25. fejezet

Sziasztok! 

December 30-án volt a blog sokadik születésnapja. Kicsit megkéstem a szülinapi résszel. De most itt vagyok :) Szeretném megköszönni Minden Olvasómnak aki kitartott mellettem, még így az újra kezdés után. Emellett szeretném megköszönni Dórikának és Vivian Leite-nek is a támogatást és a segítséget :)

Puszi:

Kira

Szombat reggel van és egyedül ballagok a lakókocsiktól a paddock felé és elmélyülten nyomogatom a mobilomat. Számolgatok… Tervezgetek, hogy minél többet tudjak Ikernek mondani este, hiszen tegnap rákérdezett van-e már konkrét tervem. Még nincs. Megint csak ennyit tudtam kinyögni. Még nincs… De a következő napokban mindent elintézek. Hallottam, hogy egy robogós jön mögöttem, de úgy voltam vele ha akar ki akar kerülni, azonban legnagyobb meglepetésemre rám dudáltak.

- Menjél már.-morogtam fél hangosan, de megint ledudáltak.- Elférsz mellettem, nem?
- Szia Naty.-hallottam meg egy ismerős hangot és nevetést, így megfordultam. Elmosolyodtam.
- Toni bocsi. Nem hittem, hogy te vagy az.-ráztam meg a fejem. A spanyol Toni Elias állt/ült előttem a csapata robogóval. Tavalyi évig a MotoGp-ben versenyzett, de mivel nem kapott szerződést erre az idényre így az új kategóriában kényszerült, azonban kijelenthetem megérte. Legesélyesebb a vb címre. Vannak ellenfelei, de szerintem ha kiegyensúlyozott marad a szezon során tényleg megnyerheti a világbajnoki címet.

- Semmi baj. Elvigyelek?-kérdezett rá.
- Ha megteszed?-válaszoltam reflexszerűen ami miatt újra kinevetett.
- Persze. Pattanj fel és kapaszkodj.-húzódott kicsikét előrébb jelezve, hogy foglaljak helyett mögötte. Mivel nem volt kedvem sétálni ebben a hideg időben így felültem mögé.
- Száguldozz a pályán inkább.-kapaszkodtam, hogy a mellkasán pihent meg a kezem.
- Mi újság mostanában?-érdeklődött pár pillanat után. Már a paddock területén jártunk.
- Semmi érdekes. Munka munka és munka.-magyaráztam neki, miközben elhaladtunk a Yamaha csapat mellett.
- Nem gondolod, hogy Valentino nélkül kicsit más most egy hétvége?-mutatott a japán gyártó boxa felé és a tekintetemet annak irányába fordítottam. Eszembe jutott, hogy mi történt Olaszországban… A szabadedzésen bukott egy hatalmasat a sokszoros világbajnok és szenvedett lábtörést… Karrierje során most először esik meg vele az a „szégyen”, hogy futamot-futamokat kell kihagynia.
- De…-bólintottam.-Nekem hiányzik. Tisztelem, mert nagy múltja van.
- Én is tisztelem. Sokaknak a példaképe akarva akaratlanul.-sandított hátra Toni.
- És veled mi újság?-mosolyodtam el.
- Élvezem az új lehetőségeket.-magyarázta, miközben kikerültünk egy csapat pit girlt, akik a hideg idő ellenére falatnyi rövid nadrágban és 10 centis sarkú cipőben tipegtek. Harsányan felnevettek amivel szerintem a versenyzők figyelmét akarták fel kelteni. Toni férfi ide vagy oda, de nem is figyelt rájuk. Igen… Az évek és a rutin… Bati is ilyen. Egyszerűen nem igazán figyelnek az ilyen nőkre.
- Érthető. Én szurkolok neked.-mosolyogtam rá, miközben lassan megérkeztünk a Suzuki motorhomejához. Láttam Rosiet, ahogy két szerelő fiúval trécselt. A férfiak ámuldozva figyelték a finn lányt és néha-néha elmosolyodtak.
- Köszi. Hallottam, hogy néha kijártok motorozni a barcelonai ringre.
- A néha a legjobb kifejezés erre. De mostanában már nem jut időnk rá. Bati lesérült, nekem meg ott a másik munkám is.-megérkeztünk a Suzukihoz. Leszálltam a robogóról és hátráltam egy lépést.
- Köszönöm a fuvart és ha nem beszélnék sok sikert a hétvégéhez.
- Nektek is Naty.- intett nekem és egyszerűen kikerült. Csak megálltam az ajtóban és intettem Rosienak. A lány azonnal észre vett és elbúcsúzott a fiúktól. Adott két puszit üdvözlésként.

- Azt hittem sose érsz ide.-korholt le.

- Bocsánat.-húztam meg a vállamat.- Alvaro nem ébresztett fel.

- Tudom. Mondta, hogy hagyott aludni. Már a mérnökével beszél.-terelt a pulthoz a lány és már rendelte is a kávémat.

- Vele kellett volna jönnöm.-dünnyögtem.

- Nem baj. Pihenés rád fért.-mosolygott rám. Lassan kortyolgattam a kávémat és hallgattam ahogy Rosie arról fecsegett nekem, hogy milyen tervei vannak ma estére. Hogy elmehetnénk egy kis klubba inni pár pohárral és meghallgatni egy koncertet.

- De nem hiszem, hogy Alvaro velünk jöhet.

- Nem baj. Tartunk egy csajos estét. Van kedved hozzá?-kérdezte izgatottan a finn lány, miközben Alvaro levágta magát mellénk a semmiből.

- Csak tud elrángatni Natalient a gép elől. Tudod naponta kell udvaroltatnia Ikerrel.

Mind a ketten meglepődve pislogtunk Alvarora, aki csak megvonta a vállát.

- Tudok olyat, amivel megtudom győzni.-vigyorodott el Rosie.- Egy pohár vodka… és pár jó pasi…

- Rosie…-prüszköltem bele a kávémba ami miatt természetesen mind a ketten kinevettek…

…Reggeli után az idő rohamosan telt és már a harmadik szabadedzésre kellene összpontosítanunk. Rosie 

valahol a paddockban… Bati már bőrruhában ücsörög mellettem és arról fecseg, hogy úgy tudja Isabel is itt van a helyszínen, hiszen az egyik kollega nőjét helyetesíti. Elég szótlan vagyok jelenleg, hiszen sokadik próbálkozásra se tudtam elérni Ikert. Egyszerűen ki van kapcsolva és ez még inkább elrontotta a kedvemet.

- Gyere ide.-szólalt meg Alvaro és közben kinyújtotta felém a kezét. Azonnal elfogadtam a gesztust és egy székkel közelebb ültem hozzá. Átkarolta a vállamat és így kicsikét hozzá bújtam.

- Hiányzik nagyon.-dünnyögtem.

- Elhiszed nekem ha azt mondom, hogy hamar újra láthatod őt?

- Nem.-feleltem őszintén mire ő csak felnevetett.- Assenbe is veled megyek ha nem baj?

- Miért lenne baj?-csodálkozott el.- Ez csak nekem jó.

- Ez gonosz volt.-csaptam meg a combját, amin csak kacagott.

- Tudom.-húzta meg a vállát ártatlanul.

- Eljössz velem Isa lakásavatójára?-pillogtam rá hatalmas szemekkel, mire ő csak homlokon puszilt óvatosan.

- Meg se kellett volna kérdezned. Elkísérlek nyugi.

- Köszi.-öleltem meg hirtelen…

…A sajtóközpontból sétáltam vissza a Suzuki csapata felé amikor szembe találtam magam Isaval és Nickyvel. Vidámnak tűntek, hiszen hangosan kacagtak… Lassítottam a lépteimen.

- Sziasztok!-szólaltam meg mosolyogva.

- Naty…-örült meg nekem az amerikai.- Tudod milyen fantasztikus barátnőd van? A spanyol tv interjút csinált volna velem és valami kezdő riporter csaj jött oda hozzám, aki egyszerűen baparázott mert elfelejtette a kérdéseket. Kezembe nyomta a mikrofont és elrohant. Isa pedig egyszerűen odaállt és lezavarta az interjút, hiszen nem mellékesen mind ez élő adásban történt.
- Ez semmiség volt Nicky. Ez a munkám, csak eddig kamera nélkül.-vont vállat a barátnőm, de tudom, hogy azért jól esik neki a dicséret. Főleg, hogy mostanában neki se tökéletes az élete.
- Oda kellett adnod a telefonszámodat is.-kotyogta az amerikai motoros úgy mint ha Isa ott se lenne.
- Nem érdekes.-legyintett Isa és felém fordult.- Akkor eljössz a lakásavatóra?

- Igen… És ha nem baj akkor Alvarot is hozom? Utána úgy is megyünk Assenbe.

- Tudod, hogy nem zavar.-ölelt meg a lány.

- Köszönöm. De most megyek. Már biztosan vár rám. Sok szerencsét Nicky. Te pedig vigyázz magadra Isa.-intettem neki…

…Reggel amikor felébredtem már világos volt a szobában. Nem aludtam egész jól, így nem csodálkozok azon, hogy úgy érzem magam, mint akin egyszerűen átgyalogoltak. Fáj a fejem… Minden porcikám kimeredt… Nem nagyon akartam kikászálódni az ágyból, így összeszorítottam a szemeimet és a kis párnát, de még a takarót is. A mozdulataim után kuncogtak körülöttem.

- Szerintem ébren van.-ismertem fel Rosie hangját.
- Csikizzük meg a talpát és akkor kiderül.-adott ötletet Alvaro és ahogy ismerem meg is tenné.
- Meg ne próbáljátok.-morogtam, de meg se mozdultam.
- Mennünk kellene.-bizonygatta Bati és hallottam, ahogy közelebb lépet. Ki kukucskáltam a takaró alól és most már észre vettem Rosie-t, ahogy a falnak támaszkodik karba font karokkal, de az arcán ott volt egy sunyi mosoly
- Ne gyere közelebb Bati!
- Mert mi lesz?-érdeklődött, de már el is kapta a bokámat és hiába visítottam segítségéért, én jártam rosszul. Nevettem és már végül levegőt is alig kaptam.
- Kijátszottátok magatokat?-lökte el magát Rosie a faltól.
- Azt hiszem igen.-sóhajtott Alvaro és mellém feküdt ruhástól, én pedig próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.
- Mennyi az idő?-érdeklődtem csendesen.
- Hét óra. Ideje lenne kimásznod az ágyból.
- Rendben. Adjatok negyed órát.
- Se több, se kevesebb. Mert visszajövök és még jobban megjárod.- fenyegetett meg nevetve a motoros barátom, miközben elindultak az ajtó felé.
- De nagy szád van.-kiabáltam utána…

…Este kilenc óra körül jár már az idő és az ablakon bámulok ki… Szakad az eső, de most már nem bánom. Vége a versenynek és már Alvaro sincs veszélyben. Rosie visszament a fővárosba. Megígérte, hogy jelentkezni fog, hiszen élvezte a hétvégét… Ja… És vagy ezerszer megköszönte mind a kettőnknek, hogy elhívtuk ide. Megcsörrent a mobilom és mosolyogva nyújtózkodtam érte.

- Szia Kicsim.-szólaltam meg.

- Szia Édesem. Mi újság? Hogy vagy?

- Fáradtan. De most már sokkal jobban mert hallom a hangod.-húztam fel a lábaimat és átkaroltam a szabad kezemmel.- És te?

- Hasonlóan.-nyögött fel. A hangja is erről tanúskodik és ilyenkor nagyon tudom sajnálni. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a legjobb legyen… Néha túlzásba is esik… De ezt ő is tudja.

- A szünetben… Ha elmegyünk nyaralni majd pihenünk.-mosolyodtam el, mire ő csak vidáman felnevetett.- Most mi az?

- Igazán bele élted magad.

- Jó reménykedni ebben… De tényleg… Komolyan.

- Akkor… Ha minden jól megy hetek múlva nyaralni megyünk?

- Ha rosszul alakulnának… Akkor is megyünk… Így is úgy is….-húztam meg a vállam.

- Te mindig tudod a választ.

- Ez alap.-nevettem fel.

- Mikor lesz még hétfő?-nyögött fel Iker és kényelembe helyeztem magam.

- Amikor itt… Honduras ellen remélem nem akarjátok ugyan azt játszani mint az első mérkőzésen?

- Nem az a célunk, hiszen nyerni kell… Nyerni jöttünk.-hosszas beszélgetésbe kezdtünk ezek után… Hiszen elmeséltem neki az egész hétvégét…