32. fejezet

Kedd este van és Londonban tartózkodok már. Csak annyi bajom van, hogy kicseszettül magányosnak érzem magam. Hiszen Rosienak dolga akadt és nincs a városban sem, Sebastian és Tommi holnap reggel érkezik meg. Egy estét csak kibírok egyedül. Vizes hajamat törölgettem miközben a laptopom lassan életre kelt és így ledobtam a törölközőmet a szék karfájára. Alvaro még Barcelonában bogarat ültetett a fülembe… A csapat… Csapatvezetés…Személy szerint alkalmatlannak tartom magam erre. De Alvaro biztatása miatt döntöttem arra, hogy megkeresem a volt főnökünket, aki szintén a semmiből épített fel egy csapatot és otthon a spanyol bajnokságban évekig a legjobbak közt tartották számon… Azonban mint mindenkinek akadtak gondjai… Neki a pályán kívül… És visszavonult… Visszavonult a nyílvánosság elől és most azon gondolkozok hogyan is tudnám megtalálni. Bár még mindig inkább versenyeznék és nem versenyeztetnék…

…Hatalmas csattanásra ébredtem és azt hittem lefordulok az ágyról. Kócosan tápászkodtam fel és hunyorogva próbáltam beazonosítani, hogy mi az oka annak, hogy nem aludhatok tovább. De hamar rájöttem a válasz nem mi… Hanem ki… Sebastian dobta le a táskáját a földre éppen nevetve.

-Ohh… Nem tudtál volna aludni hagyni?-morogtam és az arcomat a párnába temettem. Seb ezen csak hangosabban kacagott először majd éreztem, hogy leül mellém az ágyra.

- Programunk van mára.-simította ki a hajamat az arcomból és így ránéztem. Nem szólaltam meg csak laposakat pislogtam ami miatt folytatta.- Elmegyünk Tommival várost nézni. Mit szólsz hozzá?

- Rosie nincs a városba ugye tudod?

- Szerinted nem tudom?-kérdezett vissza, miközben a párnámat a fejem alá dugtam és bámultam.

- Sebastian kérdezhetek valamit?

- Persze.-bólintott.                 

- Szereted Hanna-t egyáltalán?

- Szeretem.-felelte csendesen, de őszintén.-De úgy érzem Rosiet is… és ami történt… Annyira bánt…

- Adhatok egy tanácsot Sebastian?-kérdeztem miközben felültem az ágyon és addig ő maga elé bámult.

- Ha nemet mondok is elmondod. Tehát igen. Adhatsz tanácsot és talán meg is fogadom.

- Adj időt neki! Ez a legjobb tanácsom. Szerett téged. Biztos vagyok benne, hogy szerett téged csak még idő kell neki, hogy feldolgozza azt, hogy Hannaval vagy… Vagy azt, hogy a babát elvetette. Idővel minden kialakul… És az is lehet, hogy saját maga fog az ajtódon kopogtatni hogy minden áron téged akar. Fiatal még… Hagyd egy kicsit élni… Hogy élvezze a fiatalságát.

- Hannaval a gimi óta együtt vagyunk…

- De neked itt van az F1… Élvezed az életet.-paskoltam meg az arcát mosolyogva. Egy pillanatig engem nézett majd nyomott az arcomra egy hatamas cuppanós puszit.

- Nem értem miért vannak gondjaid az életben ha ilyen remek tanácsokat adsz.

- A remektől azért ezek messze állnak.-kacagtam…

…Egész délelőtt a városban sétáltunk. Tommi minden nevezetességet megmutatott amit csak kiejtettünk a szánkon. Rengetegett nevettünk és kicsit így elterelte a figyelmemet arról, hogy Ikernek ma mérkőzése lesz… és arról, hogy legszívesebben ott lennék most Dél-Afrikába és a lelátóról szurkolnék neki, a többi honfitársammal együtt. Ebéd utánra megbeszéltük, hogy a szálóda edzőtermében találkozzunk. Bár a fiúk azt mondták nem kell nekem is ott lennem, de ez nem érdekel. Szükségem van az edzésre. Edző nadrágban és sportmelltartóban sétáltam le az edzőterembe ahol Tommi és Sebastian már bemelegítenek.

-Itt vagyok én is.-jelentettem be, pedig ez nyilván való volt.

- Nem muszáj itt lenned.-szólalt meg Sebi.

- Nem vagyok puhány.-dobtam le a törölközőmet és a futópadra másztam.

- Inkább csont sovány vagy.-véleményezte Tommi.

- Nem is vagyok sovány.-morogtam hiszen sértésnek vettem szinte a szavait.- Amennyi fagyit eszek nem mondanám magamat soványnak.

- Bolond vagy.-közölte a két férfi egyszerre. Elnevettem magam.

- Túl sok időt töltetek együtt. Ugyan azt az edzést akarom, mint Sebastian.

- Nem jó ötlet.

- Tommi kérlek… Ugyan azt az edzést szoktam amit Alvaro. Ne becsülj le!-húztam meg a vállam.

- Naty…-hümmögött Sebastian miközben összefogtam a hajamat.

- Igen? Mi van már megint?

- Neked mióta van tetkód?

- Mert?-csodákoztam el.- Már jó ideje… Akkor csináltattam amikor Alvaroval Barcelonába költöztünk...

…-Hölgyeim és Uraim köszöntsük a két ország csapatát…-harsogta a kommentátor miközben mi a motorhomeunkban foglaltunk helyett. Hirtelen ötlet ez az esti összejövetel, de anná jobb. Társaságban élvezetesebb nézni egy foci meccset.- Spanyolország válogatotta: Iker Casillas - Sergio Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila - Sergio, Xabi Alonso - A. Iniesta, Xavi, Pedro - David Villa. –sorolta a barátaim és a honfitársaim nevét. Büszkén húztam ki magam egy kicsit hiszen én is a címeres mezt viselem.-Németország pedig: Neuer - Lahm, A. Friedrich, Mertesacker, Boateng - Khedira, Schweinsteiger - Trochowski, Özil, Podolski - Klose.

Sebastian is csatlakozott hozzám és a kezembe nyomott egy sört.

-Nem szeretem!-dünnyögtem és megrángattam a fehér pólóját. Természetesen ő is a válogatotja mezét viseli, ahogyan én is teszem.

- Nem érdekel.-húzta meg a vállát.- Majd Isa megissza akkor. Csak még telefonál.-kortyolt bele a sajátjába miközben már a himnuszokat játszották.

- Telefonál?

- Telefonszex.-felelte egyszerűen és vállat vont.

- Neked ma minden második gondolatod a szex körül forog?-húztam fel a szemöldökömet.

- Lehet.-felelte egyszerűen és a hatalmas tv-t bámulta.

- Nekem lenne okom panaszra… Neked nem ér panaszkodni.-Sebastian kacagni kezdett.- Most mi bajod van?

- Inkább a meccsre összpontosíts.-zárta le a dolgott. Isa Sebi másik oldalára csapódott és meg akartam kérdezni, hogy minden rendben-e, de csak felemlete a kezét.

- Inkább a meccsre összpontosíts.-közölte velem és én csak a szemeimet forgattam. Mellkasom előtt összefontam a karjaimat és a tv felé fordultam. A német csapatkapitány választott térfelet és kezdődik is a mérkőzés miután mindenki elfoglalta a helyét. A mecs elkezdődött pillanatokon belük és mind a két csapat ismerkedik a másikkal. Nem akarnak egymásra törni, így az első szenzáció a negyedik percben nem egy gól helyzet volt, hanem az, hogy egy néző berontott a pályára és a biztonságiak gyors reakciója miatt el is tudták kapni.  Úgy tűnt, hogy a spanyol fiúkat nem is zavarta az előbb történt dolog, hiszen a 6-dik perc környékén Pedro kiugratta Davidot aki szinte tökéletes megmozdulással rúgta a labdát a kapura. Azonban Neuer remekül mozdult ki a kapuból. Hangosan felszisszentem, de a két jó madár mellettem gúnyosan kinevetett.
- Izgalmas lesz.-véleményezte Isa.
- Szerintem is.-erre Sebi még egy üveg sört nyomott a kezembe.- Én nem kérek többet. Az előzőt se ittam meg.
- Nincs vita és nem is érdekelsz.-szólt rám Sebastian és egyszerűen bemutattam neki.
15 percben Gerard szögletre fejelte a labdát. Özil kapu elé ívelt labdáját, de Iker laza mozdulattal kiütötte az alapvonalon túlra. Vigyorra húztam a számat, mire Isa bordán vágott. A percek csak úgy peregtek és így esett meg, hogy a 30. percben Xabi Alonso lőtt négy méterrel kapu mellé. Két perccel később Trochowski bal lábbal bombázott kapura, Iker viszont szögletre tolta a labdát. 34. percben Trochowski szögletét Iker kiöklözte a mezőnybe.
Vége az első fél időnek.

Csak bámulom a tv-t miközben körülöttem életre kelt a motorhome. Mindenki a véleményét mondja el az eddig látottakról. Isa fogta meg a kezemet és mosolygott rám.

-Minden rendben Naty?

- Persze. Csak kicsikét elgondolkodtam.-sóhajtottam fel és hátra dőltem. Keresztbe feltettem a lábamat a kanapéra és mosolyogtam.

- Szótlan vagy napok óta.

- Csak fáradt vagyok… és hiányzik Iker.-húztam meg a vállam.

- Most már tényleg csak pár nap.-tett hasonlóan ő is.

- Tudom.-nevettem el.- Annyira utálom, hogy ilyen… Ilyen nyűgös vagyok.

- Csak hiányzik neked az akit szeretsz.

- Remélem én is hiányzok neki.-sóhajtottam fel diplomatikusan. Isabel kinevetett és már elkezdődött a második fél idő is. Ismét a pufatolózásé volt a főszerep erre hamar rájöttem. Azt hiszem a spanyolok kicsit jobbak, mint a német csapat de nem lehet semmit se elkiabálni. Ezen a mérkőzésen bármi történhet. 58. percben Pedro távoli lövését védte Neuer, majd Iniesta lőtte el a labdát a német kapu előtt. A berobbanó David lemaradt a labdáról sajnos. Ilyenkor hiszem azt, hogy a németek szét vannak csúszva és csak kapkodják a fejüket. De hosszú idő van még hátra és bárki hibázhat, csak annyit remélek nem a barátaim fognak hibázni. 61. percben Jansen beadása Ikerről pattant ki, és Klose 12 méterről kapásból lőtt kapu fölé. Iker egyszerűen meg se mozdult. Nem érezte túl nagy veszélynek. Remélem a hosszabbításra nem lesz szükség, azt nem igazán bírnám ki. Azonban a 73. percben minden megváltozott. Xavi szögletét Puyol 11 méterről fejelte a bal felső sarokba. Igen vezetnek a spanyolok. A maradék perceket gyomorgörcsel néztem végig. Bírjátok végig fiúk…Bírjátok végig. 94-dik perc végén hangzott fel a sípszó. A fiúkból bomba módjára robbant ki az öröm a pályán és hasonlóan tettem én is. Sok érdeklődő pillantást vontam magamra, de nem érdekelt.

- Sikerült. Sikerült. Sikerült.-hadartam és Sebastian kinevetetett. Egyszerűen nevettek rajtam. Tudom az én örömön nyomába se ér, annak amit most a fiúk éreznek… De sikerült. Bent vannak a döntőben.

31. fejezet

Sziasztok! 

Végre valahára minden technikai probléma elhárult előlem és visszatérhetek :D Hiányzott már az írás be kell vallanom. 

A részhez pedig jó szórakozást kívánok!

Kira

 Fura, hogy a hasamnál rezgő dologra ébredtem. A mobilom az és most jövök rá, hogy elaludtam a kanapén. Nem éppen kellemes, de az jobban zavar, hogy a nyakam is kimeredt. Nagy nehezen előszedtem a készüléket és csukott szemmel vettem fel.

-Igen?

- Szia Kicsim.-Iker az és a legnagyobb meglepetésemre csend van a háttérben. Ami csodaszámba megy. Ritkán sikerült úgy beszélnünk, hogy ne egy csapat „idióta” zsongjon a háttérben.

- Visszaértetek? Vagy hol vagy, hogy ilyen csend van?

- A szobámba.-mosolygott.- Ramos meg zuhanyzik.

- Erre nem igazán voltam kíváncsi.-kuncogtam és felnyögtem ahogy megmozdultam.

- Mi történt veled? Összetörted magad?

- Dehogy. Csak a kanapén aludtam el.-sóhajtottam fel.

- A mérkőzésen aludtál el?-érdeklődött hiszen mindig azt hiszi nem tudok végig nézni egy meccset. De már bizonyítottam ezerszer, hogy ez nem igaz.

- Dehogy… Bár ahogy ma játszottatok olyanok voltatok mint a nyugdíjasok.

- Gondoltam, hogy szóvá teszed.-forgathatta a szemeit, hiszen ismerem már ennyire.

- Csodálkozol?-kérdeztem rá felháborodva.- Annyira hiányzol…Úgy utálom, hogy nem engedték meg azt, hogy találkozzunk.

- Ha minden jól megy Naty… Egy hét… És vége mindennek… Talán nyerünk…és végre haza megyünk.-sorolta vágyakozva.

- És utána eltűnünk a világ elől?-kérdeztem rá csendesen. Persze már mindent megbeszéltünk és én már mindent el is intéztem.

- Senki nem fog minket zaklatni. Ígérem.

- Szeretlek Iker!-motyogtam a telefonba.

- Én is szeretlek… De most hagylak aludni… És Alvaronak sok sikert holnapra…

…Vasárnap reggel van és már a pályán tartózkodunk Alvaro a 9-dik pozicíóból fog rajtolni a két órakor kezdődő futamon. A garázsban ücsörgök és a tegnapi edzéseken elért köridőket írom ki, mert megkért rá Alvaro. Bár jelenleg bámulok magam elé és a mobilomat forgatom az ujjaim közt, így ért legnagyobb meglepetésként amikor a készülék zenélni kezdett. Lassan vettem szemügyre, hogy ki is keress és akkor lepődtem meg a legjobban amikor Rosie nevét olvastam a kijelzőn.

-Szia Rosie! Mi újság? Hogy vagy?-szóltam bele.

- Szia Nat. Egész jól. De te hogy vagy? Régen találkoztunk.

- Alvaroval vagyok Barcelonában… De minden rendben velem.-húztam meg a vállam és apró kis virágokat rajzoltam a papírlap sarkára.

- Eljössz Siverstoneba?

- Úgy tűnik igen. És te?

- Van egy kis dolgom a héten, de úgy tűnik megyek én is. Hiányoznak a fiúk.

- Fiúk?

- Tommi… Seb… Fernando…

- Tudom… Tudom. Úgy mindenki.-mosolyogtam.

- Igen. Amúgy kérdezhetek valamit?

- Persze, bármit Rosie.

- Egy törtető amerikaitól sms-t kaptam… Te vagy az oka?-néma csend volt a vonal másik végén pár pillanatig, én pedig hápogtam, mint egy kacsa. Persze…

- Sajnálom Rosie… Nem szokásom kerítőt játszani… Csak megszántam Nicky-t és…-mentegetőztem mire meglepetésemre a finn lány kacagni kezdett.

- Semmi baj. Majd lesz valami… Nem loholhatok mindig Sebastian után, ha ő kitart Hanna mellett…

…- Bírd ki Alvaro! Bírd ki és ne csinálj hülyeséget!-motyogtam magam elé miközben betonfalnál állok én is és a körszámlálót figyelem… Már csak 4 kör… Ennyit kell kibírnia a barátomnak a motoron és akkor meglesz a legjobb eredménye a MotoGpben és meg lesz az ötödik hely. Ma minden tökéletesnek bizonyult eddig. Alvaro okos versenyzéssel lépkedett fel a verseny folyamán és most veri vissza Ben Spies támadásait. Már csak három kör… A szívem érthető módon majd kiugrik a helyéről… Kettő… Már csak kettő… Egy. Utolsó körben már többen is a palánknál ácsorogtak, mert nem csak Alvaronak kell szorítani, hanem Lorisnak is, aki Ben mögött motorozik. Leintették Lorenzot az első helyen, majd Dani Pedrosat, Casey Stonert és végül Randy-t. Vártunk… Alvaro befordult az egyenes végén. Ben nem tudott a szélárnyékába kerülni. Alvaro tehát ötödik. A csapat fele egyszerre kiáltott fel, mint ha mi nyertük volna a versenyt. Pár pillanattal később tőlünk zenget a boksz utca, mert Loris is beért. Kettős erős pontszerzés. Mindenki ölelgett mindenkit ebben a pillanatban és tudom a csapat minden egyes tagja boldog. Hosszú hetek, hónapok munkájának lett meg a gyümölcse végre. Próbáltam kiszabadulni a tömegből, amikor Loris egyik mérnöke ölelt meg engem. Szinte a legfiatalabb mérnök a csapatnál. Jó szakember, csak azért nem a főnökség kedvence, mert elég forró fejű és szabad szájú.

-Gratulálok Giorgio.-mosolyogva öleltem meg.

- Köszi, de a nehezét Loris intézte.-húzta meg a vállát. Észrevettem a tömeget pásztázza.- Natalien kérhetek tőled valamit?

- Persze.-biccentettem.

- Átadnád Isanak, hogy üdvözlöm… és hívjon fel minél hamarabb?

- Persze…-ismételtem magam, de picikét meg voltam lepődve.  Rám mosolygott és egy utolsó puszi után magamra hagyott…

…Sötétség borult már a katalán versenypályára, de mi még egyszerűen a parkolóban ücsörgünk motorjaikon és beszélgetünk Alvaroval.

-Nem vagy fáradt?-kérdeztem tőle csendesen.

- Ne játsz már anyut Naty.-kacagott rajtam Bati.

- Nem vagy vicces.-fontam össze karjaimat a mellkasom körül, amivel sikerült ismét megnevettetnem.- Abba hagynád?

- Igen… Igen abba hagyom.-sóhajtott fel.

- Köszöntem.

- Mi a baj Naty?-lépett mellém és a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Csak gondolkoztam. Elég sok minden jár mostanában a fejemben.-magyaráztam csendesen.

- Mi jár a fejedben?

- Iker nem sokára haza jön… Végre!-mosolyodtam el.

- Végre megnyugszol.

- Nem is vagyok ideges.

- De szét vagy csúszva.-állapította meg.

- Ezzel nem mondtál újat.-húztam meg a válam.- Mindig szét vagyok csúszva.

- Ezzel nem vitatkozok.- felelte teljesen őszintén mire én kecsesen bemutattam neki a középső ujjamat.- Tudtam, hogy szeretsz.

- Ez természetes. Amúgy…-helyezkedtem el kényelmesen a motoromon, miközben az ujjaimat végig húztam a tankon. Mint ha csak cirógatnám… Tudom, tudom úgy dorombol, mint egy macska.-Örülök, hogy végre hallgattál a mérnöködre. Hetek óta erről beszélek.

- Tudod most úgy beszélsz, mint egy főnök… Csapatfőnök… Vagy egy csapattulajdonos…

- Vicces vagy Alvaro. Nem hiszem, hogy jó csapatfőnök lennék.

- Dehogy nem. Jó pár csapatfőnökkel dolgoztál már. Tudod mi az elvárásuk.

- Azt tudom, hogy egy versenyzővel szemben milyenek az elvárások… De azt nem láttuk sose, hogy mi folyik a háttérben… Szponzorok meg a többi.

- Ugye tudod, hogy csak kifogásokat keresel?-somolyogva kérdezett rá.

- Nem keresek kifogásokat.-védtem magam. Jó talán tényleg kifogásokat keresek, de eddig ilyen dolgokról nem beszéltünk. Hiszen jobb híján napról napra élünk… Élvezzük a szabadságunkat… A versenyhétvégéket… A versenyeket…