31. fejezet

Sziasztok! 

Végre valahára minden technikai probléma elhárult előlem és visszatérhetek :D Hiányzott már az írás be kell vallanom. 

A részhez pedig jó szórakozást kívánok!

Kira

 Fura, hogy a hasamnál rezgő dologra ébredtem. A mobilom az és most jövök rá, hogy elaludtam a kanapén. Nem éppen kellemes, de az jobban zavar, hogy a nyakam is kimeredt. Nagy nehezen előszedtem a készüléket és csukott szemmel vettem fel.

-Igen?

- Szia Kicsim.-Iker az és a legnagyobb meglepetésemre csend van a háttérben. Ami csodaszámba megy. Ritkán sikerült úgy beszélnünk, hogy ne egy csapat „idióta” zsongjon a háttérben.

- Visszaértetek? Vagy hol vagy, hogy ilyen csend van?

- A szobámba.-mosolygott.- Ramos meg zuhanyzik.

- Erre nem igazán voltam kíváncsi.-kuncogtam és felnyögtem ahogy megmozdultam.

- Mi történt veled? Összetörted magad?

- Dehogy. Csak a kanapén aludtam el.-sóhajtottam fel.

- A mérkőzésen aludtál el?-érdeklődött hiszen mindig azt hiszi nem tudok végig nézni egy meccset. De már bizonyítottam ezerszer, hogy ez nem igaz.

- Dehogy… Bár ahogy ma játszottatok olyanok voltatok mint a nyugdíjasok.

- Gondoltam, hogy szóvá teszed.-forgathatta a szemeit, hiszen ismerem már ennyire.

- Csodálkozol?-kérdeztem rá felháborodva.- Annyira hiányzol…Úgy utálom, hogy nem engedték meg azt, hogy találkozzunk.

- Ha minden jól megy Naty… Egy hét… És vége mindennek… Talán nyerünk…és végre haza megyünk.-sorolta vágyakozva.

- És utána eltűnünk a világ elől?-kérdeztem rá csendesen. Persze már mindent megbeszéltünk és én már mindent el is intéztem.

- Senki nem fog minket zaklatni. Ígérem.

- Szeretlek Iker!-motyogtam a telefonba.

- Én is szeretlek… De most hagylak aludni… És Alvaronak sok sikert holnapra…

…Vasárnap reggel van és már a pályán tartózkodunk Alvaro a 9-dik pozicíóból fog rajtolni a két órakor kezdődő futamon. A garázsban ücsörgök és a tegnapi edzéseken elért köridőket írom ki, mert megkért rá Alvaro. Bár jelenleg bámulok magam elé és a mobilomat forgatom az ujjaim közt, így ért legnagyobb meglepetésként amikor a készülék zenélni kezdett. Lassan vettem szemügyre, hogy ki is keress és akkor lepődtem meg a legjobban amikor Rosie nevét olvastam a kijelzőn.

-Szia Rosie! Mi újság? Hogy vagy?-szóltam bele.

- Szia Nat. Egész jól. De te hogy vagy? Régen találkoztunk.

- Alvaroval vagyok Barcelonában… De minden rendben velem.-húztam meg a vállam és apró kis virágokat rajzoltam a papírlap sarkára.

- Eljössz Siverstoneba?

- Úgy tűnik igen. És te?

- Van egy kis dolgom a héten, de úgy tűnik megyek én is. Hiányoznak a fiúk.

- Fiúk?

- Tommi… Seb… Fernando…

- Tudom… Tudom. Úgy mindenki.-mosolyogtam.

- Igen. Amúgy kérdezhetek valamit?

- Persze, bármit Rosie.

- Egy törtető amerikaitól sms-t kaptam… Te vagy az oka?-néma csend volt a vonal másik végén pár pillanatig, én pedig hápogtam, mint egy kacsa. Persze…

- Sajnálom Rosie… Nem szokásom kerítőt játszani… Csak megszántam Nicky-t és…-mentegetőztem mire meglepetésemre a finn lány kacagni kezdett.

- Semmi baj. Majd lesz valami… Nem loholhatok mindig Sebastian után, ha ő kitart Hanna mellett…

…- Bírd ki Alvaro! Bírd ki és ne csinálj hülyeséget!-motyogtam magam elé miközben betonfalnál állok én is és a körszámlálót figyelem… Már csak 4 kör… Ennyit kell kibírnia a barátomnak a motoron és akkor meglesz a legjobb eredménye a MotoGpben és meg lesz az ötödik hely. Ma minden tökéletesnek bizonyult eddig. Alvaro okos versenyzéssel lépkedett fel a verseny folyamán és most veri vissza Ben Spies támadásait. Már csak három kör… A szívem érthető módon majd kiugrik a helyéről… Kettő… Már csak kettő… Egy. Utolsó körben már többen is a palánknál ácsorogtak, mert nem csak Alvaronak kell szorítani, hanem Lorisnak is, aki Ben mögött motorozik. Leintették Lorenzot az első helyen, majd Dani Pedrosat, Casey Stonert és végül Randy-t. Vártunk… Alvaro befordult az egyenes végén. Ben nem tudott a szélárnyékába kerülni. Alvaro tehát ötödik. A csapat fele egyszerre kiáltott fel, mint ha mi nyertük volna a versenyt. Pár pillanattal később tőlünk zenget a boksz utca, mert Loris is beért. Kettős erős pontszerzés. Mindenki ölelgett mindenkit ebben a pillanatban és tudom a csapat minden egyes tagja boldog. Hosszú hetek, hónapok munkájának lett meg a gyümölcse végre. Próbáltam kiszabadulni a tömegből, amikor Loris egyik mérnöke ölelt meg engem. Szinte a legfiatalabb mérnök a csapatnál. Jó szakember, csak azért nem a főnökség kedvence, mert elég forró fejű és szabad szájú.

-Gratulálok Giorgio.-mosolyogva öleltem meg.

- Köszi, de a nehezét Loris intézte.-húzta meg a vállát. Észrevettem a tömeget pásztázza.- Natalien kérhetek tőled valamit?

- Persze.-biccentettem.

- Átadnád Isanak, hogy üdvözlöm… és hívjon fel minél hamarabb?

- Persze…-ismételtem magam, de picikét meg voltam lepődve.  Rám mosolygott és egy utolsó puszi után magamra hagyott…

…Sötétség borult már a katalán versenypályára, de mi még egyszerűen a parkolóban ücsörgünk motorjaikon és beszélgetünk Alvaroval.

-Nem vagy fáradt?-kérdeztem tőle csendesen.

- Ne játsz már anyut Naty.-kacagott rajtam Bati.

- Nem vagy vicces.-fontam össze karjaimat a mellkasom körül, amivel sikerült ismét megnevettetnem.- Abba hagynád?

- Igen… Igen abba hagyom.-sóhajtott fel.

- Köszöntem.

- Mi a baj Naty?-lépett mellém és a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Csak gondolkoztam. Elég sok minden jár mostanában a fejemben.-magyaráztam csendesen.

- Mi jár a fejedben?

- Iker nem sokára haza jön… Végre!-mosolyodtam el.

- Végre megnyugszol.

- Nem is vagyok ideges.

- De szét vagy csúszva.-állapította meg.

- Ezzel nem mondtál újat.-húztam meg a válam.- Mindig szét vagyok csúszva.

- Ezzel nem vitatkozok.- felelte teljesen őszintén mire én kecsesen bemutattam neki a középső ujjamat.- Tudtam, hogy szeretsz.

- Ez természetes. Amúgy…-helyezkedtem el kényelmesen a motoromon, miközben az ujjaimat végig húztam a tankon. Mint ha csak cirógatnám… Tudom, tudom úgy dorombol, mint egy macska.-Örülök, hogy végre hallgattál a mérnöködre. Hetek óta erről beszélek.

- Tudod most úgy beszélsz, mint egy főnök… Csapatfőnök… Vagy egy csapattulajdonos…

- Vicces vagy Alvaro. Nem hiszem, hogy jó csapatfőnök lennék.

- Dehogy nem. Jó pár csapatfőnökkel dolgoztál már. Tudod mi az elvárásuk.

- Azt tudom, hogy egy versenyzővel szemben milyenek az elvárások… De azt nem láttuk sose, hogy mi folyik a háttérben… Szponzorok meg a többi.

- Ugye tudod, hogy csak kifogásokat keresel?-somolyogva kérdezett rá.

- Nem keresek kifogásokat.-védtem magam. Jó talán tényleg kifogásokat keresek, de eddig ilyen dolgokról nem beszéltünk. Hiszen jobb híján napról napra élünk… Élvezzük a szabadságunkat… A versenyhétvégéket… A versenyeket…