85. fejezet

Péntek délelőtt érkeztem meg Németországba. Az emberek pörögnek és egyszerűen sodródnak az árral. Órámra pillantottam és konstatáltam, hogy a megbeszéltek szerint Sebastian 10 percen belül megérkezik értem. Szerencsére mióta ismerem csak a pontosságáról volt eddig híres így cseppet se idegesen húztam a fejemre a sapkámat.

-Szia Kislány.-szólalt meg mögöttem Sebastian. Ahogy megfordultam meg is öleltem.-Ennyire hiányoztam?

- Persze.-nyomtam puszit az arcára.

- Pedig szerintem már a pokolba kívántál mostanában.

- Hülye vagy.-forgattam a szemeimet.

- Pont annyira amennyire te.-vette el a táskámat tőlem és egy csoda szép fekete BMW-hez kezdett el terelni.

- És mi lesz ma a program Sebi?

- Elviszlek a szálódába lepakolni. Meg ha nem kajáltál ma még akkor elviszlek egy étterembe is. Utána pedig elmegyünk az arénába, hiszen dedikálás lesz ma.- magyarázta miközben, a táskámat a csomagtartóba pakolta.
- Csak dedikálás?-húztam fel a szemöldökömet.
- Igen.-bólintott lassan és megfontoltan.- Majd holnap a verseny előtt lesz sajtótájékoztató.-nyitotta ki nekem az ajtót nagyon udvariasan. Megvárta türelmesen, hogy beüljek a kocsiba.
- Akkor holnap a Nemzetek tornája lesz?- láttam már ilyen tornát, de biztos ami biztos alapon inkább megkérdezem a dolgokat, amikor beült a volán mögé.
- Igen. Az országok versenyeznek. Vasárnap pedig egyéni verseny lesz.
- Schumacher a társad?-kapcsoltam be a biztonsági övemet.
- Alap.-vigyorodott el és tisztában voltam vele, büszke erre a helyzetre. Hiszen Schumacher a gyerekkori példaképe… És tudom ez hatalmas öröm neki…

…Két óra alatt intéztük el a dolgainkat. Lepakoltam és kajáltunk is, hiszen mint kiderült Sebastian volt éhes. Azonban nagyon jó volt Sebastiannal lenni. Beszélgettünk… Talán úgy, ahogy mostanában sosem. Nem volt rajtunk nyomás… Mesélt nekem Hanna-ról, Tommiról… Rosieról… Mindenről. Éppen kibámultam az ablakon és nagy pelyhekben elkezdett esni a hó. Hideg is van… Utálom ezt a fajta időjárást, és Sebastian pontosan tudja… Nem véletlenül beszélt rá, hogy vegyek fel még egy pulóvert…

…- Seb ez hatalmas.-ámultam el, amikor megláttam a „küzdőteret”. Jó tisztába voltam vele, hogy nem kis stadionról van szó, de ez sokkal nagyobb mint ahogy elképzeltem.
- Itt is volt már foci világbajnokság, így nem csak Dél- Afrikában vannak modern új építésű stadionok.
- Muszáj ezt?-fintorogtam látványosan.
- Így jártál.-vonta meg lazán a vállát.- Gyere menjünk.
A dedikálás két fordulóba ment le és szerencsére Sebastian az első csoportba került. Így ő két órán keresztül állja az autogramkérők rohamát. Egyedül maradtam… Egyedül jártam be a stadiont. Nézőteret, az öltözőket, de végül a pihenő szobába értem. Jelenleg sehol senki hiszen mindenkinek elfoglaltsága van, így ültem le az egyik fotelba és a kabátom zsebéből előszedtem a mobilom.
- Szia Bati.-szólaltam meg miután felvette.
- Szia. Megérkeztél már?
- Már ebédeltem és a pályán vagyunk. Ez nagyon jó. Érdekes és fantasztikus hely.
- Örülök, hogy jól vagy.-és tudtam a hangjából, hogy tényleg boldog. Tudom kicsikét megkönnyebbülés számára, hogy kicsikét kikerültem a nyakából. Nem kell figyelnie rám… nem kell végre babysittert játszania.
- Elpakoltál már?
- Igen. Mindent. Nagyon remélem. Egyszerűbb amikor átnézed a bőröndömet.
- Csak négy napot leszel Londonban. Kibírod!-próbáltam jobb kedvre deríteni, hiszen tudom nincs sok kedve ehhez az egész utazáshoz.
- Tudom. De nem szeretem Angliát. Túl hideg nekem és állandóan esik az eső.- dünnyögött, mint egy kis gyerek.
- Spanyol vagy. Ennyi.-nevettem fel.
- Ezt könnyen megmagyaráztad. Naty most mennem kell. Kérlek vigyázz magadra.-próbált a lelkemre beszélni, hogy kerüljem el a bajt. Pedig tudhatná már… a baj talál meg engem általában.
- Megpróbálom. Légy jó. –mosolyodtam el.
- Te is. Szia.

Letettem a telefont és ahogy körbe néztem meglepődtem és tudtam, hogy az arcomról leolvasható a döbbenet is. Heikki ült a szomszédos fotelben és úgy tett, mint ha nem is lennék itt. Téli kabátot viselt és egy fekete sapkát. Fél kézzel a mobilját nyomkodta nagyon elmélyülten.
- Szia.-szólaltam meg csendesen. Azért, hogy ne legyek nagyon tuskó. Tudom ebben a pillanatban nekem kell félre tennem a büszkeségemet. Rám mosolygott és szerintem ezt nem kellett volna megtennie, hiszen a fülem lángra gyúlt és örültem, hogy nem láthatja ezt a sapkámtól.
- Szia. Jól vagy?
- Igen. Sebastiant várom.-mutattam az irányt, amerre a terem lehetet.
- Nem gondoltam, hogy eljössz.
- Megnyugtatásod érdekében, én se tudtam. Sebi vett rá, hogy jöjjek el.- rám sandított és egy nagyon kedves mosoly volt az arcán.- De nem is bánom. Kicsikét elszakadtam legalább Madridtól.

- Jól tette szerintem.
- Lehet. Jobb lesz, ha én most megyek. – szedtem össze magam.  Idejét láttam annak, hogy tovább álljak. Kezdtem kínosnak érezni a kialakult helyzetett. Egyikünk se tudja pontosan, hogyan viselkedjünk egymással. Nem hibáztatom, hiszen magam se tudom miként viselkedhetnék. A táskám pántját átvetettem a vállamon és a mankómat is magamhoz vettem. Heikki is felállt a kanapéról és minden egyes mozdulatomat felügyelte. Szinte ugrásra készen állt mellettem és arra várt, mikor is kell nekem segíteni.
- Naty…-kezdte el, de félbe szakítottam. Nem akartam semmi féle kínos beszélgetésnek részese lenni.
- Most megyek. Sok szerencsét a hétvégéhez.
- De itt leszel nem?-kérdezte homlokát ráncolva.
- Itt leszek, de jobb ha nem beszélünk. Vigyázz magadra.-nyomtam egy puszit az arcára és elsétáltam…

Először Sebastianhoz mentem, hogy megnézzem miként bírja a strapát. Szerinte még egy fél óra, így megbeszéltük megcsörget telefonon, és a kocsinál találkozzunk. Nem akartam vissza menni a pihenő szobába, mert 99 %, hogy szembe találkoznék Heikkivel és hát az előbb kínosnak mondhatóan leküldtem, hiszen észnél kell lennem. Most nekem kell az okosabbnak lennem… Visszasétáltam az arénába és leroskadtam a legközelebbi székre. A kabátom cipzárját teljesen felhúztam és a sapkámat nemes egyszerűséggel a fejemre bigyesztettem. Az ujjaimon lévő merevítőt piszkáltam elmélyülten, így esélyem se volt, hogy észre vegyem azt a személyt aki mellém vágódott.
- Sajnálom!-kaptam fel a fejemet a hang hallatán. Catherine ült mellettem. Felkaptam a mankómat és egy szó nélkül elindultam.- Állj meg!
Visszafordultam, de nem szóltam egy szót se. Nem akartam beszélni vele, de a lábam még se vitt előre. Kíváncsi voltam azt hiszem, hogy mit is akar tőlem. Pedig nem láttam mást magam előtt csak egy megtört nőt. Most már, ha akartam se tudtam volna megszólalni.
- Sajnálom… Ami legutóbb történt…-kezdett el magyarázkodni. Szerintem csak azok a mondatok hagyták el a száját ami éppen az eszébe jutott.- Azt hiszem, kicsit átléptem a határt…
- Ez rám is igaz.-suttogtam. Igaz, de rossz ezt így szemtől szembe bevallani.-Mind ketten átléptük azt a bizonyos határt.
- De tud meg… mióta visszajöttél Heikki megváltozott… Azt nehezen, de eltudtam fogadni, hogy mindig is szeretni fog téged… Azonban én szeretem őt. Ezt értsd meg!
- Miért mondod ezt?-értetlenkedtem, mert gőzöm se volt róla, mit akar pontosan tőlem.
- Tudom, hogy az elmúlt hetekben volt köztetek valami. Nem érdekel mi, csak hagyjátok abba!-csuklott el a hangja.
- Rendben.-biccentettem pedig ezzel talán el is árultam magam. Pedig annyira nagy bűnt nem is követtem el. Tudom… Annyira…
- Gyógyulj meg hamar. Sebastiannak pedig sok sikert. Szia.-hadarta el és mire megszólaltam volna el is tűnt. Szinte tátott szájjal bámultam utána. Jött és ment… Catherine nem estet nekem csak megkért valamire. Jó lenne betartani… de szerintem ehhez már rég nem csak én kellek…

84. fejezet

Persze nem maradt sajnos titok, hogy ellógtam a gyógytornát. „Véletlenül”a bátyám elkotyogta Alvaronak, hogy min kapott rajta. Azóta természetesen mindenki rajtam tartja a szemét. Talán túlságosan is. Viszont ma végre kicsikét egyedül maradtam. Alvaro egész nap a szüleinél van, hiszen ma van a születésnapja. Ilyenkor általában minden percet a szüleivel és a testvéreivel tölt. Megértem… Egy fajta biztonságot nyújt számára a családja. Hiszen mindig mellette álltak és támogatták… Jóban rosszban.

-Biztos vagy benne, hogy haza jön?-szólalt meg a bátyám a kanapén terpeszkedve.

- Haza fog jönni.-forgattam a szemeimet.

- Miért gondolod?-kérdezett rá Sebastian a fotelből.

- Pontosan azért amiért két éhenkorász punnyad a nappalimba.-sóhajtottam fel és a szemeimet forgattam újra. Csak azért mertem ezt megtenni, hiszen a konyha felé sétáltam, mert szemügyre akartam venni a tortát amit nem rég hoztam haza a közeli cukrászdából.

- Ezzel most célozni akarsz valamire?-kiabált utánam a német barátom.

- Nem… Semmire se célzok… Babysitterek.-morogtam fél hangosan.

- Hallottam.-trillázta kacagva. Mosolyogva nyitottam ki a hűtőt és néztem meg a tökéletes tiramisu tortát. Órámra pillantottam és tippeim szerint Alvaro egy fél órán belül itthon lesz. Mobilom hangos zenélésbe kezdett a nappaliban, de nem mozdultam.

- Húgi…

- Hallom.-nyögtem fel.

- Ramos keres.

- Nem baj.-mormogtam magam elé. Napok óta… Napok óta keress telefonon Ramos… Vagy éppen Heikki… De nem tudom mit kellene mondanom nekik. Tanácstalan vagyok. Eddig se volt egyszerű az életem, de mivel jelenleg magamnak gyártottam a problémákat… Nem tudom mihez kellene kezdenem.

- Milyen Ramos?

- Miért fontos ez?-kiábáltam vissza miközben a konyhapultnak támaszkodtam.

- Ugye nem a focista?

- Miért baj az, hogy ha focista?-kontráztam vissza és akkorra már megjelent a bátyám az ajtóban és a zenélő mobilomat szorongatta. Egy pillanatra attól tartottam összeroppantja a készüléket a hatalmas markában.

- Elment az eszed?

- Köszi… Most burkoltan lehülyéztél.-forgattam a szemeimet és szinte pánikszerűen kezdtem el pakolászni, hiszen ebben a pillanatban Sebastian is megjelent az ajtóban és kíváncsian pislogott körbe.

- Azok után, hogy a gyógytornát is elhanyagoltad ne csodálkozz.

- Azon már túl vagyunk. Megígértem, hogy eljárok tornára és tesztek is róla, hogy ne legyen esélyem ellógni.

- Szerintem okkal tesszük.-vágta rá dacosan a bátyám.

- Azóta egy alkalommal se lógtam el a tornát. Tehát nem kell az orrom alá dörgölni, hogy hibáztam.

- Hülye voltál nemes egyszerűséggel.-szólalt meg Sebastian csendesen.

- Te most kivel vagy?-kontráztam rá elkerekedett szemekkel.

- Pártatlan vagyok.-emelte fel védekezően a kezeit a német autóversenyző.

- Az túlzás, hogy pártatlan vagy.

…Sebastian a kanapén alszik. Alvaro éppen telefonál valakivel. Bátyám pedig azt hiszem lelépett egy randira. De az a lényeg, hogy a motoros barátomnak jól esett a meglepetés amit csináltunk. A konyhába pakolászok. Úgy éreztem, hogy le kell foglalnom magam valamivel és az elmúlt napokban rájöttem, hogy erre a legjobb módszer a házi munka.

-Segítek.-jelentette ki Bati a konyhaajtóban megjelenve.

- Nem kell Bati. Születésnapod van.

- De én szeretnék.-vette fel a konyharuhát és törölgetni kezdett.- Köszönöm Naty.

- Nem kell. A barátom vagy, akire világ életemben számíthattam.-mosolyogtam rá.

- Ezt tudod jól, hogy fordítva is igaz.- húzta meg a vállát.-Sok mindenben segítettél már nekem Naty.

Mosolyogtam ismét és megvontam csak a vállamat, miközben kivette a kezemből a mosogatni valót.

-Meddig maradhatok itt Bati?

- Ezt most miért kérdezed Naty?-szaladt fel a szemöldöke.

- Csak tudom, hogy meg van a saját életed… Csajoznál stb… Főleg, hogy most szünet van.-motyogtam mire ő harsányan kacagni kezdett.- Most miért nevetsz ki?

- Mert eddig ez nem volt kérdés köztünk.

- De azt hiszem most meg kell kérdeznem.

- Bolond vagy.-forgatta a szemeit látványosan, de még mindig mosolygott maga elé.

- Nem… Csak…-próbáltam megkeresni a legjobb szót, de rájöttem saját magamnak tettem kínossá a történetet.

- Sose voltál terhemre Naty… és megnyugtatlak. Ha csajozni akarok az akkor is menni fog, hogy ha velem laksz akkor is…

- Erre azért nem vennék mérget.-nevettem fel kínomban hirtelen. Megcirógatta az arcomat és tudom kicsikét elpirultam.

- Jó látni, hogy mosolyogsz.

- Kezdem azt hiszem jobb színbe látni a világot.

- Tehát nem fogod elhanyagolni a gyógytornát?

- Héé… Te mióta nyaggatsz ezzel?-háborodtam fel hirtelen.

- Csak tudni akartam…

…Fáradtan tértem be a kávézóba. Esküszöm a gyógytorna lassan felér egy kínzással. Bár lehet, hogy ez azt jelenti lassan, de biztos gyógyulok.

-Kávét kérek és csokis muffint.-ültem le a pulthoz. A pincér lány kedvesen rám mosolygott és pakolászni kezdett.

-Naty.-szólalt meg mellettem egy ismerős hang. Összerezzentem és mosolyt erőltetve az arcomra fordultam felé.

- Szia Segio.

-Leülhetek?-mutatott a mellettem lévő üres székre.

- Ha szeretnél.-vontam meg a vállam egy apró kis mosoly kíséretében. Nem kellett kétszer kérnem a sevillait, hiszen fél perc múlva már mellettem ült és szugerált.- Igen?

- Ismered a mobil telefont?

- Azt hiszem igen.-vettem elő a legszebb és legcukibb nézésemet. Tudtam, hogy fel  fogja hozni ezt a témát… Hiszen napok óta nem válaszoltam egyetlen hívására se.

- És azt a zöld kis ikont?

- Oké…oké… Tudom, hogy nem hívtalak vissza.-sóhajtottam fel.

- És miért?-inentt közben a pincér lánynak, hogy ő is kér… Pontosan ugyan azt amit én.

- Csak kellett pár nap nyugi. Tudod minden túl sok volt. Sebastian világbajnok lett… Nagy volt a felhajtás. Ellógtam a gyógytornát… Gondolkoznom kellett.

- És sikerült?-tette fel a kérdést és óvatosan megfogta a kezemet. Egy pillanatra ledermedtem, de elmosolyodtam halványan.

- Ugye tudod, ha sikerült is most összezavarsz?-motyogtam magam elé.

- És ha pontosan ez a célom?-tette fel legártatlanabbul a kérdést.

- Akkor nagyon gonosz vagy.

- Mi az, hogy ellógtad a gyógytornát?-nem tudtam eldönteni, hogy szándékosan nem vett tudomást a kijelentésemről vagy éppen most esett le neki, hogy mit is mondtam neki.

- Ne kezd kérlek te is! Térden állva könyörgök, hogy ne kezd el te is.-nyögtem fel.- Vagy is letérdelnék ha tudnék, de ne kezd el. Túl sokan oktattak ki miatta mostanában.

- Okkal tették…

- Kérlek Sese…-dünnyögtem kislányosan.- Nem akarom még egyszer végig hallgatni, hogy hülye voltam, mert őszintén tudom, hogy hülye voltam.

- Bírom a hülyéket.-vonta meg a vállát. Egy pillanat kellett mire fel fogtam mit is mondott nekem vagy éppen mire is gondol.

- Sergio…

- Most miért? Csak elmondtam az őszinte véleményemet.-kortyolt bele a kávéjába. Hümmögtem hangosan és a muffin után nyúltam. Össze kell szednem a gondolataimat, hiszen a sevillai focista rafináltabb nálam. Hiába lenne válaszom… Mindig meg tud lepni.

- Zavarba hozol.-bukott ki belőlem.

- Azt hiszed ezzel újat mondasz?-vigyorgott rám elégedetten. Meglepődtem, ahogy kinyújtotta felém a kezét. Azt hiszem el kellett volna húzódnom tőle, de nem ment. Minden porcikám lemerevedett és csak őt figyeltem. Óvatosan cirógatta végig az arcomat.

- Pedig újat kellene mondanom.-motyogtam de éreztem ahogy szín költözik az arcomra. Lassan állt fel a székről, de az arcomat nem engedte el. Tett egy lépést felém és nemes egyszerűséggel megcsókolt a kávézó közepén. Túl szép… Túl jó pillanatok ezek.

- Csoki… Vodka…Motorozás… Szex…-kezdtem el motyogni ahogy a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Valahogy úgy.-somolygott és végig húzta az egyik ujját az alsó ajkamon.

- Bolond vagy Sergio.

- Pont annyira amennyire te…

…Mondjuk azt, hogy Sergio Ramos tökéletesen elérte a célját. Sikerült tökéletesen összezavarnia. Nem tudom, hogy pontosan ezt akarta elérni… De a tette összezavart. Megcsókolt ott a kávézóba… A mi kapcsolatunk nem ilyen… Barátom, akire számíthatok.

-Naty…-nyílt ki hirtelen a bejárati ajtó és meglepődtem, hiszen Sebastian lépett be rajta.

-Te mióta érzed ennyire otthon magad nálunk Sebi? Vagy is Alvaro háza…

- Te itt vagy…. És Alvaro azt mondta érezzem magam itthon.-vonta meg a vállát és levágta magát a kanapéra.- Tehát…

- Oké… oké… Nem kell túl magyaráznod azt hiszem.-forgattam a szemeimet.

- Kérdezni szeretnék valamit Naty?

- Mit csináltam már megint?-sóhajtottam fel.

- Csináltál valami hülyeséget?-szaladt fel a szemöldöke.

- Attól függ mi számít hülyeségnek.-vontam meg a vállam és ugyan olyan kényelmbe helyeztem magam, mint ő.

- Naty…

- Azt hiszem Heikki is udvarol… és más is.

- Alvaro?

- Miért jössz te is Alvaroval?

- Csak egy tipp.

- Nem… Nem Alvaroról van szó.-ráztam meg a fejem.- Ha elmondok valamit ugye nem fogsz elítélni?

- Miért ítélnélek el?

Hatalmasat sóhajtottam és azon gondolkoztam elmondjam-e Sebastiannak az igazságot ami napok óta emészt. Azonban rájöttem, hogy jobban járok ha megteszem. Hiszen eddig minden egyes esetben ez okozta a problémáimat… Hogy próbáltam szőnyeg alá seperni a gondjaimat.

-Heikkiről… és Sergioról…

- Milyen Sergio?

- Ramos.

- Egy Ramos-ról tudok.

- Igen. Az a Ramos. Mind a ketten a közelembe kerültek… Heikki a szezon során… Ramos pedig… Mindegy… 

- Igen?-kérdezett rá, hiszen tudta, hogy nem fejeztem be a gondolataimat.

- Sebi mind a ketten udvarolnak.

- Heikkire már rég rájöttem Naty. Hiszen ott volt a kórházban. El se mozdult amíg meg nem tudtuk, hogy minden rendben lesz.

- Velem aludt Abu-Dhabiban… Ott volt velem.

- És Ramos?

- Egy ideje keresi a társaságomat… és én is az övét.

- És ez baj?-kontrázott rá Sebastian és türelmesen várta a válaszomat. Hatalmasat sóhajtottam, hiszen át kellett gondolnom, hogy mit is mondok.

- Nem tudom… Talán igen…

- Talán igen…? De miért igen?

- Focista ő is…

- Azt hiszem ez a leghülyébb kifogás Naty.

- Okééé…. Oké tudom miért van. Iker… Még mindig miatta.

- Iker a múlt… Ramos lehet a jövő.

- Ezek túl nagy szavak Sebastian… És be kell vallanom magam se tudom, hogy mit akarok.

- Gyere el velem Németországba.

- Tessék?-csodálkoztam el.

 - Gyere el velem hétvégén Németországba. Bajnokok tornája lesz. Kikapcsolódhatsz… Nem gondolhatsz hülyeségre és még az El Classicora se kell elmenned.

- Az El Classico Barcelonában lesz.-dünnyögtem hangosan.

- De ha Ramos hívna úgy is elmennél.-vigyorgott rám, de inkább nem mondtam semmit se neki. Ennyire nem lehetek gyenge. Nemet mondtam volna… Ha meghívott volna akkor se mondtam volna igent.

- Ez nem igaz.

- Akkor eljössz velem?

- Igen. Elmegyek veled.

83. fejezet

Vége a szezonnak és most már mindenki az előtte lévő feladataira próbál koncentrálni. Sebastian még a világbajnoki címét ünnepli. Alvaro már a következő idényre edz… Nekem pedig a gyógyulásra kellene koncentrálnom. De nem akarok. Bele fáradtam. Bele fáradtam mindenbe. A tehetetlenségembe… A gyógytornába…

Egy kávézó teraszán ücsörgök és jelenleg is egy hülye kezelőben kellene lennem és az átkozott gyakorlatokat kellene csinálnom… Azonban már lassan negyedik napja itt töltöm a napom nagy részét. Hatalmasat sóhajtottam és bele kortyoltam a kávémba.

-Neked nem itt kellene lenned.-szólalt meg mellettem valaki ami miatt hirtelen azt hittem bele fulladok a bögrémbe.

-Sergio…-ismertem fel a bátyámat. Japánba mellettem volt. El se mozdult mellőlem, de amint visszatértünk Spanyolországba eltűnt. Nem értettem, hogy hirtelen miért lépett kettőt hátra. Miért tűnt el az életemből amikor örültem, hogy visszakaptam a bátyámat?...

- Igen. Úgy hívnak. Anya azt mondta, hogy gyógytornára jársz.

- Arra kellene járnom.-húztam meg a vállam. Bátyám szólás nélkül leült az asztalhoz.

- Natalien…

- Nincs semmi baj. Nem kell aggódnod Sergio.-ráztam meg a fejem komolyan. Pedig sejtettem, hogy nincs egyszerű dolgom. A bátyámat sose tudtam megvezetni. Ez inkább fordítva működött. Idegesen nézett körbe, amit nem tudtam hova tenni. Egyszer csak előkapta a tárcáját és sacra az asztalra nyomott pár eurót.

- Gyere.

- Hova?-csodálkoztam el.

- Gyere velem.-ismételte magát és már a mankóim után kapott.- Most az egyszer ne ellenkezz velem.

Nagyot nyögve vettem erőt magamon és a tulajdonomat magamhoz vettem. Szólás nélkül követtem a bátyámat. Nem tudom hova akar menni és azt se tudom megmondani, hogy miért indultam vele én is egy árva ellenvetés nélkül. Egy fekete terepjáróhoz sétáltunk ahol ajtót nyitott nekem. Összenéztünk, de egyikünk se mozdult meg.

-Most tapsra vársz húgom?-sóhajtott fel.

- Hova akarsz vinni?

- Mutatni akarok valamit. Azt akarom, hogy velem gyere.

- De hova?-kontráztam vissza.

- Úgy veszem észre, hogy egész jól gyógyulsz… Ha már ennyire tudsz dacolni.-dörzsölte meg a borostás állát egy bosszantó mosoly kíséretében. Kis híján kibukott belőlem egy cifra sértés, de inkább nyeltem egyet és a kezébe nyomtam a mankóimat és puffogva ültem be az anyós ülésre.

- És láss csodát igazam van.-trillázta fél hangosan, miközben a plusz végtagjaimat a hátsó ülésre helyezte be.

- Tessék?-kérdeztem rá adva egy esélyt a változtatásra.

- Nem mondtam semmit se.

Ahogy elindultunk a kávézótól szinte percek teltek el néma csendbe. Mellkasom előtt összefontam a karomat és kibámultam az ablakon.

-Miért lógsz a gyógytornáról?

- Nem lógok csak akadt egy kis dolgom ami jelenleg fontosabb.-feleltem csendesen és a tekintetem a testvéremre vándorolt.

- Fontosabb dolgok?

- Alvaro születésnapja.-bukott ki belőlem teljesen őszintén. De meg is bántam, hiszen Sergioból kibukott egy harsány kacagás. Homlokom ráncokba szaladt.-Most mi ilyen vicces Sergio?

- Szerintem a szőkéd egyáltalán nem örülne neki, hogy ha azt hallaná miatta hanyagolod a gyógytornát.

- Ez tudod jelenleg úgy hangzott mint ha a pasim lenne.

- Miért? Szerinted ellenére lenne?-kontrázott vissza szemeit forgatva.

- Alvaroról beszélünk.

- Aki tinédzser korotokban beléd volt zúgva. Fél karját odaadná érted jelenleg is.

- Alvaro a barátom.

- Aki kicsikét ki volt borulva a kórházban.

- Szerintem mindenki ki volt borulva a kórházban nem?-kérdeztem rá. Sergio nem szólalt meg csak görcsösen markolta a kormányt és kibámult az ablakon.-Sajnálom.

- Mit sajnálsz húgi?

- Mindent.-feleltem teljesen őszintén.

Sergio nem reagált, de talán nem is nézett rám. Leparkolt egy hatalmas toronyház előtt és kivette a kulcsot a gyújtásból.

-Megérkeztünk.-felelte teljesen őszintén.

- Hova jöttünk Sergio?-csodálkoztam el és kicsatoltam a biztonsági övet.

- Meg akarom mutatni, hogy mire jutottam.

- Ezt nem értem.-ráztam meg a fejem.

- Csak gyere.

Néma csendbe követtem a testvéremet. Gyönyörű épület. Minden makulátlanul csillog az előtérben. A csinos recepciós lány széles mosollyal köszöntötte Sergiot, aki hasonlóan viszonozta majd egyenesen a lifthez kísért.

-Beléd van zúgva.-kuncogtam ahogy beléptem az üvegborítású felvonóba.

- Bolond vagy?

- Nem csak igazam van. Hova hoztál?

-Majd megtudod.

A lift tizedik emeletig ment fel és ahogy kinyílt az ajtó előre engedett a bátyám. Nem tudtam mit mondhatnék, így inkább csendbe lépkedtem előre.

-Meg szeretném neked mutatni, hogy mire jutottam az újra kezdéssel.-állt meg egy üvegajtó előtt a bátyám.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Meg szeretném mutatni mivel tudtam új életet kezdeni. Cégem…

- A céged?

- Testőrcéget alapítottam. –nyitotta ki előttem az ajtót és beléptünk rajta.  Csodálkozva pislogtam körbe, hogy minden annyira egyszerű még is elegáns. Azt hiszem Sergio pontosan tudja, hogy mi kell az embernek. Mivel tudja meggyőzni az ide betérőket.

- Akkor te vagy a főnöke ennek az egésznek?

- Szerinted ki más lenne?-nevetett ki.

Végig kísért az egész emeleten és mesélt. A bátyám felszabadultan mesélt mindenről. Sose láttam ennyire felszabadultnak. Vagy is talán ritkán és nagyon régen volt ilyen… A menyasszonya mellett… Akit mindennél jobban szeretetet.

Végül egy hatalmas edzőterembe léptünk be, aminek a közepén volt egy ring, amiben éppen két ember gyötörte egymást.

-Amint mondtam beosztottaim is vannak. Akik csak akkor állhatnak munkába ha elég képzettek.-magyarázta a bátyám miközben a tekintetem a két személy felé vándorolt. Két egész törékenynek tűnő nő gyötörte egymást. Hamar rájöttem, hogy ki a tapasztaltabb, hiszen a vörös hajú nő egy pillanat alatt földre vitte a társát.

- Lexy finomabban.-szólt rá Sergio amivel elérte, hogy észre vegyenek minket. A nő harsányan felnevetett és egy laza mozdulattal talpra szökkent és a kötélhez sétált.

- Bocs Sergio. Tudod, hogy milyen vagyok.-vonta meg a vállát.- Mi lett Rosieval? Azt hittem ma is ő jön veled.-bökött rám nem túl kedvesen. Bátyám eközben mellém lépett, kezét a derekamra tette és határozottan a ring lépcsője felé kezdett terelni.

- Mindig Rosieval jössz nekem.-nevetett fel és elvette tőlem a mankóimat, majd egyszerűen a lépcsőre mutatott, hogy sétáljak fel rajta. Szemöldököm felszaladt, mire ő egy sunyi mosollyal ismét csak az irányt mutatta.

- Csak nem vagyok hülye.-vonta meg a vállát.-Ő ki?

- Lexy… Lexy… A türelmetlenség lesz a veszted egyszer.

- Csak kíváncsi vagyok. Vagy ő az új akit fel akarsz venni, mert…

- Mert?-szólaltam meg végül amikor Sergio besegített a kötelek közt.- A testvére vagyok és nem kitúrni akarlak a munkádból. Nem az én világom.

- Felvágták a nyelved kislány.-nevetett fel.

- Lexy akkor bemutatom a húgomat… Natalaien… -nyújtott kezett illedelmesen a beosztottja.- Naty ő pedig Lexy a legjobb emberem. Fernando odáig van érte meg vissza.

- Sose láttalak a paddockban. –motyogtam magam elé. Járattam az agytekervényeimet, hogy láttam e valaha a nőt egy versenyhétvége alatt, de nem. Nem jut eszembe.

- Annyit nem fizet a bátyád, hogy odamenjek. Halálra unnám magam.-a spontán megszólalása miatt kibukott belőlem a nevetés.- Tudod egy kicsikét smucik…

Nem tudom mennyi időt töltöttünk az edzőteremben. Néma csendbe figyeltem az edzést a ringsarokban ücsörögve, miközben a bátyám azt a tudást adta át amit a hadseregnél illetve ha jól gondolom a való élet tanított neki. Lexy pedig mint egy szorgos diák itta a szavait és mindent pontosan úgy tett ahogy kérte Sergio. Edzés végezetével Lexy kacagva hagyta el a termet miközben én csak figyeltem ahogy távozik. Megszólalt a mobilom és gondolkozás nélkül emeletem a fülemhez a készüléket.

-González.

-Mi az kis csillag? Fárasztó volt a gyógytorna?-kacagott a telefonba Alvaro.

- Bati.-sóhajtottam fel.

- Igen úgy hívnak.-kuncogott.

- Vicces kedvedbe vagy… Ismét. Mi történt? Baj van?

- Miért lenne baj?-gondolkozott el a barátom. Sergiora pillantottam, és tisztában voltam vele, hogy az egész beszélgetésünket hallotta.

- Csak… Ismerlek.-feleltem csendesen.

- Milyen volt a torna?-kérdezett rá terelve a beszélgetésünket az eredeti mederbe.

- A torna?-kontráztam vissza amivel fel keltettem a bátyám érdeklődését.- Egész jó.

- Akkor mi lenne ha este elmennénk Toniohoz? Tudod mennyire szeret minket.

- Rémálmai lesznek, hogy ha mi párban megjelenünk nála.-nevettem fel.

- Na benne vagy?

- Persze, benne vagyok.-egyeztem bele végül. Miért ne egyeztem volna bele? Percekig beszélgettünk Batival a telefonon miközben Sergio minden szavamat néma csendbe hallgatott végig. A telefont néma csendbe forgattam a kezeimben és arra vártam, hogy a bátyám bele kezdjen a kioktatásomba. De nem tette meg…Csak ácsorgott és engem bámult.

- Mikor kezdesz bele?-bukott ki belőlem őszintén.

- Mibe?-kérdezett vissza és leült velem szembe törökülésbe.

- A kioktatásomba. Tudom, hogy ki fogsz oktatni. Ismerlek! A testvérem vagy!

- Nem vagy már gyerek, hogy kioktassalak.-vonta meg a vállát, de elvette a kezemből a mobilomat.-Csak azt szeretném, hogy gondolkozz.

- Szoktam gondolkodni.

- Ez az… Hogy csak szoktál.

- Ezzel most mire utalsz?-döntöttem oldalra a fejemet.

- Azt, hogy nem látod ami az orrod előtt van…

- Ha most Casillasra gondolsz… Igen. Nem láttam. Nem láttam a szememtől. Utálom magam érte… Utálom őt is.-kezdtem el magyarázkodni.

- Nem Casillasra gondolok.-szólt közbe határozottan, ami miatt torkomon akadt a szó. Honnan tud arról ami Heikkivel történt? És Ramos… Egyikőjük se komoly… Le kell zárnom… Illetve nem is kellene jobban bele bonyolódnom.

- Akkor?

- Natalien… Alvaro-ról beszélek.

- Hogy kerül a képbe Bati? Nem értelek.

- Húgi… Alvaro szerelmes beléd.

- Alvaro?-kontráztam vissza, mint ha annyi Alvarot ismernénk.- Te arról az Alvaroról beszélsz?

- Szerinted melyik Alvaroról beszélek? Mint ha olyan sok közös Alvaro ismerősünk lenne.

- Bati nem szerelmes belém Sergio.-ráztam meg a fejem.

- Együtt éltek…

- Barcelonában is együtt éltünk. Segített talpra állnom miután eljöttem Svájcból.

- Szerelmes beléd… Ismerem ezt a tekintetett.  Pontosan ilyen volt amikor tinédzserek voltatok.

- Ez butaság.-csóváltam meg a fejemet.

- Húgi ne az elkövetett hibákon rágódj… Próbálj meg tovább lépni és annak élj ami boldoggá tesz… és azzal aki boldoggá tesz.-óvatosan a fülem mögé tűrte a hajamat.-És gondolkozz el… Lehet a boldogság közelebb van, mint gondolnád.