Kora reggel volt, amikor a repülőgép landolt a spanyol
fővárosban. Hamar átestem a szokásos ellenőrzéseken és tudtam haza kell mennem.
Vagy is Alvarohoz... Hiszen jelenleg ő az aki befogadott és szerencsére azt
mondja addig maradok amíg csak akarok, mivel a szó szoros értelemben nincs hova
mennem. Nincs lakásom. Így Bati tényleg a kihúz a bajból szokás szerint. De ez
általában így szokott lenni. Egyszer én segítek rajta… Egyszer ő… Csak az a
legnagyobb baj, hogy általában én kerülök nagyobb bajba.
Fáradt vagyok és fáj mindenem. A szó szoros értelemben
mindenem fáj. De ezen jelen pillanatban nem csodálkozok hiszen tegnap egy Audiban
felkenődtem a gumifalra...Vagy is szalagkorlátra, vagy az ég tudja mire. Nagyot
szólt és most nem volt szerencsém. Nem hibáztatom Heikkit. Magam is tudtam mire
vállalkozok... Az autósport veszélyes. Az pedig ami a szobában történt nem is
fontos most. Meg kellett történnie, hogy teljesen le tudjam zárni ezt a részben
pocsék évet. Heikki visszament Catherinehez és jelen pillanatban ez volt a
leghelyesebb döntés. Nekem pedig tudnom kell elengedni Heikkit. Egyszer romokba
döntöttem már az életét. Most talán neki kellett… Mondhatjuk úgy, hogy talán
most egyenlítettünk.
Egy hosszabb taxi út után érkeztem meg a kertvárosi házhoz
és kicsikét megkönnyebbültem... Csend van... Legnagyobb szükségem most a
csendre van és boldog vagyok, hogy Alvarot rá tudtam beszélni, hogy ne rohanjon
haza. Elboldogulok egyedül. Nem kell arról tudnia, hogy talán ez nem is igaz
annyira.
Tőlem telhetően egész hamar bejutottam a házba. A mankómmal
löktem be magam mögött a bejárati ajtót és azzal se törődtem, hogy a cipőmet se
vettem le egyenesen a fürdőszobábaba siettem és szinte feltéptem az a fiókot
ahol a gyógyszereket tartottam. Azokat a gyógyszereket, amiket rég el akartam
már felejteni. Utálatos dobozok ismerősként is köszönhettek volna rám. A
fájdalom csillapítóból kivettem két szemet, a fogmosó poharamat megtöltöttem
vízzel és bevettem a gyógyszereket. Hatalmasat sóhajtottam és bele néztem a
tükörbe. Hatalmas karikák virítanak a szemeim alatt, amit a nem alvás
számlájára írhatok. Az arcom… Leghelyesebb szó talán az, hogy szürke… A
baleset, az egész veszekedés… Minden vagyok csak egészségesnek tűnő ember nem.
-Szarul festek.-állapítottam meg hangosan.
- Na ebben nem vitatkozok veled.-szólalt meg valaki a fürdő
ajtajában és azt hittem hirtelen frászt kapok. Hangosan felsikítottam, hiszen
eddig teljesen azt hittem egyedül vagyok itthon.
- Te hogy a fenébe kerülsz ide?-fakadtam ki és a szívem még
mindig a torkomban dobogott.
- Így kell fogadnod egy vendéget?-érdeklődött szemöldökét
felvonva.
- Te nem vendég vagy jelenleg Ramos, hanem egy betörő.
- Tévedsz kedves Natalien. Nyitva volt az ajtó.-lépett
közelebb hozzám és először felvette a földről a törölközőt amit elejtettem.
- Akkor is... Torkomban dobog a szívem most is.-dünnyögtem,
miközben ő egy laza mozdulattal a fogasra dobta az előbb említett dolgot.
- Nagyot mondasz már megint.-forgatta a szemeit.
- És mi lett volna ha éppen zuhanyzok?
- Akkor jó napom lett volna.-rántotta meg a vállát a sunyi
vigyorával az arcán.- De ne tereld a szót. Nem tudod elterelni a gondolataimat
azzal, hogy csupasz vagy a zuhany alatt.
- Miről is terelem a szót?-tettem a hülyét.
- A tegnapi napról.-felelte egyszerűen.
- Ohh…-nyögtem ki. Rájöttem, hogy tisztában van azzal, hogy
mi történt velem. Zavaromban az ajkaimat kezdtem el rágcsálni.
- Idióta voltál... A szokottnál is jobban.-kezdett bele a
kioktatásomban, miközben a mellkasa előtt összefonta a karjait. A szokottnál is
magabiztosabbnak tűnik előttem, én pedig összetört vagyok… Lelkileg és testileg
is.
- De...-próbáltam valamit kitalálni, amivel védhetném a
seggemet, de szinte lehetetlen műveletnek bizonyult, hiszen határozottan folytatta tovább a mondandóját.
- Baleseted volt.
- Emlékszek rá.-vágtam rá dünnyögve.- Nem szereztem
fejsérülést. Azt az egyet nem szereztem mostanában.
- Idióta voltál.-ismételte magát.
- Tudom.-morogtam hangosabban.
- És ha jól sejtem megsérültél megint.-mutatott a
gyógyszeres dobozra. A dobozra pillantottam és rájöttem hiába tagadnám le semmi
értelme sincs. Eléggé nyílvánvaló, hogy megsérültem, hiszen talán még azt is
látta amikor bevettem a két bogyót.
- Fogalmazzunk úgy, hogy
nem tett jót az eddigieknek.-próbáltam lazára venni, de ahogy ránéztem inkább
színt vallottam. Sajnos hamar elérte azt nálam, hogy őszinte legyek vele.Túlságosan
átlátt rajtam.- Talán egy-két sérülést még is összeszedtem.
- De ha gondolkozol...
- Ha gondolkozok Japánban se történik velem az ami.-vágtam
közbe. Nem a legjobb védekezés, de mondhatjuk úgy eléggé őszinte voltam ebben a
pillanatban.
- Most is gondolkoznod kellett volna.
- Csak sodródtam az eseményekkel.-kezdtem el magyarázni és a
dobozkát visszaraktam a polcra.- Egyszer még beszélgettem Heikkivel... Utána
pedig már csak kezembe nyomták a sisakot és megkért, hogy menjek vele.
- Akkor figyelhetett volna rád jobban, ha már bele sodort
ebbe a hülyeségbe.-úgy morgott, mint egy öregember.
- Volt már baleseted? Tudhatnád nem minden baleset védhető
ki. Minden olyan gyorsan történik, hogy nem tudod kivédeni.
- Te megtudhatnád, hogy vonzod a bajt.
- Reménykedtem.-feleltem teljesen őszintén.- Reménykedtem,
hogy most az egyszer nem fogom vonzani a bajt… Nem azért, de néha elkerülhetne
a baj.
- Nem olyan vagy akit elkerül a baj.-jelentette ki
határozottan. Felnyögtem hangosan és direkt nem néztem rá. Tudom, hogy igaza
van. Nagyon is igaza van. Nem vagyok olyan akinek könnyű lenne az élete.
Zökkenő mentes például.-Megrémiszthetted a szüleidet.
- Oké... Oké...
Sajnálom.-hadartam és védekezően felemeltem a kezeimet. Nem akartam, hogy bele
keverje a szüleimet. Elég magamat és a magam hülyeségeit elviselni, nem kell
még az is, hogy rosszul érezzem magam a szüleim miatt is.- Ha tudom ez történik
nem ülök be Heikki mellé... De nem tudtam... Sajnálom.
Mind a ketten ledermedtünk egy pillanatra és Sergio még egy
pillanatra még a száját is nyitva felejtette. Egyikünk se számított arra, hogy
ilyen hamar kiborulok.
- Most mi van?-tettem fel bután a kérdést az arc kifejezését
látva.
- Nem erre a válaszra számítottam.-felelte teljesen
őszintén.
- Most az a baj, hogy bocsánatot
kértem?-fontam össze a mellkasom előtt a kezeimet. Nem csak ő lepődött meg, de
szerintem én is.
- Nem vagy olyan aki ilyen hamar bocsánatot
kér.
- Néha viselkedhetek jól és beláthatom,
hogy barom voltam.-vontam meg a vállam és az arcomra egy kislányos mosoly
költözött.
- Aggódtam érted.-tett még egy lépést
közelebb hozzám és végig simított az arcomon.
- Neked az El Classicoval kellett volna
foglalkoznod és nem velem.-ráztam meg a fejem.
- Na azt elcsesztük.-bukott ki belőle.
- Serg… Nem a fájdalomtól sírtam szinte
hanem a játékotoktól.
- Ezzel most nem derítettél jobb kedvre
remélem tudod.
- 5 a Barcelona javára.
- Tudom…-a másik keze az oldalamon
zongorázott végig. Meglepően közel kerültünk egymáshoz, de nagyon feldolgozni
se tudtam, hogy itt van velem.- Nem vagy jól igazam van?
- A német orvosok hajszálrepedést találtak
a csípőmön, és a bokámon is vannak újabb sérülések.
- Ez egyet jelent szerintem.-tűrte a
hajamat a fülem mögé.
- Azon kívül, hogy el kellene mennem a
kórházba megint?-húztam fel a szemöldököm, mire ő lassan bólintott.- Nem akarok
orvoshoz menni. Sergio kérlek…
- Naty…
- Lyukat akarsz beszélni a hasamba, hogy hallgassak rád?
- Ez is egy megoldás lenne, nem tagadom.
- És miért hiszed azt, hogy bele megyek?-húzódtam közelebb
hozzá és óvatosan megölelt.
- Csak úgy… Érzem. Elkísérlek… Ott leszek veled bármit mond
a doki. Mert azért örülnék neki, hogy ha a saját orvosod is megvizsgálna…
- Serg…
- Azt akarod, hogy Alvaro kitekerje a nyakam?-tette fel a
kérdést komolyan.-Mert tuti megtenné és azt mondaná, hogy egy felelőtlen
focista vagyok én is.
- Nem, akkor vagy felelőtlen, hogy ha esetleg hallgatnál
rám…-gondolkoztam el.- Inkább akkor lennél felelőtlen, hogy ha gyereket
csinálnál egy idegennek.
- Ezzel meg akartál vigasztalni vagy mi? De el kell, hogy
keserítselek, nem voltál igazán meggyőző.
- Akkor?-sóhajtottam fel.
- Szerintem tudod a választ…
…Órák múlva értünk haza és nem lettem jobban. Sőt… Kórháztól
hazáig egy árva szót se szóltam a kocsiba. Nem tudtam mit mondani, hiszen mint
kiderült a német orvosoknak mindenben igazuk volt. Tényleg megsérültem… És
minimum két hétre újra pihenőre fogtak. Némán léptem be Ramos után a bejárati
ajtón. Lassan kezdtem el levenni a kabátomat, de mire észbe kaptam lesegítette
a ruhadarabomat.
-Ha dolgod van, menj nyugodtan. El leszek egyedül.-szólaltam
meg rekedtes hangon.
- Azt hittem a kórházban hagytad a nyelved. Egész úton meg
se mukkantál.-mosolyodott el, ahogy szembe fordultam vele.
- Csak gondolkoztam…
- És mire jutottál?
- Hogy nyomorék vagyok.-nyögtem fel őszintén.
- Kanapé vagy a háló?
- Tessék?
- Melyik helyen akarsz pihenni?-hagyta figyelmen kívül az
előző kijelentésemet. Kicseszettül jól tudja tenni a hülyét, hiszen úgy pislog
rám, mint ha meg se szólaltam volna az előbb.
- Zuhanyozni szeretnék először. Szabad?
- Ezt komolyan megkérdezted?-kacagott fel.
- Igen, mert olyan vagy mint egy diktátor.-dörmögtem magam
elé, de szinte biztos voltam benne, hogy értette minden szavamat.
Még hallottam a nevetését, ahogy beléptem a fürdőbe. Elég
sokáig álltam a víz alatt, de nem mondanám, hogy volt haszna. Az izmaim nem
lazultak el teljesen és a végén abban voltam biztos, hogy ha tovább maradok a
víz alatt akkor úszóhártya fog nőni az ujjaim közé. Bele bújtam a
legkényelmesebb melegítő nadrágomba és egy puha pulóverbe. A picit vizes
hajamat össze fogtam és kicsoszogtam a fürdőből. A nappaliba nem találtam
Sergiot így a konyha felé vettem az irányt.
-Egy fokkal jobban nézel ki.-állapította meg a konyhapult
mögül.
- De jobban nem érzem magam.- feleltem teljesen őszintén.-
Mit csinálsz?
- Forró csokit csináltam neked.
- Ki ismerted magad a konyhába?-kuncogtam. Nem éppen a
legszokványosabb látvány, Sergio Ramos a konyhába. Bár amelyik nő ebben a
pillanatban azt mondaná nekem, hogy nem cserélne velem nyílvánvaló, hogy
hazudna.
- Nem olyan bonyolult dolog a konyhátokba
kiigazodni.-vigyorgott majd kinyújtotta felém a kezét. Nem értettem mire is
gondol így hasonlóan tettem én is. Egy bogyót ejtett a tenyerembe.-Ezt kaptad
most a dokitól. Itt a forró csoki is.
- Köszönöm.-motyogtam a bögrébe.
Néma csendben fogyasztottam el az édességet majd egyszerűen
a sevillai elvette tőlem a bögrét és elmosta, addig én önként a hálóba sétáltam
és eldőltem az ágyon. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni és nagyon nehezen
sikerült. Kis párnát a fejem alá húztam. Hallottam Sergio lépteit és leszűrtem
nagyon halkan és óvatosan közelít a szobám felé. Ahogy felnéztem pont az ajtó
fél fának támaszkodott.
-El leszek, menj ha dolgod van esetleg.-mosolyodtam el.
- Nincsen dolgom. Tudod szabadnapot kaptunk a csúfos
mérkőzés után.-vonta meg a vállát.
- De ha randid van esetleg…
- Ne zavarj sehova, mert nincs randim… Meg ha lenne is nem
érdekelne.
- Sergio... miattam nem kell...-kezdtem el mentegetőzni.
- Kezdem azt hinni fej sérülést is szenvedtél. Itt maradok
veled. Kikerekedett a szemem, de leginkább akkor amikor kibújt a pulóveréből és
mellém feküdt.
- Nem harapok.-jelentette ki mire már kínomban felnevettem.
Nagyon érdekes arcot vághattam szerintem, amiért ezt a választ kaptam.
- Veszetség ellen nem vagyok beoltva...
- Bolond vagy.-kuncogott és próbáltam úgy helyezkedni, hogy
kényelmes legyen de még is közel legyek hozzá. Ez valami féle vonzódás azt
hiszem de jelenleg nem akarok tudomást venni róla. Túl sok minden jár a
fejemben így is... Ha bele gondolok megint eszembe jutt minden és… Inkább nem
gondolkozok. Most nem.
- Így jó?
- Igen.-bólintottam csendesen miután befészkeltem magam
szinte az ölelésébe. Fejem a karján pihent és megpiszkálta a hajamat.
- Mire vágysz jelenleg?-tette fel a kérdést.
- Nem vágyok csokira jelenleg nyugi.... Meg szerintem már
felfaltuk az összeset ami itthon volt.-kuncogtam.
- Vodka?-tért rá a második pontra. Biztos voltam benne, hogy
ezt a négy kívánságot nem felejti el. Bánom, hogy elmondtam neki? Talán igen… Talán
nem. De elfelejtetni vele nem tudom.
- Már megint gyógyszereket kell szednem... Motorozás most
kizárva. Mozogni is alig tudok.
- És az utolsó?
- Izzasztó szex?-pillantottam rá.
- Szerinted?
- Jó lenne.... De ami igaz a motorozásra az igaz a szexre
is.- feleltem lazán. Elvigyorodott és ahogy közelebb hajolt hozzám arcon
puszilt.- Most olyan, mint ha hízelegnél.-nevettem fel.
- Mi van akkor, hogy ha tényleg hízelgek?
- Akkor jól csinálod. Nagyon.-mosolyogtam továbbra is.
- Tudom - nevetett fel. - Fogalmam sincs, hogy mihez fogok
kezdeni magammal már megint. Unalmas állandóan az ágyba feküdni.
- El lehet ütni kellemesen az időt az ágyban.-kuncogott és
rájöttem totál két értelmű dolgot mondtam.
- Most miért
szórakozol rajtam?
- Mert előbb beszélsz,
mint gondolkozol.
- Tudom. Sajnos.-zsörtölődtem.
- De pont ez érdekes
benned.
- Ilyet se mondtak
még nekem. Az érdekes bennem, hogy idióta vagyok.
- Inkább csak bolondos vagy... Meg benne vagy minden féle
hülyeségben. Felnevettem csak és hátra dőltem egy kicsit. Neki dőltem a
mellkasának így és kicsikét megcirógatta az arcomat.
- Téged a bolondok vonzanak?-bukott ki belőlem
legőszintébben a kérdés.
- Inkább csak te.
- Akkor te is bolond
vagy.-állapítottam meg. Felnevetett és megsimogatta a karomat.
- Egyszer élünk. Így
néha bolondnak is kell lenni.
- Nekem kilenc életem
van... Legalább is Bati szerint.
- Akkor egy macska
vagy.
- Nem csak egy bolond
eszetlen nőszemély aki inkább keresi a bajt mint hogy elkerülje.-húztam meg a
vállam miközben a keze az oldalamra vándorolt nagyon óvatosan.- Sergio... a
kezed.. - nyögtem fel. Fogalmazhatunk úgy, hogy minden voltam csak hiteles nem.
- Mi lenne ha most az egyszer befognád a szádat?-érdeklődött.
- Talán nem égetném be magam.-sóhajtottam fel. Inkább nem
néztem rá hiszen tudtam akkor zavarba jövök. Újra... A keze még mindig az
oldalamon pihent és éreztem amikor tovább csúszott. Azt hiszem pont az ujja
hegyével cirógatta meg a bőröm azt a részét amit éppen nem takart a top vagy a
nadrágom. Egy pillanatra ledermedtem de inkább nem szólaltam meg. Így inkább
ajkaimat rágcsáltam és lehunytam a szemem. Lassan talán lassabban ismételte meg
a mozdulatot.
- De mindig beégeted magad.-motyogta és puszit nyomott a
fülem mögé.
- Tudom.-húzódtam közelebb hozzá. Hatalmasat sóhajtottam. Ebben
a sóhaj benne volt minden. Fáradtság… Az
elkeseredettség… a vágy…
- Mi az?
- Szerintem a bogyónak mellékhatása van. Álmos
vagyok.-dünnyögtem és lehunytam a szemem.
- Pihenned is kell.
- Ühüm.-éreztem, ahogy a takarót rám teríti de nem volt erőm
megszólalni.
- Aludj és nem lesz semmi baj.-piszkálta a hajamat
csendesen. Azt hiszem tényleg elaludtam Ramos ölelésében.