35. fejezet

Szombat reggel van és most szántam rá magam, hogy megejtsek egy beszélgetést. Igaz kimondottan nem tartozok a RedBull Racing kötelékéhez, hiszen Sebastian a főnököm, de még is beszélek Christian Hornerrel, hogy tudja a magyar futamig nem fogok utazni. Magamra és a páromra fogok gondolni kicsikét önző módon. Sebi kulacsát szorongatva kopogtam a csukott ajtón. Be kell vallanom a gyomrom hullámzott kicsit az idegességtől, pedig nem is lecseszés miatt kellett idejönnöm.

-Szabad!-hallottam meg Horner hangját kopogás után és beléptem az ajtót.- Natalien…-csodálkozott el.-Miben segíthetek?

- Csak… Csak szólni szeretnék, hogy a hétvége után kis időre szabadságra megyek. Sebastian tud róla, de gondoltam szólok neked is.-támaszkodtam meg az asztal melletti széken. Először csak a homlokát ráncolta majd felsóhajtott.

- Rendben… De kérdezni akarok valamit.-masszírozta meg az orrnyergét.

- Baj van? Valamit elszúrtam?

- Nem. Ülj csak le kérlek.-mutatott a székre és én lassan helyett foglalt ahogy kért.- Beszéljünk egy kicsit Sebastianról. Rendben?

- Rendben.-bólintottam. Láttam a férfin, hogy először összeszedi a gondolatait és addig én türelmesen vártam.- Úgy veszem észre Sebastian élete kezd egy kicsikét helyre rázódni.

- Igen. Kicsikét kiegyensúlyozottabb. Szerelmes igaz, de azt hiszem kiegyensúlyozottabb.-bólintottam.

- Sokat köszönhet neked azzal, hogy visszajöttél.

- Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem.

- Dehogy nem.-vágott a szavamban.- Fokozatosan észre vehető a javulás.

- Isztambulban kiütötte Markot. Akkor nem volt összeszedett.

- Várható volt, hogy egyszer ez is meg fog történni. Hiszen két olyan versenyző van a csapatunkban akik a bajnokságban elöl vannak, akik a címért harcolnak.

- Uram…-szólaltam meg.

- Mondtam már, hogy tegeződjünk.

- Tudom… Bocsánat.-bólintottam és kezemet tördeltem.- Több kérdésem is lenne azért még.

- Mi nyomja a lelked? Nem igazán vagyok jó agytúrkász. Hiszen pont ezért hívtalak vissza téged a csapathoz.

- Ez igaz.-nevettem el magam.- Jövőre egy helyen szeretnék lenni. Nem fogok a Forma-1, MotoGp és a párom közt ingázni.

- Erre az elejétől kezdve számítok Natalien… De reménykedek Sebastiant választod. Szerintem nagyobb szüksége van rád, mint a motoros barátodnak.

- Ezt még át kell gondolnom.-sóhajtottam fel.

- Ennyi lenne a baj?-kérdezett rá pár perc után, hiszen nem szólaltam meg újra, de nem is mozdultam meg.

 - Pár hete felötlött bennem egy kérdés…-kezdtem el beszélni és láttam a csapat főnökén igen is érdekli az amit mondok neki.- Bogarat ültettek a fülembe, hogy alkalmas lennék csapat főnöknek… Hogy a saját csapatomat irányítsam.

- Most megerősítésre vársz tőlem?-kérdezett vissza.- Mert szerintem igen.

- Fogalmam sincs hogy fogjak hozzá.-tártam szét a karjaimat tanácstalanul.

- Keress segítőket… Ez a legfontosabb.-adta meg talán a legfontosabb választ…

…Magányosan sétáltam a lifthez, hogy letudjak menni az étterembe miután Iker fel se vette nekem a telefont. Bár rájöttem, hogy most tartják az utolsó edzést a holnapi fontos mérkőzés előtt. Megnyomtam a hívó gombot és azon filóztam inkább lépcsőn kellene lemennem. De elég lustának tűnök hiszen azonnal elvetettem az ötletet. Szaladgáltam ma már eleget. Ahogy megérkezett a felvonó lassan nyílt ki az ajtaja és pillantottam meg a mezőny egyik leghíresebb szerelmes párját. Kihúztam magam és beléptem. Biccentettem csak és megnyomtam a földszint gombját.

-Nocsak! Nocsak! Nocsak!-trillázta a férfi.- Alig hiszek a szememnek. Natalien… Natalien González… Aki egyszer eltaknyolt a Honda motorhomeja előtt.

Felnyögtem… Hát igen. Gondoltam, hogy kedves Jenson Button nem fogja elfelejteni. Egyszer egy pocsék nap alkalmával taknyoltam el mindenki szeme láttára.

-Mindig az orrom alá fogod ezt dörgölni?-fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.- És már lassan 4 hónapja dolgozok újra itt. Csak annyira vak voltál, hogy szőkén fel se ismertél.

Jessica kuncogott csak és átölelte a brit férfit. Látom rajta, hogy tényleg szereti Buttont. Összeteheti a két kezét a férfi, hogy ilyen nőt talált. Az állandó csajozós életmódba talált egy ilyen lányt.

-Hülye lennék nem felhánytorgatni. Amúgy bemutatom a barátnőmet, Jessicát.

- Mi ismerjük egymást Kicsim.-szólalt meg Jessica.- Montrealban Naty is ott volt a csajos bulin. Ott ismertük meg egymást.

- Ezt nem is mondtad.

- Nem is kérdezted.-vonta meg a vállát a nő, majd rám mosolygott.- Nagyon jól áll ez a hajszín Naty. Sokkal, de sokkal jobb mint a szőke.

- Ez lenne az eredeti.-vettem az ujjaim közé az egyik tincsemet.- Úgy éreztem váltanom kell. Ideje volt már… És rájöttem az ember képes hülyeséget csinálni magával amikor kicsikét depressziós.

- Még se volt akkora hülyeség… Hiszen a párod…

- Igaz.-biccentettem.- A párom így szeretett belém… De remélem tetszeni fog neki a változás.

- Valami szexy vörös fehérneműben biztos.-mutatott végig rajtam Button.

- Ugye tudod, hogy nem neked kell tetszenem?-horkantottam fel, de végül el nevettem magam. Idióta, de erre tényleg rájöhettem volna már korábban is…

…Vasárnap reggel van és már kint vagyok a pályán. A fiúk is itt vannak már, de természetesen mindenkinek dolga akadt. Rajtam kívül, hiszen én még csak a harmadik kávémat szürcsölgetem a pultnál ücsörögve és a plazma tv-t bámulom a sarokban, ahol sokadjára ismétlik a RedBull valamelyik idióta reklámát.

-Végre megy vagy.-csattant a pulton Rosie táskája és azt hittem lefordulok a bárszékről hiszen nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen megjelenik mellettem valaki.

- Neked is szia Rosie.-morogtam a bögrémbe.

- Még csak az első?

- Nem. A harmadik, de az ötödik után kerülök csak használható állapotba.

- Akkor infúzióban beléd öntöm azt a maradék kettőt, hogy fel fogd amit mondani akarok neked.-nevetett fel.

- Mi ilyen fontos?

- Kiderült hol tölthetem le a szükséges gyakorlatomat.-húzta meg a vállát és láttam rajta, hogy nagyon is boldog. Kíváncsian húztam ki magam a széken és tettem le a feketémet a pultra.

- És hol? Eddig nem beszéltél róla eddig Rosie.

- Amikor veletek voltam a MotoGp hétvégén találkoztam az egyik csapatvezetővel. Véletlen volt, mert azt hitte újságíró vagyok.-kezdett el beszélni a finn lány, amin én magam is meglepődtem. Ritkán ilyen felszabadult.

- Ki volt az?

- Gresini. Fausto Gresini. Beszélgettem vele… Szót szót követett és mondtam neki, hogy gyakorlati helyet keresek. Azt mondta adjak neki egy önéletrajzot, meg a többi formalitás… De ma kaptam az e-mailt. Szeptembertől ott töltöm a gyakorlatot.

- Ez remek hír Rosie.-öleltem meg. Éreztem a lányon, hogy először meglepődött azon, hogy megölelem, de mindig rájövök, hogy a finnek nem olyan közvetlenek, mint mi spanyolok… és emellett én se vagyok arról híres, hogy ilyen hirtelen ölelgetek bárkit is. Megpaskolta a hátamat majd elengedett.

- A szüleidnek mondtad?

- Nem. Majd a hétvége után ha haza megyek.

- Tehát maradsz velünk este? Itt nézzük a döntőt a fiúkkal.-húztam meg a vállam.- Pont mint ahogy az elődöntőt is néztük.

- Nem is tudom Naty…-bátortalandotott el.

- Kérlek! Még Fernando is átjön hozzánk. Meg Isa is itt lesz. Na… Kérlek!

- Rendben. Átjövök.

Megöleltem újra, de megszólalt a telefonom. Nagyot sóhajtottam és elhúzódtam a lánytól. A kijelzőn Iker nevét olvastam.

-Bocsáss meg Rosie. Ezt fel kell vennem!

- Semmi baj! Menj csak.-mosolygott rám és elindultam Sebastian pihenőjébe és már menetközben felvettem a készüléket.

- Szia Kicsim.-köszöntem mosolyogva.

- Szia Édesem. Hogy vagy?-hallottam Iker hangján, hogy nem rég ébredt fel.

- Inkább te mesélj, hogy hogy vagy? Izgulsz?

- Nem.-kacagott rajtam.-Lesz ami lesz. De a legfontosabb holnap már Madridban leszünk mind a ketten.

- Igen. Szerencsére. Már alig várom.

- És akkor mehetünk kikapcsolódni… Nyaralni.

- És rám bízod magad a nyaralás alatt?-érdeklődtem ahogy eldőltem a kanapén. Sebi ki fog akadni tudom, hogy a cipőmet nem vettem le, de nem érdekel. Fejem alá húztam valami puhát és hallgattam Iker nevetését.

- Rád bízom magam… Teljesen.

- Teljesen?-kuncogtam ami talán picit két értelmű volt.

- Teljesen.-ekkor rontott be az ajtón Sebastian és én kis híján lefordultam a kanapéról.

- Ohh a fenébe.-mormogtam.

- Mi történt Kicsim?-kacagott a kapus.

- Csak Sebastian törte rám az ajtót.-sóhajtottam fel.

- Csak Sebastian…-forgatta a szemét az emlegetett személy.

- Akkor holnap Madridban találkozunk Kicsim?

- Igen. De beszélünk, hogy mikor és hol találkozzunk.

- Rendben. Vigyázz magadra.

- Szeretlek Iker.

- Én is.-köszönt el tőlem…

…Vasárnap hat óra van már és mindenki döntő lázban ég. Jelenleg azonban egyedül ücsörgök Sebastian pihenőjében. Itt maradtunk a pályán és a csapattal fogjuk megnézni a mérkőzést. A felszolgálok  sürögnek-forognak jelenleg is, de nekem kellett egy kis csend. A hétvégén nem ment igazán zökkenő mentesen, hiszen akadt egy kis balhé csapaton belül is. Egy bizonyos első szárny miatt. Mind két pilótánk kapott egy-egy új szárnyat. De Sebastian megtörte az övét, azonban a csapatvezetősége úgy döntött, hogy önhatalmúlag elvette az ausztráltól a sajátját. Ez nem volt valamilyen szép tudom jól, de ami ezek után történt rosszabb volt.

Össze-vissza nyilatkozott és mindenkit bírált az ausztrál. Azonban úgy tűnik ma megkapta a vígasz ajándékot, hiszen nyert. Sebi a rajt utáni defektje miatt utolsó helyre esett vissza, de végül hetedik lett. Ami jónak is mondható, hiszen szerzett hat pontot, ami év végén fontos lehet.
- Mizus Naty?-sétált oda hozzám és leült a kanapéra a barátom.
- Nincs semmi érdekes Sebi. Izgulok.
- Tudtatok beszélni Ikerrel?-érkedlődött kedvesen, mert látta a kezembe szorongatom a mobilomat.
- Sajnos nem.-átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. Így a fejemet a vállára tudtam dönteni és behunytam a szemem. Végig cirógatta az arcomat, mire csak mosolyogtam csukott szemmel még mindig.
- Ne izgulj Naty. Amúgy is nem Ikernek vagy a csapatnak kellene izgulnia? Ők játszák a döntőt.
- Egyszerű mondani.-néztem fel rá. –De tényleg izgulok… Nem akarsz véletlenül felvenni egy spanyol mezt?-nyögtem ki egyszer csak, hiszen a motorgomeba mindenki annak a csapatnak a mezét fogja viselni akinek éppen szurkol. Legalább is ez a terv.
- A hollandoknak szurkolok. Bocsi.-ahogy ránéztem nem tudom mit sugalhatott az arcom, de gyorsan mentegetőzően felemelte a kezét és nevetni kezdett.- Hülyültem csak. Mernék én ilyet tenni melletted? Mert a végén valahogy tuti bosszút állnál rajtam.

-Erre mérget vehetnél.-nevettem fel.  Átkarolta a vállamat és magához vont. Kaptam az arcomra egy apró kis puszit.

- Gyere. Lassan kezdődik a meccs… és kapsz tőlem egy pohár sangriát.

- Most ez úgy hangzott, mint ha leakarnál kenyerezni engem egy pohár borral.-ráncoltam össze a homlokomat.

- Le is akarlak kenyerezni vele.-húzta meg a vállát, de ahogy rá néztem elnevette magát.- Na gyere.

Kisétáltunk a motorhome tágas részébe, ahol már jó páran voltak. Beszélgettek, nevetgéltek és természetesen iszogattak az emberek. Sebastian egy pillanatra eltűnt mellőlem és természetesen ahogy megígérte egy pohárral borral tért vissza. Az egyik kanapéhoz vezetett ami a hatalmas kivetítő előtt volt.

-Áruló!-szólalt meg mögöttünk Isa kacagva. Még csak most esett be az ajtón szerintem, hiszen minden cucca nála van.

- Ártatlan vagyok!-emelte fel védekezően kezeit Sebastian.- Szemelőtt kellett tartanom azt, hogy ha nem a spanyoloknak szurkolok ma akkor Naty kicsinál.

- Gyáva vagy!-húzta még mindig Isa a honfitársát miközben leült mellém.-

- Lehet gyáva vagyok, de jobb a békesség.

- Ez a helyes hozzáállás.-vigyorogtam.

- Megyek. Kerítek magamnak én is valami italt. Kezdek szomjas lenni az egész napos trappolás után.-sóhajtott fel a szőke barátnőnk és mire észbe kaptunk már el is tűnt. Fejemet csóváltam és mire megszólaltam volna meghallottam a kommentátor hangját jelezve, hogy a holland válogatott a pályára akar lépni.

- Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst - Van Bommel, De Jong - Robben, Sneijder, Kuyt - Van Persie. – és az említett személyek egyesével besétáltak a hatalmas stadionba. – Uraim és Hölgyeim az ellenfél pedig Spanyolország. A keret tagjai…Casillas - Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila - Busquets, Alonso - Pedro, Xavi, Iniesta - David Villa.
A gyomrom görcsbe rándult. Éreztem, hogy a vér az arcomba tódul és remegni kezd a lábam. Az izgalomtól… Teszem hozzá gyorsan. Sebire pillantottam, aki bátorítóan rám mosolygott.  Tisztában van vele, hogy mi forog kockán. Csak viszonoztam a mosolyát és felsóhajtottam. Hát akkor kezdődjék a döntő. A holland csapat a védjegyüké vált narancssárga színű mezben játszanak, míg a fiúk a sötétkék összeállítást részesítik előnyben a piros helyet. A kommentátor hosszasan ecsetelte ezt az apró kis tényt. Elmondása szerint a piros mez összetéveszthető lenne a holland nemzeti tizenegy sárga viseletével. Pár perc elteltével észre vehető volt mindenki számára, hogy a spanyolok bátrabban fociznak. A kapusnak először Sergio próbálkozását kellett hárítania, aki már az ötödik percben helyzetet alakított ki, amikor 8 méterről fejelt a kapu felé egy jobbról érkezett beadást. Majd három perc múlva Xavi indított egy labdát David-nak, igaz kicsit hosszúra sikeredet, de Stekelenburgnak ismét védenie kellett.
- Ez jónak ígérkezik.-szólalt meg Jaime spanyolul. Eddig észre se vettem, hogy a közelemben van. De a szomszédos kanapén foglal helyet egy üveg sör társaságában. Ahogy összenéztünk egy fél oldalas mosolyra húzta a száját, amit viszonoztam.
- Szerintem is.
- Na de fiatalok, legyetek tekintettel másokra is.-szólalt meg Sebastian és Isara és saját magára mutatott. Rájöttem, hogy nem nagyon értik miről is beszélgetünk.
- Bocsesz.-vigyorogtam.

Negyed óra elteltével rájöttünk, hogy a hollandok megunták a tiszta és szép játékot és ezt kénytelenek voltak a fiúk viszonozni, ha szeretnék, hogy egy csontjuk se törjön el. Először Robin van Persie sárga lapot kapott. Capdevillának csúszott oda. Majd Carles Puyol, mert Robbent rúgta fel viszonásként. Mark van Bommel is megkapta a saját lapját, mert Iniestát rúgta meg csúnyán. Sergio se marad ki a sárga lapok szórásában. Kuyt lábára csúszott rá nyújtott lábbal. Webb szórja a lapokat. Nigel de Jong is sárga lapot kapott. Xabi Alonso mellébe lépett bele.

- Basszus!-pattantunk fel Jaimeval a kanapéról és még a férfi különböző szitkokat címzet a holland játékosnak egyszerűen a fejemet csóválva bámultam az ismétlést. Nem értem, hogy ez miért csak egy sárgát ér. Egyenesen küldeném zuhanyozni, hiszen barbár belépő volt.
Hamar eltelt az első fél idő és ennek kicsikét örülök, hiszen durva játékot láthattunk eddig. Egyik csapat se élete formáját hozza, mert óvatosságra alapoznak. A szünetben Jaime-val megdumáltuk a helyzeteket és kicsit latolgattuk az esélyeket. Végre visszatért a két csapat és folytatódott a mérkőzés. Senki se cserélt és most a spanyol fiúk arcán láttam az elszántságot. Küzdeni fognak. Az 52.percben Iker is képernyőre került, mert Robben 22 méterről lőtt a kapu felé, de Iker simán vetődve kivédte. Nagyot sóhajtottam, hiszen eddig örültem, hogy nem láttam a páromat a képernyőn, hiszen azt jelentette a többiek valamit nagyon is jól csinálnak és az ellenfél nem tudott helyzetett kialakítani.
- Csak nem félsz?-ugratott Sebi, mire lazán nyakon vágtam. Kacagva húzta össze magát.
- Csak egy kicsikét izgulok.-vallottam be csendesen amit csak ő hallhatott.  Úgy tűnik a mérkőzés vezető nincs a helyzet magaslatán, mert újra a sárga lapok kiosztásával akar rendet csinálni. Először az 54 percben Giovanni van Bronckhorst sárga lapot kapott. Sergiot rántotta le. Majd az 57-dik percben ismét a hollandok lapszámait növelte… Johnny Heitinga sárga lapot kapott. Villának lépett oda kőkeményen. Eközben egy csere is történt a spanyol oldalon: Pedro Rodríguez helyett Jesús Navas lépett pályára. A 62-dik percben azt hittem rosszul leszek. Sneijder indította a félpályától a kiugró Robbent, aki egy az egyben mehetett a kapura, ám 14 méterről Iker lábbal bele nyúlt és így egy szöglet lesz csak.

- Szerencse.-szólalt meg Jaime.
- Nagyon is.-bólintottam és egyre inkább azt reméltem, hogy a 90 percen belül lesz gól és nem kell tizenegyes párbajt kivárnom. A percek elteltével a spanyol fiúk próbálkoztak, de sajnos mindig egy picit pontatlanok voltak és így nem született gól. Azonban Robben valahogy mindig veszélyes…A 83-dik percben Robben megint mit hagyott ki?! Puyol picit visszarántotta a középpályást, aki megint egy az egyben léphetett volna ki, de Iker az akció végén rávetődött Robben lábára és a labdára. Eltelt a 90 perc és következik a kétszer 15 perces hosszabítás. Ha itt se születik gól, akkor marad a „gyors halál” vagyis a tizenegyes párbaj, de be kell vallanom, hogy remélem erre nem kerül sor. Az első negyed órában a spanyoloknak volt helyzetük, de nem született gól. A második 15 percet, már állva nézetem. Nem bírtam ülni, de már állni se lassan. Remegnek a lábaim és túl akarok esni ezen az egészen. Valami legyen már… Valaki alakítson már ki egy helyzetet. Rúgjon gólt… Az utolsó cserét is megejtette a kapitány közben. David kapja meg a jogos pihenőjét, hiszen már több mint 105 perce van a pályán és tett meg minden tőle telhetőt. Helyére pedig a mostanában nem túl szerencsés Fernando Torres érkezik. 109-dik percben úgy tűnik Hollandia sorsa kezd megpecsételődni…Johnny Heitinga piros lapot kapott, el kell hagynia a pályát. Iniestát húzta vissza, megkapta második sárgáját és mehet is zuhanyozni. Bajban Hollandia!- ezt mindenki kijelentheti. Mindenki tudja, hogy milyen hatalmas lehetőség áll a spanyol válogatott előtt.
- Kérlek Fiúk!-suttogtam magam elé és nem érdekelt, hogy furán néznek rám. Magamban beszélek, de ez már szinte nem is meglepő. 113-dik percben Robben rosszkor rúgta el a labdát, és ezért sárgát érdemelne. Viszont a játékvezető szemet hunny felette. Nem ide való ez a fazon…Aki a németek elleni mérkőzést vezette jó bíró volt…Rendet tartott a pályán, azonban ezen már nem akarok morfondírozni, hiszen alig van fél óra hátra ebből a mérkőzésből… Három perccel később viszont…
- GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!!! Iniestaaaaaa!!!!!!!!!!!-ordított fel az egész motorhome. Igen 1-0-ra vezett Spanyolország. Torres passzolt Fabregashoz balról középre, a csatár a tőle jobbra helyezkedő Iniestát hozta játékba. A kis spanyol tolt egyet a labdán, majd 9 méterről, a jobbösszekötő helyéről kilőtte a jobb alsót! Mindenki örjöng és ugrál körülöttem, de a fiúk is ezt csinálják. Négy percet kell kibírni. Négyet…most már még inkább nem bírtam leülni. Az előbbi gól öröm eltűnt. Némán figyeltük a képernyőt…Három…Kettő…Kiírják…Két perc hosszabítás…Egy perc eltelt és…Vége…A stadionban és itt Silverstoneban újra kitört a hangzavar. Mindenki kiabált és ölelgettet engem… Miközben én semmit se tettem, csak végig izgultam a mérkőzést… A fiúk nyerték meg a világbajnokságot… Ők a világbajnokok.
- Naty nyertetek!-ölelt meg Isa mosolyogva.-Te sírsz?- mint a kis gyerek úgy töröltem le a könnyeimet és szipogtam egy sort.
- Tudom. Azt hiszem tudom.-nevettem fel.
- De nézd csak. Össze lehetne „azzuraddal” kötni.-mutatott a barátnőm a képernyő felé és Ikert mutatták egy visszajátszásban a gól után, ahogy zokog. Nem bírtam megszólalni és a következő pillanatban már Sebi ölelt.
- Gratulálok neked is.
Igen…sikerült…Spanyolország először lett világbajnok. Ha nem lenne személyes kapcsolatom a csapattal akkor is büszke lennék rájuk, de így még inkább. Tudom egy álom vált számukra valóra, ami nagyon keveseknek adatik meg, de nekik sikerült…

34. fejezet

 Csak fekszek az ágyamon és próbálom a kesze kusza gondolataimat lenyugtatni. A tegnap este eseményei is eszembe jutottak. Miért akarja tudni, hogy boldog vagyok-e? Bár már abban nem vagyok biztos, hogy Heikki boldog… Azonban reménykedek, hogy nincs igazam. Egyik szőke tincsemet az ujjamra tekertem és hatalmasat sóhajtottam. Felültem az ágyon és a lábaimat átöleltem. Unatkozok… Magányos vagyok… És vágyom valamire…

…-Seb…-loholtam utána, miközben már rutinosan kerültük ki a riportereket és a fotósokat. Még csak az egyik mérnöki megbeszélésről szabadult el és még van egy kis ideje arra is, hogy elkészüljön az első szabadedzésre.- Csak pár óra kimenőre lenne szükségem

-És miért nyávogsz itt nekem?-nevetett fel, miután ellépett az egyik kis szurkolójától akinek talán az egyik nagy álma teljesült ezzel a képpel.

- El szeretném kérni a motorodat.-húztam meg a vállam, hiszen tudom a német barátom jelenleg kicsikét lázad a szabályok ellen és motorral érkezett. Engem pedig Tommi hozott ki Rosieval együtt.

- Mire készülsz Naty?-fordult felém.

- Csak akadt egy kis dolgom a városban. Kérlek.-nyújtottam felé a kezemet és reméltem sikerült meggyőznöm. A német először hatalmasat sóhajtott és bele nyúlt a nadrágja zsebébe, majd a kezembe ejtette a  kulcsokat.

- A pihenőbe megtalálod a fekete sisakomat is. Vigyázz magadra jó?!-tette fel komolyan a kérdést.

 - Vigyázok magamra tudod jól.-mosolyogtam rá és adtam két nagy puszit az arcára.- Imádlak Seb.

- Most a nyávogás után hízelegsz is?-nevetett fel.

- Talán?-kérdeztem vissza.

- Sipirc!-bökött a fejével a motorhome felé és én szinte futva tettem meg az utat.  Összeszedtem a cuccaimat a táskámba, és miután felvettem a dzsekimet átvetettem magamon a táskámat. Sebastian fekete sisakját lekaptam a polcról, mire megfordultam ott állt az ajtóban. Láttam rajta, hogy aggódik, hiszen hirtelen spanoltam fel magam. Megpusziltam az arcát újra.

- Ne aggódj! Második szabadedzésre itt vagyok.

- Csak vigyázz magadra.-simogatta meg az arcomat mosolyogva és utamra engedett…

…Alig múlt el dél, amikor leparkoltam a versenypálya VIP parkolójában és állítottam le a motort. Természetesen a Ducatimat jobban szeretem, de most odáig meg vissza vagyok… Ráadásul szerencsére az angol időjárás a szebbik arcát mutatja nekem. Előszedtem a beléptető kártyámat és miután becsekkoltam lassan indultam el a RedBull felé. Tudom, hogy az első szabadedzést Sebastian nyerte meg, nem nagy lemaradással végzett mögötte Hamilton és Robert. A csapatunk másik versenyzője, Mark a negyedik lett. Főbb riválisaink a Ferrarisok viszont jelenleg a mezőny második felét gyarapítják. A mobilom hangosan csipogott és tudtam sms-t kaptam. Csak azt kell megtudnom ki az. Előhalásztam a táskámból és elolvastam az üzenetet. „Életmentést kérek! Hozz kávét! MOST” Felnevettem hangosan és visszapötyögtam Isa-nak, hogy egy 10 perc és viszem a frissítő feketéjét. Mivel a mobilomra figyeltem már csak arra eszméltem, hogy neki ütköztem valakinek.

-Ohh… Elnézést.-eszméltem fel és először csak annyi fogtam fel, hogy zöld overált visel. Majd ezek után jöttem rá, hogy Heikki áll előttem. Aki körülbelül úgy nézett rám, mint aki szellemet látt. – Szia.-mosolyogtam rá.-Jól vagy Heikki?

- Per…persze…-habogta.-De mennem kell.

És ott hagyott… Egyszerűen ott hagyott a paddock közepén. Hatalmasat sóhajtottam és tovább indultam. Visszamentem a RedBull vendéglátó egységébe, ahol a pultnál rögtön Sebit pillantottam meg. Mobilját nyomkodja egy pohár üdítő mellett. Határozottan léptem mellé és tettem le a kulcsot elé.

-Megígértem, hogy visszaérek.-a német barátom először összerezzent a hangom hallatán és felém fordult.

- Veled meg mi az Isten történt?-bukott ki belőle teljesen őszintén.

- Tudod kicsikét irónikus. Szóról szóra ugyan azt mondtad, mint Bati amikor szőkén érkeztem haza.-nevettem fel.-Vagy olyan szörnyen nézek ki?

Lassan állt fel a székről és fogta meg az egyik tincsemet. Őszintén már kezdek megrémülni, hogy valamit elszúrtam.

-Olyan vagy mint régen.-nyögte ki végül.

- Vagy legalábbis hasonlítok rá.-vontam meg a vállam és erre szorosan megölelt…

…A második szabadedzés megy már és a garázsba ücsörgök az egyik szerelő dobozon és figyelem ahogy a szerelő fiúk, amikor mellém csapódott Isabel.

-A kávém hol marad?

- Bocsánat Isa… Csak kiverte a fejemből valaki.

- A fodrász?-birizgálta a hajamat.

- Csak Heikki.-sóhajtottam fel.- Úgy nézett rám, mint ha szellemet látott volna.

- Édes Csillagom.-tolta az orrom alá a hajtincsemet amivel jól megrángatott, de nem volt egy árva szavam se.- Egyik pillanatról a másikra olyan lettél, mint régen. Részben szerintem ezért kapott sokkot. Ebbe bele gondoltál már?

- Nem vagyok hülye.-zsörtölődtem.

- Annyira.-nyögött fel.- De azt magyarázd már el ezaz ötlet honnan jött. Már mint, hogy… Így…-mutogatott rám és tudtam mire gondol.

- Igen értem mire gondolsz. De én meg azt nem értem, hogy miért kellett ezen így kiakadni.

- Fájó sebek Naty… Fájó sebek… Arra a lányra emlékezteted, aki egyszerűen felszívódott.

- Az a lány már nincs többé.-jelentettem ki komolyan.

- Ez nem igaz. Te is tudod.-próbáltam védeni magam, de tudtam ezt nehezen fogom kimagyarázni. Felsóhajtottam csak és átsétáltunk a motorhomeba. Kikértem Isabelnek azt a kávét, amit kért és leültünk az egyik asztalhoz, de úgy, hogy a tv-t lássuk és kövessük az eseményeket így is.

- Te is tudod, hogy nincs teljesen igazad. Heikki szeretet.

- Szeretett!-javítottam ki határozottan és csak megcsóváltam a fejemet.- Elmúlt! Új életet kezdtünk.

Isabel csak felsóhajtott és megcsóválta a fejét.

-Miért akarod bebeszélni nekem, hogy boldogtalan vagyok?

- Mert boldogtalan vagy?-kérdezett vissza komisz mosollyal az arcán.

- Nem vagyok boldogtalan. Boldog vagyok, csak rohadt macerás az életem. Iker Spanyolországban van, én pedig utazok Alvaroval és Sebastiannal is.

- Nem lesz ez sok?

- Tisztában vagyok vele, hogy döntenem kell.-húztam meg a vállam.- Ezt is átakarom beszélni Ikerrel a nyaraláson. Hogy támogat-e…

- Ha szerett akkor támogat… Mikor jössz legközelebb hétvégére?

- Szerintem a Hungaroringre elmegyek.

- Hungaroring?-hümmögött Isa.- Csak szép emlékeid lehetnek.

- Vannak is. De még mindig direkt húzód az agyam?

- Én dehogy.-kacagott rajtam.

33. fejezet

 Csütörtök reggel is igazán elvarázsolt voltam, bár nem tudtam Ikerrel beszélni. Ki volt kapcsolva a telefonja, de remélem ma már elérem. Ma már feltétlenül beszélni akarok vele. Hallani akarom a hangját. Szeretném, hogy ha mesélne a tegnapi napról… Az pedig már elhatároztam. Akármi lesz első géppel utazok haza Madridba. Pár papírral a kezembe kerülgetem az embereket a motorhomeba, amikor neki ütköztem valakinek.

-Szia Naty.-mosolygott rám a fiatal honfitársa,-

- Jaime… Szia. Hogy vagy?

- Egész jól… és te? Hallom itt nézted a mérkőzést tegnap.

- Igen. Jó volt.-nevetettem fel.

- Sejtettem, hogy ezt mondod.-forgatta a szemeit.- És a döntőt hol fogjuk nézni?

- Szerintem itt. De nekem másnap minél hamarabb haza kell jutnom.

- Te is az a mániákus rajongó vagy?-kérdezett rá kacagva mire én csak bemutattam neki kecsesen és igen csak nőisen.-Viccnek szántam nyugi.

- Nem volt vicces. Egyáltalán nem volt vicces.-nyögtem fel. Sebastian csapódott mellénk a semmiből és két hatalmas puszit nyomott az arcomra. Meglepetésemre igen csak fülig ér a szája, amit talán csak egy ember miatt köszönhetünk.

- Miről csevegtek fiatalok?-tette fel a kérdést.

- A tegnapi meccsről.-húzta meg a vállát Jaime.

- Ja… Miért nem lepődök meg?-színészkedett Sebastian.- Tudtál beszélni az Uraddal tegnap?-húzta az agyamat szánt szándékkal. Szerintem az elkövetkezendő pár napban pontosan ez a célja. Hogy az agyamra menjen a célozgatásaival.

- Hagyd már abba Sebi.-löktem meg a kezét.

- De most miért? Iker biztosan boldog.

Jamie értetlenül nézett rám és azt hiszem ideje megmagyarázni neki a helyzetet. Hatalmas sóhaj után fordultam felé és úgy kezdtem bele mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Iker azaz Iker… A csapatkapitány a párom.

- Most csak szórakozol velem ugye?-bukott ki a honfitársamból a kérdés mire Sebastian hangosan kacagni kezdett. Szívem szerint bemutattam volna neki, de inkább nyeltem egy hatalmasat és kedvesen Jaime felé fordultam.

- Nem… Nem szórakozok veled.

- És mióta?

- Jaime… Kérlek ne légy dedós.-nyögtem fel…

…Késő délután állt elő az ötlettel Sebastian, hogy menjünk el valahova este. Személy szerint nem kérdeztem. Nem faggatóztam csak elkészültem a megbeszélt időpontra. Mint kiderült nem öltöztem túl hiszen egy gokart centrumnál kötöttünk ki.

-Jó buli lesz Naty.-szólalt meg Seb, hiszen elég érdekes képet vághattam. Magamról is tudtam, hogy ez elég érdekesre sikerült.

-Tudod, hogy nem fair. Te forma-1-es versenyző vagy.

- Te pedig motorversenyző vagy.-húzta meg a vállát miközben már Tommi után terelt.

- Csak voltam.-javítottam ki.

- Ezen most ne vitatkozzatok!-szólt hátra Tommi. Néha idegesítő tud lenni. A komolyságával… Ritkán lazul el. A kapun belépve meglepődve fogadtuk, hogy több csapat tagja ugyan ezt a szórakozási lehetőséget. Itt volt Fernando pár haverjával, szerintem az egész kis Lotus csapat. Pár McLarenes… Leültem a „lelátó” szerűségre és vártam, amíg Sebastian és Tommi elintézi a szükséges dolgokat, hogy mi is kipróbálhassuk a száguldó zsámolyokat.

- Azt hittem jobban fogod élvezni. Pont te.-nevetett fel a pad végén egy ismerős személy. Csodálkozva fordultam felé és elmosolyodtam.

- Rosie.-léptem hozzá és megöleltem.- Hogy kerülsz ide?

- Fernando hívott meg. Nem rég értem haza így eljöttem.

- Hol voltál?-csodálkoztam el.

- Otthon…-kaptam pár pillanat után választ.- Finnországban.

- Gondolom jó volt.-szorítottam meg a kezét.

- Nagyon.-motyogta és végül ő is mosolygott.- Láttam a mérkőzést. Vasárnap döntőt játszanak.

- Igen… Nyerni fognak… Legalább is remélem.-húztam meg a vállam.

- Várod már, hogy újra veled legyen?-csendesen kérdezett rá, miközben a kezemet szorongatta.

- Nagyon… Hosszú volt ez a más fél hónap. Hiába hittem azt, hogy a munka miatt könnyebb lesz.

- Szerintem neki is hiányoztál.

- Remélem. Szívem szerint megszegtem volna a szabályokat és elmentem volna hozzá, de nem akartam bajba keverni.-sóhajtottam fel. A Lotus csapat tagjai pár méterre tőlünk hangosan felnevettek és mind a ketten feléjük fordultunk. Csak elmosolyodtam rajtuk. Persze a paddockon kívül mindenki felszabadult.

- Mi lesz ezek után Naty?

- Elmegyünk nyaralni.-adtam meg azonnal a választ, de valahogy nem voltam benne biztos, hogy erre volt kíváncsi.- A többit pedig átgondolom. Vannak terveim és ezt még át kell gondolnom…

- Csajok!-kiáltott Sebastian messziről. Felé fordultunk és két sisakot lóbált meg felénk és kérdőn pislogott rám.

- Menjünk. Gokartozni jöttünk nem?

- De.-felelte bátortalanul. Felálltunk a padról és hirtelen megölelt. Nem értettem, hogy miért, de bátorítólag megpaskoltam a hátát.

A gokartozás remek volt. Gondoltam, hogy a fiúk erőteljesen visszafogták magukat, hogy ne három kör hátrányt adjanak nekünk. Elismerésként megígérte Sebi, hogy holnap este elvissz minket vacsorázni. Persze tudjuk, hogy a rengeteg program mellett ez úgy se lehetséges. A sisakomat törölgettem éppen.

-Szia.-szólalt meg Heikki mellettem. Összerezzentem a hangjától, de mosolyogva fordultam felé.

- Szia. Hogy vagy?

- Tűrhetően.-húzta meg a vállát.- És te?

- Egész jól. Csak már fáradt vagyok.

- Miért nem hagyod azt a sisakot? Sebi már a parkolóba van…

- És szerintem Rosienak udvarol. Igazam van?-nem szólalt meg tehát tudtam igazam van. Csak felsóhajtottam és megráztam a fejem. Annyira bolond. Hiába beszélek neki… De majd rájön. Ráfog jönni.

- Haragszol Sebastianra?

- Nem… Csak bolond.

- Fiatal… Szerelmes.-szólalt meg csendesen Heikki ahogy végeztem a sisakkal. Visszahelyeztem a polcra.

- Szerelmes vagy te is… én is… De még se teszünk hülyeséget.

- Ezzel vitába szállnék veled Naty.-felelte komolyan és összenéztünk. Tudtam mire gondol és inkább nem szálltam vele vitába. Vagyis először nem akartam.

- Megváltoztam Heikki. Te is megváltoztál… Mindannyian megváltoztunk… De még is boldogok vagyunk.-kampányoltam szinte a gondolataim mellett. Ismerem már annyira, hogy tudjam mire is gondol. Nem ért velem egyet. Egyáltalán nem ért velem egyet.

- Biztosan boldog vagy Natalien?-kérdezett rá, miközben félre simította a szőke tincseimet az arcomból. Csak rá pillantottam és nem értettem mire gondol. Miért itt és miért pont most jön elő ezzel a kérdéssel?

- Fejezzük ezt be Heikki. Ne beszéljünk róla.

- Miért? Miért nem akarsz válaszolni?-csattant fel azért hirtelen.

- Miért akarod felszakítani a sebeket?-fakadtam ki hasonlóan.- Miért akarod, hogy fájjon neked a dolog?

Válaszolni akart, hiszen kinyitotta a száját, de szinte azonnal be is csukta.

-Na látod. Igazam van.-felkaptam a táskámat és nyomtam egy puszit az arcára.- Erről ne beszéljünk! Soha többet.-kértem és egy köszönés után magára hagytam.