42. fejezet

 

Felsóhajtottam csak miközben magamra öltöttem az egyik melegítőmet és topomat, hogy lemenjek az edzőterembe. Sebastian szerint Tommi és Rosie vacsorára ideér, de én már eléggé unatkozok és azt hiszem a német barátomra is ráfér egy kis testedzés, hiszen fejben nem itt jár… Túlságosan a szerelmi életével van elfoglalva és tudom ezért kell kizökkentenem. Talán még Tommi is vállon vereget, még ha képletesen is, hogy ha véghez tudom vinni a terveimet. Hajamat próbáltam összefogni szoros lófarokba, miközben megszólalt a mobilom. Alvaro nevét olvastam a kijelzőn így fülemhez emeltem a készüléket azonnal.

-Szia Bati. Hogy vagy?-csicseregtem neki.

- Szia Csillagom. Mi újság? Apa mesélte, hogy otthon voltál.

- Csillagom?-nevettem fel.- Berúgtál?

- Most miért?-játszotta meg magát, mint aki megsértődött.- Csak kedveskedni akartam.

- Jól van. Tudom.-mosolyogtam.- Igen. Voltam otthon. Hirtelen ötlet volt. Ikernek jelenése volt és így egyedül voltam… unatkoztam és így elindultam motorozni… és amúgy is… De pletykásak a szüleink.

- Szólhattál volna. Motorozhattunk volna együtt.-dünnyögte.

- Ugye tudod, hogy abból semmi jó se sült volna ki.-nevettem fel. Ismerem már magunkat annyira, hogy tudom ha mi együtt megyünk el motorozni… Még ha csak az utcán is végül a motocross pályán kötnék ki és hajszolnánk magunkat kifulladásig. Rosszabb esetben sérülésig.

- Tudom. Brnoba jössz velem ugye?-kérdezett rá csendesen, hiszen eddig nem beszéltünk erről. Vele se utaztam el Németországba, de nem fixáltuk le, hogy mikor csatlakozok hozzá.

- Elmegyek veled természetes. Megígértem.

- Nem ígérted.-vágta rá.- Így tudni akartam.

- Nyugi Bati… Visszatérek hozzád is.

- Ohh… Ezer hála érte.-kacagott rajtam.- Egyedül vagy?

- Most igen. Sebastian már Tommit és…

- Gondolom Rosiet várja.-fejezte be helyettem a mondatott.

- A-ha…-nyögtem fel.- De Rosie Finnországban fog „nyaralni” Brno előtt. Sebastian pedig Hannaval.

- Remélem tudod, hogy a németed néha megérdemelne egy orrba vágást?

- Az én németem?-csodálkoztam el.

- A te barátod.

- Attól nem az én németem.-nevettem fel.

- Kihasználta Rosie-t…

- Tudom… Tudom… Tudom… De Rosie előbb-utóbb tovább lép.

- Biztos vagy benne?-kérdezett rá csendesen.

- Fiatal… és nem élhet egész életében egy hibán rágódva.-néztem bele a tükörbe és rájöttem nekem egész életemben ez volt a legnagyobb hibám. Az elcseszett baklövéseimen rágódtam. Minden egyes alkalommal. Nem szabad ebbe a hibába esnie a finn lánynak.- Tudod mit Alvaro? Haza megyek motorozunk együtt… Úgy igazán.

- Most tereled a szót… De legyen.-sóhajtott fel.-De ígérd meg vigyázol magadra. Magyarországon és Finnországban is.

- Vigyázzok nyugi.-mosolyodtam el…

…Fáradtan roskadtam le a gumiszőnyegre és töröltem meg az arcomat. Sebastian a táskájába kotozott majd átadott nekem egy üvegvizet.

-Köszi Basi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Mindig meglepődök, hogy milyen formában vagy.

- Pocsék?-kérdeztem vissza. Sebastian szemöldöke felszaladt, majd egyszerűen nyakon csapott.- Ezt most miért kaptam?

- Mert hülye vagy?

- Te vagy a hülye.-vágtam rá.

- Mind a ketten hülyék vagytok.-szólalt meg az ajtóban Tommi. Csodálkozva pillantottunk fel és ott állt mind a két finn. Ilyenkor csodálkozok el még jobban, hogy ők ketten rokonok. Teljesen ellenkezőnek tűnnek, de a kapcsolatuk még is szoros… és erre be kell vallanom irigy is vagyok. Hiszen attól, hogy ők unokatesók igazi testvérként viselkednek. Megbíznak egymásba és ki is állnak egymásért. Tommi bevágtatott az ajtón és lepacsizott Sebastiannal, én pedig kaptam tőle egy puszit.

- Szia Rosie.-mosolyogtam a lányra aki még mindig az ajtóban ácsorgott szótlanul.

- Szia Naty.-eresztett meg halványan egy mosolyt.

- Minden rendben?-csodálkoztam el. Észrevettem, hogy valami nem stimmel a lánynál. Sebastian könnyedén pattant fel és lépett a finn lányhoz. Megcirógatta a karját aki elmosolyodott emiatt. Inkább elfordítottam a tekintetemet. Nem akartam „zavarni” őket. Így is kényelmetlenül érezhetik magukat azért, mert itt vagyunk.

- Most már átadom neked a gyereket.-paskoltam meg a férfi vállát.

- Mi az? Az agyadra ment?-kacagott.

- Nem. Csak unatkozott már, mire ideértem.

- Ajjaj.-nevetett fel a finn.

- Egyáltalán ne vicces.-forgattam a szemeimet. Lassan tápászkodtam fel a földről és először leporoltam a nadrágomat.- Holnapi napra már meg van a programunk.

- Ennyire kipihent vagy, hogy már el is készítetted?

- Dehogy. A csapattól kaptam meg.- vontam meg a vállam.- Sebi…-fordultam felé és ezzel megzavartam az udvarlását.- Holnap napközben a szokásos programjaid lesznek. Kivéve este… Hiszen mindenkinek meg kell jelennie az ország Parlamentjébe.

- Ohh…-nyögte ki nem túl értelemesen a német barátom, bár erre mind a hárman kinevettük.

- Remélem holnap ennél okosabban fogsz nyilatkozni.-paskoltam meg a vállát.- Jó éjszakát nektek.

- Fel fele mész?-kérdezett rá Rosie és csak bólintottam.- Veled megyek. Fent hagytam valamit. Tommi úgy is most kifaggatja jó madarat, hogy mit evett… mikor edzett…-nyögött fel színpadiasan a lány. Elnevettem magam csak és intettünk a fiúknak. Közösen indultunk el a lánnyal a lift felé.

- Hogy vagy Rosie?

- Egész jól azt hiszem.-sóhajtott fel.

- Egész jól?-kérdeztem vissza, hiszen nem értettem mire is gondol. Biztos vagyok benne, hogy sokszor nem igazán biztos még magában. Sebastian általában a közelében van… És töretlenül csapja neki a szelet továbbra is. Nincs ideje kiheverni a német barátunkat.

- Megismertem valakit.-motyogta maga elé.

- Ez tök jó Rosie.-mosolyodtam el.

- Annyira nem jó.-rázta meg a fejét.- Van valakije.

- Ohh… Már megint?-szomorodtam el, de a lány lassan bólintott.- De majd kialakul nem?

- Remélem… De jelen pillanatban úgy érzem előbb-utóbb Sebit is eltudom felejteni. Már mint azt ami történt köztünk…

…Kora reggel egyedül jöttem ki a pályára. Tudom, hogy Sebastian és Tommi később jönnek. Még edzenek egy kicsit és reggeliznek. Viszont én nyugodtan akarom átnézni a munkámat és van egy-két dolog, amit a csapatindítással kapcsolatban szeretnék elolvasni. Tudom mindenki idiótának néz, de nem teszik szóvá. Inkább udvariasan úgy tesznek, mint ha segíteni szeretnének. Nem tudom, hogy mi lesz… Tartok tőle, hogy ha bele bukok akkor mindent elveszítek. Barátokat, szerelmet és minden pénzemet. Fél kézzel a hajamba túrtam és megcsóváltam a fejem. Megszólalt a mobilom és kicsikét unottan szóltam bele.

-Igen?

- Ennyire azért nem kell örülnöd nekem.-zsörtölődött Alvaro.

- Bati…-csodálkoztam el.- Bocsánat. Nem figyeltem, hogy ki hív csak felvettem. Bocsánat.

- Nem kell tőlem bocsánatott kérned. Lesz neked még nagyobb bajod is.

- Nem értelek.

- Gondoltam.-jelentette ki.- Az akciótok miatt amit az ünnepléskor vittetek véghez…

- Arra gondolsz, hogy Iker megcsókolt?

- Szerinted mi másra gondolok? Naty már nem vagy szőke.

- Jó csak tisztázni a dolgokat, hogy tudjam egy dologról beszélünk-e.-sóhajtottam fel.

- Igen. Pontosan arra gondolok.-nyögött fel gondterhelten.- Kiderítették, hogy ki is vagy pontosan.

- Pontosan?

- Neved… mit csináltál régen… kivel voltál…

- Ohh… Ennek kicseszettül örülök.

- Meg fog minden oldódni Naty. Csak türelmesnek kell lenned.-bizonygatta Alvaro nagy szakértőként.

- Türelmesnek?-kérdeztem vissza és megmasszíroztam az orrnyergemet. Lehunytam a szememet és hatalmasat sóhajtottam.

- Igen. Türelmesnek kell lenned. Ha neki állsz veszekedni a sajtóval akkor csak te szívod meg… Talán ennél is jobban. Előszednek még több mindent a múltadból… és rengeteg hazugságot.

- Iker…

- Iker is ezt mondaná neked Naty.-próbált nyugtatni.

- Vele még nem is beszéltem.-sóhajtottam fel és lassan felálltam.

- Fogsz?

- Persze, hogy beszélek vele. Csak edzőtábor van már.

- Most ideges vagy?-kérdezett rá bután a barátom.

- Alvaro…-horkantottam fel és hirtelen elakadt minden szavam.- Bati… Te hiszel a szellemekben?

- Mi van? Naty agyadra ment valami? Tudod jól, hogy nem vagyok babonás. A tűtől félek, de a szellemektől nem.

- Bati…-ráztam meg a fejem.

- Nyögd már ki!-morrant rám.

- Azt hiszem a bátyámat láttam itt a paddockba.-jelentettem ki és hitetlenül bámultam a Ferrari motorhomeja felé.

- Naty…

- Most le kell tennem.-nyomtam ki minden féle köszönés nélkül…

…Más fél órája járkáltam idegesen fel és alá Sebastian pihenőjébe. Össze kell kapnom magam, hiszen bármelyik pillanatban itt lehetnek a barátaim. Nem akarom, hogy lássák milyen szinten szét csúsztam. Elég sok bajom lesz az újság cikk miatt, de még mindig nem hiszem el azt amit láttam. Fernando Alonso mellett ott sétált a bátyám, akit több éve nem láttunk már. Pont most, amikor a héten gondoltam rá. A sors fura fintora. Elő kaptam a mobilomat és sms-t kezdtem el pötyögni.

„Kérlek amikor időd engedni hívj fel! Fontos lenne nagyon. Szeretlek.”

Ikernek küldtem az üzenetet. Nem akartam zavarni, hiszen tudom mennyire fontos neki a foci és a tábor. Internetes oldalakra még nem mertem fellépni, hiszen féltem az emberek reakciójától.

-Hogy hol van Naty ne tőlem kérdezd Tommi…-szónokolt Sebastian miközben kinyílt az ajtó és hirtelen néztünk egymással farkas szemet. Mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nem vesztem el nyugi. Csak dolgoznom kellett és hagytalak benneteket aludni.-öleltem meg két puszi után.

- Hagyhattál volna üzenetet.-dohogott a német.

- Sajnálom Papi.-pusziltam meg ismét.- Reggeliztetek?

- Szerinted Tommi kienged reggeli nélkül a pályára?-kérdezett vissza úgy, mint ha fogyatékos lennék.

- Igazad van. Szerzek magamnak egy kávét. Addig készüljetek nyugodtan. Az asztalon találod a mai programot…

…A napközben lévő interjúkra nem kísértem el Sebastiant. Átengedtem a feladatott a csapat sajtósának. Csak ücsörögtem a légkondis motorhomeban. Ikerrel már beszéltünk. Azt mondta megpróbálja elintézni, hogy több cikk ne jelenjen meg rólam. Békét és nyugalmat akar mind a kettőnknek.

-Egyeseknek de jól megy.-vágódott le mellém Isabel.- Egész nap pihi van?

-Dehogy.-legyintettem.- Csak…

- Nincs kedved kimenni. Megértem. Láttam a cikket és a képeket.

- Sejtettem.-sóhajtottam fel.- Fel voltam rá készülve, de még is rossz így. Mindent. Tényleg szószerint mindent tudnak az emberről. Először nem hittem Batinak. De most már mindent elhiszek.

- Többségébe igazunk szokott lenni.-húzta meg a vállát a német lány.

- Tudom. Tudom Isa.-támasztottam meg a fejemet a kezemmel. A tollammal kezdtem el játszani és az asztal lapját bámultam közbe.

- Remélem rájöttél, hogy valakivel még beszélned kell.-szólalt meg egyszer csak a lány. Csodálkozva pislogtam rá így folytatta.- Heikkivel is beszélned kell, hiszen őt is bele keverhetik. A barátod volt.

- Igazad van…

41. fejezet

Leültem a nappaliba bögrémmel a kezembe és hatalmasat kortyoltam forró csokimból. Nem rég ébredtem és elég kótyagos vagyok még. Magam alá húztam a lábaimat miközben felsóhajtottam. Ma már készülődni fogok, hiszen utazok én is Magyarországra. Ki kapcsolódni akarok ezen a hétvégén, hiszen hamarosan dolgozni kezdek és tudom nem lesz egyszerű az elején. Tehát most a hétvégén bele megyek bármelyik buliba, és tudom, hogy még talán Fernandot is eltudom rángatni egyik este szórakozni, hiszen nem sokára születésnapja lesz és ezt meg kell ünnepelnünk mindenképpen. Azt is jól tudom, hogy a spanyol nem fog nekem nemet mondani. Bármit eltudok nála érni. A mobilomat nyomkodtam miközben csengettek. Nem nagyon akartam még látogatókkal foglalkozni, de biztosan fontos hamár eljött ide… És amúgy is. Kevesen tudják, hogy itt vagyok Madridba, hogy itt lakok. Mezitláb sétáltam végig a rövid folyosón miután a bögrémet a dohányzó asztaltalra raktam. Kitártam az ajtót és meglepődtem.

-Iker… Te hogy kerülsz ide?-csodálkoztam el. Mindenki másra gondoltam csak rá nem. Hiszen pár napja még Amerikába fotózták le.

- Szia Rosie. Bejöhetek?-kérdezett rá csendesen. Egy pillanatra elgondolkoztam majd hátrébb léptem és beengedtem. Iker gondosan kilépett a cipőjéből és velem együtt a nappaliba sétált.

- Kérsz egy forró csokit?-kérdeztem rá udvariasan.

- Nem… Igen…-vágta rá és elkerekedett a szemem.- Igen… Igen kérek.-javította ki magát.

- Biztos?-kérdeztem rá, hiszen már én sem voltam igazán biztos benne, hogy értette mit mondtam neki. A kapus bizonytalansága engem is azzá tett.

- Igen.-bólintott.-Igen kérek forró csokit.

- Rendben.-biccentettem lassan és a konyhába sétáltam. Megfontoltan cselekedtem… Nem akartam elkapkodni az italának elkészítését hiszen addig is azon gondolkozhattam, hogy mit keress itt… Vagy éppen mit akar tőlem. Hallottam, hogy követett engem. Hiszem megnyikordult a konyha asztal  melletti szék.

- Miért jöttél ide Iker?-bukott ki belőlem a kérdés. Láttam, hogy egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd szabályozta arcizmait. Nyelt egy hatalmasat miközben elé tettem a bögrét.

- Beszélni akarok veled.

- Miről?-azt hiszem jelenleg rajtam volt a csodálkozás sora. Nem hittem, hogy akar tőlem bármit is azok után… Ami történt.

- Rosie miért csinálsz úgy mint ha nem lenne semmi féle közös témánk?

- Mert nekünk van olyanunk? Már mint közös témánk?-kérdeztem vissza. A pult mellé ültem én is. A pulton könyököltem miközben a lábaimat keresztbe raktam. A homlokán és a szeme körül megjelent pár ránc. Ilyenkor jövök rá, hogy azért mindig tapasztaltabb és megviseltebb mint a kortársai. Hiába csak focista mindenki sokat vár el tőle.

- Rosie…-sóhajtott fel miután kimondta a nevemet.- Miért vagy velem ilyen…-kereste a megfelelő szavakat.- Undok?

- Mert talán ezt érdemled?-kérdeztem vissza egy váll rándítás után.

- Ezt te se gondolod komolyan.-jelentette ki és megfeszült egész testében. Jó… Jó… Természetesen nem gondoltam komolyan én se amit mondtam. De ez valami védekező dolog volt.

- Nyaralni voltál vele.-motyogtam.- Mi pedig lefeküdtünk előtte… Iker…-kezdtem el beszélni cseppett össze-vissza.- Tudod te milyen… Iszonyatos lelkiismeret furdalásom van azóta is amikor beszélek vele?-háborodtam fel és talán hangosabban szóltam a kelleténél. De ez már több hete nyomja a lelkemet.

- De elhívtad Finnországba még is.-tárta szét a karjait. Ajkaimba haraptam, hiszen erre nem tudtam mit mondani. Igaza van a kapusnak… Elhívtam a barátnőjét Finnországba… Távol tőle. Távol Madridtól. Olyan helyre ahol tudok gondolkozni és nem befolyásol senki se.

- Az nem tartozik ide.-motyogtam végül és zavaromba a pult lapját kapargattam. Rövid idő alatt rájöttem, hogy túlságosan jó ember ismerő… és személy szerint sajnos túlságosan ismer. Túl hamar nyíltam meg előtte. Óvatosan nyújtotta ki felém a kezét és érintette meg az arcomat. Végre már nem a gránit lapot bámutlam… Felnéztem rá, miközben még mindig az arcomon pihent a keze. Ahogy a hüvelykujjával megcirógatta a bőrőmet elmosolyodtam. Teljesen őszintén mosolyogtam rá.

- Ez a mosoly…-kezdett el beszélni, mire én lefagytam. Azt hiszem ez a legtökéletesebb szó a reakciómra.

- Baj?-fogtam meg a csuklóját. Talán ebben a helyzetben túlságosan is pánik reakciónak tűnik a reakcióm. Nem akartam, hogy elhúzza tőlem a kezét. Jól esik, hogy hozzám ér… És ahogy mosolyog.

- Dehogy baj. Sőt… Tetszik… Ez egy boldog mosoly Rosie.

- Boldogabb.-javítottam ki.- Boldogabb, mint amikor megismertél… Hiszen akkor…-hápogtam, majd arra döntöttem ki mondom hangosan. Amúgy is. Iker tud mindent.- Az abortusz után nem voltam igazán toppon… Az életem teljesen darabokra volt… Mert felelőtlen idióta hiszékeny picsa voltam.

- Butaságokat beszélsz.-csóválta meg a fejét. Elmosolyodtam rajta és ahogy áthajoltam az asztalon megpusziltam az arcát. Megfogadtam igaz, hogy nem soha… De soha többet nem dőlök be neki. Hogy a barátságom fontosabb Natyval… Bár be kell vallanom, hogy ha megtudná azt ami történt megutálna… és talán ez a legfinomabb kijelentés.

- Mi jár a fejedben Rosie?-szólalt meg hiszen látta elkalandoztam. Csak felnéztem rá és megráztam a fejem.

- Nem fontos.

- Dehogy nem.-jelentette ki határozottan.

- Velem nem kell diktátornak lenned.-támasztottam meg a fejemet a kezemmel.- Légy az a csapattársaiddal de velem ne.

- Rosie…-sóhajtott fel.- Mi jár a fejedben?

- Hogy el kellene menned.-nyögtem ki.- El kellene menned.

- Rosie…-pánikolva nyögte ki szinte a nevemet.- Kérlek.

- De nem tudlak kidobni.-ráztam meg a fejem.- Nem tudlak sajnos.

Visszamentünk a nappaliba hiszen kényelmesebbnek mondható a kanapé, mint a pult melletti bár székek. Megkért, hogy meséljek arról milyen munkát is kaptam… és nem kellett kétszer kérnie… Meséltem neki készségesen. Úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Csak mondtam és mondtam. Szinte már fecsegtem mint egy kislány. Az üres bögrémet a dohányzó asztalra tettem és egy párnát tuszkoltam a hátam mögé. Összenéztünk Ikerrel, hiszen nem szólalt meg hiába is vártam a következő kérdést. Elmosolyodtam, majd a hajamat piszkáltam.

-Jobb lenne ha elmennél Iker.-ismételtem magam sokadjára, de úgy tűnt a kapus meg se hallotta. A lábaimat az ölébe húzta és megcirógatta a lábfejemet és a tetoválásomon is végig húzta az ujjait.

- Nem fogok elmenni hiába akarsz minden áron elzavarni.

- Nem minden áron akarlak elzavarni.-csóváltam meg a fejem.- Csak… a javadat akarom.

- Az nem a javam, hogy ha kidobsz.

- És a menyasszonyod…

- Istenem Rosie…-nyögött fel.- Már megmondtam, hogy nem a menyasszonyom… és szándékomba sincs megkérni a kezét.

- De mi lesz ha igen?-kérdeztem vissza reflexből.

- Nem hiszem, hogy ez megváltozna valaha.-rázta meg a fejét. Homlokomat ráncoltam cseppet értetlenül és közelebb húzódtam hozzá.

- De szereted…

- Megmondtam, hogy nem… Sose igazán.

- Attól vele vagy… Vele voltál nyaralni. Csókoltad… Láttam a képeket Iker. Láttam a fotókat.-ráncoltam a homlokomat és lesütöttem a tekintetemet. Zavart, hogy rosszul esett az amit láttam… és az is, hogy lelkiismeret furdalásom van azok után ami Dél-Afrikába történt. Nehéz. Nehéz úgy a szemébe néznem a lánynak, hogy ne érezzem magam rosszul… Hiszen támogatott… és a barátom lett. Megbízik bennem.

- Rosie…-húzott közelebb magához és megcirógatta az arcomat.

- Most akarod lebeszélni rólam a bugyit?-nyögtem fel és a vállamra hajtottam a fejemet.

- Dehogy.

- A-ha… Dél-Afrikába már sikerült.-forgattam a szemeimet és elnevettem magam végül. Szerencsére Iker is vette a lapott, hiszen halkan kuncogott. Az arcomból kiseperte a hajamat és a fülem mögé tűrte. Éreztem az illatát, ami elég sokszor eszembe jutott az elmúlt időszakban. Megcirógatta az arcomat újra és én csak kíváncsian pislogtam rá. Elmosolyodott és mire észbe kaptam megcsókolt. Ledöbbentem egy pillanatra, de még is viszonoztam. Óvatosan tapadt ajkaimra. Finom… Talán ez a legjobb kifejezés… Nem leteperni akar azt hiszem. Elhittem amit mondot. Óvatosan csúsztam az ölébe és a hajába túrtam. A homlokomat az övének támasztotta és hatalmasat sóhajtottam.

- Mi az Gyönyörűm?-érdeklődött a kapus miközben átkarolta a derekamat.

- Semmi.-ráztam meg a fejem.

- Akarod, hogy elmenjek még?

- Nem… Egyáltalán nem akarom.

***

Utolsó pár nap szabadságomat már Madridba töltöttük, hiszen Ikernek már szponzori megjelenése volt és visszaszokatólag az edzőközpontba is elment…Hiszen hamarosan a szezon előtti orvosi vizsgálaton is részt kell vennie és azt hiszem ilyenkor már a többiek is meg-megjelennek a pálya közelébe. Be kell vallanom erőteljesen unatkoztam Navalacruzba egyedül ezért magamra vettem a motoros bőr ruhámat és felültem a Ducatimra. Tudtam, hogy Iker későn fog haza érni így nem idegeskedtem.  Nem hagytam üzenetet, hiszen terveim szerint én úgy is hamarabb haza fogok érni. Bejártam a várost. Sodródtam a forgalommal amikor eszembe jutott egy hely… Körül tekintve a kereszteződésbe fordultam el balra és keztem el újra húzni a gázt. Tudom, hogy ha jelen pillanatban lefotózna egy rendőr tuti megbüntetne. Alig fél óra múlva parkoltam le a szülői házam előtt. Leszálltam a motorról és a bukósisakomat a kormányra raktam. Mosolyogva indultam el a kis kapu felé ami szokás szerint nem volt bezárva. Tudtam anyu dolgozik így nem a ház felé indultam hanem a garázs felé, ahonnan most is kiszűrődött a hangos rock zene… Apa káromkodása…Ahogy kinyitottam az ajtót, hangosan megnyikordult így apa azonnal felfigyelt rám.

-Szia. Azt hiszem rájöttem arra, hogy kitől tanultam ezeket a szép válogatott káromkodásokat.-húztam meg a vállam mosolyogva.

- Kicsikém.-törölte meg a nadrágjába az olajos kezét és magához ölelt.

- Hogy vagy?-mosolyogtam rá.

- Jó itthon lenni. Anyu?

- Dolgozik.-húzta meg a vállát lazán. Kikapcsolta a rádiót ezek után és a házba terelt. Először alaposan kezet mosott így én kicsikét lentebb tudtam öltözni. Sisakomat és a gerincvédőmet a sarokba helyeztem és a hajamat leengedtem. A szekrényhez léptem és kávét kezdtem el készíteni, hiszen tudtam apa is imádja.

- Milyen volt a nyaralás Kicsikém? Hogy-hogy egyedül jöttél?-jött vissza immár tisztán apa.

- Nagyon jó volt. Kikapcsolódtunk… A körülményekhez képest csendes volt.

- De gondolom láttad a képeket.

- Persze.-nyögtem fel.- Sajnos. Azonban gondoltuk, hogy ezzel jár majd minden… Köszönöm.-mosolyogtam apára, aki elém rakta a bögre kávét és helyett foglalt közben az asztal másik oldalánál pontosan velem szemben.

- Egészségedre. És most Iker hol van? Azt hittem ezt az utolsó egy-két órát együtt töltitek még.

- Tudod, hogy van ez. Madridba érve minden úgy is visszatér a régi kerék vágásba. Jelenése volt egy interjún és még a központba is meg kellett jelennie.

- És te utazol Magyarországra?

- Persze.-vágtam rá azonnal mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.- És a hétvége után elutazok Finnországba.

- Finnország? Kislányom ugye nincs…?

- Nyugi apa. Semmi, de semmi köze sincs az utazásomnak Heikkihez. Rosie hívott el.

- Az a lány aki veletek szokott lenni a versenyhétvégéken?-kérdezett rá, de meg se lepődök rajta, hogy ennyire képbe van. Mosolyogva tűrtem a hajamat a fülem mögé.

- Igen ő az. Nagyon rendes… Apu… Eljöhetnél velem legközelebb egy versenyhétvégére. Ha lenne kedved hozzá? Akár az F1-be… Vagy akár a MotoGp-be.-tettem fel csendesen a kérdést.

- Ezt majd megbeszéljük jó?-mosolyodott el ő is.

- MotoGp hétvégére Javier is eljön.

- Most így akarsz rábeszélni arra, hogy igent mondjak?-nevetett fel.

- Természetesen nem.-védtem magam azonnal.

Kávézásunk közben toppant be az egyik szomszédunk, aki valami féle tanácsot akart apától a legújabb autó vásárlásával kapcsolatban. Tudtam ez nem lesz rövid beszélgetés, bár nem is türelmetlenkedek. Végig sétáltam a nappalin, ahol volt pár régi kép… Anyuék esküvőjéről… Apuról ahogy a kezében tartja a bátyámat pár naposan… A bátyám… Igen van egy bátyám, de személy szerint fogalmam sincs hol van jelenleg… Vagy éppen mit csinál. Hirtelen fordítottam el a tekintetemet a kiskori képéről és indultam el a lépcső irányába. Ahogy a lépcsőre léptem szinte hallottam anya hangját, hogy lekorhol azért mert a motoros csizmámba indultam fel az emelet felé. Sergio szobájába fordultam be, ahol természetesen minden tökéletes rendben volt. Tudom ez anya miatt van. Leroskadtam az ágy szélére és hatalmasat sóhajtottam. Sergio sose volt az a tipikus jó fiú… Kis korunkban sem. Egy ideig őt is érdekelte a motorozás és a sport, de utána jöttek a haverok és a balhék… Még is katona akart lenni, hiszen kiváló erőnlétben volt mindig, az esze mindig is vágott mint a borotva. Ami érdekelte pillanatok alatt meg tudta tanulni. Imádott olvasni… Nem tudjuk mibe keveredett… Sose kaptunk rá magyarázatott de kimondatlanul is tudjuk mind a hárman… Valami piszkos ügyletbe keveredhetett a hadseregnél hogy ha ilyen módon eltűnt az életünkből… Mint ha sosem létezett volna… Felpattantam az ágy széléről és a ruhás szekrényhez léptem. Ahogy kinyitottam az ajtót az hangosan megnyikordult. Sergio régi ruhái tökéletesen összehajtva helyezkedtek el a polcon. Van egy sejtésem, hogy anya feljár ide… Más nem sírni… Hiszen tudom szerett engem is, hiszen a lánya vagyok, de mindig is a bátyámat szerette jobban és tisztában vagyok vele, hogy Sergio is így érzett. Hiszen túlságosan hasonlítottak apával természetileg így nagyon sokszor tudtak összekapni. Akár a semmin is… Becsuktam a szekrény ajtót és kinéztem az ablakon. Teljesen ugyan az a látvány, mint több évvel ezelőtt. Valahogy úgy érzem anya tudja, hogy hol van Sergio még akkor is, ha erről semmit se mond…

…Pár óra múlva indul a repülőgépem Budapestre. Iker hanyat fekve terül el mellettem és halkon szuszog. Csak fejem alá gyűrtem a párnámat és figyeltem egy darabig. Eszembe jutott Ramos figyelmeztetése… Nem hiszem, hogy Ikerre gondolt. Hiszen ő nem olyan… Nem bántja az embereket tudom jól. Nyújtózkodott egyet a kapus és a takaró a derekáig csúszott le. Elmosolyodtam rajta és először nyomtam egy puszit a csupasz hasára és óvatosan kicsúsztam mellőle. A fürdőbe mentem, ahol összeszedtem magam. Hajamat kifésültem és visszasétáltam a felsőmért amit ott felejtettem.

-Szia.-szólalt meg Iker álmos hangon. Megfordultam hirtelen és elmosolyodtam.

- Szia. Felébresztettelek?

- Nem.-rázta meg a fejét.- Hova készülsz már?

- Reggelit akartam hozni neked.-jelentettem ki és közbe kinyújtotta felém a kezét. Mellé dőltem egy csók után.

- A reggeli rá ér.-közölte velem kicsit diktátorosan.

- Sose mondtál még ilyet.-forgattam a szemeimet. Halkan kuncogott és a hajamat kezdte el piszkálni. Kicsikét szorosabban húzódtam a mellkasára és néma csendbe hallgattam a szívverését.

- Mikor fogsz haza jönni akkor… Finnországból?

- Pár napról van szó. Vagy is szerintem. Csütörtök környékén szerintem haza jövök. Bár tudom akkor már elkezdődik a táborotok.

- De legalább biztonságban tudlak… Spanyolországban.

- Tudtommal Finnország nyugodt egy hely és nem lesz semmi bajom. Ráadásul Tommi és Rosie is a közelemben lesz.

- És Sebastian?-kérdezett rá csendesen.

- Nem hiszem, hogy Sebi szíves látott vendég Rosie családjánál.-sóhajtottam fel. Hümmögött valamit Iker, de nem értettem egy szavát se.

- És ha még is?

- Nem hiszem, hogy ott lesz, mivel nem szakított Hannaval és szabadságon lesz. Szerintem elmennek valahova kettesben.-húztam meg a vállam és hallottam, ahogy Iker gyomra „megszólalt”.- Éhes vagy még is. Csinálok reggelit neked.-tápászkodtam fel egy csók után…

…A repülőgép pontosan szállt le Budapesten. Átestem a megszokott ellenőrzéseken és a vállamra kaptam a táskámat és indultam el a kijárat felé. Meglepetésemre Sebastiant pillantottam meg a parkolóban egy kocsinak támaszkodva. A telefonját nyomkodta elmélyülten.

-Szia Sebi.-paskoltam meg a vállát ami miatt először nagyot ugrott majd szorosan magához ölelt.

- Szia Naty.

- Sebi. Nem kapok levegőt.-dünnyögtem félig nevetve.- Csak három hétig voltam távol.

- Nem baj. Elviszlek a szállódába.

- Azt hittem taxi fog rám várni itt.

- Igen… én vagyok a taxis.-vigyorodott el.

- Tommi? Rosie?-kérdeztem rá.

- Este jönnek.-húzta meg a vállát.

- Tehát már unatkoztál.

- Kicseszettül.-nyögött fel. Kacagtam rajta és megöleltem újra. Sebastian gondoskodóan zárt a karjai közé és puszilta meg az arcomat.

- Nyugi. Most már itt vagyok. Legalább én itt vagyok. A többiek is jönnek nem sokára.

- Szerencsére.-sóhajtott fel és elvette tőlem a táskámat. Gondosan berakta a csomagtartóba azt, majd mi is helyet foglaltunk a kocsiba. Sebastian már ismerte a járást a városban. Sokáig nem szólaltam meg. Be kell vallanom eszembe jutottak Iker szavai.

- Mit fogsz csinálni a szünetbe Seb?-bukott ki belőlem a kérdés. Láttam a barátomon, hogy egy pillanatra elcsodálkozott miközben lassan megállt a piros lámpánál.

- Elmegyünk Hannaval nyaralni.

- Biztos vagy benne?

- Mibe ne lennék benne? Hanna a barátnőm… Elméletileg…-motyogta el a mondata végét.

- Elméletileg.-ismételtem szavait.- Rosieval ugye…?

- Rosie Isa házi bulija óta hozzám se szól szinte. Haragszik… Gyűlöl…

- Haragudni talán haragszik… De nem gyűlöl.-ráztam meg a fejem.

- Tudod jól, hogy igazam van.-forgatta szemeit.

- Ha igazad lenne nem estetek volna egymásnak a fürdőben.

- Naty…-nyögött fel és egyesbe tette a sebváltót majd lassan elindult.

- Sebastian tisztában vagyok azzal, hogy ha nem toppanok be tuti szexeltek ott… Ott a fürdőbe.-közöltem vele. Csettintett egyet az orrom előtt.

- Térj vissza a való világba Natalien. Ne azon álmodozz, hogy ki kivel szexelt volna egy fürdőszobába.

- Álmodozni csak szabad.-húztam meg a vállam.

- Rólam álmodozol?-kérdezett vissza kacagva.

- Nem. Csak egy jó szexről.

- Három hétig a lovagoddal voltál. Nem hiszem, hogy nem szexeltetek egy jót.-nevetett még mindig.

- A jóból sosem elég.-zártam le a témát kicsikét elpirulva.