44. fejezet

RedBull motorhomejába ücsörgök így szombat délelőtt egy könyvvel és olvasni próbálok. De nem igazán köt le ez a baj. A többiek a pályát illetve a paddockot járják, hiszen dolgoznak. Fejben viszont már én valahol Brnoba járok, hiszen közel egy hét múlva már ott leszek én is. Kíváncsi vagyok… Izgulok, hogy mi fog ott várni rám. Megnyikordult a szomszédos szék mellettem és riadtan kaptam fel a fejem, hiszen jelenleg nem számítottam társaságra.

-Bocsánat.-szólalt meg egy ismeretlen, de még is jó képű férfi az asztal másik oldalán.- Csak neki mentem a széknek. Útba volt.

- Semmi baj.-mosolyodtam el.- Nem történt semmi.

- Csapat vendégként vagy itt vagy itt dolgozol?-tette fel hirtelen a kérdést. Láthatta rajtam, hogy meglepődtem a kérdésén, de pillanatokon belül válaszoltam neki.

- Az unokatestvérem itt dolgozik és több barátom is. Így több ember miatt is vagyok itt.-húztam meg a vállam.-Miért nem ülsz le és iszol meg velem egy kávét? Vagy limonádét?

- A nevemet se tudod.-csodálkozott el. Tudtam normális esetben nem így kellene viselkednem. Ténylegesen egy idegen számomra, de még is…

- De szimpatikus vagy…-nyögtem ki végül.- És egy italba még senki se halt bele.-az asztal alatt kitoltam a szembe lévő széket a lábammal jelezve, hogy üljön le. Elmosolyodott, ami miatt a szeme körül apró kis ráncok jelentek meg.- Amúgy Rosie vagyok. Rosie Parmakoski.-nyújtottam felé kezet ahogy helyet foglalt. Tudtam, hogy neki kellett volna kezdeményeznie, de gondoltam kezembe veszem az irányítást. Mostanában mindegyik pasi annyira töketlen… Kivéve Iker, hiszen ő volt az aki kezdeményezett, én pedig bedőltem neki… Elsőre… Másodjára… és talán számolhatjuk úgy, hogy harmadjára is sikerült. Pedig akkor én kezdeményeztem.

- Sergio vagyok. Sergio González.-mutatkozott be gondolkozás nélkül és megfogta a kezemet.

- Spanyol vagy? A barátnőm, aki itt dolgozik spanyol és szintén Gonzáleznek hívják.-fecsegtem neki és körbe pillantottam esetleg nincs-e a közelbe a barátnőm, mert ha itt lenne bemutatnám neki.

- A González név elég gyakori Spanyolországban.-felelte csendesen.

- Madridi vagy?-kérdeztem rá. Úgy gondoltam, hogy ha kicsikét kíváncsiskodom akkor többet megtudok az előttem ücsörgő férfiról.- Vagyis honnan származol?

- Te pedig finn ha nem tévedek.-állapította meg. Elmosolyodtam. Ha terelni akarta a témát akkor remekül csinálta.

- Pontosan.-mosolyodtam el.- Amúgy nem válaszoltál a kérdésemre.

- Igen amúgy madridi vagyok.-bólintott lassan.- Úgy érzem olyan lány vagy aki mindenre tudni akarja a választ.

- Csak azzal kapcsolatban, ami érdekel. De akkor tényleg kíváncsi vagyok.-feleltem egyszerűen. Jenny közben kihozta azokat a limonádékat, amiket akkor kértem amikor a srác helyett foglalt az asztalnál. Illedelmesen megköszöntem és azonnal bele kortyoltam a poharamba.

- A barátnőd bátya vagyok.-jelentette ki, ami miatt igen csak meglepődtem. Mondhatom, hogy köpni nyelni nem tudtam. Vagyis pontosítok bele prüszköltem az italomba.- Ohh… Nem akartam.-paskolta meg a hátamat, hiszen a félre nyelt frissítőtől meg akartam fulladni.

- Semmi… Semmi baj.-ráztam meg a fejem.- Azt mondod te Naty bátya vagy? Már mint… Te tényleg Naty bátya vagy?

- Gondoltam, hogy nem mesélt rólam senkinek se.                  

- Nem hiszem… Legalább is nekem nem.-húztam meg a vállam. Jobban szemügyre vettem az előttem ücsörgő férfit. Talán a harmincas évei közepén jár. Kék szemei körül és a homlokán ráncok jelentek meg a gondterheltségtől. Rájöttem minden magyarázat nélkül, hogy nem csak jelenlegi helyzet nyomasztja. Valami biztosan volt korábban is az életében, ami miatt ennyire gondterhelt most is… Hamár Naty se mesélt róla.

- Rosie…-ejtette ki lassan és megfontoltan a nevemet.- Túlságosan bonyolult ez a helyzet. Egyszerűen bonyolult.

- Okos lány vagyok… és Naty a barátom.

- Tudom, hogy okos lány vagy.-nevetett fel és én személy szerint elpirultam. Lesütöttem a tekintetemet, hogy ennyire azért ne legyen nyílván való, hogy zavarba hozott.

- Akkor kinek a vendége vagy? Mert gondolom, nem a húgodé.-kerestem a pass-t a nyakába de nem láttam sehol se.- Vagy beszöktél?

- Hát igen…-sóhajtott fel és a zsebéből előhúzta a belépő kártyáját.- A barátomtól kaptam. Nem szöktem be.

- A barátod?

- Alonso.

- Fernando?-csodálkoztam el.- Az egyik legjobb barátom.

- Igazából neki dolgozom. De jobban hangzik, hogy a haverom és nem a nyűgös főnököm…

…Három nap telt el a Magyar Nagydíj óta és már itt vagyunk Finnországba. Mondhatom, hogy elég felemásra sikerült a hétvégénk. Mint a pályán és azon kívül is. Bemutattam Natynak a bátyát, aki egyszerűen tudomást se vette róla… és azóta is hiába akarok róla beszélni egyszerűen nem vessz róla tudomást. A másik dolog pedig ami Sebastiannal történt. Megbüntették a pályán, mert hibát vétett a Safety Car mögött és így csak harmadik lett. Emellett délelőtt beszéltünk… Megbeszéltük, hogy elengedjük egymást. Örökre azt hiszem. Hiszen a MotoGp-hez csatlakozok és ő nem volt hajlandó sose dobni értem Hanna-t. Csak második voltam mindig.

Még mindenki alszik és először az email-jeimet néztem meg, majd a sporthíreket is. Első cím amit elolvastam azt hirdette, hogy Sebastian Vettel Olaszországban pihen kedvesével. Képekkel bizonyítva. Végig néztem a képeket… és a torkom pánik szerűen szorult el. Ennyit jelentettem neki mind végig? Ennyit? Összecsaptam a laptopomat és a fürdőbe vonultam. Reméltem, hogy egy zuhanytól jobban leszek. Lassan vetkőztem le és tekertem magamra a törölközőt, míg a hajamat összefogom. Ahogy bele néztem a tükörbe a könnyeim eleredtek. Ennyi volt? Tényleg ennyi volt minden? Nem jelentettem sokkal többet mint egy futó kaland… Teherbe ejtett… és én elvetettem a babát. Életem talán egyik legnagyobb hibáját vétettem.

A fal mellett kuporodtam és sírtam továbbra is amikor kinyílt az ajtó és Naty lépett be. Mind a ketten meglepődtünk… Hiába akartam felpattanni és a könnyeimet letörölni. Meg se bírtam mozdulni.

-Rosie.-lépett hozzám és láttam rajta, hogy halálra rémült.-Jól vagy? Mi történt? Fáj valamid?

- Nem…-hüppögtem.- Nem fáj semmim.

- Mi a baj?-húzta ki a hajtincseimet az arcomból.

- Láttam a képeket.

- Milyen képeket?-csodálkozott el. Azt hiszem ő nem tudja még. Reggel van még és csak én láthattam.

- Sebastian és Hanna…-töröltem meg az arcomat.- Együtt vannak… A tengerparton… Ölelkeznek… Csókolóznak.

- Ohh…-nyögte ki egyszerűen. Lesütöttem a tekintetemet. Szégyeltem magam, hogy ennyire össze vagyok törve amiatt amit láttam.- Sajnálom Rosie.

- Tudom… Tudom… Megbeszéltük Sebivel… Csak…

- Csak rosszul esik. Gondolom.

- Szeretem. Szerettem.-motyogtam.- De most már tudom.

- Mit tudsz?-cirógatta meg az arcomat. A tenyerébe hajtottam az arcomat.

- Tovább kell lépnem. Fernandonak igaza volt. Csak kihasznált, én pedig bedőltem neki. Idióta módon bedőltem neki.

- Mi lesz most? Mi lesz ezek után?

- Nem tudom… Csak annyiban vagyok biztos, hogy Brnoba új élet kezdődik számomra…

…Megkértem Naty-t, hogy menjen haza. Nem így terveztem ezt az egész kiruccanást, de nem volt hangulatom jelenleg senkihez és semmihez. Elköszöntem a nagyszüleimtől is és Madridba mentem. A legnagyobb nyugalmat itt találom meg, hiszen senki se tudja, hogy itt vagyok. A bögrémet szorongattam és bámultam ki az ablakon. Szükségem van valakire… és arra, hogy figyeljen rám. A mobilomért sétáltam és kikerestem belőle egy számot. Megfogadtam korábban, hogy nem fogom felhívni. Nem fogom keresni. De most még is úgy érzem erre van szükségem. Megnyomtam a hívás gombot és pár perc csörgés után bele szólt kicsikét álmos hangon.

-Rosie…

- Szia Iker.-motyogtam.

- Rosie… Minden rendben?-lett éber szinte azonnal. Elmosolyodtam.

- Persze. Csak gondoltam…-kezdtem bele, de szinte azonnal elhallgattam. Nem tudtam, hogy mit is mondjak. Hogyan fogalmazzak…

- Mi jutott eszedbe Rosie?-kedves volt a hangja és erre volt jelenleg szükségem.- Elmondhatod.

- Átjöhetnél hozzám.-vágtam rá. Meg fogom bánni, szinte biztos vagyok benne. De ebben a szent pillanatban azt jobban bánnám, hogy ha nem vetettem volna fel neki ezt az ötletet.

- Egy fél óra és ott vagyok nálad jó?

- Jó. Csak kérlek siess.-dünnyögtem a telefonba.- Ne várass meg.

***

Sajnos a finnországi kiruccanásunk nem sikerült olyan igazira. Rosiet egészen megviselték azok a képek amik Sebastianról és Hannaról jelentek meg. Senki se számított arra, hogy ilyen megtörténhet. Hiszen Seb mindig is védte a magán életét. Ikernek valami fontos dolga akadt, hiszen korán reggel elrohant valahova. Nem hagyott üzenetet, de reménykedtem nincsen semmi baj. Felültem a motoromra és elindultam a városba. Beszélni akartam valakivel az elmúlt hét eseményeiről. Így estembe Alvarohoz, aki az udvaron tevékenykedett.

-Szia Bati.-intettem neki az udvarra belépve. Elzárta a slagot, hiszen a motorját mosta éppen. Elmosolyodott ahogy meglátott.

- Naty…-lépett hozzám és ölelt meg.- Rég láttalak.

- Tudom… és sajnálom.

- Most jöttél puncsolni?-vigyorgott rám.

- Dehogy puncsolok neked.-nevettem rajta és leültem a fűbe.- Beszélgetni szeretnék veled.

- Mi az? Összevesztetek Ikerrel?-kérdezett rá.

- Dehogy. Ikerrel semmi baj sincs.-vontam meg a vállam.- Csak Magyarországon találkoztam valakivel…

- A bátyáddal. Jól sejtem.

- Te ezt honnan tudod?-csodálkoztam el és pattantam fel a földről. Meglepődtem ez biztos.

- Mondtad a telefonba és…-kezdett bele, de el is hallgatott azonnal.

- Mi és Bati?- azonnal rájöttem, hogy eltitkol előlem valamit.

- Semmi.-motyogta zavarába. Felkapta a slagot, mint akinek nagyon fontos, hogy folytassa tovább az elkezdett munkáját.

- Alvaro… Mond meg!-léptem közelebb hozzá.

- Nem kell semmit se elmondani.-húzta meg a vállát zavarába.

- Alvaro Bautista Arce… Mit titkolsz előlem?

- Beszéltem Rosieval… és beszéltem Sergioval is. Idejött.-fakadt ki nekem pedig még a szám is tátva maradt. Rájöttem, hogy a finn lány nagyon hamar a bátyám bűv körébe került… De még Alvarot is sikerült behálóznia? Felkaptam a szivacsot és hozzá vágtam a barátomhoz.

- Mi a fenét csinálsz?-háborodott fel, bár tudom kárt úgy se tettem benne.

- Miért nem szóltál? Miért nem szóltál Sergioról?

- Elküldtem.-emelte fel védekezően a kezeit.- Elküldtem, hiszen ezt neki kell megoldania.

Visszaültem a fűbe törökülésbe és a mellkasom előtt összefontam a karomat. Szugeráltam Alvarot, hogy igazat mond-e. Ő pedig türelmesen várt, hogy elfogadjam azt amit mondott nekem.

-Rendben. Hiszek neked.-sóhajtottam fel.

- Beszéltél vele amúgy?

- Dehogy.-ráztam meg a fejem. Alvaro szemöldöke felszaladt és láttam rajta, hogy pontosan nem érti mire is gondoltam.-Nem beszéltem vele.

- De miért?

- Mert… Mert nem. Hiába erősködött Rosie is nem akartam beszélni vele. Elhagyta a családját. Magyarázat nélkül. Csináltam én is elég hülyeséget már, de anyuék mindig tudták, hogy élek és semmi bajom sincs. Ő egyik pillanatról a másikra felszívódott. A menyasszonya meghalt és ő eltűnt… Másra nem anyára gondolhatott volna.

- Naty.-lépett közelebb hozzám Alvaro és leguggolt hozzám. Kiseperte az arcomból a kósza hajtincseimet.- Azért akadtál ki, mert hiányzott neked.

- Dehogy hiányzott.-vágtam rá.- Egy rohadék!

Alvaro csak a fejét csóválta és leült mellém. Szótlanul ücsörögtünk egymás mellett. Tudtam. Nagyon jól tudtam, hogy igaza van. De egyszerűen nem akarok megbocsájtani a bátyámnak. Nem és hiába mond bárki bármit. Bati megfogta a kezemet.

-Milyen volt Finnország?

- Hideg.-vágtam rá ami elsőnek eszembe jutott, de elnevettem magam.- Annyira nem hideg. De csend volt… És nyugalom… Ami most jól esett. Csak sajnos hamarabb véget ért, mint szerettem volna.

- Történt valami?-csodálkozott el.

- Rosie kicsikét kiborult.

- Ja… Gondolom a képek miatt. Még én is láttam.-sóhajtott fel.

- De azt hiszem most már tovább tud majd lépni. Vagy is remélem.

- Naty miért viseled ennyire szíven a lány dolgait?-kérdezett rá Bati csendesen.

- Nem tudom… Egyszerűen kedves velem. Úgy gondolom figyelnem kell rá.

- Remélem nem okoz csalódást neked.

- Remélem én is.-sóhajtottam fel.

- Nincs kedved motocrossozni kicsikét? Vagy a mini pályára is kimehetnénk. Apa kint van a fiatalokkal. Ne hagyjuk veszni ha már be vagy öltözve… és amúgy is. Puncsolnod kell, hiszen elhanyagoltál.-vigyorgott Alvaro.

- Disznó vagy Bati.

- Tudom. Na?

- Menjünk. Szórakoztassuk apukádat egy kicsikét…

…Hihetetlenül jól éreztem magam motorozás közben. Hagytam, hogy a gép csússzon alattam. Előzgettem Alvarot és néha meg-meglöktük egymást. Fáradtan, de jó kedvel vettem el Javiertől az üvegvizet amit felém nyújtott.

-Köszönöm.

- Semmiség. Élvezted?

- Régen éreztem magam ilyen jól motoron.-mosolyogtam és Alvaro mellém csapódott.

- Vigyorogsz és még nem is törted össze magad.

- Arra te vagy hajlamos. Elfelejtetted?-morcosan ráncoltam a homlokomat. Javier kacagott rajtunk. Alvaro látszólag sértődött meg, de elnevette magát ő is.

- Gondolkoztál azon amiről a nyaralás alatt beszéltünk?-kérdezett rá a barátom miután az apukája magunkra hagyott minket. Sejtem az apukája előtt nem akart erről beszélni.

- Mire gondolsz?

- Antonio…-trillázta a nevet pedig teljesen tisztában voltam vele mire is gondol ebben a pillanatban. Felsóhajtottam és kivettem a hajamból a gumit. Megráztam a barna fürtjeimet és nem szólaltam meg.- Naty mondanál valamit?

- Mit akarsz mit mondjak? Ikerrel is beszéltem erről és szerinte is bele kellene vágnom.

- Na látod. Miről beszélünk még?

- Félek a bukástól Alvaro. Félek tőle.

- A pályán sose féltél a bukástól.-mosolyodott el.

- Az más. Nem jöttél még rá?-kérdeztem vissza enyhén felháborodva.- Kész vagyonról van szó.

- Naty nem a pénz miatt csináljuk.

- Más a motorozás, mint a motoroztatás.-fejeztem ki magam elég érdekesen.

- Azzal, hogy megkeresed Antoniot semmit se vesztesz, hiszen csak megkérdezed, hogy segítene-e. Ha gondolod el is kísérlek.

- Nem… Nem szükséges.-ráztam meg a fejem.- Megoldom esküszöm.

43. fejezet

Egész nap feszült voltam és ezt a többiek is észrevették tudom jól. De inkább egy árva szót se szóltak hozzám. Tettették a hülyék, hogy ők nem vették észre… És be kell vallanom jelen pillanatban nekem ez volt a legjobb megoldás. Beszélni akartam volna a spanyol pilótával a napfolyamán, de egyszerűen nem tudtam hogyan támadhattam volna le. Mi van ha nem is tudja, hogy a bátyám az aki vele van? Egyáltalán a bátyám van-e vele, hiszen csak egy pillanatra láttam a férfit… Már elkészültem az esti megjelenéshez. Pont úgy ahogy azt elvárhatják. Fekete ruhát vettem fel, amihez tökéletesen illett a szandám. Hajamat lazán tűztem fel. Minden fontos dolgomat bele dobáltam a kis táskámba, amikor kopogtak.

-Szabad!-szólaltam meg hangosan. Lassan nyílt ki az ajtó és Tommi lépett be rajta csukott szemmel. Be kell vallanom elég murisnak tűnik így ebben a szent pillanatban. Felvont szemöldökkel bámultam rá.- Tommi… Minden rendben?

- Felöltöztél már?-jött azonnal a válasz kontrázva.

- Ez hogy lehet kérdés köztünk?-csodálkoztam el. Eszembe se jutott, hogy Tommi valaha ilyet kérdezne tőlem.

- Nő vagy… És… és… A nők köztudottan sokáig készülnek.

- Elkészültem már nyugi.-nyögtem fel.- Csak az egyik fülbevalómat keresem és indulhatunk is.

Láttam, ahogy a finn férfi megkönnyebbült azon, hogy ruhába talált. Talán túlságosan is. Ennyire csak nem lehetek ilyesztő számára. Vagy talán még is? Megtaláltam szerencsére a kis ékszert és ahogy a fülembe dugtam megszólaltam.

-Figyelj, csak Tommi.

- Hmm?

- Mit tettél volna ha alul öltözött lettem volna?-kérdeztem rá és láttam azonnal leesett az a bizonyos tantusz neki. Egyszerűen kíváncsi voltam mi lett volna ha, hogy ha ez a szituáció teljesen másként alakult volna.

- Ha-ha-ha.-tagolta el ironikusan. Azért néha napján még ő is elereszt egy laza mosolyt. Nem teljesen olyan, mint amilyennek mondják és gondolják. Érti ő a humort… Csak tudja elvárják tőle, hogy megfeleljen minden szabálynak.

- Ezt nem hagyhattam ki bocsi.-húztam meg a vállam.- Sebastian?

- Már ott vár ránk. Ezért siessünk.-csapta össze a tenyerét Tommi.

- Egyedül?

- Nem. Horner és Mark társaságában.-terelt az ajtó felé, pedig hozzám se ért.

- És ez mennyire jó ötlet?-kérdeztem vissza.

- Te készültél addig mint egy menyasszony…

A forgalom lassan araszolt a városban és tartottam tőle, hogy elkésünk. Valljuk be kellemetlen lenne. A zene halkan duruzsol és Tommi az útra figyel, miközben az egyik lámpától haladtunk a másikig. Hiába próbáltam volna figyelni a lábam idegesen rángatózott.

-Minden rendben Naty?-kérdezett rá csendesen.

- Igen… vagyis azt hiszem.

- Egész nap fura voltál.-állapította meg.

- Ennyire látszott?-kérdeztem vissza.

- A szokotnál is furább voltál.

- Ezt bóknak veszem.-húztam meg a vállam. Felsóhajtottam.- Te szoktál beszélni Fernandoval?

- Alonsoval?

- Ühüm.

- Néha napján. Miért?

- Csak láttam vele valakit, aki ismerős volt.-Tommi eközben leparkolt arra a helyre ahova tereltek minket. Lassan, megfontoltan állította le kocsit és vette ki a gyújtásból a sluszkulcsot. Néma csendben csatoltam ki a biztonsági övemet és személy szerint lezártnak tekintettem ezt a témát.

- Kit láttál Alonsoval? Mert ha gondolod megkérhetjük Rosiet…-támadott le hirtelen a kérdésével.

- Nem szeretném bele keverni az unokatesódat. Elég sok baja van így is. Itt van…

- Tudom. Itt van Sebastian.

- És mindjárt itt van Brno is. Új hely… Új emberek.

- Oké… Oké. Fel fogtam.-emelte fel védekezően a kezeit.- Akkor. Folytasd! Kit láttál?

Pár pillanatig szemeztünk egymással és megcsóváltam a fejem. Túlságosan komolynak és konoknak tűnik ebben a pillanatban.

-Nem fontos Tommi.-ráztam meg a fejem.

-Dehogy nem. Te szétcsúsztál… Akkor egy idő után Sebi is szét fog és egyszerre kettőtökkel nem tudok foglalkozni.

- Talán a bátyámat láttam.-vágtam rá, hiszen kibukott belőlem.

- Neked van testvéred?-csodálkozott el.- Nem is mondtad nekem.

- Nem hozta ki a szó.-feleltem teljesen egyszerűen.- Hosszú történet… De évek óta nem láttam. Szinte olyan volt mint ha meghalt volna.-nyögtem ki, hiszen körülbelül igazam is volt. Szó szerint semmit se tudtam róla. Nem tudtam hol van, vagy mit csinál. De legalább a szüleinkre lehetett volna tekintettel… Illetve anyára.

- Azt gondolod, hogy a bátyádat láttad?

- Igen… De Tommi.-mutattam az órámra.- Idő van. Nem akarok elkésni.-dugtam az orra alá a karórámat, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.

- Rendben. De erről még beszélünk.-nyögött fel és kiszálltunk a kocsiból.

… Egész eseményt az egyik sarokban meghúzódva néztem végig. Láttam a fiúkon, hogy ők se lelkesek igazán. El is hiszem. Tudom, hogy van jobb dolguk csütörtök este, mint egy ilyen össznépi bájvigyorgáson vegyenek részt. Egész idő alatt azon filóztam mikor lenne a legjobb alkalom beszélni a honfitársammal. Arra döntöttem, hogy ha ennek vége lesz. Nem tökölök tovább. Ellöktem magam a faltól és elindultam Alonso után, amikor a semmiből szinte Heikki lépett elém. Kis híján letaroltam, mint valami teke bábút.

-Beszélhetnénk?-tért rá a lényegre azonnal a finn. Először kinyitottam a számat, majd becsuktam. Fogalmam sincs mit akar tőlem, így lassan bólintottam.

- Persze.-nyögtem ki végül. Még láttam ahogy Fernando kilép az ajtón és tudtam, ma már esélyem se lesz beszélni vele.- Mit szeretnél?
- Sétáljunk.
- Merre?
- Hát a túl oldalra.-vetette fel nagy biztosan és a hegy oldalra mutatott. Tudtuk, hogy a város talán egyik legszebb látványossága vár ránk a túl oldalon, csak át kell jutnunk oda.
- És tudod az utat?-ugrattam.
- Megtudjuk kérdezni.-felelte hasonlóan lazán. Így is tett. Leszólított egy járókelőt, aki szinte tátott szájjal magyarázta el, hogy merre is menjünk. Vigyorogva fordult felém.- Mehetünk?

- Heikki figyelj csak.-kezdtem bele bátortalanul.

- Igen?

- Nekem lenne egy ötletem.

- Hmm?-még mindig nem értette, hogy mire célzok így elé léptem és megrángattam a felsőjét egy kicsikét.

- Ebben tuti fel fognak ismerni. Elég feltűnő vagy.-vigyorodtam el és lenézett magára. Tudtam abban a pillanatban jött rá, hogy a szponzori felsője nem az a szokványos zöld.

- Van egy felsőm a kocsimba.

- Akkor cseréld át. Itt megvárlak.-vágtam rá azonnal. Nem tudtam volna a közelébe menni amikor öltözködik… Hiszen eszembe jutott, hogy mi régen… Igen egy pár voltunk. De annak vége. Leültem a padra és elővettem a mobilomat. Iker sms-t írt, hogy mindent elintézett. Nagyjából, amennyire tőle telt. Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy nem lesz már minden ugyan olyan mint régen. Figyelni fognak rám a sajtó munkatársai, de próbálok úgy tenni, mint ha semmi se változott volna. Heikki pár perc múlva csatlakozott hozzám és csendesen sétáltunk egymás mellett. Hosszú percek után szólalt meg először a finn.

- Hogyan ismerted meg Casillast?
- Komolyan érdekel?-megtorpantam és a korlátra könyököltem. A folyó csendesen hullámzott ahogy lenéztem a lábaim alá.
- Igen. –vágta rá gondolkozás nélkül.-Te is kérdezhetsz tőlem bármit?
- Ez az őszinteség éjszakája? –kérdeztem vissza egy sunyi mosoly kiséretében. Elnevette magát először.
- Nevezhetjük annak, aminek akarjuk.
- Legelőször, amikor ténylegesen személyesen megismertem az 2008 volt, amikor az Európa bajnokság volt. A spanyol csapat Innsbruckban volt. Csapatmérkőzéseket ott játszották.-ránéztem hát ha meggondolta magát, és inkább befejezzem. Hiszen nem értem miért akarja felszakítani a begyógyult sebeket. Azonban semmi reakciója nem volt és folytattam.- Emlékszel, kimentünk Sebivel egy mérkőzésre?
- Igen emlékszek. Másnap toppantam be hozzád.-elevenítette fel az apró kis emléket.
- Igen. Ikertől kaptam a jegyeket, csak úgy. Mielőtt rosszra gondolnál, nem akkor kezdett el udvarolni. Akkor még jegyese volt. Eva González.-hadartam el gyorsan. Láttam rajta, hogy az izmai megfeszülnek és enyhén elsápad. Túl sok információval látom el hirtelen és tudom hiába mondja azt, hogy minden rendben, de nem igaz.
- És mi volt utána?-indultunk tovább.
- 2009. júliusában teljesen véletlenül találkoztunk ismét. Doningtonra készültünk, ami ugyan azon a hétvégén volt, mint nektek a magyar futam. Alvaroval Madridba utaztunk és kitett a városba, hogy tudjak pár dolgot vásárolni, amikor ezzel végeztem betértem egy étterembe. Santiago Bernabeu-ba.
- Ugyan az az étterem neve, mint a stadionnak?-érdeklődött, miközben a hidat magunk mögött hagytuk. Átjutottunk a túl oldalra és indultunk el arra amerre a helybeli magyarázta el Heikkinek az út vonalat.
- Igen. Azt hittem, csak valami véletlen. Észre se vettem, hogy más vendég is. Egyszer csak az újságot kereste rajtam valaki és Iker állt előttem... Tényleg nem zavar?-bukott ki belőlem az utolsó mondat. Jelen pillanatban nem tudom melyikünk a legnagyobb idióta. Ő vagy én? Ő azért mert hallgatt, vagy én mert mindent szinte pontról pontra mesélek el neki.
- Tényleg. Kérlek folytasd!
- Beszélgettünk és kaja után, hogy lazítsak bevitt a stadionba. Kitalált egy játékot. Ha gólt rúgok neki, akkor kérdezhetek. De ha kivédi, akkor ő kérdez. Folyamatosan rá akart venni, hogy talán hibáztam...
- Rá akart beszélni, hogy gyere vissza?-csodálkozott el, miközben kikerültünk pár embert, akik csodálkozva fordultak vissza és próbálták eldönteni, hogy mennyire is káprázik a szemük.- Rá akart beszélni, hogy a forma-1-et válaszd?
- Eleinte igen, de végül inkább csak barátkoztunk. Rájött, hogy teljesen felesleges. Makacs voltam és nem akartam visszajönni. Akkor még nem.
- De ténylegesen, hogyan kerültél vissza ide?-tett fel egy teljesen jogos kérdést. Igaza van. Erről nem igazán beszéltünk még. Nála a düh volt az első reakció… és azt hiszem nem lett volna a legjobb döntés az első nap lerohanni azzal, hogy részben miatta se akartam idejönni. Pedig hiányzott. Mind addig amíg bele nem szerettem Ikerbe.
- Christian megjelent nálam egy este. Pontosan akkor, amikor a MotoGp-s idény kezdődött. Barcelonában maradtam, mert beteg voltam.-fűztem hozzá.- Elmondása szerint Sebi nem volt formában és jobb, ha én is megnézem. Pedig tudtam, hogy Sebastian se kíváncsi rám. Illetve lehet még jobban összezavarnám. Horner felvetette, hogy mi lenne ha két helyen melóznék. A Forma-1 és a MotoGpba. Hosszas tanácskozás után kerültem Kínába és utána írtuk alá a szerződést.-fejeztem be a beszédet, miközben egy térkép előtt ácsorogtunk. Megnéztük, hogy merre lehetne menni, de végül intettem neki hogy kövessen. Sötét volt és a közelünkben senki se tartózkodott. Gyönyörű ez a város.
- Miért nem Alvaro?
- Nem értelek.-néztem rá csodálkozva. Lassan húztam ki magam és pillantottam rá. Sok féle kérdésre számítottam csak erre nem. Miért nem Alvaro? Mire gondol?
- Miért nem Alvaroval jöttél össze? Hiszen még össze is voltatok zárva…
- Kb, mint ha Sebivel jönnék össze. Vagy is… Megpróbáltuk már. Jártunk együtt…-felnyögtem hirtelen.-Istenem Heikki ez annyira kínos. Mindent gondoltam az életemben csak azt nem, hogy ilyenekről fogsz engem faggatni.  De nem is gondoltam még rá.
- Csak kíváncsi vagyok.-vonta meg a vállát és zsebre dugott kézzel ácsorgott mellettem. Tudom ezt a beszélgetést talán nem kellett volna sose megejtenünk. Vagy talán később. De hamár én válaszoltam minden kérdésére szinte azt hiszem most már rajtam a sor.
- Miért pont Catherine?
- Tessék?-nézett rám csodálkozva.
- Miért pont Catherine?-ismételtem magam csendesen.
- Nem tudom.-vont vállat és nem nézett a szemembe.
- Hogyan találkoztatok?
- A csapatnál. Először csak beszélgettünk, de Isa rábeszélt arra, hogy hívjam el talán egy vacsorára Cathy-t.
- És elhívtad.-állapítottam meg. Valami miatt még is zavar ez a szitu. Tudom neki se volt könnyű végig hallgatni a mesémet, de nekem nehezebb mint gondolnám. Isa beszélte rá, hogy találkozzon a brit lánnyal. Felpattantam.- Fáradt vagyok.- és elindultam arra amerről jöttünk.
- Naty várj!-kiabált utánam, de egyszerűen nem vettem tudomást róla.- Naty!
Persze mindenki körülöttem megfordult és már sértően bámultak rám. Miért van ez? Miért nem tud mindenki úgy tenni, mint ha megsüketültek volna? Legalább is erre a pár percre.
- Mi az?-fordultam felé.
- Megbántottalak?-nyújtotta felém a kezét.
- Nem. Fáradt vagyok, mert keveset aludtam és két hétig a világ másik oldalán voltam, ahol más az időállás. Aludni szeretnék.-hadartam el és éreztem alig, de végig cirógatta a bőrőmet. El kellett volna húzódnom tőle, de be kell vallanom most nem ment.
- Visszakísérlek.