23. fejezet

Már szombat este távoztam Montrealból, hiszen Sebastian rájött, hogy történt valami azon a bulin és kivételesen nem Rosieval. Mivel egyedül vagyok… Nincs a közelemben Iker… Feszült vagyok… Így a német barátom úgy gondolta, hogy jobb ha elutazok a helyszínről és túl teszem magam a történteken. Szerencsére nem kellett még választ adnom arra, hogy jelen leszek-e a következő futamon… Még szerencse, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ott akarok-e lenni Valenciában. Bizonytalan vagyok magamban és a környezetemben is. A bőröndömet magam után húzva, kezemben a papírjaimmal és a repülő jegyemmel indultam el a lift felé és nyomtam meg a hívó gombot. Nagyot nyögve vettem tudomásul, hogy jó pár emelettel fentebb van a szerkezet és mérgesen kezdtem el nyomogatni a gombot hát ha ezzel sikerül ösztökélnem, hogy hamarabb megérkezzen.

- Mit ártott neked a lift?-kérdezett rá mögöttem kacagva Heikki.

- Semmit.-mordultam rá. Csak egy pillanatra néztem rá.

- Nem úgy tűnik.-lépett közelebb hozzám és szívem szerint bele rúgtam volna az ajtóba. Már lendítettem volna a lábamat amikor csilingelt a felvonó és beléphettem rajta. Azt hittem Heikki békén hagy. Szinte rimánkodtam magamban, hogy szakadjon le rólam. De nem tette. Csatlakozott hozzám.

- Neked nem akadt véletlenül más dolgod?-kérdeztem rá.

- Nem igazán.

- De örültem volna, ha más felé veszed az irányt.

- Engem az érdekel, hogy hova indulsz szombat este bőrönddel?

- Haza?-tettem fel jogosan a kérdést és a mellkasom előtt összefontam a karomat.

- De miért?

- Nem érzem itt jól magam. Ennyi a magyarázat.

- A buliban még nem volt semmi bajod.

- Ezzel mire akarsz kilyukadni? A barátnőd kiosztott és ennyi.-buktam ki.-Most pedig haza megyek és Alvaroval Silverstoneba megyek.-fogalmam sincs miért közöltem ezt vele, de a lift végre megállt. A finn értetlenül pislogott rám és szerintem még azon rágódik, hogy mit tett a barátnője. Megragadtam a táskám fülét és hozzá léptem. Adtam egy apró puszit az arcára.- Sok sikert…

…Holnap utazunk Alvaroval Angliába, és a finn lánnyal is ott találkozzunk. Ebben a pillanatban a motokrossz pályán vagyunk és egyikünket se érdekel, hogy arra kért minket a csapat, hogy egy időre hanyagoljuk ezt a fajta edzés módszert. Azonban most erre van szükségem. Arra ahogy az adrenalin pezsegjen az ereimben… Hogy ha esélyem van rá a motort ugrassam a dombtetején… Ez kapcsol ki. Ez szakít ki a gondolataimból. Kellő képen fáradtunk el mind a ketten Alvaroval és döntöttünk arra, hogy tartunk pár perc szünetet. Legalább annyit, hogy igyunk pár korty vizet. A bukó sisakot csak feltoltam a fejemen és az egyik kesztyűmet rángattam csak le a fogaim segítségével.

- Tessék!-nyújtotta át az üvegvizet Alvaro és neki dőlt a motorjának.

- Köszi.-eresztettem meg egy apró mosolyt. Hatalmasat kortyoltam a frissítőből, majd kellett pár pillanat, hogy a mellkasomból eltűnjön a fullasztó érzés.

- Naty…-szólalt meg a barátom kicsikét csendesen.- Megígérted, hogy itt nem gondolkozol. Nem azon gondolkozol, hogy mi volt Kanadában.

- Nehéz! Nagyon nehéz.-nyögtem fel és a csizmám orrával próbáltam lepöckölni egy sár darabot a kerékről. Bár csak annyit értem el, hogy szét mázgáltam a lábbelimen a sarat.

- Ha azon rágódsz… Ne csodálkozz, ha orra esel.-húzta meg a vállát ártatlanul. Ezzel a viselkedésével tud kiborítani. Mint ha pár héttel korábban nem ő esett orra és törte el a kulcs csontját és szerzett még jó pár bordatörést is mellé. Hozzá vágtam a kesztyűmet.- Most mi van? Csak az igazat mondtam.

- Bagoly mondja verébnek, remélem ezt tudod.

- Nekem nagyjából rendben van az életem.-felelte lazán, bár személy szerint nem értek egyet ezzel.- Igaz nincs barátnőm, de most vettem egy lakást… Közelebb leszek a családomhoz és a barátaimhoz… És emellett a legnagyobb álmomat élem.

- Mit?-tettem fel értetlenül a kérdést miközben levettem a sisakomat és a kormányra helyeztem. A hajamból kihúztam a gumit és megráztam a szőke fürtjeimet ami kócosan omlott a vállamra.

- Motorversenyző vagyok… egy egész jó csapatnál.-adta meg a választ úgy, mint ha egy idióta lennék.

- Jó ez igaz.

- Tudtommal te is szeretted az életedet addig amíg nem került a képbe újra a forma-1.

- Ne fogd rá Sebastianra azt, ha jelenleg nem klappol minden az életemben. Túl sok minden történt körülöttem és amellett, hogy piszkosul hiányzik Iker, ugyan ilyen módon bánt az is ahogy Catherine beszélt velem Montrealba.

- Jobb vagy ennél a nőnél Naty…

- Dehogy.-ráztam meg a fejem. Alvaro közelebb lépett hozzám és megölelt. Jól esett, hogy ezt teszi és az is, hogy mellettem áll. Tartani próbálja bennem a lelket.

- De! Jobb ember vagy, mert a barátom vagy.-felelte vigyorogva ami miatt kacagnom kellett. Megsimogatta az arcomat és tudtam elégedett…

…Már itt vagyunk Silverstoneban. Csütörtök este van és a lakókocsiban ücsörgök a laptop előtt. A melegítőt még jobban lehúztam a kezemen és a lábaimat átöleltem. Ikerrel beszélgetek már egy jó ideje pedig mind kettőnknek rég aludni kellene. Bár tudom jelenleg nekem fog hamarabb megszólalni az ébresztő.

- Kérdezhetek valamit Iker?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Baj van Kicsim?-csodálkozott el.

- Nem. Csak eszembe jutott valami.-Húztam meg a vállam és elmosolyodtam.

- Mi az?

- Ha visszajöttök a világbajnokságról elmehetnénk nyaralni.

- De hát… Versenyeid lesznek!-állapította meg.

- Nem igazán érdekel.-feleltem őszintén.- A fiúk is kibírnak nélkülem egy-két versenyt. Mire nekem szünet lesz, addigra neked megkezdődik az előszezon.

- Miért hiszem, hogy már terveid is vannak már?

- Mert azt hiszem van is… Amerika? Sosem voltam még úgy igazán ott… Csak a verseny hétvégeken és átutazóban.

- Amerika…-ízlelgette az ország és a kontinens nevét. Izgatottan vártam arra, hogy mondjon valamit. Azt hiszem amikor megjelent egy apró kis mosoly az arcán biztosa voltam a válaszában.- Benne vagyok!

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-vigyorogtam.

- Nyugi Kicsim!-nevetett fel a kapus barátom.

- Bocsi… Csak azt hittem nemet fogsz mondani.

- Miért mondtam volna nemet?-csodálkozott el Iker.

- Bármi miatt.-tártam szét a karjaimat tanácstalanul…

…Már óra csörgés előtt felébredtem és első dolgom volt kávét szerezni magamnak és Alvaronak is. Csendesen léptem be a lakókocsiba és sétáltam át Alvaro részébe. A barátom hason fekve alszik még mindig és a párnáját öleli át. Mosolyt csalt az arcomra a látványával, de a bögrét letettem a kis asztal szerűségre és kivilágosítottam.

- Jó reggelt Lustaság!-harsogtam nevetve, mire Alvaro morogva húzta magára a takarót.

- Békén hagynál?-halottam éppen csak a hangját a takaró alól.

- Nem.-huppantam le mellé.- Hoztam neked kávét.

Nehezen szánta rá magát arra, hogy megforduljon és átvegye tőlem a bögrét.

- Mitől vagy ennyire nyúzott?-bukott ki belőlem spontán a kérdés.

- Te meg mitől vagy ennyire fit?-kérdezett vissza.- Amúgy csak azért vagyok ennyire nyúzott, mert egy idióta nőszemély rám törte az ajtót így hajnalok hajnalán.

- Szeretlek Alvaro.-forgattam a szemeimet.

- Mikor jön Rosie?

- Más fél óra múlva.-néztem az órámra, majd hatalmasat kortyoltam a fekete nedűből.- Nyugi. Nem lesz semmi baj.

- Miért mondtad ezt? Nem mondtam semmit se.

- Csak rád kellett néznem. Nincs itt Sebastian így nem lesz semmi baj. Az pedig ha rámozdul valakire?... Egészségére. Esetleg ha féltékeny vagy… Mozdulj rá Te!

- Mondtam már Naty. Túl sokat képzelsz.-nyögött fel.