45. fejezet

Iker készítette a reggelit. Kicsit később ébredtem és észre se vette, hogy őt figyelem a konyha ajtóból. Meglepetésemre rántotta sütés közben énekelt. Nincs a legjobb hangja, de annyira nem is rossz. Kuncogva öleltem át hátulról.

-Műsoros reggeli?-érdeklődtem miután kaptam tőle egy csókot.

- Csak jó kedvem van. Ülj le! Mindjárt készen vagyok.

- Csak öntök kávét jó?-érdeklődtem tőle, de már el is léptem tőle és elővettem a bögrémet a szekrényből. Fura. Még mindig teljesen fura, hogy együtt lakunk.

- Mit fogsz ma csinálni?-kérdezett rá miután helyett foglaltunk az asztalnál.

- Ma meglátogatom Antoniot.-vágtam rá azonnal és bele kortyoltam a feketémbe. Iker szeme egy pillanatra elkerekedett és tudtam azt hitte félre beszélek.

- Amerikában még nem voltál biztos magadban. Vagy is abban, hogy beszélsz vele.

- Tudom… De egy kört megér nem?-húztam meg a vállam. Iker elgondolkodott pár pillanatig. A keze az asztalon pihent így óvatosan kinyújtottam felé a sajátomat. Cirógatni kezdtem a bőrét és így rám pillantott.

- Veled menjek?        

- Nem muszáj.-ráztam meg a fejem.- Hiszen edzésre is menned kell.

- Halaszthatok… vagy is késhetek.

- És José letekerné a fejedet azonnal.-horkantottam fel.

- Az megeshet.-vigyorodott el.

- Biztos Iker.-nyögtem fel. Hajamba túrtam.

- Előbb reggeliz meg és utána kitalálod, hogy mit is mondhatnál ennek a bizonyos Antonionak.

- Nem lesz könnyű menet nagyon jól tudom.-sóhajtottam fel.

- Ha így állítasz be hozzá ne is számíts könnyű menetre.-piszkálta meg az orromat és nyelvet öltöttem rá viszonzás gyanánt. Nevetve hajolt át hozzám és csókolt meg. Rámosolyogtam majd az utolsó korty kávémat is megittam.

- Amúgy remélem nem felejtkeztél el valamiről.

- Miről?-csodálkoztam el.

- Megígérted, hogy eljössz velem a csapat rendezvényre emlékszel?

- Azt hiszem igen.-biccentettem.

- Az a héten lesz. Emlékszel?

- Igen… Nem… Talán.-hadartam el.- Igen.

Láttam, hogy először teljesen meglepődött a reakcióm miatt, majd lassan elhúzta a száját egy apró kis mosolyra. 

-Jobb ha összekapod magad.-simogatta meg az arcomat.- Mert fejben már rég nem itt jársz. Menj! Öltözz jó?

- Köszönöm.-pattantam fel az asztaltól és három lépés után visszafordultam és megcsókoltam.- Szeretlek.

- Én is szeretlek.-engedett el. Elsiettem a fürdőbe és a hálóba, hogy rendbe szedjem magam. Fogmosás után a hajamat befontam és magamra húztam az overálomat. Egészen megszoktam az elmúlt hetekben, hogy motorral közlekedek a városban. A bukósisakomat a konyhapultra raktam. Iker homlokát ráncolva pillantott rám.

- De ott a kocsi… Sergio értem jön.-bökte ki azonnal ami eszébe jutt.

- Nem szükséges.-ráztam meg a fejem és bele léptem a csizmámba. Kapkodva csatoltam be és miután a gerincvédőt is a megfelelő helyére helyeztem bele bújtam a bőr ruhámba. Iker felém nyújtott egy fél zsemlét, amit egy puszi után elvettem és befaltam, miközben a cipzáromat felhúztam.

- Majd beszélünk jó?-kérdeztem rá.

- Csak vigyázz magadra ennyit kérek.-sóhajtott fel és adtam az arcára egy puszit.

- Mindig vigyázzok magamra.

- Ebben én személy szerint nem vagyok annyira biztos.

- Neem is hallottam meg.-vigyorodtam el és megcsókoltam…

…Halkan nyitottam ki az étterem ajtaját, de a csengő még így is megszólalt, ami jelezte, hogy vendég érkezett. Pedig még nincs is nyitva az étterem.Valami miatt iszonyatos magabiztosnak éreztem magam. Hogy miért? Fogalmam sincs. Pedig nincs semmim… Semmi konkrét… Csak légből kapott ötleteim vannak. A csizmáimat megtöröltem a szőnyegbe majd lassan elindultam befele.

-Zárva vagyunk.-közölte hirtelen egy férfi mögöttem.

- Én csak… Antonie Briant keresem.-nyögtem ki és felismertem. Pontosan ő az. Nem tudom, hogy felismert-e vagy ha igen tudomást akar-e rólam venni. De elhatároztam nem tágítok amíg nem beszélek vele.

- Milyen ügyben? Mert kicseszett sok dolgom van.-nyögött fel és a kezembe nyomott két zsugor ásványvizet.

- Segíteni kellene. Moto2-es csapatot akarok indítani.

- Ohh…-nyögte ki nem túl értelmesen.- Te…

- Natalien González vagyok.-húztam meg a vállam. Antonio teste meg merevedett és letette a kezében lévő tárgyakat és alaposan végig mért. Lassan az 50-es éveibe lépő férfi homlokán ráncok jelentek meg. Meglátszik rajta az eltelt jó pár év.

- Egy tanácsot adok csak… Feleljtsd el ezt a hülyeséget. Inkább fogj bele másba. Szerezz egy pasit. Szülj neki gyereket. De ezt a hülyeséget felejtsd el!

- Tonio… Kérlek segíts!

- Öt éve kiszálltam… és nem is áll szándékomba visszamenni!

- Soha se mond, hogy soha!-kotyogtam közbe amivel elértem, hogy ledermedjen egy pillanatra. Torkomon akadt minden szó, még akkor is ha viccnek szántam eredetileg. Tett felém két lépést és pontosan előttem állt. Lenézett rám és láttam nem volt vevő a humoromra.

- Megmondtam! Ha eszed van elmenekülsz abból a közegből. Kizsigerel és tönkre tesz. Erre vágysz?

- Alvaro azt mondta, hogy te tudsz nekem segíteni.

- Szinte sejtettem, hogy Bautista is benne van ebben a dologban. Rá emlékszek. Csak a bajt hoztátok a nyakamra minden egyes alkalommal.

- Alvaro azt mondta, hogy te vagy a legjobb. Azért jöttem ide, hogy te segíts nekem. A legjobb.

- Az a múlt!-csattant fel dühösen.- Nem segíthetek! Fogd fel!

Láttam rajta, hogy majd szét robban a dühtől, de már lassan bennem is emelkedett az a bizonyos pumpa. Mindig hajlamosak voltunk arra, hogy összevesszünk egy-egy bal lépés miatt… De ez most más. Sokkal, de sokkal komolyabb. Ledobtam a földre azt ami éppen a kezemben volt és felrángattam a ruhám cipzárját.

-Mi a fenének jöttem én ide?-dohogtam hangosan.- Csak hülyét csináltam magamból és nem találtam mást itt, csak egy öregedő étterem tulajdonost, aki maga cipeli az árút. Az a férfi, aki az egyik legjobb csapatfőnököm volt már rég nem létezik.

- Menj innen!

-Ezer örömmel!-húztam el a számat és egyszerűen kikerültem és kirohantam az étteremből.

***

Éppen kiléptem az edzőterem ajtaján és azt hittem rosszul látok… Azt hittem káprázik a szemem, amikor megláttam őket... De nem... Ahogy kijöttem az edzőteremből és ott találtam őket. Ikert és Rosiet az utcán csókolózni. Összebújva... Nem foglalkoztak senkivel és azzal se, hogy bárki megláthatja őket. Lebuktak... Nyilván való, hogy van köztük valami. A hülyének is nyilvánvaló, hogy Iker megcsalja Natyt... Ráadásul a lány egyik barátnőjével. Szinte az egyetlen barátnőjével. De még is a kapus a szent... Benne bízik mindenki. Hányszor hallottam ezt. Iker Casillas nem árt senkinek.. Ő nem tud senkit megcsalni. Rohadt mód nem úgy tűnik. Dúlva fulva szálltam ki a kocsimból és indultam el a bejárat felé. Tudtam. Nagyon jól tudtam, hogy vendégem akad hamarosan hiszen a finn lány észre vett, miután elszakadt a kapustól.

- Alvaro állj meg!-kiabálta utánam Rosie, ahogy leparkolt a kocsijával. Kapkodva szállt ki belőle, és addig én kinyitottam a bejárati ajtót és szinte betörtem rajta.

- Takarodj innen!-szóltam hátra nem túl finoman, hiszen hallottam ahogy trappolva követ engem. Nem akarom látni ebben a pillanatban. Jelen pillanatban senkit se akarok látni.

- Alvaro állj meg! Meg kell magyaráznom!

- Mit? Mit kell megmagyaráznod?-horkantottam fel és ledobtam a táskámat a földre, ami hangosan csattant a konyhakövön. Észre se vettem, hogy tárva nyitva hagytam előtte a bejárati ajtót.

- Azt amit láttál...-kezdett bele a legidiótább módon a védekezésbe.

- Azt ne mond, hogy véletlen volt! Véletlenül matatott a szádban. Véletlenül matatott a szádban a nyílt utcán, ahol bárki megláthat benneteket.-csattant a hangom hirtelen és fordultam felé. A lány tisztestávolságban ácsorgott tőlem a hűtő előtt és idegességében az ajkait rágcsálta. Ezt már nem egyszer láttam tőle. Ha ideges, vagy szégyelli magát állandóan az ajkait rágja.- Véletlenül nem történhetett meg!

- Nem véletlen volt.-motyogta.

- Azt hittem nem vagy olyan lány Rosie! A barátnőd pasijáról van szó! Elméletileg az egyik legjobb barátnőd. Aki mellletted állt eddig.

- Alvaro! Én...-kezdett el beszélni a lány, de elakadt a hangja. Valami miatt ennél tovább nem jutt a mondandójában.

- Mi te Rosie?-tártam szét a karjaimat, ahogy felé fordultam ismét.- Nem akartad? Véletlenül bújtatok ágyba Ikerrel ugye? Bár gondolom nem először hamár így viselkedtek a nyílt utcán.

- Alvaro...-szólalt meg, de el is hallgatott.- Megtörtént... Össze voltam törve Sebastian miatt...

- És most Sebastiannal jössz elő?-horkantottam fel.- Vettelnek is barátnője van. Vagy erre indulsz be? A pasi foglalt legyen?

- Ez nem igaz! Ez nem igaz Alvaro!-ordított rám hirtelen és be kell vallanom meglepődtem egy pillanatra.

- Hazug egy nőszemély vagy Rosie!-ráztam meg a fejem.

- Te meg szerelmes vagy Natalienbe!-csattant fel hirtelen miközben a könnyei az arcát mosták.

- Ez hülyeség! Ne tereld a témát!

- Ez nem hülyeség Alvaro! Nem egyszer láttalak!-kiabált velem miközben a pulton támaszkodott meg.- Azért akadtál ki ennyire.

- Nem igaz! Csak utálom, hogy palira veszitek az embert. Összefekszetek és hazudtok neki!

- Szerelmes vagy… Máshogy nem akadtál volna ki ennyire.-húzta el a száját egy gúnyos mosolyra. Kezemet ökölbe szorítottam és el kellett számolnom tízig, hogy ne mondjak vagy tegyek valami hülyeséget.- De el kell mondanom neked valamit. Naty töretlenül szerelmes és megbízik Ikerbe.

- Te pedig közbe elcsábítottad Casillast?

- Dehogy. Iker se a hűség minta példánya, hiszen ő nem szereti a lányt.-közölte lazán és közelebb lépett hozzám.- De Naty szúrta el! Hiszen mind végig fontosabb volt neki a forma-1… A MotoGp… Sebastian… és Te.-bökött mellkason, de elkaptam a csuklóját.

- De akár mi van köztük nem jogosít fel arra, hogy Iker alá feküdj.-sziszegtem neki.

- De téged se jogosít fel arra, hogy elköpd neki amit tudsz! Mert ha el is mondod neki… Nem segítesz rajta. Nem fog a karjaidba omolni és szeretni téged. Mert ő Ikert szereti. Te pedig csak csurgathatod a nyálad utána.

- Menj innen Rosie!-sziszegtem és ellöktem magamtól a kezét.- Menj innen! Most!

- Beláthatod, hogy igazam van.

- Menj innen!-hangsúlyoztam újra a szavakat.

- Senki se ártatlan a mai világban Alvaro. Nem vagyok szent… Hibáztam… És mondhatnám, hogy bánom… De ez se lenne teljesen igaz. Gondolj bele… Te sem vagy ártatlan! Bele szerettél a legjobb barátodba!-magyarázta.

- Takarodj!-fakadtam ki hirtelen. Rosie igazán maszatos arccal felkapta a táskáját és elrohant egyetlen szónélkül.