82.fejezet

Hajnali három óra környékén jár az idő, de a buli javába folyik még. Viszont fáradt voltam és úgy gondoltam, hogy senki észre nem veszi ha felszívódok. Magányra és egy kis csendre vágyok. A szálóda medencéjéhez sétáltam le és óvatosan lehuppantam a szélére.

-Azt hittem minden RedBull-os seggrészegre issza le magát ezen az estén.-szólalt meg mellettem valaki hirtelen.

- Nem minden RedBull-os teheti meg.-nyögtem fel.

- Pedig azt hittem te pontosan köztük leszel.-ült le mellém a váratlan vendégem.

- Ha pár hete nem törtem volna össze magam talán meg is tenném.

- Hallottam mi történt.

- Szerintem az a kevés ember aki nem tudja… meg elég feltűnő vagyok ezek a szarokkal.-böktem a mankóimra. Az őszinteségemet hallva vidáman felnevetett.- Most mi az Jenson?

- Csak túl őszinte vagy.

- És ez miért baj?-húztam fel a szemöldökömet.

- Nem baj.-vigyorodott el.- Csak nem megszokott ebben a világban.

- Tudom, hogy ez a világ kicsit elbaszott.

- Kicsit?-kontrázott vissza, mire én felnevettem.

- Túlságosan elbaszott, de még én magam is elcseszetté teszem.-vontam meg a vállam és kicsikét paskoltam a vizet a lábaimmal.

- Gondolom köze van a kicsikét depressziós finnhez a bárba.

- Te ezt…?

- Honnan tudom? Nem vagyok vak kedves, kicsikét naiv Natalien.

- Ennyire… Ennyire…-hebegtem még mindig. Azt hittem egész jól titkoltam mindent. Főleg itt a paddockban próbáltam titkolni mindent… Mindent ami történt… Azt, hogy Iker elhagyott… Hogy Heikki a közelembe került ismét.

- Messziről lehet látni, hogy mi a helyzet. Kovalainen beléd van zúgva, mint vak ló a gödörbe. Te össze vagy zavarodva, mert elhagyott akit szeretsz… De még is vonzódsz valaki máshoz.

- Pályát tévesztettél Button.-húztam el a számat egy fintorra.- Agytúrkásznak kellett volna menned.

- Dehogy. Ezt élvezem. Ezt az életet.

- Hiányzik a motorozás… A motoros világ.-vallottam be.-Tudod mindig a motorozás kapcsolt ki. A gondjaim elől a pályára menekülhettem. Most pedig itt vagyok. Fogalmam sincs mikor állok talpra. Azon gondolkozok, hogy mit rontottam el amiért Iker elmenekült tőlem. Amiért másnál keresett vigaszt.

- Figyelj a pasik már csak ilyenek.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-szaladt a hangom két oktávnyit fentebb. A brit szemei egy pillanat alatt kikerekedett majd egyszerűen csak vállat vont.

- De ezaz igazság. Nem tudjuk megmondani mit miért teszünk.

- Összetörtem… és fogalmam sincs mit csináljak. Merre induljak…

- Talán először jobb lenne ha a szobádba mennél.

- Te most fel akarsz csípni?-bukott ki belőlem a kérdés őszintén.

- Azt hiszem, hogy ha többet ittál volna bepróbálkozok nálad.-segített talpra állnom. Csak a szemeimet forgattam csak.

- Ugye tudod, hogy nem vagy az esetem?

- Te se az enyém.-vigyorgott rám…

…Hétfő este van és a mai napra is csak a buli maradt. Fáradtak vagyunk. A csapat nagyja fáradt, kivétel szerintem egyedül Sebastian. Úgy pörög még mindig, mint egy Duracel nyúl. Tommival a bár pultnál ücsörögve figyeltük, ahogy a német barátunk mindenkivel beszélget, nevet.

-Rögtön itt vagyok.-simított végig a karomon a finn és mosolyogva bólintottam. Tudom rá is rá fér már a pihenés, hiszen nem csak Sebastianra kell felügyelnie, hanem rám is.
- Ni csak ki van itt.-huppant le mellém egy srác hirtelen. Meglepődtem, hogy valaki rólam is tudomást vesz, de csak akkor ismertem fel, amikor ránéztem.
- Thomas… Thomas szia.-öleltem meg. Az osztrák síugró bajnok állt velem szemben teljes élet nagyságában.
- Örülök, hogy látlak.-ült le a szomszédos székre pedig meg se kérdezte, hogy helyet foglalhat-e.

- Hogy kerülsz ide?
- Naty ilyen bugyuta kérdést.-nevetett ki és abban a szent pillanatban rájöttem miért is mondja ezt.
- Bocsi… RedBull támogat.-mutattam rá a tényre.
- Pontosan. Mi történt veled?
- Kicsikét összetörtem magam.
- Ha nem mondod… De hogyan sikerült ennyire?
- Motorbaleset. Jó pár sérülést sikerült összeszednem. Kéz, láb… belső vérzés… Bordatörés.
- A bordatörés nagyon rossz.-fintorgott hatalmasat. Tudom, hogy pontosan tudja milyen fájdalomra is gondolok.
- Már megtapasztaltam. Te hogy vagy? Készülsz az idényre?
- Persze. Pár hét és már Finnországban leszünk. Alig várom már.-csillogott a szeme ahogy bele gondolt újra versenyezni fog.
- Szerinted kinek lesz esélye a győzelemre?
- Hát nekem.-vágta rá gondolkozás nélkül. Összenéztünk és nevettünk. Ritkán találkozok az osztrák sportolóval, de még is hamar egy hullámhosszra kerülünk.
- De jó kedvetek van.-szólalt meg Sebastian mellettem és nyomott egy puszit az arcomra.
- Neked is az van.-vigyorogtam rá és megcirógattam a haját.
- Szerintem hetekig nem bírom a vigyort levakarni az arcomról.-vonta meg a vállát lazán.
- Gratulálok Sebastian.-nyújtott kezet az osztrák a barátomnak.
- Köszönöm Thomas. Neked pedig sok sikert az idényre.
- Egy közös fotóban benne lennél? –vetette fel hirtelen az ötletet a síugró.
- Persze.-bólintott Sebi.
- Megcsinálom a képet.-nyújtottam a kezemet a gépért.

- Ez jó kép lett.-adtam vissza a gépet Morginak egy mosoly kíséretében.
- Ez tényleg.
- Most mennem kell. Jó pofiznom kell még pár sort.-fintorgott Sebi.- Thomas meg tennél nekem valamit?
- Mi lenne az?
- Szórakoztatnád egy kicsikét Naty-t. Lassan elalszik szerintem.
- Vicces vagy Bambi.-fintorogtam rá, de végül nevetnem kellett.
- Itt maradok vele. Menj csak nyugodtan.
- Köszi.
Rengeteget beszélgettünk. Mesélt nekem a felkészüléséről és a csapattal történt vicces dolgokról is. Cserében én is meséltem neki a mostani hétvégéről, a motogp versenyekről és a barátaimról. Érdekelte ez a világ is. Szereti a száguldást is és szívesen ki is próbálna egy verseny autót.
- De nem hiszem, hogy elférnék egy F1-es autóban. Túl magas vagyok.
- Kicsit át kellene csak alakítani az autót.
- Lehetséges. Nincs kedved táncolni?-biccentett a parkett felé.
- Biztos vagy benne?
- Persze.
- Nem félted a lábadat, így közvetlenül az idény előtt?-mosolyogtam sunyin.
- Dehogy féltem. Gyere.-fogta meg a kezemet és a parkettre húzott magával. Lassabb zene szólt éppen és a jobbra balra lépésekre még képes voltam azért. Két percig körülbelül nem is szóltunk egymáshoz. Csak táncoltunk.
- A lelked is beteg…
- Hmmm?-kaptam fel a fejem a megállapításra.
- Nem csak a tested beteg. A lelked is…
- Honnan veszed?
- Látom az arcodon. Hiába mosolyogsz Sebastianra, azért még is szomorú vagy.
- Nagyon jó emberismerő vagy.-bólintottam elgondolkozva.
- Tapasztalat.
- Tényleg jó emberismerő vagy.
- Naty, amíg nem tudsz lenyugodni nem fogsz meggyógyulni. Tudod, amikor hullámvölgybe kerültem a világkupa győzelem után a fejembe kellett rendet raknom. Ez igaz Andreasra is.- kezdte el, de félbe szakítottam.
- Nekem nem munkámmal vannak gondjaim.
- A munka is az élet része… akár csak a szerelem vagy bármi… Itt kell megnyugodnod…-mutatott a szívemre.- És minden rendben lesz.

81. fejezet

Fogalmam sincs mi ütött belém. Először szó nélkül hallgattam végig a brit nő sértegetését, majd egyszerűen elszakadt bennem az a bizonyos cérna…

-Engedj el Tommi! Engedj vissza!-csattantam a finn barátomra. Hiszen ő volt az aki elrángatott a paddock közepéről mielőtt kárt tennék Catherine-ben. Még, hogy színlelek… Nem bírtam fékezni a nyelvem.

- Térj már észhez!

- Be akarok neki olvasni!-kiabáltam megint miközben azon voltam, hogy kiszabaduljak a fogságából és visszajussak. Be akarom fejezni a vitát.

- Már megtetted!

-De igazam van… Majd nem meghaltam.

- De leordítottad a paddock közepén. Normális vagy?

- De nem színlelek.

- Tudom.

- Majd nem ott hagytam a fogam. Ha színlelni akarok azt mondom, hogy fáj a fejem vagy a fogam.Balesetem volt…. Motor balesetem… Igazam van! Nekem van igazam.-fakadtam ki megint.  Kinyílt az ajtó és Rosie lépett be rajta. Mind a ketten csodálkozva pillantottunk rá. Nem számítottunk rá, hogy megjelenik. Vagy pont most jelenik meg valaki a szobában.

- Bejöhetek vagy engem is elküldetek a fenébe?

- Rosie… Szia.-motyogta Tommi és megölelte a lányt.

- Ugye nem baj, hogy bejöttem...?

- Dehogy.-mosolygott rá az unokatestvére, miközben próbáltam magamhoz venni a mankómat és csendesen kisunnyogni az ajtón, hogy ott folytassam a beszélgetést ahol abba hagytam.- Nem mehetsz sehova Natalien!

- Most miért?-nyögtem fel.

- Elég volt egy balhé. Nem kérek többet!...

…Csak ücsörgök az étteremben és unottan kavargatom a kávémat. Lenyugodtam? Talán. De tudom csak egy apró  kis szikra kellene és ugyan úgy kiosztanám Catherine-t mint az előbb.

-Leülhetek?-szólalt meg Rosie az asztal túl oldalán.

-Tessék?-kaptam fel a fejem.

- Csatlakozhatok?

- Kérsz egy forrócsokit?

- Igen.-biccentett mosolyogva a lány. Intettem az asztalok közt fel-alá járkáló pincér fiúnak, hogy kérek egy forrócsokit és egy kávét.

- Hogy vagy Rosie?-tettem fel a kérdést mosolyogva.

- Ezt nekem kellene kérdeznem pont tőled.

- Azt hiszem egész jól. Hullámhegyek… Hullám völgyek. De jól vagyok.

- Ilyen hullámvölgynek voltam szemtanúja?

- Csak nehezen viselek el egy-két dolgot…

- Például?

- Az exem volt illetve jelenlegi barátnője.-nyögtem fel.

- Mi történt?

- Hosszú… illetve én se értem teljesen.-ráztam meg a fejem.- De hagyjuk is… Miért nem szóltál, hogy eljössz?

- Mert sokáig nem volt biztos… Magamban sem voltam biztos, hogy jó ha eljövök. De hívott Fernando és Sebastian is.

- A barátaid…

- Tudom.-sóhajtott fel.- És akár mi történik örülök, hogy itt vagyok…

… Vasárnap van. Itt állunk a rajtrácson. Engedélyt kaptam a főnököktől, hogy kijöhessek én is a célegyenesbe. Jelenleg esernyőtartó vagyok. Sebastian a poleból rajtol, míg a legnagyobb ellenfelei Hamilton, Alonso és Webber automatikusan mögötte vannak. Legközelebb a brit áll, igaz jelenleg még Sebastiannál is kevesebb esélye van a világbajnoki cím megszerzésére, hiszen mindenkinek ki kellene esnie az említettek közül, hogy ő ünnepelhessen a végül. A legesélyesebb Fernando a harmadik pozíciót szerezte meg, míg a RedBull Racing másik versenyzője csak az ötödik lett. A Ferrari és az RBR közt, még ott áll a tavalyi világbajnok Jenson Button is. Heikki pedig csak a huszadik és jelenleg még Trullitól is kikapott.
A felvezető kör megkezdésével a garázsban foglaltam helyet. Nem akartam messzire kerülni a szerelőfiúktól és élvezni akarom magát a versenyt is. Nem tudjuk mi fog történni… De annyiban biztos vagyok akármi történik… Ha nyer Sebastian… Ha nem… Büszkék leszünk rá. A verseny 55 körös lesz… Nagyjából más fél óra múlva kiderül, hogy kinek a fejére kerül a képzeletbeli korona. Norbert, Sebi papája foglalt mellettem helyet. A konstruktőri bajnokságot mutatják, amit a csapatunk már az előző versenyen megnyert.
- Nyugalom.-mosolygott rám bölcsen Norbert.
- Megpróbálok lenyugodni.-bólintottam és tudtam úgy se tudom betartani egy szavamat se. Úgy se fogom szó nélkül végig ülni a versenyt. Sebi erőteljes mozdulatokkal próbálja üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumit, hogy a rajtnál ne legyen semmi problémája. Lassan érkeznek meg a célegyenesbe és foglalják el a rajthelyüket. Fernando annyira erőteljes mozdulattal próbálta a gumit melegíteni, hogy kis híján eltrafálta Hamiltont.

- Ne legyen Sebivel probléma… csak ennyit kérek szépen…-motyogtam magam elé. A mezőny vége is elfoglalja a helyét. A rajtot a saját fülemmel akarom hallani. Imádom… Libabőrös leszek ettől a hangorkántól.

Kigyulladtak a piros lámpák… egy… kettő… három… négy… öt… és elindultak. Sebi jól jött el, de Hamilton kis híján bement mellé belső íven, de végül sikerült megtartani az első helyet. Jenson viszont megelőzte Alonsot és hátulról pedig Mark közelítette meg eléggé. Nagy sebességgel érkeznek a pálya középső része felé és mindenki próbál a számára ideális helyet találni. Egyszer csak Schumacher autója csúszik meg a kanyarban és szembe találja magát a forgalommal. Tonio pedig egyszerűen nem tudja kikerülni a hétszeres világbajnokot és neki rongyolt a Mercedesnek. Centik hiányoztak ahhoz, hogy eltalálja a német fejét is. Azonnal megjelent a SC felírat… tehát jön a biztonsági autó.
- Ez durva.-szólaltam meg hangosan. Többen is bólogattak. A mezőny lassabban haladt és próbálta a gumikat nem lehűteni. Mindenki nagy-nagy mozdulattal járja be a pályát, míg a SC várja őket az ötös kanyar előtt. Ahogy a mezőny felért a célegyenesbe érdekes dolgok történtek… páran úgy döntöttek, hogy megejtik a kötelező kerék cserét. Igaz ezzel az aktuális jó helyüket feladták, de talán később a javukat szolgálhatja. Közben kaptuk az információt is, hogy az ötös kanyart levághatják a versenyzők, hiszen nagyban folyik a takarítás. A SC-os körök alatt megismételték nekünk a rajtot és a balesetet is, ahol jól látszódott Schumacher egyszerűen hibázott, mert a hideg gumi miatt az autója megcsúszott és nem bírt korrigálni. A rajt visszajátszásánál az is jól látszik, hogy a Ferrari nem éppen a legjobb ütembe indult el és hiába próbált középre húzni Jenson Buttonnak ezerszer jobban sikerült az elrugaszkodás és ezért is sikerült egy poziciót nyernie. Az ötödik kör végén engedték el újra a mezőnyt. Sebastian nagyon okosan fogta a mezőnyt az utolsó kanyarokban. Ő irányítja az eseményeket. Az újra rajtolása tökéletesre sikeredett és már a cél egyenes végén előnye volt Hamiltonnal szemben. Az élmezőny nyugodt volt és egyedül Nico Rosberg és Vitaly Petrov próbálta legyűrni Timo Glock Virgin-jét. A hatodik körben még nem szakadt szét a mezőny, kivétel Sebastian volt, aki már ellépet Hamiltontól. A mezőnyben pedig Robert akciózik. A hosszú egyenes végére közel került Adrian Sutilhoz és meg is előzte. Hetedik körben már kezdtek a kedélyek lenyugodni. A leggyorsabb kört Sebastian futotta meg. A csapat másik versenyzője Webber próbál közel kerülni a Ferrarihoz, de nem nagyon sikerül. A kör végén már Sebi más fél másodperccel vezet. Szerencsére eseménytelenül telnek a körök, de persze ettől senki se nyugodt. Sebastian az élen próbálja az előnyét minél nagyobbra növelni, míg Mark a két Ferrari közt van. Fernandot próbálja utolérni, míg Felipe hátulról piszkálja az ausztrált. A 11-dik kör körül Mark már panaszkodik a gumikra. Elég gyorsan kopik. Kicsit örülök is neki, de ezt nem mutatom senkinek. Szinte tapintani lehet a feszültséget. A kör végén pedig ki is hívták az ausztrált. A csapat tökéletes munkát végzett és már mehet is vissza… 10… 11…12… és folyamatosan csúszik vissza, miközben siet vissza a pályára. Az alagútban kicsit megcsúszott, de az autó egyben maradt. Végül 16-dik helyre csúszott vissza, Jaime mögé. Elméletileg nem fogja feltartani, de kicsit bízok benne. Minden a kivezető körön múlik… Ezt tudják nálunk is, de a Ferrarinál is. Az olaszok várakoznak… Fernando már két kört is ment és mindenki a spanyolt figyeli.
- Mi lesz itt?-szólalt meg Norbert.
- Nem tudom.-ráztam meg a fejem. Tényleg nem tudom. Felipét kihozták… A Ferrari nagyon is taktikázik. Felipe került most a központba hiszen, ha jól jön ki akár Mark elé is kerülhet…Elé vágással próbálkoznak az olaszok, de azonban ez nem jött össze, hiszen pont az ausztrál RedBull-os mögé jött vissza a brazil pilóta. Mark pedig még mindig Jaimeval harcol. Nem engedi el a spanyol, hiszen helyezésért megy a csata és ne várja senki se, hogy a kis spanyol félre áll. A 15-dik körben hozták a spanyolt. Mindenkinek a gyomra görcsben… feszülten figyelünk és várjuk a fejleményeket. Tökéletes boksz kiállás után Fernando pont Webber elé jött vissza a pályára. Most így a spanyol 12-dik, míg 13-dik… Massa pedig ott ragadt a Toro Rosso mögött. 18-dik körben szóltak Sebinek, hogy hosszabb ideig kell kint maradnia a pályán… Felipe még mindig Jaime-t gyepálja.
- Naty figyelj csak…-szólalt meg Norbert. Riadtan kaptam fel a fejem.

- Igen?-kérdeztem vissza szinte suttogva.
- Petrov és Rosberg volt már kint egyszer.
Számolni kezdtem… van esély…  Van esélye Sebastiannak… Naty nyugalom! Ez technikai sport… itt csak akkor van vége mindennek, ha leintenek a kockás zászlóval. A 24-dik körig nem történt említésre méltó, de ekkor Hamilton megjelent a boxban. A McLaren hamarabb lépett, mint a RedBull… Nem tudom mi lesz itt. Hamilton az ötödik helyre tért vissza.
- Gyerünk Sebastian. Nyomd neki.-szólt bele a rádióba a mérnöke.- A kör végén kijössz a boxba.
A garázs ajtajába sétáltam és figyeltem. Szinte lélegzett visszafojtva szemléltem az eseményeket. A szerelők is összpontosítanak. Ezen múlik most minden. Tisztában van vele mindenki, hogy most áll vagy bukik minden.  Megérkezett Sebi… a szerelők mindent tökéletesen vittek véghez. Ennél tökéletesebben nem is tudták volna. Már minden a kiérésen múlik. Meg kell előznie Hamiltont… sikerült… Sebastian mögött Kobayashi és Robert és a McLaren-es van. Kedvező, hiszen a japán és a lengyel fiú egymással harcol, így Sebi megtudott lépni.
Miután mindenki túl esett a kötelező kerékcserén. Sebastian az első maradt és úgy tűnik mögötte már mindenki elkeseredetten küzd utolsó erejéig… Nem tudom kinek marad egyáltalán esélye arra, hogy változtasson a jelenlegi álláson. Fernando reménytelenül üldözi Petrovot… Egyre kilátástalanabb a helyzete és egyre többet is hibázik…Apró lesodródások… Elfékezések. Tudom nagyon jól, hogy nem adta még fel… De a nyomás képes és megtöri. Három kör van hátra… Itt már mindenki csak imádkozni tud… Kettő kör… Utolsó kör… Nincs senki se Sebastian körül… csak be kell érnie.. A hátsó egyenesbe jár… A pályán Trulli Lotusáról volt egy kis törmelék és ésszel kikerülte… fogynak a méterek… Ráfordul az egyenesre… Sebastiant leintették… Senki se mer örülni, hiszen láttunk már ilyen helyzetből is fordulást…Amikor mindenki azt hitte, hogy a futam győztes megegyezik a világbajnokság győztesével… Hamilton és Button is megérkezett… Rosberg és Kubica megérkezett és kitört a hangzavar a garázsban. Nem hiszem el… nem… Sebastian a világbajnok. Sorba ölelgetnek engem is a nagy örömben, de az se tudom ki kicsoda. A rádióban hallom Sebi zokogását és köszönetét.
- Naty…-ragadta meg a kezemet valaki.- Naty nézz rám!
- Tommi?-kérdeztem rá kicsit bambán.
- Sikerült! Ő a világbajnok!-megölelt és most tudatosult bennem minden. Az öröm könnyeim megállás nélkül potyogtak. A finn férfi megragadta a kezemet és próbált utat törni a tömegben, hogy láthassuk az eredményhirdetést. Sebastian boldog, de szerintem fel se fogja még mi történt. Mosolyog, nevet és sír… Ma ezt is elnézzük neki. A lényeg világbajnok és boldog…

80. fejezet

Be kell látnom mindenkinek igaza volt rajtam kívül. Hulla fáradt vagyok és most már biztosra mondhatom túl korai volt ma dolgoznom. Nem vagyok még száz százalékos állapotban, de úgy se nyugodtam volna, hogy ha nem próbálom meg. Vacsorát kihagyva vonultam fel a szobámba és vettem egy kellemes fürdőt. Tudtam, hogy le kell még jelentkeznem Sebinél hiszen aggódik miattam…  Ezen a hétvégén pedig nem velem kell foglalkoznia, hanem a bajnoki címmel. Egy lépés választja csak el. A vizes hajamat megráztam amikor kopogtak az ajtón, és ahogy voltam rövid nadrágban és egy topban ajtót nyitottam.

-Heikki?-csodálkoztam el.- Hogy kerülsz ide?

- Szia…-eresztett meg egy ártatlan mosolyt.- Mivel tegnap nem akartál velem beszélni… Így én jöttem el ide hozzád.

-Heikki…-nyögtem fel gondterhelten és még is elálltam az útjából, pedig tudom nem kellett volna ezt tennem.

- A nevemre legalább emlékszel.

- Te… Tudod…-kezdtem volna valami értelmes szövegbe, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi értelmes se, miközben a finn nemes egyszerűséggel levágta magát a kanapéra. Kényelmesen hátra dőlt és annál kíváncsibban nézett rám.

- Igen?-tette fel a kérdést színpadiasan. Tudom arra vár, hogy befejezzem az elkezdett monológot, de egyszerűen nem jutottam semmire.

- Neked nem kellene itt lenned.

- Ki mondja meg, hogy hol kell lenne?-kontrázott vissza. Szemeimet forgattam csak, hiszen rájöhettem volna már… Makacs… Túlságosan makacs. Leroskadtam vele szembe a kanapéra és homlokomat ráncolva bámultam rá.

- És a barátnőd mit szól hozzá, hogy itt vagy?

- Ugye tudod, hogy mindig nem tudsz elriasztani?

- Próbálkozni még lehet.-vontam meg a vállam.

- Tudni akarom, hogy hogy vagy?-szólalt meg végül pár perc hallgatás után.- Úgy, hogy senki nem töri ránk az ajtót… Senki se akar megölni a tekintetével.

- Alvaro csak féltett.-feleltem csendesen miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni az ülő garnitúrán.

- Persze… Vagy engem tekint közellenségnek.

- Inkább Ikert.-vágtam közbe.

- Csodálkozol?

- Dehogy csodálkozok rajta.-nyögtem fel és bele túrtam a hajamba.- De akkor is. Nem kellene itt lenned.

- Ugye tudod, hogy kezd unalmas lenni, hogy mindig ugyan azt ismétled.-szólt be lazán és mire észbe kapott hozzá vágtam a díszpárnát.- Azt hiszem nem vagy elég fáradt.

- Hulla fáradt vagyok.-vallottam be egy hatalmas sóhaj után.- Túlságosan is.

- Nem kellett volna ma dolgoznod.

- Mikor fogadok szót bárkinek is?-kontráztam vissza amivel sikerült egy nevetést kicsikarnom belőle…

…Mire észbe kaptam az ágyamban feküdtem a finn férfi mellkasán aki óvatosan a kócos hajamat simogatta.

-Hagynom kellene aludni téged. Jobb is ha megyek.-nyomott egy puszit a homlokomra.

- Heikki…-kezdtem bele, de el is hallgattam. Tudom, hogy nem mondhatok ilyet, de most szükségem lenne rá.

- Mi az Naty?

- Nem szeretném, hogy elmenj.-motyogtam szinte a mellkasába. Szégyelltem magam, hogy ez így kicsúszott a számon, de már nem tudtam visszaszívni. Az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy ránézzek újra.

- Nem szeretnéd?

- Nem.-jelentettem ki.

- Akkor maradok. De viszont remegsz. Fázol?

- Csak a fáradtságtól.

- Akkor is.-csóválta meg a fejét és gondosan betakart. Úgy próbáltam helyezkedni, hogy minél kényelmesebb legyen, de még is a közelemben legyen. Azt hiszem tudta, hogy nem tökéletes minden mozdulat a számomra. Amikor a hátamat az oldalának tudtam támasztani és a kezét a párnám alá húztam. Még is óvatosan az ujjaimat összekulcsoltam az övével.

- Így jó?

- Igen. Köszönöm.-bólintottam. Sokkal könnyebb, hogy nem nézek rá. Azonban jó érzés, hogy valaki van velem.
- Miért dolgoztál ma?
- Mert tudni akartam mire vagyok képes.-feleltem csendesen.
- És mire jutottál?-érintette meg az arcomat ahogy ránéztem.
- Gyenge vagyok, mint a harmat. Ez nem jó.
- Alig más fél hónapja történt a baleseted. Jó, hogy nem vagy 100%-os állapotban.
- Utálom, hogy segítségre szorulok. Utálom, hogy nem vagyok abban az állapotban, mint régen.
- Adj időt magadnak. Kérlek!
- Nem tudom, hogy kibírom-e…-szólaltam meg, miközben az ujjam hegyével megérintettem a karját. Lassan végig csúsztattam az ujjamat a csuklójáig újra, majd a kezemet az övébe csúsztattam. Azonnal összekulcsoltuk az ujjainkat. Heikki nagyot sóhajtott először.
- Türelem, türelem…- hajtogatta csendesen. Nem tudom, hogy ez kinek is szólt. Nekem vagy saját magának.
- Makacs vagyok.-vágtam rá gondolkozás nélkül. Ettől a spontán megszólalástól nevetnem kellett, de Heikki is velem nevetett. Percekig kacagtunk.
- Tudom, hogy makacs vagy. Nagyon is.- egy puszit nyomott a fülem mögé.
- Heikki mi ez?-simult a tenyerem a picit borostás arcára miközben félig meddig felém került. Zavarosak a gondolataim. Hiszen még mindig úgy érzem, hogy darabokra vagyok törve Iker tettei miatt… De megcsókoltam Ramost… és most itt vagyunk… Itt van velem Heikki, akinek szinte könyörögtem, hogy maradjon velem.
- Mi- mi ez?- értetlenkedett.
- Amit most csinálunk?
- Nem tudom.
- Ez már több egy szimpla barátságnál…

- Tudom…-biccentett, miközben a hajamat piszkálta.- De nem akarom megfejteni, hogy ez mi is. Most nem.-csókolt meg hirtelen…

***

Kicsikét örülök a meghívásnak. Sebastian keresett fel, hogy mi lenne ha elmennék a szezon záró futamra. Szeretné, ha ott lennék én is… A barátjaként. Mind ketten tudjuk, hogy a kapcsolatunk sose lesz már olyan mint volt az elején, de próbálkozzunk. Mind a kettőnknek meg kell próbálnunk normalizálni a viszonyunkat. Iker az ágyam szélén ücsörögve figyeli ahogy a ruháimat válogatom újra és újra.

-Mi a baj?-kérdeztem rá miközben lassan kiegyenesedtem.

-Semmi.-vágta rá szinte azonnal és tudtam, hogy hazudik.

- Ismerlek már.-sóhajtottam fel és léptem közelebb hozzá.- Nos mi a baj Iker?

- Nem akarom, hogy odamenj!-jelentette ki határozottan amitől tátva maradt a szám.

- Tessék?-szinte biztos voltam benne, hogy nem hallottam rosszul, de fel kellett újra tennem a kérdést.

- Nem akarom, hogy odamenj!-ismételte meg ugyan azokat a szavakat, amiket percekkel korábban mondott nekem.

- Iker…-szökkentem talpra és idegesen passzíroztam ki a levegőt a tüdőmből.

- Rosie… Kicsim.-tett egy lépést felém a spanyol kapus és nyúlt a kezem után.- Nem szeretném, hogy odamenj.

- Nem fogok lefeküdni Sebastiannal.

- Rég nem jut eszembe ilyen. Csak…

- Mi csak Iker?-kontráztam vissza.

- Túl sok minden történt az elmúlt időszakban.

- Tudom mi történt Iker.-csattantam fel hirtelen. Nem beszélünk róla. Gondosan kerüljük a témát, pedig tudom egy szinten bántja az ami történt. Főleg a baba…-De vannak ott barátaim. Barátaim Iker.-hangsúlyoztam ki. Rám pillantott és egy gondterhelt sóhaj szakadt ki a mellkasomból.

-Nem akarom, hogy bántsanak Rosie.

- Ki bántana Iker? Miért bántana bárki is?

- Ha kiderül…

- Nem fogom elárulni senkinek se az igazat.-vallottam be.- Tudom, hogy el kellene mondanom és azt is tudom, hogy Naty megérdemelné az igazságot…

- Rosie…-egyenesedett  ki a kapus és homlokát ráncolva.

- Önző vagyok… Túlságosan is.

- Kicsim…

- Nem fogom elmondani, de neked viszont bíznod kell… Bennem.

79. fejezet

Sebastianon és természetesen Alvaron kívül senki se tudja, hogy eljöttem ide. Úgy volt, hogy az utolsó futamot otthonról fogom nézni, de Sebi rábeszélt… és be kell vallanom nem is kellett nagyon ellenkeznem. Látni akarom, hogy Sebastian bajnok legyen. Emellett kicsit megnyugodtam, hogy kiszabadultam Madridból… Az elmúlt napokban túlságon sok hülyeséget tettem Madridban… Állandóan zsong a fejem. Állandóan  azon jár a fejem, hogy mi történt… A baleset… Iker… és van még valami… Sergio… Sergio Ramos megcsókolt. Nem volt ellenemre tudom… De pont én keltettem fel az érdeklődését? Lehetetlen… Valahogy a kisördög a fejemben azt súgja, hogy lehetetlen… És miért akarnám ezt? Miért akarnék bele bonyolódni? A focista… A volt barátom társa… Nem tudom mit akarom… Össze vagyok zavarodva.

-Nem kell semmit se csinálnod. Egyszerűen azt szeretném, hogy érezd jól magad.-szólalt meg hirtelen Sebastian amivel visszarántott a valóságba, hiszen eddig én csak gépiesen szálltam ki a kocsiból. Magamhoz vettem a mankóimat és indultam el Sebi és Tommi után a parkolóban.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Szeretném, hogy jól érezd magad.-ismételte meg lassan és megfontoltan a német barátom. – Csak pihenj és élvezd.

- És ha én dolgozni szeretnék?-kontráztam vissza, hiszen én már az idetartó repülőúton ki fifikáztam, hogy szépen finoman dolgozhassak egy kicsit.

- Nem engedjük.-vágta rá Tommi szinte morogva.

- Nem akarok csak úgy lézengni.-nyögtem fel teljesen őszintén.- Unom már a tétlenséget.

- Naty jobban jársz ha most hallgatsz a fiúkra.-szólalt meg csendesen és megfontoltan Norbert, Sebastian apukája.

- Dolgozni szeretnék.-dünnyögtem.

- Nem engedi meg senki se.

- Ti most összeesküdtetek ellenem?-horkantottam fel.-Sebi a mikrofont én is tudom tartani.

- Talán ha Christian is bele megy pénteken kicsit melózhatsz.- gondolkozott el a német látványosan.
- Szombat vasárnap?-csillant fel a szemem a lehetőség hallatán. Minden pillanatogt meg akarok ragadni.
- Nem. Akkor már tuti bolondok háza lesz és nem akarom, hogy bajod essen.
- Mi lenne a bajom? Talán rá lépnek a lábamra?
- Vicces…de talán ez is megeshet.-vigyorgott rám.
- Nyerd meg a vb címet!-tettem hasonlóan…

…A paddockba érve el fogott egy kellemes érzés… Ami miatt a gyomromban apró kis bizsergés kelt életre. Haza tértem…Talán… De addig is nem kell gondolkodnom. Lassan tettem a mankóimat egymás után. A mosoly az arcomon levakarhatatlan volt, miközben Sebastian csak mondta, mondta és mondta. Bár be kell vallanom fogalmam sincs mire akar kilyukadni, de ebben a pillanatban nem is akarok közbe szólni. Boldog… Felszabadult és talán nem görcsöl (még) azon, hogy mi lesz ezen a hétvégén… Mire visszatértem a valóságba kicsikét meglepődtem, hiszen a motorhome légkondis helységében vagyok. Az egyik félre eső asztalhoz döcögtem és neki támasztottam a mankómat, majd a székre lelöktem a táskámat.

-Sebi…-szólaltam meg, de sehol se láttam a barátomat. Azonban még Tommi is eltűnt. Istenem. Ennyire nem bambulhattam el. Hova tűnt ez a két jó madár? Intettem Summer-nek aki tudta, hogy csak egy kávét szeretnék. Helyet foglaltam az asztalnál és kibámultam az ablakon, amikor megszólalt a mobilom.

-Igen?-szóltam bele cseppet morcosan.

-Ugye nem zavarok?

- Ramos?-csodálkoztam el a bátortalan hangot hallva.

-Szia Naty.-köszönt újra azért már bátorságot gyűjtve.

- Szia. Hogy vagy?

Tudom ez mind a kettőnknek kínos. Valahogy hirtelen egész kínosnak tűnik ez a helyzet, pedig nem történt semmi… Na jó… Nem semmi, hiszen megcsókolt… Zavarba ejtően élveztem a csókot. Be kell vallanom összezavart. Túlságosan össze vagyok zavarodva.

-Egész tűrhetően… Itt vagyok Abu-Dhabiba.

- Elutaztál?

- Igen… Sebastian megkért rá. Szerette volna, hogy ha itt leszek vele.

- De…

- Vigyázz rám Sebi és Tommi is. Olyanok mint két babysitter.-feleltem teljesen őszintén, mire kibukott belőle a kacagás.

- Ha jól sejtem egyikőjük sincs a közeledben.

- Nagyon jól sejted. Ki tekerték volna már a nyakamat.- húztam el a számat.

- Naty…-kezdett volna bele valami monológba, de hirtelen elhallgatott.

- Igen Sergio?

- Ami…

- Nem kell szükségét érezned, hogy beszélj róla.-mosolyodtam el és félre húzódtam, hiszen Summer meghozta a kávémat egy finom fahéjas keksszel.

- De talán kellene…

- Eddig azért bírtalak legjobban a csapatból mert nem nagyon szoktál lelkizni.-erre felnevetett. Egy vidám felszabadult kacagás szakadt ki belőle.

- Most mennem kell Naty? De beszélünk még ugye?

- Persze. Valamikor tuti…

…Elég sokáig csak ücsörögtem az asztalnál és bámultam az ablakon ki fele. Figyeltem az ébredező paddockot. Jöttek mentek az emberek. Beszélgettek. Nevettek…

-Naty… Velem jönnél?-lépett az asztalomhoz a semmiből Sebastian. Kicsit csodálkozva pislogtam rá, de ahogy felém nyújtotta a kezét némi bátorságott szereztem és elfogadtam a gesztust.

- Mi történt Sebi?-kérdeztem rá miután összekapartam magam és lassan elindultam vele. Mosolyogva karolt át a vállamat és megpuszilt.

- Semmi.

- Akkor?

-Ne légy türelmetlen.-kuncogott.

- De…-kezdtem volna bele, de egyszerűen torkomon akadt minden szó. Ott volt mindenki aki számított. A barátaim, munkatársaim… Akik közel álltak hozzám.

- Csak, hogy tud Naty… Mindenkinek számítasz.-mosolygott rám a német barátom, miközben hiába nem akartam sírni… A könnyeim maguktól kezdtek el potyogni.- Jajj ne sírj már!-ölelt meg Sebi.

- De akkor is… Hülyék vagytok!...

…Be kell vallanom kicsikét sok volt a mai nap. De még is örültem mindennek. Itt lehetek… Szeretnek a barátaim és mellettem állnak. Mellettem állnak mindenben. Ezen a napon sikerült elterelni a gondolataimat azokról a problémákról, ami napról napra eszembe jut. Elindultam a parkoló felé, de tudtam Sebastian és Tommi lassan utol fognak érni.  Annyire elmélyülten figyeltem, hogy teszem az egyik lábamat a másik után, hogy későn vettem észre a pár méternyire ácsorgó párost. Ha egészségesebb és fürgébb lennék már rég betértem volna a mellettem lévő motorhomeba. De csak ácsorgok földbe gyökerezett lábbal. Szerencsére csukott szájjal. Heikki és Catherine is észrevettek. A brit nő magyarázott valamit és besietett a csapatuk épületébe. Hatalmasat sóhajtottam és elindultam a még mindig csak csodálkozva ácsorgó finn pilóta felé.

-Naty…

-Szia Heikki.-mosolyodtam el.

- Hogy kerülsz ide?-tett egy óvatos lépést felém.-Isa azt mondta nem jössz.

- Isa se tudta, hogy Sebastian kicsempészett Spanyolországból.-vontam meg a vállam.

- De doglozni nem fogsz ugye?

- Egy mikrofon tartásába nem lehet elfáradni.

- Dehogy nem.-vágta rá dacosan.

- Te próbáltad már?-vigyorodtam el. A hirtelen kérdésemmel sikerült belé folytanom a szót, majd hirtelen ő tette ugyan ezt.

- Szépen meggyógyultak a horzsolásaid.-érintette meg az arcomat óvatosan.

- Heikki ezt nem szabad.-ráztam meg a fejem ahogy elhúzódtam tőle.-Szerintem valaki most is minket figyel.

- Naty…-nyögött fel gondterhelten.

- Most miért?-csodálkoztam el és erősebben megmarkoltam a mankóimat.- Ezer százalékra mondom, hogy Catherine árgus szemekkel lesi minden mozdulatunkat.

- Mióta érdekel mi van velem?

- Mindig is érdekelt, hogy mi van veled.-feleltem csendesen.- Most mennem kell Heikki. Sok sikert a hétvégére.-léptem közelebb hozzá és puszit nyomtam az arcára…

…Boldog vagyok… Fura mód kellemes elégedettség költözött a lelkembe, mivel Christian megengedte, hogy holnap valamennyit dolgozzak. Tisztában voltam vele, hogy csak erre az egy napra vonatkozik az a lehetőség mi szerint Sebastian mellett lehetek. Leroskadtam az ágyamra, de szinte abban a pillanatban kopogtak.

-Szabad.-kiáltottam el magam és meglepődtem, hiszen Tommit pillantottam meg.- Szi… Szia.

- Szia Naty. Bejöhetek?

- Miért ne jöhetnél be?-mosolyodtam el.

- Pihennél esetleg…

- Nem zavarsz. Ülj le nyugodtan.-paskoltam meg magam mellett az ágyat. Egy zavart mosoly után helyet foglalt mellettem. Tommival el vagyunk… El vagyunk egymás mellett. Talán ő az aki megtartja azt a bizonyos egy lépés távolságot. De nagyon jól tudom ezzel magát védi… És itt ebben a közegben nem is csoda.

- Hallottam Christian megengedte, hogy holnap dolgozz.

- Nem akarok haszontalan lenni.

- Bírni fogod?-ráncolta össze a homlokát.

- Majd kiderül.-feleltem csendesen.- Tommi én sajnálok minden bonyodalmat amit okoztam az elmúlt időszakban. Sebinek a vb-re kellett volna koncentrálnia.

- Naty ez butaság… Itt vagy és ez a legfontosabb. Sebi pedig tökéletesen tudott a vb-re is koncentrálni, hiszen vasárnap bajnok lehet.

-Remélem.-sóhajtottam fel.- Ąkkor azt hiszem lenne értelme annak, hogy visszajöttem.-piszkáltam az ágytakarót elgondolkozva.

- Így is van értelme Naty.-érintette meg óvatosan az arcomat. Csodálkozva pislogtam rá, hiszen Tommi nem az a személy aki könnyen nyit az emberek felé.- Visszakaptad a barátaidat… Lettek új barátaid.

- Te… Rosie.-bólintottam lassan.

- Igen. Pontosan.-tett ugyan így mint én.- Mellette álltál az unokahúgomnak, amikor Sebastiannal kölcsönösen tönkre tették egymást.

- Te tudsz mindenről?

- Tudok-e róla, hogy együtt voltak? Hogy szerelmesek lettek? Hogy Rosie teherbe is esett?-sorolta a kérdéseket mire tátva maradt a szám is.

- Te ezt…

- Honnan tudom?-kérdezett vissza.-Attól, hogy nem szóltam nem vagyok hülye. Te valahogy egyensúlyt próbáltál hozni mindenki életébe.

- Csak mint kiderült a sajátomban nem tudok egyensúlyt kialakítani.-húztam el a számat egy látványos fintorra.

- De abba biztos lehetsz, hogy Sebastian életébe hoztál valami pluszt. A téli teszteken… és a szezon elején fogalmam sem volt róla, hogyan is kezeljem… Kevésnek éreztem magam a feladathoz.

- Ugye tudod, hogy nem vagy kevés Tommi?-kérdeztem rá.- Egyik legjobb barátja lettél Sebinek.

- Ne túlozz Naty.-csóválta meg a fejét.

- Nem túlzok.

- Szerinted mi lesz vasárnap?

- Remélem nyer.-adtam meg egyszerűen a választ.

78.fejezet

Haza érkeztem Madridba egyedül…Be kell vallanom, hogy nem igazán vagyok jól hiszen szinte minden mozdulat fáj... Lassan gyógyulok, de megmondta mindenki, hogy mozognom kell... Orvoshoz kell mennem, el kell járnom minden egyes nap szinte és én hülye módon megígértem Ramosnak, hogy vele ebédelek ma. A gyógytornász elengedett hamarabb és egy taxival ahhoz az étteremhez mentem, aminek a címét a védőtől kaptam meg sms-ben. Sejtettem, hogy korán érkeztem. Hiszen mint említettem hamarabb elengedtek… Illetve Sergio sose a pontosságáról volt híres. Mankóimra támaszkodtam miután az udvarias taxi sofőrt kifizettem, hiszen készségesen segített nekem kiszállni. Arra döntöttem, hogy megvárom a sevillait az étterem előtt. Nem égetem magam egyedül odabent. Talán 10 percet kellett várnom mire befutott a fekete sport kocsival a focista. Kétségem se volt arról, hogy ő érkezett meg. Sietve pattant ki és indult meg felém.

- Elnézést... Bocsánat Naty... Elhúzódott az edzés.-olyan lendülettel ölelt meg hogy kis híján elborultam, hiszen nem számítottam rá. A mankóim szerencsére megtartottak.

- Semmi baj Sese. Most jöttem én is.-sóhajtottam fel és megöleltem én is. Picikét füllentettem, de ebben a pillanatban nem kell tudnia a pontos igazságot. Magamon is meglepődtem, hogy ilyen jól esik a közelsége...  Hiszen még mindig ölelem. Bár be kell vallanom jól esik végre kiszabadulni a négy fal közül. Nem vagyok egyedül illetve nem mászik Alvaro az idegeimre de tudom néha jobban szeretne ő is egyedül lenni. Kötelességének érzi, hogy vigyázzon rám és lesse minden kívánságomat. De élnie kell az életét neki is. Azonban most neki tökéletes alkalom a teszt arra, hogy kiszakadjon a szürke hétköznapokból amit én teremtettem körülötte.

- Fázol?-kérdezett rá a homlokát ráncolva a focista.

- Tessék?-lepődtem meg. Hirtelen jött a kérdése és nem is voltam felkészülve rá.

- Jól vagy? Nem fázol?-ismételte magát és alaposan végig mért.

- Bár az lenne a legkisebb bajom, hogy fázok-e. Mankóval tudok csak járni. Gipszelve van a kezem is.-sóhajtottam fel vágyakozva. Igen vágytam arra, hogy meggyógyuljak… Hogy újra a szokotthoz képest normális legyen az életem. Őszintén el akarom már felejteni ezt az időszakot.

- Ha jársz a dokikhoz minden rendben lesz.-mosolygott rám megértően.

- Többet vagyok a dokiknál, mint otthon.-dünnyögtem miközben megsimogatta a karomat.

- De így tudsz talpra állni csak. Ténylegesen csak így tudsz.-azt hiszem tisztában van vele, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam. Főleg, hogy az elmúlt időszakban elég sokat beszélgettünk.

- Minek álljak talpra hmm?-fakadtam ki tehetetlenül. Folyamatosan érzem magamban a tehetetlenséget, a dühöt és az elkeseredettséget. Ez az érzés folyamatosan bennem van. Nyomaszt és egy szinten felemészt.- Egy rakás szerencsétlenség vagyok... És jelenleg csak nyűg vagyok Bati és a szüleim nyakán.

- Nat...-simított végig az arcomon óvatosan.- Nem vagy nyűg, hiszen szeretnek.

- Serg...

- Melletted vagyunk.-mosolygott azzal a jellegzetes mosolyával.

- Sose tudom meghálálni ezt nektek.-nyögtem fel.- Még neked se.

- Sose voltál az a hálálkodós típus Nat.-nevette el magát. Egy őszinte mosoly jelent meg az arcomon, hiszen rájöttem mennyire is félre érthető az amit mondtam neki.  Megcsóváltam a fejem.

 - Sergio nem úgy értettem... Csak...-hebegtem miközben a hajamat piszkálta. Egyáltalán nem zavart, hogy az utcán ácsorgunk, hiszen az emberek nem igen foglalkoznak velünk. Jönnek mennek, de valahogy minden annyira hétköznapi. Jól esik beszélgetni vele. Meghallgat még akkor is, hogy ha rohadt unalmas lehet neki a kesergésemet hallgatni.

 - Semmi baj... Nem is kell ezt meghálálnod. Eddig te segítettél mindenkinek... Ezt pedig most visszakapod. Így szokás. Tudod egyszer adsz… Máskor kapsz.

Elgondolkoztam a szavain, de még is eszembe jutott a találkozásunk eredeti célja. Az ebéd… Bár személy szerint nem vagyok éhes… Azonban gondolom ő igen… Pasi, edzés után… Tuti éhes. De pici boldogság költözött a lelkembe, hogy valakivel tudok beszélgetni... Meghallgat és még kedves is velem.

 - Gondolom a német barátod is segít rajtad.-szólalt meg újra.

 - Sebastiannak a vb-re kell koncentrálnia. Nem rám.-vágtam rá azonnal, hiszen tudom, hogy igazam van. Sebastiannak túl sok mindent veszíthet.

- Mondanám, hogy csak nyugodtan, mert így legalább Nandonak lenne esélye a címre.-vette viccesre a figurát a focista. Az ajkaim egy pillanat alatt egy vékony csíkba préselődtek és nem tudtam, hogy leszidjam-e vagy inkább nevessek.

- Bolond vagy.-állapítottam meg végül lazán.

- Bolondnak is kell lenni.-húzta meg a vállát.

- Ő hogy van?-tettem fel csendesen a kérdést. Koncentráltam rá, hogy ezt a kérdést ne tegyem fel. Nem akartam megkérdezni, hiszen lett volna alkalmam beszélni már vele... De nem akartam... Nem akartam, hogy csak azért beszéljen velem telefonon, mert úgy érzi ez a kötelessége…Azok után ami történt... Több ezer kilométerre voltunk egymástól, amikor a lehető leggerinctelenebb módon telefonon szakított velem. Történt a baleset… és a vetélés… Mind ketten hibásak vagyunk tudom jól azonban nem akarom, hogy minden áron korrigálja a hibáit. Muszájból nem kell. Ramos hirtelen tett egy lépést felém, ami miatt kis híján hanyatt estem annyira meglepődtem.

- Naty... Engedd el... Nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.-csóválta meg a fejét.

- Csak érdeklődtem.-vontam meg a vállam lazán, mint ha ezzel azt bizonyítanám, hogy nem is bánt a kialakult helyzet.- Biztos el van az új barátnőjével... Aki sokkal szebb... Okosabb és barátságosabb nálam. Aki nem egy emberi roncs... Aki csak két átkozott mankóval tud csak járni.-fakadtam ki indulatosan végül.

Tudom ez mind annak köszönhető, hogy temetem magamban a dolgokat és egyszerűen csak kibuktam. Sergio kikerekedett szemmel pislogott rám. Elszégyeltem magam, hiszen nem sevillain kellene elvernem a port az elcseszett életem miatt.

- Sajnálom Serg... Már neked is csak hisztizek. Sajnálom.

- Nem is hisztizel.-bátorított a sajátos stílusában.

- Dehogy nem.-nyögtem fel, hogy bizonyítsam még is csak nekem van igazam.- Alvaronak is az idegein táncolhatok minden egyes nap, pedig nem ezt érdemelné. Csajoznia kellene és élvezni azt, hogy MotoGp versenyző. Ehelyett azonban engem pátyolgat… És akarva akaratlanul rajta vezetem le a feszültségemet. Nehezen viselem magam.

- Butaságokat beszélsz csak.-csóválta meg a fejét tudálékosan.

- Most csak jobb kedvre akarsz deríteni... Kötelességednek érzed te is, hogy vigasztalj.

- Ez hülyeség... A barátom vagy. Azóta mióta bele csöppentél az életünkbe.

- Iker életébe csöppentem bele.

- Ez nem igaz.-csóválta meg a fejét és közelebb lépett hozzám. Zavarni kezdhetne a közelsége, de jelenleg a mondani valója jobban érdekel.- Felforgattad Casillas életét is... De a miénket is. Mert barátunk lettél.

- Barát....-ízlelgettem a szót mint ha életemben először mondanák ezt nekem. Pedig vannak barátaim, akiket szeretek. Oldalamnak támasztottam az egyik mankómat és a focista karjába kapaszkodtam, aki szintén hasonlóan tett.

- Igen... A barátunk lettél... Nekem legalábbis a barátom.

- Köszönöm.-dünnyögtem.- Mindig is kicsit bolondnak tartottalak. De tényleg bolond vagy.

- Talán azért is lettünk barátok - vonta meg a vállát.

- Hülyék vonzzák egymást nem igaz?-kuncogtam és megpaskoltam az arcát. Alvaroval is mindig ezt mondjuk. Azért vagyunk a legjobb barátok, mert mind a ketten bolondok vagyunk. - Végre valami mosolyszerű van az arcodon.-húzta ki magát elégedetten. Talán ez volt az egész találkával a célja és most büszke lehet magára. Lesütöttem csak a tekintetemet zavaromban, majd egyszerűen megöleltem. Éreztem a meglepettséget a testtartásán majd lassan megölelt ő is.

 - Össze ne törj.-sóhajtottam fel, hiszen olyan aprónak és törékenynek éreztem magam a karjai közt. Harsányan felnevetett és elengedett. Értette szerintem, hogy mire is gondolok. Gondosan visszaadta a mankómat és megsimogatta az arcomat.

- Gondolom jelenleg csak feketébe és fehérbe látod a világot... De lesz jobb.

- Miért gondolom azt, hogy tévedsz?

- Mert össze vagy törve.-vonta meg a vállát lazán és óvatosan cirógatta meg az arcomat és elérte, hogy a lábujjamig piruljak. - Végre színed is lett.

- Zavarba hoztál.-nevettem fel kínomban és mellkason legyintettem.- Jó hogy elpirultam. -vallottam be csendesen végül.

- Ezek szerint zavarba tudlak hozni.

- Láthattad… Tudhattad. - motyogtam. Kósza tincseimet a fülem mögé tűrte, ami kilógott a sapkám alól. Meglepően nyugodtnak éreztem magam a közelében, amire az elmúlt három hétben nem igazán volt példa. Megborzongtam kicsit a téli szellőtől de próbáltam ezt elrejteni előle.

 - Ebédelni jöttünk nem?

 - Személy szerint nem vagyok éhes. De te pasi vagy.-kuncogtam. Csak szemeit forgatta, hiszen értette, hogy mire is gondolok és beterelt az étterembe. Természetesen azt se hagyta, hogy én ne egyek. Beszélgettünk... Szórakoztatott és meglepően gyorsan és kellemesen telt az idő.

- Haza kellene lassan mennem.-néztem a karórámra.- Bár Alvaro Valenciában van tesztelni.

- Hazavigyelek? - döntötte oldalra a fejét. kíváncsian. - Tudod mit, ez nem kérdés volt. Hazaviszlek.

- Nem akarok a terhedre lenni. Van taxi. ..

 - Gyorsabban haza érsz ha elfogadod az ajánlatomat.-pattant fel a székéről és bele bújt a dzsekijébe. Csodálkozva pislogtam rá miközben a fogashoz lépet a kabátomért. Illedelmesen felsegítette a ruhadarabomat és átnyújtotta a mankót nekem. Természetesen nem engedte hogy fizessem a számlát.

- Az én ötletem volt az ebéd.-dünnyögtem.

- De jól nevelt vagyok és nem engedhetem egy hölgynek hogy fizessen.

Csak a szemeimet forgattam miközben Sergio kifizette az ebédünket jó kis borra valóval megspékelve. Tudtam ezzel részbe a pincér hallgatását is meg akarja vásárolni de jelen pillanatban nem is zavar ez. Lassan indultam el az ajtó felé és a pincér illedelmesen ajtót nyitott nekem.

-Köszönjük.-szólaltunk meg egyszerre Sergioval. A pincér csak mosolyogva biccentett nekünk.

Sergio segített beszállni a kocsiba és láthatólag jó kedvel szállt be mellém a kormány mögé. Hosszú percek teltek el néma csendben amit furcsállottam is. Ramos sose arról volt híres, hogy néma csendben töltsön el akár két percet is. Éppen a fő útra kanyarodott ki a focista amikor gondolkozás nélkül combjára tettem a kezem.

- Minden rendben Serg?-kérdeztem rá mire ő még azt hiszem az előbbi tettemen ámuldozott azt hiszem.

- Persze. Miért hitted, hogy baj van?

- Csak túl csendes vagy.-feleltem teljesen őszintén.

- Nem tudtam, hogy ez baj.-kontrázott vissza.

- Csak nem megszokott tőled. Eddig te fecsegtél nekem egész délután... És ezzel derítettél jobb kedvre.-vallottam be pedig tudtam ezt inkább meg kellett volna tartanom magamnak. Nem kell mindent elárulnom neki.

 - Inkább azt kívánják az emberek, hogy fogjam be legalább 5 percre.-nevetett fel és a kezünk összeért. Ekkor kapcsoltam... És úgy rántottam el a kezem, mint ha megrázott volna. Elszégyellve magam húztam össze magam az ülésben bámultam ki az ablakon.

- Héé...most te hallgattál el.

 - Csak elgondolkoztam.-feleltem őszintén.

 - Ennyire?- kuncogott.- Akkor inkább ne gondolkozz. Még megárt.

 Szívem szerint bemutattam volna neki de ahogy rápillantottam összeakadt a tekintetünk és ő csak somolygott.

- Inkább nem is mondok semmit.-hagytam rá.

- Megbántottalak?

- Dehogy.-ráztam meg a fejem.- Csak gondolkoznom kellett, hiszen rájöttem átléptem egy bizonyos határt.

- Ha arra gondolsz…?

- Szerinted mire gondoltam?-kérdeztem vissza szemeimet forgatva. Szinte felháborodásnak tűnt a kifakadásom, amivel elértem azt is, hogy elnevesse magát.

- Azt gondolod, hogy rám mozdultál?-nevetett még mindig. Esküszöm szórakozik rajtam ebben a pillanatban. Rajtam szórakozik.

- Nem mozdultam rád.-fontam össze a mellkasom előtt a kezemet és úgy fordultam az ülésbe, hogy rátudjak nézni.- Neked ez úgy jött le, hogy rád mozdultam?

- Nem mondtam semmit se.-vigyorgott és elindult a közlekedési lámpa zöld jelzése miatt.-Mondtam én olyat, hogy rám mozdultál?

- Csak kíváncsi voltam a véleményedre.-bizonygattam igazamat.

- Ha valami nem tetszik, úgyis szólok.-felelte teljesen fapofával, ami miatt kis híján felnevettem.

- Ugye jó vagy pókerben?

- Fogjuk rá.-húzta meg a vállát és megfogta a szabad kezemet és visszahelyezte a combjára.

- És a csajozásban is jó vagy.

- Abba azt hiszem még jobb.

- Sejtem.-kacagtam fel és még az oldalam is bele sajdult, bár próbáltam nem hangot adni a fájdalmamnak.- Köszönöm ezt a délutánt, mert jól éreztem magam. A baleset óta először.

- És előtte?

- Előtte túl sok volt a munka ahhoz, hogy arra koncentráljak jól érzem-e magam.-sóhajtottam fel és elég kegyetlennek éreztem ezt a kijelentést. Magammal is kegyetlen voltam tényleg.

- Mire vágysz most a legjobban?-tett fel egy meglepő kérdést számomra.

- Túl sok mindenre.-jelentettem ki teljesen őszintén.

- Hogy vágyhat az ember túl sok mindenre? Nekem elmondhatod mire vágysz.

- Vágyok csokira, egy kis vodkára. Motocrossra és egy igazán izzasztó szexre.

- Csoki, vodka gondban segíthetek, motorokat inkább még kerüld, az utolsót pedig... –gondolkozott el látványosan. Hatalmasra nyíltak a szemeim és azon járt az agyam amit mondott. Nem tudom eldönteni, hogy viccel velem vagy teljesen komolyan gondolja ezt.

- Csoki... Vodka... Motor... Szex.-ismételtem el a gondolataimat, hogy biztosítsam magam arról biztosan ugyan ezeket mondtam el én is.

- Csoki, vodka gondban segíthetek.-ismételte magát lassan megfontoltan. Így talán még én is megértem, hogy mindent teljesen komolyan gondol és ugyan arról beszélünk.-Motorozást még egy kis időre hanyagolnod kell a sérülések miatt. Az utolsó pedig...

- Csak nem ajánlatot akarsz tenni?-kérdeztem rá elég konkrétan, hiszen amúgy is nyílván való, hogy ugyan arra gondolunk.

- Akár... Veheted annak is.

- Ez a legjobb csajozós dumád?-kuncogtam, miközben leparkolt Alvaro háza előtt. Valahogy a híres csajozós Sergio Ramosból nem ezt néztem ki.

- Nem. Ennél tudok jobbat is. De te azt szereted ha közlik veled a tényeket.-felelte lazán, miközben kivette a kulcsot a gyújtásból.

- Ha akarnálak egy pillanat alatt az ujjam köré csavarlak és annyit se tudnál mondani hogy mit iszol.-igazgattam meg magamon a kabátomat. Sergio a padlóról kaparta össze az állát azt hiszem, mert úgy nézett rám… Vagy talán számára érthetetlen nyelven beszéltem.-  Mi az? Elvitte a cica a nyelved?

- Nem hiszem el amit mondtál.-csóválta meg a fejét őszintén.

- Sergio... Sergio...-trilláztam miközben ki kászálódtam a kocsiból.

- Mi az?

- Ti pasik imádtok irányítani... Azért éltek, hogy irányítani tudjatok… Vagy legalább is azt gondoljátok, hogy tudok irányítani. Ezért nem hiszitek el, hogy egy nő is tud.

- Mint akit ki cseréltek.-állapította meg elismerően.

- Nem. Csak így terelem el a gondolataimat. Különben begolyóznék.-vontam meg a vállam majd próbáltam a táskámba kutatni a lakáskulcsokért. Sergio körülbelül 5 percig nézte a szerencsétlenkedésemet, amikor nemes egyszerűséggel kikapta a kezemből a tulajdonomat. Meg akartam szólalni de leintett. - Sokat szerencsétlenkedtél eddig én pedig meguntam.

- Serg...

- Nézd itt is van.-mutatta fel a keresendő tárgyat.

- Köszönöm.-sóhajtottam fel. Előre sétált és kinyitotta nekem a bejárati ajtót.

- Mire mennél nélkülem?

- Azért nem ragadtam volna kint.-döcögtem el mellette.- Bejössz? –fordultam vissza hiszen csak ácsorgott a küszöbön.-Csokim asszem van... Más nem Alvaro dugi készletét megvámolhatjuk.

- Formában kell maradnom.-mosolyodott el, de tudtam nyert ügyem van szinte. Talán ugyan úgy ő is élvezi a társaságomat, nem csak én az övét.

 - Két kocka csokitól nem fogsz elhízni Ramos.-támasztottam le a mankóimat az ajtó mellett és kibújtam a kabátomból.

- Csak két kockát kapok?-lépett ki nagy vehemenciával a cipőjéből és a márkás bőrkabátját csak felhajította a fogasra.

 - Mondtam hogy a csoki az egyik vágyam.

 A nappaliig egész könnyen elértem. Bár hasogat minden porcikám, de egyszerűen próbálok nem figyelni erre. A kanapéra leroskadtam és a dohányzóasztal fiókjába kezdtem "kutatni".

- Nézd. Karamellás Milka. Az egyik kedvencem.-nyaltam meg a számat.

- Ezt nem hagyhattad ki igaz?-emelte a plafon felé a tekintetét.  Csak kuncogtam. A kanapéra ült ő is és úgy húzta a lábam hogy nekem kényelmes legyen. Beszélgettünk. Beszélgettünk arról amiről történt... Hogy nem-e vettem észre azt ami körülöttem folyt... De én naiv picsa egyszer se figyeltem erre. Ha voltak jelek se esett le. Hibás vagyok… Túlságosan is. A csoki papírját próbáltam elszakítani mire fura dolog történt velem. A hatalmas keze az arcomra csúszott és magához húzott egy pillanat alatt. Meg akartam legalább annyira nyikkanni, hogy mit csinál de addig már az ajkai az enyémet ostromolták.

- Akarsz beszélni róla?-kérdezte csendesen percek elteltével.

- Nem.-döntöttem a homlokának az enyémet. Fogalmam sincs hogy miért tette. De nem is érdekel jelenleg. Túl jó volt.

***

Pár nap telt el Madridba érkezésem óta. El vagyok. Talán ez a leghelyesebb kifejezés. Orvoshoz járok és szabadidőmben szokás szerint az elfuserált életemen gondolkoztam. Elhatároztam ma minden apró kis házi munkát megcsinálok, hiszen holnap Alvaro haza ér Valenciából. Először elmosogatok és kiviszem a szemetet. Mind ezt egy határozott döntés miatt mankó nélkül akartam véghez vinni. Tesztelem magam. A mosogatás után magamhoz vettem a szemetes zacskót és a kulcsokat és lesétáltam a szemeteshez. Nem hosszú az út, de engem kifárasztott.
- Mankót dísznek találták ki?- szólalt meg valaki mögöttem. Fülig szaladt a szám hirtelen.
- Sebi?-fordultam meg és tényleg ő állt velem szemben. Rám mosolygott, majd nagy léptekkel elindult felém és megölelt. Olyan szorosan, ahogy csak bírt. Törékenynek éreztem magam a karjai közt, de egyáltalán nem zavart.
- De régen láttalak.-puszilta meg az arcomat.
- Neked nem kellene már a sivatagban lenned?-bukott ki belőlem az első nem túl értelmes kérdés.
- Ráérek még.-vont vállat nemes egyszerűséggel.- Hiányoztál Naty!
- Te is nekem kicsi Bambi.-mosolyodtam el oldalra biccentett fejjel.- Azonban mi lenne, ha felmennénk? Fázok.
- Menjünk.-bólintott mosolyogva.
Lassan sétáltunk a lakásba és rengeteget nevettünk eközben is. Sebi azzal piszkált folyamatosan, hogy milyen lassú vagyok és egy csiga is megelőzne, ha versenyeznénk. Persze engem se kell félteni alapon frappáns válaszokat adtam a magam védelme miatt. A nappaliba belépve ledobtam a melegítő felsőmet a kanapé szélére.
- Bocsi Sebi a kupiért. Próbálom utolérni magam.
- Mert, mit csináltál? –csodálkozott el majd látványosan körbe nézett.- Ez neked kupi amúgy?
- Hétvégén Alvaroval Valenciában voltam. Kérsz valamit? Enni, inni?
- Inni valamit.
- Azt hiszem baracklé van csak itthon.
- Az tökéletes.-bólintott és kijött velem a konyhába. Amíg én előszedtem az üdítőt és a poharat Sebi felült az egyik székre és figyelt.- Naty mibe keveredtél?
- Tudtam, hogy megkérdezed.-ráztam meg a fejem. Tudtam vagyis szinte biztos voltam benne, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést. Ő az egyetlen aki eddig nem kérdezett. Ő az aki eddig tudatlanul segített nekem.

-Tudod jól, hogy tudni szeretném…

-Iker megcsalt… De ezt tudtad eddig is.

- Nem úgy értem.-rázta meg a fejét.

- Nem mondanám, hogy ezerszer jobb de mivel a barátaim velem vannak elviselhető. Lassan látom a fényt az alagút végén.

- Tudok Heikkiről… Ott volt a kórházban végig.-motyogta Sebastian, mint ha valami hatalmas titkot árult volna el.

- Tudom… Vagy is sejtettem.-húztam meg a vállam.- Hibáztam. Túlságosan nagyot hibáztam Sebi.

- Mindenki hibázik Naty.-csóválta meg a fejét.

- Csak én már túl sokat hibáztam Sebi.-sóhajtottam fel és elé toltam a poharat.

- De tanulsz belőle… Előbb utóbb.-fejezte be a mondatott olyan Sebisen. Elnevettem magam. Be kell vallanom, hogy kínomban elnevettem magam.

- Csókolóztam korábban Heikkivel…

- Tudok róla.

- Pár napja meg…

- Van egy olyan sejtésem, hogy most nem a finn kerül szóba.

- Véletlenül megcsókoltam Ramost. –vontam meg a vállam miközben a pult lapját kaparásztam.

- Véletlenül?-kontrázott vissza a barátom.- Ugye tudod, hogy egy focista ő is…?

- Tudom.-biccentettem.- Jó, hogy tudom Sebastian.

Nem szólalt meg. Utáltam amikor néma csendben szugerál. Olyan mint aki a fejembe akar látni. Meg akar fejteni. Nekem kellene ezt tennem. Idősebb vagyok… Feladatom lenne. Vigyáznom kellene rá.

-Biztos vagy benne Naty?

- Nem.-jelentettem ki teljesen egyszerűen.-Egyáltalán nem vagyok benne biztos. Csak annyit tudok ki akarom verni a fejemből Ikert. Nem akarok arra gondolni, hogy mit szúrtam el… Vagy éppen azon, hogy miért jobb nálam az a titokzatos nő… Oké… Csak…-kezdtem el hadarni és azzal a lendülettel a hangom egyenes arányosan emelkedni kezdett. Torkomat mardosta a sírás, de mire észbe kaptam Sebastian a kezét az enyémre csúsztatta. Csodálkozva pillantottam rá, és torkomon akadt minden szó.

- Tudod jól, hogy én nem ítéllek el. Pont én tenném?-kérdezett vissza és egy halovány mosoly átfutott az arcán.- Mellettem voltál amikor kiderült minden Rosieval kapcsolatban. Nem vagyok büszke egyetlen tettemre se. Boldog voltam mellette, de még is összetörtem. De te próbáltál támogatni… Észhez téríteni és a földön tartani. Amit most viszonozni akarok. Ha arra döntesz, hogy visszamész esetleg Heikkihez… vagy Ramos mellett akarsz lenni még ha csak alkalmi partnerként én még abba is támogatlak…

- Sebi…-nevettem el magam hirtelen. Nem voltam felkészülve arra, hogy a német barátom ilyen fajta szentbeszédet tart. Áthajoltam a pulton és nyomtam puszit az arcára.- Nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküled.

- Unatkoznál.-adta meg  a választ egyszerűen.

- Neked lenne könnyebb az életed.-nevettem fel.

- Szeretném, hogy elgyere velem a következő futamra.

- Sebastian…

- Lehet világbajnok leszek. Szeretném, hogy velem légy. Kérlek Naty.

- Rendben. Elmegyek veled.