43. fejezet

Egész nap feszült voltam és ezt a többiek is észrevették tudom jól. De inkább egy árva szót se szóltak hozzám. Tettették a hülyék, hogy ők nem vették észre… És be kell vallanom jelen pillanatban nekem ez volt a legjobb megoldás. Beszélni akartam volna a spanyol pilótával a napfolyamán, de egyszerűen nem tudtam hogyan támadhattam volna le. Mi van ha nem is tudja, hogy a bátyám az aki vele van? Egyáltalán a bátyám van-e vele, hiszen csak egy pillanatra láttam a férfit… Már elkészültem az esti megjelenéshez. Pont úgy ahogy azt elvárhatják. Fekete ruhát vettem fel, amihez tökéletesen illett a szandám. Hajamat lazán tűztem fel. Minden fontos dolgomat bele dobáltam a kis táskámba, amikor kopogtak.

-Szabad!-szólaltam meg hangosan. Lassan nyílt ki az ajtó és Tommi lépett be rajta csukott szemmel. Be kell vallanom elég murisnak tűnik így ebben a szent pillanatban. Felvont szemöldökkel bámultam rá.- Tommi… Minden rendben?

- Felöltöztél már?-jött azonnal a válasz kontrázva.

- Ez hogy lehet kérdés köztünk?-csodálkoztam el. Eszembe se jutott, hogy Tommi valaha ilyet kérdezne tőlem.

- Nő vagy… És… és… A nők köztudottan sokáig készülnek.

- Elkészültem már nyugi.-nyögtem fel.- Csak az egyik fülbevalómat keresem és indulhatunk is.

Láttam, ahogy a finn férfi megkönnyebbült azon, hogy ruhába talált. Talán túlságosan is. Ennyire csak nem lehetek ilyesztő számára. Vagy talán még is? Megtaláltam szerencsére a kis ékszert és ahogy a fülembe dugtam megszólaltam.

-Figyelj, csak Tommi.

- Hmm?

- Mit tettél volna ha alul öltözött lettem volna?-kérdeztem rá és láttam azonnal leesett az a bizonyos tantusz neki. Egyszerűen kíváncsi voltam mi lett volna ha, hogy ha ez a szituáció teljesen másként alakult volna.

- Ha-ha-ha.-tagolta el ironikusan. Azért néha napján még ő is elereszt egy laza mosolyt. Nem teljesen olyan, mint amilyennek mondják és gondolják. Érti ő a humort… Csak tudja elvárják tőle, hogy megfeleljen minden szabálynak.

- Ezt nem hagyhattam ki bocsi.-húztam meg a vállam.- Sebastian?

- Már ott vár ránk. Ezért siessünk.-csapta össze a tenyerét Tommi.

- Egyedül?

- Nem. Horner és Mark társaságában.-terelt az ajtó felé, pedig hozzám se ért.

- És ez mennyire jó ötlet?-kérdeztem vissza.

- Te készültél addig mint egy menyasszony…

A forgalom lassan araszolt a városban és tartottam tőle, hogy elkésünk. Valljuk be kellemetlen lenne. A zene halkan duruzsol és Tommi az útra figyel, miközben az egyik lámpától haladtunk a másikig. Hiába próbáltam volna figyelni a lábam idegesen rángatózott.

-Minden rendben Naty?-kérdezett rá csendesen.

- Igen… vagyis azt hiszem.

- Egész nap fura voltál.-állapította meg.

- Ennyire látszott?-kérdeztem vissza.

- A szokotnál is furább voltál.

- Ezt bóknak veszem.-húztam meg a vállam. Felsóhajtottam.- Te szoktál beszélni Fernandoval?

- Alonsoval?

- Ühüm.

- Néha napján. Miért?

- Csak láttam vele valakit, aki ismerős volt.-Tommi eközben leparkolt arra a helyre ahova tereltek minket. Lassan, megfontoltan állította le kocsit és vette ki a gyújtásból a sluszkulcsot. Néma csendben csatoltam ki a biztonsági övemet és személy szerint lezártnak tekintettem ezt a témát.

- Kit láttál Alonsoval? Mert ha gondolod megkérhetjük Rosiet…-támadott le hirtelen a kérdésével.

- Nem szeretném bele keverni az unokatesódat. Elég sok baja van így is. Itt van…

- Tudom. Itt van Sebastian.

- És mindjárt itt van Brno is. Új hely… Új emberek.

- Oké… Oké. Fel fogtam.-emelte fel védekezően a kezeit.- Akkor. Folytasd! Kit láttál?

Pár pillanatig szemeztünk egymással és megcsóváltam a fejem. Túlságosan komolynak és konoknak tűnik ebben a pillanatban.

-Nem fontos Tommi.-ráztam meg a fejem.

-Dehogy nem. Te szétcsúsztál… Akkor egy idő után Sebi is szét fog és egyszerre kettőtökkel nem tudok foglalkozni.

- Talán a bátyámat láttam.-vágtam rá, hiszen kibukott belőlem.

- Neked van testvéred?-csodálkozott el.- Nem is mondtad nekem.

- Nem hozta ki a szó.-feleltem teljesen egyszerűen.- Hosszú történet… De évek óta nem láttam. Szinte olyan volt mint ha meghalt volna.-nyögtem ki, hiszen körülbelül igazam is volt. Szó szerint semmit se tudtam róla. Nem tudtam hol van, vagy mit csinál. De legalább a szüleinkre lehetett volna tekintettel… Illetve anyára.

- Azt gondolod, hogy a bátyádat láttad?

- Igen… De Tommi.-mutattam az órámra.- Idő van. Nem akarok elkésni.-dugtam az orra alá a karórámat, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.

- Rendben. De erről még beszélünk.-nyögött fel és kiszálltunk a kocsiból.

… Egész eseményt az egyik sarokban meghúzódva néztem végig. Láttam a fiúkon, hogy ők se lelkesek igazán. El is hiszem. Tudom, hogy van jobb dolguk csütörtök este, mint egy ilyen össznépi bájvigyorgáson vegyenek részt. Egész idő alatt azon filóztam mikor lenne a legjobb alkalom beszélni a honfitársammal. Arra döntöttem, hogy ha ennek vége lesz. Nem tökölök tovább. Ellöktem magam a faltól és elindultam Alonso után, amikor a semmiből szinte Heikki lépett elém. Kis híján letaroltam, mint valami teke bábút.

-Beszélhetnénk?-tért rá a lényegre azonnal a finn. Először kinyitottam a számat, majd becsuktam. Fogalmam sincs mit akar tőlem, így lassan bólintottam.

- Persze.-nyögtem ki végül. Még láttam ahogy Fernando kilép az ajtón és tudtam, ma már esélyem se lesz beszélni vele.- Mit szeretnél?
- Sétáljunk.
- Merre?
- Hát a túl oldalra.-vetette fel nagy biztosan és a hegy oldalra mutatott. Tudtuk, hogy a város talán egyik legszebb látványossága vár ránk a túl oldalon, csak át kell jutnunk oda.
- És tudod az utat?-ugrattam.
- Megtudjuk kérdezni.-felelte hasonlóan lazán. Így is tett. Leszólított egy járókelőt, aki szinte tátott szájjal magyarázta el, hogy merre is menjünk. Vigyorogva fordult felém.- Mehetünk?

- Heikki figyelj csak.-kezdtem bele bátortalanul.

- Igen?

- Nekem lenne egy ötletem.

- Hmm?-még mindig nem értette, hogy mire célzok így elé léptem és megrángattam a felsőjét egy kicsikét.

- Ebben tuti fel fognak ismerni. Elég feltűnő vagy.-vigyorodtam el és lenézett magára. Tudtam abban a pillanatban jött rá, hogy a szponzori felsője nem az a szokványos zöld.

- Van egy felsőm a kocsimba.

- Akkor cseréld át. Itt megvárlak.-vágtam rá azonnal. Nem tudtam volna a közelébe menni amikor öltözködik… Hiszen eszembe jutott, hogy mi régen… Igen egy pár voltunk. De annak vége. Leültem a padra és elővettem a mobilomat. Iker sms-t írt, hogy mindent elintézett. Nagyjából, amennyire tőle telt. Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy nem lesz már minden ugyan olyan mint régen. Figyelni fognak rám a sajtó munkatársai, de próbálok úgy tenni, mint ha semmi se változott volna. Heikki pár perc múlva csatlakozott hozzám és csendesen sétáltunk egymás mellett. Hosszú percek után szólalt meg először a finn.

- Hogyan ismerted meg Casillast?
- Komolyan érdekel?-megtorpantam és a korlátra könyököltem. A folyó csendesen hullámzott ahogy lenéztem a lábaim alá.
- Igen. –vágta rá gondolkozás nélkül.-Te is kérdezhetsz tőlem bármit?
- Ez az őszinteség éjszakája? –kérdeztem vissza egy sunyi mosoly kiséretében. Elnevette magát először.
- Nevezhetjük annak, aminek akarjuk.
- Legelőször, amikor ténylegesen személyesen megismertem az 2008 volt, amikor az Európa bajnokság volt. A spanyol csapat Innsbruckban volt. Csapatmérkőzéseket ott játszották.-ránéztem hát ha meggondolta magát, és inkább befejezzem. Hiszen nem értem miért akarja felszakítani a begyógyult sebeket. Azonban semmi reakciója nem volt és folytattam.- Emlékszel, kimentünk Sebivel egy mérkőzésre?
- Igen emlékszek. Másnap toppantam be hozzád.-elevenítette fel az apró kis emléket.
- Igen. Ikertől kaptam a jegyeket, csak úgy. Mielőtt rosszra gondolnál, nem akkor kezdett el udvarolni. Akkor még jegyese volt. Eva González.-hadartam el gyorsan. Láttam rajta, hogy az izmai megfeszülnek és enyhén elsápad. Túl sok információval látom el hirtelen és tudom hiába mondja azt, hogy minden rendben, de nem igaz.
- És mi volt utána?-indultunk tovább.
- 2009. júliusában teljesen véletlenül találkoztunk ismét. Doningtonra készültünk, ami ugyan azon a hétvégén volt, mint nektek a magyar futam. Alvaroval Madridba utaztunk és kitett a városba, hogy tudjak pár dolgot vásárolni, amikor ezzel végeztem betértem egy étterembe. Santiago Bernabeu-ba.
- Ugyan az az étterem neve, mint a stadionnak?-érdeklődött, miközben a hidat magunk mögött hagytuk. Átjutottunk a túl oldalra és indultunk el arra amerre a helybeli magyarázta el Heikkinek az út vonalat.
- Igen. Azt hittem, csak valami véletlen. Észre se vettem, hogy más vendég is. Egyszer csak az újságot kereste rajtam valaki és Iker állt előttem... Tényleg nem zavar?-bukott ki belőlem az utolsó mondat. Jelen pillanatban nem tudom melyikünk a legnagyobb idióta. Ő vagy én? Ő azért mert hallgatt, vagy én mert mindent szinte pontról pontra mesélek el neki.
- Tényleg. Kérlek folytasd!
- Beszélgettünk és kaja után, hogy lazítsak bevitt a stadionba. Kitalált egy játékot. Ha gólt rúgok neki, akkor kérdezhetek. De ha kivédi, akkor ő kérdez. Folyamatosan rá akart venni, hogy talán hibáztam...
- Rá akart beszélni, hogy gyere vissza?-csodálkozott el, miközben kikerültünk pár embert, akik csodálkozva fordultak vissza és próbálták eldönteni, hogy mennyire is káprázik a szemük.- Rá akart beszélni, hogy a forma-1-et válaszd?
- Eleinte igen, de végül inkább csak barátkoztunk. Rájött, hogy teljesen felesleges. Makacs voltam és nem akartam visszajönni. Akkor még nem.
- De ténylegesen, hogyan kerültél vissza ide?-tett fel egy teljesen jogos kérdést. Igaza van. Erről nem igazán beszéltünk még. Nála a düh volt az első reakció… és azt hiszem nem lett volna a legjobb döntés az első nap lerohanni azzal, hogy részben miatta se akartam idejönni. Pedig hiányzott. Mind addig amíg bele nem szerettem Ikerbe.
- Christian megjelent nálam egy este. Pontosan akkor, amikor a MotoGp-s idény kezdődött. Barcelonában maradtam, mert beteg voltam.-fűztem hozzá.- Elmondása szerint Sebi nem volt formában és jobb, ha én is megnézem. Pedig tudtam, hogy Sebastian se kíváncsi rám. Illetve lehet még jobban összezavarnám. Horner felvetette, hogy mi lenne ha két helyen melóznék. A Forma-1 és a MotoGpba. Hosszas tanácskozás után kerültem Kínába és utána írtuk alá a szerződést.-fejeztem be a beszédet, miközben egy térkép előtt ácsorogtunk. Megnéztük, hogy merre lehetne menni, de végül intettem neki hogy kövessen. Sötét volt és a közelünkben senki se tartózkodott. Gyönyörű ez a város.
- Miért nem Alvaro?
- Nem értelek.-néztem rá csodálkozva. Lassan húztam ki magam és pillantottam rá. Sok féle kérdésre számítottam csak erre nem. Miért nem Alvaro? Mire gondol?
- Miért nem Alvaroval jöttél össze? Hiszen még össze is voltatok zárva…
- Kb, mint ha Sebivel jönnék össze. Vagy is… Megpróbáltuk már. Jártunk együtt…-felnyögtem hirtelen.-Istenem Heikki ez annyira kínos. Mindent gondoltam az életemben csak azt nem, hogy ilyenekről fogsz engem faggatni.  De nem is gondoltam még rá.
- Csak kíváncsi vagyok.-vonta meg a vállát és zsebre dugott kézzel ácsorgott mellettem. Tudom ezt a beszélgetést talán nem kellett volna sose megejtenünk. Vagy talán később. De hamár én válaszoltam minden kérdésére szinte azt hiszem most már rajtam a sor.
- Miért pont Catherine?
- Tessék?-nézett rám csodálkozva.
- Miért pont Catherine?-ismételtem magam csendesen.
- Nem tudom.-vont vállat és nem nézett a szemembe.
- Hogyan találkoztatok?
- A csapatnál. Először csak beszélgettünk, de Isa rábeszélt arra, hogy hívjam el talán egy vacsorára Cathy-t.
- És elhívtad.-állapítottam meg. Valami miatt még is zavar ez a szitu. Tudom neki se volt könnyű végig hallgatni a mesémet, de nekem nehezebb mint gondolnám. Isa beszélte rá, hogy találkozzon a brit lánnyal. Felpattantam.- Fáradt vagyok.- és elindultam arra amerről jöttünk.
- Naty várj!-kiabált utánam, de egyszerűen nem vettem tudomást róla.- Naty!
Persze mindenki körülöttem megfordult és már sértően bámultak rám. Miért van ez? Miért nem tud mindenki úgy tenni, mint ha megsüketültek volna? Legalább is erre a pár percre.
- Mi az?-fordultam felé.
- Megbántottalak?-nyújtotta felém a kezét.
- Nem. Fáradt vagyok, mert keveset aludtam és két hétig a világ másik oldalán voltam, ahol más az időállás. Aludni szeretnék.-hadartam el és éreztem alig, de végig cirógatta a bőrőmet. El kellett volna húzódnom tőle, de be kell vallanom most nem ment.
- Visszakísérlek.