg az arcát vigyorogva.

- Tudok bókolni.-húzta meg a vállát és újra végig nézett rajtam.

- Figyelj! Lassan zavarba hozol.

- Bocsi… Kérdezhetek valamit Naty?-kérdezett rá csendesen. Nem értettem miért váltott ennyire komoly hangvételre, de csak lassan bólintottam. Miért ne kérdezhetne? Letettem a poharat a kezemből és közelebb hajoltam hozzá.

- Mi a baj Sergio?

- Csak azt akarom kérdezni, hogy emlékszel-e arra amit a vb után mondtam neked…?

- Arra a két értelmű sejtelmes beszólásodra gondolsz, amiről fogalmam sincs hogy hova tegyek?

- Istenem Naty nem lehetsz ennyire szőke.-nyögött fel.

- Nem vagyok szőke, de akkor se értem.-ráztam meg a fejem.

- Akkor csak annyit kérek, hogy figyelj oda… Figyelj a részletekre.-szorította meg az asztalon heverő kezemet.

- Nem értelek.

- Remélem előbb utóbb rájössz.-puszilta meg az arcomat és esküszöm egy pillanatra még el is pirultam.