40. fejezet

Vasárnap este van már és kedden utazunk tovább San Fransiscoba. Ikernek megesküdtem, hogy nem fogom megnézni Alvaro versenyét hiszen nagyjából hajnali egykor lesz. Már több órája fekszek álmatlanul a barátom mellett. Óvatosan cirógatom a karját ami a derekamon pihen. Elég sokat alszik mostanában, de rájöttem az elmúlt másfél hónap feszült hajtás után ez csak természetes. Kinyúltam óvastosan a mobilomért ami az éjjeli szekrényen hevert és megnéztem mennyi az idő. 0 óra 55 perc… Tehár közel öt perc múlva rajtolni fognak. Ha eddig nem tudtam elaludni ezek után se tudok… Így egye fene. Óvatosan kicsúsztam Iker mellől, hogy ne ébresszem fel. Betakartam és halkan kisétáltam a hatalmas nappaliba. Török ülésbe telepedtem le a kanapéra és kapcsoltam be a tv-t.  A verseny pontban egykor elkezdődött. A rajt elég simán ment, hiszen senki se esett el. A Repsol Hondás Dani, Ducatis Casey Stoner és a Yamahás Lorenzo álltak az élen és mindenki tudta, hogy itt bármi megtörténhet még. Nyolc kör telt el, amikor Randy-t mutatták, akit hirtelen ledobott a motorja. Csak az volt a gáz, hogy fel felé repült a francia és úgy csapódott neki az aszfaltnak. A többiek pedig mögötte szorosan jöttek így esélyük se volt arra, hogy észre vegyék vagy éppen kikerüljék a repülő franciát. Először a zöld-fehér motoros Espargaro érkezett meg, aki neki ment Randy lábának, majd hatalmasat esett ő is. Lorisnak volt ideje elrántani a kormányt és ezzel elkerülte az ütközést, de Alvaronak nem. Átbukfencezett az előtte fekvő motoron és fenékre esett. Úgy tűnik ő úszta meg a legkönnyebben. Randy és Espargaro is a földön maradtak. Ráadásul a Honda ki is gyulladt…Lendült a piros zászló és félbe szakították a versenyt… Természetes volt, hogy szinte azonnal megszakították a versenyt… Égő motor… Két aszfalton maradt motoros.

Újra indították a versenyt, természetesen a két spanyol és a francia versenyző nélkül. Bár igazából jelenleg csak egy dolog érdekel, hogy Alvaro ténylegesen megúszta komolyabb sérülés nélkül. A mobilomat szorongatva bámultam a tv-t továbbra is és szinte a leintéssel egy időben kaptam egy sms-t. „Jól vagyok! Ne izgulj! Pihenj tovább: B”

-Mint ha ez olyan egyszerű lenne.-dohogtam magam elé.

Végül is az alacsony spanyol nyert…azaz Pedrosa, Lorenzo és Stoner előtt. A lábtöréséből ezen a hétvégén visszatérő Valentino pedig negyedik lett. Dani egy csillagos spanyol mezbe lépett fel a dobogó tetejére. Ezzel tiszteleg a gesztussal tiszteleg a válogatottnak. Ahogy vége lett az interjúknak is olyan óvatosan próbáltam visszabújni az ágyba, ahogy sikerült ki is másznom. Éppen elhelyezkedtem és már szinte megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Iker megszólalt.
- Ki nyert?-rekedtes volt a hangja, de tudom már akkor észrevettem, hogy nem vagyok mellette amikor kimásztam az ágyból.
- Dani.-válaszoltam csendesen de ő már a derekamat átkarolta és a nyakamba fúrta az arcát. Szerintem már alszik is. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és hunytam le a szemeimet. Szinte azonnal elaludtam én is…

***

Hanna Németországba maradt pedig megígérte, hogy eljön hozzám Svájcba és pár napot együtt tudtunk volna tölteni mielőtt elutaztam volna Magyarországra. De természetesen… Szinte mostanában szinte természetes módon iskolai programja közbe szól. Kivettem a fülesemet a fülemből és lassítottam futásba… Elfáradtam már így leroskadtam az utamba kerülő padra. Természetesen Kimi lusta volt ahhoz, hogy velem jöjjön. Tommi pedig még Londonban van… Rosienál. Tudom a lány direkt kerül mostanában. Meg is értem… Hiszen bántottam… Megbántottam. Gyereket várt tőlem, de meghozott egy döntést amiben támogatnom kellett. Pedig azt hiszem szerelmes vagyok a lányba… De túlságosan ragaszkodok a megszokott dolgokhoz… Ragaszkodok Hannahoz is, pedig már rég nem érzem azt amit kellene.

-Sebastian.-szólalt meg Heikki pár lépésnyire tőlem.

- Hát te?-csodálkoztam el őszintén.

- Csak ideszoktam járni edzeni.-húzta meg a vállát a finn versenyzőtársam.- Leülhetek?-mutatott a padra és én bólintottam. Pár pillanatig jobban megtudtam nézni. Megtörtnek és igazából kialvatlannak tűnik Heikki. De pár hete már tényleg ilyen állapotban van.

- Persze. Hogy-hogy egyedül vagy?

- Általában egyedül edzek. De te? Tommi?

- Londonban van… Vagy Finnországban. Annyi a lényeg, hogy a családjánál.-húztam meg a vállam. Talán túlságosan kedvetlen voltam.

- És Rosie?-kérdezett rá, mire a szemem kikerekedett.

- Honnan?

- Sebastian senki se hülye… és amúgy egyszer láttalak benneteket Ausztráliában a folyosón csókolózni. Gondoltam nem a szájon át lélegeztetést mutatod be neki.-rántotta meg a vállát lazán, mire csak hápogni tudtam. Tényleg hápogtam mint egy kacsa.

- Most mi van?-tárta szét a karját tanácstalanul.

- Mindenki tudja?

- Túlságosan ismerjük már egymást. Hiába akarjuk rejtegetni.

- Tudom.-nyögtem fel.

- Tehát te és Rosie?

- Jártunk… Vagy is…

- Vagy is kavartatok miközben Hanna várt rád itthon.-fejezte be legtökéletesebben a mondandómat.

- Igen. Igazad van.-bólintottam és felsóhajtottam. Túlságosan igaza van a finnek. Utálom őket ilyen szempontból, hogy így kiismerik az embert.

- Csak bele szerettél igaz?-bukott ki hirtelen belőle a kérdés. Elkerekedett a szemem, de nem tudtam válaszolni neki. Ha kimondom hangosan még fájdalmasabb lenne a beismerés mint gondolnám. Persze, hogy szeretem csak hát gyáva voltam. Rosie pedig…

- Rosie tovább lépett… Azt hiszem tovább lépett.-feleltem csendesen.

- Az lehetséges… Hiszen Rosie gyönyörű fiatal és különleges lány. Van lehetősége a tovább lépésre. Neked is lenne ha bátor lennél.

- Te se vagy bátor.-szúrtam oda, hogy ne kötözködjön tovább. Heikki torkán akadt minden szó és kínjába fészkelődni kezdett mellettem a padon.

- Ezt nem értem mire mondod.-nyögte ki végül.

- Heikki láttam, hogy rohantál el a döntő után. Naty…

- Naty csak a barátom.-hangoztatta cseppet se maga biztosan. Elhúztam a számat egy sunyi mosolyra. Azt hiszem bele találtam a tutiba. Felhorkantott csak és elfordította a tekintetét. Nem fogom ennyibe hagyni ezt a beszélgetést. Tisztába akarok lenni a barátnőm életével, hogy ha baj is lenne megtudjam oldani. Egyszer már hagytam tönkre menni Naty életét és hagytam, hogy elszökjön.

- A barátok nem így viselkednek.

- Sebastian nekem menyasszonyom van. Catherine otthon vár rám.-pattant fel a padról és tudtam, hogy menekülni akarna.

- Te is tudod jól, hogy ez csak egy kifogás. Egy ócska ki fogás. Mert ha nem éreznél semmit nem így reagáltál volna. El akarsz menekülni? Menj! De attól szereted Naty-t. Leginkább ezzel bizonyítod.

- Szeretem… Jó tényleg szeretem.-nyögte ki.

- Ohh…

- De boldognak tűnik a focista mellett… Csak hát… Ahogy Silverstoneba megjelent… Minden olyan volt mint régen. Pontosan az a lány állt előttem akibe bele szerettem.

- Heikki…-próbáltam valami olyasmit mondani amivel neki lenne könnyebb, de nem igazán tudtam mondani neki bármit is.- Pontosan olyan Naty mint régen. Akkor is olyan volt amikor szőke volt a haja… Ugyan az a bolondos lány… Imádja a motorokat… Bármit megtesz a barátjaiért…

- Sebastian…

- Bármit megtesz a barátaiért… És meg is tud bocsátani a barátainak akik hibáznak…

- Elég!-csattant fel és csendbe maradtam. Összenéztük és inkább nem folytatom tovább. Kölcsönösen egymásba rúgtunk az okoskodásunkkal és jobbnak láttam, hogy ha ezek után inkább nem mondok semmit se. Zenélt a mobilja és idegesen rángatta elő a melegítője zsebéből a készüléket. Azt hiszem csak sms-t kapott, hiszen nyomkodott valamit és visszatette az előző helyére a telefont.

- Mennem kell.-tájékoztatott róla.

- Rendben… Azt hiszem nekem is.-sóhajtottam fel. Lassan tápászkodtam fel a padról.- Amúgy Heikki…

- Igen?-nézett rám csodálkozva.

- Naty ott lesz velünk Magyarországon. Beszélj vele. Bármikor… Bármiről.

…Holnap este indulunk Magyarországra és Naty emailje szerint ő másnap reggel érkezik meg. Korán reggel van és tudom Tommi is lassan rám töri az ajtót, hogy idege elkezdenünk a napi edzést. Hallom ahogy a konyhába szöszmötöl. Biztos a kávé főzővel bajlódik. Mióta Heikkivel beszéltem azaz időszak jár a fejemben. Milyen volt akkor az életünk… Ahogy megismertem a spanyol lányt rögtön tudtam, hogy lázad minden ellen ami hétköznapi… és mindig annak az ellenkezőjét akarta csinálni/és csinálta is meg mint amit elvártak tőle. Hiszen nem egyszer esett meg az, hogy ha azt mondták neki menj balra ő csak azért is jobbra ment. Aztán jött Heikki és úgy tűnt Naty lenyugszik. Hirtelen megváltozott és most már többségében neki kellett engem felügyelni és nem fordítva. De ilyenkor bizonyítja a sors, hogy nem olyan kegyes. Jött az a hülye baleset és a régi Naty-t elveszítettem, de az újat is…. Eltűnt… Egyik napról a másikra és nem tudtunk mást tenni, mint a rendőrségen bejelenteni. Ők pedig nem mondtak semmi mást, hogy várnunk kell. Türelmesen várnunk. De még is három nappal ezután késő este kaptunk egy hívást. Fáradjunk be a kapitányságra és azonosítsunk egy ismeretlen személyt. Abban a pillanatban egy világ dőlt össze bennem. Fogalmam sincs Isabel és Rosie nélkül hogyan tudtam volna ezt végig csinálni. Hiszen rettegtem attól, hogy a legrosszabbal találom magam szemben…  Amikor év elején összetalálkoztam Nataliennel a kínai paddockban hirtelen mérges lettem, de utána nem tudtam leginkább, hogy mihez kezdjek. Anyu mindig azt mondogatta nekem, hogy a legjobb megoldás a megbocsájtás és rájöttem nagyon is igaza van. Mióta újra itt van és kialakult a csapatunkban egy hármas Natyval és Tommival boldogabb vagyok, mint bármikor. Tudtam, hogy Naty is boldog attól, hogy eleinte nem árulta el, hogy kivel is jár. Azonban amikor megismertem Ikert kicsit megnyugodtam. Hiszen egész normális pasinak tűnik Casillas.

Kimásztam az ágyből és úgy gondoltam csatlakozok Tommihoz. Ritkán iszok kávét, de most az egyszer megengedhetek magamnak ennyi bűnözést. Ahogy megjósoltam az edzőm a konyhapultnál ücsörgött és a mai újságot lapozgatta miközben hatalmast kortyolt a fekete nedűből.

-Jó reggelt.-léptem a konyhaszekrényhez és vettem ki a saját bögrémet. Majd felkaptam a kiöntőt és öntöttem.

- Neked is… Mióta kávézol?-kérdezett rá azonnal.

- Tommi ne atyáskodj korán reggel.-nyögtem fel.- Csak egy kis kávé. Alig aludtam valamit.

- Mi történt? Baj van?

- Semmi gond.-ráztam meg a fejem.- Csak túl sok minden járt a fejemben. A vb-vel kapcsolatban… Meg a többiekkel.

- Többiek?

- Lényegtelen.-legyintettem és a sport rovatott elhúztam előle. A finn csak összeráncolt homlokkal bámult rám. Tudom jól, hogy jelen pillanatban nem igazán érti, hogy mit akartam kinyögni.

- Ugye tudod, hogy nekem bármiről beszélhetsz? Tőlem nem tudja meg senki se.

- Tudom, hogy agytúrkász is tudsz lenni, de nincsen szükségem rá.-ráztam meg a fejem és lapoztam egyet az újságban. Egy egész oldalas cikk fogadott arról, hogy a spanyol válogatott tagjai hol is töltik jelenleg a szabadságukat. Natyékról is volt három-négy kép és egy rövidke kis szöveg is.- Rosie eljön Budapestre?-kérdeztem rá miután elolvastam a cikkrészletet.

- Persze.-biccentett.- Péntek reggel érkezik, mert még van egy-két dolga a gyakorlata miatt.

- Gyakorlat?-csodálkoztam el.

- Szakmai gyakorlata lesz a suli miatt.

- És már tudja, hogy hol lesz?-kérdeztem rá. Mióta a lány kerül igazából nem sok mindent tudok róla. Bár valahogy el kell érnem, hogy Budapesten szóba álljon velem.

- MotoGp csapatnál.

- Ohh…-nyögtem ki nem túl értelmesen. Csalódtam… Hatalmasat csalódtam, hiszen hónapokkal ezelőtt Rosie elárulta nekem, hogy a RedBullnál akarja letölteni a gyakorlatát. Tisztában vagyok vele, hogy ez miattam nem történik meg…