54. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt. Nem a legjobb és a legboldogabb részek következnek... De ez is a történtek része. 

Sajnos a való világban sem történtek a napokban jó dolgok. Nicky Hayden Olaszországban bicikli balesetet szenvedett, és sajnos eddig jó hírek nem érkeztek az állapotáról. Szurkoljunk neki, hogy rendbe jöjjön...

Jól olvasást:

Kira

A hideg padlón ülök a sötét szobában… és egyedül a sírásom hallatszódik. Nem hittem, hogy ilyet fogok itt átélni, pedig ez benne van a pakliba… Bármikor benne lehet és ezzel régebben én is tisztában voltam. De most… Most úgy történt, mint derült égből a villám csapás… és be kell vallanunk erre senki se készült fel… Erre nem is lehet felkészülni…

Két nappal korábban…

Péntek reggel van és még a paddock most kezd éledezni. A legkisebb kategórai versenyzői már a szabadedzésekre készülnek, míg talán a MotoGp versenyzői közül még alszanak páran. Nincs szerencsém… Hector nem alszik… És éppen engem nyaggat.

-Mond már el!

- Miért fontos ennyire hogy van-e szabad barátnőm?-nevettem fel.

- Csak…-gondolkozott el.- Mert.

- Csak?... Mert?-kérdeztem vissza meglepődve, majd elnevettem magam.- Szókincseden még azért csiszolj egy kicsikét.

- Nos mi a válaszod?-lépett elém hirtelen és neki is ütköztem.

- Az a válaszom, hogy állj az utamból, mert átgyalogolok rajtad.

- Na Natalien… Válaszolj!-nyűglődött.

- Van egy barátnőm, de neki párja… És szerintem Gio képen csapna ha rárepülnél a barátnőjére.

- Akkor van másik barátnőd esetleg?-dörzsölte össze a tenyerét.

- Esetleg Rosie… De ő túl nagy falat neked.-jelentettem ki vállat vonva mire az említett személy jelent meg mellettem. Nagyon csinos így korán reggel. Farmer nadrágot és csak egy egyszerű inget viselt, egy narancssárga magassarkúval. Haját befonta és csodaszépen feltűzte.

- Miért emlegettek engem korán reggel?-vigyorodott el.

- Drága jó Hector barátunk kíváncsi, hogy van-e szabad barátnőm, mert szeretne becsajozni.-kezdtem el a finn lánynak magyarázni, miközben ő átkarolta a vállamat és fapofával végig mérte a honfitársamat. Ha jól sejtem lassan sikerül zavarba hoznunk a motorost, és pont ezért folytattam.- És mivel Isa foglalt esetleg szóba jöttél te. De nem hiszem, hogy az eseted.

- Hát Naty… Egy Spiesre vagy Haydenre jobban vevő lennék.-felelte teljesen lazán a lány. Hector már enyhén vörös színbe játszott, de úgy tűnik állta a mi „kínzásunkat”, ami becsületére váljon. Más már rég elmenekült volna.

- Amúgy Rosie vagyok.-mosolygott a finn lány a honfitársamra, aki kicsikét bambán pislogott rá, majd egyszerűen elfogadta a kéz fogást.

- Hector.

- Tudom. Ismerlek a pályáról. Mindig összeakadsz Marcoval…

- Az külön történet.-legyintett lazán Hector, ami miatt átfutott az arcomon egy halvány mosoly. Nos igen… Hasonló a helyzet Alvaroval is. A korábbi évek során jó párszor akadt össze az olasz motorossal.

- Alvaro is szóról szóra ezt mondaná.-forgattam a szemeimet. Rosie felnevetett vidáman.- Este ráérsz?

- Vacsorázni megyek…

- Ohh…-nyögte ki Hector helyettem.- Randid lesz?

- Héé… Ez nem tartozik rád.-fakadt ki a finn lány és elpirult.

- Hector neked nincs valami más dolgod? Például nem lesz a közel jövőben valami mérnöki megbeszélésed?

- Talán.-húzta meg a vállát.

- Akkor?-tártam szét a karjaimat. Hectornak kellett pár pillanat mire fel fogta, hogy neki most ebben a pillanatban távoznia kell. Csak vigyorogva intett nekünk és elindult az Aspar csapat felé, mi pedig Rosieval a Gresini Honda felé.

- Tényleg randid lesz?-kérdeztem rá csendesen. Rosie csak illegett billeget az egyik lábáról a másikra zsebre dugott kézzel.

- Nem mondanám kimondottan randinak.

- Akkor?

- Nicky hívott el egy vacsorára… és mivel voltál olyan kedves, hogy megadtad a számomat neki elég régóta teper… Ezért…

- Megszántad?

- Igen… Nem…-vágta rá azonnal, de elnevettem magam.- Értsd jól Naty.

- Nyugi. Értem mire gondolsz.-paskoltam meg a vállát, mire megszólalt a mobilom. Kíváncsian halásztam elő a zsebemből és még Rosie is a nyakát nyújtogatva figyelte, hogy kitől érkezik a hívás.- Sebastian az.

- Akkor én inkább megyek.-sóhajtott fel.

- Nem beszéltek?

- Egy ideig még jobb ha nem találkozok és nem is beszélek vele.-felelte csendesen és puszit nyomott az arcomra.- Beszélünk még! Szia Naty.

Fejemet csóválva néztem a távolodó lány után és eszembe jutott fel kellene vennem telefont, hiszem még mindig nem adta fel Sebastian.

-Szia.-szóltam bele és már a garázsba léptem be.

- Azt hittem megsüketültél ott Olaszországban.

- Az olaszok hangosak.-mosolyodtam el.

- Miattad sose felejtem el.-tudom direkt hánytorgatja ezt fel nekem.

- Most meg kellene sértődnöm?

- Nem.-nevetett fel.- Mert ha megsértődnél nem tudnál elkísérni egy bálba.

- Hova kellene elkísérnelek?-lepődtem meg és azt hiszem elég látványosra sikerült, hiszen több szerelő fiú is megbámult.

- Egy jótékonysági bálba… Azt hiszem. Christian azt írta az emailben, hogy vinnem kellene magammal egy csinos kísérőt… és jelen esetben szerintem nem Tommira gondolt.

- Szerintem Hannara gondolt és nem rám.-nyögtem fel.

- Kérlek Naty. Mondj igent.

Felnyögtem és azon gondolkoztam most az egyszer nemet mondok neki. Egye meg azt amit ő főzött. De még is megesik rajta minden egyes alkalommal a szívem, hiszen ő Sebi… Akinek kell a támogatás…

-Hamar lelépünk?

- Hamar. Amilyen hamar csak tudunk. Akkor eljössz velem?-faggatott izgatottan.

- Igen. Elmegyek veled.

- Köszönöm.-sóhajtott fel megkönnyebbülten. Pár pillanat csend állt be a beszélgetésbe. Csak a német barátom szuszogását hallottam és tudom nem véletlen.

- Mit szeretnél tudni Sebi?

- Hogy van?- lényegre törő volt a kérdése, de még is tudtam mire gondol… Vagy is kire. Felsóhajtottam csak.

- Miért mindig engem faggatsz ezzel a kérdéssel?

- Mert nem merem Tommitól megkérdezni. Előbb-utóbb tuti képen vág.

- Lehet meg is érdemelnéd.-forgattam a szemeimet.

-  Naty kérlek. Ne szadziz már te is jó?-horkantott fel.

- Sebi… Azt hiszem boldog… Élvezi a munkát… Látom rajta, hogy jól érzi magát itt. Tényleg beváltotta az ígéretét és boldog próbál lenni.

- Naty…

- Hétvégén randija lesz.-kotyogtam el.

- Ohh…-nyögte be Sebastian.- Akkor…

- Sajnálom Sebi.

- Nem kell Naty. Amúgy is… Ki kell vernem a fejemből. Megbeszéltünk mindent. Új élet… Vagy is nekem régi. Neki van szüksége az új életre.

- Tudom.-sóhajtottam fel.

- Mindegy. Találkozzunk hamarosan… És el ne felejtsd! Csinosnak kell lenned. Vásárolj valami jó ruhát.

- Nem a csajod leszek csak a kísérőd.-nevettem fel.

- De a csapat állja a csekket…

…Alvaronak nem volt gondja a motorral a mai nap folyamán és csodák csodájára egyszer sem esett el. Igen… Brno után már így gondolkozzunk. A második szabadedzés nagy részét arra szánták a mérnökökkel, hogy a beállításokat már az időmérőre próbálták belőni és így a mérnökök is elégedettek voltak a mai nappal.

Késő délután van és a garázsban ücsörgök Alvaro székében. A lábamat felhúztam és egyik kezemmel ölelem, míg a másikkal a mobilomat nyomkodom. A barátomra várok, hiszen megígértem neki, hogy együtt vacsorázzunk.

-Hali…-érintette meg a vállamat az előbb említett személy és erre hatalmasat ugrottam. Alvaro arcán egy vigyor jelent meg.- Ennyire rémisztő vagyok?

- Nem… De…-habogtam.- Csak nem hallottalak.

Leült közben a kisebbik székre, hiába ajánlottam fel neki, hogy átadom a helyem, hiszen ez az ő széke amúgy is. Burkoltan lehülyézett és a szemeit forgatta mellé. Ennyire szeret csak.

-Végeztél a megbeszélésekkel?

- Még nem. Más fél óra körülbelül.

- Alvaro…-nyögtem fel.

- De hoztam neked csokit.

- Ezzel akarsz lekenyerezni?-nevettem fel.

- Miért? Le lehet téged kenyerezni egyáltalán?-nyújtotta felém a tábla csokit egy ártatlan mosollyal az arcán.

- Le lehet. A kiskutya nézéseddel.-bontottam ki a csokit és az első kockát a szájába nyomtam.

- Naty…-nyögött fel miután lenyelte a falatot.

- Fáradt vagy.-állapítottam meg és megsimogattam a kicsikét borostás arcát.

- Csak egy kicsit.-bólintott. Az arcáról a kezem a hajához vándorolt és csavargatni kezdtem a melírozott szőke tincseit.

- Nem sokat kell már kibírni.

- Most a hétvégére gondolsz vagy a szezonra?-nevetett fel és csak a szemeimet forgattam.

- Most kigúnyoltál?

- Én?... Lenne is merszem hozzá.-szórakozott rajtam és már nevettem én is.

- Gonosz vagy.-jelentettem ki komolyan.

- De attól szeretsz nem?-ott volt az arcán az a tipikus batis mosolya.

- Persze… persze…-hajoltam közelebb hozzá, hogy megpusziljam. Nem tudom mi történt hirtelen, de nem tudtam megpuszilni az arcát, hiszen ő megcsókolt. Fogalmam sincs, hogy miért… Hiszen több éve… Több éve mi csak barátok vagyunk… Barátok…

- Bati…-motyogtam zavaromban és hamar észbe kaptam. Nem hagyhattam, hogy bármelyikünk is elveszítse a fejét… Ennél is jobban. Először csak egy csalódott sóhaj hagyta el a száját, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.- Ezt nem lehet. Te is tudod…

- Tudom…-morogta és megsimogattam az arcát.

- Csak szét csúsztál… Fáradt vagy… és magányos.-cirógattam meg az arcát.

- Ne analizálj kérlek.-kapta el a csuklómat.- Abba sosem voltál jó.

- Megcsókoltál.-nyögtem ki úgy, mint ha ő ezt fel se fogta volna. Pedig szinte biztos vagyok benne, hogy tudja mit tett… Hiszen ő volt az aki kezdeményezett.

- Oké Naty! Fel fogtam! Hülye voltam.-nyögött fel és felpattant mellőlem.- Azt hiszem mennem kell a megbeszélésre.

- A vacsora…?

- Mindegy…-legyintett.

- Megvárlak itt!-kiabáltam utána, de csak legyintett. Szerintem fel se fogta mit mondtam neki. Fejemet csóválva dőltem hátra a székben és bele haraptam a csokiba, amit kaptam tőle.

- És mi lenne ha érteném is a pasikat?-tettem fel magamnak a költői kérdést…