3. fejezet

 A szálódába visszaérve Sebastiant magára hagytam a fecsegő finn lánnyal és felsétáltam a saját szobámba és először szemügyre vettem az orromat, ami szerencsére úgy tűnt tökéletesen egyben volt.  Totál jól néztem volna ki, ha Isabel tökéletes ütésével betörte volna az orromat. Lassan vetkőztem le és mentem el lezuhanyozni. Kellemesen felfrissültem a zuhany alatt és ahogy végeztem kiléptem a zuhany kabinból és magam köré csavartam a hó fehér puha törölközőt. Kisétáltam a szobába a ruháimért és a testápólóért, amikor észre vettem, hogy az ágyon zenélt a mobilom. Azonnal tudtam Iker az. Megnyomtam a zöld kis gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia.-szóltam bele csendesen miközben lehuppantam az ágyszélére.

- Már hiányoltalak. Minden rendben?-hadarta és tudtam tényleg aggódott már. Azt pedig nem akartam.

- Milyen volt a fotózás?-kérdeztem rá, hiszen tudtam, hogy már túl esett rajta és jobbnak láttam terelni a dolgot az eredeti témáról.

- Egész jól sikerült, de majd meglátod a képeket és te is mondasz véleményt róla.-nevetett fel.

- Várom már.-mosolyodtam el.

- Baj van?-bizonytalanodott el a hangomat hallva. Persze nem sikerült túlságosan lelkesre így rögtön észbe kapott és felőlem érdeklődött.
- Részben.-feleltem csendesen és még a flakont is elejtettem. Tudom, hogy most már igazat kell mondanom.
- Hallgatlak.-egy nagyot sóhajtott és várt. Akár órákat is képesek lennénk néma csendben eltölteni így arra döntöttem elmondok mindent.
- Isa orrba vágott üdvözlés képen.
- Ez komoly?-hallottam a hangján, hogy ez igazából szórakoztatja.
- Nevess ki, ha neked attól jobb.- korholtam le, hiszen nem tetszett ez a viselkedése, majd folytattam.- Sebastian legalább szóba áll velem. Együtt vacsorázunk majd. Vagyis lassan. Csak lezuhanyoztam előtte és most már készülődök.
- Akkor nem is zavarlak tovább.
- Nem zavarsz.

- Azt elhiszem.-iszonyatos csörömpölést hallottam háttér zajnak. Meglepődtem, hiszen elméletileg ő egyedül van, de úgy tűnik még se.
- Ez mi a fene volt?-bukott ki belőlem a kérdés, amin szerintem ő se csodálkozott.

- Sergio van itt és azt hiszem romba akarja dönteni a konyhámat.

- Akkor inkább menj és nézd meg mit csinál.-nevettem fel.- Szeretlek Iker.

- Én is szeretlek. Vigyázz magadra és vigyázz az orrodra is.

- Meg lesz.-kuncogva nyomtam ki a telefont…

…A megbeszélt időpont előtt kicsivel sétáltam le az étterembe és hatalmasat sóhajtottam. Igazából most jövök rá, hogy az egész mezőny megfordulhat itt és vannak olyan személyek akik rájöhetnek, hogy itt vagyok. Most azonban kifújtam a levegőt a tüdőmből és beléptem a terembe. Ahogy körbe néztem rögtön megpillantottam Sebastiant a terem végében. Egyedül ült az asztalnál és örültem, hogy a ennyire félre vonult az emberektől. Határozottan sétáltam át a termen és huppantam le az asztalhoz.

- Szia. Remélem nem várattalak meg nagyon.-mosolyogtam rá.- Csak telefonáltam.

- Hamarabb lejöttem csak és így nem késtél.-rázta meg a fejét.- Hogy van az orrod?
- Egészben szerencsére. Te hogy vagy?
- Furán.-vallotta be őszintén, miközben a kezemet fiszírozta. –Azt hittem, ha visszajössz sokáig haragudni fogok rá, de nem tudok.-sóhajtott fel hangosan. Oldalra biccentettem a fejemet és figyeltem minden szavára.- Nagyon hiányoztál és ezért van ez. Igen délelőtt dühös voltam, de amit akkor mondtál megéretett velem egy fontos dolgot…nem értettünk meg. Te más vagy mint mi, ezt tudhattuk volna mindig is… és igazad volt. Mindenben.-elcsuklott a hangja a monológ végére.
- Sebi nyugodj meg!-simogattam meg az arcát szinte azonnal.- Megoldódott minden.
- Úgy, hogy elmenekültél.-felelte teljesen egyszerűen.
- Barcelonában sikerült új életet kezdenem. Ennyi. De most itt vagyok és ha te is akarod veled maradok. Szinte úgy ahogy régen.
- Mit csináltál? Mit csináltál eddig?-nem reagált a mondatomra. Talán túlságosan kíváncsi ezért záporoztak a kérdések felém.
- Barcelonába költöztem Alvaroval. Hozzá menekültem saját magamtól, mint ahogy általában mindig.
- Alvaro…-bukott ki belőle a másik barátom neve.-Gondolhattam volna. És ezek után mi lett?
- Aspar Teamnél kezdtem el dolgozni mellette. Körülbelül ugyan azt csináltam, mint itt. Sajtós, lelki segélyes és esernyőtartója voltam általában. Csodálkoztam, hogy nem vettetek észre, mert egyszer kétszer felkerültünk közösen kép megosztó portálokra.
- Ti jártok?-ez olyan butyuta kérdésnek hatott. Tudom, hogy nem alaptalan a kérdése de akkor is… Nevettem, mire Sebi szeme elkerekedett.
- Nem. Nekem van barátom és boldog vagyok vele. Alvaro csak a lakótársam és akivel barátok vagyunk. Úgy, mint veled.-vontam meg a vállam.- Persze ha fogalmazhatok még így?-az üveg után nyúltam, hogy öntsek magamnak egy kis inni valót. Túl sokat beszéltem így egyszerűen kiszáradt a szám.
- Miért ne fogalmazhatnál így? A barátom vagy. És ki az a szerencsés? Már mint a párod…
- Azt nem mondhatom el.-motyogtam és éreztem az arcom égni kezd. Olyan vagyok, mint a Ferrari vagy a Ducati. Olyan vörös.
- Nem lehet olyan szörnyű. Naty!!!-dünnyög itt nekem. Tudom, hogy nem fog békén hagyni, amíg el nem mondom neki.

- Iker Casillas a barátom.-motyogtam a nevet és azért körbe néztem, hogy biztosan nem hallotta Sebastianon kívül senki se.

- Ohh…-csodálkozott el.- Ő egy focista.

- Nem is olyan rossz focista.

- Ezzel megleptél ugye tudod?-tette fel a kérdést, de mosolygott.
- Tudom.-egyszerre néztünk a Lotusos emberek felé, ahol megpillanthattam Heikkit és Catherinét. Boldogok, mosolyognak és nevetnek.
- A Magyar Gp-n jelentek meg újra együtt. Heikki azóta is nehezen beszél rólad, de a lány valamennyire feledtet. De az a fura. Catherinét pont miattad dobta, és most pont miattad jöttek újra össze.-motyogta miközben a salátáját piszkálta.
- Az a lényeg, hogy boldog. Megérdemli.-feleltem könnyedén. Talán túlságosan is, de tudom ez csak egy álca. Azért ennyire nem kezelem jól a helyzetet.
- Nem találkoztál még vele ugye?
- Nem, de remélem ezen a hétvégén el is kerülöm.-vontam vállat miközben a szívó szállal játszottam.
- Kicsi a paddock és te …
- És én szerencsétlen is vagyok.-fejeztem be a mondatát.- Figyelj Sebastian tisztázzuk a helyzetet. Christian azért hívott, hogy mérjem fel a terepet és döntsek. Döntsek, hogy vissza akarok-e jönni, hogy segítsek. Azonban én csak akkor mondok igent, ha te is akarod. Rajtad áll Sebi minden. De tudnod kell, nem mindig tudok itt lenni, mert Alvaronak is szüksége van rá. Náluk is ugyan ebben a szerepben játszok.
- Ezek szerint én vagyok az aki döntést hoz? Én szerepem a „Mindenható”?
- Igen.-bólintottam.-Nos?
- Azt akarom…azt akarom, hogy újra itt légy. A csapat részeként.
- Köszönöm.
Ezek után nem nagyon beszélgettünk. De jó érzés volt vele lenni. A desszert után pedig sétálni mentünk. Az ő ötlete volt, és nem bánom, hogy kicsikét kiszabadultam a friss levegőre.

- Tehát focista feleség leszel.-állapította meg.

- Ez nem vicces.-ráncoltam össze a homlokomat.

- De… Az, mert sose gondoltam, hogy egy focistával fogsz járni.

- Ez aprócska részletkérdés, hogy mi a foglalkozása… De mi van veletek?

- Velünk?-csodálkozott el.

- Te és Hanna…? Gondolom most se jár versenyekre.

- Jól gondolod.-bólintott.