7. fejezet

Itt vagyunk a teszt helyszínén már. Natalien elkísért, hiszen a RedBull nem tart igényt az első teszten a szolgálataira. Kicsit örülök, hogy velem van… Kiszakad Madridból… Kiszakad a hétköznapokból és talán kicsikét elszakad Ramostól is. Nem bánom, hogy vele van. Igazából én is tehetek arról, hogy a focista karjaiban kötött ki. Hogy miért tettem? Talán berezeltem… De nem is tudom megmondani miért tettem igazából. Azonban ha így túl lép az elmúlt időszakon nem lesz semmilyen kétségem.

A pályát futottam körbe, és éppen visszaértem a paddockba amikor megpillantottam Natalient, ahogy Rosieval trécsel. Nehezen viselem ezt a képmutatást. Tudom hibás vagyok én is, hiszen a kezdetek kezdetén el kellett volna mondanom, hogy Iker megcsalja… és talán azt kellett volna elmondanom, hogy kivel teszi ezt… De rosszabbul viselem azt ahogy Rosie teszi az ártatlant.

-Bati.-mosolygott rám a barátom ahogy megpillantott.- Azt hittem világgá mentél.

- Csak körbe futottam a pályát.-pusziltam meg a homlokát.

- Érzem.-vigyorgott még mindig.

- Lezuhanyozok. Utána mehetünk kajálni. Mit szólsz hozzá?-kérdeztem rá. Naty csak bólintott. Rosie addig is kimérten ácsorgott tisztes távolságra tőlünk és gondosan kerülte a tekintetemet. Ezt igazából a nyár óta csináljuk. Mióta számomra nyilvánvaló lett minden, amikor minden szidalmat és vádaskodást egymás fejéhez vágtunk. Túl lőttem a célon? Lehet… De nem tudtam és nem is akartam semmit se megmagyarázni. Naty mobilja hangos zenélésbe kezdett és ahogy előhalászta a táskájából a készüléket felém fordította és tudtam ez most kicsikét hosszabb beszélgetés lesz, hiszen a kijelzőn a sevillai focista nevét olvashattam.

- Most már mindig ez lesz Alvaro?-szólalt meg Rosie, gondosan azok után, hogy Naty eltűnt a konténer mögött. Tudtam direkt nem szólalt meg korábban, hiszen akkor mind ketten magyarázkodhatnánk.

- Mire gondolsz?-kérdeztem vissza egyszerűen. Pedig sejtem mire gondolt. Vagy is… pontosan tudom mire gondol de jelen pillanatban legjobb és legegyszerűbb dolog volt tenni az értetlent.

- Tesszük a hülyét és szinte úgy viselkedünk egymással, mint ha idegenek lennénk? Miért jó ez?

- Nekünk nincs miről beszélnünk.-jelentettem ki és elindultam a csapatom felé.

- De van miről beszélnünk.-szólt utánam a nő és megtorpantam. Az ajkaim egy pillanat alatt vonalba préselődtek és fegyelmeznem kellett magam, hogy ne tegyek meggondolatlan dolgot. Lassan fordultam meg és tettem felé két lépést.

- Akkor beszélgessünk Rosie. Miről akarsz beszélgetni?-tettem fel cseppet ironikasan a kérdést.

- Alvaro…

- Mikor akarod elmondani, hogy te vagy az a nő? Hogy te voltál az akit Casillas kedvére meghúzott amikor csak akart?-soroltam a felmerült kérdéseimet..- Vagy arra vártok, hogy mikor jelenik meg a fényképetek az újságokban? Mert megsúgom Rosie Madridban bármikor lebukhattok és a ti életeteken fog csámcsogni.

- És te mikor akarod elmondani, hogy tudtál az egészről?-kontrázott vissza a finn nő és az egész testem megfeszült.- Vagy mikor mondja el Ramos neki, hogy a kezdetektől tudott az egészről? Sőt… Mert szerintem nem csak az lesz fájó pont Naty számára ha kiderül részemről az igazság… Hanem ha rájön arra, hogy ti tudtatok mindenről.…-bökött mellkason hirtelen a lány.- Ugyan olyan árulásnak fogja venni. Sőt talán nagyobbnak.

- Ezzel nem oldasz meg semmit se.-csóváltam meg a fejemet komolyan.- Rosie rájöhetnél valamire.

- Mire?-lepődött meg őszintén.

- Azzal nem nyersz bűnbocsánatot senkitől se, ha addig vársz az igazsággal amíg Naty boldog nem lesz Ramos-szal. Nem tudod elfelejtetni vele azt ami történt.-csóváltam meg a fejem.

- Nem tudod megakadályozni az igazságot Alvaro. Találkozok vele… Beszélgetünk… A ba…

- Ha most azt mondod, hogy a barátod röhögő görcsöt kapok.-horkantottam fel ironikusan.

- Nem vagy különb Alvaro… Csak neked is könnyebb vagdalkozni ahelyett, hogy belátnád a hibáidat.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Hogy is hívják a volt barátnődet… vagy éppen a jelenlegit?

- Noelia nem tartozik ide.-ráztam meg a fejem.

- Pedig úgy tudom, hogy pontosan miatta lett vége a kapcsolatodnak…

- Tudod mit Rosie… Akadj le a kapcsolatomról. De elhiheted teszek róla, hogy Naty észhez térjen…

***

Itt vagyunk már Malajziában és be kell vallanom fogalmam sincs Alvaroba mi ütött. Nem beszél velem… Vagy is az egy szavas válaszokat lehet beszélgetésnek nevezni? Igen… Nem… Talán… Ha lehet akkor beszélgetünk. Kényelmetlen a szitu? Nagyon… De idő kell tudom és minden megváltozik.

Kint vagyunk a pályán és jelenleg nincs más dolgom, mint Alvarora figyelni és nem útban lenni, már amennyire ez lehetséges.

Bati az utolsó ellenőrzését hajtja végre a ruháján miután átadta a kulacsát nekem. A ventilátor mellé helyeztem le a tárgyat majd megszorítottam a vállát.

-Vigyázz magadra!-kértem kedvesen és bátorítólag rá mosolyogtam. Csak fél szemmel rám sandított, de ott folytatta ahol éppen félbe szakítottam.

- Megpróbálom.-felelte kicsikét flegmán. Nem válaszoltam inkább. Vállat vontam ahogy hátra léptem és ezzel utat engedtem neki, hogy el foglalhatja helyét a feketére festet Suzukin. Helyet foglaltam Alvaro székében és amennyire lehet kényelembe helyeztem magam. Hosszú nap elé nézek, hiszen az ilyen teszt napok rém unalmasak, de annál hasznosabbak. Fél óra elteltével jött ki először Alvaro a boxba. Elmondta a tapasztalatait és most még apró változtatások után indult is vissza a pályára. Újabb fél órás etap következett. Azonban legnagyobb meglepetésünkre Alvaro 10 perc múlva visszatért a garázsba. A szerelők meglepődve vették át tőle a motort, de hiába kérdezgették, hogy mi a baj nem kaptak választ. Bati sietős léptekkel indult meg be és annál határozottabban próbálta leszedni magáról a sisakot. Kíváncsian léptem felé és vártam, hogy kinyögjön bármit is… Azonban ahogy a sisak hangosan koppant a padlón és észbe kaptam Alvaro egyszerűen lehányta a tornacipőmet.
- Valaki…-kiáltottam el magam kicsikét hisztérikusan, de szerencsére résen voltak körülöttem és azonnal egy vödröt nyomtak a barátom kezébe, mire jött a következő...
Három negyed óra múlva már az orvosi szobában tartózkodunk. Alvaro olyan fehér, mint a frissen festett kórházi fal. Infúzió lassan csepegett le felé. Szinte hallani lehet minden egyes cseppet, hiszen egyikünk se szólalt meg. Még akkor se amikor a Suzuki csapatfőnöke is csatlakozott hozzánk.
- Jobban vagy már?-érdeklődtem Alvarotól csendesen. Egyszerűen csak bólintott majd a vizes ruhát újra a homlokára rakta.
- Az orvos szerint napszúrás vagy hőguta… ittál te tegnap eleget?-vetett fel egy teljesen jogos kérdést Tony.
- Szerintem nem nagyon.-válaszolta Bati őszintén.
- Miért nem figyeltél rá? Ez is lenne a feladatod!-esett nekem a főnök hirtelen. Annyira meglepett, hogy csak tátogtam mint az akváriumban keringő aranyhal.
- Már nem a csapat tagja. Csak a kísérőm és tegnap külön töltöttük a napot.-kelt a védelmemre Alvaro. Kikerekedett a szemem, hiszen az elmúlt napokban nem így viselkedett velem.
- Ja… elfelejtettem.-vakarta meg a tarkóját Tony.
- Motorra akarok ülni.-tápászkodott fel az orvosi ágyról Alvaro ahogy félre dobta a vizes rongyot, de egyszerre léptünk oda Tonyval és nyomtuk vissza.
- Ma már 100%, hogy nem. Szerintem holnap se. Nem kellene kockáztatni. Tudod, ha ez most nem hányással jelentkezett volna, hanem ájulással akkor még rosszabbul jártál volna…
- Így is kukás az egész tesztem.-dünnyögött hangosan.
- Két hét és itt a következő. Nyugalom. Katarban már minden rendben lesz.-veregette vállon a főnök.- Most muszáj mennem, mert meg kell néznem mit csinálnak a fiúk. Ne pattogj! Hallgass Natyra és az orvosra. Az infúzió pedig nem árt. Sziasztok!...

…Malajziából hazaérve a helyzetünk nem sokat változott. Alvaro jött ment és egyszerűen nehezen tudtam megfejteni, hogy mi is a baj. Ramos-szal nem igazán találkoztunk, hiszen a hétvégi bajnoki miatt nem is tartózkodik a városban. Hozzá szokhattam volna már… Tudom. Éppen a frissen kimosott ruhákat válogattam szét amikor megszólalt a mobilom.

- Szia Isa. Mizus?-csicseregtem és újra a ruha után nyúltam, hogy folytassam amit elkezdtem.
- Na… Naty…-szipogta a lány. Azonnal éreztem, hogy itt baj van, hiszen Isabel nem szokott ennyire kiborulni… Hiszen kettőnk közül Ő az aki minden erősebb és stabilabb.
- Jól vagy? Isa válaszolj! Kérlek.
- Gye…gyere ide kérlek. Baj van.-nyögte ki nehezen.
- Veled történt valami? Isa kérlek beszélj érthetően.
- Nem… Robertel.
- Mi történt? Isa mi történt?-kezdtem elveszteni a talajt a lábam alól, hiszen eszembe jutott minden. Szó szoros értelemben minden. Isabel mesélt róla, hogy ezen a hétvégén Olaszországban lesz és elkíséri Robertet egy rally versenyre pedig nincs köztük semmi a barátságon kívül. Csak megkérte a lengyel, hogy kísérje el ő pedig természetesen igent mondott neki.
- Életveszélyben van.-sikerült hüppögés nélkül kimondani a mondatát.- Kérlek Naty…
- Azonnal indulok. Jelentkezek, ha odaértem.
- Rend…rendben. Köszönöm…
…Késő délután érkeztem meg. Ahogy kórházhoz értem kiderült, hogy Isa beszélt a biztonsági őrrel és beengedettek engem is.  A kórházon belül csend volt… idegesítően nagy volt a csend. Robert menedzsere akit látásból ismerek a paddockból és nagy valószínűséggel a navigátora a váró terem egyik végében ücsörgött és halkan beszélgettek, míg a barátnőm a terem másik végében ücsörgött egy műanyagszéken. Isa arcán patakoztak a könnyek, remegett a keze.
- Más fél órája műtik…-kezdett el beszélni, de újra zokogni kezdett. Megfogtam a kezét, ami olyan hideg volt, mint a jég.
- Kérlek szépen lélegezz mélyeket.-ez volt az egyetlen épp eszű gondolatom.  Tudom az ilyen helyzetek sose egyszerűek…  A reménytelenség… A fájdalom.
- Az orvosok azt mondták, hogy hívjuk ide a szüleiket is. Nem tudnak semmi biztosat se mondani… Naty én félek.-megöleltem. Fontos Isanak Robert a mai napig… Jártak, együtt éltek, szerelmesek voltak… Most pedig barátok… Muszáj lesz erősnek lennem és támogatnom Isat, hiszen teljesen szétcsúszott.
Az órák nagyon lassan teltek el. Szinte mintha egyszerűen állna az idő. Orvosok sehol és csak befelé mennek a műtőbe és ki felé senki. Megérkeztek Robert szülei és az új barátnője aki nagyon egyszerű lány Edyta. Ismerik egymást Isaval így ők rögtön beszélgetni kezdtek, hogy mi is történt. Addig egyszerűen meghúztam magam a műanyag széken. Úgy éreztem beszélnem kell valakivel különben begolyózok. Tudom, hogy jobb esetben már haza ért.

-Ramos… Tudunk beszélni?-kérdeztem csendesen és meg se vártam, hogy köszönjön.

- Szia Naty.-köszönt lelkesen Sergio.
- Szia.-sóhajtottam egy nagyot és már az jól esett, hogy hallom a hangját. Kicsit erősebbnek éreztem magam.
- Jól vagy?-érdeklődött a hosszú csend után, hiszen tudom meg kellett volna szólalnom már.
- Olaszországban vagyok. –feleltem csendesen.
- Mi történt Naty? –hallottam a hangján, hogy őszintén meglepődött. Azt hiszem sok mindenre számított de erre nem.
- Robert Kubica balesetet szenvedett. Isa ide hívott, mert egyedül nem bírná. Súlyos az állapota… nagyon súlyos. Már több, mint négy órája műtik és nem tudunk semmit se még.
- Nem tudtam róla. Nem rég értem haza.-tudtam, hogy sajnálja. Hallottam a hangján, hogy őszintén mondja.
- Semmi baj csak hallani szerettem volna hangodat.
- Ha bármikor beszélni akarsz velem csak nyugodtan hívj fel. De erre rájöhettél volna már.
- Köszönöm.-motyogtam. Láttam, hogy Isa abba hagyta a beszédet és elindult felém.- Most le kell tennem. Majd hívlak.
- Rendben. Szia.-bontottunk vonalat.
Isa visszaült mellém és nem szólt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett. Megszorítottam a kezét, hogy éreztessem mellette vagyok én is. A percek lassan vánszorogtak, ami az ember idegeit még jobban tropára vágta. Isa eldőlt a műanyag széken és a haját kezdtem elpiszkálni. Szerencsére elaludt. Tudom a történtek és a rengeteg sírás miatt… Hiába ittam meg én is 5-6 kávét elszundítottam. Nem sok időre, de szinte felriadtam, amikor Fernando próbált betakarni.
- Semmi baj.-szólalt meg.
- Van valami hír?-dörzsöltem meg a szememet. Óvatosan mozogtam Isa nehogy felébredjen. Így legalább kicsit lenyugszik. Fernando leguggolt mellém és láttam rajta mennyire össze van törve.
- Körülbelül még fél óra.
- Hét órája műtik.-néztem az órájára, hogy biztos legyek magamban.
- Isa hogy viseli?
- Szerinted? Padlón van.
- Robert nagyon erős. Helyre jön. Erre pedig úgy gondolunk vissza, mint egy csúnya sötét fejezetre.-próbált lelket önteni belém, de inkább ez saját magának szólt.  
- Minden rendben lesz.-szorítottam meg a kezét bátorítólag.

- Nagyon remélem.- nézett fel rám és láttam a szemébe, hogy fél…