39. fejezet

Kézen fogva sétálunk San Fransisco utcáin és Iker meséjét hallgatom arról, hogy mi a tervei az elkövetkezendő hetekben. Szeretem hallgatni a terveit a csapattal kapcsolatban, milyen kötelezetségei vannak… Ő pedig szívesen mesél azokról a dolgokról, amik gyerekekkel kapcsolatos.

-Szeretem a gyerekeket.-bukott ki belőlem egyszer csak. Mind a ketten meglepődtünk, hiszen sose beszéltünk még a baba dologról és tisztában vagyok vele, hogy korai is még erről beszélnünk. Hirtelen nem is foglalkoztam a szavaim jelentőségével hiszen én indultam is tovább, de kis híján orra is buktam, mert Iker lecölöpölt a járda közepén. Ha nem fogja a kezem tuti hasra esek.- Iker ilyet többet ne csinálj!

- Mit mondtál az előbb?

- Csak annyit, hogy szeretem a gyerekeket.-húztam meg a vállamat és láttam a homlokát ráncolja. Pont úgy amikor nem ért valamit.- Nyugi… Ezzel nem céloztam semmire.

- Naty…-szólalt meg de szavába vágtam azonnal.

- Iker  fiatalok vagyunk még… Nem vagyunk felkészülve egy babára… És én se vagyok még felkészülve rá.-magyaráztam. Próbálom menteni ami még talán menthető. Nem akarok veszekedni a nyaralás alatt. De legnagyobb meglepetésemre szavamba vágott, de nem volt dühös. Inkább szórakozott rajtam.

- Naty szóhoz juthatok én is már?

- Öhmm…-akadt el a szavam és lassan bólintottam.- Persze.

- Köszönöm.-vigyorgott rám és két hatalmas kezével közre fogta az arcomat.- Igen… Abban igazad van, hogy még fiatalok… És talán nem vagyunk felkészülve egy babára… De összeköltöztünk.

- Fogunk…-szóltam közbe, hiszen még nem is élünk együtt. Csak odacuccoltam hozzá.

- Ez apró kis részlet kérdés. Ezt te is tudod.-cirógatta meg az arcomat és elmosolyodtam rajta.- De idővel bármi lehet ezt te is tudod… Tisztába vagy vele. Akkor pedig leülünk és nyugodtan megbeszélünk mindent. Megegyeztünk?

- Igen.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Addig is pedig…

- Pedig?-kérdeztem vissza. Nem értettem, hogy mit szeretne kinyögni nekem.

- Vehetnénk magunknak egy kis kutyát.

- Kis kutyát?-csodálkoztam el miközben bólogatott először. A hajamat piszkálta először majd megszólalt.

- Már meg is van… Csak arra vártam, hogy igent mondj. Labrador kölyök… és Uno a neve.-sorolta az információkat mire én csak megcsókoltam.

- Benne vagyok.-mosolyogtam rá végül…

…Iker zuhanyzik éppen miközben a ruháimat rendezgetem a bőröndömbe. Valami csinosabb ruhát próbáltam keresni, hiszen a kapus vacsorázni akar vinni engem és mivel jól ismerem tudom elegáns hely lesz. Egy fekete kis ruhával szemeztem amikor megszólalt a mobilom. Olyan megszokott módon kaptam fel a készüléket.

-González.-szóltam bele.

- Tudom Csillagom.-nevetett bele a barátom.

- Alvaro?-csodálkoztam el.- Te…? Az időeltolódás.

- Próba szerencse alapon hívtalak.

- Baj van?-szorult össze a gyomrom hirtelen.- Megint összetörted magad edzés közben? Megint idióta voltál?

- Dehogy. Jelen pillanatban teljesen ártatlan vagyok.

- Te és az ártatlanság messze álltok egymástól.-horkantottam fel, mire ő csak vidáman felnevetett.

- Ugye tudod, hogy most jelen pillanatban a bagoly mondja verébnek esett áll fent?

- Bati a lényegre térnél végre valahára? Tudom, hogy selejtes vagyok eléggé… Nem kell még részletezned is.

- Van a közeledben egy toll és egy papír?-kérdezett rá és hallottam a hangján még mindig rajtam szórakozik. Ledobtam a ruhát az ágyra és körbe néztem, hogy találok-e tollat és papírt ahogy Alvaro kérte. De végül a táskámból elő húztam a noteszomat, amivel együtt az íróeszköz is meg lett.

- Igen? Mit kell nekem körmölnöm? Mit találtál már ki?

- Csak írd le jó? Antonio Brian Madrid…-sorolta a címet és az elérhetőséget. Homlokomat ráncolva bámultam a macskakaparásomat.- Bati mit jelent ez? Olyan ismerős ez a név…

- Csoda lenne ha nem lenne ismerős. Antonio… Vagyis Tonio a volt csapatfőnökünk.

- Alvaro Bautista Arce…-morogtam az egész nevét. Tudom mire akar kilyukadni. Miért szervezkedik egyáltalán.

- Ne harapd át a torkomat kérlek. Csak menj el Toniohoz… És beszélj vele. Kérj tanácsot tőle… Nem az anyagiakról még… Csak…

- Átgondolom.-szóltam közbe, hogy abba hagyja végre a magyarázkodást.

- Kérj tanácsot!

- Jelenleg csak nyugalmat kérek!

- Megkapod, ha nem leszel már hülye.-hallottam a hangján, hogy szinte kinevett engem.

- Alvaro…

- Ha nem keresed meg Toniot én cipellek oda… A hátamon és kicseszettül nem érdekel, hogy ha végig visítod egész Madridot.-felelte lazán és nekem elakadt a szavam.

- Jó… Jó. Átgondolom. Most pedig sziiiaaa… Öltözni akarok!...

…Igazából két napja gondolkozok Alvaro szavain. Édességet falatozunk az ágyban feküdve. Iker a lábamon simított végig amikor megszólaltam.

-Mesélhetek valamit?-szólaltam meg bátortalanul miközben kibontottam egy bonbont.

- Ez buta kérdés volt.- nevetett fel.- Baj van?

- Csak először elmesélek mindent és utána kérem a véleményedet… Azt is megértem ha lehülyézel.

-Naty… Inkább kezdj bele jó?-paskolta meg a combomat és rám mosolygott. Bólogattam csak és törökülésbe húztam a lábaimat… és mesélni kezdtem. Elejétől a végéig… Hogy Alvaro ültette a bogarat a fülembe és azóta se hagy nyugton a gondolat. Alvaro ötlete, hogy keressem fel a volt főnökömet… És igen… Van egy kisebb anyagi hátterem amivel eltudnék indulni, de ha bele is vágnék szükségem lesz támogatókra. Talán fél órát beszéltem anélkül, hogy félbe szakított volna.

- Beszélj a Főnököddel!-szólalt meg végül a kapus, amivel talán jobban meglepett mint ha azt mondta volna, hogy teljesen hülyeség.- Már mint a volt főnököddel.

- Tessék?-kérdeztem vissza reflexből.

- Jól hallottad. Beszélj vele.

- Iker…

- Szerintem jó főnök lennél… és segítek.

- Alvaro is ezt hajtogatja.-motyogtam az ágytakarót piszkálva.- De egyedül kell bele vágnom.

Iker felült az ágyon és megcirógatta a hajamat óvatosan. Csak elmosolyodtam először.

-Tudod jól, hogy egyedül nem fog menni. Már mint pénzügyeileg. Mi pedig segítünk neked.

- Megpróbálom azért.-suttogtam.

- Tudom, mert pontosan ilyen vagy.-csókolt meg.

- Maximum a saját csapatom versenyzője leszek.-húztam meg a vállam lazán miután elvállt az ajkaimtól. Homlokát összeráncolva bámult rám és tudom jelenleg köpni nyelni nem tud a meglepetségtől.- Nyugolom Iker. Csak vicceltem.

- Humoros kedvedben vagy ma este.-nyögött fel és eldőlt az ágyon. Csak kuncogtam rajta és az oldalához kuporodtam. A vállára hajtottam a fejemet és a hajamat kezdte el birizgálni.

- Tényleg csak vicceltem.-bizonygattam és nyomott a homlokomra egy puszit.

- Tudom Édesem. De akkor is támogatlak, hogy ha te leszel a saját csapatod versenyzője.

- Ugye tudod ez nem hangzott túlságosan lelkesen?-kuncogtam.

- Szerintem ezen nem kellene csodálkoznod.-forgatta a szemeit.

- Nyugi. A versenyző kiválasztása az utolsó dolog. Addig még rengeteg dolgott kell megtennem és illetve kijárnom. De sikerül akkor még talán Rosiet is áttudom csábítani a Gresinitől.

- Rosiet? Gresinitől?-bukott ki teljesen őszintén belőle a csodálkozás.

- Te nem is tudod igaz.-esett le nekem is az a bizonyos tantusz.- Rosie a Gresini Hondánál fogja ledolgozni a szakmai gyakorlatát. Amikor velünk volt a versenyhétvégén mondjuk úgy, hogy összekötötte a kellemest a hasznossal. Elbeszélgetett Gresini úrral, aki munkát ajánlott neki.

- Ez nem jó ötlet szerintem.-motyogta.

- De szerintem jól tette. Az, hogy azt a pár hónapot a csapatnál tölti nem jelent semmit se.

- De neki új ez a környezet.

- Iker nem sokban különbözik a Forma-1 a MotoGp-től… Rosie tudja… Ismeri már ezt a környezetet.

Csak hümmögött hosszú perceken keresztül. Nem tudtam mi jár a fejében és talán nem is érdekelt jelenleg. Hiszen ölel engem és a hajamat piszkálja. Bár a plafont bámulja és nem szól hozzám egy árva szót se. Lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam. Kicsikét közelebb húzódtam hozzá.

-Alszol?-kérdezett rá, miközben betakart.

- Nem hiszem.-dünnyögtem, de szorosabban fúrtam az arcomat a nyakához. Nem ellenkezett csak átölelt.

- Mi lesz hogy ha sikerül minden?-kérdezett rá.

- A csapatra gondolsz? Arra minimális az esély ugye tudod? De ha nem sikerül akkor is kialakul valami…-motyogtam, de ki se nyitottam a szemem.- Szeretlek… és ha együtt maradunk akkor… Akkor ahogy mondtad majd megbeszélünk mindent. Nem igaz?-sóhajtottam hatalmasat és be kell vallanom talán már félig aludtam is. Nem reagált először Iker csak homlokon puszilt és annyit súgott a fülembe, hogy szeret…

…Másnap Ikernek elmeséltem azt is reggeli közben, hogy megígértem a finn lánynak azt, hogy elutazok hozzá Finnországba, amikor elkezdődik számára a felkészülés. De a legnagyobb meglepetés még is inkább engem ért, amikor ő mesélte el nekem, hogy a Magyar Nagydíj után el kellene kísérnem egy elég elegáns rendezvényre.

-Miért lenne muszáj?-kérdeztem rá.

- Naty… Kérlek. Már úgy is tud mindenki rólunk. Az, hogy most megjelenünk ott…

- Nem mondtam még igent neked.-emlékeztettem rá szigorúan.

- De úgy is igent fogsz mondani.-vágott vissza úgy, mint aki nem is hallotta volna meg a kijelentésemet. Mellkasom előtt összefontam a karomat és homlokomat ráncolva figyeltem a barátomat, hogy mire is akar kilyukadni ezzel a beszélgetéssel.- Fogd fel úgy, mint ha egy ismerkedési est lenne… Megismerheted a csapattársaimat.

- De ismerem a csapattársaidat. Egytől-egyig.

- Akkor ez az újra ismerkedési est.-karolta át a derekamat és egy sunyi fél oldalas vigyor ott volt az arcán. Durcázni próbáltam. Legalább is az orromat durcásan ráncoltam.- Ott lesz Sergio és Xabi is.

Elnevettem magam. Ez az utolsó mondata olyan volt, mint ha az aduászt húzta volna elő a pakliból. Mint ha ezzel akart volna leginkább meggyőzni.

-Rendben. Elmegyek veled.-adtam be a derekam és erre egy hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcán.- De tudnod kell semmilyen ruhám sincs… Semmilyen elegáns ruhám sincs.

- Ezt nagyon jól tudom.-húzott közelebb magához és erre válaszként egy nyelv nyújtást kapott. Meg is csókolt. – És ezt orvosolni is tudjuk.

- Vásárolni fogunk?-húztam el a számat.

- Igen. Vásárolni fogunk.-helyeselt és ezek után nem volt igazán más dolgom, mint sodródni az árral. Több tucat ruhát próbáltam fel és már több órája tartózkodunk ebben az üzletben… De azt hiszem sikerült kiválasztanunk a legtökéletesebb darabot. Szolíd fehér ruha, aminek nincs túl nagy kivágása, comb középig ér. Egy fehér magassarkút is választottam, ami illett a ruhához, de szinte biztosra tudom, hogy 10 perc után már tuti fájni fog a lábam, de egy ilyen helyre nem mehetek a kényelmes cipőmbe. Iker átvette tőlem a hatalmas papír szatyrot ahogy kiléptünk az üzlet ajtaján és átkarolta a vállamat.

- Túl életed?-kérdezte kuncogva miután megcsókolt.

- Amint látod igen.-forgattam a szemeimet.- De szeretlek.