24. fejezet

Fáradtan szálltam le a repülőgépről és estem át a szokásos ellenőrzéseken. Megérkeztem… Most már itt vagyok én is és bekerültem ebbe a mókuskerékbe. Mit ne mondjak… Hiányzott már. Hiányzott a paddock… A munkatársaim és a barátaim is. Elővettem a mobilomat és tárcsázni akartam Sebastiant, hogy merre van amikor hirtelen felkapott valaki.

-Tegyél le!-visítottam fel és meghallottam a német barátom kacagását. Szerencsére elsőre szót fogadott és újra talpam alatt éreztem a talajt. Megfordultam és Sebastian állt előttem fülig érő szájja.- Szia Bambi.

- Szia!-ölelt meg újra szorosan.- Hiányoztál már! Nagyon.-motyogta a fülembe.

- Itt vagyok már.-paskoltam meg a hátát. Sebastian ellépett előlem így Tommit is megpillanthattam pár lépésnyire tőlünk. Fura érzés fogott el ahogy megpillantottam a finn férfit. Téli teszteken mivel nem voltam ott, nem is igazán találkoztam vele… Érzem a belőle áradó feszültséget, de tudtam mindenkit nem okolhatok a velem történtekért és az elkövetett hibáimért, így közelebb léptem a finnhez és megöleltem.

- Szia Tommi.

- Örülök, hogy itt vagy Naty.-mosolyodott el szelíden.- Kezdett már az idegeimre menni.

- Most már itt vagyok. Segítek féken tartani most már.

- Nem zavar, hogy itt vagyok én is?-tárta szét a karjait Sebastian.

- Nem.-ráztam meg a fejem.

- Valahogy gondoltam.-nyögött fel és elvette a táskámat tőlem.- Szarul festesz. Jobb ha megyünk.

Szemeimet forgattam. Tisztában vagyok vele ezt azért kaptam, mert beszóltam neki…

…Lassan nyitottam ki a szemeimet és pislogtam párat. Csendből ítélve rájöttem egyedül vagyok a lakosztályban. Minden reggel mióta itt vagyok általában Sebastian és Tommi szócsatájára riadtam.

Nem alszok jól mióta itt vagyok. Vagy is az első éjszaka óta nem alszok jól igazán. Jár az agyam azon, hogy mit tegyek. Nem akartam elmondani senkinek se Martinez úr ajánlatát, hiszen nem is érzem magam felkészültnek rá. Már nem vagyok fiatal… Egyszerűen nem értem. Jó azt tökéletesen megértem, hogy jó reklámfogás lennék. Nőként egy olyan sportágban ahol a férfiak dominálnak… De pont én kellenék? Összerezzentem ahogy berobbant a csendbe a két fiú hangja… Nevettek, de egy szavukat se értettem hiszen megint finnül beszéltek. Lassan kászálódtam ki az ágyból és sétáltam ki a „nappali” részbe. Tommi a kanapén ücsörgött és a kávéját iszogatta, Sebastian pedig egy bögrét szorongatott.

-Mond azt, hogy azaz enyém.-szólaltam meg és mind a ketten felém fordultak.

- Csak is a tiéd.-nyújtotta felém a kerámia tárgyat.

- Imádlak.-vettem el tőle és azonnal bele kortyoltam a frissítő feketébe.- Miért hagytatok eddig aludni?

- Nem vagyunk elkésve.-húzta meg a vállát Tommi. Távolságtartó velem. Most már teljesen tisztában vagyok vele, hogy miért teszi… Talán én is ugyan ezt tenném az Ő helyében.

- Lezuhanyzok és mehetünk reggelizni… Vagy a pályára ahogy gondoljátok.-húztam meg a vállam.

- Fél óra elég lesz?

- Persze…

…Az órák gyorsan telnek és már rég kint vagyunk a pályán. Vagy is a pálya bejáráson vagyunk. Néma csendbe követem Sebastiant, mérnökeit és Tommit. Megesik, hogy minden kanyarban megállnak és alaposan szemügyre veszik a kerékvetőket és hosszas eszmefuttatásoknak lehettem fültanúi. Homlokomra bigyesztettem a napszemüvegemet és néztem körbe. Esni fog… Bármikor eshet újra az eső.

-Szia Naty.-szólalt meg mögöttem valaki, de meglepetésemre spanyolul szóltak hozzám.

- Fernando.-fordultam meg és pillantottam meg a honfitársamat ahogy leszállt a biciklijéről.- Ezer éve nem láttalak.

- Pedig én itt vagyok… Tízből kilencszer legalább is.

- Tudom. Csak Alvaronak segítettem. Katarban, kórházban, Madridban.

- Tudom. A bátyád mesélt róla.

- Csak nem Madridban jártál?-húztam fel a szemöldökömet.

- De. Madridban voltam. Segioval és Ro…

- Rosieval találkoztál. Most miről akarsz beszélgetni Fer? Te sosem vagy olyan aki szimplán az időjárásról akar beszélgetni.

Fernando látványosan felnézett az égre és egy hatalmas sóhaj után fordult felém és jelent meg az arcán egy mosoly.

-Szerintem ma még esni fog.

- Ez…-próbáltam a fejéhez vágni valami sértőt, de egyszerűen nem ment.- Miről akarsz beszélni Nando? Most őszintén…

- Szerintem ne haragudj tovább Rosiera.

- Figyelj én nem akarok Rosieról beszélni. Egyszerűen hagyjatok ezzel a dologgal… Ő döntött és biztos boldog. Legyenek boldogok és ennyi. Mindenki túl lép valahogy a dolgon.

- Naty tudod, hogy Rosiet bántja a dolog?

- Mikor bántotta? Amikor Iker elcsábította… Vagy amikor hazudott a szemembe… Vagy amikor kiderült a kórházban, hogy állapotos voltam?

Nem szólalt meg csak kínosan toporgott egy helyben. Ezt nem akartam a fejéhez vágni egyszerűen csak kibukott belőlem. Nagyon is jól tudom, hogy ez a sértődöttség amin meg kell tanulnom túl lépnem.

-Szeretek veled beszélgetni Fernando, de azt nem akarom csak azért állj velem szóba, hogy kampányolj a barátodért. Az ő dolguk… Azt csinál Rosie és Casillas amit akar.

- Te se vagy szent Natalien… Gondolom ti se csak sakkoztok Ramos-szal.

- Tudom. De nem is titkolom, hogy együtt vagyunk Sergioval. Hazudott. Tudom, hogy hazudott hiszen elmondta.-fontam át a mellkasom körül a kezemet.- És azzal is tisztában vagyok lesz ami lesz… Csak annyit kérek ne akarj békítő lenni. Ez már el van fuserálva és kész.