40. fejezet

Vasárnap este van már és kedden utazunk tovább San Fransiscoba. Ikernek megesküdtem, hogy nem fogom megnézni Alvaro versenyét hiszen nagyjából hajnali egykor lesz. Már több órája fekszek álmatlanul a barátom mellett. Óvatosan cirógatom a karját ami a derekamon pihen. Elég sokat alszik mostanában, de rájöttem az elmúlt másfél hónap feszült hajtás után ez csak természetes. Kinyúltam óvastosan a mobilomért ami az éjjeli szekrényen hevert és megnéztem mennyi az idő. 0 óra 55 perc… Tehár közel öt perc múlva rajtolni fognak. Ha eddig nem tudtam elaludni ezek után se tudok… Így egye fene. Óvatosan kicsúsztam Iker mellől, hogy ne ébresszem fel. Betakartam és halkan kisétáltam a hatalmas nappaliba. Török ülésbe telepedtem le a kanapéra és kapcsoltam be a tv-t.  A verseny pontban egykor elkezdődött. A rajt elég simán ment, hiszen senki se esett el. A Repsol Hondás Dani, Ducatis Casey Stoner és a Yamahás Lorenzo álltak az élen és mindenki tudta, hogy itt bármi megtörténhet még. Nyolc kör telt el, amikor Randy-t mutatták, akit hirtelen ledobott a motorja. Csak az volt a gáz, hogy fel felé repült a francia és úgy csapódott neki az aszfaltnak. A többiek pedig mögötte szorosan jöttek így esélyük se volt arra, hogy észre vegyék vagy éppen kikerüljék a repülő franciát. Először a zöld-fehér motoros Espargaro érkezett meg, aki neki ment Randy lábának, majd hatalmasat esett ő is. Lorisnak volt ideje elrántani a kormányt és ezzel elkerülte az ütközést, de Alvaronak nem. Átbukfencezett az előtte fekvő motoron és fenékre esett. Úgy tűnik ő úszta meg a legkönnyebben. Randy és Espargaro is a földön maradtak. Ráadásul a Honda ki is gyulladt…Lendült a piros zászló és félbe szakították a versenyt… Természetes volt, hogy szinte azonnal megszakították a versenyt… Égő motor… Két aszfalton maradt motoros.

Újra indították a versenyt, természetesen a két spanyol és a francia versenyző nélkül. Bár igazából jelenleg csak egy dolog érdekel, hogy Alvaro ténylegesen megúszta komolyabb sérülés nélkül. A mobilomat szorongatva bámultam a tv-t továbbra is és szinte a leintéssel egy időben kaptam egy sms-t. „Jól vagyok! Ne izgulj! Pihenj tovább: B”

-Mint ha ez olyan egyszerű lenne.-dohogtam magam elé.

Végül is az alacsony spanyol nyert…azaz Pedrosa, Lorenzo és Stoner előtt. A lábtöréséből ezen a hétvégén visszatérő Valentino pedig negyedik lett. Dani egy csillagos spanyol mezbe lépett fel a dobogó tetejére. Ezzel tiszteleg a gesztussal tiszteleg a válogatottnak. Ahogy vége lett az interjúknak is olyan óvatosan próbáltam visszabújni az ágyba, ahogy sikerült ki is másznom. Éppen elhelyezkedtem és már szinte megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Iker megszólalt.
- Ki nyert?-rekedtes volt a hangja, de tudom már akkor észrevettem, hogy nem vagyok mellette amikor kimásztam az ágyból.
- Dani.-válaszoltam csendesen de ő már a derekamat átkarolta és a nyakamba fúrta az arcát. Szerintem már alszik is. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és hunytam le a szemeimet. Szinte azonnal elaludtam én is…

***

Hanna Németországba maradt pedig megígérte, hogy eljön hozzám Svájcba és pár napot együtt tudtunk volna tölteni mielőtt elutaztam volna Magyarországra. De természetesen… Szinte mostanában szinte természetes módon iskolai programja közbe szól. Kivettem a fülesemet a fülemből és lassítottam futásba… Elfáradtam már így leroskadtam az utamba kerülő padra. Természetesen Kimi lusta volt ahhoz, hogy velem jöjjön. Tommi pedig még Londonban van… Rosienál. Tudom a lány direkt kerül mostanában. Meg is értem… Hiszen bántottam… Megbántottam. Gyereket várt tőlem, de meghozott egy döntést amiben támogatnom kellett. Pedig azt hiszem szerelmes vagyok a lányba… De túlságosan ragaszkodok a megszokott dolgokhoz… Ragaszkodok Hannahoz is, pedig már rég nem érzem azt amit kellene.

-Sebastian.-szólalt meg Heikki pár lépésnyire tőlem.

- Hát te?-csodálkoztam el őszintén.

- Csak ideszoktam járni edzeni.-húzta meg a vállát a finn versenyzőtársam.- Leülhetek?-mutatott a padra és én bólintottam. Pár pillanatig jobban megtudtam nézni. Megtörtnek és igazából kialvatlannak tűnik Heikki. De pár hete már tényleg ilyen állapotban van.

- Persze. Hogy-hogy egyedül vagy?

- Általában egyedül edzek. De te? Tommi?

- Londonban van… Vagy Finnországban. Annyi a lényeg, hogy a családjánál.-húztam meg a vállam. Talán túlságosan kedvetlen voltam.

- És Rosie?-kérdezett rá, mire a szemem kikerekedett.

- Honnan?

- Sebastian senki se hülye… és amúgy egyszer láttalak benneteket Ausztráliában a folyosón csókolózni. Gondoltam nem a szájon át lélegeztetést mutatod be neki.-rántotta meg a vállát lazán, mire csak hápogni tudtam. Tényleg hápogtam mint egy kacsa.

- Most mi van?-tárta szét a karját tanácstalanul.

- Mindenki tudja?

- Túlságosan ismerjük már egymást. Hiába akarjuk rejtegetni.

- Tudom.-nyögtem fel.

- Tehát te és Rosie?

- Jártunk… Vagy is…

- Vagy is kavartatok miközben Hanna várt rád itthon.-fejezte be legtökéletesebben a mondandómat.

- Igen. Igazad van.-bólintottam és felsóhajtottam. Túlságosan igaza van a finnek. Utálom őket ilyen szempontból, hogy így kiismerik az embert.

- Csak bele szerettél igaz?-bukott ki hirtelen belőle a kérdés. Elkerekedett a szemem, de nem tudtam válaszolni neki. Ha kimondom hangosan még fájdalmasabb lenne a beismerés mint gondolnám. Persze, hogy szeretem csak hát gyáva voltam. Rosie pedig…

- Rosie tovább lépett… Azt hiszem tovább lépett.-feleltem csendesen.

- Az lehetséges… Hiszen Rosie gyönyörű fiatal és különleges lány. Van lehetősége a tovább lépésre. Neked is lenne ha bátor lennél.

- Te se vagy bátor.-szúrtam oda, hogy ne kötözködjön tovább. Heikki torkán akadt minden szó és kínjába fészkelődni kezdett mellettem a padon.

- Ezt nem értem mire mondod.-nyögte ki végül.

- Heikki láttam, hogy rohantál el a döntő után. Naty…

- Naty csak a barátom.-hangoztatta cseppet se maga biztosan. Elhúztam a számat egy sunyi mosolyra. Azt hiszem bele találtam a tutiba. Felhorkantott csak és elfordította a tekintetét. Nem fogom ennyibe hagyni ezt a beszélgetést. Tisztába akarok lenni a barátnőm életével, hogy ha baj is lenne megtudjam oldani. Egyszer már hagytam tönkre menni Naty életét és hagytam, hogy elszökjön.

- A barátok nem így viselkednek.

- Sebastian nekem menyasszonyom van. Catherine otthon vár rám.-pattant fel a padról és tudtam, hogy menekülni akarna.

- Te is tudod jól, hogy ez csak egy kifogás. Egy ócska ki fogás. Mert ha nem éreznél semmit nem így reagáltál volna. El akarsz menekülni? Menj! De attól szereted Naty-t. Leginkább ezzel bizonyítod.

- Szeretem… Jó tényleg szeretem.-nyögte ki.

- Ohh…

- De boldognak tűnik a focista mellett… Csak hát… Ahogy Silverstoneba megjelent… Minden olyan volt mint régen. Pontosan az a lány állt előttem akibe bele szerettem.

- Heikki…-próbáltam valami olyasmit mondani amivel neki lenne könnyebb, de nem igazán tudtam mondani neki bármit is.- Pontosan olyan Naty mint régen. Akkor is olyan volt amikor szőke volt a haja… Ugyan az a bolondos lány… Imádja a motorokat… Bármit megtesz a barátjaiért…

- Sebastian…

- Bármit megtesz a barátaiért… És meg is tud bocsátani a barátainak akik hibáznak…

- Elég!-csattant fel és csendbe maradtam. Összenéztük és inkább nem folytatom tovább. Kölcsönösen egymásba rúgtunk az okoskodásunkkal és jobbnak láttam, hogy ha ezek után inkább nem mondok semmit se. Zenélt a mobilja és idegesen rángatta elő a melegítője zsebéből a készüléket. Azt hiszem csak sms-t kapott, hiszen nyomkodott valamit és visszatette az előző helyére a telefont.

- Mennem kell.-tájékoztatott róla.

- Rendben… Azt hiszem nekem is.-sóhajtottam fel. Lassan tápászkodtam fel a padról.- Amúgy Heikki…

- Igen?-nézett rám csodálkozva.

- Naty ott lesz velünk Magyarországon. Beszélj vele. Bármikor… Bármiről.

…Holnap este indulunk Magyarországra és Naty emailje szerint ő másnap reggel érkezik meg. Korán reggel van és tudom Tommi is lassan rám töri az ajtót, hogy idege elkezdenünk a napi edzést. Hallom ahogy a konyhába szöszmötöl. Biztos a kávé főzővel bajlódik. Mióta Heikkivel beszéltem azaz időszak jár a fejemben. Milyen volt akkor az életünk… Ahogy megismertem a spanyol lányt rögtön tudtam, hogy lázad minden ellen ami hétköznapi… és mindig annak az ellenkezőjét akarta csinálni/és csinálta is meg mint amit elvártak tőle. Hiszen nem egyszer esett meg az, hogy ha azt mondták neki menj balra ő csak azért is jobbra ment. Aztán jött Heikki és úgy tűnt Naty lenyugszik. Hirtelen megváltozott és most már többségében neki kellett engem felügyelni és nem fordítva. De ilyenkor bizonyítja a sors, hogy nem olyan kegyes. Jött az a hülye baleset és a régi Naty-t elveszítettem, de az újat is…. Eltűnt… Egyik napról a másikra és nem tudtunk mást tenni, mint a rendőrségen bejelenteni. Ők pedig nem mondtak semmi mást, hogy várnunk kell. Türelmesen várnunk. De még is három nappal ezután késő este kaptunk egy hívást. Fáradjunk be a kapitányságra és azonosítsunk egy ismeretlen személyt. Abban a pillanatban egy világ dőlt össze bennem. Fogalmam sincs Isabel és Rosie nélkül hogyan tudtam volna ezt végig csinálni. Hiszen rettegtem attól, hogy a legrosszabbal találom magam szemben…  Amikor év elején összetalálkoztam Nataliennel a kínai paddockban hirtelen mérges lettem, de utána nem tudtam leginkább, hogy mihez kezdjek. Anyu mindig azt mondogatta nekem, hogy a legjobb megoldás a megbocsájtás és rájöttem nagyon is igaza van. Mióta újra itt van és kialakult a csapatunkban egy hármas Natyval és Tommival boldogabb vagyok, mint bármikor. Tudtam, hogy Naty is boldog attól, hogy eleinte nem árulta el, hogy kivel is jár. Azonban amikor megismertem Ikert kicsit megnyugodtam. Hiszen egész normális pasinak tűnik Casillas.

Kimásztam az ágyből és úgy gondoltam csatlakozok Tommihoz. Ritkán iszok kávét, de most az egyszer megengedhetek magamnak ennyi bűnözést. Ahogy megjósoltam az edzőm a konyhapultnál ücsörgött és a mai újságot lapozgatta miközben hatalmast kortyolt a fekete nedűből.

-Jó reggelt.-léptem a konyhaszekrényhez és vettem ki a saját bögrémet. Majd felkaptam a kiöntőt és öntöttem.

- Neked is… Mióta kávézol?-kérdezett rá azonnal.

- Tommi ne atyáskodj korán reggel.-nyögtem fel.- Csak egy kis kávé. Alig aludtam valamit.

- Mi történt? Baj van?

- Semmi gond.-ráztam meg a fejem.- Csak túl sok minden járt a fejemben. A vb-vel kapcsolatban… Meg a többiekkel.

- Többiek?

- Lényegtelen.-legyintettem és a sport rovatott elhúztam előle. A finn csak összeráncolt homlokkal bámult rám. Tudom jól, hogy jelen pillanatban nem igazán érti, hogy mit akartam kinyögni.

- Ugye tudod, hogy nekem bármiről beszélhetsz? Tőlem nem tudja meg senki se.

- Tudom, hogy agytúrkász is tudsz lenni, de nincsen szükségem rá.-ráztam meg a fejem és lapoztam egyet az újságban. Egy egész oldalas cikk fogadott arról, hogy a spanyol válogatott tagjai hol is töltik jelenleg a szabadságukat. Natyékról is volt három-négy kép és egy rövidke kis szöveg is.- Rosie eljön Budapestre?-kérdeztem rá miután elolvastam a cikkrészletet.

- Persze.-biccentett.- Péntek reggel érkezik, mert még van egy-két dolga a gyakorlata miatt.

- Gyakorlat?-csodálkoztam el.

- Szakmai gyakorlata lesz a suli miatt.

- És már tudja, hogy hol lesz?-kérdeztem rá. Mióta a lány kerül igazából nem sok mindent tudok róla. Bár valahogy el kell érnem, hogy Budapesten szóba álljon velem.

- MotoGp csapatnál.

- Ohh…-nyögtem ki nem túl értelmesen. Csalódtam… Hatalmasat csalódtam, hiszen hónapokkal ezelőtt Rosie elárulta nekem, hogy a RedBullnál akarja letölteni a gyakorlatát. Tisztában vagyok vele, hogy ez miattam nem történik meg…

39. fejezet

Kézen fogva sétálunk San Fransisco utcáin és Iker meséjét hallgatom arról, hogy mi a tervei az elkövetkezendő hetekben. Szeretem hallgatni a terveit a csapattal kapcsolatban, milyen kötelezetségei vannak… Ő pedig szívesen mesél azokról a dolgokról, amik gyerekekkel kapcsolatos.

-Szeretem a gyerekeket.-bukott ki belőlem egyszer csak. Mind a ketten meglepődtünk, hiszen sose beszéltünk még a baba dologról és tisztában vagyok vele, hogy korai is még erről beszélnünk. Hirtelen nem is foglalkoztam a szavaim jelentőségével hiszen én indultam is tovább, de kis híján orra is buktam, mert Iker lecölöpölt a járda közepén. Ha nem fogja a kezem tuti hasra esek.- Iker ilyet többet ne csinálj!

- Mit mondtál az előbb?

- Csak annyit, hogy szeretem a gyerekeket.-húztam meg a vállamat és láttam a homlokát ráncolja. Pont úgy amikor nem ért valamit.- Nyugi… Ezzel nem céloztam semmire.

- Naty…-szólalt meg de szavába vágtam azonnal.

- Iker  fiatalok vagyunk még… Nem vagyunk felkészülve egy babára… És én se vagyok még felkészülve rá.-magyaráztam. Próbálom menteni ami még talán menthető. Nem akarok veszekedni a nyaralás alatt. De legnagyobb meglepetésemre szavamba vágott, de nem volt dühös. Inkább szórakozott rajtam.

- Naty szóhoz juthatok én is már?

- Öhmm…-akadt el a szavam és lassan bólintottam.- Persze.

- Köszönöm.-vigyorgott rám és két hatalmas kezével közre fogta az arcomat.- Igen… Abban igazad van, hogy még fiatalok… És talán nem vagyunk felkészülve egy babára… De összeköltöztünk.

- Fogunk…-szóltam közbe, hiszen még nem is élünk együtt. Csak odacuccoltam hozzá.

- Ez apró kis részlet kérdés. Ezt te is tudod.-cirógatta meg az arcomat és elmosolyodtam rajta.- De idővel bármi lehet ezt te is tudod… Tisztába vagy vele. Akkor pedig leülünk és nyugodtan megbeszélünk mindent. Megegyeztünk?

- Igen.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Addig is pedig…

- Pedig?-kérdeztem vissza. Nem értettem, hogy mit szeretne kinyögni nekem.

- Vehetnénk magunknak egy kis kutyát.

- Kis kutyát?-csodálkoztam el miközben bólogatott először. A hajamat piszkálta először majd megszólalt.

- Már meg is van… Csak arra vártam, hogy igent mondj. Labrador kölyök… és Uno a neve.-sorolta az információkat mire én csak megcsókoltam.

- Benne vagyok.-mosolyogtam rá végül…

…Iker zuhanyzik éppen miközben a ruháimat rendezgetem a bőröndömbe. Valami csinosabb ruhát próbáltam keresni, hiszen a kapus vacsorázni akar vinni engem és mivel jól ismerem tudom elegáns hely lesz. Egy fekete kis ruhával szemeztem amikor megszólalt a mobilom. Olyan megszokott módon kaptam fel a készüléket.

-González.-szóltam bele.

- Tudom Csillagom.-nevetett bele a barátom.

- Alvaro?-csodálkoztam el.- Te…? Az időeltolódás.

- Próba szerencse alapon hívtalak.

- Baj van?-szorult össze a gyomrom hirtelen.- Megint összetörted magad edzés közben? Megint idióta voltál?

- Dehogy. Jelen pillanatban teljesen ártatlan vagyok.

- Te és az ártatlanság messze álltok egymástól.-horkantottam fel, mire ő csak vidáman felnevetett.

- Ugye tudod, hogy most jelen pillanatban a bagoly mondja verébnek esett áll fent?

- Bati a lényegre térnél végre valahára? Tudom, hogy selejtes vagyok eléggé… Nem kell még részletezned is.

- Van a közeledben egy toll és egy papír?-kérdezett rá és hallottam a hangján még mindig rajtam szórakozik. Ledobtam a ruhát az ágyra és körbe néztem, hogy találok-e tollat és papírt ahogy Alvaro kérte. De végül a táskámból elő húztam a noteszomat, amivel együtt az íróeszköz is meg lett.

- Igen? Mit kell nekem körmölnöm? Mit találtál már ki?

- Csak írd le jó? Antonio Brian Madrid…-sorolta a címet és az elérhetőséget. Homlokomat ráncolva bámultam a macskakaparásomat.- Bati mit jelent ez? Olyan ismerős ez a név…

- Csoda lenne ha nem lenne ismerős. Antonio… Vagyis Tonio a volt csapatfőnökünk.

- Alvaro Bautista Arce…-morogtam az egész nevét. Tudom mire akar kilyukadni. Miért szervezkedik egyáltalán.

- Ne harapd át a torkomat kérlek. Csak menj el Toniohoz… És beszélj vele. Kérj tanácsot tőle… Nem az anyagiakról még… Csak…

- Átgondolom.-szóltam közbe, hogy abba hagyja végre a magyarázkodást.

- Kérj tanácsot!

- Jelenleg csak nyugalmat kérek!

- Megkapod, ha nem leszel már hülye.-hallottam a hangján, hogy szinte kinevett engem.

- Alvaro…

- Ha nem keresed meg Toniot én cipellek oda… A hátamon és kicseszettül nem érdekel, hogy ha végig visítod egész Madridot.-felelte lazán és nekem elakadt a szavam.

- Jó… Jó. Átgondolom. Most pedig sziiiaaa… Öltözni akarok!...

…Igazából két napja gondolkozok Alvaro szavain. Édességet falatozunk az ágyban feküdve. Iker a lábamon simított végig amikor megszólaltam.

-Mesélhetek valamit?-szólaltam meg bátortalanul miközben kibontottam egy bonbont.

- Ez buta kérdés volt.- nevetett fel.- Baj van?

- Csak először elmesélek mindent és utána kérem a véleményedet… Azt is megértem ha lehülyézel.

-Naty… Inkább kezdj bele jó?-paskolta meg a combomat és rám mosolygott. Bólogattam csak és törökülésbe húztam a lábaimat… és mesélni kezdtem. Elejétől a végéig… Hogy Alvaro ültette a bogarat a fülembe és azóta se hagy nyugton a gondolat. Alvaro ötlete, hogy keressem fel a volt főnökömet… És igen… Van egy kisebb anyagi hátterem amivel eltudnék indulni, de ha bele is vágnék szükségem lesz támogatókra. Talán fél órát beszéltem anélkül, hogy félbe szakított volna.

- Beszélj a Főnököddel!-szólalt meg végül a kapus, amivel talán jobban meglepett mint ha azt mondta volna, hogy teljesen hülyeség.- Már mint a volt főnököddel.

- Tessék?-kérdeztem vissza reflexből.

- Jól hallottad. Beszélj vele.

- Iker…

- Szerintem jó főnök lennél… és segítek.

- Alvaro is ezt hajtogatja.-motyogtam az ágytakarót piszkálva.- De egyedül kell bele vágnom.

Iker felült az ágyon és megcirógatta a hajamat óvatosan. Csak elmosolyodtam először.

-Tudod jól, hogy egyedül nem fog menni. Már mint pénzügyeileg. Mi pedig segítünk neked.

- Megpróbálom azért.-suttogtam.

- Tudom, mert pontosan ilyen vagy.-csókolt meg.

- Maximum a saját csapatom versenyzője leszek.-húztam meg a vállam lazán miután elvállt az ajkaimtól. Homlokát összeráncolva bámult rám és tudom jelenleg köpni nyelni nem tud a meglepetségtől.- Nyugolom Iker. Csak vicceltem.

- Humoros kedvedben vagy ma este.-nyögött fel és eldőlt az ágyon. Csak kuncogtam rajta és az oldalához kuporodtam. A vállára hajtottam a fejemet és a hajamat kezdte el birizgálni.

- Tényleg csak vicceltem.-bizonygattam és nyomott a homlokomra egy puszit.

- Tudom Édesem. De akkor is támogatlak, hogy ha te leszel a saját csapatod versenyzője.

- Ugye tudod ez nem hangzott túlságosan lelkesen?-kuncogtam.

- Szerintem ezen nem kellene csodálkoznod.-forgatta a szemeit.

- Nyugi. A versenyző kiválasztása az utolsó dolog. Addig még rengeteg dolgott kell megtennem és illetve kijárnom. De sikerül akkor még talán Rosiet is áttudom csábítani a Gresinitől.

- Rosiet? Gresinitől?-bukott ki teljesen őszintén belőle a csodálkozás.

- Te nem is tudod igaz.-esett le nekem is az a bizonyos tantusz.- Rosie a Gresini Hondánál fogja ledolgozni a szakmai gyakorlatát. Amikor velünk volt a versenyhétvégén mondjuk úgy, hogy összekötötte a kellemest a hasznossal. Elbeszélgetett Gresini úrral, aki munkát ajánlott neki.

- Ez nem jó ötlet szerintem.-motyogta.

- De szerintem jól tette. Az, hogy azt a pár hónapot a csapatnál tölti nem jelent semmit se.

- De neki új ez a környezet.

- Iker nem sokban különbözik a Forma-1 a MotoGp-től… Rosie tudja… Ismeri már ezt a környezetet.

Csak hümmögött hosszú perceken keresztül. Nem tudtam mi jár a fejében és talán nem is érdekelt jelenleg. Hiszen ölel engem és a hajamat piszkálja. Bár a plafont bámulja és nem szól hozzám egy árva szót se. Lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam. Kicsikét közelebb húzódtam hozzá.

-Alszol?-kérdezett rá, miközben betakart.

- Nem hiszem.-dünnyögtem, de szorosabban fúrtam az arcomat a nyakához. Nem ellenkezett csak átölelt.

- Mi lesz hogy ha sikerül minden?-kérdezett rá.

- A csapatra gondolsz? Arra minimális az esély ugye tudod? De ha nem sikerül akkor is kialakul valami…-motyogtam, de ki se nyitottam a szemem.- Szeretlek… és ha együtt maradunk akkor… Akkor ahogy mondtad majd megbeszélünk mindent. Nem igaz?-sóhajtottam hatalmasat és be kell vallanom talán már félig aludtam is. Nem reagált először Iker csak homlokon puszilt és annyit súgott a fülembe, hogy szeret…

…Másnap Ikernek elmeséltem azt is reggeli közben, hogy megígértem a finn lánynak azt, hogy elutazok hozzá Finnországba, amikor elkezdődik számára a felkészülés. De a legnagyobb meglepetés még is inkább engem ért, amikor ő mesélte el nekem, hogy a Magyar Nagydíj után el kellene kísérnem egy elég elegáns rendezvényre.

-Miért lenne muszáj?-kérdeztem rá.

- Naty… Kérlek. Már úgy is tud mindenki rólunk. Az, hogy most megjelenünk ott…

- Nem mondtam még igent neked.-emlékeztettem rá szigorúan.

- De úgy is igent fogsz mondani.-vágott vissza úgy, mint aki nem is hallotta volna meg a kijelentésemet. Mellkasom előtt összefontam a karomat és homlokomat ráncolva figyeltem a barátomat, hogy mire is akar kilyukadni ezzel a beszélgetéssel.- Fogd fel úgy, mint ha egy ismerkedési est lenne… Megismerheted a csapattársaimat.

- De ismerem a csapattársaidat. Egytől-egyig.

- Akkor ez az újra ismerkedési est.-karolta át a derekamat és egy sunyi fél oldalas vigyor ott volt az arcán. Durcázni próbáltam. Legalább is az orromat durcásan ráncoltam.- Ott lesz Sergio és Xabi is.

Elnevettem magam. Ez az utolsó mondata olyan volt, mint ha az aduászt húzta volna elő a pakliból. Mint ha ezzel akart volna leginkább meggyőzni.

-Rendben. Elmegyek veled.-adtam be a derekam és erre egy hatalmas elégedett mosoly jelent meg az arcán.- De tudnod kell semmilyen ruhám sincs… Semmilyen elegáns ruhám sincs.

- Ezt nagyon jól tudom.-húzott közelebb magához és erre válaszként egy nyelv nyújtást kapott. Meg is csókolt. – És ezt orvosolni is tudjuk.

- Vásárolni fogunk?-húztam el a számat.

- Igen. Vásárolni fogunk.-helyeselt és ezek után nem volt igazán más dolgom, mint sodródni az árral. Több tucat ruhát próbáltam fel és már több órája tartózkodunk ebben az üzletben… De azt hiszem sikerült kiválasztanunk a legtökéletesebb darabot. Szolíd fehér ruha, aminek nincs túl nagy kivágása, comb középig ér. Egy fehér magassarkút is választottam, ami illett a ruhához, de szinte biztosra tudom, hogy 10 perc után már tuti fájni fog a lábam, de egy ilyen helyre nem mehetek a kényelmes cipőmbe. Iker átvette tőlem a hatalmas papír szatyrot ahogy kiléptünk az üzlet ajtaján és átkarolta a vállamat.

- Túl életed?-kérdezte kuncogva miután megcsókolt.

- Amint látod igen.-forgattam a szemeimet.- De szeretlek.