Sziasztok!
Magyarázattal tartozok az elmúlt időszakért. Túl sok minden történt velem. Felmondtam a munkahelyemen 8 év után... Megkönnyebbültem. Félek egy szinten a változástól, de ennek most jönnie kellett. Kis szünet után az íráshoz is visszatértem.
Millió puszi: Kira
Felriadtam és hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Körbe pillantottam a szobába és meglepődtem, hogy semmi se ismerős. Hatalmas sóhaj után túrtam a kócos hajamba és próbáltam gondolkozni. Mi történt az éjszaka? Hogy kerültem ide…
-Jó reggelt.-szólalt meg az ajtóban Alvaro. Felé fordultam és egy apró kis mosoly jelent meg az arcomon. A barátom csak rövid nadrágot viselt és a kezében ott volt egy fekete bögre, amit ahogy közelebb lépett hozzám átnyújtotta nekem.-Kávé. Pontosan úgy ahogy szereted.
- Köszönöm.-húztam mosolyra a számat miközben helyet foglalt mellettem.
- Legalább pihentél.
- Alvaro… Sajnálom, hogy letámadtalak az éjszaka.-sóhajtottam fel. Alvaro arcán egy aprócska vigyor terült el. Nem értettem, hogy miért, de jól esett amikor a keze az arcomra simult. Kellemesen meleg tenyere ahogy a bőrömhöz ért kicsikét megnyugodtam.
- Miért kérsz bocsánatot?
- Csak…-kerestem a megfelelő szavakat, de őszintén nem találtam.
- Tudod jól, hogy bármikor. Melletted vagyok bármikor.-puszit nyomott a homlokomra.- Idd meg a kávét. Mondanám, hogy reggelizzünk, de azt úgy se fogsz. Így inkább elviszlek a kórházba. Rendben?
- Rendben és köszönöm.-húztam a számat egy apró kis mosolyra és nemes egyszerűséggel megsimogatta az arcomat…
…Késő délután van már és mi még mindig a kórházban vagyunk. A bátyám felébredt és elmondása szerint a körülményekhez képest jól van. Nem hiszek neki, de szerintem ugyan így van vele mindenki körülöttem. Az orvos szerint Sergionak nagy szerencséje van… És ha minden utasítást betart a testvérem hamar meggyógyulhat.
-Hoztam neked kávét.-szólalt meg Alvaro mögöttem. Reggel ő hozott be és edzés után visszajött ide a kórházban. Nem kértem, hogy itt legyen. De még is visszajött.
-Köszönöm.-mosolyogtam és félre húzódtam, hogy letudjon ülni mellém.
- Semmiség.-paskolta meg a combomat.-Neked nem kellene már Valenciába készülődnöd.
- Nem fogom magára hagyni a bátyámat. Ti se hagytatok magamra Japánban.
- Ugye tudod, hogy ez túlzás. Engem majd nem páros lábbal rúgtak ki a kórházból.
- Szerintem azért is mert balhéztál.
- Nem én mostam be Casillasnak, hanem a bátyád.-emelte fel védekezően a kezeit Alvaro.- El kell menned Valenciába Naty. Sebastian számít rád. Mellette kell lenned hiszen most nagyjából minden jól alakul. Ne bizonytalanítsd el a kölyköt. Nem érdemli meg!
- De…
-Igaza van Alvaronak.-szólalt meg Rosie pár lépésnyire tőlünk. Összerezzentem a hangjától és meglepetten fordultam felé. Meggyötörtnek tűnik a nő. Szemei alatt karikák vannak… Sokat sírhatott amikor senki se látta… Kialvatlan, de még is próbálja tartani magát. Fogalmam sincs miért tartja magát… Miért van itt? De itt van.
- Nem hagyhatom a bátyámat és a szüleimet magukra.
- Itt maradok velük.-szólalt meg Rosie, megtartva a tisztes távolságot tőlünk. Azt hiszem tart tőlünk még mindig. De azt hiszem bele fáradtam. Túlságosan is bele fáradtam abba ami történt. Tegnap pedig beszélgettem Ikerrel… Talán ennyire még sose voltunk őszinték egymással.
- Nektek is versenyetek lesz Assenben.-szólaltam meg csendesen.
- A csapatom tudom nélkülözni, én csak egy gyakornok vagyok nem versenyző. Egy hétvége nem a világ vége.-vonta meg a vállát a finn nő. Hatalmasat sóhajtottam és Alvarora pillantottam aki éppen csak szemeit forgatta tanácstalanul, majd Rosiera aki a válaszomra várt.
- Beszélek a szüleimmel.-sóhajtottam fel és tudtam innen már nagyon nincs választásom. A szüleim megbíznak Rosieban még ha én nem is…
…Alvaro néma csendben ül az ágy szélén és figyeli ahogy egyik helyről pakolok a másikra. Haza hozott, hiszen össze kell szednem a cuccaimat az utazáshoz.
-Ha gondolod rendet rakok kint.-szólalt meg csendesen.
- Nem kell. Összeszedem a cuccaimat és utána megcsinálom.
- Naty mennyire volt jó ötlet bele menni ebbe?
-Mire gondolsz?-csodálkoztam el.
- Rosie…
- Bátyám megbízik benne ezt te is tudod. Most nekem is meg kell.-sóhajtottam fel. Alvaro néma csendbe nyújtotta ki felém a kezét és kulcsolta össze az ujjainkat. Csak ezzel az egy mozdulattal tudott rávenni, hogy leüljek mellé. Nem tudtam mit mondhatnék. Túlságosan zsong a fejem az elmúlt 24 óra hatása miatt. Talán tényleg kikapcsolódás lesz elszabadulni innen, de tudom 100%-san úgy se tudok a munkámra koncentrálni. Homlokomat az övének támasztottam és hatalmasat sóhajtottam.
- Most már minden rendben lesz Naty.-cirógatta meg az arcomat.
- Remélem igazad lesz.
- Miért ne lenne?-húzta a száját egy hamisítatlan Batis mosolyra.
- Azért ennyire ne legyél biztos magadban, mert körülbelül akkor érnek minket meglepetések.
- Most letörted az önbizalmamat.-nyögött fel…
…Azt hiszem tényleg jó volt kiszabadulni Madridból még akkor is ha minden munka a nyakamba szakadt. A szezon teltével Sebastiannak egyre több megjelenése van. Mindannyian tudjuk, hogy ez is ezzel a munkával jár. Viszont nem tudjuk mennyire fog idővel összepasszolni a világbajnokság és a média megjelenések. Fejben mennyire fogja bírni. Laptop előtt ücsörgök a motorhomeba és a kávémat kavargattam amit az egyik pincér lány hozott nekem. Sebastian és Tommi valahol a pályán kóricál jelenleg nélkülem.
Előbb tettem le a telefont és tudom a bátyámat holnap engedik haza. Szerintem már a kórház személyzetét készítheti ki és ezért is engedik ki ilyen hamar. Anya elmondása szerint a bátyám nagyon is jól érzi magát, de talán nem utolsó tény, hogy Rosie napok óta el se mozdul mellőle.
-Még mindig a gép előtt ülsz Naty?-huppant le mellém Sebastian.
-Elég sok dolgom van. Ti végeztetek?-pillantottam Tommire hiszen tőle vártam megerősítést leginkább.
-Körbe sétáltuk a pályát. Átbeszéltünk mindent. Tudod a szokásos.-adott át először Sebinek, majd nekem is egy üveg vizet. Talán azóta gondosabban figyel rám mióta tudja, hogy az ősszel versenyezni fogok én is.
- Köszönöm.
- Van még pár értekezletem utána visszamegyünk a szállodába. Velünk jössz?
- Túl sok a munka Sebi. Neked pedig pihenned kell. Menjetek nélkülem…
…Péntek este van már és egyedül ballagok a paddockban a parkoló felé. Még csak most végeztem a dolgaimmal. Sebastiant és Tommit sikerült még korábban visszaküldenem a szállodába.
-Naty…-szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Csodálkozva fordultam felé és vettem tudomásul, hogy Fernando áll pár lépésnyire tőlem.
- Szia Nando.
-
Hogy vagy? Nincs kedved velem vacsorázni?
- Nem igazán vagyok éhes.
- Vacsoráztál?-kontrázott vissza, mire én csak felnevettem. Igazából nem akartam csak kibukott belőlem.
- Dehogy.-ráztam meg a fejem.
- Akkor kedves González kisasszony velem vacsorázna?
- Ha nem tudnám, hogy van feleséged azt mondanám ki akarsz velem kezdeni.-forgattam a szemeimet. Csak nevetett rajtam és beterelt a Ferrari motorhomejába. Elmúlt időszakban kezdek túl sok időt itt tölteni. Pedig Sebastiannak nincs szándékába átszerződni ide. Legalább is azaz utolsó infóm, hogy egy ideig még a RedBull alkalmazottjai vagyunk. Pár perc eltelt mire a honfitársam ismét csatlakozott hozzám. Egy pohár limonádét helyezett elém először.
-Nem sokára megkapjuk a vacsit is.
- Köszi Fernando.-mosolyogtam rá kedvesen.
- Semmiség.-vonta meg a vállát. Pár pillanatig egyikünk se szólalt meg. Személy szerint a limonádét kavargattam a szívószállal, miközben ő csak bámult engem.- Fáradtnak tűnsz Natalien.
- Hosszú hetem volt. Rohadt sok minden történt és érzem a hatását. Testileg és lelkileg is fáradt vagyok.
- Tudok róla. Mindent tudok.-bólintott és egy pillanatra elkerekedett a szemem.- Tudod attól, hogy nem Madridban lakok mindenről tudok.
- Sergio kórházba került…
- De már kiengedték. Ma beszéltem Rosieval. Mindent tudok.-ismételte magát, hogy nyomatékosítson minden szót.
- Jó neked. A bátyám nem áll velem szóba… De fogalmam sincs, hogy miért.-sóhajtottam fel.
- Azt hiszem szégyelli magát.
- Sok mindenért szégyellhetnénk magunkat.-nyögtem fel és elmosolyodott.- Ne nézz így… Le kellett volna tagadnom… Nem kellett volna elárulnom, hogy Theressa visszajött a városba.
- Így is úgy is feltűnt volna neki. Theressa szerintem így is úgy is megtalálta volna.
- Gyűlölöm azt a nőt.-nyögtem ki az első gondolatomat.
- Azt hittem Rosiet jobban utálod.-nevette el magát és először nem tudtam, hogy jól hallottam-e.- Bocs csak vicceltem.
- Azt hiszem magamra haragudtam és nem Rosiera. Vagy is rá is, de mindegy… Az élet megy tovább. Mindenkinek meg vannak a saját gondjai… Démonai amivel meg kell küzdenie.-sóhajtottam fel.
- Mindenkinek vannak démonjai.-bólintott ő is.
Beszélgettünk vacsora közben. Mindenről körülbelül… Az F1-ről, arról mik a terveim a motorozás terén… Jól esett beszélni.
-Mi újság Ramos-szal?-tette fel a kérdést miközben már a fagyit falatoztam. Először sikeresen félre nyeltem. Köhögve próbáltam magam összeszedni.- Jól vagy?
- Persze… De hogy jön most ide Ramos?
- Csak megkérdeztem.-vonta meg a vállát.
- Nincs Ramos, már Monaco óta.
- Akkor én erről lemaradtam.-sóhajtott fel.
- A leghelyesebb kifejezés az, hogy nem egy formán képzeltük el a folytatást… de mindegy is.-ráztam meg a fejem. Egyikünk se szólalt meg, hiszen nem tudtam mit mondhatnék a honfitársamnak. Néma csendben falatoztunk amikor megköszörülte a torkát.
- Naty… A versenyzés… Amiről beszéltél annó…
- Igen…
- Gondolom Sebastian nem tud róla.-jelentette ki.
- Még nem tud… De amint tudom, hogy mikor jelentik be hivatalosan el fogom mondani neki.
-Ugye tudod, hogy ki fog akadni.
- Túlságosan is.-feleltem diplomatikusan.
