Szombat este van és egyedül sétálok a paddockban. Sisakomat szorongatom a kezemben és arra döntöttem, hogy nem várom meg Alvarot, hiszen arra döntöttem visszamegyek a városba azzal a motorral amit a Suzuki csapattól kaptunk erre a két napra. Imádom Barcelonát. Ugyan úgy imádom, mint Madridot. Hiszen az elmúlt években ugyan úgy otthonra leltem itt, mint a szülővárosomban…
Kipirult arccal szálltam le a motorról és az előcsarnokon átvágva siettem a lifthez. Igazából jelenleg nem vagyok már másra csak egy forró zuhanyra és kitudjam végre nyújtóztatni a lábaimat.
-Nocsak. Nocsak. Nocsak.-szólalt meg mögöttem olaszul. Megfordultam és csodálkozva vettem tudomásul, hogy Giorgio áll előttem. Be kell vallanom, hogy mióta Lorisszal beszélgettem sokat jár a fejembe a barátnőm helyzete. Felsóhajtottam.
-
Gio… Te már megint részeg vagy?-tettem fel csendesen a kérdést.
- Semmihez sincs közöd Natalien… Az életünkhöz se.
- Tessék?-lepődtem meg. Erősen markoltam meg a sisakot a kezembe és tudtam, hogy higgadtnak kell maradnom. Nagyon is. Giorgio jelenleg nem önmaga és tudom, hogy rajtam akarja levezetni a feszültségét.
- Miért kellett tele beszélned Isabel fejét? Miért nem a saját elfuserált életeddel foglalkozol?
Torkom egy pillanatra elszorult és eszembe jutott a monacói szombat este, amikor Isabel megkért kísérjem el meglátogatni Robertet. Egyikünk se volt topon, hiszen előző este történt az ami Sergio és köztem. Ott voltam. A barátnőm mellett álltam és elkísértem a sérült pilótához.
-Nem ártottam neked Gio. Jobb ha lefekszel aludni, mert holnap Loris számít rád a versenyen.
- Túl sokat ártottál.-csattant rám és a hangjától összerezzentem.
- Minden rendben?-szólalt meg egy férfi közvetlen közelünkben. Mind ketten a hang felé fordultunk.
- Persze Nicky semmi baj.-eresztettem meg egy halovány mosolyt, de abban a szent pillanatban nem így éreztem.
- Ez csak a mi dolgunk.-morogta Giorgio és tudomást se vett az amerikai versenyzőről. Szikrákat szórtak a szemei felém, miközben Hayden még mindig nem mozdult. Erősebben szorítottam a sisakot a kezemmel és kezdtem magam kellemetlenül érezni.
- Menj fel Gio és pihenj le! Majd ha józan leszel ezt megbeszéljük.
- Mi az Natalien? Úgy vagy vele, ha elfuserálod az életedet másnak se legyen jó?-horkantott fel.- Kidobtad Ramost, mert nem volt neked elég jó… Előtte ott volt Casillas… Ha te elcseszed az életedet úgy vagy vele, hogy másnak se legyen jó? Teli beszélted Isabel fejét is?
- Állj le! Ez már erősen túlzás.-tett egy lépést közelebb Hayden.
- Mondtam már, hogy ne pofázz bele a dolgainkba?-horkantott fel az olasz férfi.
- Nem, de ez már túlzás.
- Akkor vedd azt, hogy most mondtam.-ismét felém fordult.- Mi az? Ki lesz a következő áldozatod? Alvaro… Vagy Ő?-bökött Haydenre.- Nem vagy senkinél se különb Naty… Te is egy…-nem tudta befejezni a mondatot, mert mind a kettőnk meglepetésére Nicky nemes egyszerűséggel bemosott neki. Káromkodva rázta a kezét.
- Anyád.-szitkozódott Gio.
- A tiedet.-morogta Hayden. Meglepettségemben először csak hápogtam mint egy néma kacsa, majd karon ragadtam az amerikait és magammal kezdtem húzni a szálloda bárja felé. Hirtelen csúszott ki a kezem közül az irányítás, hiszen nem számítottam arra, hogy az egész „beszélgetés” tettlegességig fog fajulni. Míg Nicky leült az egyik üres félre eső asztalhoz én kértem egy zacskó jeget. Amíg vártam a pultos fiúra, végig futattam az agyamon, hogy mit kellene mondanom. Le kellene szidnom, hogy miért avarkozott bele? Vagy éppen meg kellene köszönnöm? Ő lenne a hős aki megmentett? Meg kellett egyáltalán mentenie egy részeg, szomorú férfitól aki csak az elkeseredettségét vezette le rajtam. Lassan visszasétáltam az asztalhoz és leültem a székre.
- Mutasd a kezed.-szólaltam meg.
- Nincs… Nincs semmi bajom.
- Nicky!-csattantam rá hirtelen.- Mutasd a kezed. Holnap versenyed lesz. Mutasd meg a kezedet.
Egy pillanatig csak egymást bámultuk, majd egy hatalmas megadó sóhaj után felém nyújtotta a kezét. Láthatóan piros a bőre így megelőzően, hogy még nagyobb baj legyen óvatosan ráhelyeztem a zacskó jeget. Felszisszent.
-Bocsánat.-motyogtam magam elé.
- Nem fájt!-vágta rá dacosan.- Csak meglepődtem.
Szemöldökömet felhúzva pillantottam rá, mire az ő arcán megjelent egy fél oldalas mosoly. Azt hiszem erre gondoltak a szerelő fiúk egyszer a buliba. Vannak olyan versenyzők, akiknek elég megereszteni egy mosolyt és vannak olyan nők akik lazán hanyat dobják magukat.
-Meg
tudom védeni magam Nicky. Mi van ha komolyabban megsérülsz?-tettem fel
diplomatikusan a kérdést.
- Pont nem úgy tűntél, mint aki meg akarja védeni magát.
- És így eszedbe jutott, hogy lehetnél te a hős?
- Miért? Az lettem?-kontrázott vissza, mire belőlem kibukott egy őszinte kacagás.- Most kigúnyolsz?
- Mernék is én olyat tenni?
- Úgy veszem észre, hogy ha akarsz tudsz te gonosz is lenni. Bautista hogy visel így el?
- Alvaronak nincs más választása.-vontam meg a vállam.-Különben kizárom a szobából.
- Hajléktalan lesz?-vigyorgott rám.
- Jelen pillanatban igen. Nálam van a szoba kulcsa. De őt és a mérnökeit ismerve még egy ideig úgy is a pályán lesz.
- Hogy-hogy itt vagy? A szerelőim azt mondták, hogy már a RedBull-nál dolgozol teljes időben.
- Úgy veszem észre elég pletykásak a Ducati szerelői.-forgattam a szemeimet és megigazítottam kezén a zacskó jeget.
- És ezen még te meg tudsz lepődni? Itt mindenki pletykás. Olyan a paddock mint egy nagycsalád. Mindenki tud mindent mindenkiről. Vagy legalább is azt hiszik, hogy tudnak mindent. –nem szólaltam meg, hiszen igaza van. Túl sokat tudunk egymásról.- Nos? Hogy kerülsz ide?
- Alvaro a barátom és segítek neki. Emellett volt egy kis magán dolgom is.
- A dolognak köze van az Aspar csapathoz?
- Te ezt…-lepődtem meg, hiszen eddig nem nyilatkozott semmit a csapat arról, hogy a kötelékébe kerültem.
- Túl sokat lebzseltél mostanában ott. Feltűnően túl sokat.
- Most te vagy ennyire kíváncsi vagy a csapatod szerelői?
- Is-is.-vonta meg a vállát. Elnevettem magam és közelebb hajoltam hozzá. Ugyan úgy tett ahogy én és láttam rajta, hogy mennyire kíváncsi.
- A nyár közepén fogjuk bejelenteni, hogy aláírtam egy szerződést. Novemberben Katarban indulni fogok egy versenyen. Emellett előtte itt is a világbajnokságon szabadkártyával. Gyakorlás gyanánt.-suttogtam el. Egy pillanat alatt kikerekedett a szeme, majd egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. Nem értettem mire fel ez a mosoly.- Most mi az?
- Szinte sejtettem, hogy valami ilyesmi van a dologban.
- Lehetőséget kaptam. Akkor élek is vele.
- Remek leszel Natalien.
- Azért ne túlozz Nicky.-horkantottam fel.- Még a végén elpirulok.
Összenéztünk és abban a pillanatban kibukott belőlünk a nevetés. Csak ültünk egymással szemben és nem szólaltunk meg. Hirtelen elfogyott minden mondandónk így volt alkalmam körbe nézni a bárban. Az emberek jöttek mentek, de még is megakadt a szemem egy szőke nőn, aki a pultnál ücsörgött és erőteljesen minket nézegetett. Vagy is ha helyesen akarok fogalmazni szuggerál minket. Piros Ducatis felsőt visel.
-Nicky… Mit ártottam annak a nőnek a pultnál? Úgy méreget mint aki meg akar ölni.
- Öhmm… Ő Bella…-pillantott hátra az amerikai.- Nekünk van egy kis múltunk.
- Múlt? Miért gondolom úgy, hogy ezzel a szexre gondolsz?-támasztottam meg az államat a kezemmel.
- Mert eltaláltad. Csak amolyan… Ki kell néha napján kapcsolódni nem? Néhány egy éjszakás kaland… Csak könnyítés, hogy ugyan azzal a személlyel.-felelte lazán mire felnevettem.
- Ezt szerintem nem velem kellene megbeszélned. Nem szükséges az orromra kötnöd, hogy hogyan használod ki azt a tényt, hogy a nők odáig vannak érted.
- Miért? Ezt úgy mondtad mint ha sose lettél volna még senkivel se.-vigyorgott sunyin.
- Szerintem jobb ha befogom a számat jelen pillanatban. Utolsó két kapcsolatommal tankönyvi példa lehetnék arra, hogy mit ne csinálj. Először megcsaltak csak éppen nem láttam, mert lehet nem is akartam. A legutóbb pedig személy szerint én voltam az aki nem pont úgy gondolta.
- Bellaval csak az időt töltöm.
- De ahogy nézz én lassan halott leszek.-nyögtem fel.- Nicky lehet te csak egy éjszakás kalandra gondolsz vele, de szinte biztos vagyok benne beléd zúgott. Beléd zúgott mint vak ló a gödörbe.
- Naty…-nyögött fel gondterhelten és elmosolyodtam. Az órámra pillantottam és tudtam lassan Alvaro is visszaér a szállodába. Felálltam az asztaltól és közelebb léptem az amerikaihoz, akinek egy puszit nyomtam az arcára.
- Köszönök mindent. Sok sikert holnapra.-köszöntem el tőle és meg se vártam, hogy bármit reagáljon. Elsétáltam, de azért a szőke nőre rávigyorogtam…
***
Több órája vége a versenynek és a barcelonai paddock lassan csendesedik el. A mai futamot az ausztrál Casey Stoner nyert a két Yamahas előtt. Nekem nem igazán sikerült jól a versenyem. Mire feltudtam volna venni a ritmust, akkorra leesett pár szem eső és lassulni kellett, mert az aszfalt csúszott. Végül csak a 12-dik helyen futottam be, de őszintén inkább ez, mint egy újabb sérülés.
- Várj meg itt.- szóltam rá Naty-ra, miközben a parkolóba sétáltunk a motorjainkhoz, amit sajnos vissza kell adnunk. Pedig mit ne mondjak élvezetes volt az elmúlt két napban két kerekűvel közlekedni a városba.
- Hova mész?-lepődött meg a lány őszintén.
- Várj meg itt.- parancsoltam rá újból és elindultam megkeresni az illetékeseket…
… - Fél óráig miénk a pálya.- sétáltam vissza Natyhoz, aki a motorjának támaszkodva várt rám. A napszemüvegét a homlokára biggyesztette és láttam rajta, hogy nem hiszi el amit mondtam neki.
- Komoly?- de már nyúlt a sisakjáért. Persze nem kell kétszer mondani neki, hogy kezdjen el készülődni.
- Most miért csodálkozol ezen?-nevettem fel.
- Imádlak.-nyomott egy hatalmas puszit az arcomra.
- Menj. Csatlakozok majd hozzád.
Végig néztem, ahogy beindította a motort és lassan lépésben gurult végig a boksz utcán. Örülök, hogy boldogságot tudok okozni Natynak. Legalább így. Naty ismeri ezt a pályát hiszen, amikor itt laktunk Barcelonában minden nyílt napot kihasználtunk a száguldozásra. Számunkra ez volt a kikapcsolódás.
Csak is kíváncsiságból stopperolni kezdtem a barátom köridejét. Már a negyedik körét teljesítette, amikor észrevettem a távolban Marco Simoncelli és a barátnője Kate ácsorog a palánknál és figyeli a pályát. A Repsol Hondás szerelők is kíváncsian nézelődnek ki a garázsból. Hát igen… vasárnap este már nem olyan megszokott a motorzúgás egy versenypályán, amikor mindenki már arra össze fele pakol.
- Ki gyepálja ennyire a motort?- szólalt meg mellettem Hector. Észre se vettem, hogy a közelembe sétált.
- Naty.- válaszoltam egyszerűen és megállítottam a stoppert, hiszen újabb kört fejezet be. Intett Hector, hogy mutassam oda a stoppert.
- Ez nem sok egy kicsit?- húzta el a száját egy látványos fintorra.
- Utcai motorral futott pályacsúcstól csak pár tizeddel marad el.- feleltem lazán. Nem sokon múlt, hogy el ne kacagjam magam olyan fejet vágott.
- Honnan tudod ezt?
- Laktam itt és én futottam azt a kört.-annyira természetesen közöltem vele a tényeket, mint ha arról beszélgetnénk, hogy kék az ég és zöld a fű.
- Add ide a kulcsot.- lépett oda a motoromhoz Hector és már a sisakomat is felvette. Nem értem mire gondol jelenleg.
- Tessék?
- Add ide a kulcsot.-közölte velem, miközben már a fekete motoron ült.- Felmegyek elé festéknek. Ha beáll mögém megdöntheti a pályacsúcsot. Ebbe szinte biztos vagyok. – átdobtam neki az említett dolgot. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy jó ötlet.
- Nem kérek semmi féle hősködést.-engedtem útjára végül, és a szemébe gyerekes csillogást véltem felfedezni. Hector is hasonló képen gurult végig a boxon, miközben elvégzett gyorsan pár nyújtást. Persze. A megszokás hatalma.
Pár méternyire ácsorgó szerelők tanácstalanul pislogtak rám. Marco puszit nyomott a barátnője homlokára majd közelebb lépett hozzám. Eközben Kate-hez Rosie csatlakozott a garázsból.
- Ebből most mi lesz?- kaptam meg teljesen jogosan a kérdést Marcotól.
- Nagyon jó kérdés.-sóhajtottam fel diplomatikusan.
- Ki van a pályán?- érdeklődött.
- Hector.- válaszoltam egyszerűen, hiszen ezt eddig is tudhatta.- És Naty.
- Te felengedted a barátnődet a pályára?
- Miért ne?-kérdeztem vissza és nem sok híja volt, hogy felnevessek. Ha tudná mi készül a háttérben. Martinez úr bátorsága- Remélem jól elveri a barátnőd Hectort.- jelent meg egy sunyi mosoly az olasz motoros arcán.
- Majd meglátjuk.
Az első kör, amit egymás mögött teljesítettek lassabb volt, mint az előző, de ezt annak a számlájára írom, hogy Hector motorján még hideg a gumi. De már a második kör jobb volt. Harmadik még jobban… a negyedikben már a „pályacsúcs” közelében jártak, míg az ötödikben már meg is döntötték azt. Össze tudtak dolgozni. Már többen is figyelték a pályán zajló eseményeket. Például Martinez úr, vagy az Espargaro fivérek.
Ez a fél óra nagyon hamar eltelt. A két jó madár ahogy megérkezett a boksz utcába. Leparkoltak pont előttük és elkezdték a sisakjukat levenni. Naty arcán egy hatalmas mosoly terült el.
- Na?- sürgetett.
- Jobb az időd egy kicsivel- vontam vállat és kinyújtottam felé a kis szerkezetet. Két lépésből előttem termedt és szemügyre vette az időeredményt.
- Bati…Ez…
- Ez sokkal jobb, mint amit futottam legutóbb…
