60. fejezet

 

Le se tudom venni a tekintetemet róla. Mióta lejöttünk a klubba ő pörög. Táncol, iszogat és mindenkivel akivel tud beszélget. Ez nem is nehéz feladat számára, hiszen elég sokan ismerik. Szüksége van arra, hogy kicsikét kikapcsolódjon.  Nehéz és kemény időszak vár rá az elkövetkezendő hetekben. Tisztában vagyunk vele mind a ketten, hogy addig amíg Martinez úr nem jelenti be a szerződését addig van csak nyugalma. Utána az élete olyan lesz, mint egy felfordult méh kas… Ki tudja, hogy Vettel is hogy áll majd egyáltalán hozzá? Hiszen személy szerint Ő az egyetlen aki nem sejt az egészből semmit se. Fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte…

A bourbonos pohár száján járatom az ujjaimat körbe, körbe miközben azt néztem, hogy Naty éppen Spies-szel táncol.

-Mi lenne ha végre elég tökös lennél és lekérnéd táncolni?-vágódott az asztalhoz valaki és úgy meglepődtem, hogy kis híján lefordultam a magas székről. Értetlenül pislogtam a váratlan vendégemre. Hector Barbera vigyorgott rám pofátlanul. Igazából nincs semmi bajom vele, de néha napján az idegeimen táncol a flegma és pofátlan viselkedésével.

-Neked mi bajod van?-kérdeztem vissza miközben megráztam a fejem, hiszen teljesen nem értettem, hogy mit mondott az előbb. Vagy is nem akartam érteni, hogy mit mondott.

- Mióta itt vagytok csak őt bámulod. Pedig hidd el Alvaro van pár jó csaj itt a klubba. De te csak Natalient látod.

- Te engem figyeltél egész este?-nevettem fel harsányan.

- Nem. Csak a hülye is látja, hogy beindultál rá.-vonta meg a vállát lazán és bele kortyolt az üveg sörbe amit éppen szorongatott. Szemeimet forgattam csak és azon gondolkoztam mennyire is szórakoztat az a tény amit „megállapított” az előbb. Nem is bámulom egész este Naty-t?... Nem vagyok féltékeny arra, hogy Spies táncol vele… Nem vagyok beindulva rá… Nyeltem egyet és megcsóváltam a fejem. De igen. Egész este őt bámulom…. De igen… Féltékeny vagyok Spies-re pedig tudom jelen pillanatban ő nem akarja elcsábítani a lányt… És igen. Rohadt mód be vagyok indulva… Főleg azok után, ami a futam előtt történt. Eszembe jutott, ahogy megcsókolt az öltözőmbe.

Ha nem kopogtak volna az ajtón jelezve, hogy jelenésem van a garázsban… Ha nem zavarnak meg biztosra venném, hogy ott helyben leteperem.  Egyszer már bele estünk ugyan ebbe a hibába karácsonykor, de most mindennél jobban kiélveztem volna a pillanatot… Bele akarok újra esni ebbe a hibába… És minden vágyam alaposan ki is élvezni.

-Hol jársz Alvaro? Mert nem itt.-szólalt meg Barbera.

- Csak gondolkoztam.-vallottam be jelen pillanatban teljesen őszintén. Rápillantottam, de csak megvontam a vállam és bele kortyoltam az italomban. Éreztem ahogy az alkohol végig marja a torkomat. Reméltem, hogy a gondolataim lassulnak az italtól, de erre semmi esélyem nincs jelenleg. Túlságosan élénk a fantáziám jelenleg.

- Tippelhetek?-nevetett fel.- Nagy összegbe mernék fogadni rá, hogy milyen is a Natalien meztelenül… Vagy éppen milyen az ágyban.

- Bunkó vagy Barbera.-horkantottam fel hangosan.

- Tudod, hogy igazam van. De miattam hazudj csak magadnak.-nevetett fel. Csak a szemeimet forgattam és jobbnak láttam, hogy ha jelen pillanatban inkább csendben maradok. A magam védelmében.- De pontosan te vagy az aki tudja ezekre a választ.-szúrt biztos ami biztos alapon oda a motoros társam, mire jobb híján bemutattam neki a középső ujjamat.

- Ez most a válaszom.-vontam meg a vállam és bele kortyoltam az italomba.  Barbera látványosan körbe pillantott, majd megfontoltan közelebb hajolt hozzám.

- Ha akarsz valamit tőle jobb ha most teszed meg és lépsz, mert más is észre fogja venni a lehetőséget… És teperni fog… és ki tudja… Lehet még sikere is lesz. Ezt akarod Alvaro?-tette fel diplomatikusan a kérdést. Mit ne mondjak… szívesen képen törölném...

…Ha Barberának az volt a célja, hogy teli beszélje a fejemet sikerült neki. Még két pohár ital után elég bátorságom volt arra, hogy lekérjem az amerikaitól a nőt. Együtt táncoltunk. Meg nem tudnám mondani, hogy mennyi ideig andalogtunk a tánctéren, de nem is érdekelt. Nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy mással táncoljon. Közelebb húztam magamhoz, amit mosolyogva fogadott. Az egyik kezét a nyakamba tettem, miközben a saját kezemet a derekára csúsztattam. Egyikünk se szólalt meg, pedig tudom, mind a kettőnknek a fejébe az jár ami a futam előtt történt. Ujjait éreztem a tarkómon, majd finoman a hajamba túrt.  Fura érzés kerített hatalmába... A dal adta lehetőséget kihasználva közelebb húztam magamhoz… A teste az enyémhez simult… Érezhettem, hogy szaporábban szedi a levegőt… A tekintetem a dekoltázsára vándorolt, majd az ajkaira. Érezni akarom az ízét… Csókolni akarom…

…Elszakadt az a bizonyos cérna. Addig a pillanatig tudtam magam tartani amíg felkísértem a szobájához. Volt egy sejtésem, hogy nem fogom kibírni nélküle az estét… De amikor kinyitotta az ajtót megfordult és nemes egyszerűséggel megcsókolt. Mohón csókoltam az ajkait… A csípőjére markoltam és tuszkoltam be a szobába. Pillanatok alatt szabadítottam meg a felsőjétől. Megbabonáz a bőre selymessége… A barackos illata… Akarom… Elvette az eszemet ebben biztos vagyok…

 

***

 

Lassan mozdultam meg és éreztem, hogy abban a pillanatban valaki szorosabban magához húzott. A nyakamba szuszog és ezzel elérte, hogy halkan kuncogni kezdjek.

-Mi az?-szólalt meg Bati rekedtes hangon.

- Semmi.-mosolyogtam magam elé. Óvatos puszit nyomott a nyakamba és valahogy egyikünk se akart megmozdulni. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért tettük meg. Nem tudom és nem is akarom az alkohol számlájára írni, hiszen a futam előtt én csókoltam meg… és nem ütköztem ellenállásba. Viszont be kell vallanom kellemesebb most az ébredés így, hogy itt van velem. Karácsonykor is kellemes éjszakát töltöttünk együtt és még is egyedül ébredtem reggel az ágyban.

Percek teltek el néma csendben és csak a karját cirógattam.  Néha-néha puszit nyomott a bőrömre.

-Ugye tudod, hogy nem maradhatunk itt sokáig.-dünnyögtem halkan, mire ő csak nevetni kezdett.

- Ugye tudod, hogy elég illúzió romboló vagy így korán reggel Naty.

- Inkább csak másnapos.-szórakozottan kuncogtam én is, úgy fordulva, hogy lássam az arcát. Láttam rajta, hogy álmos még, de elhúzta a száját egy tipikus Alvaros mosolyra. A tenyeremet a borostás arcára csúsztattam. –Köszönöm.

- Mit?-lepődött meg és felkönyökölt az ágyon.

- Azt, hogy most nem hagytál magamra.-tudom neki elmondhatom az igazat. Jelen pillanatban erre van szükségem. Saját döntésből engedtem el Ramost, de nem gondoltam ilyen nehéz lesz egyedül. Nyomasztóan közeleg az időpont miszerint nyilvánosságra kerül a szerződtetésem és nagyon is jól tudom, hogy nem mindenki fogja díjazni a döntésemet.

Alvaro homlokát ráncolva hajolt közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat, majd talán meglepetésemre megcsókolt. Agyam leblokkolt és nem akartam semmi felé kifogást keresni arra, hogy ezt miért nem kellene folytatnunk. Hívogatóan simultam a meztelen testéhez, mire elégedetten mordult az ajkaim közé. Viszont a hang a folyosón észhez térített mind kettőnket. Felnevetett.

-Valakinek elment az esze.-konstatálta, hiszen az előbb tényleg valaki sikongatva vágtázott el az ajtó előtt.

- Üdv a való világban.-forgattam a szemeimet és hozzá bújtam. Néma csendben rajzoltam köröket a mellkasára. –Lassan össze kellene szednünk magunkat nem?

- Szükséges?

- Meddig akarsz itt maradni?

- Egy jó ideig.-húzta meg a vállát lazán és elnevettem magam és a vállához húzódtam.

- Ugye tudod, hogy ha nem kellene Silverstoneba utaznom még bele is mennék ebbe.

- Tudom.-vigyorgott.- Mi lesz veled Naty, ha kiderül a szerződtetésed?

- Nem tudom.-ráztam meg a fejemet.- Alvaro őszintén nem akarok még erre gondolni…

59. fejezet

 Imádom Olaszországot. Talán azért is, mert kis koromban rengeteg időt töltöttünk itt a nagyszüleinknél. Viszont ahogy nőttünk, és egyre komolyabbra fordult a motorozás a nyári szünetet inkább a versenypályákon töltöttem és nem Olaszországban.

-Naty… Szia.-szólalt meg mögöttem egy ismerős. Mosolyogva fordultam meg és öleltem meg az amerikai motorost.

-Ben.-adtam a borostás arcára két puszit.- Azt hittem már programotok van a pályán.

-Aki Amerikában kési le a gépet egy hamar nem tud ide érni.-vonta meg a vállát és vigyorgott. Olyan jellegzetes mosoly volt az arcán, amivel tuti biztos csajozni szokott. Pont erre gondoltam amikor tavaly vele és Nickyvel iszogattam. Ben a jó fiú… Talán csak idézőjelben jó fiú. Ha akar bármilyen csajt az ujja köré tud csavarni kedvére.

- Akkor neked ma szabadnapod van?-nevettem fel és kaptuk meg a szobakulcsainkat. Biccentettünk csak a recepciósnak és elindultunk a lift felé.

- Fogjuk rá. Azért vár rám egy-két unalmas mérnöki megbeszélés.

- Annyira imádjátok az ilyen megbeszéléseket.

- Bagoly mondja verébnek. Szerintem te se díjazod az ilyen eszme futtatásokat.-nevetett fel.

- Utálom.-forgattam a szemeimet, miközben megkaptuk a recepcióstól a kulcsainkat. Együtt indultunk a lift felé.

- Alvaro tudja, hogy itt vagy?

- Még nem.-nevettem fel.- Mondhatjuk azt, hogy én leszek a meglepetése a mai napra.

- Ezen nem csodálkozok. Naty este nem lenne kedved esetleg velem vacsorázni?

- Vacsorázni vagy inkább inni mint legutóbb?-vigyorogtam sunyin. Egy pillanatra lefagyott majd hangosan és felszabadultan nevetett fel.

- Hidd el. Ez most csak vacsora lesz. Haydent nem fogom meghívni.

- Benne vagyok. Vacsorázhatunk együtt.-mosolyogtam…

…Alvaronak szóltam, hogy itt vagyok. Bár nem akartam már kimenni a pályára. Inkább elintéztem pár dolgot, pihentem és készültem az esti vacsorára. Lezuhanyoztam és próbáltam nem túl kihívó ruhát választani. Persze egy versenyhétvégére amúgy se szükséges a kihívó ruházat, így főleg nem tudom eldönteni mit kellene felvennem. Tudom nem randi. Szóba se jöhet az, hogy ez randi lenne.

-Te mit csinálsz?-nevetett fel Alvaro ahogy belépett a szobám ajtaján.

- Vacsorázni fogok Bennel.-vontam meg a vállam lazán. Apró mosoly jelent meg az arcomon ahogy a barátom felé fordultam. Még mindig a világos kék csapat felsőt viselte ami egyenesen arányosan azzal, hogy eddig a pályán volt.

- Tehát randizol Spies-szel?

- Alvaro…-dünnyögtem hangosan.

- Most miért? Az se lenne baj, hogy ha randi lenne… Vagy…-gondolkozott el és csodálkozva pislogtam rá, hiszen kíváncsi voltam mire akar jelenleg kilyukadni.- Az se lenne baj, hogy ha az ágyba vinne. Legalább kicsit ellazulnál.

- Most komolyan az én szexuális életemmel foglalkozol?-grimaszolva forgattam a szemeimet.- Ha ennyire kanos vagy inkább szerezz magadnak csajt. Szerintem nagyon meg se kellene erőltetned magad. Pár bugyi olvasztó mosoly és bedőlt neked bármelyik csaj a paddockban.

Ahogy végeztem az eszme futtatásommal Alvaro közelebb sétált az ágyamhoz és hasonlóan csak a szemeit forgatta.

-Humoros vagy ma Naty… Nagyon humos.-véleményezte, miközben leült az ágyam szélére.

- Csak tanácsoltam valamit.-rántottam meg a vállam, majd a tükör felé fordulva befejeztem a sminkemet. A barátom minden mozdulatomat szótlanul nézett végig. A cipőimbe léptem bele, miközben Batira pillantottam aki egy hatalmas sóhaj után a plafont bámulta, hiszen zsák módjára dőlt el az ágyon.

-Jól vagy Alvaro?-kérdeztem rá, hiszen a sóhaja alapján valami nyomja a lelkét.

- Persze…-szólalt meg pár pillanat után.- Csak fáradt vagyok.

- Biztos?

- Miért ne lenne biztos?-kontrázott vissza, miközben rám nézett. Egy tipikus Batis mosoly megjelent az arcán amit képtelen voltam nem viszonozni.- Fáradt vagyok… És már várom a nyári szünetet. De addig még van egy kis idő.-tápászkodott fel a matracról és két lépésből előttem termed. Megsimogatta az arcomat óvatosan. Csak mosolyogtam rá pedig éreztem, hogy a gyomrom egy pillanat alatt görcsbe rándult. Azaz ismerős érzés… Nagyon régen éreztem ezt. Hiányzik ez az érzés be kell vallanom. Éreztem Alvaro illatát az orromban és rögtön kiszáradt a szám.

- Érezd jól magad… És holnap találkozzunk. Ki viszlek a pályára.-nyomott egy puszit a homlokomra Alvaro és magamra hagyott.

 

***

 

Ben társaságában kellemesen telt az estém. Tényleg meg se fordult a fejemben, hogy ez egy randi lenne, hiszen mesélt. Mesélt nekem arról, hogy alakul a kapcsolata egy olasz lánnyal a paddockból. Nem igazán tudja senki se, hiszen a lánynak előtte is egy motorossal volt kapcsolata. Nem ítélem el egyiküket se. Főleg, ha boldogok lesznek.

Az étterem teraszán ücsörgök és figyelem az embereket, hiszen Bennek el kellett intéznie egy telefont. Imádom ezt a helyet. Tipikus olasz város, az étterem is… Túlságosan otthon érzem magam itt, pedig évek teltek el. Még kis koromban töltöttünk itt pár hónapot a nagyszüleinknél a nyáron, de utána jött a motorozás és minden más. Figyeltem a szomszédos étteremnél ücsörgő embereket is és meg akadt a szemem egy ismerősön.

-Bocs Naty. Muszáj volt ezt elintéznem.-ült vissza az asztalhoz az amerikai motoros mosolyogva.

-Semmi baj. Kérdezhetek valamit?

- Baj van?-csodálkozott el homlokát ráncolva.

- Ott Nicky ücsörög egy nővel?-böktem magam mögé. Egy pillanatra lefagyott majd vidáman felnevetett.

- Azt hittem valami nagyobb baj van.

- Csak ismerős a csaj aki vele van, de nem tudom honnan.-vontam meg a vállam. Pár pillanatig nyújtogatta a nyakát így simán ellátott a fejem felett és szemügyre tudta venni a párost.

- Ja ő Isabella… Isabella Morelli. De mindenki csak Bellának hívja. A Ducatinál dolgozik a vendéglátórészben.

- Akkor ők most randiznak?-tettem fel kíváncsian a kérdést.

- Ugye tudod, hogy az erőteljesen túlzás… Hogy is fogalmazzam meg, hogy te is megértsd?-gondolkozott el.

- Ben nő vagyok és spanyol. Azért értem, hogy mire gondolsz.-horkantottam fel.

- Nicky kapcsolatra vágyik szerintem… Normális kapcsolatra. De türelmetlen. Így inkább most talált egy nőt, aki bele van habarodva és hagyja, hogy kedvére kihasználja. Az ágyban legalább is. Hogy is mondjam finoman?-gondolkozott el látványosan, de ahogy összenéztünk inkább meg se szólalt. Pontosan tudtam mire is gondol jelenleg az amerikai motoros.

-Megesik.-vontam meg a vállam, hiszen ismerős számomra ez a helyzet. Ezt akartam Ramos-szal én is. De persze nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Mondhatom, hogy a két szék közül a földre estem… Azonban így kis idő elteltével be kell vallanom megérdemeltem. Megérdemeltem azt a pofont. Képletesen, de akár szó szerint is megérdemeltem volna. A páros felé fordultam és jobban szemügyre vettem a nőt. Fél hosszú szőke haja hullámosan omlik a vállára. Így messziről látva is csinosnak látom még nőként is. Hosszú, csinos lábait kiemeli a rövid ruhája. Mosolyogva… Már már csodálva figyeli az amerikait.

 

***

Már vasárnap délelőtt van. Rengeteg minden szakadt a nyakamba hirtelen, hiszen Alvaro dolgai mellett tegnap este kaptam egy telefon hívást Christian Hornertől miszerint a bemelegítő edzések után pályára érkezik majd a csapatunk másik versenyzője Mark Webber, amolyan szponzori megjelenés miatt. Megkért… és mi mást is tehettem volna, hogy igent mondok. Amibe tudok úgy is segítek az ausztrálnak.

-Szia!-találtam magam hirtelen szemben Rosieval. A finn nő köszönt először egy apró mosoly kíséretében. Egy pillanatra lefagytam, de megráztam magam.

-Szia!-viszonoztam a gesztust. Jobban szemügyre vettem és rájöttem, hogy az elmúlt időszakban nem éppen a legjobb formájában van a lány. Fogyott… Sápadt és beesett az arca. Karikásak a szemei. Tudom hosszú heteken van túl, hiszen rengeteg időt töltött a bátyámmal. Kórházban és otthon is.

- Úgy látom téged is befogtak melózni.-mutatott a papír paksa métára a kezemben.

- Szükséges.-sóhajtottam fel. Pár pillanatig csak csend honolt köztünk.- Rosie…

-Igen?-kérdezett vissza.

- Köszönöm… Köszönöm amit a bátyámért tettél az elmúlt időszakban.

- Ezt nem kell megköszönnöd. Sergio a barátom.

- Nem baj… Akkor is köszönöm. Hanyagoltad a munkádat miatta.

- Ne köszönd!-jelentette ki szigorúan.

 

***

 

Kis időre Markot magára hagytam a Repsol Hondánál, hiszen segíteni akartam Alvaronak az öltözködésben. A hétvége során rengeteg időt töltöttünk együtt. Amikor csak lehetett egymás társaságát élveztük. Együtt edzettünk, vacsoráztunk, filmeztünk és egyszerűen csak beszélgettünk.

-Köszönetet mondtam Rosienak.-szólaltam meg, miközben Alvaro a koptatóit ellenőrizte én pedig a sisakján a plexit. Tudom, hogy számomra teljesen felesleges megmozdulás de valamit csinálnom kell.

-Miért?-csodálkozott el és megállt még a mozdulatában is.

- Rengeteget vigyázott Sergiora. Sokat segített neki. Így úgy gondoltam, hogy meg kell köszönnöm az egészet neki.-vontam meg a vállam lazán és a sisakot tökéletesnek ítéltem. Alvaro felé fordultam és a mellkasom előtt összefontam a karjaimat miközben neki dőltem az asztalnak.

- Jól vagy?-tette fel csendesen a kérdést.

- Miért ne lennék?-nevettem el magam. Viccesnek tűnt, hogy ő aggódik értem, miközben neki már a futamra kellene koncentrálnia.

- Csak megkérdeztem.-vonta meg a vállát lazán.-Segítesz?-mutatott a protektorokra és én csak bólintottam. Ellöktem magam az asztaltól és közelebb léptem hozzá. Megszokott, de annál gondosabb mozdulatokkal tettem a dolgomat. Zsongott a fejem a gondolataimtól, viszont egy árva szót se szóltam. Nem akartam egy árva szót se szólni. Alvaro is szólás nélkül tudta, hogy mikor mit akarok. Rásegítettem a bőrruhát és felém fordult. Mellkasához helyeztem az utolsó védelmi eszközt és felhúztam a cipzárt a ruháján. Csak egymásra néztünk és rám mosolygott. Abba a mosolyban minden benne volt. Óvatosan az arcára csúsztattam a tenyeremet. Borostái végig karistolták a bőrömet, ami miatt mosolyra húztam a számat. Nem akarom túl gondolni a tetteimet. Csak cselekedni akartam… És meg is tettem. Alvaro tarkójára csúsztattam a kezem és közelebb húztam magamhoz. Finoman tapadtam az ajkaira és csak abba bíztam, hogy nem lök el magától. Meglepetésemre viszont nem ütköztem ellenállásba. Viszonozta a csókomat miközben a derekamra csúsztatta a kezét. Azonban szerencsénkre mielőtt bármi hülyeséget tettünk volna kopogtak az ajtón jelezve, hogy idő van… Úgy rebbentünk szét Alvaroval, mint ha lebuktunk volna. Zavaromban az ajkaimat rágcsáltam miközben az arcom lángvörös lett.

- Bocs…-motyogta.- Mennem kell a rajtrácsra.

- Tudom…-bólogattam.- Ott leszek a fal mellett.

Rám mosolygott és adott egy puszit az arcomra és magamra hagyott. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó egyet kívántam… Miért nem gondolkoztam először?

58. fejezet

Mosolyogva szálltam ki a kocsiból a jól ismert ház előtt. Be kell vallanom csak azért van ennyire jó kedvem, mert tudom Naty nincs itthon. Tudom a viszonyunk sose lesz olyan, mint régen… De talán mondhatom azt, hogy egy fokkal jobb jelenleg. Megígértem, hogy figyelek Sergiora és bízott bennem. Talán ez egy hatalmas lépés a kapcsolatunkban. Halkan nyitottam be az ajtón és csuktam be magam mögött a szerkezetet. Csak remélni tudom, hogy a spanyol férfi még alszik.

-Nem kell settenkedned.-szólalt meg Sergio. Összerezzentem a hangjától, de mosolyogva léptem be a nappaliba. Ott feküdt a kanapén. Sokkal jobb bőrben van, mint pár napja amikor haza hoztuk a kórházból.

- Miért nem pihensz még?-kérdeztem rá és a táskámat az asztalra raktam.

- Szerinted mit csinálok?-kontrázott vissza. Fekete melegítő nadrágot, és fekete pólót viselt ami hozzá simult a felsőtestéhez. Így még a kötést is szemügyre tudtam venni.

- Kérsz reggelit?

- Inkább csak egy kávét kérek.-sóhajtott fel, de megeresztett egy fél oldalas mosolyt. Ez olyan jellegzetes Sergio mosoly. Már az első alkalommal az F1-es paddockban is megeresztette felém ezt a mosolyt.

- Ha reggelizel velem kapsz kávét is.-ajánlottam fel.

- Akkor csak egy zabkását kérek.

- Még mindig jobb a semminél.-forgattam a szemeimet színpadiasan és a konyhába sétáltam…

…Talán 10 percet voltam magam, amikor lassú és megfontolt léptekkel jelent meg mellettem a férfi. A szekrényből elővett két bögrét és először nekem egy forró csokit készített majd magának kávét.

-Sergio kitekerik a nyakamat miattad.-nyögtem fel.

- Ki?-csodálkozott el látványosan.

- A doktorok, anyukád… a húgod.

- Semmi bajom sincs.-vágta rá azonnal. Felhorkantottam hangosan. Túlságosan makacs, hogy belássa nekem van jelenleg igazam. Pár napja még nem volt ennyire egyszerű a helyzete… Helyzetünk. Ott a kórházban igen is féltem. Féltem, hogy soha többet nem látom. Nem fog rám mosolyogni. Egy pillanatra sandított rám, de elfordította a tekintetét elárulva magát. Tudja, hogy nekem van igazam. –Bocs. Nem akartam.

- Semmi baj.-ráztam meg a fejemet miközben elém tolta a fekete bögrét. Mosolyra húztam a számat, hiszen hatalmas tejszínhab pihent a forró italomon.- Így akarsz levenni a lábamról?

- Így szereted nem?-kontrázott vissza és inkább semmit se mondtam neki.

Tudtam, hogy nem igazán kényelmes neki, de az asztalnál akart reggelizni. Néma csendbe fogyasztottuk a reggelinket.

-Iker mit szól ahhoz, hogy itt vagy?-tette fel csendesen a kérdést. Ezt az egyet akartam elkerülni. Nem akartam beszélni róla. Hatalmasat sóhajtottam és letettem a kanalat a pultra.

- Szükséges, hogy erről beszéljünk?

- Baj van?

- Az elmúlt időszakban nem olyan egyszerű a helyzetünk.-feleltem őszintén. Nem akartam erről beszélni. Igazából eddig senkinek se beszéltem erről. Még Tomminak se, aki tudja… Ismer már annyira, hogy tudja baj van.

- Ezt nem értem Rosie.-vallotta be őszintén. Rápillantottam és a kék szemei megértést sugalltak.

- Pár hete… Hónapja nem minden tökéletes…-sóhajtottam fel.- Ikert frusztrálja, hogy a MotoGp-ben dolgozok én is… Frusztrálta, hogy a húgod a csapattársával kavart… és a kórházban tudta meg, hogy Naty motorozni fog. Szándékosan nem mondtam el neki, de nem is gondoltam, hogy ennyire kiakad tőle.

- Te tudtad?

- Persze… Sergio mint ha nem tudnád, hogy a paddockban terjed a hír.

- Veszekedtek?

- Igen.-adtam meg őszintén a választ. Csak hümmögött hangosan és eltolta maga elől a tányért. Némasága felkeltette az érdeklődésemet. Jobban szemügyre vettem az arcát. Szeme körül ráncok jelentek meg, a homlokán szintén. Észre vettem az elmúlt időszakban, hogy amikor koncentrál a homlokán ott van ez a ránc.

- Boldog vagy Rosie?-szögezte nekem a kérdést. Először nyitva felejtettem a számat, majd becsuktam. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem értette a kérdést.

- Sergio…

- Boldog vagy?

- Nem…-bukott ki először belőlem az őszinte válasz, majd megráztam a fejem és megszólaltam mint ha ezzel korrigálni tudnék.- Nem tudom.

- Rosie…-nyögte ki a nevemet és én csak a pult lapját bámultam szótlanul.

- Eleinte tényleg minden jó volt… Boldognak éreztem magam… Még eltekintve attól a ténytől, hogy hazudtam mindenkinek… De most…

- Megváltozott minden.-fejezte be a gondolatomat. Nem akartam kimondani. Nem akartam hangosan kimondani a gondolataimat. Akkor kénytelen lennék szembesülni a valósággal. Összenéztünk a spanyol férfival és lassan bólintottam. Hirtelen lezártnak tekintettem a beszélgetést, hiszen összeszedtem a mosatlan tányérokat és bögréket. Szerencsémre míg én a mosogatással foglalkoztam Sergio a nappaliba ment és ledőlt a kanapéra.

Talán túlságosan is sokáig mosogattam az öt tárgyat, de szükségem volt rá. Így kicsikét lassultak a gondolataim. Megtöröltem a kezemet a mosogató rongyba és visszasétáltam a nappaliba.

-Kérsz valamit?

-Nem. Csak ülj le ide kérlek.-úgy helyezkedett a férfi a kanapén, hogy én is oda férjek. Lassan megfontolt léptekkel sétáltam közelebb hozzá és ültem le. Nem mertem rá nézni… A gombóc amit napok óta próbálok legyűrni a torkomba költözött… És tudtam bármelyik pillanatban eltudom magam sírni. Óvatosan a kezemre csúsztatta az övét megakadályozva, hogy tovább tördeljem az ujjaimat idegesen.

- Ha nem vagy boldog Rosie… Lépj!-suttogta de még is határozottnak tűnt. Könnyek gyűltek a szemembe.- Ha nem látod az esélyt, hogy jobb lesz lépj. Nem éri meg, hogy boldogtalan légy.

Éreztem, hogy az első könnycseppem végig gördülnek az arcomon. Nem akartam sírni. Nem vagyok olyan nő aki mindenen pityereg. Viszont most túl sok minden jár a fejemben. Túl sok minden emészt és úgy érzem bele őrülök ebbe az egészbe.

-Sergio…-kezdtem bele és megtöröltem az arcomat.

- Mi az?-lepődött meg, hogy nem fejeztem be a gondolatomat. Óvatosan érintette meg az arcomat. Azt hiszem attól tartott, hogy el fogok menekülni. Pedig mozdulni se tudtam. Nem is akartam megmozdulni. Lassan a hatalmas tenyerébe döntöttem az arcomat és hagytam, hogy a kellemes meleg tenyere a bőrömre simuljon.

- Túl sok mindent vesztettem. Túl sok mindent vesztettem, mert Ikert választottam. –suttogtam.- A normális életemet… A barátaimat…

- Most ne gondolj arra ami Japánban történt. –szólt közbe, hiszen sejtheti, hogy a mai napig bánt az a baleset, ami a húgával történt. –Az egy véletlen volt.

- Bánt… Mert akkor is ahhoz ragaszkodtam, hogy Ikerrel lehessek… Most pedig? Úgy érzem bele fulladok ebbe a kapcsolatba.

- Ezért kérlek arra, hogy lépj. Ne ragaszkodj a múlthoz, ami nem éri meg.-rázta meg a fejét.- Nézz rám Rosie! Bíztam… Bíztam a múltban én is. Pedig tudtam, hogy Theressa hazudott nekem. De bíztam benne, hogy más lesz…-elhallgatott és a kezemet az arcomon pihenő kezére csúsztattam.- És mi lett? Erőteljesen át lettem baszva és még kórházba is kerültem. Te ne kövess el ilyen hatalmas hibát.

- Mit tegyek?-kérdeztem motyogva.

- Lépj és kezdj új életet.-jelentette ki határozottan. Összenéztünk először és mire észbe kaptam megcsókolt.

 

***

 

 

Fáradtan léptem be a lakás ajtaján. Sejtettem, hogy a bátyám itthon van. Hol máshol lenne? Szótlanul csatoltam ki a szandámat és léptem ki belőle. A bőröndömet ott hagytam a bejárati ajtó mellett. Nappaliban pillantottam meg a bátyámat, a kanapén feküdt és könyvet olvasott.

-Szia!-szólaltam meg. Először összerezzent a hangomtól, majd lassan eresztette le a könyvet a mellkasára.

- Húgi… Szia! Nem is hallottam, hogy megjöttél. Hogy vagy?-mosolygott rám.

- Csak fáradtan. Lezuhanyzok először utána csinálok valami kaját. Addig találd ki, hogy mit főzzek.-húztam el a számat egy apró kis mosolyra majd egyszerűen magára hagytam. Elég sokáig voltam a zuhany alatt. Szükségem volt rá, hiszen a fáradtságtól fájt minden porcikám, pedig a héten már edzenem is kell. Nem hanyagolhatom el magam.

Rövid nadrágban és trikóban sétáltam vissza a nappaliba. Hajam még nedves és kócos, de nem igazán zavar.

-Mit szeretnél ebédre?

- Anya rengeteget főzött tegnap. Szerintem inkább pihenj.-sétált lassan be a konyhába Sergio, miközben követtem. Láttam rajta, hogy nehezére esik a mozgás. Vártam, hogy megszólaljon. Tudni akartam miért köntörfalaz ennyire. Leült az egyik székre és engem figyelt, miközben a hűtőhöz léptem és próbáltam felmérni a terepet, hogy anya mennyi kajával látott el bennünket.

- Mit szeretnél Sergio?-kérdeztem rá végül, hiszen kínosnak tartottam már a csendet.

- Húgi…-sóhajtott fel, de el is hallgatott.

- Igen?

- Bocsánat… Bocsánatot szeretnék kérni. Mindenért.

- Tessék?-lepődtem meg és mindent letettem a kezemből. Sergio sose kért bocsánatot tőlem elsőre. Ennyire őszintén még sose.

- Nem láttam tovább az orromnál. Elhittem Theressa minden szavát. Bedőltem neki és talán reménykedtem, hogy minden olyan lesz mint régen. Nagyon régen.

Nem szólaltam meg. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene mondanom neki. Nem akartam belé rúgni. Nem érdemli meg, hiszen tudja, hogy hibázott. Túlságosan nagyott hibázott és ennek itta meg a levét. Az a kurva csőbe húzta és meglőtte.

-Nem kell bocsánatot kérned… Hibázunk… Hibáztál.-sóhajtottam fel.- De meggyógyulsz. Figyelek rád egész héten.

- El kell utaznod nem?-lepődött meg, azonnal fészkelődni kezdett a széken.

- Mivel nem dolgozok Alvaronak, így nem megyek. Emellett szerintem Rosienak is dolgoznia kell.-sóhajtottam fel és folytatni kezdtem a pakolást.

- Natalien…-nyögte ki a nevemet lassan és megfontoltan.

- Igen?-fordultam felé, hiszen kíváncsi voltam mire akar kilyukadni.

- El kell menned. A szerződésed miatt is fontos, hogy ott legyél… és Alvaronak is szüksége van rád.

- Szerződésem az idény második felére szól.

- Rosiet is el fogom küldeni dolgozni. Jobban vagyok. Sokkal jobban, és ha segítségre szorulok akkor szólok anyának és apának.

- Úgy se fogsz senkinek se szólni.-horkantottam fel hangosan.

 

57. fejezet

Szombat délelőtt van már és kicsikét begyorsultak az események. Sebastian és Tommi már a harmadik szabadedzésre készül miközben én az ügyeit intézem és próbálom elérni, hogy délután ne kelljen interjút adnia senkinek se. Fáradt… és nem akarom, hogy szét essen… Ha pedig úgy érem el, hogy ez ne következzen be… Elsikálok egy-két interjút remélve, hogy ezzel a javát fogom szolgálni. Két kamion közt bújtam meg éppen. Kezembe szorongatott ásvány vizes üvegről csavartam le a kupakot és kortyoltam bele a frissítőbe.

-Naty…-szólalt meg mögöttem valaki. Összerezzentem a hangjától és nem sok hiányzott, hogy félre nyeljek. Csodálkozva pislogtam ahogy megfordultam. Andreas állt előttem. Teljesen hétköznapinak tűnő Andreas.

- Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem rá nem túl illedelmesen miközben megigazítottam magamon a sötét kék csapat felsőmet. Férfi is csak egy farmer rövid nadrágot, fekete pólót, sport cipőt és a jól meg szokott baseball sapkát viselt.

- Beszélni szeretnék veled. Amúgy Fernando segített.-emelte fel a passt jelezve, hogy nem hivatalból van itt. Homlokomat ráncolva figyeltem, mire ő csak megeresztett egy fél oldalas mosolyt. Jelenleg ez az egyetlen fegyvere, és tudom ezzel minden nőnél célt ér. Be kell vallanom nálam is.

-Na jó. Egy kávé bele fér.-adtam be a derekamat és intettem a fejemmel, hogy kövessen…

…A csapat motorhomejába vittem a férfit és megkértem, hogy üljön le az egyik félre eső boxba. Felsóhajtottam csak ahogy a pulthoz léptem és Suzzytól kértem két kávét. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy Andreas miért is jöhetett ide… Hiszen elméletileg mindennek vége.

-Itt a kávé.-tettem le elé a bögrét és helyet foglaltam az asztal másik oldalán.

- Köszi. Naty beszélni szeretnék veled.

- Sejtettem.-sóhajtottam fel. Pár pillanatra egyikünk se szólalt meg. Nem igazán tudtuk mit is mondhatnánk egymásnak… és igazából nem is nekem kell magyarázkodnom.

- Naty én mindent sajnálok. Nem így terveztem. Nem akartalak benneteket bajba keverni.

- Sergiot lőtte le az a szuka.-feleltem morogva és bele kortyoltam a feketémbe.

- Észen kellett volna lennem Natalien… Tudtam, hogy sáros Theressa de még is abban bíztam, hogy Sergio kézben tartja a dolgokat és nekem nem kell bele avatkoznom. Azt hittem ha csak Santiagora koncentrálok meg tudom oldani a problémákat.

- Ez túl nőt mindenkin.-vontam meg a vállam.

- De…

- Sergio megbízott Theressa-ban…-sóhajtottam fel. Ebben az egyben biztos voltam. Sergio megbízott a lányban, talán leginkább a múlt miatt… és emellett talán reménykedett benne, hogy boldog lesz.- Nem tudhattuk előre, hogy az a szuka kinek az oldalán áll.

- Rosszul is végződhetett volna a helyzet.

- Nem végződött.-vágtam rá dacosan.- Nem végződött és nem is akarok bele gondolni, hogy mi lett volna ha. Otthon lábadozik Sergio már. Anya és Rosie figyelnek rá.

- Miért érzem azt, hogy még mindig nem kedveled Rosiet?-kérdezett rá és csak megvontam a vállam.

- Ugye tudod, hogy ez most nem fontos?-kontráztam vissza. Összeakadt a tekintetünk és megvonta a vállát.

- El kellett volna mondanom.-szólalt meg csendesen.

- Mire gondolsz?-tettem fel ártatlanul a kérdést. Nagyon jól tudom, hogy mire gondol. Kínosan kezdett fészkelődni a széken és kellett egy kis idő mire megszólalt.

- Lexy és én…

- Ja arra gondolsz, hogy ledugtam a torkodon a nyelvemet?-nyögtem fel. Hirtelen prüszkölt bele a fekete frissítőjébe és kezdett el köhögni.-Most valami rosszat mondtam?

- Ledugtad a nyelved a torkomon?

- Részlet kérdést, hogy fogalmazunk. Adreas ha tudom van valakid nem mászok rád esküszöm.-emeltem fel a kezeimet védekezően.

- Naty…

- Sajnálom… Felejtsük el kérlek. Mindent ami történt…

…Fáradt vagyok. Túlságosan hosszú volt az a pár nap. Felmenekültem a lakosztályba és leroskadtam a fotelbe. Vasárnap van. Túl vagyunk a hétvégén. Más már a cuccait pakolja össze, hogy a késő esti gépet elérje és haza menjen, de jelenleg mozdulni se tudok. Bámulok ki a fejemből.

Alig vettem észre, hogy kinyílt az ajtó és Sebastian lépett be rajta.

-Minden rendben Naty?-tette fel meglepődve a kérdést ahogy meglátott.

- Persze.-húztam el a számat egy apró kis mosolyra. Közelebb sétált hozzám és leült a szomszédos kanapéra. Percekig csak néma csendben vizslatott. Hagytam, hogy ő szólaljon meg először.

- Mi történt Naty? Mi történt az elmúlt napokban?

- Tehát rájöttél.-állapítottam meg és lassan fentebb csúsztam a fotelban.

- Négy napja szét vagy csúszva. Rájöttem, hogy történt valami. Csak vártam, hát ha beszélni akarsz róla.

- Madridban…-kezdtem bele, de elakadt a szavam. Nem tudtam hogyan is kezdhetnék bele a mesébe, hogy ne riasszam el Sebastiant.

- Mi történt Madridban Naty?

- Hetek óta húzódott egy ügy.

- Veled kapcsolatban?-kérdezett rá a német, de csak megráztam a fejemet.

- A bátyám… Sergio került bajba.

- Nagy bajba?

- Theresa lelőtte. Kórház… Műtét… Minden.-soroltam és hajamba túrtam.- Minden történt az elmúlt pár napban.

- Miért jöttél el Naty? Maradhattál volna Madridban.-mosolygott rám bátorítólag. Megráztam a fejemet.

- Mindenki azon volt, hogy jöjjek el… A szüleim… Rosie pedig azt is bevállalta, hogy nem megy el Assenbe. Otthon maradt Sergionak segíteni.-magyaráztam miközben felhúztam a lábaimat és átöleltem azokat. Sebastian lassan megfontoltan hajolt közelebb hozzám és láttam rajta, hogy jár az agya.

- De… Elmondhattad volna.

-Ugye tudod, hogy nem akartalak traktálni a gondjaimmal. Koncentrálnod kell. Erőteljesen a pályára kell koncentrálnod.-simogattam meg a borostás arcát.

- De Rosie hogy került a képbe ezt nem értem.

- Valami fura kapcsolat van közte és a bátyám közt. Ikerrel van, de azt hiszem oda van a bátyámért. Ez pedig fordítva is így van.-sóhajtottam fel.- De tudod mit Sebi… Nem is érdekel. Az ő dolguk.

- De…-kezdett ismét bele a barátom és tudom 100%-san nem biztos magában.-Iker és ez az egész…

- Jó barát módjára ott volt a kórházban ő is.

- Tessék?

- Ott volt Rosieval… Velem pedig lelkizni akart. Hosszú idő óta most először nem akartam képen vágni.

- Lelkizni? Miről?-horkantott fel.

- Sebi.-csóváltam meg a fejem.

- Naty bántott?

- Dehogy. Csak azt akarta miért pont Ramos-szal kezdtem ki… És gondolok arra, hogy ha nem történik a baleset akkor talán megszületett volna már a baba.-sóhajtottam fel miközben megsimogattam az arcát.

- Naty…

- Nem kell semmit se mondanod. Nem akarok bele gondolni.