89. fejezet

Lassan két hét telt el a húgom németországi kiruccanása óta és be kell vallanom fogalmam sincs mi történt vele. Vagy is csak annyit tudok, hogy idióta módon beült Kovalainen mellé és felkenődtek a falra. De más semmit. Hosszú veszekedés után értem el azt, hogy legalább én mellette lehetek. Azt akartam… ragaszkodtam hozzá, hogy haza menjen a szüleinkhez, de ő hallani se akart róla.  Laptopom előtt ücsörgök és figyelem az alvó testvéremet. Dolgoznom kellene, de egyszerűen nem tudok koncentrálni. Talán még azt is késve vettem észre, hogy megszólalt a mobilom.

-González.-szóltam bele elgondolkozva.

-Szia… Rosie vagyok.-csicseregte a lány, amivel elérte, hogy elmosolyodtam.

- Szia. Azt hittem a nagy boldogságodban elfelejtettél engem is már.

- Sergio…-dünnyögte a nevemet és tudom képletesen bele rúgtam a lányba.

- Bocs… Minden rendben?

- Velem igen. Itt vagyok Madridban Ikernél. Idén már nem lesz több vizsgám…

- Ezek szerint együtt töltitek a karácsonyt.-fejeztem be helyette a mondatott.

- Valahogy úgy.

- Boldog vagy Rosie?

- Miért ne lennék az Sergio?-kontrázott vissza.

- Hallom a hangodon, hogy baj van.

- Inkább csak kíváncsi vagyok… Naty hogy van?

- Rosie…-sóhajtottam fel és megmasszíroztam az orrnyergemet.- Jobb lenne ha ezt a dolgot lezárnád már magadban.

- És ha nem tudom?-kérdezett vissza csendesen. Felnéztem és újra Natyra pillantottam, aki gombóc módjára szuszog a kanapén.

- Meg kell próbálnod.

- Összezúzták miattam…-hallottam a finn lány hangján, hogy elpityeredik.- Pedig ő mellettem állt.

- Rosie… Ez már veszett fejsze nyele.

- Tudom… De amúgy tényleg hogy van?

- Gyógyul. Gyógyulgat. Talán ez a leghelyesebb kifejezés. Nem tett jót neki az a baleset a Bajnokok tornáján. Visszalökte a gyógyulásban.

- Hallottam mi történt ott. De akkor legalább együtt vannak?-pici reménnyel teli volt a hangja, de kínomban felnevettem.

- Szó sincs ilyenről. Fogalmam sincs, hogy mi történt Németországban… Csak annyi biztos, hogy a húgom egyedül van és nem beszél róla.

- Alvaro?

- Londonban szponzori szarságon. Nekem jutott a babysitter szerep.

- De a húgoddal lehetsz.

- Pont ez a legjobb benne…

…Natalien az iroda ablakában ücsörög és zenét hallgat. Minden áron otthon akart maradni, de nem engedtem neki.

-Attól, hogy őrző kutya módjára bámulod a húgod nem fogja elmondani a gondjait.

- Lexy…-sóhajtottam a beosztottam nevét.

- Szia Sergio.-ült le a fotelbe és a lábait kecsesen keresztbe rakta.

- Milyen őrző védő kutyáról beszélsz te?-húztam fel a szemöldökömet.

- Naty biztos okkal nem beszél.

- Mióta vagy agytúrkász?

- Csak gondolkozok és ennyi.-vontam meg a vállam.- A húgoddal túl sok minden történt mostanában… és ha meg tudja azt is…

- Pszt… Fejezd be Lexy.

- Oké… Ha meg tudja azt is fel kell tudnia dolgoznia. De ha nem hagyjátok, hogy a mostani gondjain túl lépjen úgy ahogy ő szeretne, akkkor ne csodálkozz, hogy ha begolyózik.-vörös hajú nőre pillantottam, aki nemes egyszerűséggel megvont a vállát. Tudom nagyon jól, hogy igaza van.

- És mi van ha meg akarom védeni?

- Tudom, hogy testőr vagy… De a lelkét nem tudod megvédeni.

- Meg akarom.

- Akkor már az elején elszúrtad. Neked kellett volna elmondanod, hogy Rosie és a focista kefélnek.-rántotta meg a vállát.

- Te összebeszéltél Bautistával?

- Nem tudom ki az a Bautista.-vette elő a legszebb és legártatlanabb nézését a beosztottam.

- Egy idegesítő mindenlében kanál, aki szerelmes a húgomba úgy 15 év elteltével is.-morogtam magam elé.

- Mi az? Iritál az a Bautista?-nevetett fel Lexy és hátra dobta a vörös fürtjeit.

- Képen bírnám néha vágni.-vontam meg a vállam majd elgondolkoztam.- Várj… Már meg is tettem…

…A vacsora után pakoltam el a konyhába, miközben Natalien anyuval beszél telefonon. Hirtelen ötlete miatt adtuk át nekik az ajándékot… Ami nem más, mint egy utazás… Kubába… Anya nagy álma volt eljutni oda, és most élete szerelmével elmehet oda.

-Anya érezzétek jól magatokat…-mosolyodott el Naty ahogy a telefonált. Anyu mondhatott valamit, hiszen a húgom csak hümmögött és apró kis mosoly nem tűnt el az arcáról.- Vedd úgy, hogy ez a második nászutatok… Ha már az első a kórházba vezetett Sergio miatt.

Felnevettem, hiszen ez így igaz. Így történt. Anya és apa az esküvő után azonnal a kórházba mentek, hiszen arra döntöttem ideje megszületni. Húgom rám pillantott és megeresztett egy újabb mosolyt. Leültem a kanapéra és a fáslit lassan kezdtem el letekerni a bokájáról. Talán tíz percet beszélt még anyával mielőtt elköszönt volna tőle.

-Minden rendben Sergio?-dobta le maga mellé a készüléket miközben még mindig a korábban megsérült bokáját kenegettem.

- Persze. Csak segíteni akarok.

- Rengeteget segítesz nekem.-sóhajtott fel és a párnát a feje alá húzta. Néma csendbe figyelt engem.

- Minden rendben húgi?

- Persze.-biccentett csendesen.

- Ismerlek… és tudom, hogy hazudsz.

- Sok… Sok… Sok… Sok hülyeséget csináltam mostanában.

- Ha Casillasra gondolsz engedd el.-véleményeztem.

- Nem. Németországra gondolok.

- A balesetre?

- Nem. Inkább ami utána történt.-sóhajtott fel és én csak felvont szemöldökkel pillantottam rá.- A kórház után Heikki meg én.

- Lefeküdtetek?

- Örültem, hogy járni tudok… Az, hogy szexeljek is ilyen állapotban kizárt.-fakadt ki a húgom és be kell vallanom inkább nem akartam bele gondolni abba amit kérdeztem. Nem vagyok igazán kíváncsi, hogy ki csábítja ágyba. Tudom felnőtt nő… De akkor is. Emlékszek még a két copfos motorozni akaró szeplős kislányra.

- Akkor…

- Heikki elhagyta volna Catherinet… Miattam.

- Ez most komoly?-csodálkoztam el és megütöttem véletlenül a lábát, így Natalien hangosan felszisszent.- Bo… bocsánat. Ez komoly? Komolyan elhagyta volna a menyasszonyát?

- Igen.-biccentett maga elé bámulva.

- Szereted?

- Nem… Nem tudom.-rázta meg a fejét.- Mellettem volt. Nagyon sokszor mellettem volt az idény során… Misano után. Amikor kezdtem gyanítani, hogy babát várok.

- Miért küldted el?

- Egyszer már elvettem Catherinetől… Másodjára nem tehettem meg.-rázta  meg a fejét és hatalmasat sóhajtott.

- Miért érzem azt, hogy másról is szó van?

- Miért vonzódok mindig a rossz fiúkhoz is?-fakadt ki Naty és meglepődtem.

- Mi ez a többes szám? És miért gondolom, hogy a rossz fiú jelenleg nem a málé szőke aki összetört?

- Mert nem róla van szó.

- Natalien…

- A baleset előtt… A balesetem előtt  kezdtem el barátkozni…

- Kivel?

- Ramos. Ő nyitott felém és én hülye bele mentem a játékába.-motyogta és meglepődtem. Van egy olyan érzésem, hogy Ramos mindent tud. Mindent tud a kezdetektől pontosan úgy ahogy én. De még is megkörnyékezte a húgomat. Vagy pontosan ezt akarta kihasználni.

- Milyen játék húgi?

- Beszélgetések.

- Beszélgetések nem bűn.

- Megcsókolt… Együtt ebédeltünk pár hete és ahogy haza hozott beszélgettünk… és megcsókolt.-pirult el hirtelen Naty és az ajkait kezdte el rágcsálni. Zavarban van. Mindig zavarba tud előttem jönni így közel lassan harminchoz is.

- Biztos vagy benne, hogy pont egy focista kellene újra neked?-tettem fel a legelső kérdést ami eszembe jutott.

- Tessék?                                      

- Ramos… Ugyan olyan mint Casillas. Csövörből vödörbe?

Láttam ahogy elkerekedett a szeme, de nem tudott megszólalni. Nem igazán tudta, hogy mit is mondjon erre.

-Át kell gondolnod mit akarsz húgi… Mert lehet nem jó irányba indultál el.

- Őszintén. Fogalmam sincs, hogy mit akarok. Nem tudom mit akarok…-fakadt ki Natalien hirtelen.- Nem tudom… Minden kavarog a fejemben.

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem.

- Nem tudom… Nem tudom mi lenne a legjobb.

- Talán…-nagyot nyeltem. Pont én fogom ezt mondani. Olyan ember mellett „kampányolok” akit néha napján szívesen képen vágnék.- Talán fel kellene fognod, hogy melletted valaki.

- Tessék?

- Húgi… Alvaro odáig van érted. Azt hiszem szimplán elcsavartad a fejét…