Kézen fogva sétálunk San Fransisco utcáin
és Iker meséjét hallgatom arról, hogy mi a tervei az elkövetkezendő hetekben.
Szeretem hallgatni a terveit a csapattal kapcsolatban, milyen kötelezetségei
vannak… Ő pedig szívesen mesél azokról a dolgokról, amik gyerekekkel kapcsolatos.
-Szeretem a gyerekeket.-bukott ki belőlem
egyszer csak. Mind a ketten meglepődtünk, hiszen sose beszéltünk még a baba
dologról és tisztában vagyok vele, hogy korai is még erről beszélnünk. Hirtelen
nem is foglalkoztam a szavaim jelentőségével hiszen én indultam is tovább, de
kis híján orra is buktam, mert Iker lecölöpölt a járda közepén. Ha nem fogja a
kezem tuti hasra esek.- Iker ilyet többet ne csinálj!
- Mit mondtál az előbb?
- Csak annyit, hogy szeretem a
gyerekeket.-húztam meg a vállamat és láttam a homlokát ráncolja. Pont úgy
amikor nem ért valamit.- Nyugi… Ezzel nem céloztam semmire.
- Iker
fiatalok vagyunk még… Nem vagyunk felkészülve egy babára… És én se
vagyok még felkészülve rá.-magyaráztam. Próbálom menteni ami még talán
menthető. Nem akarok veszekedni a nyaralás alatt. De legnagyobb meglepetésemre szavamba
vágott, de nem volt dühös. Inkább szórakozott rajtam.
- Naty szóhoz juthatok én is már?
- Öhmm…-akadt el a szavam és lassan
bólintottam.- Persze.
- Köszönöm.-vigyorgott rám és két hatalmas
kezével közre fogta az arcomat.- Igen… Abban igazad van, hogy még fiatalok… És
talán nem vagyunk felkészülve egy babára… De összeköltöztünk.
- Fogunk…-szóltam közbe, hiszen még nem is
élünk együtt. Csak odacuccoltam hozzá.
- Ez apró kis részlet kérdés. Ezt te is
tudod.-cirógatta meg az arcomat és elmosolyodtam rajta.- De idővel bármi lehet
ezt te is tudod… Tisztába vagy vele. Akkor pedig leülünk és nyugodtan
megbeszélünk mindent. Megegyeztünk?
- Igen.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Addig is pedig…
- Pedig?-kérdeztem vissza. Nem értettem,
hogy mit szeretne kinyögni nekem.
- Vehetnénk magunknak egy kis kutyát.
- Kis kutyát?-csodálkoztam el miközben
bólogatott először. A hajamat piszkálta először majd megszólalt.
- Már meg is van… Csak arra vártam, hogy
igent mondj. Labrador kölyök… és Uno a neve.-sorolta az információkat mire én
csak megcsókoltam.
- Benne vagyok.-mosolyogtam rá végül…
…Iker zuhanyzik éppen miközben a ruháimat
rendezgetem a bőröndömbe. Valami csinosabb ruhát próbáltam keresni, hiszen a
kapus vacsorázni akar vinni engem és mivel jól ismerem tudom elegáns hely lesz.
Egy fekete kis ruhával szemeztem amikor megszólalt a mobilom. Olyan megszokott
módon kaptam fel a készüléket.
-González.-szóltam bele.
- Tudom Csillagom.-nevetett bele a barátom.
- Alvaro?-csodálkoztam el.- Te…? Az
időeltolódás.
- Próba szerencse alapon hívtalak.
- Baj van?-szorult össze a gyomrom
hirtelen.- Megint összetörted magad edzés közben? Megint idióta voltál?
- Dehogy. Jelen pillanatban teljesen
ártatlan vagyok.
- Te és az ártatlanság messze álltok
egymástól.-horkantottam fel, mire ő csak vidáman felnevetett.
- Ugye tudod, hogy most jelen pillanatban a
bagoly mondja verébnek esett áll fent?
- Bati a lényegre térnél végre valahára?
Tudom, hogy selejtes vagyok eléggé… Nem kell még részletezned is.
- Van a közeledben egy toll és egy
papír?-kérdezett rá és hallottam a hangján még mindig rajtam szórakozik.
Ledobtam a ruhát az ágyra és körbe néztem, hogy találok-e tollat és papírt
ahogy Alvaro kérte. De végül a táskámból elő húztam a noteszomat, amivel együtt
az íróeszköz is meg lett.
- Igen? Mit kell nekem körmölnöm? Mit
találtál már ki?
- Csak írd le jó? Antonio Brian
Madrid…-sorolta a címet és az elérhetőséget. Homlokomat ráncolva bámultam a
macskakaparásomat.- Bati mit jelent ez? Olyan ismerős ez a név…
- Csoda lenne ha nem lenne ismerős.
Antonio… Vagyis Tonio a volt csapatfőnökünk.
- Alvaro Bautista Arce…-morogtam az egész
nevét. Tudom mire akar kilyukadni. Miért szervezkedik egyáltalán.
- Ne harapd át a torkomat kérlek. Csak menj
el Toniohoz… És beszélj vele. Kérj tanácsot tőle… Nem az anyagiakról még… Csak…
- Átgondolom.-szóltam közbe, hogy abba
hagyja végre a magyarázkodást.
- Kérj tanácsot!
- Jelenleg csak nyugalmat kérek!
- Megkapod, ha nem leszel már hülye.-hallottam
a hangján, hogy szinte kinevett engem.
- Alvaro…
- Ha nem keresed meg Toniot én cipellek
oda… A hátamon és kicseszettül nem érdekel, hogy ha végig visítod egész
Madridot.-felelte lazán és nekem elakadt a szavam.
- Jó… Jó. Átgondolom. Most pedig sziiiaaa…
Öltözni akarok!...
…Igazából két napja gondolkozok Alvaro
szavain. Édességet falatozunk az ágyban feküdve. Iker a lábamon simított végig
amikor megszólaltam.
- Ez buta kérdés volt.- nevetett fel.- Baj
van?
- Csak először elmesélek mindent és utána
kérem a véleményedet… Azt is megértem ha lehülyézel.
-Naty… Inkább kezdj bele jó?-paskolta meg a
combomat és rám mosolygott. Bólogattam csak és törökülésbe húztam a lábaimat…
és mesélni kezdtem. Elejétől a végéig… Hogy Alvaro ültette a bogarat a fülembe
és azóta se hagy nyugton a gondolat. Alvaro ötlete, hogy keressem fel a volt
főnökömet… És igen… Van egy kisebb anyagi hátterem amivel eltudnék indulni, de
ha bele is vágnék szükségem lesz támogatókra. Talán fél órát beszéltem anélkül,
hogy félbe szakított volna.
- Beszélj a Főnököddel!-szólalt meg végül a
kapus, amivel talán jobban meglepett mint ha azt mondta volna, hogy teljesen
hülyeség.- Már mint a volt főnököddel.
- Tessék?-kérdeztem vissza reflexből.
- Jól hallottad. Beszélj vele.
- Iker…
- Szerintem jó főnök lennél… és segítek.
- Alvaro is ezt hajtogatja.-motyogtam az
ágytakarót piszkálva.- De egyedül kell bele vágnom.
Iker felült az ágyon és megcirógatta a
hajamat óvatosan. Csak elmosolyodtam először.
-Tudod jól, hogy egyedül nem fog menni. Már
mint pénzügyeileg. Mi pedig segítünk neked.
- Megpróbálom azért.-suttogtam.
- Tudom, mert pontosan ilyen vagy.-csókolt
meg.
- Maximum a saját csapatom versenyzője
leszek.-húztam meg a vállam lazán miután elvállt az ajkaimtól. Homlokát
összeráncolva bámult rám és tudom jelenleg köpni nyelni nem tud a
meglepetségtől.- Nyugolom Iker. Csak vicceltem.
- Humoros kedvedben vagy ma este.-nyögött
fel és eldőlt az ágyon. Csak kuncogtam rajta és az oldalához kuporodtam. A
vállára hajtottam a fejemet és a hajamat kezdte el birizgálni.
- Tényleg csak vicceltem.-bizonygattam és
nyomott a homlokomra egy puszit.
- Tudom Édesem. De akkor is támogatlak,
hogy ha te leszel a saját csapatod versenyzője.
- Ugye tudod ez nem hangzott túlságosan
lelkesen?-kuncogtam.
- Szerintem ezen nem kellene
csodálkoznod.-forgatta a szemeit.
- Nyugi. A versenyző kiválasztása az utolsó
dolog. Addig még rengeteg dolgott kell megtennem és illetve kijárnom. De
sikerül akkor még talán Rosiet is áttudom csábítani a Gresinitől.
- Rosiet? Gresinitől?-bukott ki teljesen őszintén
belőle a csodálkozás.
- Te nem is tudod igaz.-esett le nekem is
az a bizonyos tantusz.- Rosie a Gresini Hondánál fogja ledolgozni a szakmai
gyakorlatát. Amikor velünk volt a versenyhétvégén mondjuk úgy, hogy
összekötötte a kellemest a hasznossal. Elbeszélgetett Gresini úrral, aki munkát
ajánlott neki.
- Ez nem jó ötlet szerintem.-motyogta.
- De szerintem jól tette. Az, hogy azt a
pár hónapot a csapatnál tölti nem jelent semmit se.
- De neki új ez a környezet.
- Iker nem sokban különbözik a Forma-1 a
MotoGp-től… Rosie tudja… Ismeri már ezt a környezetet.
Csak hümmögött hosszú perceken keresztül.
Nem tudtam mi jár a fejében és talán nem is érdekelt jelenleg. Hiszen ölel
engem és a hajamat piszkálja. Bár a plafont bámulja és nem szól hozzám egy árva
szót se. Lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam. Kicsikét közelebb húzódtam
hozzá.
-Alszol?-kérdezett rá, miközben betakart.
- Nem hiszem.-dünnyögtem, de szorosabban
fúrtam az arcomat a nyakához. Nem ellenkezett csak átölelt.
- Mi lesz hogy ha sikerül minden?-kérdezett
rá.
- A csapatra gondolsz? Arra minimális az
esély ugye tudod? De ha nem sikerül akkor is kialakul valami…-motyogtam, de ki
se nyitottam a szemem.- Szeretlek… és ha együtt maradunk akkor… Akkor ahogy
mondtad majd megbeszélünk mindent. Nem igaz?-sóhajtottam hatalmasat és be kell
vallanom talán már félig aludtam is. Nem reagált először Iker csak homlokon
puszilt és annyit súgott a fülembe, hogy szeret…
…Másnap Ikernek elmeséltem azt is reggeli
közben, hogy megígértem a finn lánynak azt, hogy elutazok hozzá Finnországba,
amikor elkezdődik számára a felkészülés. De a legnagyobb meglepetés még is
inkább engem ért, amikor ő mesélte el nekem, hogy a Magyar Nagydíj után el
kellene kísérnem egy elég elegáns rendezvényre.
-Miért lenne muszáj?-kérdeztem rá.
- Naty… Kérlek. Már úgy is tud mindenki
rólunk. Az, hogy most megjelenünk ott…
- Nem mondtam még igent neked.-emlékeztettem
rá szigorúan.
- De úgy is igent fogsz mondani.-vágott
vissza úgy, mint aki nem is hallotta volna meg a kijelentésemet. Mellkasom
előtt összefontam a karomat és homlokomat ráncolva figyeltem a barátomat, hogy
mire is akar kilyukadni ezzel a beszélgetéssel.- Fogd fel úgy, mint ha egy
ismerkedési est lenne… Megismerheted a csapattársaimat.
- De ismerem a csapattársaidat.
Egytől-egyig.
- Akkor ez az újra ismerkedési est.-karolta
át a derekamat és egy sunyi fél oldalas vigyor ott volt az arcán. Durcázni
próbáltam. Legalább is az orromat durcásan ráncoltam.- Ott lesz Sergio és Xabi
is.
Elnevettem magam. Ez az utolsó mondata
olyan volt, mint ha az aduászt húzta volna elő a pakliból. Mint ha ezzel akart
volna leginkább meggyőzni.
-Rendben. Elmegyek veled.-adtam be a
derekam és erre egy hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcán.- De tudnod
kell semmilyen ruhám sincs… Semmilyen elegáns ruhám sincs.
- Ezt nagyon jól tudom.-húzott közelebb
magához és erre válaszként egy nyelv nyújtást kapott. Meg is csókolt. – És ezt
orvosolni is tudjuk.
- Vásárolni fogunk?-húztam el a számat.
- Igen. Vásárolni fogunk.-helyeselt és ezek
után nem volt igazán más dolgom, mint sodródni az árral. Több tucat ruhát
próbáltam fel és már több órája tartózkodunk ebben az üzletben… De azt hiszem
sikerült kiválasztanunk a legtökéletesebb darabot. Szolíd fehér ruha, aminek
nincs túl nagy kivágása, comb középig ér. Egy fehér magassarkút is
választottam, ami illett a ruhához, de szinte biztosra tudom, hogy 10 perc után
már tuti fájni fog a lábam, de egy ilyen helyre nem mehetek a kényelmes
cipőmbe. Iker átvette tőlem a hatalmas papír szatyrot ahogy kiléptünk az üzlet
ajtaján és átkarolta a vállamat.
- Túl életed?-kérdezte kuncogva miután
megcsókolt.
- Amint látod igen.-forgattam a szemeimet.-
De szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése