57. fejezet

Szombat délelőtt van már és kicsikét begyorsultak az események. Sebastian és Tommi már a harmadik szabadedzésre készül miközben én az ügyeit intézem és próbálom elérni, hogy délután ne kelljen interjút adnia senkinek se. Fáradt… és nem akarom, hogy szét essen… Ha pedig úgy érem el, hogy ez ne következzen be… Elsikálok egy-két interjút remélve, hogy ezzel a javát fogom szolgálni. Két kamion közt bújtam meg éppen. Kezembe szorongatott ásvány vizes üvegről csavartam le a kupakot és kortyoltam bele a frissítőbe.

-Naty…-szólalt meg mögöttem valaki. Összerezzentem a hangjától és nem sok hiányzott, hogy félre nyeljek. Csodálkozva pislogtam ahogy megfordultam. Andreas állt előttem. Teljesen hétköznapinak tűnő Andreas.

- Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem rá nem túl illedelmesen miközben megigazítottam magamon a sötét kék csapat felsőmet. Férfi is csak egy farmer rövid nadrágot, fekete pólót, sport cipőt és a jól meg szokott baseball sapkát viselt.

- Beszélni szeretnék veled. Amúgy Fernando segített.-emelte fel a passt jelezve, hogy nem hivatalból van itt. Homlokomat ráncolva figyeltem, mire ő csak megeresztett egy fél oldalas mosolyt. Jelenleg ez az egyetlen fegyvere, és tudom ezzel minden nőnél célt ér. Be kell vallanom nálam is.

-Na jó. Egy kávé bele fér.-adtam be a derekamat és intettem a fejemmel, hogy kövessen…

…A csapat motorhomejába vittem a férfit és megkértem, hogy üljön le az egyik félre eső boxba. Felsóhajtottam csak ahogy a pulthoz léptem és Suzzytól kértem két kávét. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy Andreas miért is jöhetett ide… Hiszen elméletileg mindennek vége.

-Itt a kávé.-tettem le elé a bögrét és helyet foglaltam az asztal másik oldalán.

- Köszi. Naty beszélni szeretnék veled.

- Sejtettem.-sóhajtottam fel. Pár pillanatra egyikünk se szólalt meg. Nem igazán tudtuk mit is mondhatnánk egymásnak… és igazából nem is nekem kell magyarázkodnom.

- Naty én mindent sajnálok. Nem így terveztem. Nem akartalak benneteket bajba keverni.

- Sergiot lőtte le az a szuka.-feleltem morogva és bele kortyoltam a feketémbe.

- Észen kellett volna lennem Natalien… Tudtam, hogy sáros Theressa de még is abban bíztam, hogy Sergio kézben tartja a dolgokat és nekem nem kell bele avatkoznom. Azt hittem ha csak Santiagora koncentrálok meg tudom oldani a problémákat.

- Ez túl nőt mindenkin.-vontam meg a vállam.

- De…

- Sergio megbízott Theressa-ban…-sóhajtottam fel. Ebben az egyben biztos voltam. Sergio megbízott a lányban, talán leginkább a múlt miatt… és emellett talán reménykedett benne, hogy boldog lesz.- Nem tudhattuk előre, hogy az a szuka kinek az oldalán áll.

- Rosszul is végződhetett volna a helyzet.

- Nem végződött.-vágtam rá dacosan.- Nem végződött és nem is akarok bele gondolni, hogy mi lett volna ha. Otthon lábadozik Sergio már. Anya és Rosie figyelnek rá.

- Miért érzem azt, hogy még mindig nem kedveled Rosiet?-kérdezett rá és csak megvontam a vállam.

- Ugye tudod, hogy ez most nem fontos?-kontráztam vissza. Összeakadt a tekintetünk és megvonta a vállát.

- El kellett volna mondanom.-szólalt meg csendesen.

- Mire gondolsz?-tettem fel ártatlanul a kérdést. Nagyon jól tudom, hogy mire gondol. Kínosan kezdett fészkelődni a széken és kellett egy kis idő mire megszólalt.

- Lexy és én…

- Ja arra gondolsz, hogy ledugtam a torkodon a nyelvemet?-nyögtem fel. Hirtelen prüszkölt bele a fekete frissítőjébe és kezdett el köhögni.-Most valami rosszat mondtam?

- Ledugtad a nyelved a torkomon?

- Részlet kérdést, hogy fogalmazunk. Adreas ha tudom van valakid nem mászok rád esküszöm.-emeltem fel a kezeimet védekezően.

- Naty…

- Sajnálom… Felejtsük el kérlek. Mindent ami történt…

…Fáradt vagyok. Túlságosan hosszú volt az a pár nap. Felmenekültem a lakosztályba és leroskadtam a fotelbe. Vasárnap van. Túl vagyunk a hétvégén. Más már a cuccait pakolja össze, hogy a késő esti gépet elérje és haza menjen, de jelenleg mozdulni se tudok. Bámulok ki a fejemből.

Alig vettem észre, hogy kinyílt az ajtó és Sebastian lépett be rajta.

-Minden rendben Naty?-tette fel meglepődve a kérdést ahogy meglátott.

- Persze.-húztam el a számat egy apró kis mosolyra. Közelebb sétált hozzám és leült a szomszédos kanapéra. Percekig csak néma csendben vizslatott. Hagytam, hogy ő szólaljon meg először.

- Mi történt Naty? Mi történt az elmúlt napokban?

- Tehát rájöttél.-állapítottam meg és lassan fentebb csúsztam a fotelban.

- Négy napja szét vagy csúszva. Rájöttem, hogy történt valami. Csak vártam, hát ha beszélni akarsz róla.

- Madridban…-kezdtem bele, de elakadt a szavam. Nem tudtam hogyan is kezdhetnék bele a mesébe, hogy ne riasszam el Sebastiant.

- Mi történt Madridban Naty?

- Hetek óta húzódott egy ügy.

- Veled kapcsolatban?-kérdezett rá a német, de csak megráztam a fejemet.

- A bátyám… Sergio került bajba.

- Nagy bajba?

- Theresa lelőtte. Kórház… Műtét… Minden.-soroltam és hajamba túrtam.- Minden történt az elmúlt pár napban.

- Miért jöttél el Naty? Maradhattál volna Madridban.-mosolygott rám bátorítólag. Megráztam a fejemet.

- Mindenki azon volt, hogy jöjjek el… A szüleim… Rosie pedig azt is bevállalta, hogy nem megy el Assenbe. Otthon maradt Sergionak segíteni.-magyaráztam miközben felhúztam a lábaimat és átöleltem azokat. Sebastian lassan megfontoltan hajolt közelebb hozzám és láttam rajta, hogy jár az agya.

- De… Elmondhattad volna.

-Ugye tudod, hogy nem akartalak traktálni a gondjaimmal. Koncentrálnod kell. Erőteljesen a pályára kell koncentrálnod.-simogattam meg a borostás arcát.

- De Rosie hogy került a képbe ezt nem értem.

- Valami fura kapcsolat van közte és a bátyám közt. Ikerrel van, de azt hiszem oda van a bátyámért. Ez pedig fordítva is így van.-sóhajtottam fel.- De tudod mit Sebi… Nem is érdekel. Az ő dolguk.

- De…-kezdett ismét bele a barátom és tudom 100%-san nem biztos magában.-Iker és ez az egész…

- Jó barát módjára ott volt a kórházban ő is.

- Tessék?

- Ott volt Rosieval… Velem pedig lelkizni akart. Hosszú idő óta most először nem akartam képen vágni.

- Lelkizni? Miről?-horkantott fel.

- Sebi.-csóváltam meg a fejem.

- Naty bántott?

- Dehogy. Csak azt akarta miért pont Ramos-szal kezdtem ki… És gondolok arra, hogy ha nem történik a baleset akkor talán megszületett volna már a baba.-sóhajtottam fel miközben megsimogattam az arcát.

- Naty…

- Nem kell semmit se mondanod. Nem akarok bele gondolni.