29. fejezet

Nem volt a legszórakoztatóbb délutánom az fix. Elég sokáig mérgelődtem azon ami a medencénél történt és egyenesen arányosan jelentette azt, hogy se Sebastian se Tommi nem mert hozzám. Pedig ők nem tehetnek semmiről. Igazából rajtam kívül senki nem okolható a történtek miatt. Csak is magamra voltam mérges.

Sebastian amolyan mentőövként vetette fel, hogy menjünk el bulizni, hiszen teljesen még nem kezdődött el a hétvége. Kiengedhetjük a fáradt gőzt. Így esett meg, hogy kicsikét becsípve figyelem a barátaimat. Sebastian Isaval tombol a tánc parketten. Nagyon jól tudom, hogy mind kettőjüknek ki kell ereszteniük a gőzt és ha ez így sikerül akkor miért ne?

-Ugye tudod, hogy Christian kitekeri a nyakunkat ha Sebastian holnap másnapos lesz.-dőlt neki a korlátnak Tommi. Összerezzentem a hangjától és csodálkozva pislogtam rá.- Mi az? Ennyire ilyesztő vagyok?

- Nem…-ráztam meg a fejem.- Csak elgondolkoztam és előbb még azzal a sráccal beszélgettél a Gp3-ból.

- Valtterire gondolsz?-kérdezett rá és én csak bólintottam.- Finn ő is. Elég rég óta ismerem.

- Tehetséges hamár a Williams leszerződtette.-húztam meg a vállam.

- Az.-bólintott és átnyújtott nekem egy poharat.

- Alkohol van benne?-kérdeztem rá.

- Szerinted? Naty ugye nem most akarsz megjavulni? Akkor szólhattál volna korábban.

- Nem… csak…-próbáltam valami normálisat kinyögni, de nem sikerült így elnevettem magam.- Bocsi… Kicsit szétszórt vagyok.

- Azt észre vettem délután.-forgatta a szemeit.- Főleg amikor csurom vizesen megjelentél a szobába.

- Arról nem akarok beszélni. Hülyeséget csináltam szokás szerint.

- És ezen nekem meg kellene lepődnöm?-húzta el a száját egy fél oldalas mosolyra. Kíváncsian pillantottam rá, de hasonlóan mosolyognom kellett nekem is.

- Hozzá szokhattál volna az elmúlt időszakban Tommi.

- Persze. Az elmúlt egy évem veletek eseménydúsabb volt mint az előtte lévő tíz.

- Ezt most bóknak kellene vennem?-nevettem fel.

- Esetleg… Főleg, hogy Sebastian macerásabb nálad.

- Tommi… Te részeg vagy?-tettem fel komolyan a kérdést.

- Humoros vagy Natalien.

- Mikor nem?-rántottam meg a vállam.

A semmiből termedt mellettünk vihogva a német páros. Isabel kérdés nélkül kapta ki a poharat a kezemből és húzta le a tartalmát egy szuszra.

-Bennetek még mindig túl teng az energia.-állapítottam meg miközben Sebi hatalmas puszit nyomott az arcomra.

- Inkább csak spiccesek vagyunk.

- Piásak.-javítottam ki.

- Irigy vagy?-pöckölte meg a csapattársam az orromat.

- Dehogy vagyok. Főleg ha holnap Horner előtt kell majd magyarázkodnod.

- Esküszöm mindent meg fogok oldani.

- Persze.-forgattam a szemeimet. Isa egy pillanat alatt ragadta meg a honfitársa nyakát és kezdte el a táncparket felé húzni. Csak fejemet csóváltam miközben Tommi letett elém egy újabb pohár italt.

- Talán ezt nem issza meg más.-rántotta meg a vállát és én biztos ami biztos alapon lehúztam a feles vodkát.-Tényleg nem vagy szent.

- Erre szükségem volt.-nyögtem fel és leültem a székre kényelmesen. Elkalandoztam pár pillanatra, de Tommi hangja vissza rántott a valóságba.

- Bánatosnak tűnsz.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Napok óta bánatosnak tűnsz.

- Őszintén… Csak sokat jár a fejemben Alvaro… Hogy halad a gyógyulással…

- És gondolom Ramos is.-szólt közbe. Egy pillanatra nyitva felejtettem a számat és nem tudtam mit is mondhatnél erre. Jó tudom, hogy ismer már eléggé a finn és sejti, hogy mi jár a fejemben, de akkor is. Pont neki kellene lelkiznem?

- Tommi… Ez…

- Kínos? Szerintem nem kellene annak lennie. Hiányzik a párod?

- Nem igazán mondanám páromnak… El vagyunk…

- Szereted?-tette fel konkrétan a kérdést, amit eddig senkitől, de tényleg senkitől se kaptam meg. Elkaptam a tekintetemet és hatalmasat nyeltem, hiszen egy gombóc költözött a torkomban. Az elfogyasztott alkohol miatt érzem magam ennyire magabiztosnak.

- Nem… Nem szeretem… Azt hiszem.-mondtam ki a szavakat. Tudom lehetséges, hogy hazudok… Valakinek biztos, hogy hazudok de úgy gondolom jelenleg nem magamnak.- Csak jó vele. Nagyon jó vele minden… A szex…

- Naty… Naty lassíts!-emelte fel védekezően a kezeit.- Azt hiszem erről nem kell nekem tudnom. Mielőtt túlságosan bele merülsz ebbe a témába.
- Inkább befogom a számat.

- Mind a ketten jobban járunk.-sóhajtott fel…

…Nem gondoltam, hogy az estém azzal zárul, hogy nekem kell a két pasit feltámogatnom a szobájába. Tommit a kanapéra sikerült lefektetnem, míg Sebit a szobájába támogattam be.

-Szerencséd, hogy sportoló vagy… Mert így is rohadt nehéz vagy.-nyögtem fel és elengedtem a németet aki nevetve roskadt le a francia ágyra.

- Mi az Naty? Te józan vagy?

- Nem. Csak nem ittam annyit mint egy szamár.-morogtam és végig néztem a németen aki még mindig csak kacagot.

- Ezt most őszintén… Bóknak szántad?

- Mit, hogy szamár vagy?-ültem le az ágy szélére és lehajoltam, hogy megszabadítsam a cipőjétől. Igazából nekem is meg kellett minden mozdulatot fontolnom, hiszen majd nem orra buktam. Viszont most nekem kellett lennem a jó kislánynak, aki felügyeli, hog a két részeg társának ne legyen baja.- Mert az vagy… De tudom nagyon jól Sebi, hogy te ilyen vagy.

- Te most mit csinálsz?-könyökölt fel.

- Leveszem a cipődet.

- Utána a felsőmet és a gatyámat is?

- Ugye tudod Sebi ha ki akarsz velem kezdeni szarul csinálod?-kontráztam vissza és a Puma sport cipőit gondosan egymás mellé raktam az ágy mellé.

- Ugye tudod, hogy te vetkőztetsz engem? Részeg vagyok de tudom, hogy ki irányit kit.

- Persze, hogy tudod.-nevettem fel és be kell vallanom szórakoztatt Sebastian ezaz oldala. Amúgy se tesz sose lakatott a szájára azonban azért kénytelen sokszor moderálni magát, de ilyenkor nem tudja és nem akarja felvenni azt az álarcot amit a csapat erőltett rá.- Emeld fel a kezed!

- Mondom én, hogy ki akarsz kezdeni velem.-forgatta a szemeit egy sunyi vigyor kíséretében. Szemeimet forgatva húztam le róla a felsőjét.

- Tudom, hogy kanos vagy ma este… De nem én vagyok az eseted.-vigyorogva taszítottam rajta, hogy feküdjön le és szerencsére nem ütköztem ellenállásba. 5 perc múlva már hangosan szuszogott…

28. fejezet

Hatalmasat sóhajtottam miközben kinéztem a repülő gép ablakán. A fülesembe halkan duruzsol a zene és próbálok kicsikét elszakadni a jelentől. Tegnap ért véget a versenyhétvégénk és már települünk is át Kínába hiszen túl sok pihenőnk nincs. Elfáradtam… Be kell vallanom, hogy elfáradtam. Tényleg elfáradtam. Nem fogok panaszkodni. Nem tehetem meg és nem is fogom. Összerezzentem ahogy Sebi megszorította a kezemet.

-Mi az Sebastian?-kaptam ki a fülesemet.

- Jól vagy? Olyan szótlan vagy.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam. Német barátom hasonlóan tett és ez jól esett.

-  Tommival tisztáztátok a helyzetet?-kérdezett rá konkrétan. Meg se lepődök rajta, hogy ilyen őszinte. Mostanában ami a szívén az a száján alapon működik… Amiért egyáltalán nem ítélem el… Sőt tetszik is ez a fajta változás.

- Azt hiszem igen. Legalább is annyira, hogy együtt tudjunk dolgozni.

- A barátja vagy…

- Rosie pedig az unokatestvére. Te is a rokonodat választanád ilyen helyzetben.-húztam meg a vállamat lazán.

- Naty…-sóhajtott fel. Nem igazán tudott mit mondani hiszen igazam volt. Megszorítottam a kezét és elmosolyodtam.

- Semmi baj. A versenyre kell koncentrálnod. Az a legfontosabb.

- Egy valamire rájöttem…

- Mire?-csodálkoztam el.

- Sokkal nehezebb lesz idén minden.

- Te vagy a bajnok! Alap, hogy minden nehezebb lesz.-nevettem fel. Ezt a mondást jó párszor hallottam itt is, de a MotoGp paddockban is. Nem a bajnoki címet megszerezni a legnehezebb munka, hanem megvédeni azt.

- Alvaro hogy van?

- Nyűgösen… Eléggé nyűgösen. De nagyon úgy fest a következő versenyhétvégén ott lesz.-húztam meg a vállam, hiszen pontosan tegnap beszéltem vele.

- Naty ez nem korai még?-kérdezett rá homlokát ráncolva Sebastian pár pillanat hallgatás után.

- De… Nagyon is korai.-nyögtem fel.- De konok, makacs, idióta akinek beszélhet az ember.

- És mi lesz ha elesik megint?

- Arról inkább ne beszéljünk.-ráztam meg a fejemet és idegesen doboltam az ujjaimmal a combomon. Nem akartam erről beszélni és igazából azt se akartam igazából még elmondani Sebastiannak, hogy milyen ajánlatott kaptam. Nem repesne az örömtől ebbe teljesen biztos vagyok.

- Beszéltél….-kezdett bele Sebi egy monológba, de hamar elharapta a mondat végét.

- Kivel beszéltem?

- Meg fogom bánni, hogy ezt felhoztam.-nyögött fel majd egy hatalmas sóhaj után kinyögte amire gondolt.- Beszéltél mostanában Heikkivel?

- Miért kellene nekem pont vele beszélnem?-kontráztam vissza. Nem értettem mire is gondol Sebastian… Hiszen tudhatja mi történt. Vagy is tudja mi történt a finnel köztem. Azóta pedig nemes egyszerűséggel nem keresem a finn társaságát.

- Isabel…

- Mi történt?-húztam össze a szemöldökömet.

- Isa és a párja folyamatosan veszekednek.

- Gionak nincs csapata… azt hiszem túlságosan feszült mostanában…-gondolkoztam el.

- Heikkitől tudom… Mert hallotta őket veszekedni Sepangban.

- Miért nem mondtad el eddig?

- Mert nem igazán akarsz hallani Heikkiről?-kérdezett vissza egy váll vonás közepette. Ez is csak ő lehet. Minden lényegre törő információt elhallgat előlem…

…Kedd délután van. Elég sokáig pihentem, hiszen senki nem csapott zajt. Azonban ezen meg se lepődök, hiszen egyedül lakok a szobában. Ezzel nem is lenne semmi baj, csak a csapat elnézett valamit vagy éppen a szálóda hiszen én Ferraris emeletre kerültem.

Egész repülő úton és ma délelőtt Sebastian szavain filóztam. Annyira elmenekültem a saját életembe, hogy észre se vettem, hogy probléma van az egyik jó barátom életében? Ennyire nem lehetek vak és önző. Erőt vettem magamon és írtam egy sms-t Heikkinek.

„Beszélni akarok veled! Találkozzunk a medencénék 10 perc múlva!”

Felsóhajtottam és felpattantam az ágyról. Tudom meg kellett volna várnom, hogy reagáljon valamit, de nem fogott a hely. Ki kellett mozdulnom. A fotelben heverő kabátomat felvettem, hiszen mióta itt vagyunk majd meg fagyok. Ez az átka annak, hogy pár napja még a forró Malajziában voltunk. A hideg széltől kirázott a hideg és a kósza hajtincsimet a fülem mögé tűrtem.

-Szia!-szólalt meg mögöttem Heikki. Összerezzentem a hangjától de lassan megfordultam. A csapat pulóverét viseli és farmert. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki fázik jelenleg.

- Szia.-köszöntem csendesen.

- Jól vagy? Minden rendben Naty?

- Nem azért hívtalak, hogy rólam beszélgessünk… Csak tudni akarom az igazat. Hiszen mindenki óvni akar. Úgy csinálják, mint ha egy porcelán baba lennék. Sérültem igaz… És összetört a lelkem is, de ennyire nem kell védeni. Fel tudom dolgozni és segíteni szeretnék. Pontosan úgy ahogy a

- Naty…-nyögte ki cseppet meggyötörten a nevemet.- Azt hiszem ez nem tartozik ránk.

- Válaszolj kérlek! Te is tudod… Sebastian is. Mindenki tudja csak én nem.

- Veszekednek! Oké? Mindenen veszekednek.

- De…-kezdtem volna bele, de elakadt minden szavam. Számomra hihetetlen ez az egész. Isabel és Gio mindig is tökéletes párosnak tűntek számomra. Kiegészítik egymást. Általában.

- Nyárra esküvőt akartak, de a srácnak minden… Ezerszer fontosabb lett a hülye MotoGp és a Ducati.

- Vigyázz, hogy beszélsz Heikki!-pattantam fel úgy mint ha egy köteg gombostűbe ültem volna.

- Naty én csak tisztán látom, hogy fontosabb neki, mint Isa.

- Fontos neki az a világ… Azért tanult olyan sokat, hogy bekerüljön oda és sikeres legyen.

- Az csak a megélhetése!-csattant fel a finn idegesen. Úgy tűnik a mai napig ki tudom hozni a béketűréséből. – Az élete a családja, a szerelme és a barátai lennének. Nem ez!

- Neked is csak a megélhetésed a versenyzés.

- Tudom. Imádom csinálni, de van családom és boldogságom. Boldog vagyok Catherine-nel.

Ahogy a fejemhez vágta ezt az információt mindkettőnk ledöbbenve pislogtunk egymásra. Nem akartam tudni arról, hogy mit érezz a brit nő iránt, hiszen pár hónapja bizonyította be számomra, hogy annyira nem is boldog…

-Nem érdekel.-ráztam meg a fejem és ki akartam kerülni, hiszen lezártnak tekintettem a beszélgetést.

- Natalien várj… Beszéljünk normálisan. Megmagyarázom. Mindent megmagyarázok.

- Engedj el! Nem érdekel.-sziszegtem és próbáltam kiszabadulni a szorításából. Azonban egy valamire nem számítottunk. A jéghideg medencébe kötöttünk ki mind a ketten.

- Fene vigye el!-szitkozódva másztam ki a vízből.

- Naty…-szólt még utánam a finn, de nem foglalkoztam vele. Csurom vizesen csoszogtam végig a hotel hatalmas földszinti csarnokán. Többen csodálkozva fordultak felém, de jobban fortyogtam a méregtől, mint hogy foglalkozzak velük. A lift ajtó nyitva volt szerencsémre, de csak részben… Hiszen nem voltam egyedül a felvonóba. Egyik sarokban Fernando… a másikban Lewis állt. Csodálkozva pislogtak rám majd tanácstalanul egymásra néztek és a brit csak vállat vont.

- Naty…-szólalt meg a honfitársam, de ahogy felemeltem a kezem azonnal elhallgatott.

- Köszönöm.

- Úgy nézel ki, mint aki ruhástól úszott.-szólt közbe Hamilton.

- Semmit se tévedtél esküszöm.

- Jól vagy Naty?-próbált kedves lenni velem a spanyol.

- Ha két percig nem szólnátok hozzám minden tökéletes lenne…