29. fejezet

Hétfőn kora reggel már haza mentem Barcelonába. Hiszen még mindig ez számít az otthonunknak még ha csak pár hétig is. Fáradtan léptem be a bejárati ajtón, hiszen nem sokat aludtam éjszaka. Sebastian futam győzelmét ünnepeltük meg pár emberrel a csapatból. De jól éreztem magam… Bár kedvem nem volt, de jó pár emberrel táncoltam… Énekeltünk… Nevettünk… Rájöttem erre szükségünk van általában egy húzós hét után. Az utazó táskámat ledobtam a földre és a kanapéra roskadtam. Fogalmam sincs, hogy hol van Alvaro… Éppen feltettem a lábamat a kis asztalra amikor megláttam egy cetlit.

„Egész nap edzeni leszek. Ne aggódj értem! Pihenj világos? Bati”

És még pár mosolygós smile volt a lapra rajzolva. Mosolyogtam rajta, de felnyögtem. Nem akartam egyedül lenni. Most nem volt kedvem hozzá. Jobban örültem volna, hogy ha itt van körülöttem.

Erőt vettem magamon és arra döntöttem lezuhanyzok. Lassan vetkőztem le és álltam be a zuhanykabinba meztelenül. Jól esett a merev izmaim ellazultak. Hajat is mostam. Teljesen megkönnyebbülten másztam ki a zuhany alól és csavartam magamra a törölközőmet. Megnéztem, hogy mennyi is az idő és hirtelen döntés miatt kezdtem el ezek után készülődni. Beszélni akarok valakivel… Aki tudom megérti egyes bolond gondolataimat…

…Kis idő múlva parkoltam le Barcelona egyik elitebb negyedébe a motorommal. Ahogy a bukósisakomat levettem kifújtam a hajamat az arcomból és körbe pillantottam. Egy-két ember sétált csak az utcán, de mindenki megbámult tudom jól. Kivettem a kulcsot az indítóból és a sisakkal a kezembe sétáltam a kapuhoz és csengettem. Az udvarról vidám gyerek sikongatást hallottam és kacagást. Jó helyen járok tudom jól. Kinyílt a kapu pár perc múlva és egy kislány ölelte át a lábamat először.

- Naty néni.-örült meg nekem.

- Zaida.-guggoltam le hozzá és kaptam puszit is az arcomra.

- Édesem! Mi lenne ha beengednéd Naty-t?-kérdezett rá Patricia kezében a kisebbik Villa lánnyal Olaya-val.

- Persze csak akkor ha nem zavarok.-egyenesedtem ki és megöleltem a honfitársamat.

- Te sosem zavarsz, de ezt már megbeszéltük.-forgatta a szemeit ahogy becsukta mögöttem az ajtót. Zaidat felvettem aki azonnal fecsegni kezdett nekem valami játékról a medencébe, arról hogy kutyát szeretne, illetve, hogy már nagyon hiányzik neki az apukája. Nem volt más dolgom mint néma csendbe hallgatni. Patricia túl melegnek tartotta az időt és így bementünk a házba. A két kislány a szőnyegen játszottak míg az anyukájuk először adott nekem egy pólót és egy rövid nadrágot.

- Menj be a fürdőbe és öltözz át.-adta ki parancsba.

- De én csak kis időre jöttem.-tátogtam zavaromban.

- Dehogy kis időre.-legyintett.- Menj öltözz át.

Nem ellenkeztem. Nem illett ellenkezni igazából tudom jól. A fürdőben megváltam a motoros védő ruhámtól és élvezettel sétáltam vissza mezitláb a nappali hajópadlóján, majd a konyha hideg járókövén.

- Na így jobb nem?-kérdezett rá mosolyogva a nő.

- Sokkal. Köszönöm.-ültem le a konyha pult mellé és tudtam innen is szemmel tudja tartani a két rossz csontott. Bár jelenleg mind a ketten tátott szájjal bámulják a hatalmas lcd tv-t.

- Most a Jégkorszak mind a kettőjüknél a kedvenc. Bármikor… Bármilyen alkalommal lefoglalja őket.-magyarázta nekem szemeit forgatva.

- Ilyen időszaka minden gyereknek van nem?

- De.-helyeselt.- Szereted a salátát?

- Nem ebédre jöttem Patricia.

- Naty…-nyögött fel.- Szeretsz ellenkezni ugye?

- Csak az igazat mondom.

- Te pedig hidd el már vártam rád. Vártam, hogy mikor sokalsz be az egyedül lét miatt.-felelte lazán miközben apró paradicsomokat mosott meg a csapnál. Gombóc lett a torkomban és nem tudtam mit is mondjak rá.

- Akkor már vártál rám?

- Először csinálod ezt végig.-utalt arra, hogy a fiúk húzamosabb ideig vannak távol az országtól.- Így a válaszom igen. Már vártalak… Emellett csodálkozok is, hogy csak most jöttél el.

- Nekem nincs jogom panaszkodni. Tudom, hogy nektek is hiányzik David. A piciknek.

- Naty ember vagy… van egy párod. Jó, hogy így érzed magad.-nevetett fel.

- Tudtam, hogy Ikernek se könnyű az én munkám.-túrtam a hajamba. Hosszú percekig bámultam magam elé, amikor végre megszólaltam. Hirtelen bukott ki a kérdés belőlem. Magam sem tudom megmondani miért kérdeztem ezt.- És mi az, ha nem vagyok elég neki? Ha nem én vagyok a tökéletes választás… Ha nem boldog?

- Natalien…-mondta ki a nevemet mosolyogva, de a fejét csóválta.- Butaságokat beszélsz.

- És mi van, hogy ha nem?-kérdeztem vissza jogosan.-Lassan 30 éves lesz… Ilyenkor már családot szeretnének az emberek nem? De mi van ha erre nem vagyok felkészülve?

- Beszéltetek már erről? Szóba jött már köztetek ez a téma?

- Nem.-ráztam meg a fejem.- Korai. Hiszen még csak összeköltözünk. Elméletileg összeköltözünk ha vége a világbajnokságnak.

- Miért lenne korai? Mennyi ideje is vagytok együtt?-tette le a kést a kezéből.

- Jövő hónapban lesz egy éve.-gondoltam bele.

- Szalad az idő.-mosolyodott el.

- Eléggé.-nyögtem fel.

- Naty… Ha aktuális lesz úgy is szóba jön köztetek. Addig ne parázz ilyen dolgok miatt. Inkább élvezd az életed. A munkádat… Azt, hogy Iker mellett lehetsz.

- Megpróbálom.-nevettem fel.- El se tudnám képzelni magamat anyaként.

- Hidd el. Ha kiderülne az, hogy állapotos vagy rögtön mást gondolnál.-simogatta meg az arcomat.

- Te is így voltál vele?

- Még Oli születése előtt se voltam benne biztos, hogy jó anya vagyok.-nevetett fel…

…Szerda reggel van. Alvaroval nem sokat aludtunk tegnap éjszaka. Az egyik helyi kis kocsmába mentünk le és néztük meg a spanyol-portugál mérkőzést, amit legnagyobb örömünkre a válogatottunk megnyert. Ezek után szombaton lépnek újra pályára a fiúk, és Paraguay nemzeti tizenegye ellen. Éjszaka Iker lelkesen számolt be a mérkőzés minden mozzanatáról és talán az elmúlt időszakban most tűnt a legboldogabbnak.

- Ugye tudod, hogy nem lehetnénk itt.-szólalt meg Alvaro miközben a krosszmotorokhoz sétáltunk. Kacagva ültem fel a gépre és nyúltam a bukósisak után.

- Ez nem igaz. Csak te nem lehetnél itt.

- Megígértem, hogy vigyázok rád…-gondolkozott el miközben hasonlóan tett.

- Csak össze ne törd magad! Különben még a nyakadat is kitekerem.-indítottam el a gépet.

- Tudtam, hogy ezt mondott.-hallottam a nevetését. Órákat töltöttünk a pályán. Élveztük hiszen olyan volt mint amikor a gyerekek beszabadulnak egy játszóházba. Nekünk ez a játszóházunk. Mi itt érezzük magunkat úgy mint a gyerekek. Fáradtan roskadtam le a fűre és Alvaro egy üveg vizt nyújtott felém.

- Köszi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Megígértem, hogy figyelek rád.

- Etetsz? Itatsz?-kuncogtam.

- Hát… Ez is egy lehetőség.-ült le mellém.

- Olyan jó volt motorozni.-sóhajtottam fel. Mind a ketten a motorokat bámultuk.- Néha azért jó lenne…

- Mi lenne jó?-érdeklődött vigyorogva.

- Néha olyan jó lenne a versenypályán motorozni.

- Naty…-nyögött fel.

- Tudom… Tudom…-fogtam meg a kezét óvatosan és a fejemet a vállára hajtottam.- Nem lehet. De olyan jó lenne.-dünnyögtem azért.

- Egyezzünk meg. Elintézem neked, hogy valamikor közösen motorozzunk… Aszfaltos pályán… Ahogy csak szeretnél.

- Tényleg?-néztem fel rá.

- Tényleg.-bólintott komolyan mire én csak megöleltem.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.