Fáradtnak és meggyötörtnek érzem magam, ami nem csoda hiszen semmit se aludtam miután Ramos elment. Tudom én magam szúrtam el. Nem így akartam rendezni. Normálisan, megfontoltan de ebben a helyzetben ez lehetetlen volt. Sebastian pihenőjébe tartózkodok jelenleg és a sisakjait ellenőrzöm. Valamivel le kell kötnöm magam. Nagy lendülettel nyílt ki az ajtó és a meglepett Sebastiannal találtam magam szembe.
-Naty…
Hogy kerülsz ide?-dobta le a táskáját.
- Dolgozom?-kontráztam vissza és bele kortyoltam a kávés bögrémbe. Mióta itt vagyok már a másodikat iszom és tudom, hogy nem fogok ennyinél megállni.
- Azt gondoltam. Csak… Még korábban jöttél, mint én.
- Jobbnak láttam, hogy kijövök. Elkerültem a nagy forgalmat.-vontam meg a vállam.- Így addig a sisakjaidat is megnéztem. Tommi?
- Azt hiszem kicsit késni fog.-sóhajtott fel a német barátom és leült a táskája mellé.
- Baj van?-lepődtem meg.
- Tegnap összevesztek Kath-el.
- Mikor?-kontráztam vissza.
-Valamikor a kaszinóban. Rosietól tudom…-sóhajtott fel, hiszen az arcomon átfutott valami.-A lány kicsikét többet ivott a kelleténél. De nem is ez a baj.
- Mi akkor?-ültem le mellé.
- Reggel fültanúja voltam Jessica kifakadásának.
- Ugye nem?-esett le az a bizonyos tantusz.
- Ugye de. El kellene mondanunk Tomminak, hogy mi történt. Tisztába kell lennie a helyzettel.
- Sebi ugye tudod, hogy ez most kicsit ironikus pont tőled.-sóhajtottam fel. Sebastian rám pillantott és megvonta a vállát.
- Akkor mit csináljunk Naty?
- Nem tudom.-hajtottam a vállára a fejemet és hagytam, hogy megfogja a kezemet. Homlokon puszilt és jól esett pár percig néma csendben lenni. Nem kellett magyarázkodnom. Nem kellett elmondanom az ügyes bajos dolgaimat. Elég probléma az, hogy jelenleg Tomminak nagy valószínűleg romokban van a magánélete.
- Jól vagy?-szólalt meg Sebi.
- Persze. Kérek még egy kávét is kezdhetjük a melót…
…Egész nap feszült volt a légkör körülöttem és így minden külsős, rohangálós feladatott elvállaltam, miközben hagytam a fiúkat a munkára koncentrálni, hiszen órákon belül kezdődik a szabadedzés. A Ferrari vendéglátó egysége előtt hirtelen találtam magam szemben a napszemüveges, sápadt Katherina-val.
-Naty…-lepődött meg és a homlokára tolta a napszemüveget, így jobban szemügyre tudtam venni. Azt hiszem a másnaposság mellett erőteljesen lelkiismeret furdalása van.
-
Szia. Bocsi, hogy tegnap hamar leléptem. Akadt egy kis dolgom.-füllentettem,
hiszen nem akartam senki orrára kötni, hogy éppen egy ronda szakítás miatt léptem le a buliról.
- Nem… Nem láttad Tommit?-kérdezett rá rekedtes hangon.- Nem veszi fel a telefont hiába hívom.
- Sebastiannal van a motorhome-ba. Melegítenek be, hiszen mindjárt szabadedzés.-néztem az órámra.
- Szerinted szóba áll velem. hogy ha odamegyek?-kaptam meg azt a kérdést amire személy szerint nem akartam válaszolni. Honnan tudjam, mi jár Tommi fejében? Azt pedig nem akartam a lány orrára kötni, hogy a reggeli érkezésekor a finn minimum két széket jutalmazott repüléssel ahogy belépett a pihenőbe. Milyen állapotban van a férfi? Zaklatott… Nemes egyszerűséggel zaklatott. Talán ez a legmegfelelőbb szó.
- Nem tudom Katherina. Nem tudom.-vontam meg a vállam.- Próbáld meg.
- Ugye tudod, hogy mit tettem?
- Fogalmazhatunk úgy.
- Persze, hogy tudsz róla. Jessica megragadta az alkalmat, hogy mindennek lehordjon.
- Sajnálom.-motyogtam és kezdtem zavarban érezni magam. Talán nem velem kellene erről beszélnie. Nem vagyunk barátok. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy barátok vagyunk.
- A motorhometokban találom Tommit?
- Igen ott.-biccentettem…
…Fura,
de itt Monacoban is elcsendesedik a paddock egyszer. Vagy is túlzás, hogy
elcsendesedett, de magamra maradtam végre. Kicsikét a gondolataimmal. A
motorhome tetején ücsörgök, törökülésben az egyik kanapén már civilben és a
kezemben forgatom a mobilomat körbe körbe. Egyik oldalam felhívná Ramost és a
bocsánatáért esedezne. Hibáztam és strucc módjára homokba dugtam a fejem. Nem
akartam tudomást venni arról, hogy talán még se egy irányba tartunk… De talán
még se a legjobb ötlet olajat ön
teni a tűzre. Hatalmasat sóhajtottam és a
mobilomat magam mellé helyeztem. Alvaro szavai jutottak eszembe, amit még régen
mondott nekem. „Talán jobb ha elengeded…
Még akkor is ha fáj…” Lassan álltam fel és nyújtóztattam ki az
elgémberedett végtagjaimat.
Megigazítottam magamon a vékony fekete pántos trikómat és a korláthoz
sétáltam.
-Azt hittem egyedül lehetek itt fent.-szólalt meg mögöttem egy férfi erőteljes spanyol akcentussal. Csodálkozva fordultam meg és meglepetésemre a Toro Rosso-nál versenyző honfitársam állt velem szemben.
-Szia Jamie.-sóhajtottam fel és az anyanyelvünkön folytattam a beszélgetést.- Nem akarok zavarni.
- Baj van?-lépett közelebb hozzám.
- Nem mondhatnám.-vontam meg a vállam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Rápillantottam és a fiatal spanyol homlokát ráncolva nézett le rám. Gyönyörű kék szemeivel elérte, hogy egy pillanat alatt zavarba jöttem. El fogott egy fullasztó érzés.- Hagyd ezt abba!
- Mit?-csodálkozott el.
- Ezt a nézést. Pontosan olyan vagy mint Alvaro. Úgy nézel rám, mint aki a fejembe lát.
- Csak látom rajtad, hogy valami baj van… Meg emellett tegnap kiabálást hallottam tegnap a szobádból.-csodálkozva pislogtam rá.- A szomszéd szobában lakok.
- Pontosan tudod, hogy mi történt nem?-vontam meg a vállam lemondóan. Teljesen biztos vagyok benne, hogy értette. Ki más ha ő nem értené?
- Gondolom szakítottál a barátoddal.
- Akkor miért kérdezed?-tettem fel csendesen a kérdést, de ő csak nemes egyszerűséggel vállat vont. Lassan sétált közelebb hozzám és helyett foglalt a szomszédos kanapén. Le se vette rólam a tekintetét, én pedig kifogytam a szavakból. Csak összenéztünk és bátorítólag megsimogatta a hátamat.
- Ki fog minden alakulni.
- Ezzel most vigasztalni akartál?-mosolyodtam el halványan.
- Akár.-nevetett fel halkan. Sokat nem beszélgettünk, de jelen helyzetben nem is akartam többet beszélni…
…Vasárnap késő délután van és próbálok a háttérben meghúzódni, hiszen nem akarok a medencébe kikötni. Mindenki a futam győzelmet ünnepli. Medencébe ugrálnak ruhástól. Fejemet csóválva, de mosolyogva figyelem a boldog barátomat. Ennél boldogabb nem is lehet. Legalább valaki jó emlékkel távozik Monacoból.
