47. fejezet

Futam utáni napon már haza is érkeztem Madridba, hiszen megbeszéltük Alvaroval, hogy elkísérem Barcelonába a következő hétvégére. Szükségem is van rá, hiszen nem akarok a városban maradni. Nem akarok gondolkozni.

Egyszer se hívtam fel a focistát, hiszen nem tudtam volna semmit se mondani. Azon se lepődtem meg, hogy egyszer se keresett. Megbántottam… Túlságosan is. Ezen nem tudok semmit se megmagyarázni.

Felsóhajtottam és bekapcsoltam a mosógépet, amikor csengettek. Homlokomat ráncolva indultam el ajtót nyitni, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy ki a váratlan látogatóm. Ahogy kitártam a barnára festett fa ajtót döbbenten pislogtam a vendégemre.

-Te hogy kerülsz ide?

- Ennyire azért ne örülj nekem Naty.-húzta a száját egy idegesítő mosolyra.

- Andreas te mostanában csak a legrosszabb pillanatban tudsz felbukkanni. –nyögtem fel és akarva akaratlanul utat engedtem a férfinak. Vehette a lapot, hiszen becsukta maga mögött a szerkezetet és miután kibújt a fekete bőr dzsekijéből követett a nappaliba.

- A bátyám dolgozik ha hozzá jöttél.-fontam a mellkasom köré a karjaimat. Nem kínáltam hellyel igaz, de Andreas levágta magát a kanapéra. Lassú és megfontolt mozdulattal terpeszkedett el. Először körbe mérte a szobát majd rám szegezte a tekintetét.

- Nem is Sergiohoz jöttem.

- Akkor?-kontráztam vissza.

- Naty ez most gagyi kérdés volt.-nevetett fel.-Hozzád jöttem.

- Hozzám? Miért?

- Tudom, hogy Theresa kapcsolatban van a bátyáddal.

- Ha ezt tudod, mire van még szükséged?-forgattam a szemeimet.- Andreas kurva szar helyzetben lehetsz ha rám van szükséged.

Ajkait rágcsálta a fiatal férfi és le se vette rólam a tekintetét. Kezdett zavarni ahogy bámul. Neki támaszkodtam a fotel támlájának, de álltam a szuggerálást. Kíváncsi voltam. Tudni akartam, hogy miért van itt. Miért van szüksége már megint rám?

- Santiago eltűnt.

- Tessék?-fakadtam ki. Nem akartam ennyire hisztérikusnak tűnni ebben a pillanatban, de Andreas kikerekedett szemeit látva rájöttem ez nem jött össze.

- Elvesztettem Santiago nyomát.

- Azt hittem kézben tartod a dolgokat.-sóhajtottam fel immár egész normális hangnemben.

- Eddig sikerült is… Csak…

- Elkúrtad?

- Mondhatjuk úgy is.-vonta meg a vállát.

- Andreas mit vársz tőlem? Nem vagyok nagy segítség. Alig vagyok itthon a munkám miatt.

- Munka?-csodálkozott el, mint ha valami földön kívüli nyelven  beszéltem volna hozzá.

- Elkezdődött a forma-1-es szezon. Utazok helyszínről helyszínre.

- Ezt én…

- Nem tudtad? Elég szar zsaru lehetsz akkor.-vágtam vissza fapofával, és kis híján felnevettem. Talán ezt még se kellett volna mondanom neki.

- Csak elfelejtettem.-duzzogott úgy mint egy kis gyerek akitől ebben a szent pillanatban vették el a játékát.

- Nem igazán tudok segíteni neked Andreas. Nem tudom Theresa mennyire van jelen a bátyám életében. Eltitkoltam előle, hogy visszajött a lány így talán bosszúból talán nem is mond el mindent a bátyám.-sóhajtottam fel, de eszembe jutott valami. Pontosabban valaki. Nem füllött a fogam igazán ehhez a dologhoz, de biztos vagyok benne valaki sokkal többet tud nálam. Megfontoltan álltam fel a helyemről és sétáltam a konyhába a mobilomért, és egy apró kis cetliért. Lassan és a legszebb írásommal firkantottam le a nevet és a telefonszámot.

-Elment az eszed González!-motyogtam magam elé.

-Minden rendben?-szólalt meg az ajtóban a férfi homlokát ráncolva. Biztosra veszem, hogy hallotta azt, hogy magamban beszéltem. Átnyújtottam a cetlit neki.- Rosie Parmakoski? Ki ő?

- Egy olyan személy, aki jelenleg többet tudhat nálam. Sergio szerelmes Rosieba… Nem tudom mi van köztük… Őszintén nem is érdekel. De ha nem csal a megérzésem talán Rosie többet tud segíteni mint én.-nyögtem fel. Nehezemre esett kimondani az igazságot.

- Köszönöm Natalien a segítséget.-rápillantottam és most ugyan azt a személyt láttam aki régen minden egyes nap itt lógott… Ugyan azt a fiatal, vakmerő, de jó szívű férfit.

- Semmiség.-vontam meg a vállamat. Közelebb lépett hozzám és megszorította a kezemet. Csodálkozva pislogtam rá.

- Azért járj nyitott szemmel. Nem akarom, hogy történjen veled valami.

- Tudok vigyázni magamra.-mosolyodtam el.

- Ezt valahogy anno se hittem el neked. Sose!-nevetett fel, de arcon puszilt…

…Órák óta vagyunk már úton Alvaroval. Egyetlen szót se szóltunk egymáshoz még is megnyugtató a közelsége. Hatalmasat sóhajtottam és az orromra biggyesztettem a napszemüvegemet.

-Minden rendben Naty?-szólalt meg csendesen. Homlokomat ráncolva pillantottam rá. Szelíd mosoly jelent meg az arcán.-Minden rendben Naty?

- Miért kérdezed Bati?

- Szótlan vagy. Túlságosan szótlan vagy.

- Csak gondolkoztam.-vallottam be.- Csak gondolkoztam.

- A motorozáson? Nem lesz semmi baj.

- Nem csak azon.-ráztam meg a fejem.- De ne aggódj Alvaro.

- Nem szeretem amikor ilyen vagy.-jelentette be szigorúan.-És amúgy is… Van még négy óránk Barcelonáig.  Elég hosszú az út. Mesélhetsz.

Felsóhajtottam csak és hangot adtam a rádióra. Vagy is ha helyesen akarok fogalmazni hangot akartam adni, de Bati gyorsabb volt és a kezemre csapott.

-Héé!-háborodtam fel.

- Nos?

- Túl sok minden történt mostanában.-adtam be a derekamat.

- Pontosabban?

- Sergio azt mondta Monacoban, hogy szeret.-motyogtam magam elé és lesütöttem a tekintetemet.

- Azt hiszem kezdem kapisgálni.-esett le Alvaronak is az a bizonyos tantusz. Csak egy pillanatra nézett rám, hiszen inkább az útra figyelt.

- Nem mondhattam azt, hogy én is… Nem mert akkor hazudtam volna.

- Szereted te… Csak nem úgy ahogy ő gondolta.-vonta meg a vállát lazán. Szemeimet forgatva néztem ki az ablakon. Ebben a szent pillanatban a táj sokkal inkább érdekelt, mint Alvaro nagy szavai.- Mi lesz most Naty?

- Nem tudom. Nekem most már azt hiszem a motorozásra kell koncentrálnom.-sóhajtottam fel.

- Mit mondott Martinez úr?

- Heteken belül bejelentjük a szerződést szerintem. De a hétvégén többet tudok majd meg. Találkozóm lesz vele.

- Ez remek hír.-paskolta meg a combomat.- Bármikor segítség kell az edzésben csak szólnod kell.

- Tudom Bati.-mosolyodtam el.- Kérdezhetek valamit?

- Baj van?

- Szerinted mekkora a baj, hogy ha Andreas tőlem kért volna segítséget?

- Azaz Andreas akire gondolok?

- Igen.-biccentettem.

- Azt hiszem a bátyád nagy szarban van.