42. fejezet

 

Felsóhajtottam csak miközben magamra öltöttem az egyik melegítőmet és topomat, hogy lemenjek az edzőterembe. Sebastian szerint Tommi és Rosie vacsorára ideér, de én már eléggé unatkozok és azt hiszem a német barátomra is ráfér egy kis testedzés, hiszen fejben nem itt jár… Túlságosan a szerelmi életével van elfoglalva és tudom ezért kell kizökkentenem. Talán még Tommi is vállon vereget, még ha képletesen is, hogy ha véghez tudom vinni a terveimet. Hajamat próbáltam összefogni szoros lófarokba, miközben megszólalt a mobilom. Alvaro nevét olvastam a kijelzőn így fülemhez emeltem a készüléket azonnal.

-Szia Bati. Hogy vagy?-csicseregtem neki.

- Szia Csillagom. Mi újság? Apa mesélte, hogy otthon voltál.

- Csillagom?-nevettem fel.- Berúgtál?

- Most miért?-játszotta meg magát, mint aki megsértődött.- Csak kedveskedni akartam.

- Jól van. Tudom.-mosolyogtam.- Igen. Voltam otthon. Hirtelen ötlet volt. Ikernek jelenése volt és így egyedül voltam… unatkoztam és így elindultam motorozni… és amúgy is… De pletykásak a szüleink.

- Szólhattál volna. Motorozhattunk volna együtt.-dünnyögte.

- Ugye tudod, hogy abból semmi jó se sült volna ki.-nevettem fel. Ismerem már magunkat annyira, hogy tudom ha mi együtt megyünk el motorozni… Még ha csak az utcán is végül a motocross pályán kötnék ki és hajszolnánk magunkat kifulladásig. Rosszabb esetben sérülésig.

- Tudom. Brnoba jössz velem ugye?-kérdezett rá csendesen, hiszen eddig nem beszéltünk erről. Vele se utaztam el Németországba, de nem fixáltuk le, hogy mikor csatlakozok hozzá.

- Elmegyek veled természetes. Megígértem.

- Nem ígérted.-vágta rá.- Így tudni akartam.

- Nyugi Bati… Visszatérek hozzád is.

- Ohh… Ezer hála érte.-kacagott rajtam.- Egyedül vagy?

- Most igen. Sebastian már Tommit és…

- Gondolom Rosiet várja.-fejezte be helyettem a mondatott.

- A-ha…-nyögtem fel.- De Rosie Finnországban fog „nyaralni” Brno előtt. Sebastian pedig Hannaval.

- Remélem tudod, hogy a németed néha megérdemelne egy orrba vágást?

- Az én németem?-csodálkoztam el.

- A te barátod.

- Attól nem az én németem.-nevettem fel.

- Kihasználta Rosie-t…

- Tudom… Tudom… Tudom… De Rosie előbb-utóbb tovább lép.

- Biztos vagy benne?-kérdezett rá csendesen.

- Fiatal… és nem élhet egész életében egy hibán rágódva.-néztem bele a tükörbe és rájöttem nekem egész életemben ez volt a legnagyobb hibám. Az elcseszett baklövéseimen rágódtam. Minden egyes alkalommal. Nem szabad ebbe a hibába esnie a finn lánynak.- Tudod mit Alvaro? Haza megyek motorozunk együtt… Úgy igazán.

- Most tereled a szót… De legyen.-sóhajtott fel.-De ígérd meg vigyázol magadra. Magyarországon és Finnországban is.

- Vigyázzok nyugi.-mosolyodtam el…

…Fáradtan roskadtam le a gumiszőnyegre és töröltem meg az arcomat. Sebastian a táskájába kotozott majd átadott nekem egy üvegvizet.

-Köszi Basi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Mindig meglepődök, hogy milyen formában vagy.

- Pocsék?-kérdeztem vissza. Sebastian szemöldöke felszaladt, majd egyszerűen nyakon csapott.- Ezt most miért kaptam?

- Mert hülye vagy?

- Te vagy a hülye.-vágtam rá.

- Mind a ketten hülyék vagytok.-szólalt meg az ajtóban Tommi. Csodálkozva pillantottunk fel és ott állt mind a két finn. Ilyenkor csodálkozok el még jobban, hogy ők ketten rokonok. Teljesen ellenkezőnek tűnnek, de a kapcsolatuk még is szoros… és erre be kell vallanom irigy is vagyok. Hiszen attól, hogy ők unokatesók igazi testvérként viselkednek. Megbíznak egymásba és ki is állnak egymásért. Tommi bevágtatott az ajtón és lepacsizott Sebastiannal, én pedig kaptam tőle egy puszit.

- Szia Rosie.-mosolyogtam a lányra aki még mindig az ajtóban ácsorgott szótlanul.

- Szia Naty.-eresztett meg halványan egy mosolyt.

- Minden rendben?-csodálkoztam el. Észrevettem, hogy valami nem stimmel a lánynál. Sebastian könnyedén pattant fel és lépett a finn lányhoz. Megcirógatta a karját aki elmosolyodott emiatt. Inkább elfordítottam a tekintetemet. Nem akartam „zavarni” őket. Így is kényelmetlenül érezhetik magukat azért, mert itt vagyunk.

- Most már átadom neked a gyereket.-paskoltam meg a férfi vállát.

- Mi az? Az agyadra ment?-kacagott.

- Nem. Csak unatkozott már, mire ideértem.

- Ajjaj.-nevetett fel a finn.

- Egyáltalán ne vicces.-forgattam a szemeimet. Lassan tápászkodtam fel a földről és először leporoltam a nadrágomat.- Holnapi napra már meg van a programunk.

- Ennyire kipihent vagy, hogy már el is készítetted?

- Dehogy. A csapattól kaptam meg.- vontam meg a vállam.- Sebi…-fordultam felé és ezzel megzavartam az udvarlását.- Holnap napközben a szokásos programjaid lesznek. Kivéve este… Hiszen mindenkinek meg kell jelennie az ország Parlamentjébe.

- Ohh…-nyögte ki nem túl értelemesen a német barátom, bár erre mind a hárman kinevettük.

- Remélem holnap ennél okosabban fogsz nyilatkozni.-paskoltam meg a vállát.- Jó éjszakát nektek.

- Fel fele mész?-kérdezett rá Rosie és csak bólintottam.- Veled megyek. Fent hagytam valamit. Tommi úgy is most kifaggatja jó madarat, hogy mit evett… mikor edzett…-nyögött fel színpadiasan a lány. Elnevettem magam csak és intettünk a fiúknak. Közösen indultunk el a lánnyal a lift felé.

- Hogy vagy Rosie?

- Egész jól azt hiszem.-sóhajtott fel.

- Egész jól?-kérdeztem vissza, hiszen nem értettem mire is gondol. Biztos vagyok benne, hogy sokszor nem igazán biztos még magában. Sebastian általában a közelében van… És töretlenül csapja neki a szelet továbbra is. Nincs ideje kiheverni a német barátunkat.

- Megismertem valakit.-motyogta maga elé.

- Ez tök jó Rosie.-mosolyodtam el.

- Annyira nem jó.-rázta meg a fejét.- Van valakije.

- Ohh… Már megint?-szomorodtam el, de a lány lassan bólintott.- De majd kialakul nem?

- Remélem… De jelen pillanatban úgy érzem előbb-utóbb Sebit is eltudom felejteni. Már mint azt ami történt köztünk…

…Kora reggel egyedül jöttem ki a pályára. Tudom, hogy Sebastian és Tommi később jönnek. Még edzenek egy kicsit és reggeliznek. Viszont én nyugodtan akarom átnézni a munkámat és van egy-két dolog, amit a csapatindítással kapcsolatban szeretnék elolvasni. Tudom mindenki idiótának néz, de nem teszik szóvá. Inkább udvariasan úgy tesznek, mint ha segíteni szeretnének. Nem tudom, hogy mi lesz… Tartok tőle, hogy ha bele bukok akkor mindent elveszítek. Barátokat, szerelmet és minden pénzemet. Fél kézzel a hajamba túrtam és megcsóváltam a fejem. Megszólalt a mobilom és kicsikét unottan szóltam bele.

-Igen?

- Ennyire azért nem kell örülnöd nekem.-zsörtölődött Alvaro.

- Bati…-csodálkoztam el.- Bocsánat. Nem figyeltem, hogy ki hív csak felvettem. Bocsánat.

- Nem kell tőlem bocsánatott kérned. Lesz neked még nagyobb bajod is.

- Nem értelek.

- Gondoltam.-jelentette ki.- Az akciótok miatt amit az ünnepléskor vittetek véghez…

- Arra gondolsz, hogy Iker megcsókolt?

- Szerinted mi másra gondolok? Naty már nem vagy szőke.

- Jó csak tisztázni a dolgokat, hogy tudjam egy dologról beszélünk-e.-sóhajtottam fel.

- Igen. Pontosan arra gondolok.-nyögött fel gondterhelten.- Kiderítették, hogy ki is vagy pontosan.

- Pontosan?

- Neved… mit csináltál régen… kivel voltál…

- Ohh… Ennek kicseszettül örülök.

- Meg fog minden oldódni Naty. Csak türelmesnek kell lenned.-bizonygatta Alvaro nagy szakértőként.

- Türelmesnek?-kérdeztem vissza és megmasszíroztam az orrnyergemet. Lehunytam a szememet és hatalmasat sóhajtottam.

- Igen. Türelmesnek kell lenned. Ha neki állsz veszekedni a sajtóval akkor csak te szívod meg… Talán ennél is jobban. Előszednek még több mindent a múltadból… és rengeteg hazugságot.

- Iker…

- Iker is ezt mondaná neked Naty.-próbált nyugtatni.

- Vele még nem is beszéltem.-sóhajtottam fel és lassan felálltam.

- Fogsz?

- Persze, hogy beszélek vele. Csak edzőtábor van már.

- Most ideges vagy?-kérdezett rá bután a barátom.

- Alvaro…-horkantottam fel és hirtelen elakadt minden szavam.- Bati… Te hiszel a szellemekben?

- Mi van? Naty agyadra ment valami? Tudod jól, hogy nem vagyok babonás. A tűtől félek, de a szellemektől nem.

- Bati…-ráztam meg a fejem.

- Nyögd már ki!-morrant rám.

- Azt hiszem a bátyámat láttam itt a paddockba.-jelentettem ki és hitetlenül bámultam a Ferrari motorhomeja felé.

- Naty…

- Most le kell tennem.-nyomtam ki minden féle köszönés nélkül…

…Más fél órája járkáltam idegesen fel és alá Sebastian pihenőjébe. Össze kell kapnom magam, hiszen bármelyik pillanatban itt lehetnek a barátaim. Nem akarom, hogy lássák milyen szinten szét csúsztam. Elég sok bajom lesz az újság cikk miatt, de még mindig nem hiszem el azt amit láttam. Fernando Alonso mellett ott sétált a bátyám, akit több éve nem láttunk már. Pont most, amikor a héten gondoltam rá. A sors fura fintora. Elő kaptam a mobilomat és sms-t kezdtem el pötyögni.

„Kérlek amikor időd engedni hívj fel! Fontos lenne nagyon. Szeretlek.”

Ikernek küldtem az üzenetet. Nem akartam zavarni, hiszen tudom mennyire fontos neki a foci és a tábor. Internetes oldalakra még nem mertem fellépni, hiszen féltem az emberek reakciójától.

-Hogy hol van Naty ne tőlem kérdezd Tommi…-szónokolt Sebastian miközben kinyílt az ajtó és hirtelen néztünk egymással farkas szemet. Mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nem vesztem el nyugi. Csak dolgoznom kellett és hagytalak benneteket aludni.-öleltem meg két puszi után.

- Hagyhattál volna üzenetet.-dohogott a német.

- Sajnálom Papi.-pusziltam meg ismét.- Reggeliztetek?

- Szerinted Tommi kienged reggeli nélkül a pályára?-kérdezett vissza úgy, mint ha fogyatékos lennék.

- Igazad van. Szerzek magamnak egy kávét. Addig készüljetek nyugodtan. Az asztalon találod a mai programot…

…A napközben lévő interjúkra nem kísértem el Sebastiant. Átengedtem a feladatott a csapat sajtósának. Csak ücsörögtem a légkondis motorhomeban. Ikerrel már beszéltünk. Azt mondta megpróbálja elintézni, hogy több cikk ne jelenjen meg rólam. Békét és nyugalmat akar mind a kettőnknek.

-Egyeseknek de jól megy.-vágódott le mellém Isabel.- Egész nap pihi van?

-Dehogy.-legyintettem.- Csak…

- Nincs kedved kimenni. Megértem. Láttam a cikket és a képeket.

- Sejtettem.-sóhajtottam fel.- Fel voltam rá készülve, de még is rossz így. Mindent. Tényleg szószerint mindent tudnak az emberről. Először nem hittem Batinak. De most már mindent elhiszek.

- Többségébe igazunk szokott lenni.-húzta meg a vállát a német lány.

- Tudom. Tudom Isa.-támasztottam meg a fejemet a kezemmel. A tollammal kezdtem el játszani és az asztal lapját bámultam közbe.

- Remélem rájöttél, hogy valakivel még beszélned kell.-szólalt meg egyszer csak a lány. Csodálkozva pislogtam rá így folytatta.- Heikkivel is beszélned kell, hiszen őt is bele keverhetik. A barátod volt.

- Igazad van…