1. fejezet

…2010. április 10-e van és én ahelyett, hogy Alvaroval Katarban lennék itthon kellett maradnom. Összeszedtem egy kis fertőzést és így jobbnak láttuk mind a ketten ha nem utazok el vele, hanem itthon maradok és pihenek.  Katarban már hagyományok szerint éjszaka van versenyen a sivatag közepén. Gyönyörű hely és tudom arra most kevés az esély, ami tavaly is megtörtént. Szakadt az eső. Igen a sivatagban özönvízszerű esőzés támadt és így vasárnap estéről hétfő estére tették át a versenyt, mert féltek a reflektorok nem fogják kibírni az esőt. Lassan kezdődnek az időmérők így egy bögre teámmal és a takarómmal a kanapéra akartam telepedni, de kopogtak. Nagyot sóhajtva változtattam az útirányomon és nyitottam ajtót.

- Christian?-nyögtem ki meglepődve. Igen Christian Horner állt a lakásom küszöbén. Nem számítottam rá, bár még a csehországi futamon Brnoban találkoztam vele. Vendég volt a paddockban a RedBull által és mi természetesen összefutottunk. Elbeszélgettünk és megadtam az elérhetőségemet arra az esetre, ha véletlenül szüksége lenne a segítségemre. Úgy tűnik most valami történt, mert itt van. Összeráncoltam a homlokomat, hiszen rögtön rossz dolgok jutottak az eszembe.

- Jó estét és bocsánat a zavarásért. Beszélnünk kell.

- Gyere be.-invitáltam a nappali felé. Igaz az asztalon egy csomó zsebkendő, lázmérő, méz és mentolos cukor hevert. Így próbálom ki gyógyítani magam ebből az átkozott kórból. Maradok a hagyományos dolgoknál. Christian leült a kanapé szélére és kíváncsian rám nézett. - Beteg vagyok. Hozhatok neked valamit?

- Köszönöm most nem.-ráztam meg a fejem.

- Miről lenne szó?-leültem én is. Kényelmesen magam alá húztam a lábaimat.

- Sebastianról lenne szó. Szüksége lenne rád. Kicsit szét hullt az elmúlt időben vagy legalább is kezd. Nehezen koncentrál… Feszült és eléggé ideges.

- Tudja, hogy itt vagy?-kérdeztem szinte azonnal, hogy Christian be se fejezete a mondatát.

- Nem. Magamtól jöttem. Meg akarom akadályozni a bajt.

- Árulásnak fogja vélni ezt a dolgot. Nem szereti, ha bele avatkoznak az életébe és…-gondolkoztam tovább.- Egy éve nem láttam és nem is beszéltünk. Elszöktem tőlük… Szerintem nem fog tárt karokkal fogadni… Szerintem senki se fog örülni nekem és ez talán a legenyhébb kifejezés.

- Gyere el Kínába. Felméred a terepet és utána egyeztetünk. Szerintem csatlakoznod kell újra a csapathoz.

- A Suzukival is szerződésben állok…-kezdtem el szomorúan, hiszen ez igaz is. Alvaro kategóriát váltott így mentem vele én is, és már a japán csapat tagja vagyok.

- Előbb szét nézel és utána döntesz. Nem kérek semmit se.-mosolygott rám bátorítólag.- Ha még is a Suzukinál akarsz maradni, akkor nem állok az utadba. Csak annyit szeretnék, hogy gyere el Sanghajba.

- Rendben. Elmegyek.-egyeztem bele egy hatalmas sóhaj után. Tudom. Előre tudom ebből semmi jó se fog kisülni.  A szőke hajtincseimet piszkáltam zavaromban. Mennyire volt ez jó ötlet nem tudom, de már nem szívhatom vissza az ígéretemet. Igent mondtam.

- Köszönöm. Itt a repülőjegy és a paddock belépő.-tette le az említett dolgokat az asztalra.- A papíron pedig megtalálsz minden tudni valót, de nagyjából ismered a járást. Csak annyi változott, hogy ez már nem a Toro-Rosso, hanem a RedBull Racing.

- Ennyire biztos voltál benne, hogy igent mondok?-néztem csodálkozva a vaskos kék színű borítékra.

- Ha Sebastian bajban van, akkor úgy is jössz akár milyen kifogásokat sorolsz fel az elején.-vonta meg a vállát lazán.- Klassz az a kép.-mutattot a tv tetejére. Egyetlen kép volt ott keretben Batiról, a páromról és rólam szilveszteri party-n.

- Ennyire biztos voltál benne, hogy igent mondok?-néztem csodálkozva a vaskos kék színű borítékra.

- Ha Sebastian bajban van, akkor úgy is jössz akár milyen kifogásokat sorolsz fel az elején.-vonta meg a vállát lazán.- Klassz az a kép.-mutattot a tv tetejére. Egyetlen kép volt ott keretben Batiról, a páromról és rólam szilveszteri party-n. Csak elmosolyodtam ahogy a képre pillantottam.

- Köszönöm.

- Barátok?

- Igen.-biccentettem egy aprót.

- Akkor Sanghajban találkozzunk jövő héten.

Igen. Jövő héten közel más fél év után újra részese leszek az F1-es paddocknak. Nem tudom, hogy milyen lesz és a többiek, hogy reagálnak az érkezésemre, de kínos lesz. Kínos lesz, mert el kell magyaráznom a helyzetet. Hogy miért jöttem el? Hova tűntem? És miért nem jelentkeztem? Nekem szinte ésszerűnek tűnnek ezekre a kérdésekre a válaszok, de tudom kimondva nem biztos, hogy ugyan így hangzanak. Azt viszont nem tudom, hogy vissza akarok-e menni oda dolgozni… Azonban ahogy Christian mondta… Ez a terepszemle és utána dől el minden…

…Három nap múlva utazok Sanghajba. A cuccaimat pakolom a bőröndbe miközben a barátom az ágyamon fekszik hanyatt és próbálja felemészteni a hallottakat, hiszen ebben a pillanatban meséltem el neki mindent ami az elmúlt pár napban történt velem. Ismerem már annyira, hogy tudom aggódik. A szeme körül pár apró kis ránc megjelent, amin elmosolyodtam. Talán a foci pálya amikor ugyan így ráncolja a homlokát… Már egy fokkal jobban vagyok és ez a tény is, hogy F1-es futamra mehetek feldob. Talán ez gyógyít a leginkább.

- Miért nem lehetne inkább Barcelona?-tette fel a kérdést egyszer csak, ahogy felkönyökölt a matracon.

- Nem válogathatok Iker.-igen a barátom a Real Madrid csapatkapitánya. Egy véletlen miatt találkoztunk az egyik szórakozó helyen. Akkor csak táncoltunk és együtt iszogattunk… Következőnek már sétáltunk…Moziba mentünk és utána szépen alakult minden.- Idehívtak. Jól leszek ígérem. Nem keveredek bajba.-bizonygattam ártatlanul.

- Ezt értsem úgy, hogy nem csukatod le magad?

- Vicces vagy. –forgattam a szemeimet.-De végül is értheted úgy is.-adtam be a derekamat.

- Egy pont nekem.-nevetett fel vidáman. A két kezét a feje alá dugta és így figyelt engem ahogy pakolászok. Most azon vacilláltam látványosan, hogy a Suzukis cuccaimból rakjak-e el. De végül csak egy pulóvert raktam el.
- Tettem pulóvert, esőkabátot és vastag nadrágot.-számolgattam a bőröndöm tartalmát, hiszen nem akartam semmit se itt hagyni.
- Nem a Déli-sarkra mész Kicsim. Minek ennyi gönc?
- De Sanghajban hideg van ilyenkor. Amúgy is fázós vagyok.-tettem az ártatlant.
- Arra emlékszek.-nevetett rajtam vidáman.- Hány pulóver is volt rajtad a síeléskor?
- Három. Azt hiszem. De lehet, hogy volt az négy is.
- Gyere ide.-nyújtotta felém a kezét és én reflexszerűen mozdultam. Ráültem a csípőjére és kitámasztottam magam a két kezemmel a mellkasán.
- Valami baj van?-kérdeztem rá csendesen.
- Nincs semmi, csak féltelek a csalódástól.-söpörte ki a hajamat az arcomból komoly arccal.
- Nem várok csodát, hiszen én léptem le, de ezt te is tudod.
- Biztos?
- Igen. Akár képen is törölhetnek, de nem lépek le.-nyomtam egy csókot az ajkaira.- De tőled se várok csodát.-paskoltam meg az arcát.
- Ezt nem értem.- rázta meg a fejét, de nagyon jól tudta miről beszélek.
- Úgy se fogsz megborotválkozni. Hiába kérem.-állapítottam meg úgy mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Jól sejted. Nem fogok.-jelent meg egy sunyi mosoly az arcán és tudtam én fogok rosszul járni. Úgy fordult meg, hogy én kerültem alulra.
- Csak nem szúr az arcom, amikor megpuszillak?-érdeklődött, miközben az arcát a nyakamhoz nyomta miközben végig puszilta a vállamat. Már megszoktam ezt az érzést, de hogy csikizet is mellé az volt a végzetem. Kacagtam és hiába próbáltam vergődve kiszabadulni alóla nem sikerült.
- Te nyertél! Te nyertél!-nyögtem ki nehezen, hiszen levegőért kapkodtam még mindig.
- Tudtam.-csókolt meg újra.
- Nem jössz el velem?-kérdeztem rá.- Semmiség az egész. El leszünk a garázsban vagy a motorhome-ban.
- Első dolog: megtudják, hogy te vagy a barátnőm és itthon szétszednek a piócák, ha haza érünk.-jó. Ezt tényleg tudom. Ezért is lakok még Barcelonában.- Kettő fotózásom lesz.
- Kik készítenek rólad dögös kép?-nyaltam meg az ajkaimat.
- Az FHM.
- Váó.-hagyta el a számat ez az egyszerű mondat. Már megint kinevetett, ahogy szokott ilyenkor. Néha sikerül elég gyerekesen viselkednem előtte, de ez őt nem zavarja. Nagyon nem.
- Ugye nem kell félnem?-fogta közre a két hatalmas tenyerével az arcomat, ahogy abba hagyta a nevetést.
- Nem értelek.-húzódtam el tőle, amennyire tudtam. Nem engedett messzire.
- Régi szerelem…
- Mennyi ideje is vagyok veled?-döntöttem oldalra a fejemet.
- Kilenc hónapja, ha jól számolok. Kilenc hónapja.
- És mikor jöttem el?
- 15 hónapja. Most tesztelsz? Tudok számolni.-húzta fel a szemöldökét kérdőn.
- Nem csak gondoltam levonod a következtetéseket.-válaszoltam vigyorogva és megpusziltam Szeretek vele lenni és ami még jobb a sajtó még nem tudja, hogy mi együtt vagyunk. Sikerült eltitkolnunk, de szerintem nem sokáig tudjuk már és mire észbe kapunk az újságok címlapján találjuk magunkat. Azonban 9 hónap már biztos és nem tudja senki se nagyon szétzilálni. Nehéz szívvel hagyom itt, de muszáj. Vár Sanghaj…