59. fejezet

 Imádom Olaszországot. Talán azért is, mert kis koromban rengeteg időt töltöttünk itt a nagyszüleinknél. Viszont ahogy nőttünk, és egyre komolyabbra fordult a motorozás a nyári szünetet inkább a versenypályákon töltöttem és nem Olaszországban.

-Naty… Szia.-szólalt meg mögöttem egy ismerős. Mosolyogva fordultam meg és öleltem meg az amerikai motorost.

-Ben.-adtam a borostás arcára két puszit.- Azt hittem már programotok van a pályán.

-Aki Amerikában kési le a gépet egy hamar nem tud ide érni.-vonta meg a vállát és vigyorgott. Olyan jellegzetes mosoly volt az arcán, amivel tuti biztos csajozni szokott. Pont erre gondoltam amikor tavaly vele és Nickyvel iszogattam. Ben a jó fiú… Talán csak idézőjelben jó fiú. Ha akar bármilyen csajt az ujja köré tud csavarni kedvére.

- Akkor neked ma szabadnapod van?-nevettem fel és kaptuk meg a szobakulcsainkat. Biccentettünk csak a recepciósnak és elindultunk a lift felé.

- Fogjuk rá. Azért vár rám egy-két unalmas mérnöki megbeszélés.

- Annyira imádjátok az ilyen megbeszéléseket.

- Bagoly mondja verébnek. Szerintem te se díjazod az ilyen eszme futtatásokat.-nevetett fel.

- Utálom.-forgattam a szemeimet, miközben megkaptuk a recepcióstól a kulcsainkat. Együtt indultunk a lift felé.

- Alvaro tudja, hogy itt vagy?

- Még nem.-nevettem fel.- Mondhatjuk azt, hogy én leszek a meglepetése a mai napra.

- Ezen nem csodálkozok. Naty este nem lenne kedved esetleg velem vacsorázni?

- Vacsorázni vagy inkább inni mint legutóbb?-vigyorogtam sunyin. Egy pillanatra lefagyott majd hangosan és felszabadultan nevetett fel.

- Hidd el. Ez most csak vacsora lesz. Haydent nem fogom meghívni.

- Benne vagyok. Vacsorázhatunk együtt.-mosolyogtam…

…Alvaronak szóltam, hogy itt vagyok. Bár nem akartam már kimenni a pályára. Inkább elintéztem pár dolgot, pihentem és készültem az esti vacsorára. Lezuhanyoztam és próbáltam nem túl kihívó ruhát választani. Persze egy versenyhétvégére amúgy se szükséges a kihívó ruházat, így főleg nem tudom eldönteni mit kellene felvennem. Tudom nem randi. Szóba se jöhet az, hogy ez randi lenne.

-Te mit csinálsz?-nevetett fel Alvaro ahogy belépett a szobám ajtaján.

- Vacsorázni fogok Bennel.-vontam meg a vállam lazán. Apró mosoly jelent meg az arcomon ahogy a barátom felé fordultam. Még mindig a világos kék csapat felsőt viselte ami egyenesen arányosan azzal, hogy eddig a pályán volt.

- Tehát randizol Spies-szel?

- Alvaro…-dünnyögtem hangosan.

- Most miért? Az se lenne baj, hogy ha randi lenne… Vagy…-gondolkozott el és csodálkozva pislogtam rá, hiszen kíváncsi voltam mire akar jelenleg kilyukadni.- Az se lenne baj, hogy ha az ágyba vinne. Legalább kicsit ellazulnál.

- Most komolyan az én szexuális életemmel foglalkozol?-grimaszolva forgattam a szemeimet.- Ha ennyire kanos vagy inkább szerezz magadnak csajt. Szerintem nagyon meg se kellene erőltetned magad. Pár bugyi olvasztó mosoly és bedőlt neked bármelyik csaj a paddockban.

Ahogy végeztem az eszme futtatásommal Alvaro közelebb sétált az ágyamhoz és hasonlóan csak a szemeit forgatta.

-Humoros vagy ma Naty… Nagyon humos.-véleményezte, miközben leült az ágyam szélére.

- Csak tanácsoltam valamit.-rántottam meg a vállam, majd a tükör felé fordulva befejeztem a sminkemet. A barátom minden mozdulatomat szótlanul nézett végig. A cipőimbe léptem bele, miközben Batira pillantottam aki egy hatalmas sóhaj után a plafont bámulta, hiszen zsák módjára dőlt el az ágyon.

-Jól vagy Alvaro?-kérdeztem rá, hiszen a sóhaja alapján valami nyomja a lelkét.

- Persze…-szólalt meg pár pillanat után.- Csak fáradt vagyok.

- Biztos?

- Miért ne lenne biztos?-kontrázott vissza, miközben rám nézett. Egy tipikus Batis mosoly megjelent az arcán amit képtelen voltam nem viszonozni.- Fáradt vagyok… És már várom a nyári szünetet. De addig még van egy kis idő.-tápászkodott fel a matracról és két lépésből előttem termed. Megsimogatta az arcomat óvatosan. Csak mosolyogtam rá pedig éreztem, hogy a gyomrom egy pillanat alatt görcsbe rándult. Azaz ismerős érzés… Nagyon régen éreztem ezt. Hiányzik ez az érzés be kell vallanom. Éreztem Alvaro illatát az orromban és rögtön kiszáradt a szám.

- Érezd jól magad… És holnap találkozzunk. Ki viszlek a pályára.-nyomott egy puszit a homlokomra Alvaro és magamra hagyott.

 

***

 

Ben társaságában kellemesen telt az estém. Tényleg meg se fordult a fejemben, hogy ez egy randi lenne, hiszen mesélt. Mesélt nekem arról, hogy alakul a kapcsolata egy olasz lánnyal a paddockból. Nem igazán tudja senki se, hiszen a lánynak előtte is egy motorossal volt kapcsolata. Nem ítélem el egyiküket se. Főleg, ha boldogok lesznek.

Az étterem teraszán ücsörgök és figyelem az embereket, hiszen Bennek el kellett intéznie egy telefont. Imádom ezt a helyet. Tipikus olasz város, az étterem is… Túlságosan otthon érzem magam itt, pedig évek teltek el. Még kis koromban töltöttünk itt pár hónapot a nagyszüleinknél a nyáron, de utána jött a motorozás és minden más. Figyeltem a szomszédos étteremnél ücsörgő embereket is és meg akadt a szemem egy ismerősön.

-Bocs Naty. Muszáj volt ezt elintéznem.-ült vissza az asztalhoz az amerikai motoros mosolyogva.

-Semmi baj. Kérdezhetek valamit?

- Baj van?-csodálkozott el homlokát ráncolva.

- Ott Nicky ücsörög egy nővel?-böktem magam mögé. Egy pillanatra lefagyott majd vidáman felnevetett.

- Azt hittem valami nagyobb baj van.

- Csak ismerős a csaj aki vele van, de nem tudom honnan.-vontam meg a vállam. Pár pillanatig nyújtogatta a nyakát így simán ellátott a fejem felett és szemügyre tudta venni a párost.

- Ja ő Isabella… Isabella Morelli. De mindenki csak Bellának hívja. A Ducatinál dolgozik a vendéglátórészben.

- Akkor ők most randiznak?-tettem fel kíváncsian a kérdést.

- Ugye tudod, hogy az erőteljesen túlzás… Hogy is fogalmazzam meg, hogy te is megértsd?-gondolkozott el.

- Ben nő vagyok és spanyol. Azért értem, hogy mire gondolsz.-horkantottam fel.

- Nicky kapcsolatra vágyik szerintem… Normális kapcsolatra. De türelmetlen. Így inkább most talált egy nőt, aki bele van habarodva és hagyja, hogy kedvére kihasználja. Az ágyban legalább is. Hogy is mondjam finoman?-gondolkozott el látványosan, de ahogy összenéztünk inkább meg se szólalt. Pontosan tudtam mire is gondol jelenleg az amerikai motoros.

-Megesik.-vontam meg a vállam, hiszen ismerős számomra ez a helyzet. Ezt akartam Ramos-szal én is. De persze nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Mondhatom, hogy a két szék közül a földre estem… Azonban így kis idő elteltével be kell vallanom megérdemeltem. Megérdemeltem azt a pofont. Képletesen, de akár szó szerint is megérdemeltem volna. A páros felé fordultam és jobban szemügyre vettem a nőt. Fél hosszú szőke haja hullámosan omlik a vállára. Így messziről látva is csinosnak látom még nőként is. Hosszú, csinos lábait kiemeli a rövid ruhája. Mosolyogva… Már már csodálva figyeli az amerikait.

 

***

Már vasárnap délelőtt van. Rengeteg minden szakadt a nyakamba hirtelen, hiszen Alvaro dolgai mellett tegnap este kaptam egy telefon hívást Christian Hornertől miszerint a bemelegítő edzések után pályára érkezik majd a csapatunk másik versenyzője Mark Webber, amolyan szponzori megjelenés miatt. Megkért… és mi mást is tehettem volna, hogy igent mondok. Amibe tudok úgy is segítek az ausztrálnak.

-Szia!-találtam magam hirtelen szemben Rosieval. A finn nő köszönt először egy apró mosoly kíséretében. Egy pillanatra lefagytam, de megráztam magam.

-Szia!-viszonoztam a gesztust. Jobban szemügyre vettem és rájöttem, hogy az elmúlt időszakban nem éppen a legjobb formájában van a lány. Fogyott… Sápadt és beesett az arca. Karikásak a szemei. Tudom hosszú heteken van túl, hiszen rengeteg időt töltött a bátyámmal. Kórházban és otthon is.

- Úgy látom téged is befogtak melózni.-mutatott a papír paksa métára a kezemben.

- Szükséges.-sóhajtottam fel. Pár pillanatig csak csend honolt köztünk.- Rosie…

-Igen?-kérdezett vissza.

- Köszönöm… Köszönöm amit a bátyámért tettél az elmúlt időszakban.

- Ezt nem kell megköszönnöd. Sergio a barátom.

- Nem baj… Akkor is köszönöm. Hanyagoltad a munkádat miatta.

- Ne köszönd!-jelentette ki szigorúan.

 

***

 

Kis időre Markot magára hagytam a Repsol Hondánál, hiszen segíteni akartam Alvaronak az öltözködésben. A hétvége során rengeteg időt töltöttünk együtt. Amikor csak lehetett egymás társaságát élveztük. Együtt edzettünk, vacsoráztunk, filmeztünk és egyszerűen csak beszélgettünk.

-Köszönetet mondtam Rosienak.-szólaltam meg, miközben Alvaro a koptatóit ellenőrizte én pedig a sisakján a plexit. Tudom, hogy számomra teljesen felesleges megmozdulás de valamit csinálnom kell.

-Miért?-csodálkozott el és megállt még a mozdulatában is.

- Rengeteget vigyázott Sergiora. Sokat segített neki. Így úgy gondoltam, hogy meg kell köszönnöm az egészet neki.-vontam meg a vállam lazán és a sisakot tökéletesnek ítéltem. Alvaro felé fordultam és a mellkasom előtt összefontam a karjaimat miközben neki dőltem az asztalnak.

- Jól vagy?-tette fel csendesen a kérdést.

- Miért ne lennék?-nevettem el magam. Viccesnek tűnt, hogy ő aggódik értem, miközben neki már a futamra kellene koncentrálnia.

- Csak megkérdeztem.-vonta meg a vállát lazán.-Segítesz?-mutatott a protektorokra és én csak bólintottam. Ellöktem magam az asztaltól és közelebb léptem hozzá. Megszokott, de annál gondosabb mozdulatokkal tettem a dolgomat. Zsongott a fejem a gondolataimtól, viszont egy árva szót se szóltam. Nem akartam egy árva szót se szólni. Alvaro is szólás nélkül tudta, hogy mikor mit akarok. Rásegítettem a bőrruhát és felém fordult. Mellkasához helyeztem az utolsó védelmi eszközt és felhúztam a cipzárt a ruháján. Csak egymásra néztünk és rám mosolygott. Abba a mosolyban minden benne volt. Óvatosan az arcára csúsztattam a tenyeremet. Borostái végig karistolták a bőrömet, ami miatt mosolyra húztam a számat. Nem akarom túl gondolni a tetteimet. Csak cselekedni akartam… És meg is tettem. Alvaro tarkójára csúsztattam a kezem és közelebb húztam magamhoz. Finoman tapadtam az ajkaira és csak abba bíztam, hogy nem lök el magától. Meglepetésemre viszont nem ütköztem ellenállásba. Viszonozta a csókomat miközben a derekamra csúsztatta a kezét. Azonban szerencsénkre mielőtt bármi hülyeséget tettünk volna kopogtak az ajtón jelezve, hogy idő van… Úgy rebbentünk szét Alvaroval, mint ha lebuktunk volna. Zavaromban az ajkaimat rágcsáltam miközben az arcom lángvörös lett.

- Bocs…-motyogta.- Mennem kell a rajtrácsra.

- Tudom…-bólogattam.- Ott leszek a fal mellett.

Rám mosolygott és adott egy puszit az arcomra és magamra hagyott. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó egyet kívántam… Miért nem gondolkoztam először?