33. fejezet

 Csütörtök reggel is igazán elvarázsolt voltam, bár nem tudtam Ikerrel beszélni. Ki volt kapcsolva a telefonja, de remélem ma már elérem. Ma már feltétlenül beszélni akarok vele. Hallani akarom a hangját. Szeretném, hogy ha mesélne a tegnapi napról… Az pedig már elhatároztam. Akármi lesz első géppel utazok haza Madridba. Pár papírral a kezembe kerülgetem az embereket a motorhomeba, amikor neki ütköztem valakinek.

-Szia Naty.-mosolygott rám a fiatal honfitársa,-

- Jaime… Szia. Hogy vagy?

- Egész jól… és te? Hallom itt nézted a mérkőzést tegnap.

- Igen. Jó volt.-nevetettem fel.

- Sejtettem, hogy ezt mondod.-forgatta a szemeit.- És a döntőt hol fogjuk nézni?

- Szerintem itt. De nekem másnap minél hamarabb haza kell jutnom.

- Te is az a mániákus rajongó vagy?-kérdezett rá kacagva mire én csak bemutattam neki kecsesen és igen csak nőisen.-Viccnek szántam nyugi.

- Nem volt vicces. Egyáltalán nem volt vicces.-nyögtem fel. Sebastian csapódott mellénk a semmiből és két hatalmas puszit nyomott az arcomra. Meglepetésemre igen csak fülig ér a szája, amit talán csak egy ember miatt köszönhetünk.

- Miről csevegtek fiatalok?-tette fel a kérdést.

- A tegnapi meccsről.-húzta meg a vállát Jaime.

- Ja… Miért nem lepődök meg?-színészkedett Sebastian.- Tudtál beszélni az Uraddal tegnap?-húzta az agyamat szánt szándékkal. Szerintem az elkövetkezendő pár napban pontosan ez a célja. Hogy az agyamra menjen a célozgatásaival.

- Hagyd már abba Sebi.-löktem meg a kezét.

- De most miért? Iker biztosan boldog.

Jamie értetlenül nézett rám és azt hiszem ideje megmagyarázni neki a helyzetet. Hatalmas sóhaj után fordultam felé és úgy kezdtem bele mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Iker azaz Iker… A csapatkapitány a párom.

- Most csak szórakozol velem ugye?-bukott ki a honfitársamból a kérdés mire Sebastian hangosan kacagni kezdett. Szívem szerint bemutattam volna neki, de inkább nyeltem egy hatalmasat és kedvesen Jaime felé fordultam.

- Nem… Nem szórakozok veled.

- És mióta?

- Jaime… Kérlek ne légy dedós.-nyögtem fel…

…Késő délután állt elő az ötlettel Sebastian, hogy menjünk el valahova este. Személy szerint nem kérdeztem. Nem faggatóztam csak elkészültem a megbeszélt időpontra. Mint kiderült nem öltöztem túl hiszen egy gokart centrumnál kötöttünk ki.

-Jó buli lesz Naty.-szólalt meg Seb, hiszen elég érdekes képet vághattam. Magamról is tudtam, hogy ez elég érdekesre sikerült.

-Tudod, hogy nem fair. Te forma-1-es versenyző vagy.

- Te pedig motorversenyző vagy.-húzta meg a vállát miközben már Tommi után terelt.

- Csak voltam.-javítottam ki.

- Ezen most ne vitatkozzatok!-szólt hátra Tommi. Néha idegesítő tud lenni. A komolyságával… Ritkán lazul el. A kapun belépve meglepődve fogadtuk, hogy több csapat tagja ugyan ezt a szórakozási lehetőséget. Itt volt Fernando pár haverjával, szerintem az egész kis Lotus csapat. Pár McLarenes… Leültem a „lelátó” szerűségre és vártam, amíg Sebastian és Tommi elintézi a szükséges dolgokat, hogy mi is kipróbálhassuk a száguldó zsámolyokat.

- Azt hittem jobban fogod élvezni. Pont te.-nevetett fel a pad végén egy ismerős személy. Csodálkozva fordultam felé és elmosolyodtam.

- Rosie.-léptem hozzá és megöleltem.- Hogy kerülsz ide?

- Fernando hívott meg. Nem rég értem haza így eljöttem.

- Hol voltál?-csodálkoztam el.

- Otthon…-kaptam pár pillanat után választ.- Finnországban.

- Gondolom jó volt.-szorítottam meg a kezét.

- Nagyon.-motyogta és végül ő is mosolygott.- Láttam a mérkőzést. Vasárnap döntőt játszanak.

- Igen… Nyerni fognak… Legalább is remélem.-húztam meg a vállam.

- Várod már, hogy újra veled legyen?-csendesen kérdezett rá, miközben a kezemet szorongatta.

- Nagyon… Hosszú volt ez a más fél hónap. Hiába hittem azt, hogy a munka miatt könnyebb lesz.

- Szerintem neki is hiányoztál.

- Remélem. Szívem szerint megszegtem volna a szabályokat és elmentem volna hozzá, de nem akartam bajba keverni.-sóhajtottam fel. A Lotus csapat tagjai pár méterre tőlünk hangosan felnevettek és mind a ketten feléjük fordultunk. Csak elmosolyodtam rajtuk. Persze a paddockon kívül mindenki felszabadult.

- Mi lesz ezek után Naty?

- Elmegyünk nyaralni.-adtam meg azonnal a választ, de valahogy nem voltam benne biztos, hogy erre volt kíváncsi.- A többit pedig átgondolom. Vannak terveim és ezt még át kell gondolnom…

- Csajok!-kiáltott Sebastian messziről. Felé fordultunk és két sisakot lóbált meg felénk és kérdőn pislogott rám.

- Menjünk. Gokartozni jöttünk nem?

- De.-felelte bátortalanul. Felálltunk a padról és hirtelen megölelt. Nem értettem, hogy miért, de bátorítólag megpaskoltam a hátát.

A gokartozás remek volt. Gondoltam, hogy a fiúk erőteljesen visszafogták magukat, hogy ne három kör hátrányt adjanak nekünk. Elismerésként megígérte Sebi, hogy holnap este elvissz minket vacsorázni. Persze tudjuk, hogy a rengeteg program mellett ez úgy se lehetséges. A sisakomat törölgettem éppen.

-Szia.-szólalt meg Heikki mellettem. Összerezzentem a hangjától, de mosolyogva fordultam felé.

- Szia. Hogy vagy?

- Tűrhetően.-húzta meg a vállát.- És te?

- Egész jól. Csak már fáradt vagyok.

- Miért nem hagyod azt a sisakot? Sebi már a parkolóba van…

- És szerintem Rosienak udvarol. Igazam van?-nem szólalt meg tehát tudtam igazam van. Csak felsóhajtottam és megráztam a fejem. Annyira bolond. Hiába beszélek neki… De majd rájön. Ráfog jönni.

- Haragszol Sebastianra?

- Nem… Csak bolond.

- Fiatal… Szerelmes.-szólalt meg csendesen Heikki ahogy végeztem a sisakkal. Visszahelyeztem a polcra.

- Szerelmes vagy te is… én is… De még se teszünk hülyeséget.

- Ezzel vitába szállnék veled Naty.-felelte komolyan és összenéztünk. Tudtam mire gondol és inkább nem szálltam vele vitába. Vagyis először nem akartam.

- Megváltoztam Heikki. Te is megváltoztál… Mindannyian megváltoztunk… De még is boldogok vagyunk.-kampányoltam szinte a gondolataim mellett. Ismerem már annyira, hogy tudjam mire is gondol. Nem ért velem egyet. Egyáltalán nem ért velem egyet.

- Biztosan boldog vagy Natalien?-kérdezett rá, miközben félre simította a szőke tincseimet az arcomból. Csak rá pillantottam és nem értettem mire gondol. Miért itt és miért pont most jön elő ezzel a kérdéssel?

- Fejezzük ezt be Heikki. Ne beszéljünk róla.

- Miért? Miért nem akarsz válaszolni?-csattant fel azért hirtelen.

- Miért akarod felszakítani a sebeket?-fakadtam ki hasonlóan.- Miért akarod, hogy fájjon neked a dolog?

Válaszolni akart, hiszen kinyitotta a száját, de szinte azonnal be is csukta.

-Na látod. Igazam van.-felkaptam a táskámat és nyomtam egy puszit az arcára.- Erről ne beszéljünk! Soha többet.-kértem és egy köszönés után magára hagytam.